Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-07 / 262. szám
1982. NOVEMBER 7., VASÄRNAP IfíOTT v <Jurmp FELRUHÁZVA O A KGST villamosipari együttműködési bizottsága Debrecenben tartotta ülését. ® Gazdag program kínálta magát az érdeklődőknek a szovjet könyv és hanglemez ünnepi hetén. Q A Hazafias Népfront környezetvédelmi munkabizottsága a környezetvédelem közgazdasági összefüggéseiről tárgyalt. ® A hét híre az is, hogy a ruházati kereskedelem számára országos értekezletet rendeztek a Belkereskedelmi Minisztériumban. Előkelőségeknek számítottak, mert módos emberek voltak valamikor Cegléden, Vácott, Nagykőrösön a ruhaházak tulajdonosai, a nagy ruhakereskedők. Az említett városokban két-három család tartotta kezében a kereskedelemnek ezt az ágát, amiről meggyőznek bennünket a régi adólisták. Ma, furcsa módon, kevesek gazdagodnak meg a ruházati cikkek eladásából, ezt állítja az állami és a szövetkezeti kereskedelem, a butikosok viszont nem állítanak seemmit, hanem szép csendben növelik forgalmukat, persze nem ők öltöztetik a megyét, azaz az ellátás döntő része a szocialista szektor boltjaira marad. Hosszú évek óta a megye kiskereskedelmében a ruházati cikkek forgalma emelkedik a leglassabban, sőt az idén megtorpant még ez a lassú naladás is. Aminek vannak objektív, életszínvonal-politikai okai, hiszen a kényszerű átcsoportosítása a kiadásoknak mindig is érzékenyen érintette a ruházkodást, ám vannak olyan okai is, hogy a ruházati kereskedelem nem tudott, nem tud méretben, anyagban, színben, fazonban olyan választékot kínálni, mely összhangban állna a kereslettel. Ez a fő magyarázata annak a fura helyzetnek, hogy a forgalom csökkent, mert nincs olyan árutömeg, amely kicsalná a forintokat a pénztárcákból, a készletek viszont növekedtek a vállalatoknál, a szövetkezeteknél, azaz van áru, de nem az az áru, amely kelendőnek bizonyul. Minderre azt mondhatnánk, miért vesz át olyan árut a kereskedelem az ipartól, amiről előre tudja, nem kell majd a vevőknek?! Ne kérdezzük ezt. A kereskedők ugyanis tudják, meg is mondják: csak akkor kapnak keresett — a szakma megjelölése szerint kurrens — cikket, ha átveszik a többit, a nehezen elfogyót, a raktárban porosodót, az ódivatút is. Amiről a vevő nem tud, a kereskedő nem tehet, következményeivel azonban szembetalálkoznak mindketten. Sokat elmond felruházkodásunk helyzetéről, sorsáról a következő tapasztalati tény: a megye a főváros után az első a kiskereskedelmi forgalomból V- ló részesedésben, összességében éppúgy, mint az élelmiszereknél, a vegyes iparcikkeknél; a vendéglátásban — Borsod az első — a második; a ruházati áruk forgalmazásában viszont a kilencedik., .1 A tavalyi 1,9 milliárd forintos értékesítésből 1,2 milliárdnyit a százhatvannégy szakbolt bonyolított le, azaz meghatározó a szerepük abban, vajon a 144 millió forint értékű méteráruk, a 480 millió forintos felsőruházati cikkek, a 335 millióért eladott lábbelik megnyerték-e a vevők tetszését, vagy egy részüket csup'án azért vásárolták meg, mert nem volt más, tetszetősebb, divatosabb, kedvrevalóbb helyettük?! Jó lenne felruházni a kereskedőket a képességgel, leljenek választ az ilyen kérdésekre, amint arra is, vajon miért topog évek óta egy helyben a megyében a lakástextíliák forgalmazása? Árpi főként azért szembetűnő, mert a főváros után a megyében épül a legtöbb új lakás! Fogyasztói magatartásunk sem rejt kevesebb feszültséget, ellentmondást, mint az előbbiekben érintettek, csak éppen a dolgoknak ez a része valahogy elsikkad családon belül éppúgy, mint az, összesítésbe». A megye munkás háztartásaiban például egy főre, számítva öt év alatt 450 forinttal emelkedtek a ruházati kiadások, az élvezeti cikkekre költött pénz viszont 1030 forinttal hízott meg! A szellemi foglalkozásúak családjaiban hasonló a helyzet, míg a kettős jövedelműeknél egyenesen az következett be, hogy a ruházati kiadások öt év alatt változatlanok maradtak, az élvezeti cikkekre fizetett forintok meg „természetesen” gyarapodtak, egy családtagnál évi ötszáz forinttal. Talán ennyire gazdag lenne egy-egy család ruhatára, ennyire ránk illene a jólöltözöttség jelzője? Amennyire igaz az, nehezen lehet ma öltözéke alapján megkülönböztetni a munkást, az értelmiségit, annyira igaz az is, hogy kétséges a jogosultsága, a célszerűsége annak a fogyasztói magatartásnak, amely a ruházati kiadásokat a fontossági listán az utolsók közé sorolja. Azaz felruházkodhatnánk némi ésszerűséggel — döntéseinkben. Mészáros Ötté Kliment Miklós, a MÁV és Angyalik Imre, a CSD képviselője előtt vizsgáznak a Vagonok Veress Jenő felvételei Édes műszakok Szezon a cukoriparban November elején teljes erővel három műszakban üzemelnek a cukorgyárak. A termés mintegy 70 százalékát már átvették, s előreláthatóan január közepéig mindenütt feldolgozzák a répát. Az időjárás kedvez a szedőknek, a gépek könnyen haladnak a viszonylag száraz talajon, s így ütemesen szállíthatják a 12 cukorgyárba az alapanyagot. Naponta összesen mintegy 4100 vagonnyi termést dolgoznak fel, megközelítően száz vagonnal többet, mint egy évvel korábban, időközben ugyanis sikerrel befejeződtek a rekonstrukciók >s növekedett a kapacitás. A cukorrépatermesztés a jól jövedelmező ágazatok közé tartozik. Különösen az elmúlt három évben élénkült a termelési kedv, amióta az új átvételi rendszert bevezették, s a jobb minőség elérésére ösztönzik a gazdaságot. A termelők fegyelmezettebben tartják be az agrotechnikai előírásokat, és magas cukorfokot biztosító fajtáka; alkalmaznak. Mindezek eredményeként az ipar az idén is megfelelő mennyiségű nyersanyaghoz jutott. A cukortartalom azonban a kedvezőtlen augusztusi, szeptemberi időjárás miatt — némiképp elmarad a tavalyitól. Mindent egybevéve azonban jövőre is kielégítik a hazai igényeket; mintegy 5 millió tonna cukrot adnak majd át a kereskedelem .ek. Magyar kolónia a határ túlsó oldalán Tartós kiküldetés Sturovóban Halászok földjén Kamcsatkában Ahol elsőként látják a napot Lengyel szén, NDK-Trabant a szlovák határállomáson. Az útirány: Magyarország Közösen a munkában, s együtt — időnként — a szabad időben is. Például a szlovák, vagy a magyar vasutasnapon, a nemzeti ünnepeken, tátrai kiránduláson, vagy a Szobi napok rendezvényein. Az együttes munka sok barátságot is eredményezett már. A jó összhang ékes bizonyítéka ifjú Kuris Lajosné, aki tolmácsolással segíti beszélgetésünket. Magyar menyecske, Szobon lakó vasutas, de nemrégen még Sturovóban lakott, s az épület másik részében a CSD (a Csehszlovák Vasutak) irodájában dolgozott. Kuris Lajos, a férje maga is régi vasutascsalád fia, olyané, amelyikből többen már kezdettől fogva dolgoznak Sturovóban. S ez a házasság még csak nem is páratlan a maga nemében ezen a különleges munkahelyen. Kemény szolgálat Sokan irigylik a Sturovóba járó magyar vasutasokat. Valamivel jobban keresnek, mint az itthoniak, külföldön teljesítenek szolgálatot. Ez azonban az éremnek csak az egyik oldala. A Sturovóban szolgálatot teljesítők alighanem keményebben dolgoznak mint itthoni társaik. S munkájukhoz sokszor nemcsak szorgalomra, hanem nagy szakmai hozzáértésre és leleményességre is szükség van. Olyan javításokat is el kell végezniük kézi módszerekkel, amelyeket itthon jól felszerelt üzemek, műhelyek segítenek. Az ott dolgozó vasutasok valamennyien tudják, ezen a munkahelyen a MÁV-ot, s a Magyar Népköztársaságot is képviselik. Ez a magyarázata, hogy itt a szokásosnál is szigorúbb a fegyelem. S aki erről megfeledkezik, annak hamarosan befejeződik a tartós kiküldetése. Csulák András 5 Moszkvából az IL—62-es Kamcsatkába nyolc óra ^ alatt teszi meg az utat. Ez az ország legkeletibb része, ^ ahol elsőként kel fel a nap, s a félsziget dolgozói itt ^ kilenc órával korábban kezdik a munkanapot, mint a ^ moszkvaiak. A Szovjetunió megalakulása óta eltelt hat évtized alatt teljességgel megváltozott e távoli vidék ar^ culata is. A változásról szemléletesen beszél Dmitrij Ka$ csín, az SZKP területi bizottságának első titkára. — Gyakorlatilag újjászületett az egész gazdaságunk — mondotta. — Különösen nagy változások zajlottak le az északi népek életében. Ma már nehéz elképzelni, hogy még nem is olyan régen a korjákok, evenkek, csukcsok földbe vájt kunyhókban vagy jurtákban éltek és tömegesen pusztították őket a járványok. — Kamcsatka fő terméke a hal. Ez a terület adja az ország halászzsákmányának tíz százalékát. A haltermelés mennyiségét nem növeljük. Legfontosabb a termékek feldolgozása. A tengerből kifogott zsákmány mintegy 20 százalékából fehérjékben gazdag tápanyag, halliszt készül, amely nélkül ma már elképzelhetetlen az iparszerű szarvasmarha- és baromfitenyésztés. A mezőgazdaság célja pedig, hogy a félsziget kemény éghajlati viszonyai között is megtermelje az itteni lakosság számára szükséges élelmiszereket. Egyébként a lakosság teljes szükségletét kielégítjük zöldségfélékből, burgonyából és káposztából. Állattenyésztésünk a tej- és húsigényeknek mintegy 30—32 százalékát fedezi. Legnagyobb gondunk a kevés munkaerő. A terület lakossága bár számbelileg növekszik ugyan (évente mintegy 5 százalékkal), de ez nem elegendő. Ahhoz, hogy többen jöjjenek hozzánk az ország más részeiből, építkeznünk kell. Sok minden készül Kamcsatkán, de az igényekkel nem tudunk lépést tartani. Ebben az erősen földrengésveszélyes zónában az építkezés drágább, mint az ország más területein. A másik sajátos kamcsatkai probléma a szállítás. A mi adottságaink közepette nem gazdaságos közutat építeni. A partok mentén a szállítás egyetlen lehetséges formája a vízi út. Másutt a légi közlekedés és szállítás jelent kapcsolatot a világgal. — Kamcsatka energiaigényét teljes egészében saját hőerőművekben állítjuk elő, Gazdag zsákmány az uszty-kamcsatszkij halászati kombinát egyik hajóján a fűtőanyagot viszont más területekről szállítjuk ide. Viszont termálvízzel a természet bőségesen ellátta a félszigetet. Távlatokban úgy gondolkodunk, hogy Kamcsatka déli részén a geotermikus energia felhasználására térünk át. Észak szükségletét pedig a folyókra épülő vízerőművek egészítik majd ki. Versenyző partnerek S bizonyíték az a vörös, egyik oldalán magyar, a másikon szlovák feliratú vándorzászló is, amelyiket immár sokadik alkalommal a magyar vasutasok nyernek el. Vita nélkül — állítja Ivan Horváth. A munkaverseny-szabályzatot közösen dolgozták ki, a teljesítményeket pontosan mérik, s eddig a magyarok bizonyultak többször is jobbnak. Ameddig a szem ellát, sínek, vonatok, villamos vezetékeket tartó traverzek a vágányok között. Kezükben kalapácsot, szerelőkulcsot tartó alakok, a felszálló köd alól kibúvó szerelőcsarnokok, mindenütt egyforma szürke vasúti épület. Sturovó (Párkány), 1982. november. Csehszlovák—magyar közös, üzemváltó határállomás. Az együttműködés, a szomszédos, baráti országok kölcsönösen előnyös kapcsolatainak példája. Ismerkedjünk meg a Budapesttől gyorsvonaton alig egy órai útra fekvő határállomás munkájával. Fele idő alatt Vonatunk átrobog a határon, az Ipoly hídján. Pár perc és Sturovóban széliünk ki a szerelvényből. A sínek fölött I gyalogos átjáró, s ismét egy cseppnyi magyar felségterületen magyar vasutasok, vámőrök, egészségügyi szakemberek munkahelyén fogad Such Géza, a MÁV sturovói képviselője. Beosztottjai 420-an a magyar vasút kinyújtott karjaként itt munkálkodnak azon, hogy a küldemények a lehető leggyorsabban, a legkisebb időveszteséggel jussanak el céljukhoz: Csehszlovákiába, Magyarországra, vagy Európa más területére. Miért is szükséges a közös üzemeltetésű határállomás? Hogy ezt megértsük egy picit, meg kell ismerkednünk a vasúti szállítás technológiájával. A szerelvényeket — legalábbis így volt ez 1963-ig —, a határ mindkét oldalán Szobon és Sturovóban is megállították. Átvizsgálták a vagonokat, nincs-e valamilyen baja a külföldre induló kocsinak. Ellenőrizték az árut, elvégezték a növény- és állategészségügyi vizsgálatokat, a vámellenőrzést, s természetesen elkönyvelték a szükséges adatokat. Az állásidő, ha személyvonatról volt szó kétszer negyven perc volt, ha tehervonatról jóval több. Ennek az időnek a felét sikerül most megtakarítani azzal, hogy a csehszlovák és magyar vasutasok, s a többi szakember egyszerre, egy helyütt — s tegyük hozzá —, egymást segítve látják el a szükséges tennivalókat. Jó az összhang Naponta átlagosan hatvan teherszerelvény (azaz harminc Magyarországra, 30 Csehszlovákiába tartó tehervonat), nyáron 17, télen 8 pár személy- és gyorsvonat továbbítása a feladat. Nem kis munka, hiszen aprólékosan, figyelmesen sok ezer vagont kell átvizsgálni, kijavítani a javítható hibákat, egyeztetni a fuvarleveleket. Ha szükséges állatokat etetni, feltölte.ü jéggel a hűtővagonokat. Ha valami ok miatt elkerülhetetlen, átrakni másik teherkocsiba egy vagonnyi árut. Ha nem jó az összhang rögtön megáll a szerkezet, a határon vesztegelnek a valahol annyira várt küldemények. Buch Géz» és Ivan Horváth naponta egyeztetik a tennivalókat Az összhang azonban -r s ezt már Ivan Horváthnak, a vendéglátó sturovói határállomás szlovák állomásfőnökhelyettesének szaval alapján is leírhatjuk —, kiváló. Ami persze, korántsem jelenti azt, hogy nincsenek viták, véleménykülönbségek, de a cél mindig az, hogy találjanak megoldást, s azon melegében oldják meg a nehézségeket. Ezt a jó összhangot, ami az Itt dolgozók számára olyan magától értetődő, a kívülálló számára is sok momentum bizonyítja. Például az a markológép, ami időről időre besegít a magyaroknak, ha rászorulnak. Vagy éppen fordítva: amikor nem is olyan régen a sturovói állomáson egy kisiklott teherkocsi akadályozta a forgalmat, Budapestről hívtak segítségül egy nagy teljesítményű darut, hogy szabadítsa fel a pályát.
