Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-05 / 30. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1983. február 5., szombat Sajátos igények, konkrét feladatok A választás joga a fiataloké Egyetértünk: a Locomotiv jó úton jár, de úgy látszik, nincs utazás döccenők nélkül. Talán nem véletlen, hogy a színpadon ezúttal piros volt a szemafor: a vonat ezen az estén nem a megszokott menetrend szerint robogott tovább. HEGYI IVÁN Mesélnek a kék — Megyek a kék Hiltonba — mondja a fiatalember, miközben leszáll a HÉV-ről. Társa a síneken túlra veszi az irányt, ő maga a négyemeletes kockaépület felé baktat. Nem nehéz kitalálni, hogy a Budakalászon leszálló a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat munkásszállójának lakója. Két-három műszakban dolgozik, akár a többiek. Távol az otthonától éli mindennapjait, abban a reményben, hogy majd valamikor családot alapít, s a magáéban lakhat. Megosztott emeletek Tisztaság, rend, fegyelem a falakon belül. A leányszállásnak tervezett lakóhely — mire felépült — vegyes szállóvá alakult. Így aztán megosztották az emeleteket: külön szinten laknak a lányok, a férfiak és ez az otthonuk az ipari tanulóknak is. Négyen laknak egy szobában, s aki csak teheti, saját ízlése szerint rendezkedik be; már amennyire a szoba mérete, a bútorok engedik. Még sincs két egyforma helyiség. A lányoknál maguk készítette kézimunka a falakon, meg hatalmas plakátok. — Húzzuk szét a függönyt, ide sohasem engedik be a napfényt! — lép be Bakos Zoltánná gondnok a helyiségbe. — Pedig olyan kellemes mindig ez a szoba, nincsen titkolni valójuk, érthetetlen, miért szeretik a sötétet! Nem ez az egyetlen dolog, amit nem tud megfejteni a szálló vezetésére termett fiatalasszony. Amikor a személyzeti osztályról annak idején átjött új hivatalába, tudta, mit vállal. IJgy.jSKf»te, ez neki való feladatkör: sokféle emberrel találkozni, s megtalálni a közös érintkezési pontokat. Az első találkozás — El nem tudnám képzelni az életemet irodában, aktahalmok közepette. KISZ-titkár koromban fogalmazódott meg bennem az elhatározás: olyan foglalkozást keresek, ahol minél több ember gondját, problémáját megoldhatom. Másfél órát beszélgetek a hozzánk érkezővel. Az első találkozás nagyon sokat jelent. Már a bemutatkozáskor következtetéseket vonhatok le az illető jelleméről, viselkedéséről. — Olyan az érzésem, mintha kollégiumban lennénk, csakhogy itt önálló, dolgozó emberek laknak. — Szabályok nélkül felborulna a szálló rendje, Százhúsz forintért vállalni kell a megkötöttségeket. AV/WV. ivw. ............. '■>' ............. • ' ' ' ' R 1 Min denki saját maga takarít, a különneműek nem látogathatják egymás szobáit, hogy csak a leglényegesebbeket említsem. A száznegyvennyolc lakó közül százhuszonnyolc harminc éven aluli. Éppen ezért a mi feladatunk, hogy formáljuk őket. Igaz, a tiltások sorozata éppen náluk ütközik ellenállásba ... — A lakók kérhetik, hogy kivel lakjanak egy szobában? — Szó sem lehet róla. Az első találkozáskor megállapítom, hogy valaki milyen környezetbe illik, s oda beosztom. — Fontos indok kell ahhoz, ha valaki másik szobába szeretne költözni — veszi át a szót Bíró Ferenc, a szállóbizottság elnöke. — Ez lenne még a legkevesebb. A közelmúltban például megszüntettük, hogy a diszkóba külsők is bejöhessenek. Kezdetben csak az ismerősök jöttek be a társalgóba, aztán idegenek randalíroztak. Akad éppen elég alkalom, ha másokkal szeretnének szórakozni... Mikor jó a disco? — Így aztán ne csodálkozzatok, hogy senki sem jön mostanában a diszkóba! — mondja Bállá László kultúrfelelős. — Rebesgetik, hogy nem jó a zeném, pedig a legfrissebb számokat szerzem be ... — Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem visszatetsző, ha a lány lánnyal táncol. Persze, rossz a zene, ha hiányzik a megfelelő partner, akivel szórakozhatnánk — szól a lányok nevében az újdonsült szállólakó, Úri Erzsébet. Igaz, a gyár művelődési házában is van diszkó, de ott mindig ugyanazok találkoznak. Még az a legjobb, amikor filmvetítés vatí. A jő filmeket szívesen megnézem egyedül is. A fiatalok legnagyobb gondja — ami életkori sajátosság — a párkeresés. A három műszak váltása meglehetősen nehéz. A szabad idő java részében pihennek, külön munkát vállalnak, házi munkát végeznek. Átmeneti állapotnak tartják, hogy itt lakjanak, de továbblépni is nehéz. — Megszoktam a kollégiumi életet — mondja Bállá László —, de azért szeretnék saját otthont. Se gédmunkás vagyok, egyelőre szakmát kellene tanulnom. Szabad időmben krimit olvasok, de szeretek kirándulni, összejönni a barátokkal. Nemrégen Szentendrén jártam, megnéztem a Barcsay-gyűjteményt. Jó lenne minél többet utazni, látni a világból... Nősülni, férjhez menni — Egy nyírségi kis faluból érkeztem — kezdi Úri Erzsébet. Arrafelé nagyon nehéz munkát találni, gondoltam, itt megpróbálom; Gépkezelő vagyok. Szeretnék beiratkozni egy szabás-varrás tanfolyamra, hogy később ezzel kereshessem a kenyeremet. — Kézimunkázni szeretek és olvasni — sorjázza Bőriz Ilona szövőnő. — Négy esztendeje lakom a szállóban. Jó lenne, ha jobban odafigyelnénk egymásra. — Idestova másfél évtizede dolgozom gépmesterként a gyárban, három esztendeje lakom itt — folytatja Bíró Ferenc. — Mindenhol ott vagyok, mindenféle társadalmi munkában részt veszek. Szeretem nyüzsgést. Majd ha megnősülök, már nem lesz ennyi mindenre időm... — Megyek a kék Hiltonba — mondja a fiatalember, miközben leszáll a HÉV-ről. Társa síneken túlra veszi az irányt, ő maga a négyemeletes kockaépület felé baktat. ERDÖSI KATALIN A kéneken (felül): Mérkőzés a zöld asztalnál, (balra): Találkozunk a klubban, (jobbra, lent): Lányok egymás küzStt. Barcza Zsolt felvételei Az ifjúsági szövetség munkájának tartalmi és szervezeti megújulása csak úgy képzelhető el, ha módosulnak a szervezés, a felépítés, az irányítás, valamint a választási rend elemei. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága 1982 októberében határozott ezekről a kérdésekről. Ma a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek csaknem 912 ezer tagja van. Az ifjúkommunisták 62,6 százaléka dolgozó, 37,4 százaléka tanuló. A munkás- és mezőgazdasági fizikai dolgozó KISZ-tagok száma együttesen 269 ezer fő. E réteghez egy év alatt tízezer fiatal csatlakozott, o szervezettség javult, de még most sem kielégítő. A KISZ politikai befolyása, erősödése szükségessé teszi, hogy a fiatalok sokrétű érdeklődéséhez, élet- és munkakörülményeikhez jobban igazodjon a szerveződési rend. A KISZ szervezetei, alapszervezetei a jövőben is elsősorban a munkahelyeken, a tanintézetekben, a fegyveres erőknél, s testületekben, valamint a lakóterületen működnek. Az ide vonatkozó tavaly októberi határozat lehetővé tette, hogy munkás- szállásokon, kollégiumokban, művelődési házakban, tudományos és sportegyesületekben, valamint más tartósan működő ifjúsági közösségekben is alakulhassanak KISZ- alapszervezetek. Ezután tehát minden fiatal maga döntheti el, hogy munkahelyén, tanintézetében vagy lakóhelyén kíván-e a KISZ tagja lenni, mely alapszervezethez akar tartozni. Mindenki csak egy alapszervezetnek lehet tagja, de szervezeti hovatartozásától függetlenül több alapszervezet tevékenységébe is bekapcsolódhat. Sokan aggódtak, hogy a szerveződés ilyesfajta módosításának az lesz a következménye, hogy a fiatalok egy része elmegy a nagyüzemi KISZ- alapszervezetekből, átjelentkezik a lakóterületire, vagy a választhatóság miatt megszűnnek majd egy-egy helyen az iskolai KlSZ-alapszerveze- tek. Nem ez történt. Egy egészséges versengés jött létre. A fiatalok abba az alapszervezetbe mentek, amelyben koruknak megfelelő, igényeiket kielégítő programokat kínálnak, amelyben konkrét feladatokat kaptak. Dár a számok önmagukban is je- leznek valamit, de hiteles tükörképet mégsem adhatnak a mozgalmi munkáról, annak színvonaláról. Ahol a számok alapján a szervezettséggel baj van, ott a módszerekkel is baj van, ott nem veszik kellő mértékben figyelembe a fiatalok sajátosságigényeit. A KISZ szerveződése, felépítése és irányítása, valamint választási rend egyes elemeinek módosítása a társadalmi-gazdasági változásokhoz igazodik. Az eddigi tapasztalatok a döntés helyességét igazolják. AMBRUS SÁNDOR 11 IENESARO(C)K Locomotiv a síneken Lendületesen zakatol a Locomotiv GT, a Presser-expressz immár a tizedik állomásnál (nagylemeznél) tart. A közkedvelt zenevonat sajátossága: még korántsem ért útja végéhez, de már réges-rég befutott. Népszerűsége annak ellenére sem csökkent, hogy személyzete alaposan kicserélődött a hosszú utazás során, az eredeti legénységből csupán a mozdonyvezető Presser Gábor maradt meg hírmondónak. Korai búcsút intett a társulatnak a mestergitáros Bartha Tamás (a közelmúltban az Egyesült Államokban hunyt el), és más szerelvényen közlekedik Frenreisz Károly, valamint Laux József is. A jelenlegi felállásban (Presser Gábor, Karácsony János, Solti János, Somló Tamás) először a Zene című albumon muzsikált együtt a Locomotiv-kvartett. A premier kitűnően sikerült, hiszen olyan slágerek sorakoztak a korongon, mint a Boogie a zongorán, A rádió, vagy az azóta már örökzöld Mindenki másképp csinálja. Ekkor debütált az Sztevanovity LGT-nél a szövegíró Dusán is. Persze, előzőleg is jó tempóban haladt a Locomotiv. A harmadik nagylemezen (Bumm volt a címe) szerepelt egyebek között a vígszínházi Popfesztivál nevezetes dala, a Ringasd el magad; a hagyományos LGT-majálisokat idéző Gyere ki a hegyoldalba; az ének- és gitárszólamáról egyaránt emlékezetes Kék asszony. Aztán az újabb siker, a negyedik LP (Mindig magasabbra), benne a zenével gyógyító Doktorral, a Neked írom a dalt című vallomással, vagy a szolid kettesben mindig hatásos Álomarcú lánnyal. A színvonal később is a régi maradt: a kilencedik nagylemezzel minden korábbi csúcsnál magasabbra jutott a zenekar, ennek a korongnak a második oldalát (Boksz, Erőgép, Sziszifuszi blues, Embertelen dal) átvitt értelemben is kottázni kellett volna. Gyors ütemben elértünk a tizedik LP-hez, amelynek gálakoncertjét a zenekar színpadi sikereinek színhelyén, a Vígszínházban rendezték. Felemás jubileum volt: akadtak nagyszerű ötletek — az amerikai titkosrendőr-szerelésbe öltözött LGT-négyes nyitó paródiája telitalálat volt —, ám összességében nem sok újat láttunk az együttesből. A friss albumról kevés dalt hallottunk, a program a mostanában divatos nosztalgia jegyében pergett. A régi slágereket fölényes rutinnal játszotta a zenekar, de csupán a Primadonna című szám igazolta — Somló mulatságos mutatványaival — az archív válogatást. Az úi szerzeményekből mindenképpen több kellett volna, annál is inkább, mert a koncert legkitűnőbb produkciója a jubileumi lemez slágere volt: „Azt hiszem, hogy sínen vagyunk a síneken ’.