Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-04 / 285. szám
1983. DECEMBER 4., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Takács Tibor ■ Száz szem naspolya Z-'1 yerekkoromban nem szerettem 'T a naspolyát. Igaz, nem Is Ismertem ezen a néven, nálunk odahaza lasponyának mondták, a szegedi kertekben alig volt ismert, odahaza, a mi kis kertünkben apám csak a hasznos fákat szerette, akartát, szilvát, kajszit, meggyet, ugyan, hogy is merészkedhetett volna be hozzánk ez a semmi kis fa, amely most, nálunk, a tyúkos-tetői kertben a fák legszebbje, csodálatosan termő, mesebeli, varázsos fa lett! Annak idején, amikor beültettük a kertet, szinte egyszerre jött az elhatározás: ültessünk naspolyát. És a cseresznye mellé, a szilvafák fölé került egy kicsinyke naspolya is, még most sem ér a válla- mig, teljesen elhajlott, amerre a kert lejt, mert furcsán féloldalas lett ez a fácska, szinte csak lefelé hajlanak az ágak, arra terebélyesedik a fa, amerre védett a szelektől. Közel van a kerítéshez, aki elmegy odakint, megcsodálja, mert annyira tele van gyümölccsel, hogy mélyen meghajol, pedig nekünk kellene előtte meghajolni, hogy annyit terem, majdnem megszakad. A nyáron féltettük is, kikötöttük hát, nehogy letörje ágait a sok gyümölcs. A tavaszi öröm, a virágzása így váltott aggodalomra, csak kibírja a tikkasztó nyarat, öntöztük hát, féltettük, becéztük, mindennap meglátogattuk, tavaly már 46 szem termést hozott, vajon mennyit érlel be az idei őszre? És számolgattuk a gyümölcsöket, ezeket a barna, csodálatos ízű naspolyákat, de mindig összekavartuk a számokat, mert egy-kettő elbújt a lombok között, s különben is, megtanultam én azt már, hogy csak azt szabad számolni, amit leszed az ember! Törő István: A jövendő nyara Ez a lángoló tépelódés, friss madárdal hívogat, rétek hullámzanak szívem körül, minden eljövő nyár újra nyaggat — járok hozzá, lávaöntő szemébe nézek, belakhatatlan tájak emléke emel a végtelenbe, ha nem jönnék el halászlé csípős ízére, meleget sugárzó tanyákra, talán senki sem várna — talán egyszer a virradat, mely mindig meghozza a nyarat hív magához, s óceánnyi mosolyát hinti örökké — látod? erdőink járható sétányait, tájaink népeit csodálom minden nyárban, az alkotást, körforgásaink kényszerét, de az emberek egymástól távolodnak s idegenül néznek át egymás művén, mikor az emberek egymástól félnek s közös nyarunkat teszik rettegővé — és féltem az ember művét évezredek jövendő nyarában. Boár András: Nyár Város ölén Ébredő ezüst-falak Futok feléd Naptornyok bólintanak Kovács JózsefNarancs-illatú ajkad narancs-illatú az ajkad és íze szájamon mintha nem ismernék más ízeket illatodon kívül ajkad húsos ívének nyoma most már mindég napok holdak bolygók pályájának íve az ajkad tündér-fogú zarándok leány Ha azt akarjuk mondani, hogy egyszer fizet majd ez a kert, akkor a naspolyafát emlegetjük. Mert szentül bízunk benne, hogy egyszer csak megemberlik magukat a fáink, elkezdenek teremni; s nem győzünk álmélkodni, szedni, elajándékozni, mert annyi termésünk lesz, hogy meg sem tudjuk majd enni! A múltkor, egy nagy szélvihar lerázott, a földre dobott hat szem naspolyát, behoztuk, itt ért heteken át. térültem-fordultam, s egyszer csak azon kapom magam, hogy eszem a naspolyát. Szeretem barna húsát, kicsit fanyar ízét. ilyenkor beszélgetek a kerttel, a nappal, az esővel, a szelekkel, amelyek megérlelték, lerázták, nekem adták a kert utolsó termését. És ez a mai nap! Szikrázóan ragyog a nap, de hát hideg is van, szerte az országban ma reggel mínuszt emlegetett a rádió, szerencsére a kocsi egyből indult, már Szentendre előtt megnyílt a táj, felláttunk a Kadára, eltűnt a hetek óta itt gomolygó ködtakaró, de megérkezett nyomában a hideg. Hanem a teraszon mégis kellemes a meleg, nincs széljárás, ilyenkor le kell feküdni, be kell takarózni, én a napfénnyel takarózom, égeti az arcot, akárha nyár lenne itt a terasz védett négyszögében. Aztán szedjük a naspolyát. Kemény mindegyik, két kézzel, marokszám tépjük a kis fa ágait, ilyen az ember, tépi, szaggatja a termést, az ajándékot, siet, mintha valaki megelőzné. Pedig tolvaj nem járt errefelé az idén, szerencsére, hozzá is teszem azonnal, senkitől nem tűnt el semmi! A kis diófánk ma reggelre lehullatta levélruháját, úgy áll csupaszon, hogy mutogatja az ágakat, az idei hajtásait, csodáljuk csak meg, mennyit nőtt a badacsonyi trágyától, a cofunától. Bizony, félméteres ágakat hozott, most már elhagyott növésben engem is, pedig amikor még verset írtam róla, csak a derekamig ért 17 gyébként Ilyen az ember! A kis •*“* diófáról verset írtam, a naspolyáról, a termő naspolyafáról nem! Ilyen hálátlan az ember. Nem azt dicséri, ami terem, nem a termő naspolyáról született vers, hanem a picinyke diófáról. Az üdülőben találkoztam egy szerencsétlen flótással. Trifon Fetved- zsiev Barbuklijszkinek hívták. Középtermetű, ötvenéves férfi volt, arca gondokba merülő, majdhogynem szomorú, haja ritkuló. A szerencsétlen Trifon feleségével nyaralt, egy Girgina nevezetű, szüntelenül valamilyen gyapjúzoknit kö- tögető teremtéssel. Köztudomású volt, hogy ez a Girgina nem gyenge virágszál, hiszen nem engedte, hogy férje kártyázzon a többiekkel, hogy újságot olvasson a teraszon, hogy huzamosabb időre leüljön a biliárdasztal mellé, hogy étkezés alatt sört igyon, hogy ebéd után aludjon, hogy vizes hajjal mutatkozzon az erkélyen, hogy politikáról beszélgessen a gondnokkal, hogy kenyérmorzsát tegyen az ablakpárkányra a gerléknek, hogy tréningruhában menjen az olvasóterembe, hogy fél óránál tovább nézze a televíziót, hogy szóba álljon harmincöt év alatti nőkkel, hogy horgászni járjon a közeli gáthoz, hogy kószáljon a piacon, hogy szeszes vagy szénsavas italt fogyasszon, hogy meghívjon valakit vagy őt vendégeljék meg, hogy fütvörésszen, hogy rátegye a törülközőt a radiátorra, hogy kezet fogjon közvetlenül étkezés előtt, hogy felöltözve lefeküdjön a takaróra, hogy este olvasson az éjjelilámpánál. A szerencsétlen Trifon Fetved- zsiev Barbuklijszki bezárva üldögélt a kétszáztizenhármas szobában, amit a többiek ketrec-nek hívtak. Girgina, a felesége pedig egy kerekes fotelban kinyújtózva őrködött a fogda ajtaja előtt, és olyan elkeseredetten kötött, mintha egv egész hadosztály részére készítene gyapMost aztán megkövetem az idei őszön fámat, a gyönyörű, tárntó naspolyafámat, megkövetem, szép szavakat mondok neki, körül udvarolom, megdicsérem, hadd hallja hogy szeretem ám, mert nem győzöm számolni a leszedett termést Még mindig telik a kosár, még mindig adja ez a kicsinyke fa gyümölcseit, kilencvennégyig tart a számolás, aztán már hiába Kutatom ál a levelek alját, sehol egyetlen, fán maradt gyümölcs. A kilencvennégyhez hozzáadom a már előbb lerázott hatot, így jön ki a 100 szem naspolya! Hát nem vagyok én Krőzus? Nem vagyok én Dárius király? Az vagyok, isten bizony annak tartom magam. E hegy naspolya-Dáriusa vagyok, mindenki engem irigyelhet, akinek nincs naspolyája, éppen a napokban panaszolta el fodrászom, miközben a hajam bodorította, hogy úgy eszem majd, esszük, bár nem kertjébe, de sehol sem kap egyetlen egyet sem. Most aztán itthon, a konyhában vár sorára a termés. Az éléskamra lesz az érlelés helye, ahogyan érik, úgy eszem majd esszük, bár nerf tudom, hogy a fiaim szeretik-e majd, mert ez nem olyan gyümölcs, mint az alma vagy a cseresznye, azt enni, falni kell, megállás nélküL júzoknit A felügyelettől elgyöngülve és megnyomorodva, a szerencsétlen Fetvedzsiev nem tudta eldönteni, mit csináljon egész nap. Titokban kivette Bocaccio Dekameron- ját, de az ideges Girgina akkor botrányt rendezett, hogy a könyvtárosnőnek nemcsak a könyv kartonját, hanem évi fizetett szabadságát is ki kellett vennie, az itáliai reneszánsz mester pedig meg lett bélyegezve, mint mániákus élvhajhász. Egy gyerek a szerencsétlen embernek ajándékozta egész gyurmakészletét. Trifon Fetvedzsiev Barbuklijszki a gyurmából kecskegidát, kutyakölyköt, borjút, zsiráfcsemetét és kiselefántot kezdett gyártani. A zsémbes hitves, amikor meglátta férje új szórakozását, kihajította a figurákat és a föl nem használt gyurmát az ablakon. Egy nap mi, az üdülőben nyaraló valameny- nyi férfi, összegyűltünk az ebédlő legtávolabbi sarkában, és esküt tettünk, hogy megkönnyítjük a szerencsétlen ember életét. A legfelső emelet erkélyéről Ra- dulov égő cigarettát engedett le spárgán. A szerencsétlen ember mohón szívta a füstöt, aztán a cigaretta eltűnt, de csak azért, hogy egy perc múlva ismét leereszkedjék. Egy Krumcso nevű középiskolás sárgaréz csövön mentholos cukorkát lövöldözött az erkélyre, hogy ne érződjék a cigarettafüst Fetvedzsiev leheletén. Vekilovék. a szerencsétlen ember bal kéz felőli szomszédai, kivitték hordozható televíziójukat az erkélyre, hogy lehetővé tegyék Fet- vedzsievnek a tévé engedélyen túli nézését. A turnus legszemrevalóbb asszonya, a vörös hajú Aida fölmászott a Barbuklijszki erkélyével Nem, a naspolyát lassan kell élvezni, szopogatni a kert ízét, az ősz illatát és zamatát, a naspolya nem könnyű gyümölcs, nehezen engedi szeretni magát, sokan nem is szeretik, nem is ismerik, pedig milyen fenséges ízei vannak! \ kkor kell szedni, figyelmeztet- tek, amikor még kezdő kertész voltam, amikor megcsípte a dér, már a köd is melengette. Ma reggelre aztán rácsapott a fagy, ettől lesz jó íze, ha megérik, ha beérik otthon. Ezért is jó gyümölcs lám, mert megváratja az embert, mint mikor várt Jány várat nyer, igen, almáriumok mélyére tehették régen, illatozó körték és almák közé tette nagyanyám is, hogy mikor végleg megtöpped, amikor elnyeri megfelelő ízét, megpuhul keménysége, akkor vegye az ember kezébe, aztán szájába, és dicsérje a termőföldet, az Urat és persze a kertészt, aki ez esetben én is vagyok, igen, lám, ez a magam dicsérete is, hiszen ha nem csákányozok a naspolyámnak 80x80- as gödröt a sziklába, akkor most csak ácsingózhatnék utána. Szép ez a mai nap! Krőzus vagyok és Dárius, vajon ők turkáltak-e olyan örömmel aranyukban, mint én, e fél kosárnyi naspolyában ? i szemközti topolyafára, és az ágak közül szerelmes verseket suttogott. Kétségtelen, hogy enyhítettünk szenvedésein, de a baj gyökeréig, szerencsétlenségének okáig, nem jutottunk el. A turnus pedig már a végéhez közeledett. Ezért mi, férfiak, ismét összegyűltünk, ezúttal azonban — a nagyobb titoktartás végett — a mosókonyhában. Határozottabban kellett cselekednünk. A piacról kenderkötelet szereztünk, és hágcsót készítettünk, miközben a feleség ételébe egy-egy adag altatót szórtunk. Amikor este elaludt az asszony, leengedtük a kötélhágcsót a felső szobából. A szerencsétlen flótás remegő kézzel leereszkedett hozzánk, ahol hattól tizennégy órán keresztül nyugalom várta. Az ünnepi lakomán vodkát, örmény konyakot, kolbászt. kaviárt, indiai kasut, pezsgőt, pipát és hollandi dohányt, egy pakli kártyát, cseh rulettet, és kést, ünneplőbe öltözött leányt vonultattunk fel tiszteletére. A szerencsétlen Trifon Fetvedzsiev Barbuklijszki evett, ivott, énekelt és sírdogált. Minden oldalról baráti kezek törölték le könnyeit. — Valamennyien tudnak szerencsétlenségemről — kezdett el motyogni Barbuklijszki —, de nem tudják, hogyan ért engem utol... Mivel amúgy is ennek megismerése volt összejövetelünk célja, hegyezni kezdtük a fülünket. — Huszonkét évvel ezelőtt egy ugyanilyen üdülőben voltam ... Leszakadt a gombom. Tűt kértem. Ekkor jelent meg Girgina az életemben. Azt mondta, van mindene, amire szükségem van, a tűtől egéSzikszai Károly: Novotel Plovdiv Néhány év múlva mire emlékszel majd ebből az utazásból? Talán egy parkra, egy arcra, a hotelszobák sovány ablakaira, ahonnét azt hiszed, láttál valamit... De csak a szokásos kép: házak, fák, autók, emberek, ideiglenesen mint egy váza az asztalon, ideiglenesen ahogy másokban él az arcod, ahogy mások leélik az életedet ezer kilométerrel odébb, talán egy kocsmában, talán egy percig, talán örökre — Jordan PopovA bérbe vett ember Az idő lánya Sóba Éva rajza szén a cérnáig. Ezután érdeklődni kezdett, mit fogok varrni. Válaszoltam, hogy gombot. Fölvarrta. Saját jószántából benyúlt a zsebeimbe, és amikor látta, hogy ki vannak szakadva, ezeket is rendbe hozta.., Ezután javasolta, hogy egy kicsit vasalóval végigmegy a nadrágomon. A nadrág valóban fénylett, szárain az éleket alig lehetett észrevenni. Amikor végzett a vasalással, megjegyezte, hogy egy ilyen szépen kivasalt nadrágban sokkal jobban nézek ki, és elvihetném moziba. Később megígérte, hogy köt nekem egy mellényt, és betuszkolt a szobájába, hogy mértéket vegyen rólam . 1. Szereztem fonalat, s a mellény egy hét múlva elkészült. Mintha rám öntötték volna. De maradt még fonál... Tudod mit, mondta ekkor, a maradék éppen elég lesz egy pár cipőre a kisbabának ... Milyen kisbabának? — kérdeztem. Hogyhogy milyennek? Hát a miénknek — kacagott fel dé- vajul... Azután ... Egyszer csak elhallgatott, és tébolyult tekintettel az erkélyre meredt. Az asszony ebben a pillanatban lépett át a korláton, és a kötél- hágcsó máris remegett erős kezében ... — Azután mi történt? — ugrott le, és összefonta mellén a kezét. Két másodperc alatt szétszéledtünk, nem törődve, a gazdag zsákmánnyal és az értékes tússzal. Később összeszedtük a holminkat, mint a tolvajok. Idő előtt otthagytuk az üdülőt, és a pályaudvaron virradt ránk a hajnal. Trifon, te szegény fiú, Fetvedzsiev, vénülő barátom, Barbuklijszki elvtárs! Az életben minden meggondolatlan lépés végzetes következményekkel járhat. (Idézet a részvét-esten mondott legtartalmasabb köszöntőhői.) Férfiak, az üdülőkben létrejött véletlen kapcsolatok gyógyíthatatlan traumát okoznak a családban! (Figyelmeztető jelszó üdülőkben.) (Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán)
