Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-20 / 43. szám

1983. FEBRUAR 20.. VASÄRNAP Akinek nem inge«. np * 0 i 0 »*| lanoran kívül Csütörtöki, február 17-1 szá­munkban jegyzetet közöltünk Tanórán kívül címmel, amely­ben a népművelők és a peda­gógusok együttműködésének korlátáiról ejtettünk szót. Nos, reklamációt váltott ki ez a cikk, jelesül pedig ennek az alábbi bekezdése: ... Mondjunk mégis egy pél­dát. A már felsorolt települé­sek egyikén egy pedagógus ta­nít, művészeti tevékenységet folytat, esküvőkre jár dobolni éjszaka és nappal építi-házá­nak harmadik szintjét. És be­csületsértésnek vette, amikor próbálkoztak felkérni egy ér­deklődési körébe tartozó gyer­mekszakkör vezetésére. Felnőt­teknek szívesen vezette ugyan­ezt a szakkört, mert onnan pénzt kapott. Ez sem egyedi példa. Felkeresett egy fiatal pedagó­gus, és sorolta kifogásait, mondván — egy: az építkezést régen befejezte., kettő: nem is esküvőkre jár dobolni, három: elvállalta a gyermekszakkör vezetését Is. S a reklamálónak minden szava igaz. Dehát az ominózus jegyzetben egyetlen név sem szerepelt. Miből gon­dolta, hogy ő a példa? Onnan, hogy a tantestületben a kollé­gái felismerni vélték, s még olyan is akadt, aki biztatta: til­takozzon, ne hagyja ennyiben a dolgot. Indítson sajtónert. Va­jon honnan gondolták, hogy róla van szó? A cikk írója ezúttal felelős­sége teljes tudatában kijelenti: — egy: ha vannak hasonlósá­gok, akkor azok véletlenek, kettő: a példa konkrét alanya még nem reklamált, három: nem egy emberről, hanem egy jelenségről szándékoztunk írni. Kr. Gy. A tájolás bajjal jár Hogyan? Tovább! Színházak? Nem a méltatlankodó vélemény-nyilvánítások előtt olyannyira szokásos tiszteletkört akarok leírni. Tény: a színházak hatalmas és áldozatos feladatot oldanak meg a művészet, a közművelődés és a kultúra terjesztése ér­dekében a vidéki vendégszereplésekkel. Ezzel egy olyan megyében különösen tisztában kell lenni, amelynek nincs önálló színháza. Ilyen a mienk is. Számunkra szel­lemi létkérdés, hogy közművelődési intézményeinkben fellépjenek a profi társulatok; és szerencsére hatalmas az érdeklődés, számottevő az igény is a színházkultúra iránt. Megyei statisztika igazolja: évente 260—280 ezer ember vesz részt a városainkban és nagyközségeinkben tartott előadásokon, ez a szám a felnőtt lakosság több mint egy harmad részét jelenti. Sántít az indok A Dunából került elő Őstuloktülök Gerjen közelében Simon Jó- tsef tolnai hajós a napokban sóderkotrás közben őstulok­szarvat talált a Dunában. A mintegy ötven centiméter hosszú szarv megkövesedett, de ép állapotban került fel­színre a mély mederből. Fel­fedezője bevitte a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum­ba. A szakértők ötezer évesre becsülik az őstulokszarv ko­rát. A szekszárdi múzeumban ez az első a Duna mélyéről előkerült őstuloktülök, a régé­szeti gyűjteményében eddig őrzött néhány hasonló darabot az ásatások során találták. A hajós által beszolgáltatott lele­tet kiállításon mutatja be a szerszárdi múzeum. Különös az ember: mindig örül, ha megszűnik egy pa­rancs hatálya, mert a meg­szüntetés tudatosságot tételez fel. Körülbelül húsz éve ol­dották fel azt a rendelkezést, amely minden színházat köte­lezett évadonként meghatáro­zott számú tájelőadásra, azaz vendégszereplésre. Még min­dig úgy tűnik, hogy korán jött a jeloldás, mert a pontosan dolgozó népművelőknek is ha­talmas energiába kerül egy- egy vendégszereplést biztosító szerződés megkötése. Thália felkentjei sokszor olyként vi­selkednek, mintha kegyet gya­korolnának a vendégjátékkal. Nem túlzás: kissé lenézik a kilincseli népművelőket. Egyre divatosabb álláspont, hogy a gazdasági kényszerre hivatkozva a színházak le akarják mondani a táj előadá­sokat. Csakhogy a hivatkozási alap hamis, mert a társulatok a vendégszereplések alkalmá­val is megkapják minden be­lépőjegy után a 80 forint (nem tévedés: nyolcvan forint) álla­mi támogatást. Ezzel együtt a közművelődési intézményektől a szerződések értelmében kü­lön is jelvesznek produkción­ként 25—45 ezer forintot. A színészeknek és a műszaki dolgozóknak ezeket az előadá­sokat túliban — ez színházi zsargon —, az iparban úgy mondanák, hogy túlórában megfizetik. Mindez — úgy tű­nik — kevés ahhoz, hogy a társulatok szívesen vállalják a vidéki szerepléseket. Egyoldalú szerződés Azzal persze egyet kell ér­teni, hogy a színházak nem hajlandók olyan vendégjátékot vállalni, ahol a körülmények Rádiófigyelő AZ ISKOLÁRÓL,. Ma már korántsem megy újdonság­számba, hogy élve a korszerű tömegkommunikáció adta le­hetőségekkel, vezető államfér­fiak rendszeresen, a közvéle­ménnyel közvetlen kontaktust keresve vállalják a politika magyarázatát, a vitát, hogy ily módon szerezzenek új és új híveket, társakat céljaink, ter­veink megvalósításához. Ezt tette csütörtökön két órán keresztül a Rádiónapló­ban Köpeczi Béla, művelődési miniszter is, amikor oly soka­kat közvetlenül érintő kérdé­sekre válaszolt Nei György, Osgyáni Csaba, Tolnai Attila és Varsányi Gyula mikrofonja előtt. Tanteremhiány, oktatási re­form, pedagógusképzés a tanu­lók teljesítményének mérhető­sége, az iskolák színvonala kö­zött meglevő, sokak szerint nö­vekvő különbség. Megannyi nemcsak napjainkban izgal­mas, hanem a társadalom hol­napját is alakító kérdés. A tudás termelőerő. S nem­csak felsőfokon, az egyetemek, a főiskolák, a kutatóintézetek szintjén, hanem az általános és középiskolák területén is. Mert e korban alakítható leg­inkább az elme, kelthető fel az érdeklődés a tudományok, a közélet kérdései iránt. Megfe­lelnek-e iskoláink e nagy fon­tosságú feladatnak: ez volt a műsor talán ki sem mondott alapkérdése. S ha egyértelmű választ nem is kaohattunk a kérdésre, az kiderült, a műve­lődési kormányzat világosan látja oktatásiigyünk gyenge pontjait, rendelkezik konceo- cióval és nem hiányzik a job­bító szándék sem. A csütörtöki országos szülői értekezlet legfőbb erénye.^hogy az oktatáspolitika számárá si­került újabb híveket szereznie. HÍVJA a 33—43—22-EST. Ugyancsak csütörtökön, szin­tén élő adás, a hallgatók kér­déseit telefonok közvetítik a stúdióba. Szóvá‘tehetnénk, va­jon nem szerkesztési buk­fenc-e, egy napon, s egy kap­tafára készült műsorokat su­gározni? Mert az említett ket­tőn kívül a Napközben, a Ta­nakodó, a Hétvégi panoráma többé vagy kevésbé ugyancsak e megoldás szerint építkezett. Hitem szerint ez bizony nem túlságosan szerencsés, de ha a műsorok külön-külön érdeke­sek, van mondandójuk a hall­gató számára, kinek jutna eszébe ejjéle jormai kérdése­ken lovagolni. A Bodrogi Gyula színmű­vésszel és Heltai András új­ságíróval készített interjúk azonban nem feledtették a for­mai unalmat, sőt tetézték is másjél óra érdektelenséggel. Elgondolkodtató, hogy ez eddig oly sokszor dicsért sorozat legutóbbi darabja vajon miért sikerült a szokásosnál sokkal gyengébbre. Bodrogin és Heltain nem múlott a siker. Felvették a kesztyűt, válaszoltak minden kérdésre, még az ízléstelenek­re is. S ha mégis személyük­ben van a hiba, azért nem ők hanem a szerkesztő, László György és a műsorvezető Wi- singer István okolható. Olyan partnereket választottak, akik­re éppen most nem kíváncsi a közvélemény. Bodrogi szín­házigazgatósága mór lerágott csont, s nem is országos ügy. Heltai hitvallása a szocialista újságírásról, bár emlékezetes marad, de csak egy tízoerces portréműsorhoz szolgáltatott elegendő anyagot. Csulák András nem teszik lehetővé a kívánt művészi színvonal biztosítá­sát, hogy például Shakespeare Hamletját senki'sem hajlandó 5 méteres színpadon előadni. Jobb, ha ezekről a helyekről autóbusszal az állandó színház helyiségébe szállítják a néző­ket. Ám mire lehet hivatkozni Gödöllőn, Szentendrén és Vá­cott? Semmire. A színházak mégis istentől adott joguknak érzik, hogy diktálják a ven­dégszereplés feltételeit, oly­annyira, hogy — tisztelet a kivételnek — magukra nézve nem is nagyon tartják kötele­zőnek az aláírt szerződés pontjait. Pedig ezek a szerződések, ritka kivételtől eltekintve, tel­jesen egyoldalúak, csak azt tartalmazzák, hogy mit bizto­sít és mit jizet a közművelő­dési intézmény a hozzá érkező színháznak. Pontosan ilyen megállapodás alapján szere­pelt — s ez csak egy példa! — a Mikroszkóp Színpad február közepén a szentendrei műve­lődési központban. Az előre kinyomtatott — sőt a Pesti Műsorban is közölt ;— szerep­lők egymás után négy előadá­son nem jelentek meg. Mu­lasztott Koós János, Agárdi Gábor, Horváth Tivadar, s csupán Markos György indo­kolta betegségével, hogy nem jelent meg az előadáson. Az előbbi háromról elmondható: mit nekik a szentendrei kö­zönség! Nos, a szentendrei közönség visszakövetelte a pénzét, tel­jes joggal. Az előadás előtt a Mikroszkóp Színpad gazdasági igazgatója azt sem volt haj­landó engedélyezni, hogy a színház titkára álljon a jüg- göny elé és jelentse be a vál­tozásokat és az okokat. Ügy mondta, ők nem Koósra vagy Agárdira szerveztek, hanem a Hogyan? Tovább!! című elő­adásra, tehát nekik nincs ilyen jellegű kötelezettségük. Ebből az álláspontból következett, hogy bár nem azt adták, amit szerződésben vállaltak, még­sem voltak hajlandók az elő- adásonkénti 25 ezer forintból engedményt tenni. A közönség pedig a művelődési ház dolgo­zóit szidta — holott ők ártat­lanok voltak. Sértő rangsorolás A szentendrei népművelők akár polgári pert indíthatná­nak a mikroszkopikusok el­len. Bizonnyal meg is nyer­nék! Csak hát... akkor való­színűleg sok évig ez a színház nem vállalna tájelőadást a vá­rosban, s a közönség elégedet­lensége újra a népművelők el­len fordulna. Szépen bele kell hát nyugodni, hogy a színház, a színházak azt tesznek, amit akarnak? Mert ugye, Hernádi Judit is megengedhette magá­nak, hogy egy televíziós felvé­tel miatt lemondja a szentend­rei fellépést. A művésznő a fentiek szerint ítélte meg a rangsort, pedig hónapokkal előbb vállalta a jellépést a megyei művelődési központ­ban, mint a televízióban. Szentendre, Mikroszkóp, Hernádi csupán példa, hiszen nagyjából hasonló helyzeteket említhetnénk a váci vagy az érdi művelődési központból. A vidéki városokban és közsé­gekben működő intézmények szinte kiszolgáltatottjai a mű­vészeknek és a. társulatoknak. Ideje volna, hogy a kulturális kormányzat számon kérje ezeket az ügyeskedéseket, hogy ne csak diktátumok alapján tudjanak szerződéseket kötni a művelődési központok. Addig legföljebb a közművelődés apostolai nézhetnek kérdőn egymásra: Hogyan? Tovább! Színházak...? Kriszt György Aki ráneveli őket... Dalos kedvű diákok A mosolygós asszony olyan szívből jövő lelkesedéssel be­szél iskolájáról, tanítványairól: az ember kedvet kap hozzá, hogy ismét az iskolapadba ül­jön. Már csak azért is, mert ez a fajta hivatásszeretet ön­kéntelenül is sugallja: bizo­nyosan jól érezném ott ma­gam. A beszélgetés során aztán mindjobban kiderült, hogy a gyerekek mennyire szeretik Bánáti Gézáné énekóráit. Hu­szonhárom éve tanít a biator- bágyi 2-es számú általános is­kolában. Valamikor hegedű­oktatóként kezdte, de később elvégezte még az ének-törté­nelem szakot is a főiskolán. Bölcsődéskortól — A biai gyerekeket egysze­rűen öröm tanítani. Itt nincs ének-zene tagozat, mégis nyolc-tíz kórus működik ná­lunk. A folyosón megállítanak a gyerekek és kérik, hadd jár­janak ők is az énekkarra. Sze­rintem minden emberrel együtt születik a zene iránti szeretet. A dolgunk csak az, hogy ezt az érzést táplál­juk á bölcsődéskortól kezd­ve. A mi tanulóink jó óvodai zenei alappal kerülnek hoz­zánk. Már három-hat éves ko­rukban fölfedeztetik velük a muzsika szépségeit, örömét. Az első három osztályban csak messziről ismerjük egymást. Negyediktől foglalkozom én a növendékekkel, s bizton állít­hatom, hogy nálunk nem ik­Köszöntő tárlat tatnak be matematika vagy olvasás korrepetálást a tanító­nők az énekóra helyett. Ha nem is tudnám, akkor is le­mérhetném a kicsinyek tudá­sán. Rangot szereztek Bánáti Gézánét nemcsak a szűkebb környezete szereti és tiszteli. Nemcsak pedagógus­ként, járási munkaközösség­vezetőként ismert. Tizenkét ■éve országgyűlési képviselő Pest megyében, két és fél éve tagja az Elnöki Tanácsnak s úgy mellesleg két gyermek édesanyja. Napjai tehát igen­csak elfoglaltak. Éjszakái sem a pihenést szolgálják, mert doktori disszertációjára készül. — Az a legnagyobb bána­tom, hogy nem tudok annyit foglalkozni a tanítványaim­mal, amennyit szeretnék. Ha nincs országgyűlési időszak, sokat vagyok velük. Rajongá­sig szeretnek karénekre járni. Annyira fáj a szívük, ha va­lamiért elmarad, hogy sokszor inkább vállalják az esti próbá­kat, csak énekeljünk együtt. Szerepelünk számos társadal­mi ünnepségen a községben, és sikerrel szoktunk részt venni a megyei versenyeken is. Hoz­zá kell azonban tenni, hogy a mi igazgatónk rendkívüli figye­lemmel kíséri a kór as mun­káját. Szereti a zenét. Minden járási, megyei vetélkedőre el­kísér bennünket. Ebben az is­kolában rangja van az ének­karnak. Mások énekét is Szervátiusz Jenő szobrászművész 80. születésnapja alkalmából gyűjteményes kiállítás nyílt Budapesten, a Vigadó Galériában. A képen az idős mestert láthatjuk a tárlaton. Sokat írunk arról, hogy hiá-' ba mondjuk hazánkat Bartók és Kodály országának, bizony csak azokban az iskolákban érnek el számottevő eredmé­nyeket a zenei nevelésben, ahol van ének-zene tagozat. A többiekben ilyen-olyan okok­ból gyakran meg sem tartják az énekórákat, s azok a gye­rekek, akik az óvodában imád­tak énekelni, mire felső tago­zatosok lesznek, már elfelej­tették ezt a valamikori kedv­telést. Lehet tehát másként is, csak fáradhatatlanság és szakmaszeretet kell hozzá. S tudni azt, amit Babits Mihály is tudott: Megmondom a titkát édesem a dalnak; / önmagát hallgatja, aki dalra hallgat. / Mindenik embernek lelkében dal van, / És a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / Az hallja a mások énekét is szépnek.., Körmendi Zsuzsa Politikai kiadványok Szocializmus és személyiség Cokát írtak már a személyiség szere- péről, fejlődéséről, az ember erköl­csi magatartásáról. A Kossuth Könyvki­adónál most megjelent kötet a Szocializ­mus és személyiség, amely több tanul­mányt tartalmaz, elvi oldalról, marxista elemzéssel vizsgálja a kérdést. A marxista—leninista személyiségelmélet nem elvont, hanem a valóságban, a tör­ténelem menetében elemzi és foglalja össze ezt a nagyon fontos témát. Tudjuk, hiszen tapasztaljuk, hogy a szocialista országokban szüntelenül fej­lődik a tömegek politikai és munkaak­tivitása, kialakulnak és erősödnek a szocialista személyiség — az új típusú ember — legjobb vonásai. A könyv ép­pen azt elemzi, hogy milyen társadalmi körülmények biztosítják a személyiség szabad és sokoldalú fejlődését, mi a sze­repe az embernek az ilyen körülmények megteremtésében. A szerzők tisztázzák a személyiség fogalmát. Hangsúlyozzák, hogy az em­ber egyszemélyben biológiai és társadal­mi lény, aki hosszú fejlődés után jutott el arra a szintre, ahol ma áll. S a sze­mélyiség egyben bizonyos gazdasági és osztályviszonyokat is kifejez, az egyéni­ség megnyilvánulásának foka a társa­dalomban gyökerezik. Csak a szocializ­mus teremtheti meg azokat a feltétele­ket — hangsúlyozzák —, amelyek lehe­tővé teszik az ember sokoldalú fejlődé­sét. S akkor válik személyiséggé, ami­kor elsajátítja a társadalom termelési tapasztalatait, a tudomány, a technika és a kultúra eredményeit, az új társa­dalmi viszonyok egész gazdagságát. Fog­lalkoznak a szocialista személyiség sze­repével, a szocialista személyiség kiala­kulásának körülményeivel. Majd rátér­nek a tudományos-technikai forradalom és a személyiség kapcsolatára. A szo­cializmusban megváltozik a munka jel­lege és formája, kifejlődik a munka köz­vetlen társadalmi jellege. Miután a munkásosztály meghódítja a politikai hatalmat és a termelési eszközök társa­dalmi tulajdonba kerülnek, megteszi az első lépéseket a kommunista módon társult munka felé. A tudományos-tech­nikai forradalom során pedig még to­vább lép, mert ez a társult munka már nem kézi eszközökön alapul, hanem a tudomány, a technika kerül be a terme­lésbe. Ezért ebben az időszakban előtér­be kerül az oktatás, a művelődés kérdé­se, a technikai szintek emelésének jel­adata. A szocialista oktatásnak olyannak kell lennie, hogy a fiatalság megfeleljen ennek a követelménynek. A személyiség és a kultúra fejezetben " azt vizsgálják, hogy a műveltség­nek milyen szerepe van az egyén kitel­jesedésében, a személyiség létrejöttében. A szocialista gazdaság sikerei, a gazda­sági tevékenység üteme, a munka ter­melékenysége attól függ, hogy mennyi­re sikerült kinevelnünk a művelt fők sokaságát — állapítják meg a szerzők. Mint ahogyan a személyiség társadalmi aktivitása is függ a műveltségtől, a kul­turáltságtól. Magyarul, aki képzett, az jobban ismeri, mit kell cselekednie ah­hoz, hogy a termelési, gazdasági és tár­sadalmi problémákat meg tudjuk oldani. A továbbiakban arra a kérdésre pró­bálnak választ adni, hogy a szocialista személyiség nevelésének mik a módjai, hogyan függ össze a szabad idő és az ember nevelése. Ez utóbbi számunkra is tartogat hasznos tanulságokat, hiszen hazánkban is általánossá vált az ötna­pos munkahét, tehát több az emberek szabad ideje. Miként töltsük el ezt az időt, mit csináljunk, hogy egyéniségünk megmaradjon, helyesen fejlődjön, hogy a szabad időt valóban arra használjuk, hogy személyiségünk kiteljesedjen. A szerzők szerint a szabad idő a személyi­ség alakításának jelentős tényezője. A hosszabb és hatékonyabb pihenés egyre növekvő szükséglete azonban társadal­mi problémát is felvet: sokan úgy vélik, hogy a szabad idő eltöltésének formája mindenkinek saját ügye. Ez nem így van, mert az társadalmi ügy, hogy mi­ként pihen, hogyan szórakozik, mit csi­nál szabad idejében az ember, a mun­kás. Hiszen ha nem tanul, nem építi személyiségét, ha nem készül egészséges munkával, szórakozással a következő heti termelési munkára, akkor személyi­sége eltorzulhat, életfelfogása megvál­tozhat. T apasztaltuk már: egyes emberekre a több szabad idő úgy hatott, hogy több időt töltött el a kocsmákban és még jobban lerészegedett, mint máskor, és hétfőn alkalmatlanná vált a munká­ra. Erre is gondolnak a szerzők, amikor azt írják, hogy a szabad időt is meg kell szervezni és hasznosan eltölteni. A könyv végül a szocialista személyi­ség önnevelésével foglalkozik. Ez az előbbiekbőj adódik, mert a szocialista személyiség méltósága, erkölcse éppen abban fogalmazható meg. ' hogy tudja magát irányítani, tud gondoskodni ar­ról, hogy személyisége megfeleljen a szocialista erkölcsi normáknak. Gáli Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents