Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-08 / 56. szám

I A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 56. SZÄM 1983. MÁRCIUS 8., KEDD Koordinációs értekezlet Az összefogás szép példái □ismerés a társadalmi mankó legjobbjainak Szsbad idejüket áldozzák fel Árammérőgyári MHSZ t Válogatott kerettagjuk is van Megtartották Gödöllőn az év elején szokásos koordinációs értekezletet, amelyen a város­ban működő vállalatok, intéz­mények gazdasági, párt- és társadalmi vezetői és a telepü­lés irányítói találkoztak. Az egybegyűlteket az Erkel Fe­renc általános iskola kamara- kórusa köszöntötte verses, ze­nés műsorral, majd Ritecz György, a városi tanács elnö­ke adott számot a múlt évi eredményekről, a Gödöllő fej­lesztésében és szépítésében is­mét megnyilvánult társadal­mi összefogásról. Szociális foglalkoztató Gödöllő lakossága, a válla­tok és intézmények együtte­sen, több mint 23 millió fo­rintnyi társadalmi munkát végeztek. Egy-egy lakosra szá­mítva 819 forint volt az ér­ték. A részleteket ismertette először a lakásépítésről be­szélt a tanács elnöke. A Kör utcában 30-30 tanácsi értéke­sítése illetve OTP-lakás ké­szült el, a János utca és a Szabadság út sarkán 26 új otthonba költözhettek a tulaj­donosok. Magánerőből 96 la­kás gyarapította a várost. Az első példák azt bizonyítják, hogy a lakásépítők és az in­tézmények felismerték a tár­sasházban rejlő lehetőségeket. A tangazdaság dolgozói kö­zűi tizenhatan már be is köl­tözhettek, de a Ganz Áram- mérőgyár támogatásával is működik lakásépítő szövetke­zet. Több mint száz új otthon készülhet az Agrártudományi Egyetem közreműködésével a Fácán soron. Folytatódott a közműháló­zat bővítése. Több kilométer­nyi víz- és csatornahálózat, villanyvezeték, negyvenhat új lámpahely készült el a múlt évben. Hozzáláttak egy szo­ciális foglalkoztató létesítésé­hez. A társadalmi munkát az elnöki beszámoló után érté­kelték, de Ritecz György már itt is kiemelte azt a példasze­rű összefogást, amelynek ered­ményeképpen elkészült a 800 ezer forint értékű gyermekfo­gászat a Stromfeld sétányon. Közmű lakossági beruházás­ban is készült, víz- és szenny­vízcsatorna, gázvezeték. Az incsciek Mint a korábbi esztendők­ben, amikor Gödöllő a társa­dalmi munka versenyében a megyei városok között az el­ső helyen végzett, 1982-ben is az összefogás számos szép példájával találkozhattunk. Ebben az esetben valóban nem szokványos fordulat volt az elnök megjegyzése, hogy a felsorolás órákat venne igény­be. A múlt évben is a város legjelentősebb vállalatai, a Ganz Árammérőgyár, a Gödöllői Gépgyár, a Közép- magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat jártak az élen, de ők csak annyiban teljesítettek többet, amennyi­ben erősebbek a többinél. A Városgazdálkodási Vállalat például saját kategóriájában az első helyen végzett, de teljesítményével a nagyobbak között is az élen lehetett vol­na. Példát mutatott városszere- tetből a Buda-vidéki Erdő- és Vadgazdálkodási Vállalat in­csői fafeldolgozó üzeme, amelyhez nem mehettek olyan kéréssel, amit ne teljesített volna. A gödöllői Vegyesipari Szövetkezet kollektívája ugyancsak derekasan kivette részét az önzetlen munkából. Alig akad olyan vállalat, ame­lyik ne patronálna iskolát. De az iskolák sem csak segítséget várnak, részt kérnek a mun­kából is. A 202-es számú Ma­dách Imre Szakmunkásképző Intézet tanulóinak keze mun­káját számos helyen dicsérik. Vándorserleg Az elnök beszámolója után a vállalatok képviselői tették meg vállalásaikat, majd Her- czenik Gyula, a városi párt- bizottság első titkára, Né­meth Sándor, a Hazafias Nép­front gödöllői bizottságának elnöke és Ritecz György átad­ta az elismeréseket a tavalyi társadalmi munka legjobbjai­nak. Az első helyezettek ván­dorserleget és oklevelet, a he­lyezettek oklevelet vehettek át. Az általános iskola első osztályba lépők beíratása az idén március 10-én 8 és 12, 13' és 18, illetve 11-én 8 és 17 óra között lesz. A szülők és gond­viselők kötelessége, hogy min­den tanköteles korban lévő gyereket a lakása szerinti kör­zetileg illetékes iskolába be­írassák. Azok a gyerekek ke­rülhetnek az első osztályba, akik ez év szeptember else­jéig betöltik 6. életévüket. Az általános iskola igazga­tója — ha van hely — enge­délyezheti azoknak a gyere­Az elmúlt héten részt ve­hettem a gödöllői járási hi­vatal nagytermében rendezett aranylakodalmon, amelyen Tóth Erzsébet és Tábik József megerősítették és sírig tartó elhatározással megújították az ötven évvel ezelőtt kimondott és máig is élő boldogító igent. A családtagok, rokonok, ba­rátok, egykori munkatársak népes gyűrűjében éreztem, hogy az írás számomra vala­milyen rokoni kötelesség, gyö­nyörű adó, a Galga-menti em­berek iránt érzett örökös sze- retetből táplált kényszer és vágy : minél többet elmondani azokról, akik most szinte gyer­meki izgalommal. mohos, meg­hatóan, mindent bepótoló kap­zsisággal célját nyert élnivá- gyással keresik az új élet ál­tal nyújtott lehetőségek for­máit. A nyomor pokla Tóth Erzsébet és párja Tábik József az alkalomhoz illő sö­tét ruhában hallgatták Szi­geti Péter ahyakönywezető ünnepi köszöntőjét, s amikor a gyűrűcsere után boldogan mo­solyogtak egymásra, kevesen tudták, hogy ez az emberpár ötven évvel ezelőtt a szegény­ség micsoda mély poklából in­dult, s milyen mesébe illő harcot vívott az otthon meg­teremtéséért. — Édesapámat nem ismer­tem, s aztán alig töltöttem be nyolcadik évemet, édesanyám is a másvilágra költözött — üti fel emlékeinek könnyek­kel írott nagykönyvét Tábik I. kategória: 1. Ganz Áram­mérőgyár, 2. Gödöllői Gép­gyár, 3. KKMV. II. kategória: 1. Városgazdálkodási Vállalat, 2. Incsői fafeldolgozó üzem, 3. GÖVISZ. III. kategória: 1. KISZ városi bizottsága, 2. Agrártudományi Egyetem, 3. MÉM Műszaki Intézet. IV. kategória: 1. Szakmunkáskép­ző, 2. Karikás, 3. Erkel iskola. Ugyancsak oklevéllel is­merték el tavalyi tevékeny­ségét a Ganz Árammérőgyár gyárfejlesztési és műszaki koordinációs osztálya kollek­tívájának, amely a gyermek­fogászat létesítésén fáradozott és az Asztalos János szocia­lista brigádnak, amelynek tag­jai egyebek között két fedett autóbuszvárót építettek. K. P. keknek a felvételét, akik 6. évüket szeptember 1. és 31. között töltik be, testileg, szel­lemileg megfelelően fejlettek, alkalmasak az iskolai tanu­lásra. Az ilyen gyerekeknek a fel­vételi kérelmét április 15-ig kell beadni az iskola igazga­tójához. Azokat, akiket tago­zatos osztályba kívánnak já­ratni, a beiratkozás alkalmá­val közölhetik szándékukat. Megjegyezzük, hogy az Erkel iskolában ének, a Karikás Frigyes iskolában testnevelés tagozatos oktatás folyik. Józsefné. — Kilencéves sem voltam, amikor árván marad­tam, és nagyanyám meg nagy­apám, akiknek tizennyolc gye­rekük született, magukhoz vettek. Az ebédhez leszelt ke­nyérszeletek morzsáin is meg­élsz, mondta nagyapám. Szép pár voltunk — Summás lettem, napszá­mos. Jártam a gazdák portá­ját. Por, sár, röíögés, sivaliko- dás, szárnysuhogás, tyúk- és kakasriadozás. A malacok rí­va, üvöltve követelték a kosz- tot. Mögöttük a tyúkok hada fehéren, tarkán, szárnyat emel­ve riadozott. Mert az esti ha­rangszó után még el kellett látni az állatokat, össze kel­lett söpörni az udvart, le kel­lett morzsolni a kukoricát, ha azt akartam, hogy másnap is a répaföldön találjon a kelő nap­sugár. A falusi szegénység bénító, minden szép és nemes utáni vagyat porba rángató és hul­lató kegyetlensége elől Tóth Erzsébet a városba szegődött cselédnek. Szolgálólány lett Pesten. Néha-néha látogatta elhagyott nagyszüleit. — Egy ilyen vasárnapi ott­hon tartózkodása alatt figyel­tem fel a szapora léptű, mo­solygós arcú, nyílt .tekintetű kislányra, amint a templomba sietett a falu főutcáján — em­lékszik a férj. — Nyomába sze­gődtem. Este a nagykocsma udvarán rendezett bálban megtáncoltattam. Attól kezdve mindketten a vasárnapokat Harmincöt éve alakult a Magyar Szabadságharcos Szö­vetség, az MHSZ jogelődje. Az országos jubileum és ünnep­ségsorozat adta az ötletet: nézzük meg, hogyan működik egy gyári MHSZ-szervezet. Czeczulics Gábor, a Ganz Árammérőgyár MHSZ-titká- rától kérdeztem: Mivel foglal­koznak? — Az ifjúság egészséges életmódra nevelése mellett a honvédelmi ismeretek elsajá­títására fordítunk igen nagy figyelmet. Jelenleg három klubunk van. A lövészek a város, de lehet, hogy a járás legmodernebb lőpályájával rendelkeznek. Berendezett klubhelyiségünk is van. Na­gyon sokan szabad idejüket ál­dozzák azért, hogy pluszmun­kával segítsék intézményeink fenntartását. — Kevésbé ismert, de jól működő klub a tartalékosoké. A hadseregből leszerelt tisz­tek és tiszthelyettesek láto­gatják foglalkozásainkat. Az éves kiképzési tervnek megfe­lelően, MHSZ-aktívák és meg­hívott előadók gondoskodnak a színvonalas munkáról. Leg­utóbb például a Zrínyi Miklós Katonai Műszaki Főiskola egyik tanára tartott katona- politikai tájékoztatót a Közel- Keletről, az ott folyó katonai eseményekről. A kiképzés ha­tékonyságát házi, városi, járá­si, megyei versenyeken való kiváló helyezéseik is bizonyít­ják. A megyei versenyekről legtöbbször dobogós helyezé­sekkel térünk haza. — A repülőmodellezők szá­mára a vállalaton belül tu­dunk klubhelyiséget kialakíta­ni. Kevesen vannak, de ered­ményeik annál inkább szembe- tűnőek. Még válogatott keret­tagunk is van, Maczkó Oszkár személyében. Két másodosztá­lyú sportolóval is büszkélked­hetünk. Utánpótlási bázisunk az erdőkertesi és a vácszent- lászlói általános iskola tanu­lóira épül. Klubtagjaink se­gítik a gyerekek modellező munkáját Évente megrendezzük a hon­védelmi napot, melyet járőr­versennyel is egybekötünk. Ilyenkor leginkább a fiatalok és a szocialista brigádok rész­vételére számíthatunk. Nem ritkaság a kétszáz körüli in­duló. Munkánkban a tömeg­sport céljait tekintjük megha­tározónak. Gyárunk dolgozóit vártuk. Gyorsan kimondtam a szándékomat! Feleségül ven­nélek, dadogtam és Erzsiké a mondatra rábólintolt. — Szép pár voltunk, de ugyan mi lesz belőlük? A kol­dus, koldus marad párban is, jósolgatták az asszonyok — mondja a feleség, majd megint a férj folytatja: — Azok is maradtunk volna, ha nem vál­tozik a világ! — Estküvő után a kartali uradalomba szegődtünk — ve­szi át az emlékezés fonalát Tábikné —, itt kaptunk egy cselédlakást. Amikor költöz­tünk, igazán könnyű volt, ke­vés motyónk akadt, máig is emlékszem, hogy ott a tanyá­ban, a kútostor égbe meredő hegyén, egy hófehér galamb villogott az égalji, sötétlő kék­ben. Megszorítottam Józsim kezét:: meglátod, ez a galamb a boldogságot hozza számunk­ra. Tábik József rágyújt. Na­gyot hallgatunk. Tábikné ká­vét hoz: — És igazam lett. — De hogy nekünk, meg a többi milliónak igaza legyen, ahhoz nagyot kellett fordulnia a vi­lágnak —, igazít felesége sza­vain a férj. Család és közélet Beszélgetésünk ritmusa fel­gyorsul. A felszabadulás után beléptek a Magyar Kommu­nista Pártba. Az asszony az MNDSZ-t szervezte, a férj párttitkár lett. s amikor arra volt szükség, tanácselnökként intézte Hévízgyörk ügyeit. Ott faliújságunkon keresztül rend­szeresen tájékoztatjuk éle­tünkről, munkánkról. A ta­vasszal és ősszel zajló lóver­senyünkön sok az érdeklődő. Több rendezvényünket a vál­lalati tömegsportbizottsággal közösen rendeztük. Jólesik beszélni róla és ta­lán nem hat szerénytelenség­nek. Munkánkat a Gödöllő vá­rosi és járási MHSZ-vezetőség is igen pozitívan értékeli. A lövészklubnál említettem a sok társadalmi munkát. Mind­ez azonban kevés lenne költ­ségvetésünk finanszírozására. Az Árammérőgyár gazdasági és politikai vezetősége jelentős anyagi áldozatot vállalva se­gíti munkánkat. Sokszor és sokan tapasztal­juk, hogy az üzletben nem egyértelmű a termékek árazá­sa. Gyakori az az eset amikor kettőt, de az sem ritkaság, hogy egy ár sem szerepel az általunk választott portékán. Mi a véleménye minderről Bo- bály Erzsébetnek, a Gödöllői városi-járási Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének? — Tesz-e, tehet-e valamit érdekünkben ezen a területen is ez a szervezet? — Legtöbb problémát az ár­jegyzékek hiánya okozza. Fő­leg a hentesáruknál fordul elő, hogy egy-két készítmény ára csak késve kerül a termék­re, illetve a fogyasztó szeme elé. A népi ellenőrzési bizottság szívügyének tekinti, hogy min­den konkrét bejelentést kivizs­gáljon! Kérjük tehát, ha az árazással kapcsolatban vala­melyik üzletben a megkárosí­tásnak csak a legcsekélyebb gyanúja felmerül, értesítsenek bennünket. Pflntosan tüntes­sék fel a bolt számát, vagy helyét, az észlelés időpontját. Kettős árazással csak igen rit­kán találkozhatunk. Előfordul, hogy egy készítmény ára meg­változik, új ár kerül a termék­re a másik mellé. Ez azonban voltak a szövetkezetek szerve­zésénél. Az országgal együtt gyarapodtak. Felépült a családi ház. Két gyerek született. Mindkettőt taníttatták. Feri fiuk. évtize­deken át pártmunkásként dol­gozott, most személyzeti osz­tályvezető. Lányuk könyvelő. Menyük tanítónő. Vejük gé­pész. Három unokájuk közül a legidősebb utolsó éves az Ál­lamigazgatási Főiskolán. A középső lakatos. A legkisebb a tanítóképző főiskola első évese. — Idáig jutottunk — mutat szét gondosan berendezett ott­honában a házigazda és meg­simogatja felesége kidolgozott kezét. Történelmi gyökerek — Érdemes volt helytállni — mondja Tábikné, és az aranylakodalomra kapott dísz­táviratok sokaságát teszi elém. — Ennek örültem a leg­jobban — és mutatja Sőregi János kartali tanácselnök üd­vözletét: — Köszönjük a fa­lu érdekében végzett több év­tizedes önzetlen munkát — olvasom a szöveget. — 1975- ben sírva költöztünk el Kan­táiról, ami számunkra a fia­talságot, a fészekrakást, a hő­sies munkát, és termést érlelő nyarat, meg a gyümölcsbeta­karító őszelőt egyaránt jelen­tette. De hát csak így marad­hatott együtt a család. Egyszerű emberi sors a Tá­bik házaspáré. Tíz- és száz­ezer magyar család sorsa, de írni kellett róluk, mert ben­nük, sorsukban hurkolódik öt ven év töténelme s a ma szr relmei, az új életformát ke reső küzdelmek nehéz évei i- az ő világukban gyökereznek Fercsik Mihály löszüntjük a nőket A nemzetközi nőnapon sok szeretettel és megbecsüléssel köszöntjük a járás és a város községeiben élő asszonyokat, lányokat. őket köszöntjük, akik fáradhatatlanok a csalá­di fészek kialakításában, a család tagjainak ellátásában, akik a férfiakkal egyenran­gúak a munkában, lelkiismere­tesek, pontosak, szorga'masak a gyárakban, mezőgazdasági és ipari szövetkezetekben, az iskolákban, az óvodákban, a bölcsődékben, az egészség- ügyi intézményekben, akik mind többen kiveszik részüket a közéletből, felelős párt-, ál­lami és társadalmi tisztsége­ket töltenek be. Köszöntjük őket, és kívánjuk, hogy minél teljesebben élhessék életüket, sikereket érjenek el munkál­kodásuk valamennyi területén, a maguk, családjuk, mindany- nyiunk javára. A járási és városi pártbizottság nem kettős árazás! Szeretném azt is elmondani, hogy a ve­vők pontos tájékoztatásának az ellenőrzése a Kereskedelmi Felügyelőség feladata — ne­künk csak szúrópróbaszerű el­lenőrzésre van módunk, illet­ve lehetőségünk. — Bizonyára más lehetősé­gük is van a fokozottabb ér­dekvédelemre! — Igen. Idei ellenőrzési ter­vünkben a Fogyasztók Taná­csával közösen vizsgáljuk a vevői érdekek tiszteletben tar­tását. Itt is lehetőségünk lesz árazással kapcsolatos ellenőr­zésekre. Ezekre a vizsgálatok­ra leginkább a szerződéses üz­letek számíthatnak. — Milyen szankciókat alkal­mazhatnak a vásárlók jogai­nak védelmében? — Amennyiben vizsgálatunk időpontjában a panasz jogos­ságát állapítjuk meg: szabály­sértési eljárást kezdeménye­zünk az üzletvezető ellen. A múlt évben 2—3 ilyen esetünk volt Sz. S. Háztájinak Takarmány Túrán, a Galgamenti Ma­gyar—Kubai Barátság Tsz-ben a kereskedelmi és élelmiszer­feldolgozó főágazat foglalko­zik a háztáji, illetve kisegítő gazdaságok takarmányellátá­sával. Hogy milyen fontosnak tartották ezt a tevékenységet is, mutatja: egy év alatt 380 tonna takarmánytápot, 223 tonna kukoricát, továbbá hu­szonhét tonna árpát és takar­mánybúzát hoztak forgalomba a helyi és a környékbeli ház­táji állatok tartásához. A nap program{a Március 8-án. Gödöllő, művelődési köz­pont: A fejlődő szervezet ellensé­gei. Rendhagyó óra a Petőfi általános iskola tanulóinak, 13 órakor. A serdülők biológiai és hi­giéniai problémái címmel rendhagyó óra a Petőfi és Er­kel általános iskola tanulóinak, 14 órakor. Népművészeti alkotóműhe­lyek című kiállítás, megte­kinthető 15—19 óráig. Városi moziműsor Apacsok. A skalpvadászok pusztulása. Színes, NDK-beli, szinkronizált kalandfilm. Fő­szerepben: Gojko Mitic. Csak 4 órakor. A bűn története. Színes, len­gyel film. Csak 18 éven felü­lieknek. Csak 6 órakor! ISSN 0135—1Í5T (Gödöllői Hírlap» Szülők figyelmébe Az elsősek beíratása ArcnylakodaSmcn Tábikéknál Sorsfordító változások tanúi Sződi Sándor Mit tehet a NEB? Mennyibe kerti! az áru A fogyasztók érdekét védik

Next

/
Thumbnails
Contents