Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-16 / 269. szám

wem é 9 Ünnep az ország legnagyobb családjában Nincs szebb dolog az életnél Csak a szeretet talapza­tán áll meg az idő. — Ez­zel az idézettel invitálta a Fóti Gyermekváros volt növendékeit, hogy az ala­pítás huszonötödik évfor­dulóját a hagyományokhoz híven, nagy családi körben közösen ünnepeljék meg. Ömlött vasárnap az eső, mégis egymás után érkez­tek a régiek az ország min­den tájáról. A kastély már­ványtermében szinte lépni sem lehetett. Őszülő hajú nők és férfiak felnőtt gye­rekeikkel, fiatalabbak ka­­ronülökkel, egy-két éve végzettek, pedagógusok, gépkocsivezetők, mérnökök kiskatonák, munkások és és varrónők üdvözölték ta­náraikat, nevelőiket. Volt osztálytársak borultak egy­más nyakába, családtago­kat mutattak be. Kép a csomagban Barna Lajos, az intézet Igazgatója és felesége percen­ként sietett a bejárati ajtó­hoz: — Szervusz kislányom! Hoztad az unokát is? — Ara­nyos kisfiam! Hogy megőszül­tél! — Igyekeztem Gabi néni. Azt mondják, a lányok szere­tik az őszülő halántékot. S ahogy egy születésnapon illik, senki sem érkezett üres kézzel. Volt, aki virágot ho­zott, volt aki kézimunkát, vagy valami mást. Magas, ser­kenő bajuszú katona állt meg Barna Lajos előtt, kezében csomaggal: — Engedje meg Lajos bá­csi, hogy átadjam az én aján­dékomat, amit a Gyermekvá­rosnak készítettem. Csekély köszönet ez mindazért a sze­­retetért, gondoskodásért, amelyben itt volt részem. Szilágyi Gábor 1979-ben ke­rült el Fótról. Civilben szoba­festő, mázoló és tapétázó. A Vasas SC-ben dolgozik. Ahogy 6, mondja, rendszeresen haza­jár. Havonta egyszer-kétszer, ha kimenőt kap, meglátogat­ja a családját: régi nevelőit és azt a néhány óvodást, akiket patronál. Szabad idejében égetett fa-intarzia képet ké­szített, amelyen megörökítet­te azt az intézményt, ahol föl­nőtt. Kezében még egy cso­mag volt: — Megyek át az óvodába — magyarázta., — Hoztam a kicsiknek egy kis süteményt, meg csokoládét. Elmúlt évek tárlata Egy másik épületben impo­záns kiállítás várta a látoga­tókat. Az elmúlt huszonöt év történetét mutatja be. Az egyik teremben rajzok, fest­mények, kerámiaszobrok, em­lékérmek Japánból, Indiából, a nemzetközi gyermekrajz­versenyekről. Láttunk festmé­nyeket, rajzokat a Gyermek­­város egykori neveltjének, Banga Ferenc Munkácsy-'dí­­jas grafikusművésznek itteni alkotásaiból. Talán senki szá­mára sem volt meglepő, hogy milyen sok gyermekmunka ábrázolta a családot, az anya­ságot ... A következő szoba a színek gazdagságával hívogatott. Szőttesek, hímzések — meg díjak mindenütt. A hímző-fo­nó szakkör tagjai épp ezek­ben a napokban nyerték el a Kiváló együttes címet, ame­lyet a Népművelési Intézet adományozott. Kétszer kaptak már nívó- és Gránátalma­díja. Mint Szmolán Erzsébet tanárnő elmondta, a gyerekek nagyon érzékenyek a szépre. A pszichológusok véleményé­vel ellentétben ő úgy tapasz­talta, hogy nem viselik el a sötét színeket: a mozgalmasat, az életet szeretik. A tárlat tekintélyes részét a múltat és a jelent megörö­kítő tablók foglalták el, az újságcikkekkel teli albumok, a sportversenyeket nyert tró­feák, a gyerekek tanműhelyek­ben készített munkái, s az óvodások kézügyességét bi­zonyító bábfigurák. Összehozta őket a tánc Ismét a márványterem. Az egyik sarokban az öregek be­szélgettek. Ök az alapítók. Ré­gi osztályfőnöküket, dt. Már­ton Sándornét vették körül. Egymás szavába vágva mesél­tek azokról az eseményekről, amelyek azóta történtek ve­lük, hogy nem találkoztak. Baloghné Csölle Mária' Vár­palotáról érkezett férjével, négy és fél éves kisfiával, aki most a Gyermekváros óvodá­jában játszik a többi apróság­gal, hogy édesanyja zavartala­nul örülhessen a találkozások­nak. — Higgye el, valóban haza­jövünk ilyenkor! Hiába is­mertem meg a későbbiekben az édesanyámat, nekem to­vábbra is az itteni pedagógu­sok a szüleim, s a volt tár­saim a testvéreim — mondta. Díszes, fekete egyenruhá­ban, mellén számtalan kitün­tetéssel mosolygós arcú férfi fordult felém: — Közel lakunk egymáshoz Marikával, és gyakran talál­kozunk, hiszen én is várpalo­tai lettem. Bányász vagyok — tette hozzá nem kis büszke­séggel Baranyi Tibor. — Mi­kor elkerültem innen, egyedül és idegenül éreztem magam Várpalotán. Főleg a téli és a nyári szünet volt nehéz, ami­kor a többi vájártanuló haza­utazott. De megtaláltam ön­magam, s már huszonegy éve ott dolgozom. Van három kis­lányom. A feleségemét 1966- ban ismertem meg, egy bá­lon. Akkor fölkértem táncol­ni, s azóta sem engedtük el egymás kezét... Tóth László Vácott gépko­csivezető, a Könnyűipari Gép­gyártó Vállalatnál. Két fia van. Sokat mesél nekik a Fo­ton töltött évekről, a megany­­nyi csínytevésről és szép em­lékekről. Furcsán fényes szemmel idézte azokat az éveket, amelyekért — mint mondta — örök hálával tar­tozik tanárainak. — Nézze csak! — fogta meg a vállam Baranyi Tibor. — Megjött Király Anikó. Ö vette át 1957-ben a Gyermek­­város kulcsát. Még megvan az aranykulcsocska, meg a vörös selyempárna is. A barna hajú, szép arcú Ani­kót, ma Szabó Albertnénak hívják. A Siófok közelében lévő Ádánd községből érke­zett, ahol férjével együtt pe­dagógusként dolgozik. — Büszke vagyok arra hogy állami gondozott voltam — kezdte a beszélgetést a be­mutatkozás után. — Édes­anyámnak öt gyereket kellett egyedül nevelnie, s nem bírta anyagilag. Ha akkor nem ke­rülök intézetbe, bizonyosan el­kallódtam volna. Sajnos, a munkahelyemen nem nézik jó szemmel ezt a tényt. Sok­szor a fejemhez vágták már, hogy nem kapok jutalmat, mert már úgyis eleget áldo­zott rám az állam. A szülők, a gyerekek szeretnek, elis­mernek — csak az igazgatóm nem. Sok helyütt kell még megküzdenünk az államiakkal szemben érzett ellenszenv­vel . j. Alapítók elismerése Lajkóné Illés Mária határo­zott céllal jött Szegedről. Sze­retne a fia és a lánya mellé a gyermekvárosiak közül egy testvért választani, aki az is­kolai szüneteket náluk tölt­hetné. Egy pofonra emléke­zett nagy szeretettel, amit az egyik nevelőtől, a keresztapá­nak becézett Bradács Illéstől kapott, mert nem akart a nyá­ri szünetben az NDK-ban nyaralni. Egy pillanatra bekukkan­tottunk a konyhába is, ahol nagy volt a sürgés-forgás. Az egy hete itt dolgozó élelme­zésvezetőnek, Strummer Pe­temének akadt dolga bőven, hiszen 1800 ebédet és kétezer­ötszáz vacsorát készítettek. A felnőttklubban a televí­zió dokumentumfilm-csoport­­ja forgatott a huszonöt év történetéről. A régiek sok mindenről beszéltek. Elmond­ták, kivel mi történt, ki ho­gyan tudott beilleszkedni. Egyetértettek abban, hogy a kezdet mindannyiuknak ne­héz volt, Többet kellett bizo­nyítaniuk, mint másoknak, akik családban nőttek föl, s az önálló élethez, a talpra ál­láshoz pedig Szerencs# is kel­lett. Délután, a sportversenye­ket követően, ünnepségre ke­rült sor. A Gyermekváros nö­vendékeinek műsora után ti­zenöt aktív és hat nyugdíjas alapító tag kapta meg a hu­szonöt éves törzsgárda-kitün­­tetést. 280-an vehették át elő­ző nap a tízéves, 168-an a ti­Nagy sikert aratott a Gyermekváros óvodásainak műsora. ... ( J ....... 1 Volt mit mesélni. Hárman az első száz gyerek közül, régi osztályfőnö­kükkel. Balról jobbra: Baranyi Tibor bányász, Tóth László gépkocsi­­vezető, Balogh Istvánné SZTK-ügyintéző és dr. Márton Sándorné tanár. Erdősi Agnes felvételei J Zenei panorámái Orgona és kórus Barna Lajos nem győzte üdvözöl­ni a gyerekeket és az unokákat. zenöt, és 140-en a húszéves munka elismerését. A régiek közül sokan megkapták a Ki­váló növendék kitüntetést is. Barna Lajos igazgató rövid beszédében beszámolt arról, hogy szerte az országban 1158 Foton végzett szakmunkás és 730 diplomás dolgozik, ök valamennyien kisgyermek­­kortól itt éltek. Több százra tehető azoknak a szama, akik csak rövidebb ideig vol­tak fótiak. Az igazgató arról is szólt, hogy hiába nőtték már ki ezt a kastélyt, egy jó család kis helyen is elfér. Ók itt érezték és érzik otthon magukat. Az emberek sorsa sosem felhőtlen. Az út min­denki számára göröngyös, de még sincs szebb dolog az élet­nél... Körmendi Zsuzsa A váci zeneiskola európai színvonalú koncertorgonája előbb lehetőséget teremtett a hangszer széles körű megked­­veltetésére, majd a megépíté­se óta eltelt hét év alatt ha­gyománnyá vált a bérletsoro­zatokban az orgonakoncertek meghatározó, kiemelkedő sze­repe. Az idei évadban első­ként Máté János orgonamű­vész estjére került sor, ame­lyen a váci KISZ-vegyeskar működött közre, Bogányi Ti­bor karnagy vezetésével. Barokk mesterművek Máté János bevezetőül az or­gonakultúra csúcsának, a ba­rokknak két mesterművét ját­szotta. Előbb a Bach kortársá­nak számító, általa is jól is­mert Pachelbel Partitéja hang­zott el. A korái és tizenkét variációjának megszólaltatása magas szintű technikai felké­szültséget bizonyított. A nagy élményt Vivaldi a-moll con­­certójának Bach által készített átiratával szerezte a szólista. Máté János előadásában a lendületes első tétel után a második rész költői szépsége, belső nyugalma és harmóniája érvényesült hatásosan. Kodály Organoedia című műve, amelynek alcíme Csen­des mise orgonára, 1944-ben keletkezett. A mise zenei mű­­formájára komponált nagylé­legzetű alkotás érzelmeit hűen tükrözte az interpretálás. A műsorszámok egymásutá­niságának megkomponáltságá­­ra vall az utolsó darabként felhangzó Liszt Korái A mű­ből sugárzó erő, a fölényes tu­dásból származó egyszerűség, tisztaság és gondolati gazdag­ság tolmácsolása nagyszerűen sikerült. Harmonikus kapcsolat A közreműködő váci KISZ- vegyeskar és Bogányi Tibor karnagy műsorválasztásban, előadásban alkalmazkodni tu­dott az orgonaművész által vá­lasztott darabok hangulatához. Bach hat motettája közül a másodikkal kezdtek, amely próbára teszi a kórus vala­mennyi tagját. Az újszövetsé­gi textusra írt nyolcszólamú. bevezető részből, fúgából és koráiból álló barokkos díszí­­tettségű kórusművet negyedik alkalommal énekelték, s úgy tűnik, előadásukban egyre in­kább beérik a mű. Kodály igen szívesen zenésí­­tette meg magyar költők'ver­seit, azok érzelmeit dallamai­val gazdagítva. A három fel­hangzó kórusmű Virág Bene­dek Békességsóhajtás, Gyulai Pál Este illetve Petőfi Csata­dal című költeményeire íródott. Az első dal megrendítő költőd atmoszférát teremtett. Ugyan­csak jól sikerült az Este meg­szólaltatása. A zene és a vers harmonikus szépségű kapcso­lata nemesen érvényesült. A műsor befejező száma, a Csa­tadal Kodály ritkán hallható kórusművei közé tartozik. A váci KISZ-kórus követke­ző hangversenyére december negyedikén kerül sor, a Rad­nóti úti általános iskolában, ahol nagyszabású Kodály kon­cert keretében vegyeskari, nőd és férfikari műveket adnak elő, Bogányi Tibor vezényleté­vel. Hajós Anna i Tv-FIGYELŐ' Családi kör. Nem először és ! nyilván nem utoljára válasz­totta témájául a válást a Csa­ládi kpr, a televízió közked­velt, áín az utóbbi időben ön­ismétlőnek, bevált fogásait újrázónak mutatkozó familiá­ris magazinja. S tette ezt úgy, hogy egyrészt régebbi adásai­ból tárt a nézőik elé egy must­rát, másrészt pedig Méret Fe­renc pszichológussal, illetőleg H. Sas Judit családszocioló­gussal vonatta meg az anyáik, apák törvényes elköszönésével járó bonyodalmak mérlegét. Tudhattuk eddig is, de a lá­tottak, hallottak ismeretében immár akár tanárokként ta­níthatjuk, hogy minden efféle kötelékbontás fő-fő áldozata a gyerek. Légyen bár az akár gügyögő csecsemő avagy mu­táló kamasz, egyaránt meg­sínyli, hogy külön utakra in­dul az anyuka meg az apuka. Pedig — hallhattuk — le­hetne ez másként is. Az utó­dok lelki sebei akkor heged­nének be hamarabb, ha szü­leik valamivel kulturáltab­ban, az intelligencia maga­sabb fokáról tanúskodva osz­tanák el azt, ami vagyoniként, tárgyi szerzeményként eloszt­ható, és ugyanígy arról is fel­nőtt emberek módjára álla­podnának meg, hogy mikor, kinél s meddig tartózkodhat a gyerek. Manapság ugyanis — hiába annyi kérés, figyfelmeztetés, sőt bírói ítélet — csak a leg­ritkább esetben kerekedik fe­lül a józanság, s élhetik a lá­nyok, fiúk azt az életet, amely egyéniségük harmonikus for­málódását lehetővé teszi. Noha tételesen nem hang­zott el ebben az adásban, azért mint alapigazságot hadd ismételjük el itt, miszerint az utód nem magántulajdon; sem elmagányosodott, a leg­utolsó partnerüktől is elha­gyott mamuskák, sem a zord­nál is zordabb atyák nem rendelkezhetnek velük úgy, mint holmi eleven örökséggel. Érzelmeink torzulásairól volt tehát szó ebben a nyilvá­nos tűnődésben, ám azért a statisztilM tudománya is ott segédkezett az általánosabb tanulságok levonásakor. Hogy mire figyelmeztettek legerő­teljesebben a lényegük szerint hideg-rideg számok? Főikép­pen arra, hogy változatlanul sok a meggondolatlanul korán kötött házasság, s hogy e rö­vid időre szóló frigyekből ke­rül ki az én gyerekem meg a te gyereked kategóriákba kényszerülő óvodások, iskolá­sok sokasága. Várni kell, is­merkedni szükséges, és csaik akkor kelepeljen a gólya, ha biztosnak mutatkoz;k az es­küvő utáni együttlét. Vujicsics-együttes. Vasárnap kora este a méltán országos hírű Vujicsics együttes tűnt fel a képernyőn egy nagyon szép, mondhatni ajándékként ka­pott negyedórára. Megjelené­süket az magyarázza, hogy első nagylemezük elnyerte az 1981. év hanglemeze kitünte­tő címet, s hogy ez a díj mennyire jogos, azt remek da­lolásuk, muzsikájuk fényesen bizonyította. őszintén szólva; már-már úgy isszuk szájukról a dél­szláv dalokat, s úgy támad kevünk kólót járni forró lük­tetésű dallamaikra, mintha csárdást húzna a fülünkbe a lakodalmi prímás, hisz oly­annyira a sajátjának érezheti e nem magyar, mégis jaj, de nagyon idevalósi dallamvilá­got mindenféle muzsikabarát. Igen, ezek az elpengetett, el­­harmonikázott hetykélkedések, jajdulások már minden egyes kottafejükkel beléplántálódtak abba a nagy egységbe, amit úgy nevezünk, hogy honi mű­veltség, honi kultúra. Hála ér­te Vujicsics Tihamérnak, « ugyancsak hála azoknak a Szentendre környéki fiatalok­nak, akik a tragikus halált halt zenei mindenes emlékét ily kitartóan s ily tehetsége­sen ápolják. Külön kell még szólni e kls­­filmről, mint látványról, mert beállításai igazán artisztiku­­sak voltak. A remeik háttér — Szentendre háztetői, tornyai s a Duna-part lankája — előtt, Jászi Dezső rendezőnek hála, úgy tűntek fel a közreműkö­dők, akár egy megelevenedett ballada álomlányai, Iködfiai. Egyszóval, egy tizenöt perces remekléssel találkozhattunk ... Akácz László Kiadók az évfordulóra Küldetés a békéért A Zrínyi Katonai Kiadó a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulóját több kötettel is köszönti. Pozsarov: A szo­cialista állam védelmének gazdasági alapja című műve meggyőző erővel bizonyítja, hogy a hatvan évét ünneplő Szovjetunió létrejöttétől kezd­ve történelmi küldetést vállalt és vállal a szocializmus, a béke érdekében. Ugyancsak a napokban ke­rült a könyvesboltokba Kirill Moszkalenko, a Szovjetunió marsalljának, honvédelmi mi­niszterhelyettesének A dél­nyugati irányban című hábo­rús memoárja. A Corvina Kiadó is két kö­tettel köszönti az évfordulót. A művészet kiskönyvtárában, a kiadó egyik legrégibb és legcélszerűbb sorozatában ad­ták közre Bakos Katalinnak Goncsarováról írt elemző ta­nulmányát. Natalja Goncsaro­va a XX. század első felé­nek sokoldalú egyénisége volt. Elsősorban festő volt, foglal­kozott könyvillusztrálással, készített modern színpad- és kosztümterveket is. Az ő te­vékenységét, életművét mu­tatja be a hét színes és 51 fe­kete-fehér képpel a kötet. A grúz Niko Piroszmani, teljes nevén Piroszmanasvili, a XX. század első felének azon kevés naiv művésze kö­zé tartozik, akiknek tehetsége helyet biztosított számukra az egyetemes művészettörté­netben. Vahtgng Berinze ta­nulmánya áttekintést ad a századforduló grúz viszonyai­ról, s behatóan elemzi Pirosz­mani művészeti módszerét, al­kotásait, ismerteti a művész felfedezésének izgalmas tör­ténetét, máig tartó hatását a grúz művészetben. A kötetet 24 színes és 51 fekete-fehér kép illusztrálja.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents