Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-09 / 263. szám
8 1982 NOVEMBER 9., KEDD ÍREK 1982. november 9. Kedd. Tivadar napm ja. A Nap kél 6.39 — nyugszik 16.16 órakor. A Hold kél------nyugszik 14.92 órakor. si Va it H jctí » t ti iíjaiíásí Nyugat felől lassan növekszik a felhőzet. Eső még nem valószínű. A délies szél egyre több helyen megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharos széllökések is várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: eleinte változóan felhős idő várható, számottevő csapadék nélkül. A szél mérséklődik. Az időszak közepétől erősödik az éjszakai lehűlés. A fenyőfára Befejezéshez közeledik a fenyőfadíszek gyártása a Vegyesipari Vállalat üvegtechnikai üzemében. Az idén egymilliónyolcszázezer darabot készítettek karácsonyra. KITÜNTETÉSEK Az Elnöki Tanács hosszú időn keresztül végzett kiváló munkájuk, kiemelkedő társadalmi tevékenységűk elismeréseként a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta Tapolczai Kálmánnak, a Volán Tröszt vezérigazgatójának, és Tóth Lászlónak az Utasellátó Vállalat volt főigazgatójának, Vörös Csillag Érdemrenddel tüntette ki Jávor Józsefet, a MALÉV vezérigazgatóját. A kitüntetéseket Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter adta át. — Nyesztcrcnko a Vigadóban november 20-án, szombaton este fél nyolckor a Fáklya és a Szputnyik folyóiratok meghívására egyetlen koncertet ad Jevgenyij Nyesztyerenko a Vigadóban. A műsoron Csajkovszkij- és Borogyin-művek szerepelnek. Zongorán Jevgenyij Senderovics kíséri. — Együttműködés. Műszakitechnológiai együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak az NDK-beli Robotron cég képviselői a Telefongyár nagykátai gyáregységében. Ez jó lehetőségeket kínál mindkét üzemben a termelés korszerűsítéséhez. — Tisztított burgonya. Elkészült a szigetcsépi Lenin Termelőszövetkezet zöldségfeldolgozó üzeme, ahol évente mintegy 200 vagon termést dolgoznak majd föl. Nyolcvan százalékban burgonyát, valamint gyökérzöldséget és paprikát. Az üzemet a tervek szerint évente húszmillió forint értékű áru hagyja majd el. — Ganz-torony. A Gödöllői Árammérőgyár szakemberei fejlesztették ki azt a hitelesítő mérőműszert, amely 0,2 százalékos pontossággal képes dolgozni. A berendezést a hozzákapcsolódó kiegészítő műszerekkel, elsősorban laboratóriumokban és hitelesítő /állomásokon használják. / — Kétezernél többen fürödhetnek a váci strandon az 1984-es szezontól/Az 50 millió forint értékű bővítés eredményeként a vízterület mintegy ezer köbméterrel bővül. A Vasbetonipari Művek megkezdte a munkát a strand területén. Egy kis átépítéssel Emeletes szállítókarám Egyszerű, de elmés módszert dolgozott ki a jószágok gazdaságosabb szállítására a Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat. Újítással az IFA tehergépkocsik rakfelületét kétszintesre építették át, Így a kisebb testű jószágokból, ■juhból, sertésből mégegyszer annyit szállíthatnak, mint a hagyományos módon. A gépkocsi szállítóterének a felső 'szintje mozgatható: ha például szarvasmarhát szállítanak, felhajtható, sőt le- és feljárónak is használhatják. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik tragikusan elhunyt felejthetetlen leányunk, Oláh Tiborné szül. Rácz Erszébet, Anna tanárnő temetésén megjelentek és szóval yagy távirati úton fejezték ki együttérzésüket, hogy mély fájdalmunkat enyhítsék. A gyászoló .család. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kara 1982 novemberétől hónapos felvételi előkészítő tanfolyamot indít Gödöllőn az 1983/84. tanév nappali és levelező tagozatának I. évfolyamára jelentkezők számára. A tanfolyam díja: 650 Ft. A jelentkezés határideje: 1982. november 20. A foglalkozások heti három alkalommal a délutáni órákban lesznek a felvételi vizsga ‘tárgyaiból, matematikából és fiziícáből. Jelentkezni személyesen vagy írásban lehet az alábbi címen : Agrártudományi Egyetem ./Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar "Nappali Tanulmányi Csoport, Gödöllő, Páter Károly u. 2103. A Közlekedéstudományi Intézet minősítése alapján az új karámmal felszerelt kocsik a közúti forgalomban részt vehetnek. Egy-egy új karám negyedmillió forintos költsége az előzetes számítások alapján nyolc-tíz hónap alatt megtérül. FENYŐ LÁSZLÓ NYOLCVAN ÉVE, 1902. november 9-én született, és 1945-ben — 43 éves korában — hált mártírhalált Fenyő László kétszeres Baumgartennagydíjas költő, műfordító, kritikus, a Nyugat című folyóirat állandó munkatársa. Jellegzetesen budapesti költő volt, a Nyugat úgynevezett második nemzedékének jelentős alakja. Első verseire az izmusok túlfűtött hangja hatott; korán megjelent első kötetét — Építés orgonája — 1922-ben elkobozták. Legendásan nyomorúságos élete, a kor embertelensége csüggedt halálfélelemmel, a magány szomorúságával töltötte meg költészetét. Versei együttérzően szólaltatták meg a város elesett kisembereinek gondjait. írásait a Nyugat, a Válasz, a Szép szó, a Toll, a Tükör, a Magyar Csillag, a Pesti Napló, Az Üjság, a Népszava közölte rendszeresen. Későbbi köteteinek — Elítélt, őszi kávéház, Kűség, Csokor, Városliget — költészetét a korábbinál is keserűbb elhagyatottságérzés hatotta át, de egyúttal arról tanúskodtak, hogy erősödött tiltakozása, a költészet hivatásába vetett hite is. A háború éveiben munkaszolgálatos volt; 1944 végén elhurcolták, majd agyonlőtték. A vad .k etetésével óvják uz erdőket Teli madárotthonok Az erdőgazdaságok ezekben a napokban már a téli felkészülés befejező szakaszához érkeztek. Fontos feladat, hogy az állat- és növényvilágot a természet zord viszontagságai ellen megóvják, valamint azoktól a súlyos károktól is, amiket az élőlények okoznak. A madarak ilyenkor a fák odvábán keresnek menedéket a tél ellen, az őzek, a szarvasak és a nyulak viszont a fák kérgének rágásával okoznak nagy károkat. A W&dártani Intézet külön műhelyt nyit ott, ahol fatuskókból, előregyártott elemekből a különböző madarak méretéhez alkalmazkodó mesterséges odvakat, madárházakat készítenek. Százával helyezik ki ezeket a fák törzsére, így kímélik az eleven fákat a rongálódástól. Az őzek, szarvasok, nyulak, rágcsálók fakéregpusztító szokásával szemben egyfelől több 14-12-5« (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) Á TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER 8-tól 16 «rüg: PA VÉL MELINDA MA GONDJA VAN, Yaci_segítsécbe szókul, hívja fei.I Százhatvan kilométerrel száguld Tomboló szélvihar Súlyos anyagi károkat okozott, és eddig összesen 9 halálos áldozatot követelt a Dél- Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában tomboló szélvihar. Franciaországban az Atlanti-óceán déli partvidékén és a Földközi-tenger vidékén az óránként 160 kilométeres sebességgel száguldó szél fákat döntött ki, háztetőket sodort el, villany- és telefonvezetékeket szakított le. A földközi-tengeri partvidéken, Hérault megyében gátakat tört át a felkorbácsolt tenger — két falut elárasztott a víz. Dordogne megye nagy részében megszakadt az áramszolgáltatás, vasárnap este óta a lakosság csaknem 60 százalékának otthonában nincsen világítás. Zord az időjárás péntek óta egész Spanyolországban is. Madridban szombat óta szakad az eső, a város több régi negyedében kiáradt a Tajo folyó. Az anyagi károk országszerte jelentősek. Számos út járhatatlan. A szélvihar és a felhőszakadás következtében közlekedési fennakadások és áramszünet volt Madridtól mintegy 450 kilométerrel Északra, Léon vidékén is. Portugáliában a tomboló szélvihar miatt két kikötőt — a lisszabonit és a portóit — le kellett zárni. Lisszabon több negyedében szünetelt az áramszolgáltatás, megszakadt a telefonösszeköttetés. A viharos tengeren -légy halászhajó sülylyedt el. Sok más városban szintén megszakadt az áramszolgáltatás, és közlekedési fennakadások támadtak. Portugália középső részében, a hegyvidéken már lehullott az első idei hó. etetöállomás telepítésével védekeznek, másfelől óvják a fák kérgét. Ennek hagyományos módszere, hogy a törzset szalmával tekerik be. Ez azonban rendkívül munkaigényes. A gödöllői erdőgazdaságban tavaly új módszert kísérleteztek ki. A Rozmaring-Rotox kármentő szolgálata egy osztrák céggel karöltve olyan vegyszerrel kezelte a fákat, ami kellemetlen szagával messzire elriasztja az állatokat. A kísérlet tavaly rendkívül eredményesnek mutatkozott. Az eljárást most széles körben alkalmazzák abban a reményben, hogy ily módon nagy értékeiket óvhatnak meg. K. Z. Melegitetle a kéményt Kigyulladt a víkcndliáz Családjával és barátaival Szentendrére kirándult hétvégi házához Martis Béla budapesti lakos. Megérkezésük után be akartak gyújtani a tűzhelybe, ez azonban többszöri próbálkozás után sem sikerült. Martis ekkor más megoldáshoz folyamodott: felment a padlástérbe, kibontotta a kémény tisztítónyílását, s egy meggyújtott újságpapírral akarta a kéményt felmelegíteni. A nagy huzat azonban az égő papírt kikapta a kezéből, s a következő pillanatban a nádtető lángra lobbant. A hétvégi ház tüzet fogott, s az eddigi adatok szerint a keletkezett kár eléri a 120 ezer forintot. A vizsgálat szakértők bevonásával tovább folytatódik. Vernr plindult Közép-európai Idő szerint hétfőn hajnali 5 óra 53 perckor a Dél-Dakota állambeli Rapid Cityből Föld körüli útra indult a Jules Verne nevű, héliumtöltésű ballon. A francia íróról elkereszteli légi jármű elindítása a tervezettnél három órával későbbre sikerült, mert zavarok támadtak a két részből álló ballon feltöltésekor. A parancsnok ugyanaz a Maxie Anderson, aki tagja volt az Észak-Amerikát, illetve az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő ballonexpedícióknak. A 48 éves Anderson, aki egy albuquerquei bányavállalat vezető tisztviselője, Donald Idával, egy coloradói faiskola tulajdonosával osztja meg a gondolát. A tervek szerint a dél-dakotai Fekete-hegyek egyik szélvédett völgyéből kiindulva északkeleti irányba repülnek Kanadáig, onnan pedig ki az Atlanti-Óceán fölé. Ott a ballon feltehetőleg délkeleti irányban folytatja útját és az Azoriszigetektől valamivel északra halad el, majd átszáll a La Manche-csatorna felett és berepül Európa fölé. A csúcsra érés előtt Lezuhant a hegymászó Csobánkára érkezett Buchleitner László 24 éves budapesti meós két társával, azzal a szándékkal, hogy az Oszolytetőt megmásszák. A három alpinista azonban indulás előtt még betért a község italboltjába, ahol szeszes italt fogyasztottak. Ezután vágtak neki a túrának. Közeledve a tetőhöz, a mászókötelet a körülbelül 30 méter magas csúcson biztosították, s ketten sikeresen fel is kapaszkodtak. Az utoljára mászó Buchleitner azonban közvetlenül a csúcs előtt lezuhant, s olyan súlyosan megsérült, hogy életét vesztette. Gázolások, ütközések Kivilágítatlan lovas kocsi Figyelmetlenség. Mogyoródon özvegy Hegedűs Józsefné 60 éves helybeli nyugdíjas figyelmetlenül lépett az úttestre egy álló autóbusz mögül, s egy közeledő személygépkocsi elgázolta. Hegedűsné súlyosan megsérült. Módosultak az igények A hidegben is hű lenek November első napjaiban is teljes kapacitással dolgozik a hűtőipar. Folyamatosan töltik fel a tárolókat, a hazai igények és az exportmegrendelések kielégítésére. Az ipar szakemberei szerint összességében változatlan a kereslet a mirelit termékek IIÁDIO ES TV MŰSORÁBÓL 8MÜ Elveszett a Zsámbéki Medence Mgtsz. „Zsámbéki Medence Mezőgazdasági Tsz. 2071. Páty 73. sz.” bélyegzője. A bélyegző használata 1982. november 2-től érvénytelen. A bélyegző használatából származó károkért a termelőszövetkezet nem tud felelősséget vállalni. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 8.27: Eszmék faggatása. 9.07: Nótacsokor. 9.44: A GycrmekrádiO műsora. 10.00: Hírek. 10.03: MR 10—14. 10.35: Beethoven-művek. 11.20: Operákból részletek. 11.40: Tigrisugrás. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Hangverseny délidőben. 14.18: Kóruspódium. 14.41: Elő világirodalom. 15.00: Hírek. 15.05: Couperin: III. koncert. 15.28: Kisiskolások műsora. 16.00: Népzenei Hangos Üjság. 16.40: Spanyol szerzők műveiből. 17.00: Hírek. 17.05: Mozgásterek. 17.30: Két filmdal. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.30: Esti Magazin. 19.15: József, a kenyéradő. 19.4G: Népdalest. 20.36: Hindemith: Mathis, a festő — szimfónia. 21.05: Szintézis. 21.35: Haydn: G-dúr trió. 22.00: Hírek. Sport. 22.20: A Távol-Kelet közelről. 22.30: Technikai szünet. 22.33: Banchicri: Kis ünnepség. 22.50: Mit ér a nevem? 23.00: Versenyművek. 24.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 0.10: virágénekek. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek, idöjárásjelentés. 8.05: Fúvósindulók. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. Ütközben. 8.35: Társalgó. 10.00: Zenedélelőtt. 12.25: Gyermekek könyvespolca. 12.30: Hírek. Ütközben. 12.35: Melódiakoktél. 13.30: Téli dalok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Operaslágerek. 14.30: Hírek. Ütközben. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: örökzöld dallamok 1G.30: Hírek. Ütközben. 16.35: Csúcsforgalom. 18.00: Disputa. 18.30: Hírek. Ütközben. 18.35: Népdalok. 19.00: Könnyűzenei újdonságokból. 19.25: Nem is tudtuk, hogy népbetegség. 19.35: Csak fiataloknak! 20.30: Hírek. Ütközben. 20.35: Kálmán Imre operettjeiből. 23.45: Nótaszerenádok. 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Beethoven: I. szimfónia 10.00: Szegedi Ernő zongorázik 10.44: Fekete Afrika zenéjéből. 11.00: Hírek. 11.05: Külpolitikai könyvespolc. 11.20: Szimfonikus zene. 13.00: Hírek. 13.07: Népdalok. 13.30: A Benkó Dcxieland együttes játszik. 14.ll: Fiatalok Stúdiója. 14.31: Üj lemezeinkből. 17.40: Labirintus. 17.55: A Stúdió 11 műsorából. 18.25: Mai magyar szerzők műveiből. 19.00: Hírek. 19.05: Diákkönyvtár hangszalagon. 19.35: Berda József versei. 19.40: A vokális és zongoramuzsika remekeiből. 21.51: Régi zene — régi hangszerekkel. 22.42: A vonósnégyesjáték mesterei. 23.30: Hírek. Idő járásjelentés. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. 13.55: Iskolatévé. 16.15: Hírek. 16.20: Ember és Föld. 16.45: Kuckó. 17.15: Madarász Katalin énekel. 17.50: Princ, a katona. 18.25: Dél-alföldi krónika. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Liszt Ferenc. 5—6. rész. 20.50: Stúdió »82. 21.50: Unió. 22.40: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Ember, táj, történelem. 21.15: Liszt: Les Prelüdes. 21.30: Tv-híradó 2. 21.50: Karel Gott. Zenés film. iránt, az igények azonban némiképp módosultak. Korábban főleg a készételeket vásárolták, most viszont mindinkább a gyorsfagyasztott zöldségfélék, a paraj, a tök és a sóska, valamint a natúr gyümölcsök, krémek a kapósabbak. A gyárak igyekezzenek ezeknek a termékeknek az arányát növelni. A választék további bővítésére az ipar vetőmaggal, szaktanáccsal nyúl* segítséget az üzemeknek az új fajták, a brokkoli, a kelbimbó. a babok körébe sorolt romano termesztésének fokozására, s régen elfelejtett zöldségfajták termesztési hagyományainak feltámasztására. Elütötte a teherautó. Monoron egy útkereszteződésben Major Andrásáé 37 ^ves helyi lakos kerékpárjával irányjelzés és körültekintés nélkül kanyarodott, s egy tehergépkocsi elütötte. Majomé súlyos sérüléseket rzenvedett. Elmenekült az ittas vezető. Cegléden a Kossuth Ferenc és a Kozma Sándor utca kereszteződésében Laborcz Tivadar 42 éves helybéli lakos személygépkocsijával nekiütközött az előtte haladó Labancz János autójának. A baleset után, bár sérülés nem történt, szóváltásba keveredtek, majd Li.borcz Tivadar a helyszínről elmenekült. A rendőrjárőr 20 percen belül elfogta, s ekkor derüli ki, hogy a gépkocsivezető ittas volt. Fantomszekér. Dánszentmtklós külterületén az Albertijára vezető útszakaszon Pintér Sándor 26 éves csévharaszti lakos motorkerékpárjával nekiszaladt az úttest jobb oldalán haladó Janda József 22 éves albertirsai fuvaros kivilágításán ’ was kocsiiának. A baleset következtében a motoros súlyosan megsérült. Érvényben november 9-től Val ii taáríol vamok Vásárolható Vételi Eladás! P é 0 Z O t CD legmagasabb árfolyam 100 egységre, >ank jegycímletek forint ban Angol font 50 6303,87 6693,79 Ausztrál dollár 50 3530,23 3748,59 Belga frank 5000 75,87 80,57 Dán korona L000 419,25 445,19 Finn márka 100 683,94 726,24 Francia frank 500 521,17 553,41 Görög drachma 500 50.45 53,57 Hollandi forint 1000 1350,61 1434,15 Japán yen (1000) 10 000 138,12 146.66 Jugoszláv dinár 100 50,67 53,81 Kanadai dollár 100 3082,06 3272,70 Kuvaiti dinár 10 12 802,50 13 594.40 Norvég korona 1000 520,83 553,05 NSZK-márka 1000 1468,90 1559,76 Olasz líra (1000) 50 000 25,62 27,20 Osztrák schilling 1000 209.30 222,24 Portugál escudo 5000 40,75 43,27 Spanvol peseta 5000 31,95 33,93 Svájci frank 1000 1705.00 1810.46 Svéd korona 100 505,71 536,99 Török líra 1000 20,95 22,25 USA-dollár 100 3781,69 4015,61 a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pestmegyei Tanács lapja. Megjelenik -» hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: Sági Agnea. — flrPT Iirpvn U!DI AD Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. SÍI Irányilószám: 144«. - Kiadja a f tol lYlLU I ti nlDLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 8. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi .telefonja: 348—100 és 336—130. —- ■ ' -szcrkccztőcógi titkárság: 142—228. ___________________________________- FIOKSZERKESZTÖ3ECEINK: ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér I. Pf. 19. 9701. Telefon: 11—*00. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 38. 2080 Telefon: 43—352. GődőUSI. Hírlap, ítKdKiló Szabadság út 2 Pf H 2100. Telefon: 81-96. - Monorl Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf, 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykörös, Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398. - Váci Hírlap, Vác. Lenin K Pf 1! 2601 Telefon- 10-095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, «kézbesítőknél és á posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KH1 215- 96 162 pénzforgalmi lelzőszámra. A lan ára• 8 oldal 1 40 Ft 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest megyei Hírlap Ondex- 25 064 HU). ISSN M33-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0309-5*67 (Érdi Hírlap), ISSN 9133-1857 (GödöUől Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monorl Hírlap). ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-JH*-- (Vád Hírlap).