Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-27 / 279. szám

1982. NOVEMBER 27., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Sárospataky Csaba-­Mese Adjátok hogy boldog legyek árnyékba bújó patakok zöld gyapjas hegyek felhőre vadászó szél békém óvjad hozd el halait a mesebeli tónak ökörszemek röptét lessem ha az erdőt szemem elé tartod engedd anyám látni az arcod tűzből kovácsolt álmaim hogy elfelejtsem takarj be sárguló fűvel és illatoddal erdő rejts el engem. Trencsényi Zoltán-Mint a kötéitánc M egremegett a keze. Ezen az es­tén nem először. Ennél a trükknél újra érezte, hogy le­leplezték. Sőt, több volt ez egysze­rű megérzésnél. Tudta, hogy elron­totta az eltüntetést és a kezéből lát­szólag semmivé foszló kendő sarka igencsak kilógott az ujjai közül. Re­ménykedett. hogy nem vették észre, de aztán belátta, hogy ez lehetetlen. Feltűnő volt — állapította meg ma­gában, és gombóc költözött a gyom­rába. Mosolya is inkább csak egy erőltetett fintorrá vicsorodott. és alig merte elkezdeni a következő trükköt. Ügy érezte magát, mint aki mezíte­len. Izzadt. A nézők ezt persze tu­lajdoníthatták a nagy csokornyak­kendő fullasztó fojtogatásának. meg a frakk — mindent rejtő, tehát nél­külözhetetlen — felöltőjének is. A kártyák eléggé határozatlanul nyíltak szét, a terítés sem lett vala­mi egyenletes. Már a keze is nyir­kos volt. Na még egyszer ... Görcsö­sen markolászta a kártyacsomagot, és arra gondolt, hogy vajon mi az oka ennek a szörnyű bizonytalanság­nak. kínzó határozatlanságnak. Ma­­gasságos ég, hiszen semmivel sem gyakorolok kevesebbet, mint más­kor ... Második nekifutásra már szebb lett a terítés, aztán az egykezes ke­verés is viszonylag flottul sikerült... Megnyugodva szusszant, és még a mosolya is őszintébbnek tűnt. De a nyugtalansága csak nem akart szűn­ni. Bár hitte, hinni akarta, hogy át­lendült a holtponton, de semmi ga­rancia nem volt arra. hogy több gik­­szer nem csúszik be. Márpedig tud­ta, hogy egy bűvésznek csak egyszer kell eljátszania a becstelenségét és vége. Mindennek lőttek. Oda a mű­veszi rang, kárba vész a sokéves gya­korlás, többé nem lesz hitele. A kártyadobásokat hibátlanul mu­tatta be, ez mintha kezdte volna visz­­szaadni az önbizalmát, de valahol a gyomrában még mindig ott motosz­kált az iménti rémes két-három perc. A chicagói golyók gyönyörűen so­kasodtak, majd tűntek el szétnyitott ujjai között, és mégis ... Kötéltánc, gondolta. Sőt, rosszabb, mint a kötél­tánc, mert a kötéltáncos mutatvá­nyának áhítja a sikerét a néző. de a bűvész produkciójánál mindenki a hibára vár... Sietve meglazította az ingét. Bá­multa magát a tükörben. Vékony, fekete bajusza állt utat az arcáról csorgó verejtéknek. Közelhajolt a képmásához, és fürkész tekintettel vizslatta saját arcát. — Művész úr, a taxi... — nyitott az öltözőbe a portás. Hátrafordult, és fáradt, meggyö­tört tekintettel nézte a portást. — Küldje el — mondta nagysoká­ra —, ma este inkább gyalog megyek haza, szükségem van a levegőre. Kö­szönöm ... Homlokát ráncolva ballagott át a parkon. Az első fellépése járt az eszében. A diáktársak csodálták ma­gabiztosságát, varázslónak becézték. Aztán a tükör előtt töltött délelőttök, az unalomig ismételt ujjgyakorla­tok ... az estéről estére felcsattanó taps... a szájtáti nézők, az elismerő tekintetek... Fújt a szél a hídon. Megállt. Jól­esett a hűs levegő. Csend volt, a némaságot a koffer csobba­­nása törte meg. A korlátra könyökölt és nézte a vízen úszó fekete koffert, amely a placcsanás után kinyílt, és a sodrás sebesen söpörte ki belőle a kártyákat, színes kendőket, golyókat, bűvészbotokat, művirágokat... Na­gyot szusszant. Arcát a szélbe tar­totta, és úgy érezte, gyomrából vég­képp eltűnt az a pici gonosz, fojto­gató gombóc. Kenyere, öröme, bánata az agyag Kovács Margitra emlékezve születésének 80. évfordulóján Nyolcvan éve, 1902. november 30-án született Kovács Margit keramikusművész, a modern magyar kerámia nemzetközi hírű alko­tója. A művész már öt éve elhunyt, de gazdag munkássága szentend­rei és győri múzeumába látogatók tízezreit vonzza, hódítja meg. A szentendrei Vastagh-ház, ahová halála után lakószobáját elhelyez­ték a művészre oly jellegzetes használati tárgyakkal együtt, ma az ország leglátogatottabb múzeuma. jeleneteit falképein, figuráin (Fon6, Lakodalmas, Szüret). A technika vir. tuóza volt. Megindító őszinteség A kerámia minden ágában jelentős életműve korszakot jelöl a műfaj ha­zai történetében. Érzelmektől, refle­xióktól erősen átfűtött, jellegzetesen egyéni, sajátosan magyar stílusa pá­ratlanul áll korunk kerámiaművé­szetében. Kiérett alkotásai a képző- és iparművészet határmezsgyéjén állva csak az élet lényeges dolgairól, szerelemről, házasságról, anyaságról, örömről, bánatról, fájdalomról, szen­vedésről, gyászról vallanak mai nyel­ven, de a múlt hazai és nemzetközi hagyományaiból kinőve. Élmény mindenkinek Kezo alól figura és edény, fali­­csempe és relief pazar bőségben ke­rült ki. Művészete olyan természetes és mindenkinek élményt adó, mint a madárdal vagy a virágok illata. Győrött született, művészeti tanul­mányait előbb Budapesten, majd Bécsben, utána Münchenben, Kop­merte Illyés életében a dantei az emberélet útjának felén szorongató pillanatait, válságos éveit, s azt a szívós, önformáló munkát, amellyel kitör a maga ..zordon, sötét erde”-jé­­ből. Érdekes és jellemző, hogy Babits Mihály mellett a másik nagy-öreg kortárs. Móricz Zsigmond — a népi írók atyamestere — melyik verset választotta ki Illyés Gyulától a neki oly kedves (és sokunknak az, akik ezen nevelkedtünk! Magvető — A magyar irodalom élő könyve című gyűjteményébe? Az Ozorai példát. Az ötven sármelléki huszár ballada­komor és mégis virtusra ébresztő­serkentő bátorságát megéneklő ver­sét. Talán azért, mert sejtette, hogy Illyés másfél évtized múlva színmű­vet ír maid a példázatos történetből'’ Nyilvánvaló - nem. Vagy erre akar­ta késztetni? Ez már — lehet. Mó­ricz nagyon jól tudta, hogy a vers nemcsak a iátékosan vakmerő huszá­rok példázata, hanem a maaa válsá­gával vívódó költőé is, s ebben a személyes válságban, vívódásban immáron az egész nrszáe válsága és vívódása fogalmazódik meg. Hogyan is szólnak a vers záró so­rai? Hegyre kerültünk... vagy hegyre szorultunk. barátaim, be megritkult sorunk! S be védtelen, mit zümmögő alattunk az édes ország, melyért harcolunk; s be ingatag a hídfő és be hangos az ellenség!... Ha lesz jövő. hadat talál helyünkön — Legyőzhetetlent, ha mind itt veszünk. EZ aZ Illyés Gyula — az Idézett versrészlet is bizonyíték erre — ki­­verekedte magát — az emberélet út­jának felén — válságból, hogy hirtele­­nében ott találja magát a nemzetélet útjának, a jajt-zümmögö az édes or­­szóg-nak zordon és sötét erdejében. Viszamehetett volna Párizsba — ha úgy tetszik — avantgarde költőnek; még nem tört ki a második világhá­ború Francia, s a ki tudja honnan, honnan-nem odaszakadt barátai. író­társai hívták, várták. (Nemrég ő ma­ga is beszélt erről.) ö azonban maradt. Ballada-ko­mor bátran és a hetyke virtus vak­merőségével vállalta a sorsot, ame­lyet nemzete, szülő-népe sorsa mért rá. Könyörtelen kézzel, Irgalmatla­nul. Vállalta, mert akkor már tud­ta: ha az a férfi és író akar lenni, akivé hivatott, ha nem akarja meg­tagadni felkentségét — nem tehet mást. Innen ered írásainak félelmetes forrósága és kristály-szigorú okossá­ga. Kortársai közül a pár évvel fiata­labb Bálint György ismerte fel ezt a legjobban; az a Bálint György, aki egy volt Illyés Gyulával a maradok elszántságában, pedig tisztán látta: Besötétedett, hűvösen lebben a szél. Most kellene menekülni, ki tudja, lehet e még, mire megint világos lesz. Maradok. Ö írta a Puszták népéről a mind­máig legmegrázóbb véleményt. Spa­nyolországi utazása közben olvasta végig a könyvet, s ez a sajátos vé­letlen — vagy nagyon is törvénysze­rű helyzet — kitágítja benne az Illyés megírta tolnai szegénység vi­lágának horizontját, indulatát: a mikrokozmoszból makrokozmosszá növeli. Néhány mondat a kritikából: tlgy olvastam könyvét, mint valami lélegzetelállító vádiratot... Kazin­czy annak idején, mint ismeretes, felsikongolt egy könyv olvasása közben, Én, míg a Puszták népét ol­vastam, többször úgy éreztem, fel kell ordítanom. A testi és erkölcsi megaláztatások pokoli vízióját ad­ja ez a ragyogóan megírt, hatalmas könyv. ... igen, ordítani akartam, és bűntársnak, falazónak bélyegezni minden magyar írót, aki másról ír és beszél, mint sok százezer magyar emberi méltóságának erről a folyto­nos, büntetlen meggyalázásáról. Vá­rosi ember vagyok, sohasem láttam ilyesmit — ez a könyv most meg­nyitott elöltem valamit, beavatott egy sötét titokba. Katalónia tenger­partján a magyar pusztára gondol­tam, amelyet sohasem láttam, és most megismertem. Lehet-e még ehhez valamit hoz­záfűzni?! Hitem szerint: nem szabad. penhágában, és rövid ideig Sévres­ben folytatta. Korán érett művésszé, a nagy gazdasági válság idején már kiállított, s a 30-as évektől kezdve jelentős hazai és nemzetközi sikere­ket mondhatott magáénak. Eleven népszokások Korai műveire a' népművészet és a kora középkor világa hatott erőtel­jesen, a 40-es években pedig a fran­cia gótika megnyúlt szentjei és a bi­zánci mozaikok dekorativitása ra­gadta meg képzeletét. Szentendrei múzeumának alagsorában láthatók ebből az időszakból való, egykori műtermében maradt remekei, 'mert az akkori mostoha idők nem kedvez­tek az iparművészetnek. Kovács Mar. git is kevés munkáját tudta eladni. Nagy nélkülözések közepette haladt a maga számára kijelölt úton, meg­bízásai ritkán akadtak. Híres szob­rainak sorát a harmincas években kezdte el korongolni. Figurái a felszabadulás utáni években fejlesztette tökélyre. Meg­bocsátó humorral figurázta ki a kis­városi polgárság jellegzetes képvise­lőit, a pipiskedő dámát, a kényes ga­vallérokat, a fényképésznél magát feszesen kihúzó jegyespárt. Hagyo­mányainkat, népszokásainkat óvó szeretettel örökítette meg, a nagy művészet rangján mutatta be a pa­raszti élet azóta már feledésbe ment Figurái, a madonnaarcú paraszt­lányok, a bámész tekintetű, ártatlan, kék szemű falusi hajadonok, a nép­viseletet hordó Kenyérszelő, meg­nyúlt szentjei, bumfordiságukban is kecses állatalakjai, sötétbe öltözött öregasszonyai nemcsak a közelmúlt visszahozhatatlanul elsüllyedt vilá­gának megindító őszinteségű ábrázo­lásai, hanem az európai kerámia­művészet technikai bravúrjai is. Szobrai, festett és mintázott falképei' az ötvenes évek realista stíluseszmé­nyét testesítették meg. Alkotásai minden jelentős hazai és nemzetközi kiállításon kimagasló sikereket arat­tak. Elsők között vette át az alkotó­munka máig legnagyobb kitünteté­sét, a Kossulh-díjat is. A hatvanas években és a megvál­tozott korízlés érintésére mintázása leegyszerűsödött. Samottfiguráiban áttért a darabosabb, összegező for­maadásra, a szaggatott felületkeze­lésre. Töretlen ívű pálya Témavilága is átalakult, már csak az emberi élet megváltozhatatlan té­nyei, a születés, a szerelem, a csa­lád, a szenvedés, az elmúlás foglal­koztatták. Alkotói pályája haláláig töretlen ívű volt. Utolsó percéig dolgozott, mert az agyag saját szavai szerint mindennapi kenyere, öröme, bánata volt. BRESTYÄNSZKY ILONA A cím fölötti két plasztika Kovács Margit alkotása. A szentendrei gyűj­teményes kiállítás anyagából. Sárospataky Csaba-Tizenhat sor a kedveshez üvegcserép arcodon karcolt jelek. Gyertyát gyújtott, hogy lásd. a gond. * Csavargó gőzével egy bővizű fazék lármásan az ajtónak ront. Békével permetezzük szobáinkat, megáll ajtónk előtt az őszi nap. Fényekből rakjuk ki gondolatunk és újra töltjük az üres poharat Csikorogva veszem tudomásul, ha nem vagy. Fogaimmal felőrlöm a recsegő csendet. Fejemre borított paplanom alatt rést nyitok elfáradt szememnek. Holnap, ha már kinn hő tündököl elmondom, hogy miért nem fázom. Addig várj. Hangom még rekedten szól. Pihenj te is, a puha fénynyalábon.

Next

/
Thumbnails
Contents