Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-13 / 37. szám

1983. FEBRUAR 13., VASÄRNAP 5 Szállításra készek a ládák Tavaly 1100 köbméter fát dolgoztak fel a nagyhalai Magyar- Koreai Barátság Tsz fafeldolgozó üzemében almaládának. Ja­nuár végéig 30 ezer láda raktáron várja már a megrendelőket. Erdősi Agnes felvétele U-vitamin Tápadalék Márciusban megkezdik a mesterséges úton előállitott U- vitaminból a gazdaságok, szö­vetkezetek előre jelzett igé­nyeinek kielégítését. A takar­mányadalékként felhasznált U-vitaminnal megelőzhető a sertéseknél a gyomorfekély ki­alakulása, amelyre az intenzív állattartás körülményei között a sertések fokozottan hajla­mosak. A betegség megelőzé­sével javul az állattartás gaz­daságossága, mert a gyomor­fekély a sertéseknél is súly- csökkenést vált ki. U-vitamint általában a ká­posztafélék tartalmaznak, mes­terséges úton való előállításá­nak szintézisét a Reanal Fi­nomvegyszergyárban, nagy tö­megű gyártásának módszerét az Egál Vegyipari Közös Vál­lalatnál dolgozták ki. Gyár­tását az Egálban március ele­jén 'kezdik meg. Egyetemisták téli gyakorlaton Rangsorolni kell a feladatokat Idén 31 felsőoktatási intézet 311 hallgatója ismerkedett a valósággal, kapcsolódott a társa­dalomépítés munkájához a fővárosban és kilenc megye 49 gyakorlóhelyén, az önkéntes téli közművelődési és közéleti gyakorlat során. A Miskolci Nehézipari és Bányászati JEgyetem tizen­egy diákja érdekes kísérletbe kapcsolódhatott be Szigetszentmiklőson. Az Urbanisztikai Társa­ság által szervezett kísérlet célja az lenne, hogy bevonják a lakosságot a település jövőjének megtervezésébe és természetesen megvalósításába is. Különféle igények Az első lépcsőben kérdőíve­ket juttattak el a tanácstago­kon keresztül az érdeklődőbb szellemű emberekhez. Ezkel felmérhetik, hogy a település különböző részein élők mit tartanak a legsürgősebben fejlesztendőnek környezetük­ben, és igényeik megvalósítá­sa érdekében milyen segítség­re hajlandóak. A közművelő­dési gyakorlaton résztvevő diákok 5 különböző jellegű településrészen a tanácstagok segítségével és irányításával egy hétig járták a házakat. A záróértekezleten beszámoltak tapasztalataikról Pongrácz Gá­bor tanácselnöknek. Kovacsics Árpád az iskolák zsúfoltságát, a művelődési ház hiányát tartotta alapvető problémának. Mások, akik az új lakótelepen jártak, töb­ben panaszkodtak, hogy kevés az üzlet, nincsenek megelé­gedve az áruellátással, nem építenek játszótereket. Balogh Tamás a buckaiaktól sokkal alapvetőbb életfeltételek hiá­nyáról értesült: sok helyen nincs villany, út, egészséges ívóvíz. Előbb az iskola — Ahhoz, hogy Szigetszent- miklóson egyensúlyt teremt­hessünk a lakótelep, az ófalu és a buckái rész alapvető ellá­tási feltételei között, legalább 4—500 millió forintra lenne szükség. Évi fejlesztési, beru­házási keretünk azonban 70— 80 millió forint, ami még min­dig jóval több sok hasonló nagyságú település kereténél. Mivel anyagi lehetőségeink vé­gesek, rangsorolnunk kell a feladatokat. Nem biztos, hogy az lesz az első majd, amit a legtöbben kérnek. — Valószínű, hogy többen tartanak igényt játszótérre, üzletekre — mivel a lakosság nagyobb része már lakótelepe­ken "ét ü-- mttft’'például vízve­zetékre. Meg kell azonban érteniük a lakótelepieknek hogy ők ingyen kapták azokat a közműveket a lakással együtt, amit a tanács hozott létre, míg a családi házas te­lepülésrészeken sokan még úgy sem jutnak hozzá, hogy kifizetik a víz bevezetésének költségeit. — Ugyanilyen szempontok szerint, nem építhetünk ad­dig művelődési házat, míg öt éve húzódik a hármas számú iskola befejezése és lehetetlen körülmények között tanulnak a gyerekek. A fiatalok felvetették, hogy felméréseik alapján mindenki hajlandó lenne társadalmi munkára, csak nem használják ki ezt a lehetőséget, a tanács nem szervezi meg az akciókat. Pongrácz Gábor válaszában elmondta, hogy a járdaépítés során milyen rossz szervezők­nek bizonyultak a tanácstagok. Hogy az iskolabővítésnél a már felajánlott társadalmi munkaórákkal is rosszul gaz­dálkodtak. Nagyon kevesen vesznek részt a tanácstagi be­számolókon, jelölő gyűléseken, így nem mindig a megfelelő ember nyeri el ezt a fontos megbízatást. Közömbösség ellen — Kísérletünkkel éppen ezen a közömbösségen aka­runk változtatni. Rá- kell éb­reszteni az embereket arra, hogy saját munkájukkal elő­segíthetik környezetük fejlő­dését Rajtuk múlnak ugyan­is a dolgok, s nem kívülálló idegen erőkön. A lakossággal kialakítandó párbeszéd követ­kező lépcsőfoka az ősszel meg­nyíló kiállítás lesz, ahol bemu­tatjuk az elmúlt tíz év fejlő­dését, grafikonokon az egy-egy célra felhasznált összegeket, a kérdőívekkel felmért igények szerint pedig fejlődésünk kü­lönböző irányú lehetőségeit. — Eddig csak kívülállóként szemléltük otthon is a hasonló gondokat valamennyien, úgy mint beszélgetőpartnereink, az itteniek — összegezte az egye­temista diákok véleményét Balogh Tamás. — Mostani ta­pasztalataik megváltoztatták a közélethez való viszonyunkat. Márványi Agnes Fiavcrosclx — lovas kocsival Nem cserélné el más járműre f A lovas kocsikat kiszorí- •J tották az autók a főváros- í ból és eltűnt a régi Csillag­ai hegy és Békásmegyer is, fj ahol a szomszédban lakó £ fuvaros dinasztia utolsó tagjával, Hirl János bácsi- ^ val kocogtunk valamikor ^ az apró házak között. Az ő ^ lova volt számomra a me- í sék táltosa, a harcosok tü- j zes paripája, a nyárillatú szénapadlás pedig homá- í lyos zugaiban a múlt tit- í kait rejtegette. De valamivel odébb, Pomá- zon még mindig létezik ez a világ. Igaz, a nyirkos téli köd­ben szomorúan ácsorgó lo­vakban nehezen fedezem fel az ötlábú táltost. Gazdáik azonban ugyanazokkal az em­lékeimben élő lassú, komótos, munkához, természethez szo­kott mozdulatokkal rakják meg a kocsit. Szereti az állatot A pomázi TÜZÉP-telepen mindig áll négy-öt lovas kocsi. A fuvarosok anyagra, vagy megrendelőre várnak, csoport­ba verődve beszélgetnek. Leg­többjük javakorabeli, vagy idős ember. Csak Kúrái Csaba üt el a társaságtól. Egyrészt fiatal kora miatt, másrészt, mert szokatlanul modern, kék benzinkutas-overállt visel. — Miért választotta éppen ezt a foglalkozást? — Mindig szerettem volna lovat tartani. Nehezen sike­rült, sokáig nem volt rá pén­zem, Amikor végül célt értem, rájöttem, hogy dolgozni is le­het a lovakkal. — Nem gondolt arra, hogy sokkal gyorsabb, gazdaságo­sabb és kevésbé munkaigé­nyes autóval szállítani? — Ebből a pénzből, amiből a két lovat és a kocsit vettem, bőven futotta volna autóra is. De nekem a ló a fontos, nem cserélném el semmilyen jár­műre. Azt a pénzt, amit egy gyárban megkereshetnék, itt is összeszedem. Többre nincs szükségem. Szeretem az álla­tokat, szeretek velük dolgozni. — Nem drága a ló tartása? — Nem olcsó. De ha me­gyek vele egész nap, akkor is ugyanannyit eszik, mint más­kor. Ilyen szempontból gaz­daságosabb, mint az autó. — Az elmúlt évben itt, Po­mázon is több iparengedélyt adtak ki teherautós fuvarozás­ra. Érzik a konkurrenciát? — Ha jó az ellátás a TÜ- ZÉP-en, mindig van megren­delésünk. A tüzelőt, építő­anyagot a közeibe éppúgy el­visszük, mint a teherautó. Mindenkinek kialakult a ve­vőköre, akik hozzánk fordul­nak ha szén kell, vagy száz tégla, két betongerenda. De szállítottam én már zongorát is, pedig csak 1979 óta csiná­lom. Húsz évig fogaton Hugyacsek László viszont egész életében lovakkal fog­lalkozott. — Húsz évig voltam foga­ton az állami gazdaságnál. Azután a tsz-nél. Csak már onnan kikoptak a lovak. Min­dent teherautóval szállítanak, gépesítenek. Így hát kikoptunk mi, hajtók is. Akik a tsz-nél dolgoztunk, iparengedélyt kér­tünk. Mit tudnék én egy gyár­ban csinálni? Nem lehet összeegyeztetni? Egy község a kőbánya mellett Jászfalu négy kilométerre van Piliscsabától, a Dorog fe­lé vezető 10-es útvonal szeli ketté. Hajdan tanya volt, ma nyolcszáz ember él itt, a Pi­lishegyi Állami Gazdaság iro­daháza körül. A mezőgazdasá­gi nagyüzem az emberek éle­tében is döntő szerepet ját­szik, mert a lakosság jó része Bódis Lajos igazgató irányítá­sa alatt dolgozik. A faluba érkező idegen rövid szemlé­lődés után rájön, hogy a te­lepülésnek két centruma van. Az említett irodaház és a kocsma. A közigazgatás Pilis- csabáról történik, de ez ritkán jut eszébe az itt élőknek. Tele a presszó Miért Jászfalu? — vetődik fel joggal a kérdés, hiszen a jász nép összefüggő tömbje jó száz kilométerre él innen. Ócskái Miklós tanár szerint valamikor jászokat ^telepítet­tek a tanyákba. Régebbi a fa­lu, mint Piiliscsaba, állítják a patrióták. Gáspár Ferencnek, a közös tanács elnökének a jelen gondjai miatt fő a feje. Azért például, mert a nyolcszáz em­bernek egy régi ház kéthar­mad részében van az ABC-je. A szerződéses tulajdonosnak azonban leltárhiánya volt, cse­rélni kellett a „gazdát”. A nyitva tartás sem alkalmaz­kodott az igényekhez, egymást érték a panaszok. Keresik az új eladót. Az épület maradék egyharmadában presszó mű­ködik. Nemrég újították fel. Nézzük meg! Munkanap délelőttje van, 11 óra. Tele a füstös helyiség. Hudecz István, a szerződéses tulajdonos: — Hova menje­nek az emberek? Nincs itt semmi szórakozási lehetőség. Havi kétszázezret forgalma­zok — mondja poháröblítés közben. Kapatos atyafi az egyik asztaltól: — Intézzék el, hogy ftagyohbítsák. meg a vendég­lőt! Az indítvány általános helyeslésre talál. Veszélyes zónában Gáspár Ferenc tanácselnöké a szó ismét: — Hely kellene a napközi­nek. Az iskola 1974-ben épült, hat tanterme van. Az egész településen csak egy iskolai könyvtárocska talál­ható. Sportolási lehetőség nincs. Az arányos fejlesztés lehetetlen, mert az egész falu veszélyeztetett zónában fek­szik. Csak a vasút feletti dombra adnak'ki építési en­gedélyt, ahol viszont egy gramm vizet,sem lehet talál­ni. Pedig a lakosságnak és a Pilishegyi Állami Gazdaság­nak is vannak családiház­építési szándékai. De miért van veszélyezte­tett zónában Jászfalu? A vá­laszt TJngor Józseftől a Pest Igaz, nehéz a munka, egye­dül van az ember, lepakolni, felpakolni. De megszoktam. Meg szeretem az állatokat is. Csak akkor van baj, ha nincs szén, nincs áru a telepen. Üresen kell hazamennünk, nincs munka sem. Furcsa ellentét: nemrég az új, gépesített világ fuvarosait láttam egy csoportba verődve a Domus bútoráruház kelle­mesen fűtött előcsarnokában. Meg kell mondanom, nem kel­tettek akkora bizalmat ben­nem, mint a hidegben kint ácsorgó pomázi fuvarosok. Gátlástalanul leszólították a vásárlókat, látszott messziről, hogy pénzt akarnak keresni, sok-sok pénzt. Ami nem baj. Csak hiányzott belőlük az a tartás, amit a pomáziakban éreztem. A biztonság, amit az ad, hogy szeretik, amit csi­nálnak. Hogy munkatársuk a ló, nem eszközük. Lehet, hogy az ő kedvéért vállalják az egészet? Mr. A. megyei Tanács ÉKV osztályá­nak a budai járási referensé­től halljuk. — Azért, mert a község te­rületén egy kőbánya működik. Az országos építésügyi sza­bályzat szerint külszíni bányá­szat esetén a lakó- és üdülő­létesítményektől a védőtávol­ság 500 méter. A robbantások­nál szeizmikus hatások jelent­keznek, rezeg a talaj, a ter­mészetes süllyedés fokozódik, az egyenetlen kéregmozgás miatt megrepedezhetnek az épületek falai. A bánya mű­ködtetése népgazdasági érdek. Olyan követ bányásznak, amely a no fines beton ké­szítéséhez szükséges. 1982 ta­vaszán mi javaslatot küldtünk az Országos Bányaműszaki Felügyelőségnek, melyben kér­tük a védőtávolság csökkenté­sét. Akkoriban szó volt arról, hogy a felügyelőség, abban az esetben, ha az alapot vasbe­ton-koszorúval megerősítik, hozzájárul az építési engedély kiadásához. Tudomásom sze­rint már csak bizonyos terü­leten van tilalom. Nekünk arra vigyázni kell, nehogy a lakóházak tulajdonosai később kártérítést követeljenek. Láng József, a kerületi Bá­nyaműszaki Felügyelőség elő­adója végighallgatja, amint előadóm Ungor Józseftől hal­lottakat aztán azt mondja: — A védőtávolság mérsék­lését csak a Szabványügyi Hi­vatal rendelheti el. A jelenle­gi rendelkezések értelmében a bánya határától ötszáz méter­re valóban tilos építkezni. Ráadásul a vágatok egyre kö­zelebb mennek a faluhoz. Megoldás csak 40—15 év múl­va lesz. Akkor kimerül a bá­nya, s az építési enegedélyek- ről újra lehet tárgyalni. Kiiincsclés öt évig Bódis József, a Pilishegyi Állami Gazdaság igazgatója — Jászfalu visszafejlesztése 15 éve1 tart. 1967 előtt vagy har­minc családi ház épült úgy, hogy az üzem negyvenezer forint támogatást adott az otthont emelőknek. Még leg­alább hatvan családi házat szerettünk volna átadná. Jász­falu a központunk, itt találha­tó a gépjavító és ipari ága­zatunk, a növendákmarha-té- lepünk. öt éven át küzdöttem a tilalom feloldásáért. Szakér­tőket hivattunk, akik megál­lapították, hogy 300 méteres védőövezet is elegendő volna. Ezt minden fórumon elmond­tam, de hiába. Belefáradtunk a kilincselésbe, ejtettük az egész tervet. Pedig a Pest me­gyei OTP-vel már a megálla­podásunk is megvolt a több­szintes telepszerű családi la­kások építésére. Ha legalább azt a kétszáz méteres tilalmat feloldanák! Akkor végre sza­nálnánk az állami gazdaság területén fekvő régi cselédla­kásokat. Befejezésül — bár nem szo­kás benyomásokról írni —, álljon itt az újságíró megérzé­se: az építési engedélyek me­rev elutasítását sehol nem ta­pasztaltuk. Most amikor a családi házak építése legalább annyira népgazdasági érdek, mint a no fines betonhoz szükséges kő bányászása, nem lehetne megoldást találni? Vicsotka Mihály Az egyetlen élelmiszer- és italbolt Jászfalu 800 lakosa számára Erdősi Ágnes felvétele Vasárnapi gondolatok több a karriernél R égóta ismerem T. I. barátomat, magamban csak a szeplős professzornak nevezem. Kimagaslóan tájé­kozott, beszél angolul, németül — egyszóval pallérozott, művelt ember, s mivel műfaját európai színvonalon gyakorolja —, jól szituált, több kiküldetésben- járt kül­földön, egyik útjáról Toyotával érkezett haza. Minden optimális, gondolhatnánk magunkban, sőt, ha azt is hoz­záteszem, hogy Budán lakik, akkor kialakul róla a kép: irigylésre méltó ember, aki elérte célját. Mégis van va­lami bökkenő: T. I. boldogtalan volt, ^ ezen nem segített magas fizetés, Toyota — semmi. Felesége naponta sír- dogált: nem lehetett gyerekük, s ez a gyerektelenség be­árnyékolta életüket — a spániel sem okozott napfényt, a világnak semmilyen Riviérája. Kínlódtak önmaguk­ban. Egyszer az étteremben újra megszólít T. I. a nagy hír­rel: UNESCO-ösztöndíjjal jövőre egy évig Amerikába indul, az USA-ba, Kanadába, pályája újabb magaslat felé ível. Gratuláltam — őszintén szólva irigyeltem is — kévésünknek adatik meg ekkora lehetőség. Hónapok teltek el — s újra találkoztam a kicsit kopaszodó, rozs­dás arcú professzorommal. Tétova mosoly bújkált az arcán. Csak nem jött közbe valami komplikáció? — kérdeztem. De igen — válaszolt habozás nélkül. Fele­ségem nem bírja tovább, s úgy döntött, döntöttünk, hogy magunkhoz veszünk egy árva kisfiút. Szülei ször­nyethaltak — autóbaleset. Egyedül van, „egyszál ma­ga”, kétéves, nagy kék szemekkel. Mindig mosolyog. Fe­leségem máris imádja, én még nem tudom. Tudod, úgy megszoktam, nem is a kényelmet, hanem a .csöndet, azt, hogy nincsenek ilyen jellegű problémáim. Mivel nem kért tanácsot, szótlan maradtam, csak feleségét dicsér­tem, s annyit jegyeztem meg: bízza rá a döntést. Ter­mészetesen, felelte a szeplős professzor úr, s lenyelte zavarát. Tudod, máskülönben Péternek hívják. E 'váltak útjaink, s a nagy havazáskor találkoztunk újra, nyár, ősz suhant el közben. Mikor indulsz Amerikába? Lemondtam az ösztöndíjat — válaszolt. Megőrültél? — villámlott vissza tekintetem —, egy UNESCO-ösztöndíjat lemondtál?!. Igen, lemondtam. Pé­ter több, mint a karrier, több mint egy földrész, nekem mindennél több, több, mint százmillió dollár. S fotókat vett elő tárcájából vagy hetvenet, bizonyítékul. Losonci Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents