Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-31 / 306. szám

A Sión és a Dunán készül Váera Vízen ring már a komphajó December 29. 10 óra. Fel­zúgnak a motorok, megrázkó­dik a raktér, a kapitányok a műszerfalat nézik. Most in­dul először útjára a Duna legnagyobb, legújabb komp­hajója. Próbaút. A kapitányok vezettek már folyami hajót, tengerjárót, s most mégis olyan izgalommal hallgatják a motorok duruzsolását, mint­ha most állnának először fenn a hídon. A kapitányok: a Pest me­gyei Kishajózási Vállalat igaz­gatója, a KPM illetékesei, s Pillantás az utastérbe. más közlekedési szakemberek szerint ez a hajó igazi remek­mű. Teherautók tucatját, em­berek százait szállítja majd a Duna két partja, Vác és a Pokolsziget között. Mégis ke­cses, mint egy sudár kamasz­lány, szép mint a mezei bok­réta. így mondják a kapitá­nyok, akik vezettek már ten­gerjárót, irányítottak Dunát járó konvojt. Most mégis örül­nek az új hajó • születésének, a Duna gyöngyszemének. Mint zászló, úgy fehérük a mdgasban a most még csak a Balatont szelő, próbaúton já­ró hajó hídja. 1982-ben ké­szült a füredi hajógyárban. Ha oda a zord tél, vizsgáztak a motorok, bizonyította erős­ségét hajótest, akkor indul élete leghosszabb útjára. Elő­ször lecsorog a Sión, utána felkapaszkodik a Dunán. Tisz­teleg az ország háza előtt. Dudál a várpalotának, s úszik tovább felfelé, egészen Vácig, hogy leváltsa a megfáradt Toldit, a város, a Dunakanyar régi komphajóját. Tavasszal, amikor megint kisüt a nap találkozunk vele. Büszke Mercedesek, komótos ZIL-ek, megfontolt Skodák utaznak százszámra a gyom­rában. Találkozunk 1983-ban. A parancsnoki állásban Vidák István, a MAHART hajóvezetöje. Veress Jenő felvételei Fűtő lett az Igazgatóhelyettes Teljes életet kell végig élni H ilkan szól az asztalon az ütött-kopott táskarádió. Sporthíreket mond. Jugo­szláviában döntetlent játszott Dánia íocicsapata, az albánok is megszerezték első pontjukat, így a csoportban az NSZK a sereghajtó. Valahol súlyemelő­versenyt rendeztek, máshol a gyorskorcsolyázók ... Lassan elúszik a hang, távoli zene hallatszik. Csak az a fránya meszesedés ne lenne! A szíve fölött, ott lapul megállíthatatlanul, visz- szafordíthatatlanul. Tudjuk ezt mind a ketten. Mindig másról váltunk szót. A család­ról, a munkáról, az ismerősök­ről beszélgetünk — de mindig az életről. Arra a napra pontosan em­lékszik Zsigmond József tanár úr, az idővel csituló, de még egy kicsit feszítő megindult- sággai mondja ki a szavakat: „1979. június 4-én tanítottam utoljára. Matematikaóra volt a harmadik B-ben. Amit akkor nem hittem, ma már tudom: az osztálynaplót örökre be­csuktam.” Másnap, mert tovább nem halaszíhatta, befeküdt a kór­házba kivizsgálásra. Az orvo­sok hosszasan elemezték a le­leteket. Aztán kiderült: egy­két kisebb szívinfarktusa már volt. „Nem baj, majd egy ki­csit jobban vigyázok magam­ra” — mondogatta magának is, másoknak is. Decemberben Szlovákiában járt egy magyar nyelvű iskolában, mint a váci Sztáron Sándor Gimnázium igazgatóhelyettese. Január vé­gén a balatonfüredi szanató­riumban javasolták, hogy kér­jen beutalót a Központi Kar­diológiai Intézetbe. Nem szá­mított arra, hogy májustól szeptemberig, kisebb-nagyobb megszakításokkal a kórház la­kója lesz. Akkor közölték: vagy megoperálják, óriási koc­kázatot vállalva, vagy... 1980. október 22-én leszáza­lékolták. „Jövőre lesz húsz esztendeje, hogy először nyitottam be az osztályba, hogy először mond­ták nekem: tanár úr, kérem. Sátoraljaújhelyen kezdtem, onnan Szobra vitt az utam, majd egy közbeeső állomás Nagymaros, s immár 1969-től — Vác. Gimnáziumi matema­tikatanár. Igazgatóhelyettes­ként is heti hatvan órát adtam, mert amit szeretek csinálni, ha kedvem van valamihez, haj­szolom magam, mint általában mindenki, s ezt észre sem ve­szem.” ' Mélyen megrázta, amikor közölték vele, hogy nyugdíjaz­zák. Ennél nagyobb csapás nem érhette. „Mihez kezdjek? Ez a kér­dés kínzott szinte egész nap. Először arra gondoltam, to­vább tanítok csökkentett óra­számban. írtam is a nyugdíj­intézetnek, kérdezve, hány órát adhatok. Közben otthon ültem és vártam, hogy valami történjék, de mert a lakásban egy idő után meg lehet ful­ladni, mint a börtönből, úgy kerestem a szökés útját. Vala­ki ajánlotta: a nagymarosi vízlépcső építkezésénél éjjeli­őrt keresnek. Tavaly szeptem­ber 15-től november 1-ig dol­goztam ott. Aztán leállt a munka, s rám többé ott sem volt szükség." K özben a tanár úr tavaly februárban beiratkozott gázkazánfűtői tanfolyam­ra is, ennél a munkánál csak értelem és figyelem szükséges, Elvégezte, s a friss papírral a zsebében, munka után nézve, bekopogtatott a gimnáziumba. Oda, ahol néhány hónapja még igazgatóhelyettes volt „Fűtő szeretnék nálatok len­ni” — mondta az igazgatónak. „Felvettek szó nélkül, szíve­sen. Engem kevésbé, egyné­mely kollégámat annál jobban feszélyezte az új helyzet. Egy kicsit komikus is volt az in­dulás. Tíz esztendőn keresztül nekem mondogatták tanártár­saim, hogy hidegek a ter­mek, tenni kellene valamit. No, gondoltam, most megmu­tatom nektek! Jól befűtöttem, annyira, hogy küldöttséget menesztettek, nem bírják a hőséget." Annak idején még ő rendel­te meg ezeket a gázkazáno­Jobb felkészültség és ellátás írta: dr. SchuBtheisz Emil egészségügyi miniszter Az év végén szűk családi körben éppúgy, mint az ország egész közösségében óhatatlan a mérlegkészítés. Az elért eredmények, gondok, a problémák felsorolása ma a nagy közösségekben szinte mindenütt a gazdaság gondjaival kezdődik. A családokban sem mellékes kér­dés ez, de úgy gondolom, mégis megelőzi az, hogy egész­ségesek voltunk-e, nem sújtotta-e a családot betegség. Ami az ország egészét illeti, 1982-ben ismét számot tudunk adni arról a ma már szilárd eredményünkről, hogy tömeges fertőző betegség nem sújtotta országun­kat. Szerencsére, csak egy diáktábori, végső soron ked­vező kimenetelű tömeges ételmérgezés jelentett rossz értelemben vett szenzációt. Egy-egy külföldről behurcolt súlyosabb fertőzést időben lokalizálni tudunk. Jelentős eredményünk, hogy az idén előreláthatólag — történel­münkben először — 20 százalék alá csökken a csecsemő­halandóság. Több más kedvező jelzés mellett — nem alaptalanul — sokat foglalkoztatja közvéle­ményünket a halandósági romlás, néhány ma már lénye-s gileg népbetegségnek tekinthe­tő veszély kiszélesedése, közü­lük is elsősorban a szív- és ér­rendszeri, valamint a dagana­tos megbetegedések gyarapo­dása. Valós gondokról, tényle­ges veszélyekről van szó. Bűvös szám A most véget érő év azon­ban már fölvillantja azt a nemzetközileg is tapasztalható folyamatot, hogy az iparoso­dás, az urbanizáció és sok külső tényező hatására bekö­vetkező romlás megállítható és kedvező eredmények érhe­tők el az emberekért folyta­tott harcban. A romlás folya­mata nálunk is lelassúdott, de sokat kell még tenni annak ér­dekében, hogy javulás követ­kezzék be. Vajon alkalmasnak bizo­nyult-e az egészségügyi szol­gálat, hogy elősegítse ezt a fo­lyamatot. A kérdésre adandó válasz mindenképpen szubjek­tív. Ez még akkor is így van, ha egyes betegségcsoportok veszélyének csökkenése és a tett egészségügyi intézkedések közötti szoros összhang nyil­vánvaló. Példaként említem, hogy a nőgyógyászati dagana­tos betegségek terén a korai felismerés érdekében tett in­tézkedések számottevő javulást hoztak a teljes gyógyulás el­érésében. Hasonló eredmények — ha ma még arányaiban ki­sebbek is — tapasztalhatók az intenzív ellátás kiépítése kö­vetkeztében az infarktusos be­tegeknél. Gondjaink ellenére összességében kedvező a vá­lasz. Sokan vitáznak arról, hogy az egészségügynek mennyisé­gi vagy minőségi többletre van-e elsősorban szüksége. Az ellátás egy-egy pontján a vá­lasz más és más. Jövőre elérjük o kórházi, klinikai ágyak bűvösnek lát­szó ezres számát. Ez még ak­kor is tisztes eredmény, ha tudjuk, hogy mögötte nem egyforma minőség áll, hogy az új kórház, klinika mellett el­öregedett, régen felújításra, re­konstrukcióra váró épületek­ben is folyik a gyógyítás. Okosabban, jobban kell gaz­dálkodni a műszerekkel, nem lemondva a műszaki haladás adta lehetőségekről a gyógyí­tásban, de valós igényekre és szükségletekre korlátozva a technika felhasználását. Körzeti orvosok Továbbra is központi kérdés az egészségért folytatott harc­ban a legelső vonalban dolgo­zó körzeti orvosok tevékeny­sége. Éppúgy része ennek a szakmai színvonal oly sokszor igényelt növelése, a törekvés a befejezett ellátásra, mint az az emberi magatartás, amely az elhivatott egészségügyi dol­gozót az egészségért folytatott küzdelem vezetőjévé avatja. Év végi számadáskor nem elsődleges a tételes elszámolás, hiszen mindenki közvetlenül érzi, tudja, hogy saját szűkebb környezetében, a tárgyi felté­telekben volt-e minőségi vál­tozás az év során. Számba ve­szik azt is, hogy jövőre hol, milyen egészségügyi létesít­mény készül el. Dél-Pest lakói bizonnyal örömmel fogadják a jövőre elkészülő Jáhn Fe­renc Kórház második ütemé­nek keretében üzembe lépő 450 ágyas részleget, a Heves me­gyeiek az egri megyei kórház második ütemének elkészülé­sét vagy Veszprémben a 290 ágyas kórházi részleg átadását. kát. A fűtő most igazolhatja, hogy az igazgatóhelyettes jól választott. A fűtő napi feladatai közé tartozik, hogy legalább egyszer végigjárja az épületet, s ellen­őrizze, minden teremben meg­felelő-e a hőmérséklet, Zsig­mond József is megteszi ezt. Sétái során néha rápillant a folyosók falán függő érettsé­gi tablókra. Saját fényképeiről egy fiatal, energikus ember néz le rá. S azt nem is sejti, hogy be­szélnek róla. Munkatársai, ba­rátai, mindenki, aki ismeri életét, csodaként emlegetik akaratát, életerejét. Elvállalta az Írásvetítők, diavetítők karbantartását is. Néha megkérik, fenje meg a konyha késeit, máskor meg valamilyen adminisztrációs kérdésben kérnek tőle taná­csot. Vesszőparipája a rend és a tisztaság, igazgatóhelyettes­ként is fontosnak tartotta ezt. Az elején egy kicsit félt attól, hogy okvetetlenkedésnek fog­ják fel kollégái, ha kérés nél­kül is elmondja a véleményét. De nem így történt. „A lányomat, aki ugyanab­ban a gimnáziumban tanul, kezdetben zavarta az új beosz­tásom. Nem annyira a presz­tízs miatt, hanem azért, mert igy jobban szem előtt van, napközben is bármikor meg­kereshetem. Amikor behoztam otthoni papucsomat — mert abban mégis kényelmesebb itt —, osztálytársai kicsit élcelőd- ve jegyezték meg: cuki papu­csa van a papádnak.” Az otthon tartózkodás a nyugalom óráit jelenti számá­ra. Bár megegyezés, hogy mindenki maga után tesz ren­det, néha felmentést kér fele­ségétől, főleg esténként, ha fáradt. Amikor szabadnapos, olvas, tévét néz, a rádió szin­te egész nap szól olyankor. Vannak esetek, amikor új öt­leteket talál ki, hogyan lehet­ne egy-egy házi munkát még ésszerűbben elvégezni. Nem mindig van sikere. Egy esztendeje, amikor a kerékpárt meghajtotta, még százwattos teljesítményt mér­tek a kardiológián. Mostaná­ban jó, ha a felét mútatja a műszer. Ügy számolja, egy­két télre még futja az erőből. Addig is van, mit tennie. A pedagógusok szakszervezeté­nek nyugdijelőkészítőjeként társadalmi munkát vállal. Nemrég egy idős gödi tanárnő ügyében talpalt, kilincselt, hogy elintézze, emeljék na­gyon alacsony nyugdíját. A pártalapszervezetben szervező titkár, s ő a munkaügyi dön­tőbizottság elnöke is. Meg aztán ott a család. Leánya jövőre érettségizik, felesége is tanul most, neki is segít. S a kazánok: bár auto­matika irányítja a fűtést, az ember nélkülözhetetlen a gép mellett. Akad a polcokon egy­két könyv, melyeket még el kellene olvasni, rokon, isme­rős, akit fel kellene keresni. sak az a fránya meszese­dés ne lenne! Ott a szí­ve fölött, ott lapu! megállíthatatlanul, visszafor­díthatatlanul. s ezt mind a Azt hiszem azonban, hogy egy korszerűsített körzeti or­vosi rendelő, egy felújított gyógyszertár, egy zavartalanul működő rendelőintézet is iga­zi örömet jelenthet a lakosság számára. Az egészségügy 1982-ben si­kerrel állta ki az ötnapos munkahétre áttérés próbáját. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az ellátást tekintve lényeges gondot, problémát nem jelen­tett az átállás, bár dolgozóink egy részénél nem Járt együtt a szabad idő növekedésével. Tapasztalat, hogy hét végén egyes ellátásokat nem vesz igénybe a lakosság, s ezért nem szabad feleslegesen ter­helnünk az egészségügyi dol­gozókat sem. Felül kell vizs­gálni, s meg kell szüntetni azokat a szakrendeléseket, amelyekre hét végén nincs szükség, s az ott felhasznált előforrásokat a jobb hétközi ellátás szolgálatába kell állíta­ni. Hátrányos helyzetűek A gyógyítás feltételeinek ja­vítása mellett nem feledkezhe­tünk meg a fokozott gondos­kodást, külön anyagi vagy ter­mészetbeni ellátást, vagy egy­szerűen csak emberi szót igénylő embertársainkról, tár­sadalmi rétegekről, a fogyaté­kosokról, a magukat ellátni nem tudó öregekről, a több­szörösen hátrányos helyzetben levőkről. Sokféle úton-módon igyekezett társadalmunk a helyzetükön enyhíteni. Mérsé­kelten ugyan, de gyarapodott a szociális intézményhálózat; je­lentősebben növeltük a szociá­lis segélyalapokat. Az állami célkitűzések e téren is talál­koznak a lakosság, az intézmé­nyi, vállalati kollektívák egyetértésével, amely lemér­hető az önkéntes felajánlások­ban, társadalmimunka-válla- lásban. Az év végi számadás egyide­jűleg tervezés a jövőre. Kö­telezettségünk s a lakosság ál­tal elvárt követelmény, hogy tovább javítsuk az ellátás szervezését. El kell érnünk, hogy kevesebbet küldözgessük a beteget, hamarabb ismerjük fel betegségét és nagyobb ha­tásfokkal gyógyítsuk. A gazdaság általános gond­jait az egészségügyben is meg- érezzük. Ez még akkor is igaz, ha a politikai és állami veze­tés különleges figyelmet for­dít az elért eredmények meg­tartására; arra, hogy az ellá­tás színvonala ne romoljon, hanem — egyes területeken — kismértékben javuljon is. c Alattomosan, ketten tudjuk. Furucz Zoltán A kórház üzem is Az egészségügyről a legtöbb esetben mint szaktevékenység­ről, mint a betegség megelőzé­sére, felfedezésére, gyógyításá­ra hivatott szervezetekről szólunk. Ez természetesen így igaz, de nem elegendő, mert például egy kórház nemcsak a gyógyító tevékenység színtere, hanem szinte üzem is, amelyet — jó értelemben véve — gaz­daságosan kell működtetni. Ahol a pénzalapok felhaszná­lása, a műszerbeszerzés, a karbantartás, a gyógyszerellá­tás, az energiafelhasználás, a létszám- és bérgazdálkodás, a munkaszervezés stb. nem alá­rendelt, nem mellékesen vé­gezhető tevékenységfajták. Ha ez nem így történik — külö­nösen jelenlegi nehéz gazdasá­gi körülményeink között —, a gyógyító tevékenység látja ká­rát. A mindennapok történé­sei, apróbb és nagyobb ügyek­ben hozott döntései során kell érvényesítenünk azt a fontos igazságot, hogy az ésszerűen takarékos gazdálkodás és a szakmai követelmények érvé­nyesítése között nincs ellent­mondás. ellenkezőleg: feltéte­lezik egymást. A nehéz körülmények között dolgozó orvosok és ápolók, kózházi vezetők és szakmun­kások életkörülményeit a le­hetőség szerint javítva kérjük, s követeljük meg munkájuk­ban, a mindennapi betegellá­tásban a nagyobb felkészültsé­get, fegyelmezettséget, az ellá­tás jobb megszervezését. %

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents