Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-10 / 264. szám
8 nrr MfCYtt 1982. NOVEMBER 10., SZERDA ÍREK Win • 1982. november 10. Ilin • Szerda. Réka napja. A Nap kél 6.41 — nyugszik 16.15 órakor. A Hold kél 0.22 — nyugszik 14.29 órakor. ivak ír.mm ümahasb Az időnként megnövekvő felhőzetből inkább csak a nyugati és déli országrészben valószínű szórványosan kisebb eső, zápor. A Dunántúlon a viharos déli szél mérséklődik. A nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között lesz. ELHUNYT TÜRK MIHALYNÉ Fájdalommal tudatjuk, hogy életének 78. évében elhunyt Türk Mihályné, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa, aki 1937 óta volt tagja a pártnak. Temetése november 12-én 14 órakor lesz a vecsési temetőben. Az MSZMP Budai járási Bizottsága, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége — Kompszünet. A Pest megyei Kishajózási Vállalat közli, hogy Szigetújfalu—Ercsi révátkelésen a személy- és teherforgalom, Szigetmonostor— Határcsárda révátkelésen a teherforgalom az alacsony vízállás miatt bizonytalan ideig szünetel. MEGHALT HLATKY LÁSZLÓ A Vidám Színpad igazgatósága megrendültén tudatja, hogy Hlatky László színművész, a színház tagja 71 éves korában rövid, súlyos betegség után elhunyt. Temetéséről később intézkednek. II i: 11 «: i,» n i .1 »• i / í; s Átmenetileg enyhül az idő 20 15 10 5 0-5 M I max. min. '/i\\ napot fe&6t-O «őt pjfi:November első napjaiban csendes» változásoktól mentes volt a Kárpát-medence időjárása, majd a ködös, párás, borult időt egy északról érkező hideg, száraz légtömeg változtatta meg. Hatására felszakadozott a felhőzet, s a derült éjszakákon jelentősen csökkent a levegő hőmérséklete. A hét végén hajnalra általában —4, —8 fokig hűlt le a levegő, de a talaj közelében —10 fok alatti hőmérséklet is előfordult. A hét közepén változóan felhős idő várható. Kisebb esők bárhol kialakulhatnak. A szél mérséklődik. Hajnalban plusz 2, plusz 7 fok közötti minimum-hőmérsékletek lesznek. A kora délutáni órákban plusz 8, plusz 13 fokig melegszik fel a levegő. A hét második felében több órás napsütésre lehet számítani. Erősödik a hajnali lehűlés. A hét végére a reggeli órákban párás lesz a levegő, egyre több helyen alakul ki köd. A jövő hét elejére a minimum-hőmérséklet —3, plusz 2 fok között várható. A tartósan ködös helyeken a maximumhőmérséklet is csak plusz 3« plusz 8 fok között valószínű. PROGNÓZIS A mezögazdasAgnak Az elmúlt hét elején párás, ködös, őszi időjárás volt hazánkban. A nappali és az éjszakai hőmérsékletek között szinte alig alakult ki lényeges különbség. A maximum-hőmérsékletek 5—10, a minimum-hőmérsékletek pedig 5 fok közelében voltak. A párarétcgből csak Kékestető emelkedett ki, s ott egy-egy nap 7—D órás napfénytartamok adódtak. A hét második felében, pénteken az országban néhány helyen jelentéktelen mennyiségű csapadék hullott, s az észak felől beáramló hideg levegő hatására havas eső is esett. Szombaton a kora délutáni órákban általában 5 fok alatti hőmérsékletek alakultak ki, míg éjszaka a 2 méteres légréteghen —3, —8 fokig, a talaj mentén —3, —10 fokig, sőt vasárnap az ország egyes vidékein —14 fokig is GÉPKOCSISORSZAMOK BUDAPESTEN, NOVEMBER 9-ÉN Trabant Limousin Hycomat 12 843 Trabant Hycomat Combi 61 Trabant Limousin 11 042 Trabant Combi 4 496 Wartburg Limousin 7 468 Wartburg de Lux 9 148 Wartburg de Lux, tolótetős 1 953 Wartburg Limousin, tolótetős 1 350 Wartburg Tourist 4 126 Skoda 105 S 6 310 Skoda 120 L 10 608 Lada 1200 17 934 Lada 1300 S 7 886 Lada 1500 8 277 Lada 1600 3 413 Lada Combi 4 072 Moszkvics 11 452 Polski Fiat 126 P 13 901 Polski Fiat 1500 3 532 Dacia 10 288 Zasztava 1161 lehűlt a levegő. Ez az erős lehűlés a mezőgazdaságban jelentős kárt nem okozhatott, mivel az őszi betakarítási munkákat általában már befejezték, valamint az idejében elvetett őszi gabopák már eléggé megerősödtek ahhoz, «hogy az ilyen mértékű, s rövid ideig tartó hidegét jól átvészeljék. A talaj-előkészítésnél sem jelenthetett komolyabb problémát, mert a mélyebb rétegek ilyen rövid idő alatt nem tudtak átfagyni, s a nappali pozitív hőmérsékletek hatására a felsőbb szintek is felengedtek. A következő napokban változóan felhős időre lehet számítani. Gyenge eső főleg a nyugati és az északi országrészben várható. A hőmérséklet hajnalban plusz 2, plusz 7 fok között valószínű. A kora délutáni órákban plusz 8—13 fokig melegszik fel a levegő. A hét második felében ismét erősödik az éjszakai lehűlés. A hajnali, reggeli órákban párás lesz a levegő, egyre több helyen alakul ki köd. Hajnalban a jövő hét első napjaira —5 fokig hűl le a levegő. A maximum-hőmérséklet plusz 2, plusz 7 fok között valószínű. • SZALAY ANDRÁS SZÁZHUSZONÖT ÉVE, 1857. november 10-én született a Tolna megyei Ozorán, és 27 éves korában, 1884-ben halt mártírhalált Szalay András cipész, a múlt század végi radikális szocialista mozgalom egyik kitűnő szervezője. A dunántúli szegény család gyermeke 15 esztendős volt, amikor végre szakmát választhatott: két esztendeig Ozorán, Szekszárdon és Simontornyán tanulta a cipészmesterséget, mivel segítő kezére családjának is szüksége volt. Húszévesen a fővárosba költözött, s hamarosan megtalálta a szocialista mozgalomhoz vezető utat. A radikális szocialista ellenzékhez csatlakozott, amely heves harcban állott az Általános Munkáspárt mérsékelt irányú, kompromisszumokra hajló vezetőségével. Kitűnő szónoki és publicisztikai képessége folytán rövid idő alatt az ellenzék népszerű, elismert vezéregyénisége lett. 1883 februárjában őt bízták meg a radikális irányzatú Népakarat szerkesztésével; a miinkássajtó hasábjain is a forradalmi osztályharc, a proletár internacionalizmus eszméit hirdette. Amikor a kormány 1884 tavaszán hajtóvadászatot indított a szocialista mozgalom forradalmi pártja ellen, őt is letartóztatták: a tüdőbeteg fiatalembert magas lázzal a betegágyából hurcolták a börtönbe, s több heti súlyos betegség után fejezte be forradalmár életét. Fiatal értelmiségiek tanácskoztak tegnap Budakalászon, a Lenfonó és Szövőipari Vállalatnál. A Budaflaxnál 81 harminc év alatti, egyetemet és főiskolát végzett fiatal dolgozik, s közülük kilencen alig két hónapja ismerkednek a vállalattal. Megtalálják-e helyüket itt, mennyire alkalmas a légkör alkotó képességük kibontakoztatására? A többi között erre a kérdésre kerestek választ a Budaflax vezérigazgatójával közösen. Beck Tamás hangsúlyozta: kettőn áll a vásár, a vállalaton, amelynek minden eszközzel ösztönöznie kell az újító, kezdeményező kedvet; s a fiatalokon, akiknek meg kell ragadniuk a lehetőségeket. Az őszinte, nyílt párbeszéd során több, a fiatalokat érdeklő témát tisztáztak. Felvetették, még mindig nagy, kihasználatlan lehetőségek rejlenek az energiatakarékosságban. Az ezzel kapcsolatos újításokat az eddigieknél gyorsabban kellene bevezetni. Több hasznosítható javaslat hangzott el a termékek minőségének javítására is. 14—12—58 (BUDAPESTI IIÍVÚSZÁ A TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES Itll'OUTER Ilin—■ 8-tól 16 óráig: PA VÉL MELINDA 1IA GONDJA VAN, ___________VAGY S F, i; ITS ÉKBE S/.OBI I- HÍVJA FEE! Nyugdíjas tsz-vesetök az Óbudában Akik megalapozlak a jelent Ebben az esztendőben rendezték meg, immár másodszor a nyugdíjas termelőszövetkezeti elnökök, elnökhelyettesek találkozóját, ezúttal az Óbuda Termelőszövetkezet központjában. A találkozó résztvevőit Főző József, a TESZÖV elnöke, a dánszentmiklósi Micsurin Tsz elnöke köszöntötte, majd dr. Nyíri Béla, a TOT nemrég nyugdíjba vonult főtitkárhelyettese tartott rövid tájékoztatót a mezőgazdaság idei feladatairól, a nemzetközi kapcsolatokról. Megemlékezett az elmúlt évtizedek történelmi eseményeiről is, azokról, amelyeknek a most nyugdíjasként jelenlevő szövetkezeti vezetők is cselekvő részesei voltak. A szűkebb pátriánk előtt álLó feladatokról dr. Pogány Mihály, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője adott rövid tájékoztatást. A jóízűen elfogyasztott közös ebéd után Varga Ferenc, az Öbuda Tsz elnöke mutatta be a vendégeknek tevékenységüket. Ezt követően baráti beszélgetéssel zárult a program. Több friss diplomás fiatal kifogásolta, hogy nem kap a végzettségének megfelelő feladatot, s másutt meg égetően szükség volna mérnökökre. Kérték azt is, hogy már belépésük után tájékoztassák őket a lehetőségekről, a várható perspektíváról. A csaknem félnapos tanácskozáson a résztvevők választ kaptak legégetőbb kérdéseikre, s elhatározták, hogy együttesen keresik a vállalat előtt álló feladatok megoldásának lehetőségeit. Csütörtökön a tv-ben Hatvanhat A Hatvanhat című, népszerű televíziós fórumsorozat november 11 -i, csütörtök esti vendége Szabó Imre ipari miniszterhelyettes lesz. A stúdióba meghívott hatvanhat levélíró várhatóan szóba hozza a cipők választékát, árát, a konfekció mérettáblázatának hiányosságait és a bútorok minőségét. További kérdéseket lehet feltenni 17 órától a 314-701 telefonszámon az adás végéig. A műsor az egyes programon kezdődik 21.20-kor. Vizsgázhatnak is a kocsik Közlekedésbiztonsági nap Közlekedésbiztonsági napot rendez a KPM Autófelügyeletének budapesti igazgatósága, a BRFK-val és az FKBT- vel együttműködve november 13-án, reggel hat órától délután 15 óráig, Budapesten a III. kerület Mozaik utca 5. szám alatti vizsgálóállomáson. Ezen a napon a hatósági műszaki vizsga előírásai szerint, műszerekkel ellenőrzik a személygépkocsik állapotát, szükség esetén beállítják a fényszórókat és az alapjárati szénmonoxid-tartalmat — a szolgáltatások ingyenesek. Az előírásoknak megfelelő gépkocsik tulajdonosai kérhetik forgalmi engedélyük érvényességi idejének meghoszszabbítását is. Vizsgálják az okát Oszlopnak ül közölt Üllőn Németh Gábor 28 éves veszprémi gépkocsivezető személyautójával áttért a menetirány szerinti bal oldalra és egy kettős villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében Németh súlyosan megsérült. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított. A tizenegyedik nagylemez Omega-koncertsorozat Az idén húszéves az Omega együttes. A héten jelenik meg tizenegyedik nagylemezük, november 11. és 15. között pedig öt estén át lépnek fel a Budapest Sportcsarnokban. A jubileum és a hangversenysorozat alkalmából kedd délelőtt sajtótájékoztatót rendezett a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a koncertek színhelyén. Elmondták: az elmúlt két évtized alatt több mint 3 mil-Azonnal hat Elsősegélyként Az asztmában szenvedő embereken könnyít a Lacta Tápszergyár új terméke, a spray formában gyártott Bricanyl. A svéd licenc alapján készített asztmaellenes gyógyszer injekció, tabletta és cseppek formájában már korábban is kapható volt, a spray afféle elsősegélynyújtó szer: roham esetén azonnal RADIÓ’ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÖ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.27: Világablak. 8.56: Olvasólámpa. 9.06: Bartók: II. szvit. 9.41: Kis magyar néprajz. 9.46: Tarka mese, kis mese. 10.00: Hírek. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Goethe és a muzsika. 11.41: Népszerű hangszerszólók. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Nem a világ vége. 13.05: Operaslágerek. 13.55: Dzsesszmelódiák. 14.29: A gyermekrádió műsora. 15.00: Hírek. 15.05: Hubay Jenő csárdajeleneteiből. 15.28: MR 10—14. 16.09: Mihály András műveiből. 17.00: Hírek. 17.05: Nem az igazi, de ... 17.30: Pátria — népzenei hanglemezsorozat. 17.46: Wolf Péter: Egy szerelem pillanatai. 17.55: Le Corbusier híve a hivatalban. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Tudósítás jégkorongmérkőzésről. 19.20: Kiskunhalom. 20.08: Operaáriák. 20.32: örökzöld dallamok. 21.30: Kinek jut több? 22.00: Hírek. Sporthírek. 22.20: A Távol-Kelet — közelről. 22.30: Nóták. 22.53: Fényképező számítógép. 23.08: Brahms-lemezekből. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Pödör Péter táncdalaiból. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Zsákai Piros László klarinétozik. 8.20: A Távol-Kelet — közelről. 8.30: Hírek. Útközben. 8.35: Dallamok, emlékek. 9.30: Balesetek, tűzesetek, bűnügyek. 10.00: Zenedélelőtt. 11.30: Hírek. Útközben. 11.35: A Szabó család. 12.05: Népdalok a Dunántúlról. 12.30: Hírek. Útközben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.30: Labirintus. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kováts Zsuzsa hegedül. 14.15: Verbunkosok. 14.30: Hírek. Útközben. 14.35: Slágermúzeum. 15.39: Fúvószene. 16.00: Mindenki iskolája. 16.30: Hírek. Útközben. 16.40: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. Útközben. 18.35: Gramofonsztárok. 19.15: Zenei tükör. 19.45: Steve Winwood felvételeiből. 20.30: Hírek. Útközben. 20.35: Utazás a Balaton körül. 20.51: Táncházi muzsika. 21.10: NemzedÉKEK. 22.13: Újdonságainkból. 23.00: Hírek. Sporthírek. 23.23: Operettfelvételekből. 24.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Kamaramuzsika. 10.45: Fekete Afrika zenéjéből. 11.00: Hírek. 11.05: Bioritmus. 11.25: Bartók egynemű karaiból. 11.50: Operarészletek. 13.00: Hírek. 13.07: Zenekari muzsika. 15.00: A zeneirodalom remekműveiből. 16.05: Operakettősök. 16.50: öt földrész zenéje. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Bach-kantáták. 18.42: Pinchas Zukerman hegedül. 19.00: Hírek. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Kapcsoljuk a pesti Vigadót. 22.00: Hanglemezgyűjtőknek. 23.00: Chel Baker dzsesszkvartettje játszik. 23.30: Hírek. Időjárásjelentés. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétoma. 8.05: Iskolatévé. 9.55: Delta. 10.20: A púpos. Olasz—francia kalandfilm. 14.25: Iskolatévé. 16.30: Hírek. 16.35: A hajózás története. 17.25: A nyelv világa. 18.15: Puszták sorsa. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Jogi esetek. 20.40: Szerkesztette: Buzáné Fábri Éva. 22.00: Zene. zene, zene. 22.50: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Szemle. 20.50: Tv-híradó, 2. 21.10: A Szovjetunió belügyminisztériumának ének- és táncegyüttese. Közvetítés a Vígszínházból. hat. A túladagolástól sem kell tartani, egy-egy nyomásra egységnyi gyógyszert ad a zsebben hordható, könnyű, apró flakon. Az első százezer sprayt már kiszállították a gyárból a gyógyszertárakba. Itó Hungaroton-lemez jelent meg az Omega felvételeiből, amelyekből több mint másfél milliót itthon értékesítettek. A jubileum tiszteletére Platina-emléklemezt adtak át az együttesnek. Benkő László, az Omega vezetője elmondta: teljes programot adnak. A műsor egyrészt a tizedik nagylemez, Az arc, másrészt a most napvilágot látott Omega XI. anyagából tevődik össze, s emellett felcsendülnek korábbi Ómega-slágerek is. Az együttes a legmodernebb technikai apparátust mozgósítva lép esténként a 10—10 ezer néző elé, s a hangversenyekről televíziós felvétel is készül. Az új lemez zenéje egyébként erőteljesen épít a komputertechnikára, az elektronikus muzsika új vívmányaira. Hulladékok begyűjtése Szolgáltatás ez is A MÉH Tröszt vállalatai az idén várhatóan 32—35 ezer tonnával töbo hulladékot — vasat, színesfémet, papírt — gyűjtenek be a lakosságtól, mint tavaly. A 300 ezer tonnát megközelítő hulladék újrahasznosítása — az eredeti nyersanyagok árát alapul véve — mintegy 60 millió dollár megtakarítását teszi lehetővé — hangsúlyozták kedden a MÉH Tröszt sajtótájékoztatóján. A lakossági hulladék menynyisége évente hat-hét százalékkal növekszik. Az elmúlt időszakban Budapesten is jelentősen bővült a felvevő hálózat — egyebek közt mozgó átvevőhelyekkel, konténerekkel — szervezettebbé vált az iskolai hulladékgyűjtés, új szervezetek kapcsolódtak be a munkába. Az értékes hulladékok begyűjtött mennyiségének növelése nagymértékben függ a MÉH-vállalatok tevékenységének szolgáltatásjellegű fejlesztésétől. Késsel fenyegette a sofőrt Leiarfóxüiüák a laiiralilóí Rablás elkövetése miatt a Pest megyei Rendőrfőkapitányság eljárást indított Révész József 19 éves parképítő, miskolci lakos ellen. A nyomozás eddigi adatai szerint Révész az elmúlt hét végén a Keleti pályaudvarnál beüli egy taxiba és a sofőrt késsel arra kényszerítette, hogy vigye őt Hegyeshalom felé. Érd határában a gépkocsivezetői kiszállította, a volánhoz ült, s visszahajtott Budapestre, ahol a Rákóczi téren egy várakozó gépkocsiba ütközött. Ennek következtében könnyű sérülést szenvedett. Révészt a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte, az ügyben a nyomozást tovább folytatják. Szörnyethalt Kizuhan! a Yunatbol Pest megyében, a túrái vasútállomás közelében egy személyvonatból kiesett és a helyszínen meghalt Born Árpád 49 éves vetőmagtisztító, hatvani lakos. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.- A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Ágnes — OfQT MírVfl MíDI ÄU Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szeraesztoség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311 Irányliószám: 1446. - Kladi« a rCul IflLUltl Iliit Lm Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi .telefonja: 343—100 és 336-130. -__--------------—— -----------------------------Szerkesztőségi titkárság: 142 —228. _ . . ________________FIOKSZEBKESZTOSEGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér I, Pf. 19 2701. Telefon: 11—400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030 Telefon: 43—352 GődőllOI Hírlap, Gödöllő Szabadság út 2 Pf 14 2100. Telefon: 81—96. — Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf 51. 2201 Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 390 - vád Hírlap, Váe. Lenin út 45 Pf 3-1 2501 Telefon: 10-095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszll a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalássá) a KH1 215— 96 182 pénzforgalmi Jelzőszámra. A lan ára- 8 oldal 140 Ft. 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,— Ft. - ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap ondex- 25 064 HU), ISSN »33—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 9133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0131—275* (Vád Hírlap). Fiatal értelmiségiek tanácskozása Őszintén a gondokról /