Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-14 / 293. szám

mr.crtt 1982. DECEMBER 14., KEDD Néprajzi lexikon Fotósok csapatmunkában Gödöllő Stúdiónak Szárnyas kapu Barcza Zsolt felvétel« Kodály emlékére Szoboravatás, koszorúzás Kodály Zoltán születésének 100. évfordulójára szobrot ál- liiafaak a művésznek Budapes­ten, az Európa ligetben (Bu­dapest I„ Bécsi kapu és az Ostrom utca 1. számú ház kö­zölni park). Az avatóünnepség december 15-én, 11 órakor lesz. A szobor Varga Imre Kossuth-díjas művész alko­tása. Kodály Zoltán születésnap­ján, december 16-án, 11 óra­kor a Farkasréti temetőben a művész sírját megkoszorúz­zák az országos és fővárosi irányító szervek, a tudomá­nyos, a zeneművészeti élet képviselői. Érdekes jelensége képzőmű­vészeti életünknek Marsovsz- ky Endre. Elsősorban azért, mart a keleti művészetben hosszú ideig főszerephez ju­tott tusfestészetet műveli igen magas fokon, nagy öko­nómiával és fegyelemmel. Tusfestmények Festői diplomáját 1931-ben szerezte meg a budapesti szü­letésű Marsovszky a Képző- művészeti Főiskolán. Miköz­ben évtizedekig tanári tevé­kenységet is folytatott — a Fazekas Gimnáziumból ment nyugdíjba —, rendre nyíltak meg az évek során önálló ki­állításai Budapesten, Kistere- nyén, Gyulán, Gyömrön, Mo- norbn, az NSZK több városá­ban, legutóbb Schönbergben. Alkotásai hazai múzeumokon túl japán, angol, német, oszt­rák, ausztrál, svájci, új-zélan- dí, “tanzániai, amerikai köz- és magángyűjteményekben talál­hatóik. A színes tustechnika alkal­mat ad világos, tiszta felüle­tek létrehozására. Mivel Mar­sovszky Endre magabiztosan urálja ezt a festési módot, a műfaji követelményeket rend­re teljesíti, s ennek alapján válik képpé minden lényeges rajzi, emberi, festői felismeré­se. Szürkékbe ágyazott lila forgácsok jelentik a valóság képzelethű megragadását, hi­szen a Hebridák az ő belső utazását fémjelzik, ténylege­sen soha nem járt ott. Az in­tenzitás teljessége nyomán a színék rokoni szövetségre lép­nek Mendelssohn hangokkal Mindegyik gyógyintézetben, szociális otthonban lesz könyv­tár. A nagyobb kórházakban kettő is: az egyik a orvosokat, a szakdolgozókat látja el szak­mai, a másik a betegeket szép- irodalmi könyvekkel. A kisebb egészségügyi intézményekben egy könyvtár szolgáltatja a könyveket mind az egészség- ügyi dolgozóknak, mind a be­tegeknek. A tervek szerint a szakszervezeti könyvtárhálózat­ban , fokozatosan építik ki a betegek könyvtárait. A követ­kező években főleg a gyermek- gyógyászati intézményekbe, a fővárosi nagy kórházakba, s a megyei integrált egészségügyi intézményekbe telepítenek könyvtárat, illetve fejlesztik a meglevőket. Az állami és a szakszervezeti szervek együt­tesen fedezik a könyvtárak lé­tesítésének és fenntartásának költségeit. A könyveket sza­badpolcokon helyezik el, igya járó betegek maguk válogat­hatják ki, a fekvőbetegeknek pedig ágyhoz viszik az olvas­nivalót. Az Egészségügyi Miniszté­rium és az Egészségügyi Dol­gozók Szakszervezete már ké­szíti az iránytervezetet a bete­gek könyvtári ellátására. Ezt a következő év első felében vi­tatja meg a szakszervezet el­nöksége. A SZOT, a Művelődé­A gyűjtő-, rendszerező mun­ka s a megírás jóval korábban megindult, a tárgyi bizonyíték első megnyilvánulását mégis öt esztendővel ezelőtt vehettük kézbe: a Magyar néprajzi le­xikon első kötetét. Már akkor kiderült: enciklopédikus igé­nyű és terjedelmű feladatra vállalkozik az Ortutay Gyula főszerkesztésével munkálkodó tudóssereg. Az elhatározás má­ra teljessé lett: a napokban be­fejeződött a mű közreadása, napvilágot látott a lexikon ötö­dik kötete is. Lenyűgöző volt a vállalko­zás. Párját alig találni: a ki­lencezer kisebb-nagyobb cikk felöleli a magyarság néprajzát, s ötezernél több illusztráció se­gít a megértésben. Korunkban, amikor egyre in­fogalmazott nyitányával, mely­nek modellje szintén a Hebri­dák. Marsovszky Endre szere­ti a dolgok egyik oldalát ele­mezni a végső következteté­sig. Ennek tanúbizonysága az Oldal és a Táj cimű alkotása, ahol minden vizuális gondola­tát az örvénylő barma szín- nyalábokra korlátozzál Tűzzománcok Eszményi tájak ezek és va­lóságosak egyben. Az ideali- záltság a természeti formák bővítménye, Így a Calais cí­mű nemcsak a francia kikötő­város környezetét rögzíti, ha­nem a tenger végtelenségét, s a felé vezető felhőút megfog­ható könnyedségét. Portréiban szintén bravúros hatásokat ér el, így a Dáma tájnak is tűn­het, csak az elemző tekintet fedezi fel a rejtett arcvonáso­kat. Marsovszky Endre festé­szetünk plurális eredményei­nek egyik érdekes, fontos szín­foltja egyedi értékei és célki­tűzései révén. Ami pedig Szob kulturális életét illeti. Laezus Gézáné fi­gyelmes múzeumvezetésével továbbra Is fellendülést mutat. Egyrészt az udvarban elhelye­zett szabadtéri néprajzi anyag bemutatásával, amely nagy­börzsönyi sírkereszteket, szőlő­ültetéshez használt elletőfá­kat, szánt, háti kosarakat vo+ nultat fel. sok méhkaptárt, szőlőprést, a hajdan és ma is használatos mezőgazdasági munkaeszközöket. Másrészt azt is fontos megjegyezni, hogy Szob közönsége is érdeklődő. I si és az Egészségügyi Minisz­térium együttes rendeletben szabályozza majd a könyvtá­rak működésének anyagi, tár­gyi és személyi feltételeit. A betegek könyvtárainak ügye tehát túljutott a holtponton. A szakszervezetek központi könyvtárai már évtizedekkel ezelőtt kezdeményezték ezek­nek a könyvtáraknak a létesí­tését, a gyógyintézetek zömé­ben azonban nem támogatták kellően. Néhány intézményben, ahol a vezető orvosok felkarol­ták a kezdeményezést, a szak- szervezetek anyagi hozzájáru­lásával megvásárolták a köny­veket, a polcokat, a szekrénye­ket, s könyvtárosokat alkal­maztak. A bakteriológiai vizsgálatok eloszlatták azt a félelmet, hogy a könyvek révén terjedhetnek a kórokozók. Egyébként is az egészségügyi intézményekben gondoskodnak a könyvek fer­tőtlenítéséről. A nemzetközi szakirodalom megerősítette: veszélytelen a kórházi könyv­kölcsönzés. Nyugat- és Közép- Európa számos országának kórházaiban fenntartás nélkül szolgáltatnak olvasnivalót a betegeknek a kórházi könyv­tárak. Az olvasás ugyanis nemcsak hasznos időtöltés, ha­nem elősegíti a betegek meg­felelő közérzetének kialakítá­sát, gyógyulását is. kább hódit a folklór mint az önmegvalósítás egyik formája, elengedhetetlen, hogy a meg- öröklött hagyományok ne csak manuálisan és az érzelmeken keresztül hassanak. Aki el kí­ván mélyedni a nép mély réte­geiben — a szokásoktól a tár­gyi kultúrákig —, annak az a feladata, hogy elméletileg is felkészült legyen, nemcsak gyakorlatilag. Az Akadémiai Kiadó gondozásában közreadott ötkötetes néprajzi lexikon er­re teremt lehetőséget. A teljessé vált kézikönyv fé­nyében várjuk a folytatást, az egyetemes magyar néprajz köz­readását. A sok helyütt már csak emlékeiket őrzők féltése így válhat nyomjelző örökség­gé. hiszen a megnyitón újra meg­töltötték a kiállítótermet, arról nem is beszélve, hogy az álta­lános iskola énekkara népda­lokkal jelezte a zenei művelt­ség helyi színvonalát. Arcvonások Kecskemét a zománcművé­szet nemzetközi műhelye lett. mely fellendítette a magyar tűzzománcot. A most Szent­endrén kiállító szovjet művé­szek valamennyien jártak és dolgoztak a hírős városban. Vajon mit reprezentálnak alkotásaik? Elsősorban a leni­ni nemzetiségi politika de­mokratizmusát. Azt, hogy vi­lágszínvonalon dolgoznak az orosz, örmény, lett, grúz, az azerbajdzsán, észt művészek a formakultúra teljes skáláján. Impozáns az, hogy független és egyénre szabott munkameg­osztással egyesek a népművé­szet nyomdokain haladnak, mások az ötvösség primátusát hangsúlyozzák a zomámcfelü- letek kezelésében. Akadnak, így a Rigában al­kotó Jurisz Gagajnisz, aki a grafikus tisztázottságot juttat­ja érvényre, mások a csipke­szerű finomságokat vagy az asszociációs újdonságokat. A tallinni Lilian Linnaksz konst­ruktív fegyelme különösen szembetűnő, művészete még az igen jó átlagból is kiemelke­dik. Benedek Miklós. Akar ve­lem játszani? — érdeklődött a nézőknél Benedek Miklós ifjú színművészünk műsorának cí­me. Miféle randevúra hív ez a televíziós összeállítás? Tudni legföljebb csak azt tudhattuk, hogy kedves és tehetséges em­ber lesz a vendéglátó. Egy olyan valaki, aki hajdan oly népszerű édesapjának, a ke­sernyés — olykor már-már tragikus — humorú Benedek Tibornak nemcsak testi sajá­tosságait örökölte, de egyúttal egy olyan erős tálentumot is, amelynek birtokában feledtet­ni tudta vér szerinti elődjét: nem egy újjáéledt másolat, ha­nem összetéveszthetetlen ön­maga lett Nos, mindezt tudhatta az előfizető, ám arról sejtelme sem lehetett, hogy ez a szom­bat esti bő egy óra micsoda meglepetéseket rejteget. Igen, a váratlanságok egész sorát tárta elénk ez a játszósdi, mégpedig úgy, hogy az adás végén csak úgy kapkodhattuk a fejünket: hát manapság, a teátristák örökös rohanásának, a szakmai intrikáknak, a tün­tető elzárkózásoknak az ide­jén mégis képes kollégáinak egy ily rangos csapatát maga köré gyűjteni egyetlen, még a pályája teljesebb kibontakozá­sa előtt álló személy? Ez történt ugyanis a jelzett napon. Feledve a feledendö- ket és odahagyva az odaha- gyandókat, egyetlen lelkes Nívódíj a í Az 1982-ben nyújtott kl- f magasló művészeti ered- $ ményei elismeréseképpen a $ Népművészeti Intézet nlvó- $ díjban részesítette a gödöl- ^ lói művelődési központban £ működő Gödöllő Stúdiót. A 0 fotósok közösségének jutal- í ma nem csak egy a sok f közül: kategóriájukban az $ idén egyedül ők érdemelték í meg az elismerés:. Aki a hírt olvassa, azt hl- hetné: hosszú munkálkodás, megszenvedett, végigharcolt törekvések után jött a kitün­tetés. Holott a stúdió mind­össze egyéves, a születésnapi ajándék annál fényesebb. Még szerencse, hogy a kis csapat reálisan értékel. Kincses Ká­roly, a művelődési ház igaz­gatóhelyettese, a stúdió szer­vezője mondja: — Tudjuk a nivódíj csak részben a stúdióé, s eddigi tevékenységünké. Legalább ennyire szól a művelődési ház fotósrendezvényeinek és a közösség további biztatására. Értjük a kiemelés szándékát, s úgy látszik, akik adták, azok is értékelik a ml pró­bálkozásainkat. Közös formálódás Amit egyébként nem is oly könnyű néhány mondatban megfogalmazni. A célok az összejöveteleken, beszélgeté­sek, viták közben, a közös munkában formálódnak. Rá­adásul magát a stúdiót a le­hető leglazább formának te­kintik, amely semmiben sem korlátoz. Nemcsak a gödöl­lőiek tapasztalata: a túlzott megkötöttsé'ek, a szűkre sza­bott tevékenységi kör, előbb- utóbb gátja az együttes gon­dolkodásnak és a kölcsönös figyelemnek. így viszont azt is elbírják, hogy cserélődje­nek a tagok. Tisztában van­nak azzal: még nincsenek igazán együtt, s ez érzékelteti azt, hogy nemcsak az együtt­működés tartalma, hanem a kerete is alakulóban van. Kincses Károly elutasítja a külön megnevezést, ő nem a vezetője a tucatnyi gödöllői fotósnak, akik között hivatá­sost, amatőrt egyaránt talál­hatunk, legfeljebb a ház munkatársaként, szószólójuk, szervezőjük. Viszont ő volt a gazdája a ház fotósrendezvé­nyeinek, amelyek méltán irá­nyították ide a szakma figyel­mét is. Tavaly tíz, az idén tl­kompánlaként vonult végig a képernyőn mostani színjátszá­sunk színe-java. S ki-ki úgy jelent meg, mintha ettől az egyetlen egy dalolásától, sza­valásától függene további pá­lyafutása. Tehát nem volt most kikacsingatós lezserke­dés, az unalom magasztosnak szánt árasztása, hanem mind- ehelyett valami olyan igyek- vésben részeltettünk, mintegy régi’jó teátrumi premieren, ahol a főszereplő és az epizo- dista egyformán akarta meg­mutatni, hogy na, ez vagyok, na ezt tudom. S 'afféle ráadásajándékként mindehhez hozzácsatlako­zott még a remek programgaz­da jó ízlését, irodalmi és ze­nei műveltségét egyaránt di­csérő műsorszámoknak a gar­madája. A kupiék, a slágerek, a villámtréfák és monológok a lehető legjobb szerzők irat­tartóiból gyűjtettek össze, s ráadásul úgy kerültek egymás mellé, hogy valamennyiükből mind a hivatásszerű színi já­ték nagy kalandjának veszé­lyes szépségére lehetett ráis­merni, mind pedig arra az el­csépelt, de talán mégis-mégis valósnak mondható igazság­ra, hogy aki él, az játszik is, s hogy lám-lám, hol mily fel­hőtlenül vigasságos, hol meg mily keservekkel jár ez a já­ték. Túlzás, nem túlzás szabad­jon itt mindezek mellé még azt is leírni, hogy efféle, egy zenegy kiállítás várta — s nem hiába — a látogatókat az emeleti galériában. Köztük olyan úttörő kísérletek, mint a fővárosit megelőző fotótörté­neti összeállítás vagy a Gö­döllő a családi fényképalbu­mokban című tárlat. Siker volt a Kerny-emlékkiállítás, több, a ház nagy rendezvé­nyeihez kapcsolódó tematikus tárlat, valamint azok az ese­mények, amelyeket éppen a Gödöllő Stúdió neve fémjel­zett Jobbító szándékkal Különösen emlékezetes a bemutatkozás: tizenhatan ad­tak képeket a Gödöllő Stú­dió Gödöllőről címet viselő és a városban értő vissz­hangra talált kiállításhoz. Nem vették rossz néven, hogy a fia­tal fotósok elsősorban a trtsz- szásságokat, a gondokat kap­ták lencsevégre. Kitetszett a jobbító, a javító szándék. Hozzátehetjük: ezt a teljesít­ményt azóta nem sikerült megismételniük, de egy rövi- debb hullámvölgy s a mosta­ni elismerés után, a tervek ismeretében, nem kell félte­nünk őket. Barcza Zsolt, aki civilben lapunk munkatársa, Búza Csaba, Fábián Dénes, Fuszenecker Ferenc — ő már önálló tárlattal is jelentkezett Gödöllőn —, Kassai Róbert, Kincses Károlv, Papp István, Pecze Gábor, Somogyi Zoltán, Vaszil László, Winkler Csaba külön-külön és együtt is bizo­nyították, hogy tehetségesek. Mindannyian egyetértenek azzal, hogy az együttlétnek sok a haszna. Az alkotások mellett megismerik egymás gondolkodását is. Nem beszél­ve a technikáról, a külön-kü­szinész és egy téma köré cso­portosított — a legjobb érte­lemben vett — hajcihőt mind­eddig még nem rögzítettek a Szabadság téren. Hasonló pró­bálkozásokkal már tucatszám találkozhatunk, de olyan, amely ily nagy változatosság­gal terelte volna egy cím alá a különféle műfajokat, s amely Ily egységesen késztette vol­na csillogásra-villogásra vala­mennyi közreműködőt, bizony még aligha született. No, és aztán a sok jófélé­ben az igazgyöngyök, a legün­nepibb csemegék! Lukács Mar­git dalra fakadása például. Azé a Lukács Margité, aki jószerivel szerepet sem kap már időtlen idők óta, és aki most — köszönet érte! — egy­szer csak elénk áll, s úgy zen­gett szépséges hangját, hogy a fellelkesült és meghatott né­ző csak azt hajtogatja: hát miért nem mutogatták őt már eddig is ily feladatok teljesíté­se közben?! Aztán Major Ta­más, aki Petőfit idézte. Aztán Melis György, aki most — há­la minden mikrofonoknak és kameráknak! — végre nem kastélyos úrként koptatta gyö­nyörűséges hangját, hanem ön­magához méltó módon szóra­koztatott. Neveket Immár nem említ­ve, befejezésül: amilyen vá­ratlan, olyan kedves, hangu­latos és tartalmas este volt. Régies őszinteséggel szólva: brávó, ifjú Benedek! Akácz László lön jellemző tartalmi törekvé­sekről. Továbbképzési lehető­ség híján tanulni is tudnak egymástól, nemcsak formai értelemben. A keménység, a kidolgozottság, a témaválasz­tás, a kompozícióslkészség, a színék alkalmazása, a riport­ban való jártasság —, hogy csak néhányat mondjunk — meglehet, más-más erények. De figyelemmel, nyitottsággal átvehetők, elsajátíthatók. Tésa — belülről Legutóbbi kiállításukkal maguk is elégedetlenek, de a következőt előrtí is figyel­mükbe ajánlják. Többször több napot töltöttek el együtt Tésán, ebben az átalakulóban levő Pest megyei községben, ahol manapság játszódik 1* a már sok helyről ismert fo­lyamat; hagyományos faluból lassan üdülőterület válik. Tudjuk: elmúlás, értékek pusztulása a velejárója. A* itteni emberekkel beszélgettek a stúdió tagjai, megpróbálták legbelülről megismerni Tésát Közben készült mintegy ezer kép, közülük választják ki a legjobbakat a következő kö­zös tárlatra. A stúdió tagjai továbbra U segítenek a művelődési köz­pont fotós rendezvényeinek gazdagításában. A jövő évi terv már elkészült. Csak né­hány név és téma a kínálat­ból: Tóthpál Gyula Szlovákiá­ból, Kunkovács László agrár­történeti összeállítása, Fábián Annamária Szerelmet; képei, Kútvölgyi Mihály Szól a fige- madár című albumelőzetese. És hozzá két különleges cse­mege: eddig még nem közölt fotókon mutatják be az egy­kori gödöllői művésztelep éle­tét, s a városi mintájára a gödöllői járás községeiben is megrendezik a családi fotóal­bumokból kigyűjtött, doku­mentum értékű képek kiállí­tásait, amelyekből végül egy gyűjteményes tárlatot tarta­nak. Gáti Zoltán Reprezentatív könyvbemutató A Szovjetunió megalakulá­sának 60. évfordulója alkal­mából reprezentatív könyvbe­mutatót rendez az Állami Könyvterjesztő Vállalat a Vá­ci utcai Gorkij könyvesbolt­ban. A december 17-én nyíló tárlaton a szovjet könyvki­adás szinte teljes keresztmet­szetét, mintegy 300 kötet rep­rezentálja. A kiállított művek között a politikai kötetektől kezdve a tudományos kiad­ványokon át a szépirodalomig minden könyvfajta látható majd. A Szovjetunió soknem­zetiségű népeinek életéről az orosz és más nyelveken meg­jelent szépirodalmi műveken kívül fotóalbumok Is tudósí­tanak. A szovjet tudományos eredményekről számos szak- kiadványból tájékozódhatnak az érdeklődők. Nem hiányoz­nak majd a tárlókból a Szov­jetunió művészetét bemutató albumok sem. Nagy számban állítják ki a klasszikus orosz meséket és a napjaink törté­neteit a gyermekek nyelvén feldolgozó ifjúsági és gyer­mekirodalmat. Kiállítótermekből Hagyomány és képzelet útjain Marsovszky Endre tusképei a szobi BOrzsóny Múzeumban 1983. január 30-ig láthatók. A mai szovjet tűzzománctörekvé- seket bemutató tárlat a szentendrei Múvésztelep Galériában december 18-ig várja vendégeit. Túljutottak a holtponton Losonci Miklós Tv-figyelő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents