Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-23 / 45. szám

A gépkocsik szerelői lesznek Az 1/11-es Volán Vállalat Körösi úti tanműhelyében, Cegléden hetven autószerelő és gép- járművillamossági-szerelő tanulót oldatnak. Más munkahelyek szakmunkástanulóinak kép­zéséről is gondoskodnak. Képünkön: egy ZIL tehergépkocsi gyújtáselosztóját műszerrel vizs­gálja Dudás Zoltán és Lófai Mihály másodéves. Apáti-Tóth Sándor {elvétele Könyvtár es város szélén Ide is kijutnak a friss kötetek Megízlelik az olvasás gyönyörűségét Füstöl a téli alkonyat, hideg ködpermet száll alá, gomolyog a pára itt, a Körösi út újváro­si végén. Tompított fényű lámpaszemek araszolnak a be­tonút két oldalán és lámpavi­lág szalad az egyik épület — a hajdani olvasókör, ma az újvárosi fiókkönyvtár — ki­tárt ajtajából az úttestre. Kis- csizmás, pöttöm gyerekek, ko­mótosan lépegető felnőttek kö­zelítik azt az ajtót, mely mö­gött sajátos, meghitt biroda­lom, a könyvek világa él. Gazdag ez a Világ: azzá te­szi a íöbb, mint 7300 kötet, a 24 féle folyóirat, a színes tele­vízió, s a játékok megannyi serege. S kedves is: arról Bo­ros Lajosné — Bettiké — gon­doskodik, immár hat esztende­je. Ahol még beszéltnek — A hajdan volt olvasókö­rök egyik utolsó mohikánja ez a könyvtár — mondja a szem­üveges,, törékeny fiatalasszony. — Régen is az 'volt, ma sem más a célja: a környéken élő gyermekek és felnőttek szavak és szépség iránti éhségének ki­. elégítése. Fiókkönyvtár a miénk, ám mégis sajátos kör­zetben — a külterületen — te­vékenykedünk, s ez meghatá­rozza teendőnket. Igényesek az itt élők, ezárt a könyvállomány is az: csöndes perceket, elmé­lyült órákat csak igazi művé­szettel biztosíthatunk az újvá­rosi olvasók részére is. — Méretéhez képest jelentős a könyvtár anyaga. Es olvasó­juk mennyi van jelenleg? — Eleddig háromszázan irat­koztak be, ám ennél sokkal többen keresik föl rendszere­sen a könyvtárat. Van, aki csak beugrik érdeklődni, s yan, aki járóképtelen szomszédját látja el szatyornyi olvasniva­lóval. Cegléd — köztudott — iskolaváros is, tehát nagyon sok diák beköszön: Bettiké, tud-e'segíteni; ehhez és ehhez a tantárgyhoz keresek kötele­ző irodalmat. S Boros Lajosné mindig se­gít. Mint most is, amikor az egyik asztalon levő könyv- és jegyzethalom fölé hajló fiatal­ember, Hajdú József kérését teljesíti. A fiú a Török János szakközépiskola diákja. — Szeretem ezt a csöndes, könyvekkel kibélelt második otthont — mondja. — Ha rit­ka, netán kapós kötetre van szükségem, azt is megtalálom. — Persze, nemcsak olvasni, beszélgetni is lehet a teremben — folytatja Bettiké. — Ilyen­kor, a hosszú téli délutánokon összejönnek a környékbeliek egy kis eszmecserére. Az öre­gek régmúltról, a fiatalok a holnapi teendőkről diskurál- nak. De, mint minden könyv­tárnak, ennek is alapvető fukciója, hogy az olvasás gyö­nyörűségének megszerzésére nevelje az embereket. A csöndet most hangos kur- jantás töri ketté: a szomszédos épületben levő kocsma udvará­ról tolakodik a könyvek közé a lárma. — Sajnos, túl közel vagyunk egymáshoz — sóhajt a fiatal- asszony. — Nem egy gyermek­olvasónk — félve a duhajok­tól — visszafordult már az út felén, s csak másnap, csönde­sebb délelőttön merészkedett a könyvtárba. S van még egy problémánk: nincs bevezetve a víz, így sem vécére menni, sem kezet mosni nem tudnak olvasóink. Az épület egyéb­ként a város tulajdona. Naponta kinyit A számtalan könyv példás Rendben sorakozik az állvá­nyokon. Bettiké büszkén mu­tatja az ízléses polcokat. — Ha szükséges, a férjem készíti az újabb kötetek elhe­lyezését szolgáló polcokat, tá­maszokat. A mi családunk olyasféle „könyves” család: ti­zenkét éves kislányom is be­iratkozott olvasó, csakúgy, naint én. — S aki még nem az, mikor keresheti fel e könyvtárat? — A hét minden napján dél­után 14 és 18 óra között, pén­teken és szombaton délelőtt is — kilenctől tizenhárom óráig — szeretettel várjuk az olva­sókat. Szeretettel, mint ahogyan a városi-járási könyvtár veze­tősége gondoskodik arról, hogy Minden érdeklődőt szívesen látnak Fórum a városfejlesztésről A Hazafias Népfront terüle­ti bizottsága és a területi pártszervezet február 24-én, csütörtökön este hat órai kez­dettel fórumot rendez Ceglé­den a volt talajjavító vállalat kultúrtermében. Az idei vá­rosfejlesztési feladatokról lesz szó, különös tekintettel a Bajcsy-Zsilinszky tér rende­zésére és a szociális otthon felújítására. Tájékoztató hang­zik el a Bacsó Béla út és kör­nyékének rendezéséről, -a Csengeri-szél beépítéséről és a G—2-es csapadékvíz-elveze­tő csatorna kivitelezéséről. A fórumon bárki részt ve­het, s a városépítéssel kap­csolatos kérdéseit előzetesen eljuttathatja a városi nép­frontbizottsághoz. Cegléd valamennyi körzetében könyvhöz juthassanak a szép szóra éhesek. (A könyvtárosok iránti tisztelet és elismerés je­léül hadd álljon itt néhány adat: összesen 95 164 kötet, 2323 hanglemez és 3091 féle folyóirat, napi- és hetilap, idő­szaki kiadvány a ceglédi könyvtárak teljes skálája! A város minden hetedik-nyolca­dik lakója tagja a könyvtár­nak, s a gyermekolvasók szá­ma: 2972.) Nyolc letéthely A Szabadság téri központön kívül még nyolc letéthely van a városban, köztük az újváro­si, Boros Lajosné vezette rész­leg. Bettiké közben újabb, olva­sók elé siet, majd halkan — hogy az asztaloknál ülők nyu­godtan munkálkodhassanak — elsorolja, milyen kötetek ér­keztek legutóbb. Besze Imre Diaest Thaiföldi impressziók Cegléden a Kossuth Műve­lődési Központban a Látomás színesfényképezők baráti köre rendezésében diabemutató lesz február 28-án, hétfőn, 19 órai kezdettel. Az érdeklődők Ná- nási Iván Thaiföldi impresz- sziók című előadását láthat­ják. A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÄRÄSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 45. SZÄM 1983. FEBRUAR 23. SZERDA A Vöröskereszt életeben ta­valy fontos feladat volt a VI. kongresszusra való ■készülődés. A ceglédi járás vöröskeresz- tes alapszervezetei is eszerint munkálkodtak. A szervezeti életben alapos változást ho­zott, hogy hatáskörükbe került a meglévők mellett két város, Cegléd és Nagykőrös mező- gazdasági üzemeiben a vörös­keresztes munka irányítása. Az alapszervezetek száma hússzal nőtt, így hatvankettő lett, a taglétszám pedig két­ezerrel növekedett. A.vezető­ség- és küldöttválasztó tanács­kozásokat három lakóterületi és négy munkahelyi vezető­ségnél, valamint hatvankét alapszervezetnél tartották meg. Készenléti brigádok A járási vezetőség kibővült, a feladatok konkrétabban ki­alakultak. Az esztendő során a vöröskeresztesek erőtelje­sebben kapcsolódtak be szá­mos, társadalompolitikai fel­adat megoldásába, így a csa­lád- és ifjúságvédelembe, a családi életre nevelésbe, az idős magányos emberek segíté­sébe, a környezetvédelembe. A járási vezetőség a válto­zások során kibővült, az irá­nyítást 19 személyes társadal­mi testület látja el. Szép vöröskeresztes vállalás volt az esztendő során a ceg­lédi vértranszfúziós állomás átépítéséhez felajánlott 5 ezer órányi társadalmi munka, amelyet, mivel a kivitelező vállalat végül a konkrét fizi­kai segítséget nem igényelte, pénzösszegre váltottak át az alapszervezetek, befizetve azt a kórház számlájára. Az aktívák 1981-ben hu­szonkilenc idős, magányos em­ber gondozását, segítését vál­lalták, tavaly a pártfogoltak száma már hetvenháromra szaporodott. Külön figyelmet érdemel az abonyiak kezde­ményezése, akik a nagyközség valamennyi, kilencven éven felüli lakójának istápolását el­vállalták, s teszik is becsület­tel. A kongresszus tiszteletére több, ceglédi járásbeli vörös­keresztes alapszervezet a vér­adómozgalmat és a kórház munkáját segítve készenléti véradóbrigádot alakított. Ered­ményképpen a járásban tizen­hat ilyen brigád van. Emberségből példára alkal­muk nyílt az abonyi brigád A feladatok szama megnő Egészség, összhang á családban Vöröskereszlesek a járásban Számsorok bűvöletében Telefonsztori ezeregy — ez lesz az ezerkettedik. Szóvá sem ten­ném, ha nem len­ne ismétlődő eset. Egy cegjédi mun­kahely vezetőjét keresném telefo­non, mert megbe­szélnivalóm vol­na vele. Hívom a számot, fel is ve­szik a túlvégen a telefonkagylót, de nem jelentkezik senki. Csak iroda­zajt közvetít a készülék. — Halló — mon­dom, puhatolózni kezdenék, jó he­lyen járok-e, be­mutatkoznék, ki vagyok, kit kere­sek. Kicsit bi­zonytalanná tesz, hogy a hívott fél bemutatkozása helyett csak némi neszeket hallhat­tam. — Itt a nulla­háromtizennégy, tessék — hangzik végre. (Inkognito- ját tiszteletben tartva, közlöm, hogy az iménti szám csak jelké­pes, kitaláció. Az eset a valódi.) Kérdezem a cég nevét. Megint a telefonszámot mondja. Megnyug­tató, mert valóban ez áll a telefon­könyvben is. — Titkos tán a vállalat neve? — kérdem. Kioktat, mondjam, kivel akarok beszélni. Makacs, önfejű vagyok, ragaszko­dók szokásaimhoz. Köszönök másod­szor, bemutatko­zom, utána mon­dom, kit keresek. A nullaháromti- zennégy is udva­rias, szolgálatkész hangra vált. Közli, hogy a főnök a városban van, egy óra múlva bizto­san visszatér, ke­ressem megint. Addig még van idő, morfondíro­zok* gyakorlom a módit. Egy óra múltán jelentke­zem. — Nullahárom- tizennégy? Itt n tizenegynullahét hatvankettes mel­léke. Ikszipszilon visszatért-e? Kajánkodásoma4 észre sem veszi Kapcsolja a főnö­köt. Az éjjel azt ál­modtam, személv' számomon szótí tottak... E. K. tagjainak, akik egy nagyköz­ségbelijük szívműtétjéhez ad­ták önzetlen segítségüket. Az esztendő során a véradómoz­galomban a harmincadik vér­adás után egy, a huszadik után húsz, a tizedik után pe­dig- 165 donor kapott kiváló véradó kitüntetést, emléklapot. Több alapszervezet A vöröskeresztes vezetőségre nagy feladatot rótt a válasz­tások során bekövetkezett szervezeti változás. Ez a me­zőgazdasági üzemeket érintet­te. Nagykőrös és Cegléd terü­letéről ekkor hat alapszervezet irányítását vették át. Az át­álláshoz, az új alapszerveze­tek kialakításához segítséget kaptak a munkahelyi vezető testületekről, a pártszervezet­től. Erre a kádergondok rende­zésében, ha szükséges, akkor továbbra is számíthatnak. Mint jelezték, bár nem volt ered­ménytelen az esztendő, azért most a kongresszus határoza­tainak ismeretében, szellemé­ben munkálkodni megint ko­moly feladat lesz. Az új alap­szervezeteket, azok vezetősé­gét segíteni kell, szükség van a képzett aktívahálózatra. A Vöröskereszt ceglédi járási szervezete tanfolyamok, isme­retterjesztő előadások szorgal­mazásával, rendezésével igyek­szik tenni ezért. A tetteknek viszont az anyagi lehetőségek szabhatnak határt: továbbra is szükség lesz a társadalmi feladatvállalásra, segítésre. Ebben az évben — kiemelt feladat a VI. ötéves terv fel­adatsorában is — hangsúlyt kelj hogy kapjon az egészség- nevelés, erősíteni, tudatosítani kell ezt a mezőgazdasági üze­mekben. Főként jól szervezett ismeretterjesztő előadások se­gítségével kell megértetni a dolog fontosságát: legyen na­gyobb a szemé’yi és a mun­kahelyi higiénia, legyen keve­sebb a fertőzési és baleseti veszély. A családvédelem, családpo­litika hangsúlyt kap a tizen­éves korosztálynak szóló egész­ségügyi ismeretterjesztésben. Többet kell foglalkozni emel­lett az idősebbekkel, a nyug­díjas életre felkészítésben. Ma­radandó feladat a hátrányos helyzetű társadalmi réteg tu­datos segítése, felemelése. A véradómozgalomban rész­vevők csapatát fiatalítani kell, az elsősegélynyújtó tanfolya­mok alap- és középfokon egy­aránt hangsúlyt kell, hogy kapjanak. További, komoly munkát kíván a vöröskeresz­tes és a polgári védelmi fel­adatok egybehangolása, a szervezetek együttműködése a közös teendőkben. Tisztasági mozgalom A Vöröskereszt ceglédi járá­si szervezetének vezetősége a napokban ülésezett. Tavalyi munkájukat Horváth Józsefné titkár ismertette, a VI. kong­resszus irányelvei alapján ki­alakult feladatokat Erdélyi Gábor, a járási szervezet el­nöke mondta el, kiegészítve azzal a konkrét elképzeléssel, hogy járásszerte a környezet- védelemmel egybehangolva a tisztasági mozgalom megerő­sítésének kéne még nagyobb érvényt szerezni, valamint az idős lakosságra gondolva szor­galmazni kéne minden tele­pülésen az idős korúak nap­jait segítő, tartalommal kitöl­tő klubok létrejöttét. Eszes Katalin Szép feladat mcftrad Segíteni, szakszerűen Szélesebb körben, az eddi­ginél még hatékonyabban szervezik meg az elsősegély­nyújtó tanfolyamokat a vörös­keresztes alapszervezetek, ak­tívák a ceglédi járásban. Az oktatás során most nagyobb hangsúlyt kap a gyakorlati is­meretek elsajátítása a rutin­szerzés. A tavaly ki kéDzett ok­tatógárda szép feladatot kap, módjuk lesz tovább adni hasz­nos ismereteiket Foci és cselgáncs Ma, szerdán délután fél há­romkor a Vasutas sporttele­pen előkészületi labdarúgó­mérkőzésre kerül sor, melyen a két ceglédi csapat, a Bem SE és a Ceglédi VSE találko­zik. A Bem SE egyben bajno­ki főpróbáját tartja, hiszen vasárnap már elkezdődik a ta­vaszi idény. A Vasutas egy héttel később kezd. Csütörtökön a Vasutas sport- csarnokban reggel nyolc órá­tól cselgáncs-verseny lesz. Ek­kor rendezi meg a Pest me­gyei Rendőrfőkapitányság i területi cselgáncsbajnokságot melyen a rendőrségek dolgozó vehetnek részt. Előre látha­tóan a döntők délután ké órakor kezdődnek. Vízilabda Győzelem a Fradi ellen Ceglédi VSE—FTC 12:6 (2:1, 6:0, 1:2, 3:3) Budapest, Hajós Alfréd uszoda. Vezette: Bíró R. Cegléd: Németh, Beck, Pén­tek, Török, Bóbis, Kelemen, Ungvári. Csere: Lugosi, Ócsai, Kiss, Zsíros. Edző: Czigány Károly. Góllövők: Kelemen (5), Ung­vári. Beck, Bóbis, Török, Pén­tek, Öcsai, Kiss S. Váratlan, de teljesen meg­érdemelt győzelmet aratott a ceglédi csapat, a kupagynze lemre esélyes FTC ellen. Kü ionosén a második játékrész volt imponáló, ekkor a Vas utas együttes szebbnél szebb, hat akciógólt lőtt. Kitűnő volt a védőjáték, élén Németh kapussal, A kö vetkező, egyben az utolsi mérkőzés, a CSMK ellen les2 Győzelem esetén a csapat dobo gós helyezést ér el. B. M. Másutt a halastó Téves helyszínközlés jelent meg keddi számunkban, a Halakat jegyért című híradás­ban. A horgásztanyák nem a Malomtószélen, hanem annál távolabb, a téglagyári gödrök területén varnak. (Szerencsére a horgászok ezt. tudják, és nem tévednek el.) ISSN oiw—asoo (Ceglédi Hlrla

Next

/
Thumbnails
Contents