Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-12 / 60. szám
1983. MÁRCIUS 13., SZOMBAT PEST MEGYE! HÍRLAP MAGAZIN 9 Iszlai Zoltán: Törmelékes munkálatok A z egyiptomi kultúra reprezentatív művészettörténeti figurája a fáraó és az írnok volt a régi — iskolai — nyomatokon. A görög fómodell az isten, az atléta meg a filozófus. A rómaiak részint császárnak, részint gladiátornak, részint lakomázónak álcázva ábrázoltatták magukat. A keresztény birodalmakat a szentek, a lovak, a trubadúrok reprezentálták — nálunk Magyarországon egyebek között a Hunyadiak. Aztán a hóhér, a kurtizán, a tengerész, a csillagász, s az anatómus lettek elkövetkező korok repróhősei. Legeslegújabb kort még nem iktattak be a tantervekbe nyomatilag. de nálunk mégis kezdenek feltűnni a jövő tanulmányi ikonográfiájának megörökítése után valósággal kiáltó alakzatai. Nem a Távolság Tengerészére, az űrhajósra gondolok. Ezzel csak a nyitott sztratoszférát döngetném. Inkább egy — eleddig még igen keveseknek megjelenő — látványcsopor- tozatra figyelmeztetném legújabb korszakunk lito-, illetve fotográfusait. A szemlélhetően elhelyezett tüneményt Jóanyám mutatta be nekem, három éve tatarozott bérházuk negyedik emeletének ablakából. A látomás hat alkatrészből adódott ösz- sze. Két szállítószalagból, egy törmelékbefogadó konténerből, egy széles vállú férfiból, s egy lapátból, melyre a férfi támaszkodott. A természethű kompozíció hatodik alkatrésze imaginárius volt: egy láthatatlan, de föltételezhető másik ember. ö azért nem látszott reális valójában, mert a pincében volt, hogy ott felrakja az első. a pincéből kivezető szállítószalagra a törmeléket, magyarán a sittet. A második szállítószalag a konténerbe vezetett. Ugyanők állították a két szállítószalag közé a férfit a Lapáttal, ki végtelen türelemmel várta, hogy a láthatatlan ember a pincében majd rá-rá- hélyezi az egyik szalagra a sittet, ami ezúton közvetlenül a Lapátja elé potyog, ö pedig átdeponálja a potyadékot a másik szalagra, mely végül terhét már minden emberi beavatkozás nélkül üríti a konténerbe. Az így kimunkált munkafolyamathoz mindkét szállítószalag természetesen bekapcsolva járt. És szállított volna, ha a Lenti Láthatatlan rako- gatta volna a himmi-hammit. De nem rakta. Hanem — képzelőerő el ne hagyj! — vagy nem is tartózkodott az alsó régióban, vagy igen. de aludt ott lenn. A második szállító- szalag tehát semmit, az első pedig — legalábbis Jóanyám véleménye szerint — csupán egy-egy kis fehér kavicsot szállított felületén alulról fölfelé. Az idegesítően fotogén látványt tizenegy percig figyeltem Jóanyámék erkélyfokán pihegve. Ekkor akartam bárdolatlanul leüvölteni az Embernek — kinél az ókori görög drámaírók óta közismerten nincsen csodálatosabb —. hogy hejhó, kapcsolja már ki a szalagokat, mit fogyasztja olyan veszettül az energiát. Jóanyám azonban, ki a sok éves tatarozásokkal együtt járó pimasz zsarolási manőverekbe már többször belebetegedett, nagyon szépen megkért: ne tegyem ki őket ordítozásommal az Ingatlan Kezelők vendet- tájának, vagyis vérbosszújának, melyet ő a maga részéről nem tartana egészen jogtalannak. Hisz az az Ember a Lapáttal bezzeg nem üvöltözik bele az én újabban már írók által is kétségbevont haszontalan írói munkámba. M ire — mindeddig csendesen fortyogó — Jóatyám azért mellesleg megjegyezte: ha a konténert, mondjuk, az első szállítószalag alá szerelik, akkor oda nem kellene a Lapát se meg az Ember se. Jóanyám erre visszavágott, hogy akkor Jóapám miért tántoríthatatlan híve a teljes foglalkoztatottság — általa is kivívott — vívmányának? Mielőtt Jóatyám vissza tudott volna vágni, delet kezdtek harangozni. Az Ember megmozdult. Leejtette a Lapátot, és elment ebédelni. JaKász Gyula: Március idusára Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak, Mint csillagok ragyognak boldogan S fényt szórnak minden születő tavasznak. Valamikor szép tüzes napok voltak, Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak. Ilyen nap volt az, melynek fordulója Ibolyáit ma a szivünkbe szórja. Ú akkor, egykor ifjú Jókai És lángoló Petőfi szava zengett, Kokárda lengett, zászló lobogott: A költő kérdett és felelt a nemzet. Ma nem tördel bilincset s börtönajtót Lelkes tömeg, de munka dala harsog, Szépség, igazság lassan megy előre, Egy szebb igazabb, boldogabb jövőbe. V De azért lelkünk búsan visszanéz Es emlékezve mámoros lesz tőled. Tűnt március nagy napja, szép tavasz, Mely fölráztad a szunnyadó erőket, Mely új tavaszok napját égre hoztad, ö nagy nap szép nap, légy örökre áldott, Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot! (1909) Ismeretlen boldogságot éreztem... F erőcemaroson él az immár nyolcvankilencedik életévét taposó Gelley Andor. Háborúkon, forradalmakon keresztül is családi ereklyeként őrizte nagyapjának, Giergl Henrik üvegesmesternek útinaplóját. A páratlanul érdekes, egyedülálló dokumentum a céhbeli felvételhez szükséges, 1845-től 48-ig tartó, európai vándorlását rögzíti. Tavaly, októberben már megismerkedhettek olvasóink a német nyelven, gát betűkkel íródott napló magyar fordításának néhány érdekes részletével. Giergl Henrik Ausztriában, Németországban és Olaszországban járt. Az 1848-ban Európán végigsöprő forradalmak jelentős állomása volt a németországi, amelyet a vándorló mesterlegény átélt és tapasztalatairól beszámolt. 1848. március 15. emlékünnepén talán nem érdektelen megismerkedni egy szemtanú külhoni élményeivel is. ——.———Olaszországban | A helyzet... 1 egyre zavaro- ——- sabb lett, és kitöréssel fenyegetett. Az újságokban szaporodtak az erről szóló hírek. Palermói ágyúzták. Hirtelen távirati értesítés érkezeti, hogy Párizsban február 24-én kitört a forradalom, s ez villámcsapásként hatott egész Európára. Az általános izgalomtól Berlin sem mentesült, s a forradalom éppoly dühödten tört ki, mint Párizsban. Akárcsak a legtöbb városban, itt is népgyűléseket tartottak. Főleg az állatkertben gyülekeztek, ahol egy iratot szövegeztek meg közösen, amelyet a királyhoz akartak fölterjeszteni. Küenc pontban fogalmazták meg mondanivalójukat, és kőnyomaton sokszorosították. Csak abban voltak még határozatlanok, hogy ki és hogyan adja át a királynak. Ügy gondolom, a városi képviselőket bízták meg ezzel. A király egyelőre semmit sem tett. A képviselőházat április 28-ra hívták .össze. Itt készültek a kilenc pontról tárgyalni. Ezzel azonban Berlin lakossága nem elégedett meg. Ügy gondolkodtak, mint a magyarok: Itt az idő most vagy soha! (A naplóban ez a mondat a német nyelvű szöveg ellenére is magyarul áll. — A szerk.) A nép mind elégedetlenebb lett. A kastélytéren gyülekeztek. Sokan kocsira, hordóra, ládákra kapaszkodtak és lázító beszédeket tartottak, amelyeket mindenki üdvrivalgással fogadott. A tömeg szétoszlatására a a katonaságot kellett mozgósítani, akik éjjel-nappal kószáltak a nagyobb utcákban. Ez az embereket felbőszítette és főleg éjszaka több zendülés volt, amelyek áldozatokat is követeltek. A kordon elől sokan a házakba menekültek. A további ösz- szetűzések megakadályozására úgynevezett helyi bizottságokat alakítottak, amelyek polgárokból állottak, akik a népet szép szóval akarták csillapítani. Karjukon karszalagot hordtak „védőszolgálat” felirattal és kezükben fehér rudacska volt. Ügy tűnt, a nyugalom lassan helyreállt. Negyvennyolcas honvédcsákó Vásári ajándékként, a farsangi jelmezek kiegészítő darabjaiként még ma is fel-feltűnik a csákó, ez a jellegzetesen csúcsos, elöl szemellenzős fejfedő, amely egykor előírásos hadviseleté volt több ország katonáinak. Mi, magyarok különös szeretettel emlékezhetünk a csákóra, hiszen éppen akkor vált jelképesen szép viseletté, amikor nemzeti történelmünk egyik legemlékezetesebb korszaka érkezett el: nevezetesen az 1848—49-es forradalom és szabadságharc idején. Előde a parasztsüveg A csákó a hegyes magyar parasztsüvegből alakult ki. Eredetileg nemezből vagy fekete posztóból készült, mégpedig két főbb formában. Egyrészt megtartotta összefüggő hengeres alakját, másrészt nyújtott háromszögletű anyagból sodorva varrták össze. Ez utóbbinak a csücske vagy lecsüngött vagy c sákósan — ferdén — elállt. Nos, eme ferdeség miatt lett a csákó — csákó. Ismereteink szerint már az 1700-as években csákót hordtak többek között a Győrött állomásozó katonák, s azok a magyar példára megalakult huszárezredek is, amelyeket francia, svéd, hannoveri, porosz stb. zászlók alatt állítottak fel. A franciák shako néven is emlegették ezt a magyar származású hadi ruhadarabot. Azt, hogy a csákóból a mai értelemben vett csákó lett, szintén a franciáknak köszönhetjük. Mégpedig azért, mert a korábban ellenző nélkül használt hengerféleségre ők szerkesztettek először egy kis szemellenzőt. Pontosan azért, amiért az efféle kiegészítéseket máig alkalmazza a kalaposmesterség meg a sapkaipar: védjenek az esőtől, takarják el a szemkápráztató napot. Kardcsapások ellen Az 1800-as évek elején még tovább egyszerűsödött a csákó. Lef- fentyűjét posztó testéhez szorították, a felső peremén pedig erős drótot futtattak körbe, hogy felfogja a kardcsapásokat. Homloki részére pedig különféle díszek kerültek — A Monarchia hadseregében 1805- től rendelték el a csákó viselését, természetesen úgy, hogy a hadnemek mindegyikében megkülönböztető jelzést kapott. A huszárok például fekete-sárga rózsát raktak csákójuk csúcsára, a fejfedő jobb oldalán pedig díszes zsinór lógott le. Mindemellett még egy úgynevezett forgó is felmagasodott a huszárcsákó legelején, amely ékes szép toliakból készült. Toborzásból sorozás Amikor 1848. március 15-én kitört a forradalom, a Habsburg-biroda- lomhoz tartozó népek katonáinak túlnyomó többsége már csákót hordott. A felkelő magyar seregbe tömörülő katonák is ezt hordták. Igaz, nem egészen úgy, mint korábban, mert magyar címer lett a csákók ékessége, később pedig egy babér- koszorún átszúrt kard. (Akkortól, hogy a császári családot megfosztották a magyar tróntól.) A szabadságharc csákói aztán megannyi különféle díszt, megkülönböztető jelzést kaptak. A nemzetőrök szemellenzője fölé például egy föl- iratos bádogszalag került; a tüzérek szintén bádogszalaggal tudatták hovatartozásukat. A huszárok — ezre- deik szerint — más és más, különösen élénk színű csákókat hordtak. A csákó — ez a magyar származású, és a magyar történelem különösen napjaiban oly fontos szerepet játszó katonai viselet — akkor kezdett eltünedezni, amikor a toborzást felváltotta a sorozás. Az ékes fejre- való ugyanis egykor a hadi élet önkéntes vállalását jelképezte. Múzeumokba kerültek Aztán pedig jöttek a mind nagyobb és mind gyilkosabb fegyverek, amelyeknek a kezelőihez immár semmiképp sem illett a köny- nyed, legényes csákó. Az 1900-as évek elejétől Monarchia-szerte kényszerű katonai ruházattá lett a sokat emlegetett csukaszürke. A tarka, mutatós csákók múzeumi tárgyakká nemesedtek... A. L. 48-as huszárok. Benczúr Gyula festményének részlete a szerint, hogy mely hadnem katonái számára készült. Ezt a formáját elnyervén, valóságos diadalutat járt be a csákó. Elsősorban azért, mert könnyebb volt a korábban használt bőrsisakoknál, másodsorban meg azért, mert a maga hetykeségében igen mutatós, katonás volt. A város polgárságát március 18-án délután 2 órára hívták a kastélytérre, ahol egy küldöttség akart a király elé járulni. Az meg is jelent az erkélyen és hajlandó volt néhány pontot jóváhagyni, de ezeket is több feltétellel. Ennek ellenére az összegyűlt polgárok egyhangúlag éljeneztek. Egy félreértés miatt azonban néhány lövés dördült és a dragonyo- sok karddal törtek az emberekre. A polgárok nem tudtak az ijedtségtől fölocsúdni. A felháborodás nagy lett, mindenki fegyverkezni kezdett. Az utcákban barikádokat építettek, felbontották a kövezetét, föltörték a lefolyókat fedő deszkákat, sőt még házkapukat is kiemeltek. A barikádokra kitűzték a szabadság fekete— vörös—arany zászlait. A Spree hídjait fölhúzták, hogy megakadályozzák a katonaság benyomulását. Minden templomban riadót harangoztak, a nép fejszét, kapát, vasrudakat ragadott. A városkapukat bezárták, de ezeket később a katonaság fölrobbantotta. Borzasztó polgárháború tört ki. Délután öt órától másnap reggelig kartáccsal lőtték az embereket. Amikor első ágyúk eldördültek, S nép harci kedve megnőtt és senki sem félt Megostromolták a kaszárnyákat, hogy fegyvereket szerezzenek. Néhányat föl is gyújtottak. Leégett egy vasöntöde és a királyi tüzérségi raktár. Állítólag háromszáz civil és ezernél több katona halt meg. Az asszonyok kötényükben és kosarakban hordták az utcaköveket és azzal dobálták a katonákat, a házak ablakaiból pedig forró vizet és olajat öntöttek rájuk. 1 megjelent a király | Vasárnap I kiáltványa, amely——■' ben szavát adta, hogy visszarendeli a katonákat. Az április 2-i országgyűlésen a király minden követelést jóváhagyott, s a katonaságot is kivonta. Az őrhelyeket a polgárok foglalták el, s amerre mentek, a nép üdvözölte őket. Nemzeti tulajdonba vették az összes királyi épületet, a porosz herceg pedig Londonba menekült. Az elesettek emlékére díszelőadást tartattak az operában, Mozart Requiemjét játszották. Az elesettek családjai számára gyűjtéseket rendeztek... Az európai forradalmak és a személyes élmények is arra kényszerítették a már három éve úton levő vándor mesterlegényt, hogy az eredetileg Párizsba tervezett látogatása helyett visszatérjen hazájába. ...A Magyarországról május 1-én kapott hírek nagyon megörvendeztettek. Szeretett hazámat egy kicsit mindig sajnáltam, mert több szempontból elmaradottabb volt más országoknál (ez azonban nem rajta múlott.) Most végre — így gondoltam — előre lép és nem marad ki az általános lelkesedésből, nem marad süket a szabadság hangjával szemben. Megérti az idők szavát, s felébred álmából, mint Európa többi civilizált állama. A jövőre gondoltam és lelki szemeimmel önállónak, nagynak és erősnek láttam. 1848. május 6-án indultam hazafelé. Különös élmény volt számomra a hajó fedélzetéről nézni a hullámokat, amint csendesen kavarogtak, hiszen ez már a Duna vize volt. > — ■ megpillantottam 1 A távolban Magyarország ~ kéklő hegyeit. Amikor a határhoz értem és láttam az első házakat, leírhatatlan, eddig ismeretlen boldogságot éreztem, hiszen ez már az én szeretett drága hazám volt, s az emberek pedig a honfitársaim ... Körmendi Zsuzsa Szécsi Margit: Ami nem lehetett Zsír fogytán, bor apadtán tengtek a jobbágyfalvak. Füsttclen tűzhelyeken főzték a forradalmat. Nemzetiszín lobogó röpült a szemek előtt, behasadt fecskefarka verte a zöld levegőt. Félelmes tavaszidő láttatott seregeket... Gyönyörű elgondolni azt, ami nem lehetett.
