Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-11 / 291. szám
1982. DECEMBER 11., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Csoda a Ludasban? Meglazult eresztékek között A laza köd cgcsz nap nem száll föl az erdőből. Kis bokron cs a gazok töpörödött levelein megmarad a csillogó jégmoha. Törtei szélső utcájától úgy hat kilométerre a tisztáson alacsony alkotmány áll; nem jászol, pedig erdei állatok etetésére építhették valaha. Nyers dongáinak egyikét valaki díszesre faragta, de mintha mindegy volna, a másikat félkészen hagyta. Olyan, mint egy emlékmű. Szépségének titka az erő, amely az errefelé élőket a természettel összeköti. Pedig a dongák eresz-; fékei már meglazultak, némelyik végleg kihullott, és ezeket is belepte a zúzmara. Innen surran a dű- löút a fák közé. Tanyakörzet az erdőben, a,Jászság és a Kiskunság határán. Ludasnak nevezik, mert egykori lápos, zsombékos földje vadmadaraknak adott otthont, s később sem lehetett termőre fordítani, beültették hát fákkal. Erdőbe rejtették az alig cgyholdas tanyákat, amelyek semmiben sem különböznek a Cegléd, Dabas, Nagykáta körzetében fcllelhctőktől. Abban sem, hogy egy részük szikár-szívósán él, más részüket örökre sorsukra hagyták. A Ludas manapság még körülbelül ötven családnak ad otthont a nyárfák alatt kuporgó sárga és porszürke házakban. Az iskola öt éve megszűnt. i — .1 Szabálytalan ritmusképlethez hasonlóan, hol száz-kétszáz méterre követik egymást az épületek, aztán csak másfél kilométerre találni a következőt. A korai estétől félve emberem után érdeklődöm. A szembejövő csak gumicsizmás bal lábát veszi le a kerékpárról; Akku és petróleum — A kocsma már bezárt, a kultúr meg szabadnapos. — A klub nem? — Az, az! Miért nem tegnap jött, vasárnap nyitva volt. Tudom, mert én is ott tanyáztam — feje búbjára tolja a kiszuperált vasutassapkát, ahogy visszafordul. — Na már most, ha nem tud holnap jönni, mert akkor is nyitva lesz. Akkor induljon el egyenesen, úgy háromszáz métert, aztán... Akkurátus, de idegen számára teljesen érthetetlen útbaigazítás után, köszönést sem várva elkerekezett. Otthagyva maga' után a gondolatot, hogy ő rendszeres látogatója a ritkaságnak számító tanyai klubnak. S rámhagyta, a tanácstalan aágot is, mert a kocsi kivájta párhuzamos ösvények szertelenül keresztezték egymást. Egy erdészháznak beillő épületben próbáltam szerencsét. Az asszony és siheder fia sza- badkozásom ellenére is betessékeltek a fűtetlen tisztaszobába. Csinos városi bútorok, televízió és petróleumlámpa. Teherautó-akkumulátorról működtetik a készüléket. Sokan élnek így Ludasban. Odakint leállítanak egy Simsont — megjött a gazda. Űjabb motorberregés után a nagyobb fiú. Mindkettőjük hírét a tíz év körüli Erzsiké hozza. Az asz- szony kimegy köszönni, majd fejkendője nélkül, frissen fésülködve tér vissza az ura mögött, s már kéri is a bocsánatot, kiszalad kávét főzni. Kétféle élés — Van nekünk szép házunk Nagykőrösön — mondja Szoláth István és amúgy csizmásán, kucsmá- san leül a hideg kályha mellé. — Kellett a ház. A nagyfiám villany- szerelő, emez, a középső lakatos, a kicsi meg harmadikos kőművesinas. Kőrösre járnak mind, így télen nemigen tudnák hazajönni és hogy ne kelljen albérlethez folyamodni, hát vettük a házat. Nekem még jó itt, a Ceglédi Állami Tangazdaságban vagyok állattenyésztési telepvezető. Tudja, egy keresetből nem megy az ember semmire, tanyán meg az asszony elbír a jószággal. Végszóra megérkezik a felesége, körbekínálja a kávét, nem ül le, pedig van hely. Csöndesen szólal meg: — Hét disznó van, négy tehén és két nagy üsző, csikó meg ló. őket nevelgetem — látja, hogy az ura beszélne. — Ügy higgye meg: legrosszabb ez a kétfelé élés. A városi házra is figyelni keli, a tanyára is. És ott a munka. De hát csak azért teszi az ember, hogy a gyerekeknek jobb legyen. Minden szórakozás a televízió, az se későig. A kultúrát mi nem igen zaklatjuk. Pedig régen gondoltam arra: ha megnőnek a fiúk, kész lesz a zenekar. Én citerázok meg hegedülök, a László fiam tud har- monikázni, de kettőnek nem fűlött a foga a zenéhez. Most már mindegy. Azt tudja-e, hogy Surin, a kultúr veA megyében három jellegzetesen tanyás járás található: a ceglédi, a dabasi és a nagykátai (hellyel-közzel a monori isi), de egyik körzetben sincs a tanyai közművelődésért felelős népművelő. Ilyen státusz sincs, pedig egyetlen népművelői bérkeretből kitelne negyven-ötvenezer ember szellemi épülését szolgáló gazda „kenyéradagja”. És optimistaként vallhatjuk, hogy néhány év múlva másképpen gondolkoznának, dolgozhatnának, élhetnének Mu- szályerdőn, Lápréten, Nemteremen, Gazdaszükön... Kérészföldön, Békapusztán. .. Nekemkelen, Űjnyiföl- dön, Halompusztán... Csakhogy meglazultak az eresztékek. .. Télen befedi a jégmoha a korhadásokat, szemet gyönyörködte- tően csillog a táj. Emlékszem, amikor az erdei etetőnél álltam, néhány percre a ködön átsütött a nap, idilli volt ahogyan a kocsik hasította1 szerpentin besiklott csendországba. zetője egyben kocsmáros is, a felesége meg a vegyesboltot vezeti... Hát persze. Megmutatom hol laknak. A hátralévő néhány száz méter alatt felrémlik az erdőszéli etető. Ki faraghatta meg a dongáit? És régen? Vagy mióta meglazultak az eresztékek? Surin István házát gyümölcsfák, szőlők, díszcserjék és fenyők veszik körül. A lakáson belüli állapotokat akármelyik világvárosi otthon megirigyelhetné, védőtakarók fedik a szőnyeget és csiszolt kristálypoharak kerülnek az asztalra. Az első koccintás után megtudom: a gazda hobbija a gyümölcskertészet, s hogy Ludas öregjei is eljönnek időnként megkérdezni, hogy miként metszi az őszibarackot és a szőlőt, ez jelenti a tanyai közművelődési klub egyik — egyetlen — érdeklődési csoportját. Művelődési klub — Nemigen lehetne itt szakköröket alakítani, főleg a ludasi életforma miatt, ráadásul számolni kell egy „adott” szinttel — mondja és közben barna vendéglátósköpenyéről lesöpri a ráragadt pihéket. — Még egy dolgot szívesen megpróbálnék: rádiósszakkört. A helyi MHSZ segítene is, ha távírász-gyakorlato- kat beiktatnék. De ilyen kéréssel nem lehet a „tanyasi” fiatalok elé állni. Talán érti: ha előbb megtanítanám a detektoros rádió építését, aztán két tranzisztort, később négyet építhetnének a saját készülékükbe, akkor volna siker, a maguk csiholta hangot élvezhetnék. Ehhez viszont nem kapok anyagi támogatást. Hát nincs. — Ez még. nincs — rosszalja a felesége a sarkos fogalmazást. — Még lehet. Amikor ’78-ban az alkotmány ünnepén megnyílt a művelődési klub, akkor kaptunk televíziót, lemezjátszót, diavetítőt, kártyát, sakk-készletet, asztali biliárdot és másfél száz könyvet, amit a törteliek negyedévenként cserélnek. Fellépett nálunk népi együttes, fővárosi énekes és zenekar is. Emlékszem ’79- ben itt rendezték a nagyközségi alkotmányünnepet, volt legalább ötven személygépkocsi és a ludasiakon kívül vagy kétezer ember. Ez már valamiféle elismerést is jelentett. — Ludasban alig élünk kétszázan. És amikor ez a klub megalakult, magunk sem hittük igazán, hogy van értelme. Ezért adta ki a tanács a klub melletti épületrészt lakásnak, de már úgy bánjuk, mint a kutya, aki hetet kölykedzett. Milyen jó volna most olvasó-, vagy játékszobának, hiszen kinőttük az egykori iskola egyetlen tantermét. Vasárnap, kedden és csütörtökön tartunk nyitva, mindig vannak legalább húszán—harmincán. Csakhogy ez tanyavilág, itt még ügy, közművelődési program a tévénézés, és ha bekapcsoljuk a készüléket, leoltjuk a villanyt, akkor csak a képernyő ural mindent, közben semmi mást nem lehet csinálni. A település jogásza — Kéthetenként tartunk Ismeretterjesztő előadásokat — veszi át a szót az asszony. — Mindig olyasmiről, ami az itteniek életét érinti: kisállattenyésztésről, szerződések jogi formuláiról, az alkoholizmusról, egészségügyi problémákról, munkajogról és a családi életről. Alkalmanként jönnek húszan-harmincan. Hát hogyne, itt borzasztó nagy dolog, ha beállít hozzánk a járásbíróság elnöke, vagy a főorvos úr, nem is beszélve az állami gazdaság igazgatójáról. El tudja ezt maga képzelni? És a kéthetenkénti filmvetítés, egyszer eljöhetne megnézni, hogy mi van olyankor. Megtaláltam az emberemet, párjával együtt. Boltosok. Kereskedelmi portékájukhoz árukapcsolásként adják a közművelődési klubba szóló meghívókat. „Karnyújtásnyira” élnek a szomszéd tanyáktól. Surin Istvánról azt is tudni kell, hogy Ludas jogászának nevezik: kérvényt, szerződést ír, ügyintézési tanácsokat ad. ö így mondta: megnézhetem a „tablóban” — kereskedelemadminisztrációs fogalom — évente átlag harminckét olvasója is van és negyedévenként mind a százötven „könyvét” elkölcsönzi (!). A tangazdaság autóbusza a közművelődési klub előtt veszi fel az itt lakó dolgozókat, s visszafelé is ez a végállomás, ezért aztán kenyeret, konzezr- vet is árusítanak a kultúrbüfében. Kenyeret, konzervet, kultúrát, közösséget. A Lada műszeréről tudom: közúton százharmincöt kilométerre vagyunk a fővárostól. Tanyán, Pest megyében. Surin István és felesége Láberővel haza, a tanyára — a falu szélső házától Tassy Béla metszete Barcza Zsolt felvétele KRISZT GYÖRGY nem rendelkezik népművelői diplomával! Furcsa: a ludasi tanyakönyvtár olvasói statisztikája véletlenül pontosan azonos az országos átlaggal, tehát jobb a megyeinél. Él, funkcionál a tanyai közművelődési klub a megüresedett iskolában. Cáfolatként néhányak állítására, amely szerint az ilyen klubok nem lehetnek életképesek. Nincsenek! Pontosabban, még egy létezik a ceglédi és egy dabasi járásban, amely a ludasihoz fogható. Tegyük hozzá: a négy kilométeres körzetben elszórt lakosság egyötöde — nem statisztikai módszerrel meghatározva (!) — rendszeres látogatója a klubnak. Nem pont ezen múlik Ludas a perifériáról érkező példajelzés. Ügy lehet, hogy éppen pozitív erejével irritálja társadalmi lelkiismeretünket. Pest megyében körülbelül kétszázhuszonötezer ember él tanyán és külterületen, többen a bejárók, ingázók létszámánál. A szociológiailag visszaáramlást folyamatnak nevezett jelenség mozgásüteme szerint az ezredfordulón is ugyanennyien lesznek, a megye lakosságának csaknem egynegyedét alkotva. Eddigi tapasztalataink szerint a tanyák ellenálltak a korábbi elsorvasztási koncepciónak. Ellenállhattak, mert nemzetgazdasági funkciót töltenek be. Pest megye több mint egynegyednyi lakossága kulturálisan ellátatlan, fehér foltokon él. Ludast nem lehet feledni! Mert igazolja: nem pénzen múlik a tanyai közművelődés lehetőségeinek megteremtése, hiszen magánszámítások szerint a ludasi klub teljes fenntartása és működtetése négy év alatt sem haladta meg a százötvenezer forintot, annyit, amennyibe egy látványos közművelődési intézmény előcsarnokának egyetlen ablaksora került. Nincs csoda Ludason. Csak a törtek tanács és a művelődési ház egykori — nyugdíjba vonult — és alig több mint fél éve kinevezett új igazgatója azt tette, amit kellett.
