Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-06 / 261. szám
“x/ß iia tP 1982. NOVEMBER 6., SZOMBAT »Színházi levél«« Tisztának maradni Sorsfordulók ábrázolása a művészetben A valóság nemcsak szimbólum Mi közünk nekünk egy XIII. század közepi, eretneknek kikiáltott vallási mozgalomhoz, miféle indítéka lehet Illyés Gyulának arra, hogy épp erről a mozgalomról — és népről, mely a mozgalom révén lett híressé —, az albigensekről vagy kathárokról (tisztákról) drámát írjon? — kérdezték az értetlenkedők (és az előre megfontolt szándékkal értetlenek) már annak idején, 1969 decemberében, amikor Illyés drámája, a Tiszták, a pécsi Nemzeti Színházban színre került. A kérdés — mint minden hasonló kérdés bármely igazán rangos történelmi dráma kapcsán — mondvacsinált volt. A Tiszták éppen úgy a mához szólt, mint Illyés korábbi történelmi drámái, az Ozorai példa, a Fáklyaláng, a Dózsa György, vagy a Teleki László drámáját átdolgozó Kcgyenc, s a Teleki László életének drámáját művé formáló Különc. Mi állt, mi áll ezeknek a drámáknak — és még nem egy más, nem történelmi témájú Illyés-drámának — a központjában? Ugyanaz, mint Illyés egész életművében: a kiélezett történelmi és nemzeti, valamint magánhelyzetekben való helytállás, az emberi tartás, az erkölcs kérdése. Valamennyi említett műben ez az alapkérdés, és erre az alapkérdésre akkor is a mai nézőhöz szóló, az ő kérdéseire válaszoló művet lehet (és kell, Illyés szerint) írni, ha a cselekmény valamikor Valentiánus császár korában vagy éppen az albigensek földjén, 1244-ben játszódik. E kérdéseket ugyanis minden korszak felteszi a népeknek és az uralkodóknak, az egyszerű embereknek és a kiválaspo|t vezetőknek. É^.p történelem aszerint ítél és emlékezik majd (a régiekről, de rólunk is, hiszen egyszer mi is régiek leszünk), hogy miként sikerült a helytállás, méltóan viselte-e nép, vezető, kiválasztott és elvegyülő a történelmi feladatok súlyos terhét vagy gyöngének, gyávának, kisszerűnek, fennmaradásra érdemtelennek bizonyult. Ugyanaz az aggodalom munkál tehát Illyés drámai műveiben is, mint minden egyéb munkájában: aggodalom a nemzet megmaradásáért, aggodalom azért, hogy legjobb mivoltában maradjon meg, s hogy úgy maradjon meg önmagának, hogy másoknak is hasznára legyen. Ez a legmagasabb erkölcsiséggel átitatott nemzetféltés Illyést nagy magyarok sorába kapcsolja: a prédikátorok. Zrínyi Miklós, a felvilágosodás írói, a reformkor nagyjai, Széchenyi, Vörösmarty, Arany, sőt Ady, József Attila, Móricz Zsigmond s ki tudja még hányán állanak lángoszlopként eböen a Sorban. Nem veletlen, hogy többük egy-egy Illyés-dráma hőse is —, mert általuk is el akarja mondani azt, amit a Tisztákat kísérő egyik írásában így foga lmázott: Az albigensek tragédiája azt példázza, hogy az igazságot el lehet fojtani, hogy az eszme nem győz a puszta létezésénél fogva, hogy utolsó szálig ki lehjt irtani igaz ügyért küzdő népeket, országokat: hogy egünkre az Értelem nem megy föl olyan magaerejűen, mint a Nap, hanem csak a többség buzgalma árán, s még akkor is pillanatonként tartani kell teljes erővel, teljes éberséggel. Ennek példázasára készült az én tragédiám is. A dél-franciaországi Pireneusok 1200 méter magas, cukorsüveg alakú szikiacsucsan ülő sasfészek, Montségur várában volt utolsó menedéke azoknak az albigenseknek (kathároknak), akik Albi városáról kapták nevüket. E szabad szellemű, művelt, s tulajdonképpen már a későbbi olasz reneszánsz szellemét megelőlegező közösség irodalma, a provánszi nyelven írt költészet, magának Daniénak is példaképül szolgált. A trubadúrok egész Európába szétvitték ezt a költészetet, az élet szeretetének, a szellem és a test örömeinek dicséretét. Kell-e mondani, hogy ez a szellem mennyire irritálta a dogmákba merevedett egyházat, mennyire harcolt ellenük, s mennyire üldözte a Krisztus puritán tanaihoz visszakanyarodó kathárokat. Szabályos kereszteshadjáratban — jó négy évtizeden át — küzdött az albigensek állama, e gazdag, szabad és emberközpontú közösség ellen. Montségur, 1243—44-ben, már a végső pont, az ellenállás utolsó fészke. IX. Lajos francia király meg a pápa, IV. Ince, egyaránt az albigensek vesztére tör; egyik világi hatalmát félti, s gazdag földiüket kívánja el tőlük, a másik az egyház ortodoxiáját, hatalmát, gazdagságát, félti, s az egyedül üdvözítő hit dogmáit sértő új, merész szellemét támadja. . I llyés drámájának hősei ebben a történelmi erőtérben mozognak: Perella, a várat védő katonaság feje, Marty atya, a kathárok püspöke, Corba, Perella felesége, Azalais, a lányuk, Fierre-Ämiel, a gőgben és elvakultságban félelmessé növő pápai legátus, Des Arcis, az ostromló francia hadak feje s a többiek itt vívják harcukat, mely nemcsak azt példázza, hogy egy kicsiny vár is lehet nagy védőbástyává, hanem azt is. hogy az a tűzhalál, melyet a vár eleste után önként vállal az utolsó, kétszázvalahány kathár, nem a megsemmisülés, hanem az örök fennmaradás, az örök példaadás máglyatüze. A Tiszták az utolsó szálig kiirtott álbigéiY- sekről szól, de — mint Illyés írja —: ... még élő, küszködő népeknek, közösségeknek. S így személy szerint nekünk is. Hiszen — s ez is korunk újdonsága — úgy. mint századunkban, tán soha nem volt az egyén boldogulása, bukása, jó vagy rossz halála annyira beletöltve annak az anyanyelvi, vallási vagy faji közösségnek a sorsába, amely emberré nevelte... Az új vezetésű-társulatú Nemzeti Színház nyilván kettős okból választotta a magyar színpadokról tizenkét éve hiányzó Tisztákat az évad első bemutatójául. Az egyik ok: a meghirdetett színházi programhoz, a műsortervben a magyar drámáknak fokozott súlyt biztosító koncepcióhoz illő, hogy egy igen jelentős mai magyar művel indítsák a szezont. A másik: jó alkalom ez a bemutató a 80. születésnapját ünneplő Illyés Gyula köszöntésére is. Nos, Kerényi Imre rendezése, ez a puritán és emelkedett hangvételű munka, méltóan felel meg mindkét célnak. Szükségünk van arra, hogy a színpadról nemes, féltő és bölcs szavak is szóljanak hozzánk. S kitől kaphatnánk ezt meg érvényesebben manapság, mint egy nemzeti színháztól s egy nemzeti költőtől? Gyerekeim iskolája évek óta minden november 7-i ünnepséget egy környékbeli moziban rendez. A megemlékezés után vetítenek a diákoknak. Időnként fölmerül bennem a kérdés: vajon hogyan ábrázolják a filmekben és általában a művészetekben a történelmi eseményeket, sorsfordulókat, hű képet ad-c vagy hamisat egy-egy film, könyv az embereknek? Erről beszélgettünk Ancsel Éva filozófus-kandidátussal, az ELTE tanárával. Emberi sorsokban — A művészetekben csak ritkán lehet a történelmi fordulatokat a maguk közvetlenségében, eseményszerűségében megragadni, hiszen a nagy történelmi fordulatok, forradalmak csak akkor válnak igazán a művészet tárgyává, amikor emberi sorsokban jelentkeznek, áttevődnek az emberek életébe. Akár úgy, hogy közvetlen résztvevői a fordulatnak, vagy úgy, hogy egyéni sorsuk változik meg a történelmi események során. Solohov: Csendes Donjában például egy kozák család életén — de különösen Grigorij alakján — keresztül, mindenoldalúan képes megmutatni a forradalom és a polgárháború egész viharos időszakát, szinte minden emberi alternatíva és történelmi karakter fölvonultatásával. A világ legnagyobb filmje Ejzenstejji: Patyomkin páncélosa, melynek minden kockája — közte a lépcsőn leguruló gyerekkocsival — ugyanannak a történelmi jelentésnek a kifejezője, természetesen a művészi, érzéki megjelenítés sajátos módján. A forradalom prózája — Mi a véleménye az úgynevezett direkt földolgozásról? — Nem hiszem, hogy a mű csak annyiban és úgy adhatja vissza például az októberi forradalmat, ha a Téli Palotát rohamozó pétervári munkásokat állítja elénk a festő vagy filmrendező. A történelemábrázolás tehát nemcsak tematika kérdése. Isaac Babel egy-egy elbeszélése — például a világhírű Dolgusov halála című írás Pénteken a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában sajtótájékoztatót tartottak a szovjet filmhétre hazánkba érkezett küldöttség tagjai: Vlagyimir Baszkakov, az összszövetségi Filmtudományi Kutató Intézet igazgatója, a delegáció vezetője, Julij Rajzman filmrendező és Tatjana Dogiljeva filmszínésznő elmondták, hogy az ünnepi filmhéten bemutatásra kerülő filmek a legutóbbi időszak terméséből valók, de természetesen nem adnak teljes keresztmetszetet a Szovjetunió filmgyártásáról. — első pillantásra egyedi történést, egyetlen halált ábrázol. A mű egésze azonban mégis messze túlnő ezen az egyszeriségen. A szovjet irodalom azon alkotásai, amelyek a forradalom után születtek, vagy ma, ugyanúgy magukban hordják az eltelt két emberöltő történelmét, mint egy-egy Auróraábrázolás. Idézzük csak föl Csingiz Ajtmatov: Az évszázadnál hosszabb nap című kisregényét... — Mit jelent ez konkrétan? — Arra gondolok, hogy nem mindig vagyunk egészen hívek a történelmi valósághoz, de különösen nem a forradalmak valóságához akkor, ha csak szimbólummá vált eseményhez kötjük, hiszen az 1917-es forradalom folytatódott abban az időben is, amikor már minden fegyverzaj elült, és az első villanyvezetékeket fektették Szovjet-Oroszország távoli, elmaradott területein. Történelemtanításunk hitelesebb lehetne, ha bevonná azokat ' a művészeti alkotásokat az oktatásba, amelyek nemcsak az ünnepi történéseket, hanem a forradalom prózáját is megjelenítik. Az átalakulás kezdete Lenin véleménye volt, hogy a forradalom folyamat és nem egyetlen aktus, vagyis a hatalom megragadása csak a kezdete az átalakulás hosszú történelmi periódusának, ö figyelmeztetett arra, hogy a kommunizmus tanulása egyúttal az egész kultúra elsajátítását is jelenti. Ezért javasolta, hogy a szovjethatalom emeljen emlékművet Lev Tolsztojnak, annak a grófnak, aki íróként a legmélyebben fejezte ki az orosz parasztság vágyait. — Mit emelne ki a magyar írók hasonló művei közül? — Nem véletlenül volt és van olyan nagy népszerűsége Gyurkó László: Lenin, október című könyvének. Emberközelből követi nyomon Lenint és a forradalom eseményeit is. — És a filmművészet alkotásai? — Ejzenstejn és Pudovkin óta sok nagy szovjet filmiendező közelített új és új módon a témához. Nagyon szeretem Alekszandr Mitta filmjét, a Ragyogj, ragyogj csillagom címűt. Itt sem maga a történelem az, ami elénk tárul, hanem ahogy az emberi sorsok-Magyarországon a szovjet filmeket 1949 óra 541 millió néző tekintette meg. A filmfesztiválok, a filmhetek hagyományosan jó alkalmat adnak a két ország filmes szakembereinek találkozására, de természetesen a mozilátogató közönség látja legtöbb hasznát az ünnepi rendezvényeknek. Idén számos retrospektív jellegű vetítést tartanak a filmszínházakban. A Gorkij moziban Hat évtized mesterművei címmel szerveznek sorozatot, a program: Patyomkin páncélos, Csapajev, Szivárvány, Szállnak a darvak, Andrej Rubljov, Etűdök gépzongorára. A Kinizsi filmszínház a szovjet nemzetiségi stúdiók filmjeiből összeállított alkotásokat mutat be. A Diadal mozi műsorán egyebek közt a Sztalker, a Tükör, az Oblomov néhány napja és a Viva Mexikó című film szerepel. A Fórum filmszínház a gazdája a szovjet filmvígjátékokat bemutató vetítéssorozatnak, s az Alkotás mozi ad otthont Georgij Danyelija vígjátékainak. A szovjet filmek fesztiválján november 4. és 10. között a rendezvény központi programjához tartozó filmeket — Ősszel a tengernél, Megbocsátás, Az öszvér nem megy esküvőre, A fekete tyúk — vidéki városainkban is bemutatják. ban megjelenik; mert csak így lehet a művészet több, mint szemléltetés, csak az emberre vonatkoztatott történelem megragadása nevezhető egyáltalán művészi teljesítménynek. Hétköznapok történelme A magyar filmművészet még mindig adós — nem mennyiségileg — az elmúlt 37 év történelmének mély és sokoldalú ábrázolásával. Mégis kiemelnék egyet, a legszebbet: Makk Károly: Szerelem című filmjét. Ez sem azoknak az éveknek a politikai szférájáról, hanem emberi viszonylatokról szól. Kétségtelenül eredmény, hogy több film is készült, de ettől még a művészi megalkotás nem megoldott, nem befejezett — a 80-as évek drámai folyamatait is beleértve. Ezen a területen a társadalomtudományoknak is van elmaradása. Leginkább talán a történészek haladnak mostanában jó úton. Kutatási forrásként rendkívül érdekes a Tények és tanúk sorozat, de ezek források és nem eredmények. Komplexebb módszer — Tehát történelemtanításunk is változtatásra szorul? — Ahhoz, hogy a történelem ne legyen halott tananyag, mérhetetlenül sok művet kell a pedagógusoknak bemutatniuk. Nagyobb mértékben kell fölhasználni a zenében rejlő lehetőségeket is, s foglalkozni a különböző korok hétköznapi életének ismertetésével. Ha ezt nem tesszük, nem értik meg a gyerekek, hogy a történelem a hétköznapokban teremtődik. Történelemtanításunk gazdaságtörténeti megalapozása sem erős. Csak nagy gazdasági formációkat tanítunk, s hogy belül mi ment végbe, azt jóval kevésbé, jelenleg készülnek a történelemtanítás új reformtervei, amelyek már sokkal komplexebb módszert próbálnak érvényesíteni a gazdaságtörténettől egészen az eszmetörténetig. Ennek megvalósulása azonban csak a 90-es évekre várható. Lombikban, a világ dolgait a tekintetben is két részre lehet osztani, hogy jól érziik-e magukat - lombikban vagy sem. Nem kell hozzá túlságosan sok töprengés, hogy kitaláljuk: kevesebb az olyan dolog, amelyik szereti a többitől való elszigeteltséget. Mégis, az ön hogyan döntene? című műsor után nyilvánvalónak látszik: az író-műsorvezető Erdélyi Sándor még e minimális időt sem fordította a tárgyán való elmélkedésre. Különben nem találta volna fel a nézőknek a kitüntessük-e az állami munkáját elhanyagoló aktív társadalmi munkást?-vita bevezető példafilmjét — mert annál élettelenebbet, kimódoltabbat bizony elképzelni is nehéz (tegyük hozzá: a színészek ártatlanok, s a rendező, Gárdos Péter is legföljebb bűnré- Skességgel vádolható). Egy efféle film után vitatkozni, beszélgetni alig lehet, mert az előzmények a megfellebbezhetetlen választ is ránk tukmálják. Okos szóval. Nagyon tetszett az Unokáink is látni fogják szerdai adása (és milyen jól kiegészítette Ráday Mihály hasonló című műsorának legutóbbi jelentkezését!). Osskó Judit szerkesztőriporter a legjobb formájában vezette a művészettörténész Németh Lajosnak és a szociológia jeles tudójának, Hankiss Elemérnek a mai építészetről szóló beszélgetését. Közben jó ritmusban következtek a Makovecz Imrével, Csete Györggyel és építésztársaikkal készített riportok (ezekből jó képet kaphatunk seregnyi pompás mai épüle-Az NDK Akadémiáján Tiszteletbeli tag A Német Demokratikus Köztársaság Tudományos Akadémiájának elnöke, Werner Scheler professzor pénteken az NDK budapesti nágykövetségén átnyújtotta Pál Lénárd professzornak, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárának az oklevelet, amely tanúsítja: a Német Demokratikus Köztársaság Tudományos Akadémiája tiszteletbeli tagjává választotta. A televízióban Szűcs-show Cscntcric3 Angcs rendezésében Szűcs Judit-show készül a televízió részére. A vezető operatőr Darvas Máté. A felvételek az újonnan épült Novotel Hotelben készülnek. tünkről). Árnyaltan, higgadtan szóltak arról, hogy miképpen lehetne eltüntetni a panelházak külső sivárságát (mellesleg: a panelház nemcsak rossz, hanem sok millió embernek vitathatatlan boldpgság is!). Az organikusnak mondott emberszabású építészet gyökereiről is fontos dolgokat tudtunk meg: az nemcsak a mai skandináv építészetben keresi a példáit, hanem kapcsolódik a századforduló utáni évek Kós Károly fémjelezte mozgalmához is. Még jobb lett volna a műsor, ha nem feledkezik meg arról a nagyon fontos kérdésről: melyik olcsóbb, a panel vagy az organikus ház, illetve, hogy van-e elég pénzünk a házgyáriak többségénél szebb épületekre... Panoráma. Újra jó volt, különösen a spanyol és az egyesült államokbeli választásokat elemző negyedórákból világlott ki a szerkesztők, riporterek és interjúalanyok profizmusa. Sem Sugár András, sern Avar János nem esett az önmutogatás, az oktalan lelkesedés vagy elkeseredés hibájába. Korrekten kérdeztek, és ezzel nem kis részük volt abban, hogy a spanyol és az amerikai politikusak és a politikával külső szemmel foglalkozók zavartalanul, meggondoltan fogalmazhattak. így kaptunk képet a spanyol szocialista kormányzat nem könnyű jövőjéről, korántsem korlátlan lehetőségeiről és arról, hogy az Egyesült Államokban többször tíz millió olyan ember van, aki a mostonában aggasztónak tetsző jobbratolódással nem ért egyet. Daniss Győző Takács István Illyés Gyula Tiszták című tragédiájában Trokán Péter és Sinkovits Imre Vetítések vidéken és a fővárosban Szovjet filmfesztivál Körmendi Zsuzsa láTV-FIGYELŐ‘
