Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-16 / 269. szám
Jurl] Andropov, az SZKP KB főtitkára (a mikro fon előtt) megnyitja a Leonyid Brezsnyev temetése miuuuiai/ui i cuubfictt tutiatiCi tai uta(* GYÁSZSZERTARTÁS AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVI. ÉVFOLYAM, 269. SZÁM Ára: 1,40 forint 1982. NOVEMBER 16., KEDD A VÖRÖS TÉREN JUHIJ ANDROPOV, DMITRIJ USZTYINOV, ANATOLIJ ÄLEKSZMDROV, VIKTOR PUSKARJOV, ALEKSZEJ GORGYIJENKO MONDOTT BÚCSÚBESZÉDET Moszkva belvárosa gyászba öltözött Leonyid Brezsnyev temetésére. Az épületeken fekete szalagos vörös zászlók lengtek, a középületek zászlóit félárbócra eresztették. A kora délelőtti órákban már sűrű sorokban indultak a Vörös tér felé a gyászszertartáson részt vevő moszkvaiak, akik fekete szalagos vörös zászlókkal, Leonyid Brezsnyev gyászkeretes fényképével vettek részt a temetésen. Folyamatosan foglalták ej helyüket az emelvényen a külföldi küldöttségek. A világ országaiból összesen mintegy 130 párt- és állami küldöttség érkezett Moszkvába ebből az alkalomból. Közöttük több mint harmincnak az élén államfő állt. Leonyid Brezsnyev ravatalánál még hétfőn délelőtt is lerótták kegyeletüket a külföldi delegációk. Moszkvai idő szerint fél tizenegykor tisztelegtek Brezsnyev ravatalánál az SZKP és a szovjet állam vezetői, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, a Központi Bizottság titkárai. A szovjet vezetők, élükön Jurij Vlagyimirovics Andropovval, az SZKP KB újonnan megválasztott főtitkárával diszőrséget álltak a ravatal mellett, néma főhajtással búcsúztak Leonyid Brezsnyevtől, majd részvétükről biztosították özvegyét, családjának tagjait. Időközben megkezdték a Szakszervezetek Házából az ezernyi koszorú kihordását. Leonyid Brezsnyev ravatalára koszorút küldött az MSZMP Központi Bizottsága és a Népköztársaság Elnöki Tanácsa is. A Vörös téren és a tér közelében felsorakoztak a szovjet fegyveres erők díszalakulatai, hogy búcsút vegyenek a Legfelsőbb Tanács és a Szovjetunió Honvédelmi Tanácsa elhunyt elnökétől, a Szovjetunió marsalljától. Gustav Husák, Wojciech Jaruzelski, Fidel Castro, Kádár János, Truong Chinh és Jumzsagijn Cedenbal a Lenin-mauzóleum előtt, a Leonyid Brezsnyev temetése alkalmából rendezett gyászszertartáson. jai, a Központi Bizottság titkárai, a Szovjetunió állami vezetői, a temetés megszervezésére alakult bizottság tagjai élükön Jurij Andropovval, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával. A Vörös térre érve, a szovjet párt- és állami vezetők a Lenin mauzóleumával szemben felállított, gyászdrapériával bevont emelvényre helyezték Leonyid Brezsnyev nyitott koporsóját. Az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai, a Szovjetunió állami vezetői, a temetésre alakult bizottság tagjai, élükön Jurij Andropovval, a Központi Bizottság főtitkárával elfoglalták helyüket a mauzóleum mellvédjén. A mauzóleum melletti tribünökön helyezkedtek el az SZKP Központi Bizottságának tagjai és póttagjai, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének tagjai. A helyi idő szerint déli 12 órakor kezdődött gyászünnepséget Jurij Andropov, a Központi Bizottság főtitkára nyitotta meg. Pontban moszkvai idő szerint, fél tizenkettőkor indult el a Szakszervezetek Székhazától a temetési menet. A Szovjetunió párt- és állami vezetői, a temetésre alakult állami bizottság tagjai vállukon hozták ki az épületből Leonyid Brezsnyev koporsóját, s elhelyezték a páncélozott katonai szállítójármű vontatta ágyútalpon. A katonazenekar játszotta gyászinduló méltóságteljes, lassú ütemei mellett vonuló menet élén, a szovjet hadsereg főtisztjei Leonyid Brezsnyev gyászkeretes portréját, a család, s a Szovjetunió vezető testületéinek koszorúit vitték. Az ágyútalp előtt haladtak a szovjet hadsereg tábornokai, a haditengerészeti flotta tengernagyai kezükben vörös atlaszselyem párnákon, az SZKP KB elhunyt főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács elnökének kitüntetéseivel. A koporsót Leonyid Brezsnyev özvegye és családjának tagjai kísérték. Mögöttük haladtak az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és póttag-TÖRETLENÜL A MEGKEZDETT ÚTON HŰEK LESZÜNK OKTÓBER ESZMÉHEZ Leonyid Iljics Brezsnyev, a Nagy Honvédő Háború első napjától az utolsóig a fronton tartózkodott. A legnehezebb háborús körülmények között is személyes példával, lelkesítő, pártos szóval vezette a harcosokat a győzelem felé. Leonyid Iljics közvetlenül részt vett sok hadművelet kidolgozásában és végrehajtásában, hatalmas szervezői és politikai munkát végzett a csapatok körében. Óriási mértékben járult hozzá a népgazdaság háború utáni újjáépítéséhez. Leonyid Iljics nevéhez kapcsolódik a fejlett szocializmus felépítése a Szovjetunióban, egybefonódtak nevével hazánk nagyszerű társadalmi, gazdasági, tudományos, műszaki eredményei. Leonyid Iljics sok erőt és energiát szentelt a rakétaűrtechnika létrehozása érdekében végzett munkának. Leonyid Iljics Brezsnyev soha nem lankadó figyelemmel gondoskodott országunk megbízható védelmi képességéről, az egész szocialista közösség biztonságáról. Szakadatlanul gondoskodott a szovjet fegyveres erőkről. Különösen gyümölcsöző volt annak érdekében kifejtett tevékenysége, hogy a hadsereg és a haditengerészeti flotta korszerű haditechnika birtokába jusson, harci képessége mindig a legmagasabb szintű legyen. Leonyid Iljics Brezsnyev, a szovjet nép nagy fia egész élete és munkája révén szoros szálakkal kötődött ehhez a néphez, jól ismerte és mélyen átérezte a dolgozó emberek gondjait és kívánságait. Ismerte a katona életét is, odaadóan gondoskodott a hadsereg és a flottT harcosairól. A harcosok pedig mélységes szeretettel hálálták meg ezt a gondoskodást. Ezekben a napokban a fegyveres erők harcosai, akárcsak az egész szovjet nép még szorosabban tömörül a Kommunista Párt és lenini Központi Bizottsága körül. Mindig megingathatatlanul hűek leszünk Október eszméihez, és mindig egységesek a kommunista építés nagy céljaiért végzett munkában. A kommunista párt által létrehozott és nevelt szovjet fegyveres erők a népek békéjének és biztonságának hatalmas erejű tényezői, és azok is maradnak. Mindig készek arra, hogy megvédelmezzék határaink sérthetetlenségét és a szovjet nép békés munkáját, s becsülettel végrehajtsák hazafias és internacionalista kötelességüket. E szomorú órában Leonyid Iljics Brezsnyevnek, a Szovjetunió marsalljának koporsója előtt, a szovjet fegyveres erők meghajtják harci zászlójukat. Búcsúzunk tőled drága barátunk, elvtársunk! Emléked örökké élni fog szívünkben, a kommunista párt tetteiben és a szovjet nép vívmányaiban! A TVB OMÁNT EREDMÉNYEIBE ÉPÍTVE Súlyos veszteség érte pártunkat, népünket, az egész haladó emberiséget. Ma kísérjük utolsó útjára Leonyid Iljics Brezsnyevet, hazánk hű fiát. az elkötelezett marxista —leninistát, a kommunista párt és a szovjet állam kiemelkedő vezetőjét, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom nagy alakját, a béke és a népek közötti barátság fáradhatatlan harcosát — mondotta Jurij Andropov. Leonyid xljics Brezsnyevnek a párt és az állam vezető posztjain kifejtett tevékenysége pártunk és országunk történelmének rendkívül fontos időszakához kapcsolódik. Az ő vezetésével dolgozták ki és következetesen megvalósult a párt politikája, amelyet áthat a dolgozó emberek, a nép jólétének állandó emelése iránti gondoskodás, megszilárdultak. a párt- és állami élet lenini normái, meghonosodott az egyetértésben végzett közös munka szelleme. Leonyid Iljics Brezsnyev őrökké úgy él majd a népek emlékezetében, mint a tartós béke és a népek közötti békés Anatolij Alekszandrov akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a szovjet tudósokat az ország többi lakosához hasonlóan, mélyen megrázta Leonyid Brezsnyevnek, a kiemelkedő politikusnak és államférfinak a halála. Leonyid Brezsnyev meggyőződéssel vallotta, hogy az új társadalomnak, a fejlett szocializmus társadalmának felépítése, csak a tudomány legújabb eredményeire támaszkodva, azokat igényve véve lehetséges. Tökéletesen tisztában volt az alap- és alkalmazott tudományok közötti kapcsolatok jelentőségével, nagy segítséget nyújtott a tudomány az újabb és újabb területeinek kimunkálásához. Leonyid (Folytatás a 2. oldaton.) Leonyid Brezsnyev ágyútalpon elhelyezett kopor sójával elindul a gyászmenet a szakszervezetek központi házából a Vörös térre. Fálárbocon az állami zászló A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa november 15-ét, Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége temetésének napját országos gyásznappá nyilvánította. Hétfőn reggel a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással felvonták, majd félárbócra engedték a Magyar Népköztársaság állami zászlaját. Nyolc órakor felsorakozott a díszszázad — tagjai gyászszalagot viseltek karjukon —, majd kürtszó jelezte a budapesti helyőrség parancsnokának érkezését. Díszőrök kíséretében vitték az árbochoz az állami zászlót, s a himnusz hangjai közepette felvonták, majd Leonyid Brezsnyev emlékének tisztelegve a szovjet himnusz hangjaira félárbocra engedték. Ezután a díszszázad és a zenekar gyászmenetben vonult el az állami zászló előtt. Eltemették Leonyid Iljics Rrezsnyevet minden szükséges intézkedést megtesz azért, hogy tovább emelkedjen a nép életszínvonala, fejlődjenek a szovjet társadalom demokratikus alapjai, növekedjen az ország gazdasági és védelmi ereje, még tovább szilárduljon a Szovjetunió testvérnépeit egybefűző barátság. Az SZKP Központi Bizottsága szakadatlanul azon munkálkodik, hogy megvalósuljanak a párt XXVI. kongresszusának határozatai, valóra váljon a szovjet nép akarata. Mindent megteszünk azért, hogy tovább erősödjön a szocialista államok nagy közösségének egybeforrottsága, a világ kommunistáinak egysége a közös célokért és eszmékért vívott harcban. A gyásznak ezekben a napjaiban- még erőteljesebben érezhető az a támogatás és szolidaritás, amelyet a szocialista országok dolgozói, a testvérpártok, a társadalmi haladás harcosai nyújtanak pártunknak, a szovjet népnek. Köszönjük ezt. Elismerésünket fejezzük ki valamennyi földrész azon országai kormányainak és népeinek is, amelyek ezekben a napokban tisztelettel adóztak Leonyid Iljics Brezsnyev emlékének. Elvtársak! A Szovjetunió Kommunista Pártja határozottan kijelenti, hogy tevékenysége legfőbb célját és értelmét most és a jövőben is a munkásosztály s a dolgozó nép ügyének, a kommunizmus és a béke ügyének szolgálata jelenti, amelynek Leonyid Iljics Brezsnyev egész életét szentelte. Búcsúzunk tőled drága Leo- ' nyid Iljics! Emléked örökké élni' fog szívünkben. Ügyed tovább fog élni pártunk és népünk eredményeiben! A Leonyid Iljics Brezsnyev emlékének szentelt gyászünnepséget megnyitottnak nyilvánítom. gának és a nemzetközi kommunista mozgalom egységének erősítéséért. E szomorú órában, Leonyjd Iljics Brezsnyevtől búcsúzva, egész pártunk, s annak központi bizottsága hittel jelenti ki, hogy teljes határozottsággal, szilárdan és következetesen végrehajtja a bel- és külpolitikának azt a Stratégiai irányvonalát, amely Leonyid Iljics Brezsnyev alkotó közreműködésével született meg. A szovjet emberek a párt, annak lenini központi bizottsága és kollektív vezetősége körül még szorosabbra zárják soraikat, támogatásukról biztosítják a párt politikáját, amelyben feltétel nélkül bíznak. A párt a jövőben is jics Brezsnyev egész tartalmas, eredményes életét maradéktalanul a népnek, a kommunista pártnak, a szovjet államnak szentelte. Ez az élet valamennyi szovjet ember számára örökre példája lesz annak, hogyan éljen és dolgozzon egy elvhű leninista, igaz kommunista, valódi hazafi és internacionalista. Az emberiség hálás emlékezete úgy őrzi meg Leonyid Iljics Brezsnyevet, mint a feszültség enyhülésén munkálkodó kiemelkedő személyiséget, a béke fáradhatatlan és rendíthetetlen harcosát Jurij Andropóv után Dmitri j Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bizottságának a tagja, a Szovjetunió honvédelmi Minisztere búcsúzott Leonyid Brezsnyevtől. Valamennyien nehéz órákat, mély fájdalmat élünk át — mondotta. — Eltávozott közülünk elvtársunk s harcostársunk, Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, a Szovjetunió Honvédelmi Tanácsának elnöke, a Szovjetunió marsallja. Leonyid II-együttműködés kiemelkedő harcosa. Következetesen és teljes odaadással küzdött a nemzetközi feszültség enyhüléséért, az emberiségnek a nukleáris háború veszélyétől való megmentéséért, a szocialista közösség egybeforrottsá-