Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-13 / 61. szám

8 x/unap 1983. MÄRCTUS 13., VASÄRNAF IRGK 1U|*S , 1983. március 13. Mal • Vasárnap. Krisztián napja. A Nap kél 6.03 — nyugszik 17.45 órakor. A Hold kél 5.59 — nyugszik 16.19 órakor. 1983. március 14. Hétfő. Ma­liid napja. A Nap kél 6.01 — nyugszik 17.47 órakor. A Hold kél 6.22 — nyugszik 17.26 órakor. üva; It I! I t t* I It.l ÁIIÁSH Általában kevés felhő lesz az égen. A többfelé erős, helyen­ként viharos északi, északke­leti szél mérséklődik. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között várható. ELHUNYT RADAY IMRE Ráday Imre, a Magyar Nép­köztársaság kiváló művésze életének 78. esztendejében, hosszas betegség után szom-' baton elhunyt. Budapesten született 1905-ben. A szinészmesterséget Rózsahegyi. Kálmán sziniiskolájában tanulta. Először 1923-ban Székesfehérvá­rott lépett fel. Szereplését Kapos­várott folytatta, majd Forgács Ró­zsi kamaraszínházában játszott. Ezt követően 1926-tól három évig Németországba szerződött. Haza­térése után 1929-ben a Belvárosi Színház, 1930-ban a Magyar Szín­ház, majd 1935-ben a Vígszínház tagja lett, 1939-ben Hollandiába emigrál, s csak 1945-ben tért haza, amikor a Nemzeti Színházban kap szerepeket. A Vidám Színházban . és a Pesti Színházban is játszott. A József Attila Színházban — amelynek 1957-től tagja — modern színművek vezető szerepeit alakí­totta. Sokoldalúságát nemcsak a színpadon és a filmvásznon bizo­nyíthatta, kitűnő sanzonénekes­ként sokat szerepelt a rádióban és a televízióban is. Széles ívű pályájának tapasztalatait a fiata­lokkal is megosztotta: 1950 és 56 között a Színház- és Filmművé­szeti Főiskola tanára volt. Pályá­ja során számtalan elismerésben részesült: 1959-ben érdemes művé­szi, 69-ben kiváló művészi kitün­tetést ■ kapott, 1965-ben pedig a Munka Érdemrend arany fokoza­tát vehette át. GUYON RICHARD SZÁZHETVEN ÉVE, 1813. március 13-án született, és 43 éves korában, 1856-ban halt meg — nem természetes halál­lal — Guyon Richárd angol születésű gróf, az 1848—49-es magyar szabadságharc katonai vezetője. Az osztrák császári hadsereg­ben szolgált, ahonnan azonban 1840 szeptemberében kilépett, s ettől kezdve egy felvidéki bir­tokon bérlőként gazdálkodott. 1848 nyarán nemzetőrségi őr­nagyként csatlakozott a ma­gyar honvédséghez, s kitüntet­te magát a pákoztíi, majd a schwechati csatában; ezért ok­tóber 31-én Kossuth ezredessé nevezte ki. ö vezette a Sim- munich tábornok elleni expe­díciót, s a visszavonulás során a nagyszombati csatában szem­beszállt a császáriakkal. A szabadságharc leverése után Törökországba emigrált. A török hadseregben altábor­nagy volt, a krími háborúban az ázsiai török hadsereg főpa­rancsnoka, de miután udvari intrikák következtében levál­tották, megmérgezték. Feltalálók figyelmébe Együttműködésünk ezer szála Ötletbörze Apró találmányaink címmel — április 28-a és május 24-e között — kiállítást rendeznek a Gödöllői Galériában. A be­mutató életre hívói szívesen közszemlére tesznek minden olyan apró ötletet, találmányt vagy barkácsolt, házilag' át­alakított tárgyát — a gyer­mekjátékoktól a bútorokon keresztül a kisgépekig —, me­lyek a város lakóinak érdek­lődését is felkelthetnék. A ren­dezők kérik azokat, akiknek vannak olyan találmányai, melyeket örömmel kiállítaná­nak. úgy a tárgyat vagy az arról készült fotót, rajzot küldjék el a galéria címére (2100 Gödöllő, Szabadság u. 6.) vagy jelentkezzenek levélben, illetve a 27 80016-os telefonon. A kiállítás befejeztével a tu­lajdonosoknak minden anyagot visszaadnak. A moszkvai rádió pályázata A Moszkvai Rádió magyar adása a szovjet-magyar barát­sági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 35. évfordulója alkalmából pályázatot hirdet hall­gatóinak. A helyes és érdekes válaszók beküldői között szoV- jetunióbeli utazást s más értékes jutalmakat osztanak ki. szik a két ország gazdasági éle­tében. 4. Véleménye szerint a szovjet- magyar barátsági, együttműködé­si és kölcsönös segítségnyújtási szerződés milyen jelentőségű Ma­gyarország számára? A pályázatok beküldési határide­je 1983. április 4. Cím: Moszkva, Rádió, magyar osztály. A boríték­ra írják rá: Pályázat. A legértékesébb pályaműveket a Moszkvai Rádió május 1-i és 2-i magyar adásában teszik közzé. A kérdések a kővetkezők: 1. Az első szerződést 1948. feb­ruár i8-án írták alá. Hol és mikor írták alá a második, ma la ér­vényben levő szerződést? 2. Számoljon be vállalata, mun­kahelye vagy lakóhelye magyar- szovjet vonatkozású együttműkö­déséről és szovjet emberekhez fű­ződő személyes kapcsolatairól. 3. Nevezzen meg legalább három olyan ipari létesítményt, amely szőttet—magyar együttműködés­ben épült, és fontos szerepet Ját­Javitani szeretnék az ellátást • x Tápiósag Fészek Áruháza 14-12-58 (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) A TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER A TápiósZele és vidéke Afész idén Fészek Áruház megnyitásával kívánja javíta­ni a környező községek ipar­cikk ellátását. A. falvak kis alapterületű üzleteiből lassan kiszorultak az . iparcikkek, mert szükség volt az élelmi­szer-választék bővítésére. A nyár végén, Tápiószelén nyí­ló Fészek Áruházban bemutat­ják mindazokat az árukat, melyeket a lakosság megren­delhet. Áprilisban készül el a tápió- györgyei háromszáz adagos konyha, mely a gyermekek élelmezését szolgálja' majd. Hasonlót terveznek Tápiósző- lősre is. 8-tól 16 áriig: PAVEL MELINDA Korrupt boltvezetők HASON »JA VAN, . f # _____________vacv SECÍTSÉC.HE szókul, hívja fel; jLe £ ár loZ í «1 tilli a CI»K©S©Mat A tavasz kezdetét, a jó időt jelzi, hogy készülnek már a csikósok a hagyományos va­daskerti lovnsnaOok bemuta­tóira. A toki Patkó csárda melletti pályán Suj János, az Egyetértés Tsz csikósa Zorba nevű lova hátán gyakorol. — Fogadóóra. Március 14-én, hétfőn fél-tíztől fél egyik Vág- völgyi József, a megyei tanács általános elnökhelyettese foga- - dóórát tart hivatali helyisé­gében. — Autósnap. Ma, vasárnap reggel 9 órától az autósport iránt érdeklődőket izgalmas program várja az Omszki parkban, Budakalász határá­ban. Első eseményként neves autóversenyzők mutatják be masináikat, majd 10 órától a volán nőszerelmeseinek Pet- ress István KRESZ-vetélkedőt vezet. S végül a vállalkozó kedvű hölgyautósok ügyességi versenyre nevezhetnek be a helyszínen. Sok egyedülálló nyugdíjas magányos napjait derítik föl majd közös programok a ceg- lédberceli öregek készülő nap­közi otthonában. A jövendő, ott­hon épületét egy idős asszony ajánlotta fel a tanácsnak, kife­jezetten erre a célra. Rajta kí­vül eddig már több mint hú­szán kérték felvételüket a még csak félig kész intézménybe. A lakosság anyagi hozzájárulás­sal és társadalmi munkával tá­mogatja az átalakítást. A ter­vek szerint tíz rászorulónak a bentlakást is lehetővé tudják majd tenni. A község idei legjelentősebb beruházása az új körzeti orvo­si rendelő és a hozzá tartozó szolgálati lakás, amely 1 millió 900 ezer forintba kerül. A fej­lesztésre fordítható összegből még egy kilométer hosszú jár­da építését tervezik. Az utóbbi munkákban is számítanak a lakossági részvételre. Csak győzzék a töltést Elegeiddé a szifonpatron Az idén már ötvenmillió szifonpatront gyártanak a Bakony Művek kertai üzemé­ben, tizenötmillióval többet, mint a korábbi években. így nemcsak a hazai ellátást te­szik teljesen egyenletessé és biztonságossá, hanem a több­letből jut majd exportra is annak a több éves és folyama­tos rekonstrukciónak az ered­ményeként, melynek során ki­cserélték az elavult gépeket, berendezéseket, korszerű gép­sorokat állítottak munkába. Ezzel nemcsak a termelékeny­séget növelték, hanem javítot­ták a munkakörülményeket is. A negyvenhárommillió fo­rint költségű felújításhoz húsz­millió forinttal hozzájárult a répcelaki Szénsavtermelő Vál­lalat, amely a patronokat tölti. Fák, növények védelme Kora tavasz Rügyfakaüás előtt a gyümöl­csösben alapvétő növényvédelmi munka a fák mechanikai ápolá­sa. A koronából távolítsuk el a be­teg, elszáradt ágakat, boszorkány- seprőt, Szedjük le a fán maradt leveleket, gyümölcsmúmiákat. A törzset, ágakat drótkefével tisztít­suk meg a foszló kéregtől, her­nyófészkektől, petecsomóktól, ügyelve arra, hogy a fiatal része­ket ne sértsük meg. Az eltávolí­tott beteg növényi részeket, fer­tőzésgócokat minél előbb semmi­sítsük meg. A rákos sebeket, kor­Lottótájékoztató Jól fizető négyíaláJaíosok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 10, játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. * A négytalálatosok száma 45, ezekre egyenként 211 315 fo­rintot fizetnek. Három találatot 5942 fogadó ért el, ezekre egyenként 800 forintot fizetnek. Két találata 188 816 fogadó­nak volt, ezek 30 forintot kapnak szelvényenként. a kertekben hadi, odvas farészeket éles késsél az egészséges szövetekig faragjuk kf, majd aíf összes sebfelületet kenjük be Santar SM vagy Cell- eid sebkezelő szerrel. A mechanikai ápolás után. még a rügyfakadás előtt végezzük el a tél végi (lemosó) permetezést. Novendával, Neonollal vagy az ez­zel azonos hatóanyag-tartalmú Báriumpoliszulfiddal. Pajzstetvek, atkák ellen használatos olajos szerek az Agroi és a gyümölcsfa- olaj. Ez utóbbit azonban csak 3 évente szabad alkalmazni. A sze­reket önmagukban, kombinálás nélkül juttassuk ki. A felhaszná­lásnál (elkészítés, koncentráció, kijuttatás) a csomagoláson feltün­tetett utasítást feltétlenül be kell tartani. Házikértben a Basudin és Basa­mid granulátumok a dohány, zöldségfélék, dísznövények, vala­mint a gyümölcsfák és a szőlő talajának telepítés előtti fertőtle­nítésére alkalmazhatók. Molnár Zoltán Pest megyei Növényvédelmi és Agrokémiai állomás Különösen nagy értékű sik­kasztás, továbbá csalás és vesztegetés bűntette miatt a budapesti rendőr-főkapitány­ság előzetes letartóztatásba helyezte Szudolszky Aladárt, a Szivárvány Kereskedelmi Vállalat 37. számú boltjának volt vezetőjét és hélyettesét, Viler Károlyt, Zsiák Józsefnét és Kovács Józsefné pénztáro­sokat, valamint társaikat: En­gel Györgyöt, a Temaforg Tex­tilhasznosító Vállalat import- raktárának vezetőjét, Bako­nyi Imrét, a Textért értékesí­tési osztályvezetőjét és dr. Ba­ráttá Egont, a Hegyalja Ruha­ipari Szövetkezet osztályveze­tőjét. Bakonyi Imre visszaélve be­osztásával, 3,4 millió forint csúszópénzért. — amelynek egytizedét ismeri el — több mint százezer méter. tőkés importból származó műszőr­méhez és mintegy 16 ezer mé­ter NDK-beli. kabátszövethez juttatta Szudolszky Aladárt és társait. A boltvezető elismerte, hogy az árut különböző kiske. reskedőknek, kisiparosoknak mintegy, hétmillió forint felár­ral adták tovább. A rendőrsé- ,gi vizsgálat során az Is. kide­rült, hogy 1979 januárjától 1882 augusztus 25-ig rendsze­resen dézsmálták a bolt pénz­tárát; 27,4 millió forintot vet­tek ki a kasszából jogtalánűl. Ennek ellenére leltárkor a bolt raktárában 7,T millió forint értékű többlétáru volt, amely a Temaforg raktáraiból Engel György közreműködésével ke­rült a Szivárvány-üzletbe. Szu­dolszky és társai a Temaforg áruját kilós tételben vettek meg — egy részét zsebből fi­zették —. a többit pedig nagy­kereskedelmi vállalatok szám­láinak fedezetével, méteráru­ként értékesítették. A bűncselekmény elköveté­sére az adott módot, .hogy az ügyintézők soha nem látták és nem ismerték a tényleges mennyiséget, amelyet a Szi­várvány Kereskedelmi Válla­latnak leszámlázták, az áru rajtuk keresztül csak átutazott. örültek a forgalmazási juta­léknak, amelyért valójában ném tettek semmit. Engel György ezért a közreműködé­sért — a boltvezető vallomása szerint — 6—7 millió forintot kapott. * Dr.. Baráttá Egon &, Hegyal- ja Ruhaipari Szövetkezet osz­tályvezetője is hasonló módon kerüjt kapcsolatba Szudolsz- kyékkal. A bolti dolgozók is részesül­tek a. sikkasztott pénzből. Szu­dolszky. Aladár a 20 hónap alatt. 14 dolgozója . között '~i akik soha nem firtatták a pénz eredetét — csaknem, ló millió forintot osztott szét. A vesz­tegető boltvezetők egy név­telen telefonáló bejelentése nyomán buktak le. A ■ bűnszövetséghez további hét személy tartozik még. Az ügyet a budapesti rendőr­főkapitányság vizsgálati osztá­lya vádemelés céljából átad­ta a fővárosi ügyészségnek. ÍA RÁDIÓIÉN TV MŰSORÁBÓL VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 4.55: Rákóczi-induló. 5.00: Előttünk a vasárnap! 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Külpolitikai negyedóra. 8.21: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Rádiómagazin. 10.03: A gyermekrádió műsora. 10.50: Balázs Árpád műveiből. 11.00: Vasárnapi koktél. 12,05; Nemzetközi magazin. 12.35: Édes anyanyelvűnk. 12.40: Egy korty tenger. 12.50: Zenekari muzsika. 13.35: Utazó kutatók. 14.00": Operettrészletek. 14.27: így láttam Kodályt. 15.05: Művészlemezek. 16.14: Oltárok árnyékában. 17.05: Film és video! 17.35; Mi a titka? 18.40: Hazalátogató. 19.34: Leonard Bernstein vezényel. 20.25: Bellini: Norma. Opera, 23.27: Barokk kamarazene. 34.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Toron vzenc. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Vasárnapi muzsika. 8.05: A Nyitnikék postája. 8.54: A világlíra gyöngyszemei. 9.05: Mit hallunk? 9.30: Magnóról* magnóra. 10.15: Onerettrészletek. 10.35: Magyar táncdalok. 11.G0: Egy „Tibi’* cs más semmi... 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Tudósítás labdarúgó-mérkő­zésről. 13.05: A gyermekrádió műsora. 1/1.00: Ha még nem tudná .,. 14.35: Táskarádió. 15.35: Felezőhelyen születtem ... 16.00: Útközben, hazafelé. 17.39: Az ifjúsági rádió műsora. 18.30: Hírek. Sporthírek. Totó. 18.45: Poptarisznya. 20.33: Társalgó. 21.58: Népdalok. 22.30: Bródy Tamás szerzeményei­ből. 23.00: Hírek. Sporthírek. Totó. 23.15: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR 7.00: Szerb-horvát és német nyel­vű műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.11: Komolyzenei zsákbamacska. 10.00: Üj zenei újság. 10.45: Külpolitikai negyedóra. 11.06: A Kóruspódium évadzáró hangversenye. Kb. 12.10: Operarészletek. 13.00: Hírek. 23.05: A Talk Talk zenekar felvé­teleiből. 13.35: Bemutatjuk új felvételeinket. 14.44: Emlékezetes dzsesszhangver­senyek. 15.30: Operaáriák. 15.55: Kis magyar néprajz. 16.00: A gazdasági titok. 16.25: Mendelssohn: Hat dal a sza­badban. 16.39: A Kuijken Consort hang­versenye. • 17.52: Vangelis összes lemeze. 18.37: Schubert—Liszt: Wanderer­fantázia. 19.03: Kamarazene. 19.35: Goethe és a muzsika. 20.25: Bécsi klasszikus muzsika. 21.15: Hi-Fi varieté. 22.15: Rádiószínház. 22.53: Zenei panoráma. TELEVÍZIÓ 7.45: Tévétorna. 7.50: Mindenki iskolája. * 8.20: Óvodások filmműsora. 8.40: Foxi Maxi kalandjai. 9.00: Ffíllentők. NDK-játékfilm. 10.W: Kétszer kettő gyakran öt. 10.40: Állatkölykök. 10.55: Videoton—Ferencváros lab­darúgó-mérkőzés. 12.45: Tv-mozaik. 12.55: Műkorcsolya VB. 16.00: Képújság. 16.05: Három tavasz. 17.00: Műsorainkat ajánljuk! 17.25: Eimebajnokság. 18.00: Delta. 18.40: Tévétorna. 18.45: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Audrey Hepburn-sorozat. 21.55: Sporthírek. 22.05: Mindenkinek van egy álma. 2. MŰSOR 20.00: Hírek. 20.05: Az impresszionizmus. 20.55: Kisfilmek a nagyvilágból. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8.25: Népdalok. 9.00: A hét zeneműve. 9.30: Szép bolondok. 9.41: Ki kopog? 10.05: Kisiskolások műsora. 10.35: Közvetítés jégkorongmérkő­zésről. 10.40: Julian Sziíkoveckij hegedül. 11.11: Grabócz Miklós—Várnai Zse- ni: Világok. 11.24: Közvetítés a jégkorong VB- ről. 11.29: Rengeteg pénz. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Zenei érdekességek. 14.17: Operaáriák. 14.17: Beethoven: Hősi induló. 14.23: így látták ők. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.05: Csenki Imre: A szép Jutki- ca. 15.23: Dominó. 15.53: Dalfel vételekből. 16.29: Látogatóban. 17.10: Kodály kórusművészete. 18.03: Filmzene. 18.15: Hol veit, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: A Rádiószinház bemutatója, 20.Ö5: Hétfő esti muzsikaszó. 20.42: Két szvit. 21.24: Eszmék faggatása. 22.00: Hírek. Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Kb. 23.30: Operettfelvételekből. 0.10: Táncdalokból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Részetek Leigh zeniü játé­kából. 8.35: Figyelmébe ajánlom! 8.50: Slágermúzeum. 9.50: Köznapi ügyeink, 10.00: Zenedélelőtt. 12.00: Népdalok. 12.35: Kis magyar néprajz. 12.40: Tánczenei koktél. 13.25: Éneklő ifjúság. 13.35: Cyrill Scott gyermekmuzsi- kájából. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Japán. 17.30: ötödik sebesség, 18.35: Minden hangra emlékezem. 19.30: Sportvilág. 20.00: Tip-top parádé. 20.35: Senki többet? Harmadszor! 22.00: Arétha Franklin felvételei­ből. 22.35: Nóták. 23.09: Hírek. Sporthírek. 23.20: A mai dzsessz. 3. MŰSOR 9.00: Operarészletek. 9.30: Szimfonikus zene. 10.40: Dzsesszarchfvum. 11.05: Operarészletek. 12.00: Zenekari muzsika. 13.07: Nagy mesterek kamarazené­jéből. 14.00: Händel: L»Allegro 16.00: Sztárok anekdoták nélkül. 17.00: Komjáthy György műsora. 17.30: Zenekari operarészletek. 18.00: Zsebrádiószínház. 18.20: Magyar zeneszerzők. 19.05: Háztartás-tan. 19.35: Zenekari hangverseny. 20.54: A popiarisznya dalaiból. 22.00: Operaest. 22.45: Zenei panoráma. Bérből C gyerkedéiből Csekő József karikatúrái ni ni in A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik -5 hétfő kivételével - naponta I Főszert, „«„a.777,—I------­DC OT MFIiYFI HR ftp Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest vili., Somogy! Béla u. 6. Postacím: Budapest, Irányítóim* '^w*348 * rtwi níLUstl nlllLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: T1U Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi tSefokf»-77 *-. , _______________________________Szerkesztőségi titkárság: 142 - 223. > • ^ , -lueronja. 343-100 és 336-130. ­---------------------------------------------------------FIÜKSZEBKESZTGSCCEINK: ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér I. Pt. 19 «01. Telefon: 11-400. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin út SS íOSO Telefon- is as* «aaa.ia.* . Gö döllő, Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 81-96. - Monorl Hírlap Monor. Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201 Telefon: 157. - Nagykőröst Hírlap. Nagykőrös. Hősök tere 7. 2750 Telefon- 398 -vár! »»?■?,„ öl. *l,rla9‘ út 45 Pí 32. 2601 Telefon: 10-005. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta - Előftr»*hk.A KaA,,„. P’ Y.' LenJn * kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96 la nínnS J“ * ■',aIníl* A lap ára: 8 oldal 1,40 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400.- Ft - MN mss-niue L.Ll Í?8 Cndex: 25 064 HU),, ISSN M33-26W (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-3467 (Érdi Hírlap), ISSN «133-1957 (Gödöllői Hírlap). ISSN €133-2851 (Monorl Hírlap), ISSN 6133-2703 (Nagykőröm HlrUm nái CVáud Hírlap). ' ’ ■ Öregek napközije, járda, rendelő §©kat segít a lakosság

Next

/
Thumbnails
Contents