Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-06 / 31. szám

-L Közös kiadás Vád kcnyvá Többek kívánságára kérdez­tük meg Ráduly Emiltől, a vá­ci múzeum igazgatójától, hogy mikor adják ki a Váci Köny­vek sorozatának újabb köte­tét? — Hozzánk is érkeztek ilyen kérdések — felelt Ráduly Emil. — Mindenekelőtt egy félreértést szeretnék tisztázni. Az új Váci Könyvek sorozatát nem a Váci Múzeumi Egyesü­let adja ki. A sorozat kiadá­sa sok adminisztratív, szer­kesztési munkával is jár, és egy-egy kötetnek a kiadása meghaladja a százezer forin­tot a mai nyomdaköltségek, papírárak mellett. Erre a Váci Múzeumi Egye­sület évi húszezer forintjából nem telik. Elődünknél, a Tra- gor Ignác által vezetett Váci Múzeumi Egyesületnél ren­delkeztek elég anyagiakkal, az adminisztratív és szerkesz­tési munkát is magukra vál­lalták. Az új Váci Könyvek sorozatát a múzeum és a vá­rosi tanács közösen adja ki. Az első kötet 1Ö81-ben került ki a nyomdából, a második kötet, melyet Temesváry Fe­renc írt a váci múzeum fegy­vergyűjteményéről. a sok kép­anyag. klisé elkészítése miatt 1982 helyett csak 1983-ban lesz kész. A kézirat és kép- gyűjtemény már a nyomdában van. A sorozat harmadik kö­tete. melyben Vácról és kör­nyékéről tanulmányokat ol­vashatunk, szintén 1983-ban lát napvilágot. Ez utóbbi le­het, hogy a váci monográfiá­val egy időben jelenik meg, de jellegében mind a kettő más. ÜGYELETES Február 7-től, hétfőtől az alábbi orvosok tartanak éjsza­kai ügyeletet a városban: Hétfőn: dr. Áfra Tamás, kedden: dr. Gulyás Zoltán, szerdán: dr. Kiss Péter, csü­törtökön: dr. Karádi Katalin, pénteken: dr. Bucsek Tibor, szombaton és vasárnap: dr. Tóth Mária. Az ügyelet a régi kórház épületében (Vác, Március 15. tér 9.). Telefon: 11-525. A beosztás hét közben meg­változhat. Falusi dolgozóknak Téüa spsrtokiád A váci Járási és Városi Sportfelügyelőség február 12- én a Mezőgazdasági Szakkö­zépiskolában rendezi meg a falusi dolgozók téli sparta- kiádját. A résztvevők sakk- és asztalitenisz-versenyeken mérik össze tudásukat, s a győztesek továbbjutnak a me­gyei versenyre. A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM 1983. FEBRUÁR 6„ VASÁRNAP Gosfeáf és mavdé'dés Mire készülnek a népművelők? ffultoális körképünk Bármiről is beszéljünk Váccal kapcsolatban, nem ke­rülhetjük el a város több járásra, a Dunakanyar terüle­tére, sőt a szomszédos Nógrád megye egy részére kiter­jedő vonzását. Tehát bármit tegyünk, nemcsak a város lakosságáért, de a környékért, az ide látogatókért is tesszük. A napokban erről a felelősségről beszéltünk a közművelődés váci vezetőivel. 8. Fsdgyas ücna a városi tanács közművelődé­si felügyelője: — Tudjuk azt, hogy a nép­gazdaság jelenlegi teherbíró képessége nem engedi meg, hogy az amúgy is magas köz­művelődési támogatását to­vább emelje. Ezt megértve és érezve felelősségüket a köz- művelődés váci vezetői, a bel­ső erőtartalékok feltárásával próbálják a munkát hatéko­nyabbá tenni. A városi és a megyei tanács is minden se­gítséget megad, hogy váro­sunkban a közművelődés szín. vonala tovább emelkedjen. Varga Zoltán a Madách Imre Művelődési Központ igazgatóhelyettese: — ötvennégy csoportunk van, ezen belül tizenhat klub, tizenegy művészeti csoport és hét szakkör. Mivel az anya­gi támogatás nem nő, nem akartuk ezek számát emelni, de az élet kényszerít. Így elő­készület alatt áll a nyugdíja­sok és a diák újságírók klub­ja. Újdonság lesz az idén, hogy az előcsarnokban és a büfé előterében biliárd-, rex-, pingpongasztalokat állítunk fel. Nem titkolt célunk, hogy az esténként itt csellengő fia­talok hasznosan szórakozhas­sanak. A jobb munka érdeké­ben átszervezést hajtunk vég­re. Egy ifjúságnevelési és egy' felnöttnevelési csoport ala­kul. Ezután már nem elszige­Rockopera A jövő bét «órából Február 7., hétfő: 15 és 19 órai kezdettel a Madách Imre Művelődési Központ nagyter­mében bemutatja a fővárosi Rock Színház Miklós—Várko- nyi: Sztárcsinálók című rock­operáját. — 18 órakor Benyik Béla színesdia-vetítéssel kísért útibeszámolója a 8-as terem­ben, Csehországi utazások címmel. — 18.30-kor dr. Áfra Tamás orvos egészségügyi elő­adást tart a DCM munkásszál­lásán. Február 8., kedd: 18 órakor a művelődési központ 4-es termében dr. Kenéz Tibor TIT-előadást tart: Hova for­duljak jogi vonatkozású pana­szommal? címmel. — 18 óra­kor a 47/48-as teremben Haj­nal Gábor folytatja rocktörté­neti sorozatát: A Beatles-kor- szak ismertetésével. Február 9., szerda: 14.30-kor a Híradástechnika kultúrter­mében dr. Szepessy György, a Világgazdasági Kutatóintézet osztályvezetője ismerteti a kis vállalkozások, kisüzemi gaz.1 dálkodások időszerű kérdéseit — A városi-járási Pedagógus- klub vendégeként 17 órak.ar olaszországi útiélményeiről beszél dr Iványi József, a mű velődési központ 4-es termé ben. Február 10., csütörtök: A szocialista brigádklub tagjai tapasztalatcsere kapcsán is merkednek a DCM munkaver­seny-titkárával és a gyár szo­cialista brigádjaival. — A mű­velődési központ 4-es termé­ben 17 órakor előadás: Eszpe­rantó világkongresszusok cím­mel. — 18 órakor az épület előcsarnokában Aigner Fe- rencné, a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének titkára megnyitja a Váci Kötöttáru- gyár pályaválasztási, gyártör­téneti és termékbemutató ki­állítását. Február 11., péntek: A Du­nakanyar Fotóklub alkotócso­portja a művelődési központ 8-as termében — ifjúsági stú­diófoglalkozás keretében tájé­koztatót ad a fényképezés tit­kait megismerni vágyó fiata­loknak. Február 12., szombat: A Vá­ci Sportfelügyelőség rendezé sében délelőtt tartják a mun­kahelyi olimpia és a falusi dolgozók téli spartakiád járási döntőjét. — A Hajós Alfréd Űttörőházban délelőtt 10 óra­kor ifjúsági filmet vetítenek a pajtásoknak. — Az úttörőház különbusza sí- és szánkótúrára viszi a jelentkezőket a cseh­szlovákiai Donovalvba. Február 13., vasárnap: A l'SF rendezésében egész na­pos úttörő, ifjúsági és felnőtt sakkverseny lesz Vácott. — Ma kezdődik és április 4-ig tart a felszabadulási sakkcsapatver­seny. P. R. telten, de egymást segítve tud­nak dolgozóink eredményeket elérni. Természetesen tovább­ra is megmaradnak a szín­ház- és hangversenybérletek, kiállítások, előadások soroza­tai. A Vox Humana az NSZK- ban, a KISZ-kórus Szlovákiá­ban és Törökországban kép­viseli a város és az ország ze­nei életét. Továbbra is szer­vezzük a bérletes színházi autóbuszokat, melyek a járás legtávolabbi széléről is szál­lítják a színházba a közönsé­get. I Weisz Gábor a városi-járási könyvtár igaz­gatója: — Mivel a támogatás mér-, téke nem, de a könyvek és a külföldi folyóiratok ára emel­kedett, kevesebb lesz az idén a könyvtár gyarapítása és a devizáért vásárolandó folyó­iratok felét le kell monda­nunk. Könyvtárunk gyarapítá­sára továbbra is 300 ezer, a 17 községi könyvtár gyarapí­tására 300 ezer, iskolai és óvo­dai könyvtárak gyarapítására 220 ezer, folyóiratokra 100 ezer, hanglemezvásárlásra 50 ezer forintot fordítunk az idén. A 122 ezer 830 kötet könyvünkből 99 ezer 424 kö­tetet kölcsönöztünk ki, láto­gatóink száma meghaladta a 62 ezret, beiratkozott könyv­tári tagunk 6 ezer volt ta­valy. Mindezek országosan is szép számok, mégsem vagyunk megelégedve. Célunk az idén, hogy a jelenlegi 621 középis­kolás könyvtáji tag száma emelkedjen. Másik célunk, hogy a kórházi betegek könyv­tári ellátását nwgoldjuk. 1%'dpcrné Kórsán Mária a DCM közművelődési elő­adója: — Nyílt rendezvényeink fő­ként a deákvári Ságvári klub­ban látogathatók. Ezek töb­bek között külön a felnőttek­nek, külön a gyermekeknek szervezett filmvetítések, a közhasznú tanfolyamok, mint például a szabás-varrás. Van­nak elképzeléseink a Deák­vári esték felfrissítésére, új­szerűvé tételére. Könyvtá­runkban bevezetjük a dia- filmkölcsönzést, a Hazafias Népfront városi bizottságával karöltve folytatjuk a nyugdí­jasklub rendezvényeit. Kér­ték többen, hogy legyen nyug­díjastorna. Örömmel jelent­hetem be, hogy ezt is megol­dottuk a városi tanács egész­ségügyi osztályának a támó- gatásáva.1. Most hobbikiállí­tásra készülünk. Petevári Gyula a HAGY könyvtárosa: — Az idén a Magyar Élet Könyvkiadó 45. és a balaton- szárszói konferencia 40. év­fordulójára emlékezünk. A balatonszárszói konferencia a magyar progresszív irodalom nagy vállalkozása volt. Mind­két rendezvényre már kül­földről is többen jelentkez­tek. Babits Mihály születésé­nek 100. évfordulóján irodal­mi estet rendezünk. Az idén adjuk át a HAGY-könyvtár- sorozat negyedik kötetét Mun­kásművelődés címmel. A for­radalmi ifjúsági napok kere­tén belül önálló hangversenyt adunk. Természetesen ezek csak azok a rendezvények, melyek nyitott kapuk előtt zajlanak. M. Gy. Ahol kosarat kap a vevő A vámosmikolai Áfész ABC-iizletébcn patyolattisztasig, bősé­ges árukészlet fogadja a belépőket. A vásárló nemcsak a teli kosarat kap, hanem udvariasan és gyorsan szolgálják ki. A többszörösen kitüntetett Béke szocialista brigád jó mun­káját dicséri, hogy éves tervüket ncey százalékkal túlteljesí­tették. Az elmúlt esztendőben 25 millió forintos forgalmat bo- bony itattak le A korszerű ABí Vásárlók a polcok között Hancsovszki János felvételei A házasság első hetei A fejlődés újabb forrósai Mint már lapunkban koráb­ban hírül adtuk, egyesült a fóti Béke és a kosdi Lenin Mgtsz. Angyal Ákos főosztályvezető így beszélt az egyesülés cél­járól: A gazdálkodás hatékonysá­gának növelése, a kölcsönös érdekek megvalósítása a szán­dékunk. Több és gazdaságo­sabb termék előállítása, a szol­gáltatói tevékenység bővítése és a tagság jövedelmének és életszínvonalának hosszú tá­vú biztosítása. Szocialista me­zőgazdaságunk nagyüzemek közötti ermelőerők koncentrá­ciója törvényszerű folyamat. ennek nagyon sok eredményes példája van az országban. Az egyesült szövetkezet területi­leg két részre tagozódik, a leg­A dimbes-dombos, fákkal tarkított mezőt hatalmas kar­ként öleli át Göd „alsói” és „felsői” része. A „pusztaság­ban” darukocSi gémje magaso­dik, s csak távoli apró vesz- szőcskéknek látszanak az em­berek. Az OVIT-lakótelep fe­lől földúton közelítjük meg a helyszínt. Miközben a kocsi rugóit teszi próbára a nedves föld, kísérőm Kónya Károly, a gödi Tanács építési csoport- vezetője balra mutat: — Az a lánctalpa^ traktor, mely a földdel birkózik, a köz­művek helyét készíti elő — a kocsi megáll. Az első ütem A földön betonvasak, építő­elemek. Nem messze .tőlünk a gödi 11X25 méteres tanme­dence. Előregyártott elemekből készült. Belülről csempézett, s csak egy elem nincs a helyén. Itt lehet lejárni, akár kocsival is a betonteknőbe, melynek alj­zatát csak ezután fogják el­készíteni. Jó érzés körbesétál­ni a majdan vízzel telítődő medencét, melynek szélén fe­lettünk egy csoport egyezteti az elemek közti tömítőmun- kák fázisait. — A most folyó munkála­tok az első ütemet jelentik — mondja kísérőm. — A feszített viztükrös tanmedence kizáró­lag óvodások és iskolások ok­tatását szolgálja majd. A be­Száraz lábhal a tanmedcncébon A gödi termálforrásnál ruházáshoz a DMRV ötmillió forint támogatást nyújt: Az építési és üdülőhelyi bizott­ság január végi ülésén, ami­kor beszámoltunk az építkezés helyzetéről, Móricz János és Busái János ács kisiparosok, a bizottság tagjai vállalták, hogy a határidő tartása érdekében társadalmi munkát is vállal­nak. Ezen az ülésen hang­zott el Csóka Sándor bejelen­tése is, miszerint a gödi kis­iparosok körében megbeszélé­sek folynak arról, hogy a költ­ségek csökkentése érdekében minél több szakipari munka készüljön el társadalmi mun­kában. Mint láthatja, a meleg víz hasznosítása közügy lett Gö­dön. De nemcsak itt. Helyi, területi, országos, társadalmi és gazdasági szervek is segít­séget nyújtanak, hogy időre minden meglegyen. Az átadást 1983 első félévé­re tűztük ki. A pályamű — Ebben az évben készít­jük el a tanmedencét, a hoz­zá tartozó öltözőkkel. A ki­szolgáló szociális egységeket átmenetileg faházakban he­lyezzük el. A termálvíz hasz. nosítására a tervek kidolgozá­sa folyik. Korábban a terület rendezésére és hasznosításá­ra országos tervpályázatot hirdettek. Tizenhat pályamű érkezett, melyek közül a ta­nács végrehajtó bizottsága ti­zenegyet ajánlott az ÉVM fi­gyelmébe. Elsősorban a tele­pülésfejlesztés lesz jelentős. A későbbiekben egy szabadidő- központ lesz itt stranddal, s megteremtődik a lehetőség 800 magánlakás építésére. A másik út Hadd tegyem hozzá gyorsan, hogy telekigénylésre csak a későbbiekben kerülhet majd sor. A csoportvezető büszkén kö­rültekint, s lelki szemeivel ta­lán már a 20—30 évvel későb­bi Gödöt látja. Indulunk. Mielőtt a kézifé­ket kiengedné, kiszáll még megnézni a földbe kerülő be­tongyűrű beemelését. Más útor megyünk, az Újtelep felé tar­tó műútra Kónya Károly ígé­ri, hogy amikor a medencében víz is lesz, ez a földút sem ringatja majd a gépkocsit, mint valami bölcsőt. Kovács Csaba kisebb távolság nyolc kilomé­ter. Milyen alaptevékenységet folytatnak? A lakosság érdekében az egyesült szövetkezet növeli a gyümölcs-, a tej-, a tojás- és a hústermelést. A szántóföldi növényter­mesztés szerkezetében változá­sokat tervezünk. Növeljük a kalászos, a kukorica és olajos növények területét. A takar­mánynövény-termesztés szer­kezetét racionalizáljuk. Az ál­lattenyésztés, a tejtermelés a váci térségbe kerül át, ahol a takarmánytermelés koncentrá­lódik. — A csonthéjasok további telepítését a programnak meg­felelően fejezzük be, majd a szintentartást végezzük. A szövetkezet erdősítési és faki­termelési programját a váci járásban működő Erdészeti Gazdasági Társaság keretén belül kívánja folytatni. — Hogyan alakul az állatte­nyésztés? — A termelőszövetkezetben tejtermelő tehenészettel, nö- vendékmarha-hizlalással, juh­tenyésztéssel és tojástermelés­sel foglalkozunk. Szövetkeze­tünk még nem dolgozta ki ja­vaslatát, hogy a tejtermelés korszerűsítését a megfelelő objektumok felújításával vagy új szakosított telep létesítésé­vel oldja meg. Ezen felül min­den téren hatékony együttmű­ködésre törekszünk. Mire számítanak, milyen eredményeket hoz az egyesü­lés? — A két merőben különböző adottságú tsz az utóbbi évek­ben már kipróbálta az együtt­működés előnyeit. Korábban, amikor Csornád, Rákospalota, Veresegyház és Főt egyesült, ez nagyot lendí­tett a közös gazdaságon. Min­den egyesülés új ágazatokkal, gazdálkodási tapasztalatokkal, eredményekkel gazdagítja a közösséget. Az új egyesülést szívesen fogadták, 11 ezer hektáros terület került egybe. Az új út lehetőségeket te­remt az eredményesebb gaz­dálkodásra. A termelőszövet­kezet neve Vörösmarty Mgtsz és elnöke dr. Kovács Árpád. Soiymosi László 3SN C:33- 2759 (Vád Iu-Uí,

Next

/
Thumbnails
Contents