Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-10 / 34. szám

v/Älrff» lüftS FEBRUÁR 10., CSÜTHRT^K Az egyénért, o közösségért Mindenkor segítőkész emberek Aki szereti lakóhelyét, s ilyenek a szentendreiek, az szívesen is tesz azért vala­mit. Szépít, s igyekszik minél kulturáltabbá tenni környezetét, ahol élete nagy ré­szét eltölti. Sem a felnőtt, sem a gyermek részére nem közömbös, hogy ha kilép há­zának, lakásának ajtaján, járdán lépked tovább célja felé, vagy a sarat kell dagasz­tania. Természetesen a jól megszervezett és megtervezett társadalmi munka hatókö­re ennél sokkal szélesebb is lehet. A város fejlődni akar, amihez viszont sok pénz szükséges, s abból, sajnos, ma kevesebb van, mint amennyi kellene. Most segíthet hát sokat az egyénért, a kö ZíisSRffért vállalt tár?aílalmi munka IVti valósult meg? A város vezetői, az eddigi, sok éves tapasztalat alapján, bízva a lakosság, a városi üze­mek, intézmények, vállalatok segíteni akarásában, a múlt esztendőben is,) számos tenni­valót jelöltek meg. Ilyen volt például a nyolctantermes isko­la udvarának parkrendezése, a Felszabadulás lakótelep II. üte­mének parkosítása, az új pos­taépület környezetének rende­zése, a Bükkös-patak és kör­nyezetének folyamatos karban­tartása, a környezetvédelmi építőtáborok szervezése, a ví­zi sporttelep építésének folyta­tása, a sportudvar aszfaltozá­sa és bekerítése. E tennivalók listája, a föl­sorolásból is látható már, a közösség érdekeiért fogalma­zódott meg. A kérdés most az, hogy a felhívás megmozgatta-e a lakosságot, az üzemeket, egyszóval mi valósult meg a feladatok közül? Határidőre teljesítve Örömmel írjuik le, hogy a 8 tantermes iskola udvarának rendezése befejeződött, igaz, hogy a terület finom parkosí­tása áthúzódik erre az eszten­dőre. A válallalatok szocialis­ta brigádjai vállalásaikat min­dig határidőre teljesítették, s a társadalmi munka értéke itt 125 913 forint volt. Ugyancsak eredményes mun­ka folyt a lakótelepen, ott 5200 négyzetméternyi területet fü­vesítettek, s 250 facsemetét ül­tettek el, a lakosság 821 233 forint értékű társadalmi mun­kájával. Aki az új postaépület kör­nyékét szemügyre veszi, az meggyőződhet arról a munká­ról, amit részben a GAMESZ kertészei, részben a lakosság és a szocialista brigádok vé­geztek, mintegy 100 ezer fo­rint értékben. A Bükkös-patak és környé­kének védelme állandó fel­adat, s talán itt könyvelhet­jük el a legnagyobb és legér­tékesebb sikereket is. A meg­szervezett táborok híre már már túljutott a megye hatá­rain is, öregbítve ezzel a vá­ros jóhírét. Természetesen nemcsak a táborok, hanem a közösség is sokat tett ezen a területen. A munka értéke 1 640 000 forint volt. A vízi sporttelepet a DMRVV saját beruházásában építi, de azért itt is lehetőség nyílt ar­ra, hogy 435 900 forint értékű társadalmi munkával segítsen a lakosság. A városi sportpálya építé­sénél a múlt esztendőre terve­zett nagyméretű földmunkák elkészültek, s a terület feltöl­tése is befejeződött. A társa­dalmi munka értéke itt 480 000 forint volt eddig. A Felszabadulás lakóteleié­Helyben meg is töltik A dunabogclányi Űtlörő Termelőszövetkezet műanya,srfeldol- gazó üzemében hideg vízben oldódó mosószerekhez flakonokat készítenek, amelyeket aztán helyben megtöltenek és csoma­golnak. pen a sportudvar aszfaltozása még a múlt esztendő első fe­lében befejeződött, s utána be­kerítették az udvart is. A te­lepen lakók, s a szocialista bri­gádok munkája összehangolt volt. Az eredmény 107 000 fo­rint. A város szépítése, parkjai­nak karbantartása, örömmel írjuk le, nem kampánymunka: az egész évre folyamatosan ki­jelölt feladatsor, amelynek megoldásához a lakosság, s a vállalatok is nagy segítséget nyújtanak. Kívánságlisták Persze az eddig elért ered­mények alapján, senki se gon­dolja, hogy elérkezett a pihe­nés ideje. Erre az évre is ösz- szeállították már a tennivalók listáját. íme: az új középisko­la, a Petőfi téri óvoda, az idő­sek klubja, s más hasonló lé­tesítmények építésének hatha­tós támogatása, számos utcá­ban járdaépítés,, további lakó­telepi részek parkosítása. Csak kiragadva ismertettünk egy­két idei feladatot, amelyek megoldásához ismét a lakos­ság és a vállalatok segítségét várják. Téüfáiüodás A legutóbbi tanácsülésen Kertész István kérte a Római sánc utca környékén a víznyo­más ellenőrzését, mert az évek óta nem megfelelő. a műszaki osztály a jogos í panaszt kivizsgálta, s levélben f kérte a DMBVV-t a hiányosság k megszüntetésére. Tatár János viszont azt kér­te, hogy a Római sánc és a Botond utca sarkán levő köz­kutat szüntessék meg. Megem­lítette azt is, hogy a bőr- és nemibeteggondozó rendelési ideje nem megfelelő, a bete­geknek. Intézkedést kért to­vábbá a Kálvária tér megóvá­sa érdekében. ■/ A műszaki osztály a kérdé­í ses közkút megszüntetésének 4 lehetőségét kivizsgáltatja, s ha y az közcélt "CT '"algái, intéz- í kedik lecseréléséről. £ Az egészseguyvi osztály vi- < szont megvizsgálta a rendelési f idővel kapcsolatos bejelentést. C s megállapította, hogy a csü- Z törtök délutáni rendelési idő z meghosszabbításán kívül más V, lehetőség nincs, mert az iníé- ^ zet más gondozói rendelését is Z csak a délutáni órákra lehet í tenni. z A Kálvária térrel kapcsoln­ia tos panaszt kivizsgálva a mű­Az OTP-hsz keil befizetni lakásigénylési letéti díj A lakáselosztással foglalko­zó tanácsrendelet letét fizeté­sét írja elő, amely a lakás­igényléskor, illetőleg ennek idei megújításakor fizetendő. Az igénylési letét összege ta­nácsi bérlakásra 5 ezer, taná­csi értékesítésű és OTP-lakás- ra 10 ezer, nem szociális ta­nácsi bérlakás és állami lakó­telkek tartós használatbaadá- sának igénylésekor 14 ezer forint. A lakáscsere-igénylők egy­ségesen 2 ezer forint letétet kötelesek befizetni. Ugyancsak 2 ezer forint az igénylési letét, azoknál a taanácsi bérlakásra ogosult igénylőknél, akik kom­fort nélküli vagy egyszobás la­kást igényelnek. A tanácsren­delet lehetővé teszi, hogy — kérelemre — nagycsaládosok­nál, fiatal házasoknál, nyugdí­jasoknál, gyermeküket egyedül nevelő szülőknél az igénylési letét alapösszegét 50 százalék­kal mérsékeljék. Kivételes ese­tekben rendkívüli nehéz szo­ciális helyzetben levőiknél a la­kásügyi társadalmi bizottság javaslata alapján a letét fize­tése mellőzhető is. Az igénylési letetet az OTP- nél kell majd befizetni a la­kásigénylés benyújtásakor, il­letve az idei megújításoknál, a kérelem benyújtásakor, de legkésőbb június 30-ig. A be­fizetett összeg után az OTP egy éven belüli felhasználás esetén évi 2 százalék, ennél hosszabb várakozási idő ese­tén évi 5 százalék kamatot fi­zet. A letét összegét tanácsi bérlakás kiutalása esetén a lakáshasználatbavételi díj, egyéb lakásoknál pedig az elő­törlesztés összegére lehet csak felhasználni. A kamattal nö­velt összeget a befizető egyéb­ként akkor kapja vissza, ha lakásigénylését visszavonja. Az igénylési letét bevezeté­se megköveteli, hogv a nyil­vántartás pontos és megbíz­ható legyen. ISMERETLEN ISMERŐS M ár régóta figyeltem^ amíg végre meg mertem szó­lítani. Finom jelenség volt. Óvatosan követtem, akárhányszor találkoztam is vele a városban. Ott állt a Fő téren, s elmerengve simogatta tekinteté­vel a házak barokk homlokzatát. Eltűnődött, aztán las­san tovább ment a Nosztalgia-ház felé. S ott, rendsze­rint, eltűnt a szemem elől. Újra csak kora délután lát­tam, a Dumtsa Jenő utcában, amely úgy halad a HÉV- állomás felé, mint egy lázgörbe. Felszállt a HÉV-re, a szerelvény meglódult, a jelenség ismét eltűnt. Vajon mit kereshet itt? Hetente egyszer? — töpreng­tem magamban. — Kihez jön? Vagy miért jön ide? S mindig csütörtökön? Ki tudja? A múlt héten, ismét viszontláttam. Ott merengett a Fő téren ... Figyeltem ismeretlen ismerősömet. A feke­te bársonygalléros télikabát, itt-ott árulkodóan fénylett. Valamikor elegáns ruhadarab lehetett. Fehér selyerftsállai, keménykalappal... Elindult a Vörös Hadsereg útján, a Nosztalgia-ház felé. Követtem. Most nem tévesztettem el. Az első eme­letre, a régiségboltba igyekezett. Amint belépett megváltozott. Tekintete csillogóvá fényesedett. Kihúzta magát. Tüzetesen megnézett min­dent. Régi réztárgyakat, gyertyatartókat, kis festett email lapokat, bronz csillárokat. A régiségektől zsúfolt polcokon úgy jártatta végig a szemét, mintha minden egyes darab a tulajdona lenne. Vagy régi ismerőse, ta­lán? ... Sokáig nézegetett egy édeskés. Watteau stílusában fes­tett miniatűrt. Aztán, amilyen halkan bejött, úgy is tá­vozott. Követtem. A presszó kordbársony bevonatú szófáján ült Éppen rendelt: teát, cukor nélkül, csöpp tejszínnel. Engedélyt kértem, hogy asztalához telepedhessek. Kedvesen intett: Parancsoljon!... — mondta, s tekin­tete megpihent az egyik szecessziós állványon. Régimó­di fekete szalonkabátja a sok viseléstől már megkopott, dé szürke nyakkendőjén a csomó tökéletes volt. Hófe­hér haján a választék egyenes, mintha léniával húzták volna meg. — Ha a szeszélyes sors — óvatoskodtam célom felé — így hozta: szeretnék bemutatkozni. — Kérem, részemről a szerencse... Aztán, hamar szót értettünk. Régi bútorokról, képek­ről beszélgettünk. Partnerem csodálatos tájékozottságot árult eh de magáról, nem szólt semmit. Ahogy múlt az idő, sorra-rendre megjelent előttem egy biedermeier szalon, aztán a fimon rokokó garnitúra, majd az önkínzó, merev, egyenes támlájú gótikus szék, súlyos, faragott flamand pohárszék ... Egyszercsak megkérdezte: hány óra? Megmondtam. — Hogy elröpült az idő. Sajnálom kellemes délelőtt volt, de mennem kell! Felajánlottam, elviszem kocsin. — Nem bánom ... — mondta. A békásmegyeri lakótelepen, a betonrengeteg kellős közepén, egy kétszoba-hallos lakásban él. Fiával, me­nyével, s unokájával. Felinvitált az ötödik emeletre — egy másik teára. A lakásban elmúlt a varázslat... — Látja — mondta szomorúan — az ilyen lakásokba nem férne el szép, komoly bútor. Igaz, nincs is már... elsodorta azokat a történelem ... M egittam a teát, s menni készültem. — Akkor... csütörtökön ugye újra találkozunk? — Olyan jól elbeszélgettünk ... A főváros nyomasztó forgatagában újra eltűnődtem. Újdonsült ismerősöm hetente egyszer kiutazik Szentend­rére, de vajon rrJit keres ott? Hajdanvolt fiatalságát? Vagy valami mást? Ki tudja. Ö bizonyára igen, hiszen a távlat, a megszépítő messzeség fényében mindig kétsze­res erősséggel ragyognak fel az emlékek. A háttérben pe- dik a hiányérzet üressége áll, melynek betöltésére feltá­madt a nosztalgia. * t. szaki osztály egyetértett azzal, r, s eljár a téren szabálytalanul ^ közlekedő és parkoló személy- ^ közlekedő és parkoló gépko- é esik vezetőivel szemben. Kérik a lakosságot: legye­nek segítségére az osztálynak abban, hogy hathatósan intéz­kedni tudjon. Erre pedig akkor kerülhet sor, ha a szabályta­lanul ott közlekedő, illetve parkoló gépkocsik rendszámát feljegyzik, s azt közlik a mű­szaki osztállyal. Mint arról az első oldalon is beszámolunk, a tel nagy hó­eséssel köszöntött be. Váratla­nul, de nem fölkészületlenül ér­te a nagy hóesés Szentendrét. Városi-járási mozaik D Boltnyitás. Féléves zárva tartás után végre ismét meg­nyílt a Pest megyei Élelmiszer- kiSkereskedelmi Vállalat Telep utcai élelmiszerboltja. © Karbantartás. Csobánkán az általános iskola nyári kar­bantartási munkáit az év ele­jétől ismét elvállalta a pomázi Írószer Szövetkezet. 9 Üj posta. A városi tanács és a posta elhatározták, hogy a Felszabadulás lakótelepen az egyik ikergarázsból fiókpostát alakítanak ki. A kivitelezési terveket a VGV-nél már meg­rendelték. Kétszemélyes, teljes szolgáltatást nyújtó, pénz- és csomagfelvétellel is foglalkozó postafiók nyílik. ® Beköltözhető lakás. Pilis- szentlászlón az egészségügyi szolgálati lakás korszerűsíté­se és felújítása határidőre elké­szült. A Igkás. beköltözhető- B Magánkereskedelem. Szentendrén az elmúlt eszten­dőben december 31-én 59 ma­gánkereskedő és 264 kisiparos tevékenykedett. Az elmúlt két évben a vendéglátók száma nőtt, a kisiparban pedig az építőiparosok és a szolgáltatási tevékenységet folytatók szapo­rodtak. © Társadalmi munka. Bu­dakalászon a társadalmi mun­ka értéke 7 934 000 forint volt. Az egy főre jutó éirték 985 fo­rint. A budakalásziak sokat serénykedtek az Omszki park építésénél, valamint a villa­mosítási terv előkészítésénél és a Berdó üdülőben az útépí­tésnél. 3 Űj gimnázium. Elkészült a város új gimnáziumának épí­tési és költségvetési terve. A tanács most összeállította az engedélyi ratokat, amelyeket felterjesztett a megyei tanács­hoz. Ezután kezdődik majd a kivitelezés. © Ajándékbolt. Dobogókőn új ajándék-'és dohányárubolt nyílt meg egy magánkereskedő kezelésében. Osztrák gyermekeknek A Pilisi Parkerdőgazdaság visegrádi részlegében a bécsi ját­szóterekre készítenek különböző fajátékokat. Képünkön a szál­lításra váró mozdonyokat festi Izsák Sándor és Szalai János i AjárgyaTóterembőlI Védtelen gyerekre támadt Kocsis Ferenc, pilisszentke- reszti lakos, telkén vasvillával lóherét rakott fel a padlásra, s ekkor észrevette, Fogy telek­szomszédjának kiskorú fia, T\ Z. az ő telkének határán igyekszik hazafelé. Kocsis rászólt a tizenegy éves fiúra, hogy miért az c telkén közlekedik, majd a gye­rekhez vágta a vasvillát. A szerszám a fiú combján négy sebet ütött. A szentendrei járásbíróság Kocsis Ferencet bűnösnek ta­lálta súlyos testi sértés bűntet­tének kísérletében, s ezért az enyhít") és súlyosbító körülmé­nyeket is figyelembe véve, tíz hónapi, tizenöt százalékos bér- csökkentéssel járó javító-ne­velő munkára ítélte, amelyet a vádlottnak eddigi munkahe­lyén kell letöltenie. Kocsis az ítéletbe belenyu­godott, ám nem úgy az ügyész, aki fellebbezett, mert; ... a társadalom, illetőleg gyerme­keink védelme megköveteli, hogy hasonló, jellegű megdöb­bentő bűncselekmények elkö­vetőivel szemben a törvény szigorát alkalmazzák... Az ügyet másodfokon a Pest ■negyei Bíróság fogja tárgyal­ni. Az oldalt irta: Karácsonyi István Fotó: Erdősi Ágnes A PEST MEGYEI HÍRLAP SZENTENDREI JÁRÁSI ÉS SZENTENDRE VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA Szóvá tették a tanácstagok Mérsékelt víznyomás

Next

/
Thumbnails
Contents