Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-08 / 6. szám
Jegyzet Tanulságok Évzáró vagy mi lehetett a munkásklubban, amikor odamentem. Ott adott randevút a riport szereplője, bár azt nem tudtam, hogy az év közben megtakarított forintokból meg saját zsebből a poharakba meg a fehér asztalokra is jut valami inni-, ennivaló, s így egy kicsit zavarba jöttem. Csak nehogy azt gondolja valaki, talán épp ezért találtam ki magamnak ezt az esti beszélgetést; a könyvtár előterében izgultam. A házigazdák, amint azt közben tapasztalhattam, egy csöppet sem éreztettek velem valami hasonlót, szívesen kínáltak, miközben a jegyzetelést sűrűn meg-meg kellett szakítanom, mert az szb-titkárral, a népművevelövel majdnem minden kinek volt valami közölnivalója. Vagy ha nem, hát egy kézfogás, egy poháremelés pillanatáig zavartak, elnézést kérve, míg mások bele is szóltak a beszélgetésbe, olykor más vállalati témák felé is kanyarodva. Még derülhettem is, mert a konyhafőnök meg a titkár eszmecseréje olyan gyorsan bontakozott ki az üzemi étkeztetésről, annak mai színvonaláról és gondjairól, mint a nyári forgószél, de annak természete szerint hamar véget is ért, néhány csípős, de mosolyogva kimondott megjegyzéssel. Feltűnt, hogy itt nem nagyon panaszkodhatnák el a szokásos népművelői panaszokat, hogy bezzeg a vezetők nem járnak el a kulturális rendezvényekre, hogy nem mennek az emberek közé; mert szinte az egész este, mint a forgószínpadon tűntek fel a különböző beosztásúak az igazgatóval, párttitkárral és helyetteseikkel együtt, hol ezzel, hol azzal váltva szót, s láthatóan otthonosan mozogtak, nem alkalmi látogatás volt ez a részükről. A világpolitikától a napi termelési és műszaki gondokig, a legújabb viccekig minden szóba került itt. A gyűléseken oly nehezen megnyilatkozó bányászok, lakatosok hallgatagságát, a formális hozzászólások szürkeségét itt fel sem idézhettünk. Közvetlenül, keresetlenebbé hangozhatott el minden szó, amivel nem is takarékoskodtak. Munícióval térhettek vissza hivatalukba a vezetők, s tanulságokkal a sorok írója is, akit szintén nem kerülhetett el az egyenes beszéd. A barátkozás keretein belül jutott a bíráló szóból azok részéről, akik egyben lapunk olvasói is, de úgy, hogy e pirulák csak percekig tűntek keserűnek, hogy aztán levonjuk a tanulságot. Kellenek az ilyen találkozások, ezek a hangulatok. Bár a művelődési ház munkanaplójának egyetlen rubrikájába sem írhatják be az ilyen foglalkozásokat, többet hoznak a művelődés, a közélet konyhájára, mint sok formálisan működő klub vagy szakkör. Főleg akkot buzog bőven a forrás, ha eltesszük a noteszt, de jól megjegyezzük az útravalót. Hajózzunk bár a közélet bármely kis mellékfolyóin is, időről időre vissza kell térnünk a forráshoz. Kovács X. István A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ES VAC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM 1983. JANUÁR 8., SZOMBAT llövekvo ösztönzés Új lendületet kap a mozgalom Az energiatakarékosságért A tavaly megtartott V. országos újítási tanácskozás mindenütt lendületet adott ennek a fontos mozgalomnak. A váci városi pártbizottság mellett működő gazdaságpolitikai bizottság két alkalommal tűzte napirendre a váci üzemek ötletadóinak, újítóinak a tevékenységét, s az ennek nyomán keletkezett megtakarításokat, eredményeket. Önkritikusan A Dunamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalatnál az országos tanácskozást’megelőzően vállalati újítói és feltalálói tanácskozást tartottak. Az ott elhangzott beszámoló alapos és önkritikus elemzést adott a DMRV termelési, fejlesztési és gazdasági feladatainak összefüggéseiről, a vállalati kollektíva szellemi alkotó potenciájáról és annak hasznosításáról. Ugyanakkor szólt a még fel nem tárt tartalékokról, amelyek alkalmasak lehetnek a vállalat gazdasági eredményeinek növelésére. A tanácskozáson elhangzottak eredményessége látszódott már a második félévben is, újabb lendületet adott az újítók és feltalálók mtmká_jáhj>zl_ Az órszágos konferenclá” figyelme Vác felé fordult akkor, amikor Pethő Ervin, a Híradástechnikai Anyagok Gyárának fiatal, 31 esztendős műszaki igazgatóhelyettese megkapta a Kiváló újító kitüntetés arany fokozatát. A HAGY öt fő termékcsoportot gyárt, s ő három termékcsoportban újított. Nyolc-tíz megvalósított újítás fűződik a nevéhez. A magas újítói kitüntetést Az Alfa típusú előtétek konstrukciójának továbbfejlesztése nevű, két lépcsőben megvalósított újításáért kapta. Kinevezése után. úi beosztásában — szavai szerint — a HAGY- ban nem fog újítani, esetleg találmányi szintű javaslatot dolgoz majd ki, amit szabadalmaztatni is lehet. Ugyanakkor gyárkapun belül mint műszaki igazgatóhelyettes az újítási tevékenységet támogatja, ösztönzi. Szőke Pál, a DCM újítási felelőse is úgy vélekedik, hogy az országos újítási konferencia óta a váci cementgyárban is lendületet kapott ez a tevékenység. A növekvő ösztönzést követően már többen látják értelmét a hasznos gondolatok kivitelezésének. A két év előttihez képest 20 százalékkal nőtt a benyújtott és a kivitelezhető újítások száma. Létrehoztak a DCM-en belül egy újítást szakvéleményező csapatot. Kilenc szakember dönti el az újítás használhatóságát. A szakvéleményező bizottság összetétele szinte minden munkaterületre kiterjed. A szubjektív tényezőket igyekeznek a minimálisra csökkenteni. Minőségi változást hozott az is, hogy egy-egy bizottsági tag megkapja egy-egy konkrét terület szakvéleményezését. Korábban hosszú idő — 6fr-nap is — kellett egy-egy beérkezett javaslat elbírálásához. Most rövidebb idő kell a benyújtástól a szerződés megkötéséig. Az anyagi ösztönzés terén is előbbreléptek. Több újító Korábban egy-egy újításra átlag 1500—2000 forintot fizette ki, s ma ez a szám 4—5000 forint. Az újítások gazdasági hasznát millió forintos egységgel mérik a DCM-ben. A cementiparban nagyvállalati szinten is növekszik az újítók száma. Mind több műszaki dolgozó jelentkezik hasznos elgondolásaival. Nagy figyelmet fordítanak a munkavédelem területére és a munkaerő-megtakarításra is. Országos elismerés Fontos újítási terület az energiagazdálkodás. Ezen a téren is szép eredményt ért el Szabadi Kálmán váci hajókontsruktőr. December végén meghívást kapott a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének országos központjába. A Kossuth téri MTESZ-székházban Fock Jenő országos elnök magas jutalomban részesítette. A gazdaságosan üzemelő új hajókonstrukciók jellegű pályaművét. Ugyanott díjazták a Híradástechnikai Anyagok Gyára két újítóját, akik a neoncső világítótestek takarékos üzemeltetése során 10 százalékos energiamegtakarítást értek el. Papp Rezső Vonattal, gyalog, kerékpáron Szííkebb pátriánk határán Ácsai hangulatkép A szerző felvétel« Három fényképet őrzök az őszi Ácsáról, és jóval több emléket a falu bármelyik évszakából. Ismerősöm nincs ott, s történetéről csak azt tudom, hogy 1347-ben már szerepel az oklevelekben, s neve feltehetően ótörök eredetű. Ennél azonban jóval több fűz a községhez. Kerékpártúrák. vonatos, gyalogos kirándulások egyik cserháti központja számomra Ácsa. Először két keréken, Aszód felől érkeztem ide. Máris emlékezetes képpel fogadott: a váci és a balassagyarmati út kereszteződésében — csaknem ugyanott keresztez a vasút is — pótkocsis teherautó tévedt az árokba. Körös-körül temérdek uborka lepte el az úttestet. Vagy talán paradicsom volt? Annyira már nem emlékszem. Azóta szigorú teleken, reggel is fülledt nyarakon többször megfordultam már a faluban. Erdőkürt felől is leereszkedtem, sűrű fékezések segedel-MHHárdos vállalat Takarékossági intézkedések k Híradás idei tervei Az új esztendő első napjaiban beszélgettünk Pádár Sándorral, a váci Híradástechnikai Anyagok Gyára igazgatójával. Küzdelmes, gondokkal teli esztendőt zártak a Zrínyi utcai üzemben is, de a közös erőfeszítés segített a feladatok megoldásában. Öt nap alatt Az 1982-es gazdasági év eleján három kiemelt témakör szerepelt munkájuk élvonalában: január elsejével térték át az ötnapos munkahétre, aminek következtében mintegy 10 százalékkal csökkent a produktív időalapjuk. Két fő termékcsoportjuknál jelentkeztek a gondok: a fénycsőfojtó területén a beruházások nemzetközi szinten érződött visszaesése; az importanyaghiány és a világpiaci pangás gátolta a ferritgyártást, illetve az értékesítést. A gazdasági szabályozók módosítása növelte az adófizetési kötelezettségeket, magasabb lett a banknak fizetendő kamat, s a megváltozott tartalékalap-képzési rendszer összeségében mintegy 15—20 millió forintos csökkentést jelentett az eredménytervnél. Pádár Sándor az év elejei, félezer dolgozó részvételével megtartott munkásgyűlésen beszámolt arról is, hogy április— május tájékán takarékossági intézkedési tervet készítettek. Szigorú intézkedéseket hoztak az anyag-, energia-, rezsi-, és más költségek csökkentésére, s ezért mindazok feleltek, akiknek a munkája összefüggött ezzel a témakörrel. Hangsúlyt kapott a munkaidővel való gazdálkodás, kevesebb lett a pótidő-utalványozás, csökkentek a veszteségidők. Nőtt a bérszínvonal Mindennek eredményeként — a problémák ellenére — árbevételi tervüket 100 százalék körül teljesítették, s forgalmuk 15 millióval haladta meg az egymilliárd forintot. Tőkés exportjuk a kereslet csökkenése miatt kevesebb volt, mint 1981- ben, viszont a szocialista országbeli partnereknek másfélszer annyi terméket adtak el, mint a megelőző évben. A nyereségterv teljesítése lehetővé tette, hogy a dolgozók bérszínvonala 5,15 százalékkal növekedjék. Létszámuk viszonylag stabil volt, s a tervet kisebb létszámmal teljesítették. Két területen világszínvonalú beruházást hajtottak végre: a szerszámüzem kapott egy ÖTLETES ÜJlTÁSOK. Az éreskújvári Heti Hírlap múlt évi utolsó száma érdekes cikket közölt arról, hogy Szlovákiában is mind több üzem tűzte ki célul azt, hogy magasabb minőséget, nagyobb áruválasztékot biztosítson a vásárlóknak. Az érsekújvári járásban tavaly 22 ötletes, élelmezéssel kapcsolatos újítás* vezettek be. Keresett a húsipar egységes kocsonyahúscsomagja. Őrölt és szárított almakészítmények alkalmasak télen is az ételízesítésre. A szódások magas C-vitamin tartalmú Arabella elnevez’ésű limonádét adtak a piacnak. A pékek és a cukrászok is többféle. ízletes készítményt jelentettek meg az üzletekben. Testvér járásunk életéből TÉLI KIRÁNDULÁS. A Rokkantegyesület szölgyéni alapszervezete decemberben kirándulást szervezett a komáromi gyógyfürdőbe. A társasutazás 50 résztvevője jóleső érzéssel nyugtázta, hogy a szervezet vezetői a tél folyamán sem feledkeznek meg róluk. A szervezet vezetősége karácsonykor kulturális műsorral köszöntötte a tagságot, a hátralevő téli hetekben pedig előadásokkal, alkalmi programokkal kedveskedik. DONOROK KITÜNTETÉSE. December végén az érsekújvári Partizán klubhelyiségben találkoztak azok, akik térítés mentesen legalább 10 alkalommal adtak vért. Az ünnepi összejövetelen Dr. Filagovská Mária mondott beszédet. Elmondta, hogy a Vöröskereszt Járási Bizottsága már hatodik éve nagyon aktívan fáradozik a térítés mentes véradás megszervezéséért. Kitüntetést nyújtott át a legjobb véradóknak. Az érsekújvári járásban már 647 bronz 81 ezüst és 3 aranyérmes térítés mentes véradót tartanak nyilván. ÖVJÁK a természetet. összegezte tavalyi munkásságának eredményét a Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetségének érsekújvári járási bizottsága is. Az önkéntes természetvédők 1969-ben kezdték el nemes munkájukat. Ma már 151 egyéni és 5952 kollektív tagot tartanak nyilván. Múlt évi munkájuk központjában az ifjúsággal való együttműködés, természetvédő ankétok szervezése szerepelt Öt rádióelőadást tartottak. 120 alkalommal vetítettek filmet, s faliújságok, kiállítások szellemi vetélkedők segítségével igyekeztek elérni szép — s talán nálunk is jó visszhangot keltő — munkálkodásukat. CNC vezérlésű szikraforgácsoló gépet, s a nyomtatott áramkör üzemrész egy CNC vezérlésű húzó-maró automata géprendszert. 1983-ról szólva a HAGY igazgatója elmondta, hogy a gyár párt-végrehajtóbizottsága a múlt év decemberében megvitatta az idei tervfeladatokat. A termelést két százalékkal növelik, de egyszázalékos létszámcsökkenéssel számolnak. A fénycsőfojtónál és a ferritnél erőteljesebb fejlődést irányoztak elő. Az idei három fő feladat: a tőkés export növelése, az elveszett piacok pótlása, a minőségi munka általánossá tétele, a kapacitás, a technológia, az anyagbeszerzés és a termelőmunka frontján. A még fokozottabb takarékosság az üzem minden területén. Kiváló brigádok A tavalyi, szép eredmények elérését a gyár 52 szocialista brigádja nagyban segítétte, közülük kettő, a fénycsőfojtó Váci Mihály brigádja és a nyomtatott áramkör Juhász Gyula brigádja megkapta a Vállalat kiváló brigádja címet. Az elmúlt évben 59 dolgozó kapott egyéni kitüntetést, s idén is — az egész gyári kollektíva munkájának elismerése mellett — megjutalmazzák ismét azokat, akik példamutatóan segítették a feladatok teljesítését. P. R. mével a községbe. Máskor Csővárról stoppoltam acsai teherautót. Egyszer a vasúti menetrend tartott vissza négy órára a faluban. Nem volt korábban vonat Aszódra. Nem különös? Mindkét település a Galga mentén fekszik, mégis, míg ott egymást érik a buszok, a vonatok, itt unalmában nappal is aludhatna a sínpár. Nem érzi sokáig a világ végén magát a vándor, ha nem egy-két negyedóráig tartózkodik a helység utcáin. Bár a megyének szélén helyezkedik el, s aki Pest megyei, az kicsit a megyehatárt tekinti pátriája határának ... Kedves hely a már említett kereszteződés, ott is elsősorban a pékség, mely távoli vidékeken is híres. Biztos pont annak, aki a közösség életébe is bele szeretne szimatolni. Itt található az acsai fórum. (Eddigi tapasztalataim szerint.) Stoppolni nem merészség kérdése, szükséglet. Nem vár az idős néni sem még egy órát a váci buszra, ha jön az ismerős teherautó. Felszáll a vezető mellé, s máris taxivá lett a tejszállító. A busz pedig, ha megérkezik, kenyérszállltóvá is lesz — mindennap betér a sofőr £ pékségbe, s tán szívességből is visz a friss vekniből a szomszédba. Balázs Gusztáv Képviselőink a tanácsban Bdaközi választások A városi Tanács vb és a Hazafias Népfront Városi Bizottsága szervezésében január 29-én, szombaton időközi választásokra kerül sor a tanácstagi körzetekben. Ezt megelőzően január 10-én, hétfőn este fél hatkor jelölő gyűléseket tartanak. A 47-es választókerülethez tartozó Kálvária dűlő, Alsótörökhegy, Középtörökhegy, Felsőtörökhegy, Csukatelep, Kertváros, Lágyas dűlő, Deákvári fasor, Vörös Hadsereg u. 37— 43- ig számozott házakban lakó választóknak a TEFU Vác, Deákvári fasor 2. sz. telephelyén. Az 50-es választókörzethez tartozó Somogyi I. u. 27—61, Bottyán u. 39—73, 32—72; Alsó u. 41—85, 40—86; a Bauer Mihály utca 31/a, 22—14; Bácska dűlő, Kárász u. 41—47., 44— 50; Szivárvány utca 1—9, 2—33; Vörösmarty tér lakói részére a Bauer Mihály utcai általános iskolában. Az 58-as választókerület Gombási út 4—18, Gerle utca végéig, Rigó utca 1—9., Népek barátsága u. 1—21-ig, Salamon u., Cserje u. 1—21. lakóinak a Népek barátsága úti óvodában. A jelölő gyűléseik rendezői minden választót elvárnak. Bidfest-trófeák Nemzetközi siker Ausztráliában a „BIDFEST ’82 Brisbane-i Nemzetközi Diaporáma Fesztiválon Seregély István, a Dunakanyar Fotóklub tagja „In memóriám Pilinszky” című diaporámája negyedik díjat jelentő, a Queenslandi Fotóművészeti Szövetség aranytrófeáját nyerte el. Ugyanezzel a művével elnyerte még az Esszé-Téma-Fikci kategória első díját a Wyn num Bayside Camera Club által felajánlott „Bidfest”-trófeát. A fesztiválon kilenc ország negyven szerzőjének. öt venhárom diaporámáját mu tatták be. . ISSN 0133—2753 (Váci Havjp) V