Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-04 / 29. szám
Portálkeret a kirakatban A sülysápi Tápióvölgye Tsz mendei lakatosüzemében évente 6 millió forint értékű lemezszekrényeket és nyílászárókat készítenek. Képünkön: Klement István hegesztő egy portálkeret végső kialakításán fáradozik. Hancsovszki János felvétele Társadalmi segítséggel Több mint ötszáz óvodás A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM 1983. FEBRUÁR 4., PÉNTEK Szépen felelnek a vetések Figyelő szolgálat a földeken Állami gazdaság Öszfendíjssok Pályázat után A Monori Állami Gazdaságban a párt- és gazdasági vezetők mindig segítették a fiatal tehetséges szakemberek minél előbbi beilleszkedését. Gondolván a jövő szákem- llter-utánpótlására, a pályázat kiírása után hat fiatallal kötöttek szerződést társadalmi ösztöndíjra. Valamennyi érintett tavaly szeptember 1-én állt munkába a gazdaságban. A rendőrségen Korszerűsítés Ajtó, ablak A Monori Építők Ipari Szövetkezetének dolgozói a téli hónapokban is jó ütemben folytatják a járási rendőrkapitányság épületének felújítását. Az új szárnyat már átadták rendeltetésének, a régiben is zajlik a korszerűsítés. Többek között kicserélik az ajtókat, ablakokat, s az irodák padlózatát. Fiataloknak Utazás Lvovba Jelentkezni még lehet A KISZ monori járási bizottsága utazást szervez a szovjetunióbeli Lvov városába április 1. és április 5. között. Az utat az Express Ifjúsági és Diák Utazási Irodán keresztül bonyolítják le. s a szép város nevezetességeivel ismerkedhetnek meg a résztvevők. Jelentkezni lehet február 15-ig a KISZ monori járási bizottságán Pomázi Csaba titkárnál, vagy a Monor 156-os telefonszámon. Országszerte városán, falun hívta párbeszédre a Hazafias Népfront, a tanács a település lakóit, ahol a megüresedett tanácstagi körzetekben új tanácstagok választására került sor. Iskolák, művelődési házak esti ablakfényei jelezték, hogy bent fontos ügyben tanácskozik a kis közösség. A fórum, ahol eldönthetik kit küldenek szószólónak a plénum elé, a tanácsba. Nehezebb Az aktivitás a jelölő gyűlésen kezdődik, az állampolgár jogaival, hogy maga válasszon. Hogy azután ne hibáztathassa azt a nagy együttest, ahová maga küldött egy „rossz fogaskereket”! Az csak a választó- polgáron múlik, alkotmányos jog. Kötelesség pedig annak, akit a megtiszteltetés ér. Ha súlyát nem érzi át, vajon miért vállalja? Nagy luxus lenne rangnak osztogatni e tisztséget. Visszanézve: sok szép eredmény igazolja a „szolgálattevő” tanácstagot. A közhangulat is aszerint alakul a nagy egészben, milyenek az eredmények a tanácstag ténykedése nyomán. Van példa rá, hogy hegyeket lehet megmozgatni, ha példaadók az elöljárók, akiket érdemes követni. Az ellenkezője is igaz. A Búslakodnak a téli sportágak szerelmesei, eddig ugyanis nem kényeztette el őket az időjárás, egész télen hiányzott a hó. A teremsportok kedvelői azonban zavartalanul gyakorolhattak, s készülhettek a tavaszi feladatokra. Az egyik jelentős erőpróba lesz járásunkban a február 6-án, vasárnap reggel fél 9-kor kezdődő téli spartakiáddöntő, amelynek a mendei Petőfi Sándor művelődési ház ad otthont. A résztvevők három sportágban — asztalitenisz, sakk és lövészet — vetélkedhetnek egyéni és csapatverA 13 ezer lélekszámú nagyközségben Gyomron négy óvoda működik, a teljes létszám 522. Három évvel ezelőtt épült újjá az Arany János utcai dedó, ahol tornaszoba is a gyerekek rendelkezésére áll. Megfelelőnek mondható az intézmény felszereltsége. Ugyanez áll a Kossuth Ferenc és Pázmány utcai gyermekintézményre is. Ez utóbbiban az új szárnyat tavaly adták át. Minden adva van a korszerű oktató-nevelő munka megvalósításához, sőt, óvónői szolgálati lakások is megtalálhatók az épületbein. A legmostohább körülmény között a falusi óvoda működik. A több évtizedes épület falai vizesek, kicsik a helyiségek, kopott a padlózat. Nem kétséges, az épület felújítása már nem késhet soká. Az utóbbi esztendőkben komoly erőfeszítések történlek az nagyközségek helyzete Vecsé- sen, különösen az agglomeráció szorításában — mérhetetlenül több nehézséget rejt, mint a kis, de főleg régi településű falvaké. Ahol mindenki mindenkit ismerve tudja, kire voksol, kinek van a választott számára nélkülözhetetlen tekintélye. Része mindennapi életünknek, ha számon kérik időnként, mit végeztek, mivel, hogyan gyarapodott a körzet, a község, ahol van, kiknek elmondani, miként sáfárkodtak a rájuk bízott feladatokra jutó pénzzel. Bátran szóba kerülhet, mihez volt kevés az erejük, mi az, amit el kell halasztani. Kis- és nagyközségek, városok és falvak tapasztalhatják, odafigyelés nélkül csak botladozás az eredmény. Éppen ezért fontos, hogy az állampolgár éljen a közügyek gyakorlására biztosított jogával. Közérzet Ahol eluralkodott, meg kell változtatni a társadalmi szemléletnek azt a kitételét, miszerint — megy az nélküle is. Így sekélyesedik a társadalmi közérzet, melynek kárát még az utánunk következő generáció is érezni fogja. F. G. senyben a győzelemért, illetve j a helyezésekért. Lövészetben ; lesz légpuska és légpisztoly- j verseny is. A járási hivatal művelődési, i testnevelési és sportosztálya i ezúton is felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy a mendei versenyeken csak azok indulhatnak, akiket a községi tanácsok sport albizottságai írásbon előzetesen beneveztek. A helyszínen már nem fogadnak el jelentkezéseket. A győztesek egyébként jogot nyernek a megyei területi döntőben való indulásra. óvodai helyzet javításában Gyomron. Ebből nagy részt vállaltak a helyi vállalatok, üzemek, amelyek az anyagi támogatásokon túl társadalmi munkával is elősegítették a számottevő gyarapodást. Meghívót kaptam a vecsésí önkéntes tűzoltóegyesület hangversenyére. Sokat hallottam már az ötventagú zenekar eddigi sikereiről, amelynek 11 éves a legfiatalabb és 70 éves a legidősebb tagja, Fazekas József karnagyról, önkéntes tűzoltó századosról, aki immár tíz éve határtalan odaadással, áldozattal vezeti a zenekart. Az autodidakta zenészből a maga szorgalmából, képzéséből — a járáson túl is hírnevet szerző — komponista, karnagy lett, akinek ez a hangverseny jubileum is volt egyben, szép sikerekben gazdag évforduló. A József Attila művelődési házban megrendezett hangverseny osztatlan sikert aratott. A terem, amely szűknek bizonyult egy ilyen nagy és hatalmas hangerővel rendelkező zenekar részére — szinte zeneáradattal telt meg. A tűzoltózenekarban apák, fiák, unokák játszanak, dinasztikus örökségként kapták és vették át szüleiktől a zene sze- retetét és a hétköznapok mozA mostani tél minden vonatkozásban meglepetésekkel rukkolt ki, illik ez a mezőgazdaságra is. Nem borítja fehér hópaplan az őszi vetéseket, s fagypont alá is csak ritkán süllyedt a hőmérséklet az elmúlt három hónapban. Mindez kedvezően befolyásolta az őszi vetésű növények áttelelé- sét, intenzív fejlődését. Amint Hadanich Pétertől, a Monori Állami Gazdaság növénytermesztési főmérnökétől megtudtuk, a vetések állapota jobb a korábbi évekénél. Fagykár csak néhány helyen pusztította ki a földeken a növényeket, a fejlettségi fokuk galmas elfoglaltságaiban művelték és művelik egyre magasabb színvonalon. Hetente hétfőn és csütörtökön délután munka után 5 órától késő estébe nyúlóan gyakorolnak, tartják zenekari próbájukat, amelyről alig-alig hiányzanak, repertoárjukban a klasszikusok, a könnyűzene és hangszerszólók szerepelnek. Fúvószenekartól csak ritkán két-három héttel előbbre tolódott. Most már abban reménykednek, hogy a hátralevő néhány hét sem hoz különösebb változásokat, ez kedvező alapot teremthet a jó átlagtermésekhez. A viszonylag enyhe idő kedvez az ilyenkor szokásos mezőgazdasági munkáknak. Jelenlegi legfontosabb teendőjük a régi és új telepítésű szőlők metszése, összesen félezer hektár szőlőterületük van, Szárazhegyen és Sülysápon, ebből a termőfajta 283 hektár. Ez utóbbi metszését éppen a hét elején fejezték be, az újakét a jövő hónap közepéig végzik el. Ugyancsak jelentős kéziéről munkát igényel tőlük a 11:1 hektár almáskertben a metszés, ezzel is végeznek a hónap végéig. Az elmúlt héten — kihasználva az enyhe időt — hozzáfogtak a lucematáblákon a tavaszi fejtrágyázáshoz, d:> azután kénytelenek voltak abbahagyni. Ha az időjárás ismét még enyhébbre fordul (s erre Hosszú évek hagyománya, hogy február a mezőgazdasági könyvek hónapja. Ebből az alkalomból járásunk könyvtáraiban is kiállítják a közelmúltban megjelent mezőgazdasági témájú alkotásokat, s árusítják is azokat. Február 7-én Ecseren Háziállatok betegségének megelőzése címmel dr. Laczkó Pál tart előadást. Ugyanezen a napon, Sülysápon, 15 órakor Az állatbetegségek gyógymódjai a címe annak a felvilágosító előadásnak, amelyet dr. Popo- vics Sándor tart. Gyomron február 10-én A tavasz első munkái a kertekben címmel Kuzsel Antal az előadó. Február 14-én, 18 órakor Maglódon a zöldségtermesztés lehetőségeiről lesz szó a kertbarátkor szervezésében megtartandó nyilvános előadáson. Pilisen a háztáji gazdaságok fejlődéséről számol be Gál lehet hallani Liszt-mű átiratát: duettet szárnykürtre, amelyben a két szólistának igen nehéz kadenciákat kell előadnia. De hadd ne soroljuk a műveket, inkább azokat, akik a szólókat játszották: Fazekas József, Brunner József, Liebe Mátyás, Jankovics László, Jana jövő héten ismét számíthatunk), akkor folytatják ezt a munkát. Ugyancsak a jövő héten fognak hozzá a gabona fejtrágyázásához, a ceglédi Lenin Tsz- iöl bérelt helikopterrel. A bevezetőben említett kedvező tél meggyorsította az ősziek fejlődését. Ugyanakkor az egyik szemük sír, a másik meg nevet a szakembereknek, mert a földben tanyázó férgek és egyéb kórokozók nem pusztultak el, várják az adandó alkalmat, hogy a felszínre törjenek, s pusztítást végezzenek az őszi vetésű, illetve az ezután földbe kerülő növényekben. Ezért az állami gazdaságban is fokozottan kívánják megszervezni a növényvédelmi szolgálatot, a szakemberek naponta többször is végigjárják a területeket. Szükség van erre, mert nagyobb mennyiségű műtrágyát nem áll módunkban felhasználni ebben az esztendőben sem. Gér József László, a helyi Aranykalász Tsz főmezőgazdásza. Lesz ezen kívül még ismeretterjesztő előadás a nyáregyházi klubkönyvtárban (február 21-én), Vecsésen (24-én) és Pilisen ismét (25-én, 17 órakor). Halasztás Elnökségi ülés Keddi lapunkban hírül adtuk, hogy szerdán, kibővített elnökségi ülést tart a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat vecsési szervezete. Különböző problémák miatt az elnökségi ülést február 9-re, szerdára halasztották. Ezen a napon, változatlan napirendekkel délután 3 órakor kezdődik e fontos fórum a Jókai klubban. kovics Miklós, Polyóka József, Pfeffer Antal, Csendesi János, Pető Péter, Szarka Béla, Fazekas Márton, Fazekas Gábor, Béky Ferenc, Papp László, Kari János, Gombár János, Nyu- lász János, Horváth János, Pál István, Stál István, Varga Miklós, Kovács József, Krizinger László, Greszka Tibor, ifj. Fazekas József, Újvári Zoltán. ök és a zenekar többi tagja igazi élményt adtak ezzel a jubiláns hangversennyel, mindazoknak, akik a szűk teremben helyet foglaltak. Hallani és látni kellett azt a sok gratulációt, amelyet Fazekas József karnagy, Brunner Antal forgatókönyv-iró, műsorvezető és Kellényi Tibor zenetörténész és zenetanár — aki foglalkozik a fiatal zenészekkel — kapott, de kijutott az elismerés Csányi János, Vác nagyközség tanácselnökének, Bánföldi György önkéntes tűzoltó főhadnagynak, Németh Józsefnek, az önkéntes tűzoltóegyesület elnökének és parancsnokának is. Valójában nagyon sokat tettek és tesznek azért, hogy ez az 50 tagú tűzoltó fúvószenekar — hagyományaihoz méltóan képviselje Vecsés nagyközség zenekultúráját. Hörömpő Jenő ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) Éljenek a bizalommal Változtatni a szemléleten Asztalitenisz, sakk, lövészet Téli spartakiád Mondén Jegyzet Olcsóbb az olajnál... A kormányprogram értelmében a tervidőszak végéig valamennyi gazdasági egységben, közintézményben fel kell számolni az olajtüzelést. Amikor megszületett ez a döntés, sokan csak fejcsóválva mondogatták, ej ráérünk arra még. Most már szorít a cipő, akarom mondani az idő, hiszen túl vagyunk a félidőn, az illetékes vezetőknek nem sok idejük van a változtatások elrendelésére, illetve a hathatós intézkedések megtételére. Néhány helyen már járásunkban is cserélgetik a kazánokat, egyéb fűtőberendezéseket, de igencsak lassan halad a váltás* Akad olyan üzem, ahol a gázfűtésre kívánnak rátérni, ami ugyan olcsóbb az olajnál, de még mindig elég drága. Az újjal, az olcsóval való kísérletezés jó példáját mutatja a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság. Pusztavacsi erdészetükben egy gallyakat, aprítékot és tuskókat feldaraboló üzemet létesítettek, amely tömöríti az eddig kárba vesző tűzrevalót. Jó partnerre találtak elképzelésük magvalósításában az albertirsai Micsurin Tsz-ben, amely már az ilyen hulladékfát használja több helyisége fűtésére. Amint hallottuk két kiló ilyen apríték ára és kalóriája egy liter olajéval ér fel, s jóval olcsóbb. A monori erdészeti üzem szívesen berendezne Csévha- raszton egy ilyen apríték- üzemet, de egyelőre kilátástalan a helyzetük. Az ilyen tüzelő elégetésére alkalmas kazánok ugyanis egyelőre hiányoznak a környék boltjaiból. Pedig érdemes volna megpróbálni. Az újjal való próbálkozás a legtöbbször sikerrel jár. Bizonyára így lenne ez az aprítékfa tömeges felhasználásával is. C sak bizakodunk abban, hogy nemsokára arról számolhatunk be, hogy járásunk mezőgazdasági nagyüzemei is felismerik a tüzslés eme olcsóbb változatának szükségességét a saját érdekükben. A NE- FAG monori erdészeti üzeme kész vállalni a megbízható partner szerepét. G. J. Tízéves gazing jiiSsiienan Tűzoltózenekar a kultúráért A nagy múltú zenekar előadás közben Haluszka Mihály felvétele Mezőgazdasági könyvek hónapja Előadások, kiállításük \