Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-10 / 290. szám
9 1982. DECEMBER 10.. PÉNTEK Péntek délutántól Crossbar-központ Szentendrén Ma délután üzembe helyezik Szentendrén és környékén az ú) — crossbar rendszerű —, távhívásra alkalmas telefonközpontokat. Ezzel kapcsolatban a Bu- dapestvidéki Postaigazgatóságtól az alábbi tájékoztatót kaptuk: Ats üzembe helyezés előreláthatólag 3 órát vesz igénybe. A posta kéri, hogy 15 órától 18-ig Szentendrén és a város körzetébe tartozó településeken a telefont Csak segélykérő beszélgetésekre vegyék igénybe. A tűzoltóság, a rendőrség, a mentők korlátozás nélkül hívhatók az átállás ideje alatt az új és a régi központban egyaránt. Az új, korszerű telefonközpontok üzembe helyezésével egyidejűleg a régi központokat megszüntetik, s ezért valamennyi telefonszám megváltozik, az újak ötjegyűek, ezeket a most kiadott telefonkönyv tartalmazza. Minden előfizetőnek kézbesítették a távbeszélő-névsort, a szentendrei postahivatalban is megvásárolható 18 forintért. Körzetszám: 26 Az átkapcsoláskor műszaki hibák felmerülhetnek, amiért a posta előre is elnézést kér. Felkészültek arra, hogy ezeket a lehető leggyorsabban elhárítsák. A crossbar-központ üzembe helyezésétől kezdve Szentendre és környékének előfizetői közvetlen tárcsázással hívhatják Budapest, valamint a távhívásba már korábban bekapcsolt 397 helység távbeszélő-állomásait, Szentendre mellett az országos távhívószolgálatba most kapcsolják be Csobánka, Dobogókő, Leányfalu, Pilisszántó, Pilisszent- lászló, Pomáz, Tahitótfalu, Visegrád, Dunabogdány, Budakalász, Kisoroszi, Pilisszent- kereszt, Pócsmegyer, Sziget- monostor és Tahi összesen 1375 telefon-előfizetőjét. Körzetszámuk: 26. Budakalász 80 előfizetője is ötjegyű telefonszámot kapott, s így ezután Budapesttel nem helyi, hanem távolsági beszélgetést folytathat; A szentendrei gócközpont 3 ezer, a hozzá kapcsolódó 9 végközpont összesen 2780 vonal kapacitású. A beruházási program most befejezett, első ütemében azonban olyan hálózatot építettek, amel* az új központba történő átkapcsolást, csak a meglévő előfizetőknek teszi lehetővé. A további hálózatépítésre és új Korszerű szerelvények Barcza Zsolt {elvétele állomások bekapcsolására előreláthatólag 1983 végétől kerülhet sor. Távlati terv A beruházás teljes költsége: 167,8 millió forint. Az épületek 68,2, a crossbar távbeszélő-központok 83,8, a helyi és helyközi hálózatok 15,8 millió forintba kerültek. A szentendrei és a körzetbe tartozó települések új — crossbar rendszerű — telefonközpontjainak átadásával kapcsolatos kérdéseinkre Ladányi Sándortól, a Budapest- vidéki Postaigazgatóság távközlési forgalmi osztályának vezetőjétől kértünk választ. — A budakalásziak egy része most rosszul járt. Miért kellett azokat, akiknek eddig hatjegyű telefonszámuk volt, Budapest helyett a budakalászi végközpont közvetítésével Szentendréhez kapcsolni? — A település egyik része eddig Budapesthez, a másik Szentendréhez kapcsolódott. Ez a kettősség nem tartható fönn, a távbeszélő-hálózatnak is Igazodnia kell a közigazgatási területhez. Budapest különben sem bírja a nagy terhelést, s a távlati fejlesztési terv szerint csak Budaörsön, Budakeszin és Törökbálinton maradnak fővárosi telefonszámok. Ezek a települések ugyanis gyakorlatilag összeépültek Budapesttel. Piros színű tábla — Szentendréről telefonálva hányas díjkörzetbe tartozik például Visegrád és Budapest? — A saját gócon, körzeten belül I-es, a szomszédos góc II-es, a távolabbi III-as. Visegrád tehát I-es, Budapest a II-es díj körzetbe. — Lehet-e az utcai fülkéből más településre telefonálni, ha zárva van a helyi posta- hivatal? — Minden településen a legforgalmasabb helyen, a tanácsháza vagy a posta előtt kijelöltünk egy nyilvános távbeszélő-állomást (piros színű tájékoztató tábla van rajta), ahonnét a 01-en keresztül oda is lehet olyankor telefonálni, ahová nincs távhívás. A 02-es telefon számon ' pedig sürgős tartalmú táviratot lehet feladni. — Hol kell ezt kifizetni? — A telefonközpont kezelője, illetve a táviratfelvevő mindenkor részletesen ismerteti, hogy hol, hogyan, mikor kell a távolsági hívás vagy a távirat díját kifizetni. Sz. P. Mii látunk az áruházakban? Nagy forgalom, köznapi kínálat Háromszázezerrel magasabb napi bevétel Közeleg a karácsony, s már javában áll az ajándékvásár. Valamikor novemberben kezdődött, s tart egészen szilveszterig. Mikulás—karácsony—szilveszter—újév: olyan sorozat, ami próbára teszi a kereskedőket. Ám a vásárlókat is; a türelmüket és természetesen a pénztárcájukat. A tömeg, a zsúfoltság ellenére az ember ajándékot örömmel vesz. Csak legyen mit. Vajon van-e? Mit kínálnak az áruházak? — Ezt néztük meg Érden, Vácott és Gödöllőn. Játékország feltöltve Az Érd áfész-áruház előtt feldíszített, hatalmas karácsonyfa áll. A kirakatok is ünnepiek. Az egy hónappal ezelőtt megnyitott áruházban most már mindennapi a forgalom. Ez alól az első emeleti ajándék-játék osztály kivétel. A 140 négyzetméter alapterületű osztályon 6 millió forint értékű az árukészlet, s tizenkét eladó foglalkozik a vevőkkel. Egy hónappal ezelőtt mondta Nagy Károlyné osztályvezető: Azt hiszem sikerült jó gárdát kialakítani, s hamarosan igazi közösség lesz a miénk. Nagy szükség is van erre, mert a sportszerek, játékok és ajándékok árusításában most egymást követik a nagy hajrák. —• A játékosztályon a vártnál is nagyobb a forgalom, de állják a sarat — mondta most róluk Cajzágó László, az Érd Áruház igazgatója. Forrongó, lüktető üzlet, igazi áruház az Érd. Szinte minden napra jut valami meglepetés. December 4-től például ezer forinttal olcsóbban adják a fekete-fehér tévékészülékeket, amíg a készlet tart. Most a hét végétől a földszinti shopban illatszert, ékszert, órát is árusítanak és díszcsomagolást vállalnak. A november 4-1 nyitástól mostanáig 35 milliós forgalmat értek el, folyamatos az áruutánpótlás. A készletük 43 millió forint értékű. Az összetétel azonban változott. A lakástextilosztályon például elfogyott a 220 forintos csehszlovák takaró, s újdonság a 100-szor 150 centiméteres gyermektakaró 62 forintért. A sportosztály meglepetése: osztrák férfiingek 278 forintért. Egymilliós bevétel Gajzágó Lászlóné elmondta azt is, hogy a hét végére, a jövő hét elejére a Skála-Coop- tól a lakástextilosztályra nagyobb szállítmányt várnak, amiben keresett — például import csizmák — áruk is lesznek. Az országgyűlés ipari bizottsága csütörtökön a Parlamentben Gorjanc Ignácnak (Szolnok megye_), a testület elnökének vezetésével ülést tartott. A képviselők megvitatták az ipar 1983. évi költségvetésének irányelveit, valamint a szénbányászat helyzetével, fejlesztésének feladataival kapcsolatos minisztériumi előterjesztést. A korábban kiküldött írásos tájékoztatókhoz Rabi Béla ipari minisztériumi államtitkár, illetve Horváth László, a minisztérium főosztályvezető-helyettese fűzött szóbeli kiegészítést. . — Az idei esztendő, akárcsak népgazdaságunk egészében, az ipar számára sem tartozott a könnyűek közé — mondotta Rabi Béla. A gondok sajnos az eredményeken is láthatók: az ipari termelés növekedése elmarad a tervezettől. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a tervezett export- növekedés, bár megközelíti az előirányzatot, mégsem valósul meg teljesen. Az ipar néhány exportorientált területén ugyanis olyan válságjelenségek bontakoztak ki a világpiacon, melyeket az ipar többi ága nem tudott teljes mértékben kiegyenlíteni. Ám a külső körülmények nehezedése nem adhat teljes felmentést néhány vállalatnak. Ezek ugyanis még nem alkalmazkodnak teljesen a világpiac változásaihoz, egyelőre termelési szerkezetük sem Olyan, hogy alkalmas legyen a Országgyűiési bizottságok tárgyalták Jövőre sem lesz könnyebb gyors változásokból adódó veszteségek pótlására. Az ipar hozzájárul a népgazdaság devizaegyenlegének javításához, ám sajnos egyelőre nem az export növelésével, hanem a működéséhez szükséges import csökkentésével. Rabi Bélá szólott az ipart mindinkább sújtó munlcaerő- hiányról, az importkorlátozásokból adódó gondokról, de kiemelte: a vállalatok többsége jól reagált a közgazdasági szabályozók szigorodására. A jövő esztendőről szólva hangsúlyozta: — Ne gondoljuk, hogy nehézségeink az év utolsó napján megszűnnek. Minden azt mutatja, hogy a világban továbbra is lesznek majd számunkra kedvezőtlen jelenségek. Ezek káros- hatásainak kivédésére az idén sok tapasztalatot szereztek a vállalatok. Mindezek hasznosításával remélhető, hogy az ipar jövőre növeli termelését és exportját is. Jó biztosítéknak látszik erre, hogy a terv alaposan előkészített, az érintett üzemek ismerik a szabályozórendszer, az importgazdálkodás változásait. A vitában felszólalt Kovács László Pest megyei képviselő, a DKV szakmunkása is. Kifejtette, hogy míg a kőolajfeldolgozókkal szemben is mind nagyobb követelményeket támaszt, több exportot kíván tőlük népgazdaságunk, — egyes termékek hiányoznak a folyamatos, jó termeléshez. Több más társához kapcsolódva aggasztónak minősítette a munkaerőhelyzetet. ★ , Csütörtökön a Parlamentben Gyenes András (Pest megye) elnökletével ülést tartott az országgyűlés külügyi bizottsága. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Péter János, az országgyűlés alelnöke. A bizottság meghallgatta, megvitatta és tudomásul vette Nagy János külügyi államtitkárnak a nemzetközi helyzetről és a Magyar Népköz- társaság külpolitikájáról szóló tájékozta tóját. Ugyancsak meghallgatta és jóváhagyta Roska István külügyminiszter-helyettes előadását a tárca 1983. évi költségvetéséről. A vitában felszólaltak Réger Antal és Tausz János Pest megyei képviselők is. A váci Naszály Áruházban novemberben 10 százalékkal nagyobb volt a forgalom, mint egy évvel ezelőtt. Most december első felében elérik a napi 1 millió forintos bevételt, ami 2—300 ezer forinttal több az ajándékozási szezon előttinél. Ettől függetlenül nincs (legalábbis eddig nem volt) tolongás és sorba sem kell állni. Tóth István, az áruház igazgatója azonban panaszkodott. — Jóformán csak azt tudjuk kínálni, amit máskor is, mert alig kaptunk kifejezetten ajándékozási cikkeket. Elemes játékból például tavaly sokkal több volt, mint most A logikai társasjátékok közt sincs újdonság és a választék sem nagy. Kevés a hordozható magnó és már nincs olcsó lemezjátszó. Sokan keresik a hócsizmát, pedig drága, s míg tavaly volt, most nincs. Gyermeksí- léc és korcsolya sincs. Kifogyott a kvarcóra is — mondta Tóth István. Természetesen azért nem üres a Naszály. Műszaki áruház lévén, a profiljába tartozó vegyes iparcikkekből nagyok a készletek és a választékkal sincs baj. Most már várhatóan a bútorkínálat is javul. Az ipar ugyanis 6—7 vagonnal lemaradt a megrendelt és visszaigazolt mennyiség szállításával, s ezt rövid idő alatt szeretnék bepótolni. Újabb szállítmányok A gödöllői Skála-Coop áruházát éppen átmeneti állapotban találtuk. Két kirakatból már kiszedték a november 8-án kezdődött engedményes vásár cikkeit, de a karácsonyiakkal még nem rendezték be. A decembert 40 millió forintos árukészlettel kezdték. Ez 4—5 millióval több a korábbinál. Az árukínálat, a választék azonban osztályonként más és más. Az élelmiszerrészlegben például a karácsonyi édességek közül csupán a konzum szaloncukor hiányzik, de bőven van a drága zselés és desszert, valamint függelék. A vas-műszaki osztályon színes tévék, mosógépek, lemezjátszók, asztali rádiók között lehet válogatni, de nincs olcsó lemezjátszó. Pintér Ferenc, az áruház igazgatója és Barsi Istvánná igazgatóhelyettes azonban ezt kiegészítette azzal, hogy az ünnepek előtt újabb szállítmányt kapnak. Nincs kellő választék szilárd tüzelésű kályhából, bojlerből és hűtőgépből. A kultúr cikkosztályon kevés a kozmetikai áru, van viszont háromféle szánkó, kétélű korcsolya, plüssfigura és társasjáték, többféle szovjet karóra, fali és egyéb dísztárgy-. A röuiköt-osztályon is hasonló a helyzet. — Tavaly jobb volt az ellátás — állapította meg Györki Lászlóné eladó. — Van áru, csak a választék kisebb. Itt nálunk sok a bőrkesztyű meg a férfikalap, de kevés a férfi- szőrmesapka. A hiánycikkek helyett ajánlunk mást. . Kifoghatja a jót Lőrincz Józsefné, a Földhivatal előadója, aki a kislányának blúzt vásárolt, elmondta: — Itt a gödöllői áruházban, a kultúrcikkboltban, meg a butikokban a karácsonyi ajándékok nagyobb részét már megvettem. Nem kell ezért a fővárosba utazni. Az áruházba Is többször ajánlatos benézni és akkor az ember kifoghatja a dolgokat... Szente Pál A Budapesti Csokoládégyárban az idei karácsonyra ezer- kilencszázkilencvcnliárom torma zselés, és kétszázhuszonhét tonna konzum szaloncukrot készítenek, A gyár a teljes hazai szaloncukor-mennyiségnek csaknem a felét gyártja. A harmadik piacon Építkezések együttműködéssel _ Az Émexport Fővállalkozó Vállalat és az osztrák Hofman —Maculan Építőipari Vállalat képviselői Budapesten együttműködési megállapodást kötöttek. A megállapodás célja, hogy főként harmadik piaci építési megbízások elnyerésében és teljesítésében működjenek együtt. Az osztrák cég — amely egyebek között részt vett a bécsi ENSZ-város és az új Duna-híd építésében — jelenleg elsősorban a fejlődő országokban vállalt nagy munkákat. Az együttműködési megállapodásban bécsi székhellyel olyan közös vegyes vállalat alapítását tervezik, amely széles körű építési piackutatás után, a megbízások elnyerésére közös ajánlatokat tesz, megszervezi az építés vállalati, ipari hátterét és közreműködik a munkák finanszírozásában is. Elsőként Algériában, Irakban és Egyiptomban készítenek elő közös vállalkozásokat. Horváth László a szénbányászat helyzetéről, feladatairól szólva egyebek között elmondotta, hogy az előző ötéves tervben csaknem 6 millió tonnát termeltek terven felül a bányák. Űj üzemek épültek, és jelentősen, csaknem 8 százalékkal csökkent az ott dolgozók száma. A jelenlegi tervidőszakban évente 25—26 millió tonna szénnel számol a terv. Tavaly ennél némileg kevesebbet sikerült kitermelni, az idén — a korábbi lemaradás ellenére — úgy tűnik, hogy az év végéig a hiányt pótolva, lehetséges a tervet teljesíteni. A lemaradás sajnos helyenként hiányokat okozott, pedig a szénbányászat és a kapcsolódó intézmények mindent megtesznek a lakosság ellátásának biztosításáért. Horváth László szólt a liász- és az eocén-program jelenlegi helyzetéről; a szénnemesítő, -dúsító beruházások lehetőségeiről; a szénbányászati irányítás' módosításáról. Elmondotta: a jelenlegi kitermelési ütem mellett több mint száz évre elegendő mennyiségű és minőségű szenünk van ahhoz, hogy az olajtüzelést az olcsóbb szénnel váltsuk fel.