Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-09 / 237. szám
1982. OKTOBER 9., SZOMBAT ’xMhm s / Komplexbrigád a Csepel Autóban Ami nincs a munkaszerződésben kenykedik. Fúró- és csavarhúzó gépek lógnak zsinórokon, elég egy mozdulat, s kész a művelet. Helyenként íróasztalok állnak, s fölöttük faliújságok — brigádtablók. Szó, mi szó: a legszebb, legrészletesebb a Fürst Sándor brigádé. Szükség lesz még ránk — Negyedévenként egy bizottság körbejárja a műhelyt, s a tisztasággal, a környezettel együtt értékelik a tablókat in — mondja kísérőm. A diszpécseri irodában brigádnaplókat, fényképgyűjteményt mutat, 6 az alapító brigád naplóvezetője. Szép a napló is, csak mintha valami hiányozna belőle. Hát persze; a színház és mozijegyek. — Semmi értelme beragasztani — mondja Záhonyi László —, inkább el kell menni. Értékesebbek számunkra ezek a bejegyzések, üdvözlések és fotók — mutatja egy fafaragó — Fábián László — aláírását, a Kéri— Decsi művészházaspár köszönetét, amiért a gyár lcultúrhá- zában megrendezték a kiállításukat, s végül a legfrissebb látogatás emlékét: Kádár János baráti szavait. összekeverednek már bennem a két brigád életének eseményei, de az időközben belépő Kreisz Györgynek van igaza; miért is kellene szétválasztani? A középkorú, kistermetű, de mozgékony szerelőcsoportvezetőt arról kérdezem, amiről kollégája szólt az áprilisi találkozón: hol van a határ a munkaköri kötelesség és a brigádmunka között, s van-e jövője, konkrét feladata • komplexbrigádnak ? — A munkaköri kötelességeket egyértelműen leszögezi a munkaszerződés ám mindaz, ami abba nem foglalható, az a brigádmozgalomé — szól a válasz —, s ilyen sok van. Apró műszaki gondokat köny- nyebb közösen megoldani, -jj érni ugyáhilyeh fontos: gyorsabban tudjuk alkalmazni. Innen ered a jövő is; új típusú autóbuszok mindig lesznek, megrendelőink — szerencsére — egyéni kívánságokat megfogalmaznak, van kedvünk —- tehát sokáig szükség lesz még ránk. A szerelősoron ebédhez csöngetnek, most látni csak, menynyien dolgoznak a csarnokban. Valaki „panaszkodik”: nem akarják bevenni a komplexbrigádba. A válasz sem késik: 10—15-nél ha többen vannak, nehezebben mozdulnak. 03 komplexbrigádokat k-íll alakítani, erre mindenkinek van lehetősége, s feladat is akad éppen elég. Kolossá Tamás Próbaútcn járnak A legnagyobb tetszés természetesen az utóbbit övezte. A Gigant a leghosszabb és a legalacsonyabb hazai mozdony. A tirisztoros mozdonyok — A zajos Ward Leonardbol 1958—61 Közöt 30 Készült A napokban azért látogattunk a Nagykőrösi Konzervgyárba, hogy Détári Endre termelési főosztályvezetőtől a mostani idényről érdeklődjünk. A gyárudvaron kiszállításra váró, csomagolt áruk tömkelegét láttuk. Az (első kérdésünk tehát erre vonatkozott. — Jelenleg mintegy 4-500 vagonnyi készáru vár elszállításra. A nyáron általában megfelelő volt a vasútikocsí- ellátottság. Viszont egy hónap óta gondok vannak a' kiszállítás körül. — Köztudott, a vállalati gazdálkodást döntően befolyásolja, hogy zöldborsóból mennyit dolgoznak fel. — Sajnos, a kedvezőtlen időjárás miatt zöldborsóból csak mintegy 80 százalékát értük el a tervnek. A jelentős kiesés pedig rányomja bélyegét az egész évi munkánkra is. A zöldborsó az egyik legtermelékenyebben feldolgozható nyersanyagunk. A tervtől való elmaradás mintegy 400 vagonnyi készáru. — Hová jut el a gyárban készült zöldborsókonzerv? — Zömében a Szovjetunióba és az NDK-ba, valamint a tőkés országokba, elsősorban Svédországba. — A többi termék feldolgozása miként alakult? — Nagyjából a tervezett körül termeltünk, bár kisebb ingadozások azért előfordultak. Meggyből és őszibarackból többet, sárgabarackból pedig kevesebbet vásároltunk fel. Kevesebb érkezett szilvából és egresből is. Zöldbabból és uborkából a tervezett körül alakult a felvásárlásunk. Még más gyáraktól is vettünk át, hogy a szükségletünket fedezni tudjuk. — Közben vége felé jár a paradicsom feldolgozása. Ügy néz ki, hogy nem termett elegendő mennyiségű paradicsom. Ugyanakkor a paradicsom szárazanyagtartalma is alacsonyabb a sokévi átlagnál, ily módon a paradicsomsűrítmény előállításához a szokásosnál több paradicsomot kell felhasználni. Ez annál is inkább sajnálatos, mert míg a paradicsom sűrítmény eladása az elmúlt években nagy gondot jelentett, addig mostanra megnőtt az érdeklődés e termék iránt. Tehát többet el tudnánk adni, mint amennyit gyártunk. — Az országban talán sehol sem tapasztalható olyan patisszontermelési kedv, mint éppen Nagykőrösön és környékén. — Való igaz, a termelők szeretnek patisszonnal foglalkozni. A felvásárlási tervünk ebből a termékfajtából 410 tonna volt, ezzel szemben idáig átvettünk 638 tonnányit és a felvásárlás jelenleg is tart. Savanyúságként és vegyes, darabos savanyúságba uborkával és paradicsommal együtt dolgozzuk fel, s szállítjuk elsősorban a Szovjetunióba. —- Az idén vált önállóvá a Nagykőrösi Konzervgyár... — Első számú feladatunknak tekintettük a gyors piaci alkalmazkodást. örvendetes módon nőttek az értékesítési lehetőségek is. Több olyan újfajta termék gyártásába kezdtünk, melyet annak előtte nem gyártottunk. — Említene közülük néhányat? — Az 5/1 -es dobozos meggv- j bői holland megrendelésre j 600 tonnát gyártottunk. Aszeptikus gyümölcsvelőt készítet- | tünk, osztrák eladásra. A csemegeuborka jórészét speciális holland igény szerint állítottuk elő, a svédeknek pedig paradicsompaprika-kockát küldtünk. Annak ellenére, hogy ezek a próbálkozásaink sikerrel jártak, a zöldborsóból származó 20 százalékos terme- j lés-kiesést év végéig sem tudjuk teljes egészében behozni. K. K. Egy Kép a naplóból: Deminger Ferenc, a Fürst Sándor komples brigád vezetője az Ikarus-alvázba szereli a motort idén Aiég magasabbra pályázunk. Ennek a brigádnak három tagja alapította két éve a Fürst Sándor komplexbrigádot. Ennek a vezetője Deminger Ferenc lett — aki az alapító brigádban helyettes —, az ő helyettese vagyols én, s a harmadik Kreisz György. Sokan kérdezik — mondja Záhonyi László —, vajon nincs-e köztünk rivalizálás, de ilyesmi egyikünknek sem jutott eszébe, mert fontosabb volt a cél, amiért létrejött az új brigád. Egész folyamatában kell megismernünk a munkánkat, s ez nemcsak szaktudást igényel, hanem sokkal nagyobb felelősséget. Az új típusok bevezetését, az ott felvetődő új típusok bevezetését, az ott felvetődő új problémák közös megoldását segítenünk kellett. S nem utolsósorban újításainkért alakítottuk meg a jelenlegi csoportot, amelyben a szerelők mellett ott vannak a technológusok, a művezetők, a meósok, sőt a mérnökök is. A brigád tehát valóban komplex, azaz összetett. Huszonöt helyett húsz — Eevált-e ez az újszerű megoldás, hozott-e eredményt. — Hogyne, erről tanúskodik az eddigi két vezérigazgatói dicséret, a forintokban mérhető megtakarítás. Sorolhatnám a megoldott érdekes műszaki problémákat — például a kuvaiti megrendelő kívánságára át kellett kissé alakítani az alvázakat —, de ezen túl sokat dolgoztunk a viszonylag kezdetleges DH-rendszer fejlesztésén, s önmagáért szól az, hogy tavaly például a gyár úgy tervezte, hogy az újítások félmillió forint hasznot hoznak a komplexbrigádoknak köszönhetően ebből az ösz- szegből 2,5 millió forint lett. — Hogyan tudják segíteni az újításokat? — Éppen ez az, amiben a 1 legelőnyösebb, hogy brigádunk ennyire összetett. Az ötletek kidolgozása ugyanis így sokkal könnyebb, gyorsabb. Most már körülbelül húsz újítást adtunk be, az így kapott pénzt kirándulásokra, más programokra fordítottuk, jellemző, hogy hét évvel ezelőtt még 25 percbe tellett, míg egy összeszerelt alváz legördült a szalagról. Ma már ehhez csak húsz perc szükséges. Időközben'a korszerű műhelycsarnokhoz érünk, a kék köpenyes, farmernadrágos diszpécsert többen megállítják, tanácsot kérnek. A hosszú szerelősor célhídjai alatt sorjáznak az alvázak, amelyek közül — legalábbis úgy tűnik — meglepően kevés ember tevéKem gigantománia szülte ViUamosmozdony-család ünnepe A hatvanas évek általános iskolásai közül sokan szerettünk volna mozdonyvezetők lenni. Ha kirándulni indultunk, már az is élmény volt számunkra, ha szili húzta a vonatot. Nemcsak újdonságáért kedveltük. Amikor a hatvani vonalon a szilíciumos felváltotta a kisebb teljesítményű, zajosabb „nagyapát”, a Ward Leonardot, csökkent a menetidő. Hamarabb érkeztek háza bejárók. Különös kiállítás Hát ezért kedvelik annyian a villamos vontatást Pest megyében a nagykátai, a ceglédi, a gödöllői, a váci, a törökbálinti és a kiskunlachdzi vonalakon. Nem kevésbé üzembiztosságáért, öt év alatt mindössze egyszer ültem olyan vonaton, amely a mozdony hibája miatt kényszerült vesztegelni. Ötvenéves a hazai nagyvasúti villamos vontatás. Az első Kandó-mozdony, sze- mélyvonati szerelvénnyel 1932 szeptemberében vette útját a Keleti pályaudvarról Almás- • füzitő feié. A jeles alkalomból Budapesten, a Mexikói út mellett húzódó vasúti síneken kiállították a MÁV eddig használt villanyr/*zcIony-típusait. Különös kiállítás volt, hiszen csupán néhány napig tartott nyitva — azután szépen szétszéledtek a lokomotívok. Azért sem volt mindennapi, mert a múzeumi tárgynak számító Kandó együtt rost«- kolt a síneken a jövő mozdonyával, a szaknyelven tirisz- torosnak, a vasutasok között Gigantnak nevezett V—63 sorozatú, ötezer lóerős masinával. ma még egy tucat sem készült belőlük, próbautakon járnak — a 2000-ik év után is közlekednek majd. Vonóerejük és jebességük folyamatosan szabályozható, növelhető, csökkenthető. Nem rángatja* a szerelvényt. Egy egyszerű személyvonat nem is készteti komoly erőfeszítésre. Bár a Gigant szebb, a „papát” a négytengelyes, háromezer lóerős sziliciumost jobban tisztelik a bejárók. Egyszerűbb, zömökebb, de csak utódjához képest lomha és fáradékony kissé. Ma és még sokáig tengelyein nyugszik a magyar villamos vontatás nagyobb terhe. Az első példányt még. külföldről vásárolta a MÁV, a hatvanas évek elején. A Ganz- MÁVAG hamarosan megszerezte a hcencet is és elindította a sorozatgyártást. A kiállításon a 368. „testvér’ képviselte a családot. Kérdik is sokan: mi szükség van az új villanymozdonyra, amikor a régebbi típus képességeit sem lehc. kihasználni. Hol van a vonatok menet- sebessége a mozdony megengedett 120 kilométeres száguldásától? Szükség vsn rá A Gigant mégsem valamiféle gigantománia szülötte. Egyre hósszabb teherszerelvénye- ket állítanak össze a rendező pályaudvarokon, mind nagyobb vonóerővel húzhatók a nehezebb gyorsvonati szerelvények. Szükség van rá. Az ezredfordulóig azonban elkíséri azokat a hazai villamos vontatás igazi úttörői, a szilíciumosok. Akkorra már régen készen lesznek a felsővezetékek Pécsig, Nagykanizsáig. Pest megyében jószerivel nem marad vonal, amelyen csak a dízelmozdonyok képesek megélni. A szakemberek az idén Érd, Százhalombatta környékén dolgoznak, jövőre Aszódtól Vácig is megszületik a korszerűbb vontatás. Szakállas fiatalember fogad a Csepel Autógyár kapujában, s szabadkozni kezd: — Pe- minger Feri sajnos nincs itt, szabadságra ment. — ■ Jókora séta előtt állunk, amíg az autóbuszüzembe érünk, így a közelebbi ismerkedést nem halogatjuk sokáig. Záhonyi László, a 33 éves diszpécser kerékpárját tolva mondja el a brigád megalakulásának történetét. — Tulajdonképpen két Fürst Sándor brigádunk van, kezdem az elsővel. 1972-ben alakult meg 15 fővel egy brigád az autóbuszüzemben, a szerelősoron. Alapvető feladatuk a motor, a levegő és a gázrendszer beépítése az alvázakba. Egy év múlva a brigád elérte a szocialista címet, majd néhány év múlva már sorjáztak az elismerések; 1978-tól minden évben elnyertük a vállalat kiváló brigádja kitüntetést, s az B. G. ... és korai elfidje Speciális igények szerint Gyors alkalmazkodás a piachoz A legmodernebb a Gigant •. • Még áprilist mutatott a naptár, amikor a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának meghívására az iparban, a mező- gazdaságban dolgozó szocialista brigádvezetők egy asztalhoz ültek, hogy tennivalóikról, gondjaikról, a mozgalom megújításának hogyanjáról elképzeléseiket körvonalazzák. A tizennyolc brigádvezető egyikeként Deminger Ferenc éppen egy komplexbrigád nevében kért szót. A szigethalmi Csepel Autógyárban immár két éve elismerésre méltóan dolgozó, Fürst Sándor nevét viselő szocialista, illetve komplexbrigád tevékenységét ismertette. De lássuk csak, mit jelentenek számukra a hétköznapok? Célfeladatokért