Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

Hősi megyei Hírlap* ; • • r?V*' íAv' i EflKJTyi 1983. JANUAR 8. mrnmmmmmmmammmmmmmmmm Taróczyék folytatták Páros siker Taróczy Balázs és Heinz Günthardt az „év párosmér­­kőzését” nyerte meg pénteken a londoni Royal Albert Hall­ban a Ramirez, Gottfried (me­xikói, amerikai) duó ellen, és ezzel páros világbajnoki se­lejtező csoportjában az első lett. Taróczy, Günthardt (magyar, svájci)—Ramirez, Gottfried 6r7, 6-3, 6-4, 4-6, 7-6. — Azt hiszem, életemben nem játszottam még olyan jól, mint az első játszmában. Ha Günthardt előbb éled fel, hamarabb is nyerhettünk vol­na. Így is óriási érzés volt győzni, és amit nyújtottunk, valószínűleg a torna többi résztvevőjét is lenyűgözte, mert az öltözőben megtapsol­tak bennünket, amire ebben a körben ritkán van példa. Wf\\i;\-oxxA\m ® A nyugat-berlini nemzetközi terem-labdarúgótornán a Bp. Hon­véd második napi szereplése ha­sonló volt az előző napiéhoz.: egy győzelmet és egy vereséget köny­velhettek el a piros-fehérek. ® Az NSZK-beli Südbadenben befejeződtek a nemzetközi férfi kézilabdatorna csoportküzdelmei. A Szegedi Volán harmadik talál­kozóján is győzelmet aratott. ITtftörő-olimpiai útirány Kanizsára Tarjánon át Messziről hallani a torna­teremből kiszűrődő fegyver­zajt. Hja, a régi századokban mezőkön, réteken, várak bás­tyáin zörögtek, csattogtak a viliódzó tőrök és kardok... Benyitok. Nyújtom a jobbo­mat — ballal fogadják, tehát nem érvényes. — Nem tudod, hogy a vívók bal kézzel üdvözlik egymást? — kérdi egyszerre három mester: Gémesi Zoltán, Leven­te és Csaba. — Jó. ti valamennyien jobb kézzel vívtok! Aszódi döntő Aszódon, a Petőfi Gimná­zium tornatermében, a Spar­tacus SE vívószakosztályának edzésén vagyunk. A bemelegí­tő gimnasztika utón az első félév versenyeiről beszélnek az edzők a 9—18 éves gyere­kek és ifjúk előtt. Január 22-én itf lesz az úttörő-olimpia megyei vívó­döntője. Ünnepélyes külsősé­gek fogadják majd a pajtáso­kat, zászlókkal vonulnak be, olimpiai esküt tesznek. A ve­­télytársak a GEAC és a Buda­keszi Sportiskola növendékei lesznek. Az utóbbiak a buda­pesti Vasasban versenyeznek, Kard, férfi és női tőr szere­pel a műsorban. A legjobbak a salgótarjá­ni területi versenyre utaz­hatnak. s akik ott is az élen végeznek, megváltották a mefietjegyet a nagykanizsai úttörőházba, az április 5—6-i döntőre. Tavaly csak kísér­letképpen rendeztek vívást az úttörő-olimpia megyei ver­senysorozatában. Mégis siker született, az aszódi Palaga Látványos sportünnepélyek Invitálás testedzésre Négyévenként, az olimpiász félidejében tartják ha­zánkban az országos sportnapokat. Ilyenkor a sparta­­kiád küzdelmei nem zárulnak a megyei fináléval, hanem országos döntőt is tartanak. A sportünnepélyek az OSN égisze .alatt zajlanak. Látvártyqs bemutatók ^zórúlfoztat­­jáfc a közönséget, egyben a feludítő testedzésre invitál­nak. A járásokból érkezett jelentések alapján kaptuk az adatokat az 1982-es évről. A 76 sportünnepélyen 26 160- an mutatták be tudásukat, 42 390 néző előtt. A 20 dísz­torna 2887 résztvevőt mozgósított, ezekre 3850-en voltak kíváncsiak. Az egyéb eseményeken, versenyeken — 62 ilyen volt — 8610-en indultak, 14 780 érdeklődő jelenlé­tében. Az összesítés adatai a következők: 158 essemény 37 657 résztvevővel, 61 020 néző előtt. Ezek a számok is tanúsítják: sikeresek voltak az OSN-események. Nagy erőpróbák előtt Csalóka atlétarekordok Kitűzött céljait, remélt tel­jesítményeit csak részben va­lósította meg a magyar atléti­ka az elmúlt esztendőben, hiá­ba jelezte az élvonal fejlődé­sét 27 új országos csúcs, illet­ve rekordbeállítás, az eszten­dő fő versenyéről, az athéni EB-ről vert hadként távozott a válogatott. 1982-ben sem si­került az első vonalat alkotó versenyzők formáját stabili­zálni, a legtöbben éppen ak­kor kerültek hullámvölgybe, amikor a csúcson kellett vol­na járniuk ... A balul sikerült Európa­­bajnoki szereplés, s mellette az elmúlt esztendő vártnál lényegesen gyengébb­re sikerült mérlegét elemezte ár. Békési László, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke. — A szép számú Csúcsered­mény, s a minden eddiginél jobban sikerült fedettpályás Európa-bajnoki szereplés elle­nére a magyar élvonal csak ön­magához képest lépett előre. s mivel a nemzetközi mezőny fejlődésének üteme lényege­sen nagyobb volt. nemhogy csökkent, hanem növekedett a távolság a magyar és a világ atlétikája között — ezzel kezd­te. Minden erőfeszítésünk el­lenére a közvetlen élvonal to­vább szűkült, különösen a női szakágban, ahol a sorok ren­dezésére, illetve feltöltésére kétszeresen is szükség lett vol­na. Szomorúan tapasztaltuk, hogy az edzők és versenyzők többségének munkamorálja, áldozatkészsége messze elma­rad a külföldön látottaktól­­hallottaktól. 1983 a nagy erőpróbák esz­tendeje. A férfi és női válo­gatott négy találkozón szere­pel, hosszú idő után először csaphat össze a világ legjobb­jai közé tartozó NDK-val. Augusztusban pedig sor kerül az első világbajnok­ságra Helsinkiben, a versenyszámonként egy­­egy atlétát felvonultató férfi- és női válogatott pedig Lon­donban, az Európa Kupa „elő­kelő” A-döntőjében szerepel. — Üj válogatott kereteket alakítottunk ki, a VB-re mindössze nyolcán készülnek, az olimpiára pedig negyve­nen. Helsinkiben, a sportág új nagy seregszemléjén csak a döntőbe jutásra esélyes atlé­tákat indítjuk. S mert, hogy csodákra nem számíthatunk, a VB-csapat alighanem már az olimpián szereplő gárda ge­rincét alkotja. Hozzá kell ten­ni azonban, hogy minden ke­ret ..nyitott”. Az esztendő első nagy ver­senyére hazai pályán ke­rül sor, március 5—6-án a Budapest Sportcsarnokban rendezik meg a XIV. fedettpályás Eu­­rópa-bajnoksáaot. — A téli EB idén is csak ,.eszköz”-ve’-«eny. még csak Dresztízstalálkozónak sem te­kinthető. ami nem jelenti azt. hogy néhány versenyzőnktől ne várnánk jó szereplést, ér­meket. Elv, hosv a fedettpá­lyás versenyidőszakban csak azok mérjék le tudásukat, fel­­készültségüket, akiket ez nem zavar a világbajnoki felké­szülésben. Már nagyobb vagyok a tőrnél Zoltán területi második, or­szágos tizedik lett. — Utoljára indulhatsz ilyen olimpián — lépek Zolihoz. — Néhány napja még úgy volt, hátat fordítottál a vívásnak. — Fárasztóvá vált a heti három edzés és sokat is tré­­cseltem a többiekkel. Elko­­molytalanodtam. — Hogyan fogsz szerepelni? — Az csak rajtam áll! Attól függ. hogy tudom-e ott foly­tatni, ahol abbahagytam. — Hiszen csak két hétig nem jöttél edzeni! — Elég az nekem. A mes­ter biztosan erősebben megfog majd... Találat jelző — A múlt év szeptembe­rétől új, pontozásos minősítő rendszert dolgoztak ki a ví­vósportban — mondja Gémesi Zoltán. — Korábban egy-egy versenyen mutatott teljesít­ménye után magasabb minő­sítést nyerhetett a vívó. Ez­után az egész évben gyűjteni kell a pontokat, s hogy egy­általán eséllyel próbálkozzon a sportoló, tíz viadalon kell indulnia. Ez hátrányos a vidékieknek. A főváros jobb felszereltsége, magasabb szakmai színvonala réven előnyt élvez. A vidéki szakosztályok gazdasági ereje nem mérhető a budapestieké­hez. Ráadásul jóval többet kell utaznunk. Az új megol­dás egyetlen szavazatot sem kapott vidékről — mégis be­vezetik. Az aszódi szakosztály a PTSH támogatásával korsze­rű találatjelzőt vásárolt. Gyár­tója monopolhelyzetben van a hazai piacon, az óra így bor­sos — a tartozékokkal ötven­ezer forint. Az eredményes munkához azonban nélkülöz­hetetlen. A Spartacus vívói pedig szeretnék még egy évig őrizni a tavaly elnyert sopro­ni Lővér Kupát. Vívópaláníók. Újoncok is látogatják az edzéseket. Köztük egy kilenc­éves vadóc amazon. Takács Jutka. A megye egyetlen har­madosztályú női tőrözője, Ta­kács Mari húga. — Mindig velem akart jön­ni és úgysem bír az erejével. — A megtévesztésig hason­lít rád, csak ő barna, te pedig szőke vagy. Mi az idei cé­lod? — Legalább megerősíteni a harmadosztályú minősítést, vagy eggyel magasabbra lép­ni. Barthos Levente, harmadi­kos gimnazista: — Érettségi után is folytatom a vívást. Krajcsik Gyuri és Kovács Balázs, kisiskolások: — Egyszer én fogok győz­ni, legalábbis a bátyám, Jó­zsi ellen. — Szeretném, ha megerő­södnék és senki sem bánthat­na. B. G. Snkkranglista Polgár Zsuzsa bravúrja A Nemzetközi Sakk Szövet­ség (FIDE) Amsterdamban székelő irodája közzétette az 1983 első félévére érvényes férfi és női világranglistát. A férfiak húszas, a nők tízes él­mezőnye számos meglepetés­sel szolgál. Így mindenekelőtt említést érdemel, hogy a leg­jobb magyar férfi játékos, Portisch Lajos pontjainak szá­ma 5-tel csökkent, két hely­­lyel lépett hátrébb a sorban. A másik . világbajnokjelölt, Ribli Zoltán viszont 15 pon­tot szerzett, s öt hellyel előbbre került. A nők listája szolgáltatja az igazi szenzá­ciót, hiszen a fél évvel ezelőtt még csak az 57. helyre rang­sorolt 13 éves Polgár Zsuzsa óriási ugrással jelenleg már a 10—11. helyet foglalja el. 1983. első félévi világranglista. Férfiak: 1. Karpov (szovjet) 2710 pont (legutóbb 2700 — 1.)» 2. Kasz­­parov (szovjet) 2690 (2765 — 2.), 3. Ljubojevics (jugoszláv) 2645 (2615 — 7.), 4. Andersson (svéd) 2635 (2610 — 10—13.), 5 Hübner (nyugatnémet) 2625 (2630 — 4.), Polugajevszkij (szovjet) 2625 (2610 — 10—13.), 7. Portisch Lajos (ma­gyar) 2620 (2625 — 5.), Tál (szov­jet) 2620 (2610 — 10—13.), . . . 14. Ribli Zoltán (magyar) 2595 (2580 — 19—20.). Nők: 1. Alekszandrija (szovjet) 2355 pont (legutóbb 2370 — 2. hely), tramling (svéd) 2355 (2260 — 9.), Csiburdanidze (szovjet) 2355 (2385 — 1.), Gaprindasvili (szovjet) 2355 (2325 — 4.), 5 Kus­­nyir (izraeli) 2330 (2330 — 3.),. 10. Lemacsko (szovjet) 2255 (2205 — 23—24.), Polgár Zsuzsa (magyar) 2255 (2135 — 57.). Labdarúgó VB Rendezési remények Rafael del Castillo, a Mexi­kói Labdarúgó Szövetség el­nöke sajtótájékoztatón jelen­tette be, hogy szövetségük él­vezi a mexikói kormány s egyben Miguel de la Madrid köztársasági elnök támogatá­sát az 1986-os világbajnokság megrendezésével kapcsolat­ban. A szövetségi elnök sze­rint hivatalosan is „zöld utat” kaptak a kormánytól, hogy az Egyesült Államok, Brazília és Kanada mellett Mexikó is versenybe induljon a soron következő mundial megrende­zéséért. A kanadai illetékesek rend­kívül optimistán ítélik meg országuk esélyeit az 1986-os VB lebonyolításáért folyó ver­sengésben. A szövetség vezetői már eljuttatták formális je­lentkezésüket a FIFA székhe­lyére, amint azt Georges Schivartz, a kanadai szövet­ség képviselője egy montreali sajtóértekezleten bejelentette. Mint mondotta, Kanada ere­detileg az 1990-es VB-t pá­lyázta volna meg, mivel azon­ban időközben Kolumbia visz­szalépett, úgy találták az észak-amerikai országban, hogy elérkezett az ő idejük. Ljvári, Körmendi Jeges elsők A Magyar Jégsport Szövet­ség minősítő versenyének má­sodik napján is jól szerepelte a városligeti műjégpályán a Nagykovácsi Rozmaring SE sportolói. A férfi felnőtteknél 1500 mé­teren Hulman negyedik, ötez­ren harmadik lett. klubtársa, Simon mögött. Pontverseny­ben: 3. Hulman. Az ifjúságiak­nál Üjvári az 500 és az 1000 méteres távot is megnyerte, ezzel a pontversenyt is. A női ifjúságiaknál Kör­mendi jól szerepelt: ötszázon második, ezer méteren első lett. s így összetettben Is az élen végzett, klubtársát, Bo­­tyánszkyt megelőzve. A serdülőknél Szikora Zs. bár mindkét távon a leggyor­sabb volt, összetettben bronz­éremmel kellett beérnie. ív eleji eseményét Akik korán kezdenek A sportvilágban az év eleje még meglehetősen eseménytelen, -de azért vannak, akik már korán el­kezdik. Az óbudai kézilabda-te­remtornán szereplő Budakalászi Textilesre ez kétszeresen érvé­nyes, hiszen vasárnap már 7.30- kor pályára lép. Az asztalitenisz férfi NB I-ben a Ceglédi Vasutas ma vívja idei első mérkőzését. pontosabban most folytatja a tavalyi küzdelem­sorozatot. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I. Férfiak Ceglédi VSE—Kilián FSE (Ceg­léd, Teleki u. 10/a.. 14). VASÁRNAP kézilabda. Kerék utcai terem­mérkőzések az Óbuda Kupáért. 7.30: Budakalász—FTC Ifi (férfi B), 9.20: Bp. tftválogatott—Főt. 11.10: Testvériség—Csömör (férfi A). 12.10: Spartacus ifi—VOSE (férfi B), 13.35: Váci Forte—Vasas (serdülő leány), 15.05: Váci Forte —Testvériség (női B), 16.00: TFSE —Solymári PEMÜ (férfi A). ★ A ceglédi asztaliteniszezők mér­kőzései a mai találkozó után így következnek. Február 12-én a Bp. Soartacushoz utaznak. Február 26-án, március 26-án és április 16- án otthon fogadják a Győri Elekt­romos, a BVSC, valamint a Postás együttesét. APRÓHIRDETÉSEK Benta-völgye Mgtsz felvételt hirdet állandó munkahelyre: lakatos, hegesztő, vasipari se­gédmunkás munkakö­rökbe. Állandó szabad szombat, teljesltmény­­pótlékos elszámolás Érdeklődni: Felszaba­dulás út 29., munka­­üevi osztálv.__________ Fűtőt keresünk azon­nali felvételre széntü­zelésű kazánokhoz. Jelentkezés: Háziipari Szövetkezet, Cegléd Mészáros L. u. 1. alatt, reggel 7—11 óráig. Autótechnikai Vállalat munkatársakat keres: eladási ügyintézőt, segédraktárost, segédmunkást, adminisztrátort, kis nyomású kokszkazánhoz fűtőt. Jelentkezni lehet: 497-504-es telefonon vagy személyesen, Budapest XIII., Frangepán u. 80—82. sz. alatt. Selmeczi József egységvezető elvtársnál. Abonyi malomüze­münkbe felveszünk minősórrellenőft. Je­lentkezés: . Abony,-Ba­­dák út 81. A 46. sz. önálló Szak­munkástanuló Otthon Budapest XIV., Mo­gyoródi út 128. felvé­telre keres előnyös feltételek biztosításá­val, jó fizetéssel kony­hai dolgozókat, takarí­tónőt. Jelentkezés a fenti címen, Sárkány Ferencné gazdasági igazgatóhelyettesnél. Telefon: 832-798. A Pest megyei KÖJÁL felvesz azonnali belé­péssel gépelni tudó gazdasági ügyintézőt és parkot kezelő udva­ri munkást (nyugdí­jas és nő is lehet), to­vábbá laboratóriumi műszerészeket, gépe­ket javítani, karban­tartani tudó műsze­részt, illetve mű­szertechnikust. Je­lentkezés a Pest me­gyei KÖJÁL gazdasá­gi igazgatóságon, Bu­dapest III., Várad! u. ,25—41. gzám.__________ A Gabonaforgalmi Vállalat üzemmérnöki és műszaki ügyintézői beosztásokba felvesz eéoészmérnököt és felsőfokú technikumot végzett munkavál­lalókat. Jelentkezés: Cegléd, Kölcsey tér 1. Gyógyáruértékesítő Vállalat áruforgalmi főosztályára felvételre keres adminisztrátoro­kat. Továbbtanulási lehetőséget biztosí­tunk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Bp. V., Ga­ribaldi u. 2. sz. 7.30-tói 16.15 óráig. METALLOGLOBUS Fémipari és Termelő­­eszköz Kereskedelmi Vállalat keres felvétel­re különböző budapes­ti telephelyeire szak­képzett, gyakorlott munkaügyi előadókat és tervstatisztikusokat, gyors-, gépíró ad­minisztrátorokat, gép­író adminisztrátorokat, adminisztrátorokat, folyószámla-vezetőt, könyvelőt, számlalik­vidátort, számlázót, pénzügyi előadót, pénztárost, állóeszköz­nyilvántartót, anyag­­könyvelőt, tarifőrt, ügyvitelszervezőt, adatrögzítőket, számí­tógépes rendszerszer­vezőt, gépjárműszere­lőket, esztergályoso­kat vagy általános forgácsolókat. vízve­zeték-szerelőket, gáz­fűtésszerelőket kor­szerű gázkazánhoz, villanyszerelőket, gépkocsirakodókat, gondnokot, komissió­­zókat, targoncaveze­tőket, eladókat, se­gédmunkásokat, nyug­díjas és teljes munka­idős portásokat, éjje­liőröket. szilárd- és gáztüzelésű kazánok­hoz vizsgázott és be­tanított fűtőket (nyug­díjasokat is), gazdasá­gi ügyintézőt. Fizetés megegyezés szerint. Minden munkakörben prémium vagy magas pótlék. Munkaidő: több műszakos mun­karendben heti 40 óra. Egy műszakos mun­karendben, heti 42 óra. Nyugdíjasoknál heti max. 48 óra. Jelent­kezni lehet: Budapest XIII., Jász u. 5., mun­kaügyi osztály. Pest megyei tanácsi iparvállalat pályázatot hirdet titkárnői mun­kakör betöltésére. Fel­tétel: közéüiskolai érettségi, gyors- és géoírói gyakorlat. A pályázatokat önélet­rajzzal. az eddigi tevé­kenység megjelölésé­vel. a vállalat sze­mélyzeti osztályára, az alábbi címre kérjük: PEFÉM. Szentendre, 2001, Pf.: 62. Érdeklő­dés személyesen, Le­nin u 160. Dunakeszi Hűtőház azonnali felvételre ke­res mérlegkéoes belső ellenőrt. gyakorlott üzemszervezőt és kéo- 7°-tséggel rendelkező hűtőraktámokot. Je­lentkezés: személyzeti V^Z^tŐnfM. + «T • Aruterítő gépkocsive­zetőt felvesz jó kere­seti lehetőséggel a TSZ TEJ Egyesülés, Tö­rökbálint, telefon: 667-559. Felújított barokk ülő­garnitúra igényesnek eladó. Érdeklődő leve­let „Január” jeligére kérem a ceglédi 2. Postahivatalba, pos­­tán maradó jelzéssel. Aisónemedin, Vörös Hadsereg u. 21. sz, alatt, az E5-ös út mellett két és fél szo­bás, összkomfortos családi ház, 280 n.-öl telekkel, nyári kiköl­tözéssel igényesnek el­adó. Műhely vagy üz­lethelyiség kialakítha­tó. Édeklődni lehet hél végén._________________ Eladó Erdparkváros­­ban 205 n.-öl hétvégi saroktelek bekerítve, egyszobás Erdért-fa­­házzal, fiatal gyü­mölcsfákkal. Érdek­lődni: Böde, Bp. VIII., Festetics u. 4. VIL épület, I. em. 11.. (a Keletinél).____________ Domonyoan paraszt­­ház eladó, nagy te­lekkel. Érdeklődni le­het: Domony Fő út 3. szám alatt. Gödöllőn eladó 150 négyszögöl telken be­költözhető. új. 80 tim­es alapterületű, há­romszintes családi ház, a Csehszlovák—magyar Barátság út 1/a. szám alatt. Érdeklődni hé1> köznap 17—19 óra kö­zött, Benécs, Gödöllő, Paál László köz L fszí. 3 Tri.; _______ Cegieden Kettes jsaiá­­di ház eladó 370 Négy­szögöl portával, ker­tészkedésre 4’lattar­tásra álltái más. Érdek, lődni lehet Cegléd, Kertész utcá 11. szám alatt. A Nagykőrös városi Tanács V. B. bontási versenytárgyalást tart 1983. jan. 10-én, de. 10 órakor a Nagykőrös, Szabadság tér 5. sz. alatti vb-termében. A tárgyaláson értékesí­tésre kerülnek a Nagykőrös, Széchenyi tér 10.. 14., 16. és Zsemberi u. 6., 8., 10., 12., 14., 14/a., 18—20. és Dobó István u. 5. szám alatti épületek. Elveszett egy teher,’ sárga foltos vizsla ku­tya. A megtaláló vagy nyomra vezető pénz­jutalomban részesül. Bán Lajos. Cegléd, Körösi út 44. szám. Telefon: 10-149._________ Építtetők, figyelem! Forgó-, billenő- és pa­noráma-, valamint ha­gyományos ablakok, ajtók gyártását válla­lom thermoplan üveg­hez — üvegezve is. Mundrucz István asz» talos kisiparos. Pécel* Maglódi út 11., 2119. A Budapest és vidéke Nyersanyaghasznosító Vállalat pályázatot hirdet váci, 50-60 millió forint forgalmat lebonyolító telephelye vezetői munkakörének betöltésére Követelmény: felsőfokú iskolai végzettség és több éves, kereskedelemben eltöltött szakmai gyakorlat. Érdeklődni lehet a következő címen: Budapest X., Gránátos u. 1-3., telefon: 475-905. Kérjük, hogy a pályázatokat az iskolai végzettség és a szakmai gyakorlat feltüntetésével, legkésőbb januái 15-ig küldjék el vállalatunk személyzeti osztályára.

Next

/
Thumbnails
Contents