Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-14 / 268. szám
1982. NOVEMBER 14., VASÄRNAP xMdap Szentendrén Éplli a csarnok * y„ * * .'tv Szentendrén a HÉV-végál- Iqmásnál új javítóüzem épül. Á nagy szerelőcsarnok egyik vasszerkezetét daruval emelik a helyére. Reményeik nem hiábavalók Petróleumlámpa vagy villany? Sok a lakásra váró Eddig a levélrészlet. Az első kérdést Komár Lászlónak, a kiskunlacházi tanácselnöknek tettük fel: — Mikor lesz villany az új településen? — Melyikre gondol? — kérdez vissza az elnök. — A faluban több új telep épül, a villannyal pedig az egész nagyközségben baj van. Kritizálni könnyebb A zt hiszem, sokan emlé-A keznek még arra a verőfényes nyári vasárnapra, amelyen ezrek és ezrek seregeitek gyalogosan a Nagykovácsi fölé magasodó Nagy-Szénásra, a vadonatúj emlékműhöz, ami a hajdani munkásturisták menedékházának helyén emelkedik. Azok az ezrek lelkesedtek. Nem csupán a múltidézés szívet melengető érzésétől, nem is csak a köztük jelen levő hetvennyolcvan esztendős — ezen a vasárnapon is hátizsákot cipelő — elődök láttán, hanem attól is, hogy ezen elődök nyomdokain idén tavasszal is megindultak fölfelé a hegyen ifjúmunkások, diákok, katonák, hogy méltó terepet készítsenek elő az emlékműnek. A lelkesedés, ami az építőket hajtotta, átragadt az avatáson ünneplő, kiránduló tömegekre is. Szép volt az a vasárnap. Annál jobban fáj, hogy néhány hónapai később — úgy tűnik — nyoma sincs a környéken annak a nyári hangulatnak. Nyoma sincs? Nem jól mondom. A hangulat kifejezetten elmarasztaló mondazokkal szemben, akik részt vettek a tavaszi nagy munkában. Mielőtt felszisszennének a nagyközség lakói, mielőtt tiltakoznának az úttörők, kik védnökséget vállaltak az emlékmű fölött, gyorsan megmondom: csak azokról van szó, — s csak néhányukról — akiknek telke az avatás előtt rendbe tett, fehér murvával leszórt kanyargós út mentén fekszik. S mivégre az elégedetlenség szülte torz hangulat? Egy ország hallhatta a múltkoriban a rádió szombat délelőtti műsorában: miért nem olyan utat építettek a telkek közt, ha már hozzáfogtak, amin gond nélkül, autóval lehet járni, téleiinyáron? Nagykovácsi nagyközség Tanácsa megadta a korrekt választ: a fejlesztési alap nem fordítható az üdülőtelkek. közti utak építésére. Annyit tehet mindössze a tanács, hogy gondoskodik az eső elmosta murva pótlásáról, ha annak elterítésére maguk az érintettek társadalmi munkában vállalkoznak. A kritika tüze azonban nem hagyott alább. Azok, akik vélt sérelmük orvoslása végett a rádióhoz fordultak, továbbra is azt hiszik, nekik van igazuk. Ebből — sajnos — senki sem ábrándította A levél, melyet több mint harminc kiskunlacházi olvasónk írt alá, így szól; A helyi tanácstól tavaly 182-en tartós használatba vettünk egy-egy telket, valamennyit az OTP értékesítette. Boldogok voltunk, hisz mi valamennyien kis fizetésüek vagyunk, saját otthon nélküliek, szülőknél vagy albérletben élők. Most végre felcsillant a remény; kedvező feltételekkel — OTP-részletre —, juthattunk házhelyhez. Azonnal hozzáfogtunk az építkezéshez, rokonok, ismerősök, mindenki segített. Jelenleg — a 182 közül —, négy család lakik már az új településen, de vannak félig elkészült házak, olyanok, ahol az alap áll és akad, ahol csak az építőanyag megvételénél tartanak. Rendben lenne hát minden, ha lenne villanyunk. Ám nincs, s bár megkaptuk a lakhatási engedélyt, apró gyermekeinknek mégis petróleumlámpa mellett kell majd tanulniuk. S úgy tűnik, hogy nemcsak ezen a télen, hanem még évekig villany nélkül leszünk. Aztán sorolja: a település hosszú évek óta egy fillért sem kapott, áramhálózat-fejlesztésre. Ennek ellenére, míg 1959-ben csak öt transzformátor működött, ma hetvenkettő. Valamennyi külső segítség nélkül jött létre. S hogy a levélben említett új településen miért nincs, vagy miért nem lesz világítás? Ennek megértéséhez egy kis telektörténeti ismertetés szükséges. Sok a lakásra váró a faluban. A tanácsnak pedig nincs pénze az új otthonok építéséhez. Mit lehet ilyenkor tenni? Egy kicsit ügyeskedni kell. A pénzszűkében élő ember pontosan tudja, hogy mi ennek a módja. S Kiskunlacháza felelős vezetői is jól tudták. A döntések végső igent és nemet kimondói, a tanácsi testület tagjai is. A képzeletbeli mérleg egyik serpenyőjébe a hajlékra várók hosszú sora, a másikba pedig a jogszabályok precíz betartása került. Hogy merre billent a mérleg? Hiszen mindig az ember az első... A legjobb forgótőkének a parcellázásból származó összeget találták az illetékesek. Folt hátán folt. Ám a helybéli vezetők — ha csak tíz családot is otthonhoz tudtak segíteni —, már boldogok voltak. Azután jött a legutóbbi kisajátítás. Az ilyenformán szerzett parcellákat először az OTP-nek ajánlották fel, ám a takarékpénztár először a telkekért — a közművesítés után —, négyszögölönként 1460 forintot kért volna. Ez talán mégsem a soványabb erszényű embereknek való összeg! Lakás kell, ám a méregdrága telek senkinek sem. Ezért a tanácsi testület úgy döntött, hogy a telkeket közművesítés nélkül értékesítik. S hogy miből lesz villany? Abból, amiből eddig is. A következő parcellázásból befolyt pénzekből. Nyílt titok: sok helyen csinálják ezt. ki őket. Kéretlenül, ugyan, de én most megkísérlem megtenni. Nem ez az egyetlen eset ugyanis, aminek csattanója valahogy így fest: könnyű kritizálni mindazt, amit mások már megcsináltak. Miután a munkának vége, előjönnek elfüggönyözött ablakaik mögül a nagyokosok, hogy felsorolják, mi miért nem jó, mit hogyan kellett volna, ök persze nem szólnak bele, hisz őket senki se kérdezte meg annak idején, dehát ez így tűrhetetlen, ezt nem lehet annyiban hagyni, majd ők írnak ide is, meg oda is, ha már az, akinek kötelessége lett volna a közakaratot képviselni, nem állt a helyzet magaslatán, mikor kellett volna. Folytassam? Ügy vélem, fölösleges. Mindenki ráismer valamelyik szomszédjára, olyanra, aki egyetlen tanácstagi beszámolóra, falugyűlésre, képviselői fogadóórára se megy el, véleménye már csak akkor van, amikor a dolgokat mások, a demokrácia lehetőségeivel hegyesen élő többség óhaja szerint elrendezték. Mindenki ráismer valamelyik olyan szomszédjára, aki nagy hangon kifogásolja utcájában a sarat, ám nem jelentkezik, hogy szívesen részt venne a járdaépítő munkában. Majd szól, amikor már kész lesz: itt görbe, ott keskeny stb. Hogy ez a néhány ember nem számít a tisztességgel helytálló nagy tömegeknez képest? Hitem szerint nem intézhetjük el ezt egy kézlegyintéssel. Igenis számít. Mégpedig azért, mert elrontja a többség örömét. Megkeseríti a jól végzett munka után feltörő elégedett sóhajt. Útját szegi a sanda tekintet a büszke pillantásnak. M eg kell hát mondani ezeknek a sandáknak: mi is tudjuk, hogy kritizálni könnyebb, mint tenni valamit a közért. De nem árt, ha jól eszükbe vésik: mi, akik teszünk, nem tűrjük a tétlen ócsárlókat magunk között. Aki nem hajlandó áldozni sem fizikai, sem szellemi erőt, sem pénzt ne álljon oda állampolgári jogaira hivatkozva, követelni azoknak terhére, akiknek van kedvük és merszük vállalni, ha kell, akár kockáztatni, hogy valamennyien előbbre jussunk. Mert nálunk az állampolgároknak kötelességeik is vannak. Bálint Ibolya Tudják valamennyien Közben a tanácselnök megbetegedett, s az eddig alkalmazott mechanizmus elakadt. A befizetésre váró számlák pedig rendre érkeztek a tanácshoz. A végrehajtó bizottság titkára ismerve a jogot, ragaszkodott a szabályokhoz. Az elnök — aki a mások érdekeiért néha még az ügyeskedést is vállalta, saját bőrét víve a vásárra — szívinfarktussal feküdt. A hajlék nélküliek természetesen ebből semmit nem éreznek. Nekik az a fontos, hogy legyen hol fölnevelni a gyerekeiket, hogy a leckék ne petróleumlámpa mellett készüljenek el, hogy lehessen használni a mosógépet, a porszívót, s nézhessék a televíziót is. Ezt diktálja az emberi együttérzés, de az ész a vbtitkár igaza mellett is kiáll. Németh Pál és felesége, a helybéli hentesüzletben dolgozik. — Tudtuk valamennyien, hogy a telket közművesítés nélkül kaptuk — mondta a férj —, az építkezésnél ideiglenesen használhatjuk az áramot, s azt hittük mindig így lesz, amíg véglegesen be nem vezetik. Nem így történt. A mérleg két serpenyője Igazuk volt hisz a szabály ezt írja elő. — De nekünk is — védekeznek 'az építők — hiszen jogunk van az otthonhoz, a villanyhoz. Hogy mi lesz? Nem tudjuk. Teljesen kétségbe vagyunk esve. így érez a levélírók egyike, Répás Gáborné: — Lánykoromban tanyán éltem. Tudom mi a petró ... köszönöm, nekem abból elég volt, s nem akarom, hogy három gyermekem ugyanazt élje végig, amit én a tanyán. Keservesen építettük fel a házat, de örömmel, s ezt csak az értheti meg, akinek nem hull ölébe naponta a szerencse... Hasonlóan vélekednek a többiek is. Reménykednek és tanácstalanak. Az igazságot pedig akkor is ki kell mondani, ha az pillanatnyilag kényelmetlen és panaszos levélíróink számára nem népszerű. A nagyközségi tanács éppen az ő érdekükben parcellázta olcsón a telkeket, de nem' volt titok akkor sem a boldog telektulajdonosok előtt, hogy a parcella csak azért olcsó, mert nincs közmúvesítve. S mint ahogy az lenni szokott: a birtokbavétel után elmúlt a tulajdonosok boldogsága, aggódni kezdtek a jövő miatt. Egyetértünk az aggodalommal: nem lenne jó, ha petróleumlámpa mellett kellene hosszú távon élniök. ha hátrányosabb körülmények várnának az új telepesekre, mint másokra. Csakhogy azt mindenkinek be kell látnia, hogy jogból sem juthat neki több, mint másnak. Ha benépesül a 182 parcella, társulást alakíthatnak, s hozzájárulásukkal, valamint kölcsönnel, a nagyközségi tanács támogatásával .megoldhatják gondjaikat. Még így is élvezhetik annak előnyét, hogy az OTP felkínálta árnál — a tanácsi testület jóvoltából —, kedvezményesebben juthattak telkeikhez. Tehát nem hiábavalók reményeik, s valószínű, levélíróink is egyetértenek azzal: rájuk ugyanazok a törvények, szabályok vonatkoznak, mint bármerre élő más állampolgártársaikra. Szalai Mária Pilisvörösvári bányászok A fehér kincs birodalma Sűrű, jinbm, fehér por borítja a kőhegyet. Távolról olyan a látvány, mintha a gépek puha, vastag hótakaróban törnének utat. Egykori leírások szerint azelőtt egészen más volt a pilisvörösvári bánya, ahonnan több mint száz éven keresztül hozták felszínre a kőszenet. Az egész tájék fekete volt akkoriban a szénportól. Ezen a vidéken zajlott 1928-ban a magyar munkásmozgalom legnagyobb tömegeket megmozgató bányászsztrájkja. A tulajdonosok bevezették a tizenkét órás műszakot, és ugyanannyi bért fizettek érte, mint máshol nyolcórai munkáért. Az igazgatóság megszüntette a bányászoknál szokásos természetbeni juttatásokat, és kétezerötszáz ember hét hétig tartó sztrájkkal harcolta ki elemi létfeltételeit. dent nem lehet; olyan részlegek is akadnak, ahol két ember negyven tonnát mozgat meg egy műszakban. Kik vállalják a nehezét? A húszévesek közül kevesen, inkább a középkorúak. És olyanokat is emlegetnek, akik hatvanévesen a zsákoktól mennek nyugdíjba... Mégis több példa adódik az ellenkezőjére. Arra. hogy a látszólag keménykötésű legények néhány nap után odébbállnak, mert nem így képzelték a dolgot. Pedig a kereseti lehetőségek alaposan meghaladják az átlagosat. A legnehezebb munkahelyeken 35—38 forint az órabér és ehhez jön a bányászoknál hagyományos hűségpénz, meg a szénpénz. Aki bírja a szabadban végzett kemény fizikai munkát, az havonta tíztizenegy ezer forintot is hazavisz innen. Mogyorósi Istvánná, a helyi pártszervezet titkára elmondja, hogy az egyéb juttatások sem mellékesek. — Nem titok, hogy másoknál jóval könnyebben tud itt valaki önálló otthont teremteni magának. A bányászok százezer forintos lakásépítési kölcsönt kaphatnak, és ha valaki vállalja, hogy legalább tíz évig marad, annak nem kell visszafizetnie a pénzt. A kedvezményes építőanyag vásárlási lehetőség sem mellékes. Csákány és lovas kocsi Ez a múlt, amit a pilisvörösvári bányászok ma is büszkén vallanak örökségüknek. A szénkitermelés idővel gazdaságtalanná vált; 1967-ben bezárták a tárnákat, de akkor már néhány kilométerrel odébb feltárták a föld fehér kincsét, a dolomitot. Székely Árpád, a bánya helyettes üzemvezetője fiatal ember, és azt idézi, amit az idősebbektől hallott: — A környék lakói már a háború előtt kéziszerszámokkal fejtették, kezdetleges eszközökkel megőrölték a dolomitot, amit kiválóan tudtak használni házak vakolására és súrolópornak egyaránt. Sok asszony az óbudai piacra is felcipelt egy-egy zsák fehér port, és edényekben kimérve árulta a pompás súrolószert. Ma váratlanul előbukkanó üreges járatok mutatják a régi fejtések nyomait. Fényképek idézik a múltat a a bánya központi épületének folyosóján elhelyezett táblákon. A dolomit kifejtése 1949- ben már szervezett keretek között történt, de minden gépesítés nélkül: lapáttal, csákánnyal és talicskával dolgoztak. A fejkendős, sokszoknyás asszonyokat rostával és szitával a kezükben ábrázolják a felvételek. Nagy változást hozott az 1950-es évek elején, hogy a szállítóeszközként használt lovaskocsikat kisvasút váltotta fel, majd a kézierővel végzett külszíni fejtést gépesítették. Kemény férfimunka Jelenleg itt működik az ország legnagyobb dolomitbányája. Évente 6—700 ezer tonnát fejtenek és a termelési érték eléri a kétszázmillió forintot. Nagyon sokféle a dolomit felhasználási lehetősége. Gyártanak belőle kohászati alapanyagot, különféle őrleményeket a vegyipar, a gumiipar és a műtrágyagyártás céljára, ezenkívül készítenek dolomitlisztet az üvegiparnak, építőipari vakolatot és súrolószert. Ma kétszázötvenen dolgoznak a bányában, különbuszok hozzák a munkásokat a távolabbi vidékekről is. Sokan jönnek Tatabányáról, ami nem véletlen, mert kemény bányászmunka ez akkor is, ha nem kell leszállni a mélybe és a hajdani fekete szénpor helyett fehér dolomitszemcsék keringenek a levegőben. Igaz, hogy sok munkafolyamatot gépesítettek, de min-Sokasodnak az újsághírek. Több arról tudósít, hogy erősödik a flamand—vallon viszály, hosszú idő óta forrong Északírország, a baszk szeparatisták terrorcselekményei miatt nyugtalan Spanyolország. Itt hazánkban, szűkebben: Pilisvörösváron azonban a művelődési ház minapi avatáson oly örömmel ropta a táncot a német nemzetiségi kar három nemzedéke, hogy megállapíthattam: csak boldog emberek táncolhatnak így. S az emlékembe vésődő szép pillanatok, gondolatok sorát indították bennem. Nálunk a nemzetiségi kérdés nem puszta dekrétum, hanem társadalmunk demokratikus gyakorlata. A biztosított jogok elhagyják az elmélet zónáit és a gyakorlatban élnek tisztán, tisztázottam Mi következik ebből? Látva, hallva a pilisvörösváriak német táncait, népdalait, szokásait — felelevenítve magamban a tököli Vasárnapi gondolatók Sokszívű haza délszláv együttes ritmusát, emlékezve a dabasi szlovák népi tánckar szokásokat őrző koreográfiájára érzékelem, hogy e sokszívű hazában a nemzetiségek jogaikat gyakorló kulturális élete nemcsak demokratizmusunkat, hanem hazafiságunkat is példázza. Azt, hogy szabadon és boldogan, valós egyenjogúság alapján élnek nálunk, közöttünk németek, szerbek, szlovákok — s olykor példát is mutatnak nekünk. Huszár István beszélt ifjúságunk olykor megnyilvánuló távlattalanságáról és Marosán György joggal kifogásolta nemrég a Népszavában, hogy indokolatlanul hagyjuk kihasználatlanul a kultúra hétköznapi gyakorlásának közösségi harmóniát eredményező törekvéseit. Ennek nyomán is elgondolkodtató, hogy a pilisvörösvári tánckar egy faluközösség német szokásait eleveníti fel dallal kísért táncaiban úgy, hogy mindezt áthatja a közösségi jókedv, a belső öröm. mely e kulturális tevékenység legfőbb eredménye. Jó lenne Makádon. Dunaharasztin, Szigetszentmiklóson is hasonló megújulást látni —, azt, hogy a KISZ lendületes, érdekes, izgalmas programja áthassa a fiatalság érz^lemvilágát, hogy célhoz vezető türelmetlenséggel szervezzen meg minden tétova, magányos, útját kereső lányt és fiút a közös ügynek, adjon keretet a szervezeti élet a művelődés’ házak falain belül és kívül az ifjúság álmainak. Losonci Miklós Meglepetés az unokáknak Zéman Imre, az Országos Érc- és Ásványbányák dunántúli üzemének helyettes főmérnöke hangsúlyozza, hogy a hozzájuk tartozó tizenhárom telep közül egyik legdinamikusabban fejlődő a pilisvörösvári bánya. — A helybeli adottságok nagyon kedvezőek, itt található az országban a legjobb minőségű dolomit. Érdemes a fejlesztés minél több lehetőségét megteremteni és kihasználni. A szakembereknek többféle elgondolása is van a fejlesztésre vonatkozóan. Egyik, hogy az energiagondok könnyítését is szolgáló új üzemet létesítsenek. ahol hőszigetelő vakolatféléket gyártanak. A másik, ugyancsak időszerű, egyes külföldről vásárolt segédanyagok helyettesítése pilisvörösvári készítményekkel. Az üvegiparban utóbbi időben meghonosodott Dolomit B (Dunaújvárosba szállítanak belőle nagyobb mennyiséget) már fezt a célt szolgálja. Üj elképzelés, hogy — eddig jórészt importból származó — építőipari ragasztókat helyettesítenek dolomit alapú hazai gyártmánnyal. A fejlesztési tervek összecsengenek a népgazdasági igényekkel, mégsem könnyű az új utak kitaposása. Példa erre, hogy a nemesvakolat-üzem kapacitása ma sincs teljes mértékben kihasználva, bár külföldön is elismert, kiváló termékeket állít elő. Az állama építőipartól érkező megrendelés kevés, jórészt a tanácsi kommunális üzem és a szövetkezetek. valamint a magánépítkezők részére szállítanak. A pilisvörösvári vidék gazdag ásványi kincsekben és a kutatók szerint az eddig feltárt értékek mellett még mást is rejteget a föld mélye. Egy tudósházaspár évekkel ezelőtt kísérletsorozatot végzett, s magnézium-lelőhelyre bukkant 3 dolomitbánya területén. A kitermelésre eddig nem került sor. A helybeliek szerint még az unokák számára is őriz feltáratlan kincseket az egvkor kőszenet, most dolomitot adó bányavidék. Gál Judit
