Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-08 / 32. szám

1983. FEBRUÁR 8.. KEDD "zMdan 5 A lehetőségedhez igazodva Tovább épül, szépül a város Közlekedés, szabadidő-központ, szolgáltatóhoz Az okok ismertek, és senkit sem ér meglepetésként, hogy az idén Százhalombattán is szűkösebb lehetőségek között kell gazdálkodni. Egyszerűbben fogalmazva, csak addig nyújtózhatunk, ameddig elér a takarónk, mert nem tudjuk semmivel megtoldani. Ésszerű, hatékony gazdálkodással, jól rangsorolva azonban ez évben is jut a legfontosabb, a lakosság széles körét érintő fejleszté­sekre. A városi tanács legutóbbi ülésén jóváhagyta az idei működési költségvetési és fejlesztési alap tervezetét. A két pénzalapban rendelkezésre álló mintegy 230 millió forint a település további fejlődését teszi lehetővé. Az új otlhonok Nézzük tehát a legfontosab­bakat! Tovább építkeznek a déli lakónegyedben és a Tildy lakótelepen. Idén várhatóan átadnak 64 tanácsi (melyből 50 tanácsi értékesítésű szövetke­zeti) és 120 OTP-beruházásban épülő lakást. Ezzel párhuza­mosan halad a leendő Urbá­rium városrész területelőkészí­tése is, de egyelőre csak olyan mértékben, hogy a 12 tanulócsoportos szakközépisko­la építését el lehessen kezdeni. A célcsoportos források szűkössége miatt a városi ta­nács jelentős költségráfordí­tással támogatja a magánerős lakásépítést. A dunafüredi városrészben 72 lakás építésé­re alkalmas területet készíte­nek elő, közművesítenek. Az egyéb állami beruházá­sok közül továbbra is kiemel­kedő a főtéri létesítmények, (művelődési központ, tömeg- szervezetek háza, pénzügyi szolgaitatóház) építésének be­fejezése, illetve megfelelő üte­mű folytatása. A gyermekeknek A kulturális ágazat legna­gyobb beruházása a több célú hasznosításra szárit művelődé­si központ. A könyvtári szárny idén várható átadásával az általános iskolai foglalkozta­tások gondjai enyhülnek. A tervezett szakközépiskola építése idén megkezdődik, az előirányzott összeg a kisajátí­tásokra és az alapozás meg­kezdésére elegendő. A százötven gyermek elhe­lyezésére alkalmas óvoda és a sporttelep építése befejező­dik. A vízgazdálkodási ágazat több éves beruházása, a szennyvíztisztító telep építése ugyancsak véget ér, az üzem­be helyezést májusra tervezik. A lehetőségekhez mérten folytatják a dunafüredi város­részben a szabadidő-központ munkálatait. A városi strand és a tározótó építésénél első­sorban a lakosság társadalmi munkájára kell számítani, mivel a pénzügyi fedezet erre a célra csak részben biztosí­tott. Összckötőhíd A szállítási, hírközlési ága­zat előirányzatából kerül sor a városi közlekedés legszük­ségesebb korszerűsítéseire. El­ső helyen szerepel itt a Rózsa Ferenc út és az Olajmunkás út közúti híddal való összekö­tése. A Damjanich út meg­hosszabbítása és az Erőmű úti csomópont korszerűsítése szin­tén a helyi közlekedés forga­lomtechnikai továbbfejleszté­sét jelenti. Az idén várhatóan befeje­ződik több olyan beruházás, amely javítja a lakosság ellá­tását. Véget ér a Százhalom étterem átalakítása, és így is­mét lesz előfizetéses étkezés, a korábbinál jobb körülmények között. A pénzügyi s^olgáltatóház átadása után várhatóan maga­sabb színvonalú ellátást nyújt az OTP, az IBUSZ és az Álla­mi Biztosító. Kényelmesebben lehet majd vásárolni a Művelt Nép Könyterjesztő Vállalat boltjában. Az MTESZ pályázata A Műszaki és Természettu­dományi Egyesületek Szövet­ségének Százhalombattai In­téző Bizottsága két kiemelt témakörben hirdet pályázatot. A pályázaton az energiataka­rékossággal és a devizamérleg javításával kapcsolatos javas­latokkal lehet részt venni. Olyan munkákat várnak, amelyek eddig még sehol sem szerepeltek és amelyek Száz­halombattán megvalósíthatók. A leírásoknak legalább hozzá­vetőleges gazdasági számítást is tartalmazni kell. A pályázaton bárki részt ve­het, a beadott anyagok jeligé­sek. Beküldési határidő 1983. február 28-a, cím: MTESZ in­téző bizottsága, 2443 Százha­lombatta, Pf. 32. Szabó Ká- rolyné. A pályamunkákat szakértői vélemények alapján értékelő bizottság minősíti és díjazza. Az első díj hétezer, a második ötezer, a harmadik díj pedig háromezer forint. Az intéző bizottság kezde­ményezi az értékes, széles körben hasznosítható pálya­munkák, ötletek megyei és or­szágos közzétételét. Az itt sze­replő javaslatok újításként is beadhatók a vállalatoknál. Anyakönyvi hírek Házasságot kötött: Zsichla János Kaposvári Annával, Na­rancsok Imre László Sebestyén Máriával, Szél Pál Kovásznál Zsuzsannával, Laczkó József Varga Veronikával és Trom­bitás József Gombos Máriá­val. Született: Pálos Gábornak és Mocsári Gizellának Bence, Ba- ricza Lászlónak és Darvecz Erzsébetnek Brigitta, Tehe- nics Istvánnak és Csóka Ibo­lyának Zsófia, Dávid Ferenc­nek és Kónya Margitnak Me­linda, Somogyi Józsefnek és Vincze Honának Gábor, Nagy Árpád Károlynak és Hódi An­nának Árpád, Eozgonyi And­rásnak és Jenei Juliannának Erika, Rapai Józsefnek és Fá­bián Évának Ramóna, Tézsla Miklósnak és Bodor Ágnesnek Miklós, Sebesi Árpádnak és Jámbor Máriának Edina. Ko­vács Péternek és Hajdú Er­zsébetnek Bence, Szilágyi Gyu­lának és Fekete Erzsébetnek Zsuzsa, Brassai Jánosnak és Frücht Zsuzsannának Gábor János, Szabó Lászlónak és Kovács Erikának Ágnes nevű gyermeke. Elhunyt: Barta János, Ke- rényi Rezső, Buzássy Sándor- né (Szarka Margit), Kőrössi József, Fulmer Gézáné (Török Erzsébet). A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Válasz az interpellációra Parkosít a lakosság ? A tanácstagi beszámoló- ^ kon sokan szóvátették, ^ hogy elmaradt a Pannónia ^ lakótelep parkosítása, mcly- !; nck megkezdését múlt cv- 6 re tervezték. A tanácstagok '/ február 1-cn interpelláltak í ebben az ügyben. — Mi a helyzet a Pannónia lakótelepen? — kérdeztük Ma­gyar Istvánt, a városi tanács műszaki osztályvezetőjét. — A múlt év tavaszán meg­tartott réteggyűléseken a la­kók azt a tájékoztatást kapták, hogy a parkosítási munkák első és második ütemének költségvetése összesen 5 mil­lió forint. A városi tanács ta­valyi fejlesztési tervében két­millió- forintot biztosított a munka megkezdésére, de az első félévben út-, járda- és közműépítések miatt erre nem kerülhetett sor. A Pest me­gyei Beruházási Vállalat a ki­viteli tervek és a rendelkezés­re álló pénzügyi fedezet alap­ján szerződést kötött a Roz­maring Szövetkezettel, amely 2.9 milliós költségvetés alap­ján vállalta az első ütem fel­adatainak elvégzését. Kapaci­táshiány miatt azonban, bár felvonultak, a munkát el sem kezdték. — Idén, mint ismeretes, erő­sen korlátozottak az anyagi le­hetőségek. Milyen mód nyílik mégis, a város képéhez illő, kulturált környezet megterem­tésére? — Az ez évi feszített fejlesz­tési terv lakótelepi parképítés céljaira összesen egymillió fo­rintot tartalmaz, és ebből az összegből a déli lakótelep már befejezett munkáit kell kifi­zetni. Pénzügyi fedezet hiá­nyában a déli lakótelep 8 mil­lió forintos és a Pannónia la­kótelep első ütemének 2,9 mil­lió forintos kiviteli szerződé­sét kénytelenek leszünk fel­bontani. Mint a tanácsülésen is elhangzott, a lakótelepi par­kosításnál a jövőben főleg tár­sadalmi munkára kell támasz­kodnunk. — A városi tanács milyen segítséget ad a társadalmi munkásoknak? — A tervek elkészültek, a parkosításhoz szükséges szak­mai irányítást, gépi munkát, humuszt, növényeket és ját­szószereket az igények szerint folyamatosan biztosítani tud­juk. Kérjük a nehézségek megértését és a lakók segítő­kész támogatását a kulturált környezet megteremtéséhez. ■ TOLLHEGYEN! Gyakran megjelennek a városban az Elektromos Művek munkásai, akik Érd­ről jönnek, hogy egy-egy látszólag kis, de valójában fontos javítással végezze­nek. Miről van hát szó? Azokról az utcai lámpá­kon található kis ajtókról, melyek mögött a vezetékek húzódnak. Nem véletlen, hogy csak arra illetékes szakemberek kezelhetik azokat, hiszen a vezetékek­ben levő 380 voltos fe­szültség halálos áramütést okozhat. Nem tréfa tehát, hogy az utóbbi időben mind gyakrabban leválnak he­lyükről a korábban jól záró ajtócskák. A bejelentők között volt, aki látott tizenéves fiút, amint az ajtót feszegette, mások szerint erőszak sem kell, mert a meglazult da­rabok olykor maguktól le­esnek. Nem lehetne vajon vala­mi módon az ajtókat már leválás előtt megerősíteni? Spektrumklub. Február 14- én, hétfőn 19 órakor Nagy László-emlékest. Előadó; He­gedűs D. Géza. Helye: a váro­si tanács díszterme. Ifjúsági klub. Február 11-én, pénteken 18 órakor. Hogyan látom a fiatalokat? Előadó; Takács Péter. Hága ifjúsági klub. Feb­ruár 8-án, kedden 18 órakor mezőgazdasági könyvkiállítás és vásár. Óvárosi szerb klub. Február 14-án, hétfőn 18 órakor; Zöld­ségtermelés fólia alatt. Előadó Gyúrás János, a Kertészeti Egyetem tanára. Gyermekműsor. Február 13- án, vasárnap délelőtt 11 óra­kor Halász Judit és a Bojtor­ján együttes műsora a városi edzőcsarnokban. Utána gyer­mektánc-bemutató és disco. Belépődíj 25 forint. Családi hétvége. Február 12- én, szombaton 14—17 óráig sportnap a Ságvári Általános Iskolában. Mesefilmek vetíté­se az aulában. Régészeti lelet A kőcrcsztán feje Néhány nappal ezelőtt ismét érdekes régészeti lelet került elő az egykori római tábor te­rületéről. A több kilós kőda­rab; egy oroszlánszobor feje, szépen megmunkálva, mely az őszi mélyszántáskor jutha­tott a felszínre. Sebestyén József, a Matrica honismereti szakkör tagja, már azelőtt is sok érdekes ré­giseggel gazdagította az or­szágot. A legnagyobb elisme­rést 1975-ben aratta, amikor egy 60 darabból álló felbe­csülhetetlen értékű bronz- kincsgyűjteményt adott át a Nemzeti Múzeumnak. A honismereti szakkör ve­zetője már bejelentette a Pest megyei Múzeumban, hogy is­mét előkerült a múlt egyik tárgyi emléke, melyet a ko­rábbi gyakorlathoz híven, a szakemberek megvizsgálnak. üzemi krónika A világjáró szerelő Jól eltölteni sem könnyű k kismamák nem unatkoznak Kevés olyan város lehet Magyarországon, ahol annyi gyerekkocsit toló, kicsi­nyeket terelgető fiatalasszonnyal lehet találkozni, mint Százhalombattán. Tele van­nak a bölcsődék, óvodák mégis rengeteg apróságot látni az utcákon, a parkokban. Errefelé az anyák javarésze az utolsó napig igénybe veszi a gyes három esztende­jét. Sokan közülük csak rövid ideje élnek itt, s még a régebbi lakosok között is gya­kori, hogy a feleség ismeri jobban a várost. Hiszen ők azok, akik vásárlásaik során széltében-hossszában bejárják, míg a férjek gyakran a munkaidő befejeztével jö­vedelemkiegészítő elfoglaltság után néznek. Találkozás az iskolánál Egy gyesen lévő fi atalasz - szonytól szerettem volna vá­laszt kapni arra, hogy milyen ma Százhalombattán kisma­mának lenni? Barabás Istvánná 11 hóna­pos kislányával van otthon, szülés előtt az erőmű óvodájá­ban dolgozott, szakképzett óvónő. A 2. számú iskola előtt szó­lítottam meg, gyermekkocsit tolva, ételhordóval igyekezett hazafelé. — Tavaly áprilisban költöz­tünk be a kétszobás OTP öröklakásba. Férjem a DKV lakatosa már tizenkettedik éve. Nem is kellett sokáig vár­nunk amíg önálló otthonhoz jutottunk. Én Ercsiben nőttem fel, később jöttem ide dolgoz­ni, s amikor összeházasodtunk az erőmű munkásszállójára költöztünk. Mindig szerettem a nagy társaságot, az érdekes programokat. Amíg nem volt meg Judit — a kocsiban ülő kislányra mutatott —, addig sokat jártunk színházba, mozi­ba. Nem volt gond Pestre felugrani. — Talán nem szeret Száz­halombattán élni? — Dehogynem. Jól érzem itt magam. Fiatal város, fia­tal polgárokkal. Nagyon gyor­san fejlődik minden és ami megkönnyíti az itt lakók életét, hogy a lakásokkal szinte egy- időben épülnek a játszóterek, a parkok. Leköti a kicsi Háziasszonynak is könnyű lenni Battán, mert jó az élel­miszer-ellátás. de szerintem a ruházati üzletek nem meg­felelőek. A szórakozási lehető­ségekről ne is beszéljünk... Nagyon várjuk már, hogy el­készüljön a művelődési köz­pont. Igaz, a városi népmű­velők igyekeznek színvonalas, érdekes programokat összeál­lítani, de hiányzik az állandó hely, ahol az emberek össze­jöhetnek beszélgetni, ismerked­ni. A lakótelepi házakban élő családok az ország legkülön­bözőbb részeiről kerültek ide, se rokonuk, se ismerősük nincs a városban. Közben elérkeztünk Bara- básék házáig és a fiatalasz- szony meghívott, hogy náluk folytassuk tovább a beszélge­tést. — Az aktív, változatos és mozgalmas élet után, nem rossz ez a viszonylagos egy­hangúság itthon a kislánnyal? — Teljesen kitölti a gondo­latomat is a kicsi. Az időmet már nem, de miért kéne unat­koznom, amíg könyvek, mak­ramé, hímzés van a világon? — kérdezett vissza. — Pihenés is ez most nekem. Judit fej­lődése minden nap új élmé­nyeket ad. Igyekszem sokat foglalkozni vele. Én szerencsés vagyok, mert tudom is, hogyan, miként kell. így azután való­ban azt teszem a gyes három éve alatt, amiért létrehozták. Nagyszülő nélkül — Ezek szerint vannak olyan édesanyák, akik nem tudják, hogyan foglalkozzanak a gyerekeikkel? — Sajnos, igen. Amíg dol­goztam több szülői értekezle­ten is elmagyaráztuk az anyáknak a tudnivalókat. Cse­csemőápolási könyvek kapha­tók szép számmal, de .a gyer­meknevelés, különösen a pi­cikkel való tudatos, tanítás­szerű foglalkozás irodalma vi­szonylag csekély. Segítség az anyáknak a kis- fnamaklub, ahol hasznos elő­adásokat, beszélgetéseket hall­hatnak, de a gyermeknevelés­ben, mégis sokszor teljesen magukra maradnak, hiszen Százhalombattán nagyon ke­vés a nagymama. Nekünk eb­ben is szerencsénk van, Er­csiben laknak a szüleim. Elérkezet a kis Judit alvá­sának szokásos ideje, elbú­csúztam. A fiatalasszony ki­kísért: — Nagyon szeretek itthon lenni a kislánnyal, soha nem unatkozom, de azért jólesik néha — napközben is — fel­nőttekkel beszélgetni... S zázhalombatta két hatal­mas ipari létesítményét egész sor vállalat építette, sze­relte. Ha sorrendbe kellene állítani az építőket, hogy mennyi időt töltöttek a város­ban. vagy milyen értékeket hoztak létre, a Ganz Villamos- sági Művek minden bizonnyal az elsők között lenne. A hőerőmű hatalmas turbó- generátorait és nagyfeszültsé­gű transzformátorait a Ganz gyártotta, szakembereik éve­ket töltöttek Százhalombattán, szemtanúi voltak a város szü­letésének is. Bár a DHV építése befeje­ződött. a külső szerelők rend­szeresen megjelennek, hogy karbantartsák a turbógenerá­torokat. transzformátorokat. A szerelők pedig átköltöztek az olajfinomítóba, ahol négy nagy teljestíményű transzfor­mátort állítanak be, ezzel is fokozva az üzembiztonságot. — Itt a DKV-ban 1978-ban szereltük az első 40 megavolt amperes transzformátort, majd 1980-ban és 1982-ben a követ­kezőket. A negyediket az idén adjuk át — mondja Vámos János, a Ganz Villamossági Művek külső szerelője, akii éppen a transzformátor üzem­be helyezésének napján keres­tünk föl. Munkatársai már más helyen dolgoznak, csak a szerelésvezető vesz részt a tra­fó bekapcsolásán. — Mielőtt a DKV-ba jöttem, a hőerőműben dolgoztam, egy 160 mega Voltamperes transz­formátoron. — Milyennek találja a vá­rost, amely szinte a szeme előtt növekedett? — Valóban rendkívül dina­mikusan fejlődik Százhalom­batta, ha egy-egy hónapig nem iöttem. utána alig ismertem a környékre. Én egyébként azér' is szeretek ide iárni. mert kö­zel van a fővároshoz és na ponta haza tudok utazni. Aki a külső szerelést választja, an­nak bizony ritkán, akad olyan munkahelye, ahonnan ezt meg­teheti. — Hol dolgozott eddig? — Talán arra könnyebb len­ne válaszolni, hogy hol nem. A Ganzban gyártunk egyedül az országban erőműi turbóge­nerátorokat, nagyfeszültségű transzformátorokat és szerte a világba szállítunk. Egész sor hazai erőműben dolgoztam. Két évig voltam a Paksi Atom­erőmű építkezésén, Albertir- sán szinte végig részt vettem a 750 kilovoltos távvezeték fo­gadóállomásán az óriás transz­formátorok szerelésében. Be­jártam az országot. S mint kiderül, a Ganz kép­viseletében a világ egy részét is. Dolgozott a Közel-Keleten, toéldául az iraki atomerőmű­ben elektromos alállomást sze­relt, s Kuvaitba készül kar­bantartási munkára. A rról beszélgetünk, hogy a külföldi utak csábítóak, de távol a városoktól, sokszor a sivatagban — hiszen transz­formátorállomást általában la­katlan területre építenek — nagvon nehéz körülmények között kell dolgozniuk. — Sokan otthagyják a külső szerelést, mert nem bírják az állandó vándorlást, ezt a csa­vargó életet. Engem elsősor­ban az vonzott ide. hogy ha­talmas méretű munkákban vehetek részt. Nagy beruházá­sokon dolgozni számomra leír kesítő. Az energetika és a vegyipar az, amely méreteivel '-filönöson vonzó. Itt. Százha- 'ombatián mindkét területen dolgozhattam. Az oldali írta: Gál Judit és Móza Katalin ■ Mit, hol, mikor?m

Next

/
Thumbnails
Contents