Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-16 / 39. szám
1983. FEBRUAR 16., SZDRDA Lignitpernye-padozat Télen-ayróon jé Egyre fogynak az Inotai Hőerőmű hosszú évek során felhalmozódott lignitpernye-he- gyei. A könnyű, szemcsés anyagot az állattenyésztő nagyüzemek szakemberei fedezték fel. Jelenleg hetente már 10— 15 vagonnyit szállítanak belőle állattartó telepeikre, ahol té- len-nyáron jól használható, ideális» padozatot készítenek belőle a jószágnak. A szilárd s mégis rugalmas, szikkasztó hatású lignitpernye alkalmazásával az Agárdi Ag- rokomplex szakemberei próbálkoztak meg elsőként. Másfél évvel ezelőtt készítették az első lignitpemye-padozatot, és a tapasztalataik nagyon jók. Ezek alapján a jövőben nemcsak a szarvasmarha-, hanem a sertéstelepeken is alkalmazzák. Kísérlet Ssigetszeiifoiiklésan Igénylik a helyiek véleményét ki adottságokat is figyelembe kell venni Valamelyik külföldi országról olvastam: amikor új parkot létesítenek, nem vetik be azonnal fűvel a fölásott területet, hanem megvárják, amíg a környéken lakók kitapossák maguknak az átvezető utakat. S csak ezutáií telepítik a növényeket és építik ki a sétautakat. Apró, de szemléletes példája ez annak, hogy a környezet kialakításánál figyelembe lehet venni az ottélők igényeit, kívánságait. Mert ahogy lakásunkat is igyekszünk a magunk egyéniségéhez formálni, éppen úgy él bennünk ez az igény a tágabb környezettel szemben is. Közérzetünk szempontjából nem közömbös, hogy a lakótelep, a kerület, de az egész város is, ahol mindennapjainkat éljük, mennyire otthonos és hozzánk közelálló. Nálunk is bevált gyakorlat, hogy széles körű vitákat rendezünk a városépítészetről. Hosszasan gyűrűzött a polémia a lapokban, a rádióban és a televízióban a budapesti szállodákról: mennyire eszté- tikús, mennyire illeszkednek Pócstnegyeri hétköznapok Túl a vízen, ami elválaszt Erős kőalapokra épültek a házaik í Aki naponta jár a 11-es ^ úton, az sem veneti észre a $ szentendrei sziget partjára $ épült apró települést, mert $ eltakarja előle a természet, fys a leanyjalui üdülök. Ha 2 hajóról vagy csónakból pil- J lantja nieg először a kör- $ nyéket biztosan kedvet kap $ a kikötéshez az evezős. í ÍQV jártam én is. Messze van a tahi híd A sziget partja mentén azonban tilos Kikötni. Ezért csak sok év muitan, gyalog, egy borús téli délelotton jutottam el Pócsmegyerre. Méghozzá különjárattal, ugyanis a parányi zöld hajócsKa előzékeny parancsnoka látva tétova, acsorgásomat a .leányfalui parton, udvariasan atkia- bált a vizen: netán át szeretnék jönni? Majd a kis jármű zümmögve elszakadt a parttól és — milyen jóleső érzés — csak az én kedvemért átszelte a vizet. Am örömöm némiképp lelohadt, mikor kiderült, hogy mindez jelárért — három helyett harminchárom forintért — teszik. A gát mögött csöndes, gondozott kertek, néptelen utcák fogadtak. Csak egy hajlott hátú, fekete kendős néni ballagott ételhordóval a kezében a presszó felé. Nyomába szegődtem. Bent négyen-öten üldögéltek, a házigazdák vendégszeretetével fogadták érdeklődésemet. — Szép volt itt régen nagyon. Ma mar a part is eliszaposodott, a mederből kikotort kavics helyére iszapot hord a folyó. A dunai hal íze sem a régi — panaszolja Hagymási István mezőőr. — Valamikor községi rév járt a túlpartra, a megyeriek több mint 100 hold földet műveltek meg Leányfalun. Még mindig van a hegyoldalon 30 —40 hold szántó, gyümölcsös, a megyeriek tulajdonában, de egy évtizede, amióta megszűnt a kompjárat, nehezebb megművelni. Nem éri meg a munkaeszközöket nagy kerülővel a tahi hídon átvinni. — Általában mindenki a révvel jár a partra. A távolság így rövidebb, de ez nem jelenti azt, hogy időben is jobban járunk. Előfordult, hogy aki Pestről hazaért egy óra alatt, még egy órát várhatott a révre, mert a busz késett pár percet, a hajó pedig elment addigra. Végre el kéne dönteni, hogy a menetrend szerinti időben jár-c a rév, vagy pedig az érkező buszokhoz igazodik Új gát, rágí gondok — Hogyan közlekednek, ha zajlik a Duna? — Idén attól nem keli félni — mondják, utalva az enyhe télre. — Egyébként autóhusz jár a tahi hídfőig. De régen, ha befagyott a Duna. átmentünk gyalog, volt úgy, hogy még szekéren is. Htoliára 1962-ben állt be a folyó. — Nem félnek az árvíztől? Kérdésemre rögtön sorolni kezdik a üatumoicat: 1940. 45. 54, Oá. Egyikük a tárcájában családi fényképek helyett az árvizekről készült fotókat őrzi. Látni a révházat derékig vízben, a református templom falán — pedig — ahol Móricz Zsigmond gyakran ült az első padban — ma is tábia jelzi, meddig ért a víz az utolsó áradásKor. — Jó erős kóalapra épültek a házak. Nem emlékszem olyan esetre, hogy összedőlt, volna egy is — mondja Zsigmond Dániel, a Szentendre és Vidéke Áfész ellenőrzési bizottságának elnöke. — Az 1985-ös árvíz után építették ezt a gátat, azóta még készültségre sem ..volt5 szükség, .soha. — A közlekedés nenézségei zártabbá teszik az itteniek életét. Milyen szórakozási lehetőségeik vannak? — Itt az Eper csárda. Havonta tartanak műsoros esteket. Sokan járnak a művelődési házba is. En is tagja vagyok a férfiklubnak. A takarékszövetkezeti fiók vezetője Horváth Lászlóné vezeti a művelődési házat is, havi 500 forint tiszteletdíjért :i— Négy klubunk működik már évek óta. A gyermekklub iránt nagy az érdeklődés, de nincs állandó klubvezetőnk. Tavaly egy testnevelő főleg sportprogramokat szervezett a gyerekeknek, most egy népművelő vezetésével, népi tánccal, népzenével foglalkoznak. Az ifjúsági klub vezetése is megoldatlan. Az asszonyklubot én, a férfiakét a férjem vezeti. Mindkettő állandó tagokkal, évek óta működik. Fárasztó már nekünk ez a feladat, de ha abbahagyjuk, nincs aki folytassa helyettünk. Pedig fontos lenne, mert nincs más hely a faluban, ahol az emberek megbeszélhetnék közös gondjaikat, ahol szórakozhatnak, barátkozhatnak egymással. Jobb vök a vegyesbolt — Elégedettek a község ellátásával? A kérdés felizgatja a kedélyeket Horváth Lászlóné az elején kezdi: — Volt az áfésznek egy jó vegyes boltja, de megszüntették. ABC nyílt helyette. Se itt. se Leányfalun sem mindig lehet hozzájutni olyan apró iparcikkekhez, mint a cipőfűző, a villanykörte. Szentendrére kell menni az ilyesmiért. Az ABC-be pedig kiszámíthatatlan időpontban szállítják az élelmiszert. Amikor tavasszal megjelenik a 3—4 ezer üdülőtulaidonos is, még nehezebb bevásárolni. A Pócsmégyerhez tartozó nagy üdülőkörzet, Surány. a tanács vb titkárának. Zsigmond Miklósáénak is növeli a gondjait: — A tanácsi apparátus létszáma az állandó lakossághoz, 7—800 emberhez szabott. Nekünk azonban el kell látni a több ezer nyaralót is, főállású tanácselnök és műszaki előadó nélkül. Utcát kéne nyitni, parcellázni, villamosítani Surányban. Az állandó lakosság helyzete sokkal jobb, csak a közlekedés nehéz. A Pest megyei Kishajózási Vátlalat ugyan kérésünkre próbajara- tot indított, de értékelésük szerint nem volt akkora az igény, hogy a fordulókat sűríteni kellene. Érthető az álláspontjuk, hiszen ők gazdaságos üzemeltetésre törekszenek. Ez azonban nem vigasztalja azokat, akik 40 percet várakoznak, hogy megtegyék a hazáig még hátralevő 200 métert. ★ A nedves föld illata keveredik a folyó szagával. Néma csönd kísér a révállomásig, erről az oldalról .talán . még szebb a táj, a túlpart! hegyek tükröződrtek a vízben.. A pócs- megyériekben már nem ébreszt félelemmel vegyes csodálatot a Duna. Megszokták. Csak valamivel egyszerűbb lenne átjutni rajta ... Márványi Ágnes az adott környezetbe. Szakemberek, laikusok védték és támadták a tervezek elképzeléseit. Akkor, amikor megváltoztathatatlanul álltak helyükön a több milliárdos költséggel épült hotelek. Az ilyen vitáknak, véleménycseréknek vajmi kevés a hasznuk és az értelmük. Visz- szaemlékezve az összecsapások hevességére, az foglalkoztat, ha az építkezések előtt teremtettek volna fórumot ezeknek az eszmecseréknek, vajon nem születhettek volna jobb, szebb megoldások? Talán igen. S úgy tűnik, nemcsak én jutottam erre a következtetésre. A Magyar Urbanisztikai Társaság, a Hazafias Népfront és az ÉVM egy kísérletbe kezdett, aminek helyszíne Pest megye, pontosabban Szigetszentmik- lós lesz. A megyei tervező vállalat 1984-re készíti el a település rendezési tervét. Mielőtt azonban végleges formába öntenék az elképzeléseket, a legkülönbözőbb fórumokon vitatják meg azokat. A szigetszent- miklósiak kiállításokon, előadásokon ismerkedhetnek meg a városrendezők elgondolásaival, elmondhatják észrevételeiket, véleményüket. S a végleges tervek csak ezután, az érvek és ellenérvek figyelem- bevételével készülnek maid el A tervet természetesen ezután is az építészek készítik, a beleszólásnak, a változtatásnak is vannak korlátái — költségeket, a helyi adottságokat nem lehet figyelmen kívül hagyni —, de minden bizonynyal szolgálnak hasznos, megvalósítható.. tanácsokkal, ötletekkel a településen élők is. Az ily módon megalkotott terveik alapján épülő, szépülő Szigetszentmiklóst sokkal inkább sajátjuknak érezhetik majd lakói. M. N. P. Ki mit tud? Budakeszin Kint a nap, bent az eső A legnagyobb sikert aratott együttes, a tököli tamburazenekar Az attrakció egyedülálló, felülmúlhatatlan. Odakint ragyogó napsütés, bent pedig csepegő eső: a megyei Ki mit tud? elődöntő legutóbbi fordulójának abszolút győztese, maga a helyszín: a budakeszi ifjúsági ház. Trillázhattak az énekesjelöltek, brillírozhattak a szavalok, olyan világszámra egyikőjük sem volt képes, mint amilyet a ragyogó szép, nemrégiben épült ház produkált. (A tetőn olvadó hó önállósította magát, s csordogált lefelé, be az épületbe.) Még szerencse, hogy a zsűrinek nem volt összehasonlítási alapja (az eső csak az előtérben és a várakozótermekben esett), a színpad száraz maradt. Igaz, egyébként sem voltak könnyű helyzetben: harminc benevező közül kellett kiválasztani a kilenc legjobbat. A színjátszók, szavalók produkcióit Urai György rendező, az énekesekét Szentéi Marianne, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium tanára, a táncosokét pedig Vásárhelyi Sándor koreográfus bírálta el. A döntést természetesen közösen hozták meg. A szentendrei megyei döntőre Bakos Marianna (Százhalombatta). Forrni M. Antónia (Törökbálint), Ménesi Ilona (Érd), Lakatos Attila (Gödöllő),' Horváth József (Dömsöd), Micsinyei Károly (Albertirsa), Takács Judit (Du- navarsány), Jónás Judit (Érd). és a tököli tamburazenekar jutott tovább. Egyébként nemcsak a Budakeszin megrendezett elődöntőre, hanem a megyében valamennyi vetélkedőre meglepően sokan jelentkeztek. Pest megyében (az országból a legtöbben), 168-an vállalkoztak arra, hogy a nagyközönség előtt mutassák be tudásukat. Ménesi Ilona a táncdalénekes kategóriában képviselte az érdieket. Veress Jenő felvételei Bába Mihály: LM nem óiét D emeter János két esztendeje, hogy özvegyen maradt, és egyedül, mert a fia az élettársával kitántorgott Ausztráliába, a lánya utána akart sietni, de csak Grázig jutott el. Onnan jött az értesítés, hogy meghalt. Hetvenöt éves volt, de még jótartású ember. Javasoltak is neki egy özvegyet, aki éppen túllépett a hatvanon. Demeter hümmögött. Annak csak a vágyó-’ nőm kellene, a nagy ház, meg a kis megtakarított pénz, gondolta, és éldegélt egyedül, ahogy tudott. Betegségéből is felgyógyult, amikor az orvos azt javasolta neki, hogy vegye magához valamelyik rokonát. Hallani sem akart róla. Harácsolok azok, kiforgatnának egy fél esztendő alatt mindenemből. Még a temetésemre se maradna pénzem, berzenkedett. De nem lesz aki egy pohár vizet adjon Demeter bácsinak, ha megint leesik a lábáról, próbálkozott újra az orvos. Akkor bemék a szociális otthonba, válaszolta az öreg. A nyár elröppent, az őszt elfújták a viharos szelek és a télnek nem akart vége szakadni. Az almafákat már virágba öltöztette a tavasz, amikor Demeter János elment a tanácsházára. — Mindenemet a tanácsra iratom, csak tegyenek be az otthonba, mert már alig-alig tudok gondoskodni magamról. Egy kis pénzt hagynák csak magamnál, úgy húszezret, a temetésre. Az előadó mosolygott. — A halál nem siet, nem kell még rá gondolni. — Nem — bólogatott az öreg —, a halál valóban nem siet. ám mégis utoléri a lihegve futókat is. Ezután már az öreg csak az értesítést várta, hogy mikor mehet az otthonba. Nyugtalansága hétről hétre nőtt. Hiába leste a postást, nem hozta az értesítést. A botorkálás is nehezére esett már, de azért elment a tanácsházára. Megnyugtatták: legyen türelemmel, amint lesz üres hely, azonnal mennek érte és viszik be. — Sokan várunk? — kérdezte gyanakodva. — Demeter bácsi a harmadik a sorban — vigasztalták —. legyen hát türelemmel. Mit szóljon az. aki a tizedik vagy a tizenötödik a várakozók sorában? — Értem én — mormogta. — Szóval akkor várjak? Vagy nézzek he két hét múlva, hátha akkor már meg tudják mondani, hogy mikor lesz szabad hely az otthonban? — Ha nem fárasztja a séta. akkor nézzen csak be. De nem ment be többet. Hazafelé menet találkozott azzal az öregasszonnyal, aki az özvegyet kom- mendálta neki. — Na. van mán valami újság, János? — kérdezte. — Nincs. Várni kell. Az asszony sóhajtott. — Megbánja még maga. János, hogy nem engedte a dunyhája alá azt a rendes özvegyet, aki hótta napjáig gondozta vóna magát. — Eee! — legyintett Demeter János. — Csak ne nagyon legyintgessen. így talán jobb magának, hogy várja a más halálát, hogy legyen üres hely ... Az öreg döbbenten kapta fel egy kicsit fejét. — Én nem várom senki halálát. — Nem? Hiszen maga is jól tudja, hogy csak akkor lesz üres hely a cucu- lista otthonba, ha meghót valaki közülük. — Menjen mán a csudába — mondta az öreg és köszönés nélkül tovább botorkált. Fáradtan ült le a kanapéra. Órákig ült mozdulatlanul. Az öregasszonyra gondolt, meg arra. hogy ő lesi, várja két embernek is a halálát, hogy minél előbb bekerüljön az otthonba. Pedig nem kívánja ő senki halálát. Éjszaka kétszer is felriadt. Mintha egy öreget látott volna haldokolni. Csak azt nem tudja, hogy ember vöt e vagy asszony. Valaki, akinek a helyére vár. Néhányszor még visszatért ez az álma, aztán csak a nyugtalan hánykolódás maradt. Hosszabbak lettek a nappalok, az éjszakák. Mintha nem akarnának soha elmúlni. Hetekig nem mozdult ki az udvarából. A tanácsházát messze elkerülte, nehogy azzal gyanúsítsák, hogy más halálát lesi. A z ősz megkopasztotta a fákat. A hajnalok deresek voltak, a víz cserepesedéit. Aztán napról napra vastagabbra hízott a jég. A szociális előadó kereste fel. meg a vöröskeresztes nővér. — Jó hírt hoztunk — köszöntötték az öreget. — Jó? A halálhír nem ió — mondta Demeter. — Milyen halálhír? — Hát nem azért jöttek, hogy megüresedett a helvem és mehetek be az otthonba? — De igen. — Nahát, akkor meg kellett valakinek halnia. Döbbenten néztek az öregre. Hirtelen nem tudták, hogy mit mondjanak. Csak álltak és nézték az öreg nehézkes mozdulatait, amint szedi elő a régen összekészített holmiját. Arcán mélyebbek lettek a ráncok, szeme behúzódott az üregébe, mint el akarna rejtőzni.- Hát ennyi az én holmim -*■ mondta Demeter János, amikor kirakott mindent az asztalra meg a kanapéra. — A többi maradjon annak, akit a tanács majd berak ide. Mert remélem, nem hagyják ebek harmincad- jára! Sajnálnám. Egy cseppnyi hallgatás után az előadóra, majd a nővérre nézett. Fürkészte. kutatta az arcukat — Hát az én ügyem így rendeződött. Eddig én vártam, hogy haljon meg valaki, hogy nekem jobb legyen, most majd valaki más fogja az én halálomat várni... — Node Demeter bácsi! — Így van ez, jól tudom én. Persze azt is tudom, hogy néha hiába várják valakinek nagyon a halálát mert a halál nem siet, a halál mindig pontosan érkezik, sem előbb, sem később bármikor is hal meg az ember. — Demeter bácsi! — Ne vigasztaljanak. Nincs értelme. Mehetünk. Az ajtókat már maguk zárják be, és vigyék is el a kulcsokat. Nem nyitotta szóra többet a száját Csak tette azt, amire kérték.
