Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-05 / 4. (3.) szám

SESn /A V V/lIWVIXD 1983. JANTJÄR 5., SZERDA Kiállítótermekből Tisztelet a szülőföldnek $ A Műcsarnokban január vé­­fcgéig látható a külföldön élő * magyar művészek több száz al­kotását bemutató seregszemle. Külföldi magyar iskola Ez a második bemutatkozá­sa a külföldön élő magyar képzőművészeknek, a második tisztelgés az első haza előtt. Számban is jelentősebb az előző, 1970-es jelentkezésnél. Kétségtelen, hogy mindez nemcsak az öt világrészen élő, dolgozó magyar festők, szobrászok, grafikusok haza­szeretetét igazolja, hanem azt is, hogy a nagybányai, szolno­ki, vásárhelyi, szentendrei műhely mellett létezik egy külföldi magyar iskola is. amely Vásárhelyi Győző, Tóth Imre, Schöffer Miklós, Orbán Dezső, Konok Tamás, Borbe­­reki Kovács Zoltán és mások révén hozzájárul a világ kép­zőművészetének fejlődéséhez. Hazánk gazdasági, politikai, kulturális eredményei is bő­vítik a vonzódást: egyre több művész ismeri fel külhonba szakadt hazánkfiai közül az óhazához való kötődés fontos­ságát. Természetesen mág ma is akad jelentős festő, aki tá­volmaradt, így Csernus Tibor és a Biatorbágyon született Hantai Simon, de a szellemi visszaérkezés folyamata egy­re erősödik adományozott mű­vek és újonnan létesített ha­zai gyűjtemények, múzeumok formájában Budapesten, Pé­csett, Sárospatakon és másutt. Jellemző a kapcsolatok gaz­dagodására, hogy míg 1970-ben nyolcvanöt alkotó műveit mu­tatták be, most 23 országból 287 festő, szobrász, grafikus, építész, fotóművész jelentke­zett félezer műtárggyal. A fo­lyamat megállíthatatlan és új elgondolásokkal gyarapodik. Schöffer-gyűjtemény létesült Bőszin Endre: Vertikális szobor (öntött alumínium) Kalocsán, Amerigo Tot monu­mentális alkotását hamarosan felavatják a gödöllői Agrár­egyetemen, nemsokára meg­nyílik Budapesten Vasarely állandó kiállítása. Mesterek és pályakezdők Széles a spektrum. Abból a szempontból is, hogy a művek Párizsból, az USA-ból, Afri­kából, az NSZK-ból, Angliá­ból érkeztek, másrészt több generáció képviselteti magát. A nesztor a 98 éves Orbán Dezső, az egykori híres Nyol­cak egyetlen, Ausztráliában élő tagja, s a fiatalabbak, kö­zülük Lakner László, aki az egyik legmegrendítőbb képet aUotta az 1200-as Halotti be­széd festménnyé alakított so­rából. Abban is megoszlik a mezőny, hogy vannak szimpa­tizánsok és barátok, érdeklő­dők és szövetségesek, mesterek és pályakezdők. Ez a nagy­szabású tárlat képzőművésze­tünk szellemi bőségét tartal­mazza. Azt, hogy maradt itt­hon elég érték és jutott a vi­lágnak is elég irányjelzés a külföldön született új magyar művekben Í3. A különböző időpontokban eltérő szándé­koktól indíttatva került kü­lönböző kontinensekre művé­szeink egy része. Ez a múlt. A jelen már mást mutat: a visszacsatlakozást, a hazaér­kezést; lélekben és valóságo­san is. S miközben az Elindul­tam szép hazámból keserves pillanatától a visszaérkezés eufóriájáig több év vagy év­tized telt el, addig az emberi­ség kulturális kincseit gyara­pította sok külföldre szakadt magyar képzőművész. Sokan úgy érkeztek vissza, hogy köz­ben művészi teljesítményük révén világszerte ismertek let­tek. Sokan itt tanultak, mint Beck ö. Fülöp fia, az Alsógö­­dön született Beck András, aki a Képzőművészeti Főiskola tanára volt Budapesten, s most érdekesen hajlított, kí­gyóvonalú, labirinfikus ka­­.nyargású vonalszobrokat mu­tat be Fecskékről és a Tánc­ról. A kiállítás másik kima­gasló szobrásza az a Borbere­­ki Kovács Zoltán, akinek a Hősi emlékművét Szigetszent­­miklóson láthatjuk. Ott szü­letett ifj. Nádasdy János is, aki most az NSZK-ban alkot, s először mutatja be műveit Magyarországon. Bőszin End­re 1923-ban született Pilisen. Torontóban él. Vertikális szo­borral érkezett haza. Üzen a második generáció A tárlat mezőnye tág, más­más ízlést, értéket és irányt jelöl. Vannak naivak, mint például Dallos Marinka, aki Rómában álmodik Levendulás mezőről. Dómján József a tö­kély fokára jutott színes fa­metszeteken értelmezi a szé­kely népballadák világát. Ma­Rádiófigyelő LÉLEK ÉS TEST. A Rádió­egyetem sorozatában ezúttal az emberi lélek, e mindennél érzékenyebb műszer és válto­zásainak külsőnkön megjele­nő jegyei szoros kapcsolatáról beszélgettek a szakemberek: dr. Török Éva bőrgyógyász, dr. Lux Elvira pszichológus és a szerkesztő-műsorvezető Eke Károly. Ki pe hallott volna csoda­ként emlegetett esetekről, a nagy lelki válságot követő kopaszodásról, őszülésről, hir­telen támadt bőrbajról. S valljuk be, sokan legyintet­tünk imígy, ugyan ki hiszi el, hogy az ilyen, semmiféle szervi elváltozással, kimutat­ható betegséggel nem magya­rázható tartós elváltozással já­ró állapotból a pszichológus segítségével ki lehet gyógyul­ni. Olykor meglepően gyor­san. Hallottunk kórtörténe­teket, természetesen elsősor­ban a sikeres kezelések, a gyógyult páciensek köréből Egytől egyig azt bizonyították, igenis: a pszichológia olyan társszakma, mely az orvostu­domány minden ágának hasz­nos segítséget nyújthat, nem a tünetek kezelése helyett, ha­nem az alapbajt, a tünetek okát gyógyítva, azt kiegészít­ve sajátos gyógymódjaival. KISVÁROS NAGY GONDJA. Saját szerkesztőségi postánk bizonyítja, a városi rang el­nyerése milyen temérdek gon dot zúdít az előlépett telepü­lés vezetőinek és lakosainak nyakába. Dunakeszi öt észtén deje nyerte el a városi ran­got. Azóta gomba mód bújtak ki a földből a Duna-parti la kótélep házai. Ezerszám köl­töztek be az emberek, telve várakozással, igénnyel. A Válaszolunk hallgatóink­nak különkiadása húszperces műsoridejében természetesen sok mindenre nem adhatott választ, amit tehetett: meg­szólaltatva az illetékeseket, arról számolt be, mi az, ami­re reálisan számíthatnak a vá­ros régi és új lakói. B. H. gyár népi motívumokat hasz­nál Svájcban Füzesi Ferenc építész. aki Törökbálinton született és 1962-ben építésze­ti díjban részesült. A bemutatkozás érdekes színfoltja Készéi József Attila Gaia című szobra, melyet 1979-ben Torontóban alkotott, ö Vecsésen született és éve­kig látogatta a zebegényi nyá­ri szabadiskolát. Lux Antal felváltva él az NSZK-ban és Budapesten, jelfestészete je­lentős. Most Jel mint közlés című vászonképe szerepel a kiállításon. Fontos jelenség, hogy a már külföldön szüle­tett másodgeneráció is üzene­tet küld haza művekkel, így Mészáros Andor szobrászmű­vész fia, Michael Mészáros, aki Melbourne-ben él és alkot. Köpeczi Béla művelődési miniszter már a holnap teen­dőire utal a katalógus beveze­tőjében, amikor a hungarica­­gyűjtemény megvalósulását sürgeti. Olyan kollekciót, amely a külföldön élő magyar képzőművészek anyagát is tartalmazná, megvetve ezzel a Századunk magyar művé­szete múzeumát. Ehhez azon­ban mindenekelőtt arra van szükség, hogy teljes egészé­ben szemléljük és egységes­nek tekintsük a diaszpórát. Losonci Miklós OPS-baki? Meglepetés: az Országos Pedagógiai Intézet né­hány hónapja megjelent és a középiskolát végzők pá­lyaválasztását segíteni szándé­kozó kötetében a szellemi fog­lalkozások között nem szerepel sem a könyvtáros, sem a nép­művelő. Nyomdahiba — gon­dolja egy szellemi foglalkozá­sú. De miután végigböngészi a 250 oldalt, rá kell jönnie: nem hiba, hanem koncepció okán maradt ki e két. jelesül szel­lemi „foglalkozás”. A kiadó re­cenziója ugyanis ekként fo­galmaz: „Nem törekedtünk a teljességre. (Kendben van, de ennyire nem?), ezért többek között nem foglalkoztunk a könyvtáros és a népművelő foglalkozással, hiszen köztu-s dott, hogy ezekre a foglalko­zásokra nagy a túljelentkezés.” Hamis érv! Az orvosi pálya szerepel! Am legyen; az egész­ség mégiscsak létkérdés. De a kötet ajánlóan bemutatja az iparművészetet, a színészetet, az operatőri és a film-, illetve színházi rendezői munkát. Ezen utolsó kettő különösen fontos, mivel az elmúlt tíz év­ben egyetlenegy „csak” kö­zépiskolát végzett jelöltek sem vettek fel rendezői szakra. S míg a könyvtár-népművelésre két és félszeres túljelentkezés van, addig a művészeti főisko­lákra három-négyszázszoros. Az OPI kihagyja a könyvtári és a népművelői „szakmát”. Csontszikárrá rágott bölcses­ség. sőt tény: sokan szeretnék ..kitanulni” a könyvtáros-nép­művelő mesterséget, de az ezen a szakon végzett fiata­lok hatvanhárom százaléka öt éven belül hűtlen lesz szak­májához. Sok egyéb mellett azért is, mert nem tudják, hogy diplomával a zsebükben mi vár rájuk az ország kis fal­vaiban. Az OPI elmondhatta volna neliik. Nem érezte fontosnak. Több, mint baki! Lelke rajta! Kriszt György A Galga mente története Évszázadok sodrában Beck András: Tánc (bronz, viaszöntós) ASZÚDON évek óta tiszte­letre méltó erőfeszítéssel töre­kednek arra. hogy tudományos igényességgel tárják fel a kör­nyék településeinek történe­tét, az évszázadok óta ezen a vidéken élt emberek népcso­portok életét, szokásrendsze­rét, gazdálkodási módjait. A helyi Petőfi Múzeum, illetve annak igazgatója, dr. Asztalos István köré szerveződött gárda szakértelemmel, kitartással és lelkesedéssel egyaránt győzi a kevésbé látványos, kevés külső elismerését hozó munkálko­dást. Az aszódi Múzeumi füzetek legújabb darabja abba a sor­ba illeszkedik, amelynek cél­ja hozzáférhetővé tenni' a helytörténeti kutatáshoz nél­külözhetetlen forrásokat. Ko­rábban közzétették Pesty Fri­gyesnek a mai gödöllői járás településeire vonatkozó, ren­geteg helytörténeti, földrajzi, néprajzi, névtani adatot tar­talmazó Helységnévtárának két kötetét. Ezúttal a XVIII. és XIX. században, nyomta­tásban megjelent, az ország történeti, földrajzi, statisztikai leírását tartalmazó művekből válogattak, kiemelve a Galga mente városaira, falvaira, pusztáira vonatkozó adatokat. A kötet szerkesztői, Gál Martina és Szabó András for­dító. Horváth Lajos lektor, a térképvázlatot készítő Bank László, a bevezetőt író és a jegyzeteket összeállító Asztalos István, a borítót tervező Tóth László a helytörténészek, kró­nikaírók, valamint a történel­met tanító pedagógusok fi­gyelmébe ajánlják válogatásu­kat, de nyugodtan hozzátehet­jük. a füzetet mindazok ta­nulsággal forgathatják, akiket érdekel szülőföldjük történe­te, elődeik sorsának alakulá­sa. Honnan jöttünk, kik va­gyunk, kik voltak az őseink? Ezek a kérdések a legtermé­szetesebb módon vetődnek fel a gondolkodó emberben, le­gyen történész tanár, eszter­gályos vagy földműves. Ele­mi kíváncsiságának kielégíté­sére a különböző fokozatú is­kolák csak korlátozottan felel­nek meg. hiszen ott országok, földrészek, a világ történel­mét oktatják. Valamely falu vagy város sorfának alakulá­sát nincs idő és hely taglal­ni. Aki A Galga mente telepü­lései a XV11I. éf XIX. századi honismertető leírásokban című kötetét lapozgatja, arra kap­hat választ, ami legszemélye­sebben érinti: kik és hogyan éltek régebben ott. ahol ő szü­letett, lakik, dolgozik. Az utókor olvasója különös melegséget érez, midőn arról értesül, hogy az aszódi, má­­csai, szadai lankákat a szá­zadokkal korábban éltek sze­me is szépnek, kiesnek, üdé­nek látta. A mindennapok történelmé­ről szólnak eme lapok. Arról, hogy milyen a földje Bagnak, határa Györknek, Hévíznek, Mogyoródnak, Csömörnek; ter­mékeny, közepes vagy gyen­ge. Talán meglepő, de a ma élőnek is öröm, ha azt olvas­sa valamely községről, hogy bőven termett ott a búza, az árpa, jó szoléi voltak, gyü­mölcsben sem szenvedtek hiányt. A hétköznapok élete: hát nem az a legfontosabb, ami­ből a legtöbb jut?! A városokról Aszódról és Gödöllőről szólván megemlí­tik nevezetes épületeiket, azok megjelenését, külső és belső kiképzését, stílusát, arányait. S birtokosaik nevét. Más. mint báró, földesúr név szerint nem szerepel a hajdan volt törté­nészek könyveiben. De Aszód­ról olvashatjuk például: lako­sai között jó mesterek találtat­nak, s híresek kék gubáik. S így nem csoda, ha kastélya méltóságos. belső készületei pedig figyelmességet indító íz­léssel alkalmaztattak. FELETTÉBB tanulságos az aszódi múzeum kiadványa nemzetiségi szempontból. Mindkét városban, Aszódon és Gödöllőn, s a falvak java ré­szében együtt éltek magyarok, szlovákok (az akkori szóhasz­nálat szerint tótok), németek. Napjainkban többnyire csak a név utal az elődökre. A nem­zedékről nemzedékre szálló névből következtethetünk az ősökre, s így kaphatunk ma­gyarázatot szokások, hagyomá­nyok maradványaiból az ere­detre. A Múzeumi füzetek újabb kötete összeállítóinak gondos munkáját dicséri, s azoknak a szerveknek az áldozatkészsé­gét, amelyek anyagilag járul­tak hozzá megjelenéséhez: a járási közművelődési bizott­ságét, az ikladi Inari Mű­szergyárét. az aszódi tanácsét. K. P. Legalább egyszer csak értük jön valaki... A család nem pótolható A z a tekintet máig kisér. Decsmber­­ben már vastag hó takarta a vá­rost, a főtéren már állt a hatalmas ki­világított karácsonyfa, az üzletek csil­logó díszei minduntalan bámészkodás­­ra késztették az óvodából-iskolából ha­zafelé tartó gyerekeket. Akkoriban a siketek váci intézetének óvodája az alagsorban volt, ablakai ab'g magasodtak a járda fölé. A térdünk magasságában egyszer csak bánatos sze­mű gyermekarcot pillantottunk meg, egy szép, göndörhajú kislányét, aki orrocskáját a rácsokkal védett ablak­hoz nyomva — kis széken vagy sámlin állhatott — keserű tekintettel bámulta az ünnep előtti forgatagot. Sok esztendő eltelt azóta, de ünnepek táján nekem ez a gyermekarc mindig eszembe jut. így voltam vele most, ka­rácsonykor is. Czigeíi jánosné, az intézet gazdasági igazgatója egy régi emléket idéz fel. — Akkoriban került az intézetbe, s éppen ő volt az ügyeletes. K. Jancsi már nagyfiú volt, idős édesapja fiatal lánnyal kötött második házasságából született, s születésekor édesanyja meg­halt. Nemsokára az idős apa is. Féltest­vérei nem akartak tudomást venni a hallássérült kisfiúról, s akkoriban már senki hozzátartozója nem volt. A gyerek, látva a többiek vakációs készülődését, egyre elkeseredettebb, egyre dühösebb lett, ily módon fejezve ki. mennyire elégedetten a világgal. A fiatal, tapasztalatlan nevelőtanár pedig megfeddte. , — Fölrohant a hálóba, valósággal idegrohamot kapott, alig tudtam meg­nyugtatni — mondja Szigeti Jánosné. — Most is emlékszem, ahogy markol­ta a kezem, magához szorított, hogy úgy érezze: egyedül és kizárólag vele •foglalkozom, hozzá tartozom. Most karácsonykor három gyermek maradt mindössze az internátusbán. Nem volt hova hazamenniök. Többszörösen sérült gyermekek él­nek a Siketek Kisegítő Iskolájá­ban. — sok közöttük az állami gondo­zott. T. A-, gyógypedagógusnak készülő fiatalasszony, nagy szeretettel beszél róluk. Kollégáival gyakran viszi sétá­ra növendékeit a városba. Üzletekbe és piacra, hogy ismerkedjenek az in­tézeten kívüli élettel is. — Nyolc-tízen maradtak bent az in­tézetben, olyanok, akiknek nincs .hoz­zátartozójuk. Mi is szép nagy fát állí­tottunk. A mi gyerekeink pontosan úgy kaptak ajándékot, mint akik csa­ládokban élnek, s ünnepi volt az ebéd, a vacsora is. Tudom, hogy a fiatal nő sokszor egész csoportját el szokta vinni az otthonába. — Az ünnepekre is vendégül látott valakit közülük? — Igen. S-t. Tavaly tartozott a cso­portomba, nehezen kezelhető, vadóc kislány volt, de nagyon szeretem. Jobban értem a dunakeszi K. házas­pár aggodalmát is, a pedagógusje­lölt szavainak tükrében. Évek óta rend­szeresen elhoznak a Fóti Gyermekvá­rosból egy kislányt, ök is, felnőtt gyer­mekeik, unokáik is családtagnak tekin­tik. Becézgetik, szeretgetik, ajándéko­kat és ruhákat kap, s ami a legfonto­sabb, a valakihez tartozás érzését. Mégis K. néniben ott bujkál a félsz — mert beteges —, mi lesz, ha nem tudja rendszeresen magához vinni a hétvége­ken, vakációkra, ünnepekre? Vajon nem okoz-e akkor nagyobb bánatot, mint örömet most? A gyermeküket már felnevelt peda­gógus házaspárt egy idő óta csodaszép aprócska lánnyal látjuk a hétvégeken. A gyermekváros óvodájában várja jöt­­tüket a gyermek minden pénteken. A futó szemlélődőben — látva őket — egy kellemes, kiegyensúlyozott család képe rögzül. Ismerőseik tudni vélik, hogy ha mód nyílik rá — vér szerinti szülei lemondanak róla vagy hosszabb ideig nem látogatják — örökbe fogad­ják, s jogilag is gyermekükké lesz. M-ék is éveken át patronáltak egy kislányt Fótról, s hozzájuk tarto­zik most is, amikor már férjhez adták. — Nem lehetek elég hálás nekik — s elhomályosodik a szeme —, hogy éve­ken keresztül magukhoz vittek, a sa­ját édes gyerekeik mellé. Bizonyára megvolt rá a jól megfontolt pedagógiai okuk, amit mi akkor nem fogtunk fel. Sokat játszottunk, éreztem, hogy sze­retnek, s közben észrevétlenül elsajátí­tottam, hogyan kell az intézeti közössé­gen kívül egy szűkebb, családi közös­ségben élni. Megtanultam vásárolni, mozogni az emberek között, s hogy jól sikerült a házasságom, hogy könnyeb­ben szoktam meg az új életet, valószí­­nűeg a náluk látottaknak, tapasztaltaké­nak is köszönhetem — vall az M. csa­lád ..fogadott” gyermeke. IV éhány hete, a Fóti Gyermekváros negyedszázados jubileumának al­kalmából dr. Barna Lajos igazgató be­szélt a rádióban. Egyebek között arról is, hogy minden gyermeknek jobb az inté­zetben, mint egy szétzilált családban. Természetesen a harmonikus, egymást szerető-tisztelő családi közösséget a leg­jobb pedagógus, a legkitűnőbb anyagi­szellemi ellátást nyújtó intézet sem pó­tolhatja. Tudom, sokan vannak — lennének, akik: mert nincs gyermekük; mert van, de nem akarják egyedül nevelni; vagy mert azok felnőttek, de ők még fiatalok és vágynak a gyermekkéz semmi más­sal össze nem hasonlítható tenyérbe si­­mulása után — szívesen vállalnának ilyen patronáló kapcsolatot. Aggályai­kat oszlassa el az igazgató szava, a gyógypedagógus véleménye: az is jobb egy gyermeknek, ha ritkábban viszik el, s fogadják be a családba — mintha so­ha. A megye intézeteiben százszámra vár­nak gyermekek, aprók és nagyobbak, hogy egyszer értük — csak értük — jöjjön el valaki... Bányász Hédi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents