Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-23 / 19. szám
Tó Knpa — pingpongban Az edző a legjobb Két olimpia között (2.) Még nem az eredmény fontos Az asztalitenisz a gödöllői járásban az elmúlt évben nemcsak a tömegsport terén, hanem a minőségi versenysportban is előrelépett, sokat fejlődött. A nagy múlttal rendelkező gödöllői Ganz Árammérőgyár csapata mellett Veresegyházon Is jó eredményeket értek el. — A nagyközségi tanács támogatásával a művelődési ház adott otthont a pingpongnak. Igen jó körülmények között készülhetünk, a megyei csapatbajnokságban — melyben* tavaly a hetedikek lettünk — szereplő férfiakon kívül ifjúsági fiú és női játékosaink is komoly erőt kép- I Pénteken szülővárosában, Pau Grandéban örök nyugalomra helyezték Manuel Francisco dós Santost, azaz Garrinchát, minden idők talán legkiválóbb brazil jobbszélsőjét. A riói Maracana-stadionban elhelyezett ravataltól a temetőig vezető úton több ezres tömeg sorakozott fel, hogy tanúja legyen a Bazíliában hős■ Szombaton a Sportcsarnokban megkezdődött a Caola Kupa női tőrvivó Világ Kupa-verseny, 12 külföldi ország 63 vívónője és 16 magyar pengeforgató részvételével. A legjobb 48 közé 17 magyar és 31 külföldi került. Vasárnap 9 órakor lesz a folytatás a Sportcsarnokban, 17 órakor a döntő a Hilton Szállóban. ® Alig néhány órával azután, hogy Los Angelesben lezárult a 144 nemzeti olimpiai bizottság képviselőit felvonultató nagygyűlés, Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke sajtókonferenciát tartott, beszámolva az elmúlt hét eseményeiről, a most született döntésekről. illetve a függőben maradt kérdésekről. gQ Wales nemzetközi asztalitenisz-bajnokságán a férfi egyéni küzdelmek is megkezdődtek. Az Szombaton, öt helyszínen rajtolt az Olimpiai ötpróba tömegsportakció. A legnépesebb mezőny a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumból indult. Már kora reggel, a HÉV Batthány téri végállomásánál lemérhető volt, hogy a vártnál is többen igyekeznek a Dunaparti városba. Az Alföldről is érkeztek próbázók, így például Szolnokról két, Szentesről pedig három autóbusz hozta a túrázókat. Kozmanovits Endre, az OTSH osztályvezetője örömmel nyugtázta a látottakat: — örülök, hogy Szentendrére sokan jöttek, remélem máshol is nagy az érdeklődés. Turóczi Béla, a Pest megyei Testnevelési és Sporthivatal elnöke némi szorongással szemlélte az érkezőket. — Nem számítottunk ennyi emberre — mondta, s ez érezhető volt az apró rendezési hiányosságokból. Nehéz voll a gimnáziumba bejutni, hiány zott az ellenőrzési pontokon a bélyegző, akadozott a tájékoztatás. Az első indulók valamivel hét óra előtt vágtak neki a harminckilométeres, emelkeviselnek — mondja Kárpáti Ferenc, az 52 éves edző. ö egyébként a csapat egyetlen másodosztályú minősítésű játékosa, ezt 1982-es eredményei alapján érte el. Az idén tovább szeretnék eredményeiket javítani. Jó alkalom lesz erre a veresegyházi Tó Kupa verseny megrendezése, amely tovább népszerűsíti majd a fehér labda varázsát. Erre a vetélkedőre más megyékből is szeretnének meghívni csapatokat. A sportág tovább fejlődhet még Veresegyházon, a tervek szerint ugyanis 1985-ben sportcsarnokot avatnak a településen. kén tisztelt labdarúgó utolsó útjának. Bármennyire is nagy volt a részvét a temetés alkalmával, a gyászoló család mégis kifogásolta, hogy többek között olyan nagyságok, mint az egykori játékostárs, Pelé, vagy a mai idők legjobb brazil futballistája, Zico nem volt jelen a temetésén. első forduló szenzációját Kriston Zsolt biztos győzelme (3:1) jelentette a korábbi világbajnok svéd Stellán Bengtsson ellen. A Kialakult az elődöntő mezőnye a teniszezők Mesterek Tornáján. New Yorkban McEnroe—Vilas, Lendl—Connors mérkőzésekre kerül sor. ES Az amerikai AP hírügynökség jelentése szerint a brazil labdarúgó-szurkolókat kiábrándította csapatuk szerény helyezése a spanyolországi világbajnokságon, s a fiatalok figyelme egyre növekvő mértékben egy másik sportág, a röplabda felé fordul. Abban az országban. ahol egykoron Pelét királlyá koronázták, ma a röplabdasztárok nevét harsogják a tömegkommunikációs eszközök s a rajongók. dokkéi tarkított, piros jelzésű útnak. Közöttük volt a KISZ KB egy csoportja az Express néhány vezetője, valamint több egykori, vagy még mindig aktív sportoló. A kellemetlenségek ellenére fél tízkor a tervezettnél fél órával később az utolsó túrázók is elhagyták az indító ál-_ lomást. Nem sokkal ezt követően 1983. JANUÁR 23. ÜÜ 1039. sz. feladvány. Siem Giok Liam Schweizerische Schachzeitung, Matt 2 lépésben. Betűjelzésben. Világos: Kdl, Ve7, Bc8, Bd2, Fd6, Fe4, Hc7. Hh6, gy: g2, g5 (10). Sötét: Ke3, Bb7, Bh4, Fh2, Fh7, Hb6, gy: g7 (7). Feladvány megfejtési versenyünk létrarendszerű A megfejtők közé bármikor be lehet lépni. A január havi feladványok megfejtéseit egyszerre, 1983. február 10-ig kérjük Hoschek László (2000 Szentendre, Dózsa György út 77., I. 10.) címére küldeni. ★ Az elmúlt évben megyei I/B-ben játszották a következő partit: Szécsi Pál (Érd) — Láng Ödön (Gödöllő) 1:0 1. e4, Hf6 2. Hc3, e5 3. Hf3, Hc6 4. Fc4, Fc5 5. 0—0, 0—0 6. d3, d6 (idáig a sötét lemásolta világost), 7. h3, Ha5 8. Hd2, Hxc4 9. Hxc4, a6 10. Fg5, Fe6 11. Hé3, c6 12. Vd2, b5 13. f4, Vb6 14. fxe5, dxe5 15. Bxf6!, gxf6 16. Fh6, Kh8 17. Vf2, Fxe3, 18. Fxe3, Vd8 19. Fb6, Vb8 20. Vxf6f, Kg8 21. Fe3, Vd8 22. Vxe5, Vb8 23. Vg5f, Kh8 24. Vf6f, Kg8 25. Fd4. a sötét feladta. Kétszer maradt el Lesz hó hétfőre? Eddig kétszer halasztották el a sí úttörő-olimpia megyei döntőjét. Az ok: nem volt hó Dobogókőn. A szervezők abban reménykednek, hogy vasárnapra javulnak a hóviszonyok, s megtarthatják a küzdelmeket. Ha így lesz, a versenyt hétfőn 11 órától Dobogókőn megrendezik. A röplabdázók megkezdték az idei versenyévadot, melyben az NB 11-es csapatok a már célba ért az első próbázó A jászárokszállási Petró Géza a Tipográfia TE tájfutója két óra harminc perc alatt tette meg a távot. Igaz, ő nemcsak gyalogolt. Természetesen nem győzött, illetve nemcsak ő nyert, hanem az a több mint négyezer résztvevő, aki ezen a szép téli napon a Pilisben túrázott. Kiss László Tegnapi számunkban elkezdtük az olimpiai esélylatolgatást. Most újabb sportágakat veszünk górcső alá. Az erőpróbák éve Atlétáink az utóbbi időben egyáltalán nem kényeztetnek el bennünket. Az élvonal tavalyi 27 országos csúcsa és rekordbeállítása, a fedettpályás EB-n való szereplés némi reményekre jogosíthat ugyan, de ha az athéni EB-t tekintjük mércének — márpedig csakis azt tekinthetjük —, akkor nem sok sikerre számíthatunk. A magyar atlétika élvonala továbbra is csak önmaga mércéjéhez képest fejlődött valamicskét, de a nemzetközi színvonaltól mind jobban lemarad. Vissza van persze még másfél év. 1983 az erőpróbák esztendeje lesz. Négy válogatott találkozó, a budapesti fedett pályán EB az idén első ízben megrendezésre kerülő atlétika VB, az Európa Kupa A- csoportjának döntője után már többet mondhatunk. A vízilabdára szintén az erőviszonyok kiegyenlítődése a jellemző. A Szovjetunió, Jugoszlávia, Olaszország csapatai mellett -talán még a mi együttesünk is az esélyesek szűkebb köréhez tartozik, de valamennyiünk nyomában ott van Kuba, az USA, Hollandia, az NSZK, Románia és Kína legénysége. Birkózóinkban természetesen továbbra is bízhatunk a tavalyi fiaskók feledtetésére, megvan bennük a tehetség, szakmai tudás, óriási rutinnal, nemzetközi tekintéllyel rendelkeznek. Szürke jelen Hagyományosan szállítja eredményeit a magyar vívósport. A nagy széria még mindig tart, sok tapasztalt tekintélyes női és férfi vivőnk van szinte az összes fegyvernemben. Sikeres volt az elmúlt év is — természetes, hogy bízunk bennük. örvendetes a másik sikersportág, a kajak-kenuzás helyzete is. A fiatalítás itt sem megy simán, de jó csapattal indulhatunk S az ökölvívók? Dicső múlt és szürke, csalódásokkal teli jelen. A sok nemzetközi kudarc nyomán megcsappant az érdeklődés a valaha jobb napokat látott sportág iránt. Kevés a versenyző, gyenge a bajhagyományos Téli Kupa két hónapon keresztül tartó teremtornáján szerepelnek a fővárosban. 22. sz. Volán—Kossuth KFSE 3:0 KKFSE: Pikó, Thurzó, Podani, Tári, Doma, Egerszegi. Edző: Podani István. A tavalyi kupavédő nagyobb játékerőt képviselt a szentendreieknél. Főleg a hálónál voltak jobbak. A Pest megyeiek ütései rendre vonalon kívülre szálltak vagy a Volán-sáncban akadtak el. Csak a második játszma hozott végig szentendrei fölényt, ám ez is „elfogyott” a végére. A csapatból csak a támadó Pikó cs a feladó Egerszegi nyújtott említésre méltó teljesítményt A Kömarnokbaa Gyephokinyitá ny A Gödöllői SC felnőtt gyeplabdacsapata is bekapcsolódott a terembajnokság küzdelmeibe. A Körcsarnokban lebonyolított első mérkőzésén kétszámjegyű győzelmet aratott, de a másodikban vereséget szenvedett igaz, az Építők SC-től. Gödöllői SC—Auras SE 12-2 (4-1). V.: Konorot G., Losonezi I. A GSC . kiütéses” győ •'elmét jó játékkal érte el G.: Prutek J. (5), Bankó S (3). Bakonyi (2), Prutek T Gecse. Építők SC—Gödöllői SC 5-2 (2-1). V.: Losonczi I..'Ma sa. G.: Bankó S., Prutek J. nokság színvonala. A szakosztályok súlyos anyagi gondok kai küzdenek. Ha a müncheni világbajnokság eredményei alapján tekintünk az olimpiai szereplés elé, nem sok sikert várhatunk ökölvívóinktól. A világbajnokságon ugyanis egyetlen pontot sem szereztek, tizenkilenc ország csapata megelőzte őket. Frlkésxülcs Nagy versenynek ígérkezik a XXIII nyári olimpia. Ma talán még nem is a várható eredmények a fontosak, hanem a remélhető sikereket biztosító felkészülés. Szakemberek és sportolók munkája, szövetségek és sportegyesületek összefogása, a társadalom erkölcsi és anyagi támogatása alapján várható csak el a MOB által kitűzött cél: a moszkvai eredmények, helyünk megőrzése a világ sportjának élvonalában. Vasvári Ferenc (Vége) APRÓHIRDETÉS EK A Monori Társadalmi Ünnepségeket Szervező iroda kapcsolt munkakörbe ügyintéző gépkocsivezetőt keres középiskolai végzettséggel. valamint D-kategórlás vagy legalább C-s jogosítványnyal. Jelentkezni Jenét 8—16 óráig. Monor, Kossuth L. u. 65 sz. alatt. Felvilágosítás: napközben a 46-os telefonon. A Ceglédi Járási Építőipari Szövetkezet felvesz forgalmi könyvelőt ASCOTA —170 könyvelőgépre, közgazdasági érettségivel vagy képesített köny. veiől végzettséggel, valamint 2 fő tetőfedőt és rakodókat. Jelentkezni lehet: Cegléd. Achím A u 26. Felvételre keresünk: gazdasági vezetőt szakmai gyakorlattal, megfelelő végzettséggel, gépi munkásokat, esztergályosokat, géplakatosokat. szerelő lakatosokat. 5—6000 Ft kereseti lehetőséggel. Sasad Mgtsz 21. sz gépipari ágazat, Budaörs. vasútállomással szemben. Jelentkezés az ágazatvezetőnél. Cím: Budaörs 2040. Frank-tanya.________ A Fővárosi Kertészeti Vállalat parkfenntartási főosztálya felvételre keres. 20-30 fős ktjbikosbrigádot, illetve kubikosokat, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet Bd. VII., Dob u. 90. Szendrői József főosztályvezetőnél. tel.: 227-032. Ha ön fiatal, ambiciózus jogász vagy államigazgatási főiskolát végzett és szeretné a gyakorlatban megismerni az államigazgatást. jöjjön: nagyközségi tanácsunkhoz igazgatási csoportvezetőnek. Budapesttől 20 km-re (autóbusszal 20 perc alatt megközelíthető) ajánlunk önnek változatos feladatokat, önállóságot és tisztes bért. Jelentkezését várjuk személyesen v. levél útján: Biatorbágy Nagyközségi Tanács elnöke és vb-titkára (Biatorbágy. Baross G. u. 2/a, Telefon: 174). A Gyógyáruértékesltő Vállalat gödöllői telepe felvesz női raktári dolgozókat, férfi fizikai raktári dolgozókat targoncaszerelőt, szóbafestő-mázolót. villanyszerelőt, Dieseltargoncavezetőt. Jelentkezés: Gödöllő Táncsics Mihály u. 80 sz.. munkaügy. Telefon: 610/193. Pilisi férfifodrászrészlegünkbe felveszünk férfifodrász tolgozót. Jelentkezni lehet munkanapokon 8 és 16 óra között. Monori Járási Szolgáltató Szövetkezet műszaki irodájában. Gyomrő. Steinmetz kap. u. 23. szám Pest megyei tanácsi iparvállalat pályázatot hirdet titkárnői munkakör betöltésére. Feltétel: középiskolai érettségi, gyors- é« gépírói gyakorlat. A pályázatokat önéletrajzzal. az eddigi tevékenység megjelölésével. a vállalat személyzeti osztályára, az alábbi címre kérjük: PEFÉM, Szentendre 2001. Pf.: 62. Érdeklődés személyesen. Lenin u 16Q.___________ RTV háztartásigépjavító részlegünkbe FELVESZÜNK híradóstechnikai műszerészt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a részlegben, munkanapokon 8 és 16 óra között, Kiss Lajos részlegvezetőnél. Monori Járási Szolgáltató Szövetkezet Gyömrő, Táncsics M. u. 43. (Postával szemben.) Bedolgozói állást vállal 4 fő. 100 grammos fröccsgéppeL Értesítés: 416-601-es telefon. 16-18 óráig. FELVESZÜNK: szinesfémöntészetben Jártas olvasztókat, kiemelt bérezéssel, gödi telephelyünkre. Jelentkezni lehet: Dunamenti Mgtsz Göd, Tolbuhin u. 33. 2131. Almási László ágazatvezetőnél. Adminisztrátorokat gépírásismerettel, lehetőleg érettségivel felveszünk. nyugdíjast is. Jelentkezés: főkönyvelőnél. 572-502. 571-302. Haladás Cipőipari Szövetkezet. Budapest X., Korponal utca 18., Zalka térnél. A Gyógyáruértékesítő Vállalat ári forgalmi főosztályára felvételre keres gyógyszertári asszisztenseket és drogistákat, áruforgalmi ügyintézői munkakörbe. Továbbtanulási lehetőséget biztosítunk! Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Bp. V., Garibaldi u 2. sz., 7.30- tól 16.15 óráig. Gödöllő központjához közel kettő szoba, .'clkomfortos ház külöa bejáratú kis názzal, nagy melléképülettel, üvegházzal, istállóval. 450 négyszögöles telken eladó Érdeklődni délután Áriám u ?7 T4K—14B traktort»’ vizsgáztatva. megvételle keresek. Cegléd Xll. kér 134. szám. 2700 Gödolio, ínököly u. IS. szám alatt 220 n -Öl telek eladó___________ Bárdoit. vörös ciklapkő eladó. kb.: Hű négyzetméter. Nagykőrös V!., Kazinczy u. 25. szám.___________ Karambolozott AUDI 80—GL típusú személygépkocsi olcsón eladó. Megtekinthető Cegléd, Kossuth Ferenc utca 43. szám. I. em 6.. 15 óra után vagy telefoni 11-547.______________ Eladó Nagykoros. Ceglédi út 18. fszt. 2. alatti OTP-öröklakás, Érdeklődni lehet, a helyszínen. minden kedden és pénteken Ifi órától. Cegledt-n Xll kei. 287. számú tanya földterülettel eladó Érdeklődni lehet Cegléd. Nádor utca 13 c7ám. Gazdálkodásra alkalmas tanya 800 négyszögöl területtel a város közelében eladó. Érdeklődni lehet csak vasárnap. Cegléd Vili. kor. Mnnif^psv ót Vccsésen. országúitól 300 méterre. kertes családi ház garázzsal eladó. Érdeklődni szombat. vasárnap egész nan. Vérzés. Gizplln ii ;R 9000 Fial mikrobusz eladó. Nagykörös. Gát u. 4. Nagy György. Kaktuszdálla-árjr zékem válaszboritél ddlalan Harka Cs agrármérnök. Gödi Adám u. 37. S2ám. 2 A Vác és vidéke Áfész március 1-től öt évre szerződéses vállalkozásba adja a következő üzleteket: 15. sz. Zöldfa vendéglő (II. oszt.), Göd, Felszabadulás u. 45. sz. strandbüfé (III. oszt.), Fát, Strand 7. sz. italbolt (III. oszt.), Csővár, Mikszáth u. 25. sz. italbolt (IV. oszt.) Vóchartyón, Fő út 20. sz. büfé (III. oszt ), Vác, Ernst Thälmann tér 5. sz. húsbolt, Kösd, Dózsa György út 1. 27. sz. zöldségesbolt, Vác, Deókvór, Piac tér 86. sz: zöldségesbolt, Fát, Dózsa György út 44. 92. sz. élelmiszerbolt és büfé, Dunakeszi, Felszabadulás u. 93. sz. élelmiszerbolt. Dunakeszi-alsó, Karolina u. 1. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a szövetkezet kereskedelmi főosztálya ad, az áfész központjában, telefon: 13-600, 13-409. A versenytárgyalást februá' 24-én, csütörtökön, 9 órakor tart. juk az áfész tanácstermében: Vác, Erzsébet u 22. Eltemették Garrinchát Klubzászló a koporsón A koporsót, amelyet egykori klubjának, a Botafogónak zászlaja borított, tűzoltóautó szállította a temetőig Többen indultak a vártnál Csúcstúrarajt Gyülekezés a rajtnál, a Móricz Zsigmond Gimnázium előtt Lukács Zsuzsa felvétele Teremtorna — röplabdában Vereség a kis Volántól