Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-19 / 42. szám

4 "űMriap 19S3. FEBRUAR 19. SZOMBAT [■SZÍNHÁZI LEVÉL Farsang után Egyenjogú emberek Titkolózás nélkül a családról Nem egyszerű dolog szülőnek lenni. Minél nagyobb a gyerek, annál inkább igazolódni látszik ez a tétel. — Én mindent megadtam neki, mindent megtettem érte! — védekezik az anya, az apa, miközben bűnbakot keresnek. Hivatkoznak a rossz társaságra, s tologatják a felelőssé­get az iskolára, de a gondok gyakorta nem múlnak cl a serdülőkorral. A valamikori gyermek megnősül, férjhez megy, s a problémák immár a családban folytatódnak. S ez nem véletlen, hiszen a családi életre éppen úgy fel kell készíteni őket, mint az önállóságra, vagy bármi másra. A családi életre nevelésről beszélgettünk Kabainé dr. Huszka Antóniával, a Pest megyei Petényi Géza Cse­csemőotthon vezető pszichológusával. Egy farsangi éj komédiája négy felvonásban — ezt az alcímet ad­ta Léda című da­rabjának Miros­lav Krleza, az 1893-ban szüle­tett és 1981-ben elhunyt nagy horvát író. A szereplő szemé­lyek felsorolása után ezt az alcímet további információk­kal egészíti ki: Történik egy farsangi éjszakán, Zágrábban, ezerkilencszázhuszonötben. Az első felvonás Melita Szlougan szalonjában, este kilenc óra tájban. A második és harma­dik felvonás Aureléknál, tíz és hajnali kettő között. A ne­gyedik később, az utcán, Klanfarék palotája előtt. A kép teljes: hét évvel az első világháború, hattal a trianoni béke után vagyunk. A darabjaira hullott és még külön fel is darabolt Osztrák —Magyar Monarchia kebelé­ből a szerb királyság részévé lett Horvátország fővárosa, Zágráb, s benne a Monarchia idejéből megmaradt egziszten­ciák: felkapaszkodott iparlo­vag, parvenü pénzemberek, valódi és álarisztokraták, ré­gi közhivatalok magas rangú tisztviselői, divatos művészek, unatkozó, férfiéhes szépasszo- nyok, jólfésült, jólvasalt szok- nyapecér urak azonban úgy tesznek, mintha mi sem tör­tént volna. Hogy visszavonha­tatlanul megsemmisült egy ál­lamalakulat, megmásíthatat- lanul változtak az idők, a kö­rülmények, s hogy az 1925-ös Zágráb már csak bécsies-pes- tjes épületeiben hasonlít a Ferenc József-i időkre, azt nem íflik és nem is kell észreven­ni. Pedig a farsang már ré­gen elmúlt, s az a farsang, melynek egyik éjszakáján megismerjük a komédia sze­replőit,- inkább már haláltánc, '■ yemmint önfeledt, derűs és gondtalan szórakozás. ' K rleza összesen hat fontos szereplőt mozgat a színen: Lovag Oliver Ur- bant, a szentpétervári osztrák -—magyar cs. és kir. követség egykori tanácsosát; Klanfar iparmágnást; Klanfarné szüle­tett nemes Szlougan-Szlouga- novich Melitát; Aurélt, a fel­kapott, divatos akadémikus festőt; Klárát, a feleségét, és Fannyt, Klanfarék szobalá­nyát. Ennyi is elég azonban a teljes és pontos keresztmet­szethez. Ráadásul Krleza ke- resztül-kasul összegubancolja egymással szereplői életét. Oliver kora este épp befejezi a pásztorórát Melitával, amikor a falusi parasztsüvölvényből milliomossá lett férj, Klanfar hazaérkezik, s anyja temeté­sére kezd készülni. Oliver ké­sőbb Aurel feleségével, Klá­rával bújik ágyba, miközben Aurel Melitához siet egy kis szerelmi légyottra. Aurélnak ugyanakkor van egy imádott- ja, Léda, aki meg sem jelenik a darabban, csak folyton be­szélnek róla, s néhány róla ké­szült festményt láthatunk Au­rel műtermében. Természete­sen Léda is szeretője a festő­nek, akihez viszont Melita akar hozzámenni. Ám a Léda lényege mégsem ez a szexuá­lis körhinta. Ez a mindenki mindenkivel játék csak meg­jelenési formája, kivetülése valaminek: egy menthetetlenül süllyedő, dekadens réteg pusz­tulásának. Ráadásul ezek a fi­gurák tulajdonképpen bárhol lehetnének a hajdani Mo­narchia területén: Bécsben éppúgy, mint Krakkóban, Fiu- mében éppúgy, mint Nagyvá­radon, az ekkor már Dubrov- niknak hívott Raguzában épp­úgy, mint Prágában, a már Lvovnak nevezett Lemberg- ben éppúgy, mind Budapes­ten. 1925-ben ennek a réteg­nek az életvitelében, gondolko­dásmódjában, lassú felbomlá­sában a különbözőségek mel­lett is rengeteg hasonló vonás volt Ferenc József múltba- süllyedt, visszakívánt birodal­mának régi és új országaiban. E gész életművel felérő terjedelmű munkássá­got szentel Krleza en­nek a nem is horvát, hanem monarchikus jelenség­nek. Egymással tematikusán és a főbb személyekben is összefüggő három dráma — Agónia, 1928, Léda, 1929, Glembay Ltd. —, és a drá­mákkal ugyancsak összefüggő elbeszélés-füzér. — A Glem­bay család, 1928 —, rajzol óriási ívű, roppant gazdag és erőteljes körképet erről a je­lenségről, a glembayzmusról, mely nem is egy szállal kötő­dik Móricz dzsentribíráló re­gényeihez. Németh László 1940-ben olvasta végig a ha­talmas művet, és ő is azt hangsúlyozta, milyen döbbe­netes a horvát és a magyar helyzet párhuzamossága. Mialatt olvastam, a magyar, s nemcsak a magyar: a cseh, lengyel, osztrák Glembayakra kellett gondolnom... A mo­narchia a magyarságból és a magyarság ellen is kitermelt egy csomó Glembayt és ezek itt vannak, a glembayzmus to­vább él bennük, ha a császár­ság meg is bukott ...ez is Glembay föld... — írta. A Pesti Színház most fel­újította a Lédát. A trilógiá­nak ez a darabja került szín­re legkésőbb nálunk: csak 1965-ben mutatta be az akkor a Nemzeti kamaraszínháza­ként működő Katona József Színház. Azt az előadást is, mint a Nemzeti 1958-as Glem­bay Ltd. bemutatóját, meg a Madách 19G4-es Agónia elő­adását, a Glembay- és Krleza- specialistának számító jugosz­láv rendező, Bóján Stupica ál­lította színre. A mostani elő­adás rendezője Horvai István — és egyben átdolgozója is a darabnak, mert felhasznál né­hány motívumot a Glembay- novellákból is, és főként: egy kis epizódfigurából, Fanny szobalányból valóságos egysze­mélyes kórust formál, lénye­gében új szereppel és funk­cióval ruházva fel. De nem ez a fontos az előadásban, ha­nem inkább az, hogy Horvai bámulatos pontossággal idézi fel ezt a poszt-szecessziós mi­liőt, és ezeket a haláltáncot járó figurákat. Krleza össz- monarchikus témakezelését érezhetően hangsúlyozza, s ez­zel közelebb hozza a mai ma­gyar nézőhöz ezt a világot. A z előadásból — mely­ben Melita és Klara szerepében Szegedi Erika és Béres Ilona remekel, Bács Ferenc pedig eddigi honi színpadi szerepei közül a legjobb alakítást hoz­za Oliver alakjában — ez a közép-kelet-európai „farsang után” hangulat sugárzik. Is­merősnek tűnnek a figurák, a kapcsolatok és a tágabb össze­függések. Horvai mintha csak Németh Lászlót kívánná iga­zolni: a glembayzmus a Mo­narchia terméke volt, s mint ilyen, mindenhol fellelhető volt és otthon érezte magát a Monarchiában, s a Monarchia maradvány- és utódál­lamaiban egyaránt. Partitúrából nem! — A gyermek életének első három éve döntő jelentőségű és meghatározó. Természetesen — ha nehezen is — a későbbi­ekben még lehet ezen valamit korrigálni. Az anya és fia, vagy leánya közötti úgyneve­zett kommunikációs rendszer nem merül ki a beszélgetés­ben, vagy abban, hogy a fel­nőtt diktál, a gyerek pedig tel­jesíti a kapott utasitást. Egé­szen kicsiny kortól, mint va- lámi láthatatlan szeizmográf veszik a jeleket. Olvasnak az arcjátékból, a szemből és a mozdulatokból is. Tehát hiába rosszallunk valamit szavak­ban, ha magunkban azt gon­doljuk, milyen talpraesett ez a srác, s netán titokban még büszkék is vagyunk rá. Ilyen­kor, akármennyire is nem föl­tételezzük róla, tisztában van azzal, hová is tegye a dorgá­lást. Az ilyenfajta jelzések egyébként fordítva is érvénye­sek. A gyerek is jelez a szü­lőnek. A kérdés csak az, hogy vajon az édesanya mindig megérti-e? — Milyen a mai családi ne­velés? — Ügy tűnik, mostanában beszűkült a gondolkodásmód, mert általában mindenki az irányító elméletekre hagyatko­zik. Divat sok szakkönyvet tartani otthon, s akármilyen nevelési probléma adódik, föl­lapozzák,. hogy mit tanácsol a szakirodalom. Ez azért hely­telen, mert a gyakorlati neve­lés teljesen más, mint az el­méleti. Miért hisszük azt, hogy a gyerekek egyformák? ök is, akár a felnőttek, ahányan van­nak, annyi félék. Még csalá­don belül is lényeges különb­ségek adódnak. Nem lehet te­hát általános receptet adni. Végig kell gondolni, hogy sze­mély szerint kivel hogyan fog­lalkozzunk. Figyelembe kell venni ilyenkor az életkort és a temperamentumot is. Ismétel­ten hangsúlyozom: nem lehet partitúra szerint nevelni, hi­szen a pszichológia még nem tart ott, hogy rendszere min­den helyzetre érvényes legyen. Megosztva a terheket — Minden gyerek meg akar felelni a család és a társada­lom igényeinek, de vajon mit kell tenniük, hogy az akará­son túl, valóban meg is felel­jenek? — A határt, hogy meddig szabad valamit, mindig érez­tetni kell —, de következete­sem Azért, hogy elfogadják, szeressék, hogy sikeres legyen, hogy egyedivé váljék, sok mindent megtesz —, s ezt ki kell használnunk, sőt, építsünk is rá! Osszuk meg gyermeke­inkkel a családi élet valódi terheit. Ne látszatból, nevelési célból, mert megérzik, van-e valóban súlya a kapott feladat­nak. Tehát az elfoglaltságot nem kitalálni, hanem beépíte­ni kell a mindennapos tevé­kenységbe. Viselkedésformá­kat, szabályokat akarnak ta­nulni, hogy aztán minduntalan fölrúgják azokat. Az elején be­állnak az alkalmazkodásra, konformista és nonkonfor­mista szakaszok váltják egy­mást. — Hogyan kellene a család­ban élnünk? — A szülők általában kímé­lik a gyereket — főként azért, mert így mindenkinek kényel­mesebb. Ráadásul mindent megadnak nekik, s közben úgy érzik, hogy mégsem eleget. Persze, a második gyermeknél már nem olyan ambiciózus a szülő —, s ezért könnyebb is a helyzete. A kicsi azonban ek­kor már nemcsak a környeze­tében élő felnőttektől, hanem az idősebb testvértől is tanul. Az évek során a család struk­túrája is változik. Hiszen más egy csecsemős, meg egy kis-, vagy serdülőgyermekes család. A nagy érzelmekben, szabá­lyokban azonban stabilnak, ál­landónak kell maradnia. Ott van kevés probléma, ahol a család minden tagjának való­ban szükség van a munkájára. Stressz vagy válás? — Mi a véleménye a válá­sokról? — A család állandósága a gyermek szempontjából rend­kívül fontos. Azonban ha vá­lasztani kell, hogy mi a jobb, a stresszhelyzet, vagy a vá­lás, akkor inkább az utóbbi. Az úgynevezett kultúrválások- nál is az az igazság azonban: a gyereket nem érdekli, hogy a szülei már nem szeretik egymást; egyszerűen azért, mert neki apára és anyára egyaránt szüksége van. Érde­mes azon elgondolkozni, hogy mi a jobb: a megfutamodás, vagy a konfliktusok föloldása. Nem attól jó ugyanis egy csa­lád, hogy nincsenek konflik­tusok. Azok mindenütt van­nak, de nem szabad eltitkolni azokat, mert akkor hogyan ta­nulhatják meg a kicsinyek a feloldás módját? — A gyermeknek tehát szin­te minden élethelyzet rendezé­sére modellre van szüksége, s ezt számára elsősorban a szü­lő jelenti. — Valóban így van. A csa­ládi légkör alakítja például számára a követendő családké­pet. Ha a szülő teszem azt, an- timodell, s a gyerek elhatároz­za, hogy ő nem ilyen lész, ez mégsem valósul meg igazán. A modell ugyanis nagyon mélyen beépül, s az ember minél idő­sebb lesz, annál inkább észre­veszi magán, hogy most vala­mire ugyanúgy reagált — aka­ratán kívül — mint az édes­anyja. A szülő sokkal felelő- sebb tehát gyermeke életéért, mint azt valaha is vállalni merné. Hogy önmaga számára milyen lesz a fia, azt is a szü­lő alapozza meg. Később a há­zastárs ugyan ellensúlyozhat valamennyire, de ez már nem lényeges változás. A családi egyensúly lényege az, hogy ab­ban egyenjogú emberek van­nak. Irányításra szükségük van a legifjabb tagoknak, de cse­csemőkoruktól legyenek jo­gaik és kötelességeik is. Érez­zék, hogy jó együtt, hogy jó otthon. Ha ez így van, akkor Takács István Béres Ilona és Bics Fercne majd’ők is akarnak családot, s erre föl is készülnek. Ha az anya—gyermek kapcsolat biz­tonságos, meleg, akkor alakul ki a későbbi baráti, őszinte légkör. Az aluljáródivatról — Mi o véleménye az alul­járódivatról? — A túladagolt szabadság következményének tartom. Ez már nem is annyira szabadság, inkább szabadjára engedés. Egységesíteni kell már a nor­mákat, az igényeket. Hiába nevel a szülők egy százaléka megfelelően, ha a többiek nem, mert az árral nem tudunk szembeszegülni, s a tinédzsert is nehéz kivonni a kortársi kö­zegből. A problémamegoldási készségnek pedig a családban kell meglenni, mert annak van múltja és jövője, míg az isko­lának csak jelene. Így az ér­zelmi dinamikája is más. Mi­után a szülő is ember, termé­szetes, hogy a család a neve­lésben a társadalmi normákat követi. Mindig azokat, ame­lyek akkor éppen divatosak. Az intézményes nevelésre ez különösen érvényes. Azonban főként szavakban vagyunk de­mokratikusak, hiszen egész életünk tekintélyelveken alap­szik, s a nevelésben gyakran csúszunk át szabadosságba. Tekintélyelvre szükség van, de az ne legyen zsarnokság. A gyerek érezze, hogy irányítják, de az autoritás jelentsen szá­mára olyan korlátot, amelybe alkalmasint kapaszkodni is le­het. S figyeljünk rájuk és egy­másra, mert manapság az éle­tünk sokszor nem áll másból, mint kollektív monológok­ból ..: K. Zs. Kitekintés Akik gyakran ellátogatnak Szénit ndrere, de azok is, akía a varosoan élnék, gyakorta hangoztatjuk, hogy nemcsak az itteniek művészétéből all a világ, azaz érdemes ügyelni az ország, a megye egyen tájai­ra, törekvéseire is. nemcsak a regiek es a maiak konstruktív, lírai, kísérletező munkái je­lentenek állandó érteket, ha­nem azokéi is, akik máshon­nan, másfelöl, nemkülönben másként látják, érzékelik a művészet jelentőségét, lénye­gét. Ekként jelent reveláciöt az a kezdeménye zes, amely szin­tén kiállításként Hívja tel ma­gára a figyelmet, mégpedig a Gödöllői iskola címmel, a me­gyei művelődési központban. A kitekintés kezdemenyezöi a századelő művészeti forrásai­nak egyik legeredményeseDo csoportját, a magyar szecesszió gouoiioi műhelyet mutatják be, méghozzá nemcsak a már jói ismert művekkel, hanem kü­lönleges ajánlataikkal is. Mert ugyan örömmel lathatjuk Kó- rosfoi-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Zichy István, Juhász Árpád, Undi IVlari&ka, Tho- roczkai-Wigand Ede, rtemsey Jenő müveit, am nem az álta­lában megszokott kínálatot kapjuk. A rendezők olyan üvegablakrészleteket, szőnyeg* terveket, szőnyegeket, sőt bú­torokat is kiállítanak, amely eleddig alig, vagy nagy ritkán voltak megtekinthetők, mivel magántulajdonban vannak. Eredetinek mondhatjuk a grafikai anyag gazdag válasz­tékát, azt a gondos válogatást, amely nemcsak felvillantja, hanem búvárkodásra, elmélyü­lésre is serkenti a látogatót. Féltett műtárgyak keruinf k így a nyilvánosság elé egy olyan környezetben, amely máshoz szokott, a művészet más törekvéseit részesíti előnyben. Ez a lépés és feltá- rulkozás azt bizonyítja, hogy a Szentendrén élők, valamint az ide érkezők szívfsen fogad­nak minden kitekintést, külö­nösen akkor, ha annak eredete földrajzilag nem esik távol, s bár tendenciában más irányt jelöl, mégis csak előzménye művészettörténetileg mindan­nak, ami Szentendrén is tör­tént. Szem- és értelemtágításként több hasonló tárlatot rendez­nek majd a Pest megyei mű­velődési központban az elkö­vetkező három esztendőben, iiighanem valamennyiünk épülésére. M. Zs. ■Tv-figyelőm A ByOinOZäS. Szögezzük le mindjárt elöljáróban, hogy egy korrekt, tartalmában teljes­séggel hitelesnek tetsző, for­májában nem hivalkodó s így megbízható tévéfilmet rende­zett Horváth Ádám, Szabó György forgatókönyvéből, amely Hollós Ervin és Lajtai Vera dokumentumnovellája nyomán készült, és amely a híres-hirhedt Somogyi—Bacsó­féle gyilkosságot választotta témájául. Igen, egy — a szó hagyo­mányos értelmében vett — mesteri munkát láthattunk. Az abban felsorakoztatott tényanyag nagyjában-egészé- ben már valóságos történelem; a sztori, amelynek vezérfona­lára az események felfűződ­nek, kellőképpen izgalmas, jó ritmusban váltakoznak benne a kamara jellegű belső és a látványos külső jelenetek; s mindebbe a kettős értékrend- szerbe igen jól illik bele az a képzeletbeli, de annál elhihe- tőbb személyiségű dr. Nagy rendőr főtanácsos, aki mint af­féle, szakmáját a végletekig szerető, a politikai körülmé­nyekkel nem törődő gyilkos­vadász, mindenáron ki akarja deríteni, kik követték el ezt az Európa-szerte felháboro­dást keltő kettős merényletet. Hogy volt-e egy vagy több ilyen rokonszenvesen naiv dr. Nagy, avagy nem, nem tudni. Mindenesetre, ahogyan Besse­nyei Ferenc a maga markáns robusztusságával elénk állítot­ta. teljességgel úgy tűnt, hogy még abba a tiszti különítmé­nyes, darutollas világban is lenniük kellett olyanoknak, akik csupán csak azért, mert becsületes emberek, köteles­ségüknek érezték a törvényte­lenségeknek utánajárni. Bessenyei, mint egy ember­típus képviselője, régi nagy alakításaihoz hasonlóan jelent meg újból úgy, mint a manap­ság már csak viccelődve em­legetett pozitív hős. S tehette ezt nyilván azért, mert körü­lötte szintén olyan emberek tucatjai jöttek-mentek, ágál­tak, menekültek és menekítet­tek, akik szintén egyszerű jel­lemképletek voltak. A belügy­miniszter, a hagyományosan nagyúri belügyminiszter volt, I a főkapitány megintcsak egy tradicionálisan gerinctelen karrierista, és a horthysta fő­tisztek, tisztek is egyaránt olyanoknak mutatkoztak, aho­gyan ez az embertípus az át­lagnézőben, -olvasóban benne él. Nem volt tehát szükség semmiféle utóértelmezgetésre, asszociációkergetésre — tény­anyag, típussorozat, a jelene­teknek az egymásra épülése egyként a helyén volt. S ráadásul a tárgyi világ is olyannak mutatkozott, mintha Bokor Péter Századunk című sorozatának egy valamely da­rabját látnánk. Az egyenru­hák szabása, dekorációja, a szobabelsők korabeli elegan­ciája, egyszóval mindaz, ami egy kort — jelen esetben az 1920-as évet, a fehér terror fővárosi helyfoglalását — jel­lemezhet, az utolsó darabkáig eredetinek tetszett. Pest megye. Ügy hozta a vé­letlen, hogy az utóbbi napok­ban megint gyakorta tűnt fel Pest megye a képernyőn. Láthattunk például egy ri­portfilmet a vácszentlászlói zárszámadó közgyűlésről, ahol kihirdették, hogy 55 millió fo­rint lett a tiszta haszon. Eh­hez csak gratulálni lehet. A Helyünk a világban sorozat Becses apróságok című fejeze­tében a százhalombattai hal­gazdaság igazgatója, Tőig Ist­ván is többször szót kapott Látható elégedettséggel ele­mezte halgazdálkodásunk ala­kulását, amely fejlődésnek kö­szönhetően Európa és a Kö­zel-Kelet számos országába exportálunk nagy mennyiségű halat. Mindemellett egyszer a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gépészmérnöki kara is láthatóvá vált, mégpedig azon okból, hogy kiderüljön: mennyire vonzó az ott szerez­hető tudás. Mint láthattuk, nem nagyon tolonganak ezért a különben szép szakmáért, mert sokhelyütt — főképpen a masinákkal kevésbé fölsze­relt kisebb gazdaságokban — a mezőgazdasági gépészeknek kicsi a becsületük. Annál in­kább szükség van rájuk a nagyüzemekben, ahol egysze­rűen nem lehet nélkülözni őket. Akácz László

Next

/
Thumbnails
Contents