Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-30 / 255. szám
1982. OKTOBER 30., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Illyés Gyula verseiKézfogások Apám szokása: nehezen adok kezet s nehezen fogadok. Mert hány kéz illetett becsületes, szíves olyan, mely — kötelez! Kezembe tiszta „úgy lesz!”-t hány csapott, • hitet, mint csengő foglalót Letétként mennyi érték gyűlt belém, kemény hűség, fénylő remény, fém jeles jóság, tömény bizalom: vagyon — El nem pazalhatom. De meg se tarthatom: szent s köz dolog — Talán tollat ezért fogok. A költő felel Dolgozom: küzdve alakítom nemcsak magamat, aminő még lehetek, akinek jövőjét az „ihlet óráin” gyanítom; formálom azt is, amivé ti válhattok — azt munkálom én ki: azt próbálom létre idézni, azt a lényt, ki még csak agyag bennetek s halvány akarat; akire vágytok, amikor sürgetve mondjátok: költő, előzd meg korodat! Nagy föladat; mert nemcsak bátor nyelv kell rá, de fül is! Mert valahányszor azt hallani, barátaim, hogy valaki előre rohant a korából egy új, egy tiszta tájig — az csak úgy látszik, a kor maradt csak hátra tőle, még jó, ha nem ekkép süvöltve a föl-fölbukó úttörőre: — Hová fut? Elbújt! Játszik! Játszunk — így száll csak énekünk fel, Játszunk szavainkkal és életünkkel, mert, jaj, csak az vagyunk, aminek látszunk. ” Legyetek értelemmel hát'irántunk, mert nincs vállalkozóbb s- bizakodóbb nemzet minálunk; a rosszat nem szántszándékkal csináljuk, csupán a jót. Ide teszem az akácról az illatot. Ide teszem a Dunáról a fényt, leányról a mosolyt, fiúról a dacot; ebből csinálok költeményt, hogy gazdagodjatok. Mert az illat a fán mégsem kevesebb, sem a vízen a fény; a lány s fiú csak szebb s elevenebb s magam is több vagyok, ha én általam erősödtetek. Semmiből nem lesz semmi? S ára van mindennek, ami valamire jó? Babrálva e világ dolgaiban valami mégis újdonan marad kezünkben, olvasó! Célt foéott - és megérkezett Mindig minden ember, aki képes legbensőbb voltában emberré lenni — akarja, nem akarja — eljut a kétségbeejtő felismerésig, amelyet a világirodalomban először Dante fogalmazott meg a „Divina Commedia”- ban. A mondat — Babits Mihály fordításremekléséből — közismert, de én most a rlagy költő előd, Arany János fordítástöredékéből idézem a híres terei nát, amely az egész eposz-székesegyház alapköve: „Az emberélet útjának jelén! Zordon, sötét erdő közé jutottam,/ Mivel az igaz utat nem lelém...” Az író, a művész életében még kétségbeejtőbb a felismerés, hiszen elemi létében fenyegeti, önkifejezését bénítja meg, A torkot szorító bizonytalanság — most mit miképpen mondjon el? — a nagy kérdés: „Lenni vagy nem lenni?” Illyés Gyula is eljutott a maga, életre-halálra faggató, „zordon, sötét erdei közé”; hatszáz évvel később, de életkorra éppen egyidőben Daniéval. Nincs ebben semmi különös; — sokan megjárták már előtte is, utána is azt a sötét, útveszejtő erdőt, s ez vár a messze jövendőben is mindenkire, aki meri vállalni, hogy valóban ember legyen. Az már azonban nagyon is különös — mert mindig mindenkire sajátosan jellemző —. hogy a sötét erdőben riadt-reménykedve kiért is kezd kiáltozni, kinek a kezéért nyúl, hogy kivezesse a szabad ég alá, ahol holdfényi^en is, esőben-sárban is felmutatják hátukat a talp alá igazodó ösvények, bürük, utak és hidak. Ahol mindenki megtalálhatja — Illyés Gyula szavával élve: ...a gyalogutat, az ösvényt, melyet még a tavaszi fölszántás után vágott valaki. Vájjon ki kezdte ezt a hajiatag, biz jócskán girbe-gurba kisutat? Akárki kezdte, nem kételkedett, célt fogott, indult és — megérkezett. A szemmértéke nem volt mérnöki — Kolumbuszt volt! Tisztelet neki! Időzzünk el néhány lélegzetvételnyit a versnél. Eddig, három szakaszon át — sokak olvasata szerint — biztosan csupán gyöngéd-játékos tájleíró költemény, amely egyaránt idézi fel a XIX. század magyar költészetének és — időben, térben pár száz évet- kilométert ugorva — a XVI. század flamand festészetének népi gyökér- zetű megújulását. Igen, igen, ez igaz is, de — de a vers folytatódik, s megszólal benne a közvetlenül személyes, szemérmesen számadó hang, — kidalol a tájköltészet, az életkép jól ismert énekvilágából: Haladok rajta én is csöndesen. A hagyományt lám én is tisztelem A hagyományt és emlékeimet. Én nem bánom, hogy így megtekereg; így kerül zeg-zugába ürgelyuk, így lesz igazi, meghitt .gyalogút. Utcakép Így lesz olyán, mint nekem volt, midőn apám ebédjét vittem délidőn s összeborultak és fejem felett csüngtek szinte a kövér rozsfejek. A vers bármennyire is szelíd, kérdést követel. Milyen Úton is halad Illyés Gyula csöndesen? Zeg-zugos ösvényen az összehajló rozsfejek között? Gyalog- úton? Igen, gyalogúton. De Illyés, szelíd iróniával kezdte a mondatot, keményen hozzáfűzi: aki az első nyomát kitaposta, — felfedező: Kolumbusz. Nem kell föltennünk a negyedik kérdést, hogy egyből tudjuk a választ: Illyés Gyula a mindenkori — névvel jegyzett vagy névtelen — felfedezők bátorságának hagyományát tiszteli, ezt őrzi emlékezetében. Nem többet és nem kevesebbet. Az idézett vers az 1950-es évek -elején íródott, amikor Illyés húsz esztendeje túl volt „az emberélet útjának felén”, s éppen az ötödik évtizedébe lépett. Tehát nem a „gyalogút” felfedezésének lehetősége, hanem a már két évtizede megtörtént felfedezés biztonsága adta'kezébe a tollat. Nem a lélekháborgató ter- vezgetés, hanem az elvégzett munka szépsége ihleti. Igaz — játékos iróniával — annyit igazítani kell a hasonlaton, hogy nem az Indiának vélt Amerikát fedezte fel a kolum- buszi úton, hanem azt, amit szenvedélyesen akart: Magyarországot, nemzetét, s benne — önmagát. Ehhez is kolumbuszi bátorság kellett, nem is kevés, a harmincas évek derekán, amikor az iránytűk -és szex- tánsok megkergültek szerte a világban. és Érden ütemes tervezéssel, összehangolt és lelkes munkával négy-öt hónap alatt adtak át egy-egy óvodát. Sikerült elérni, hogy tíz év alatt — a jelentős létszámemelkedés mellett is — az óvodás korúak 56 százaléka helyett ma már a gyermekek 78 százalékát fogadhatják óvodáink. A megye városainak többségében teljessé vált az óvodai igények kielégítése, de Dunakeszin, Érden, Szigetszentmiklóson, Gyálon. Törökbálinton még ma is sok az elutasított kérelem. Társadalmi törődés A demográfiai hullám Pest megyében az országoshoz képest hamarabb kezdődött, magasabb csúcsot ért el és lefutása tovább tart, de az agglomerációs övezetben ez a tendencia még fokozottabban érvényesül. Miközben az ország nagy részén már csökkent az óvodások száma, a fővárost körülvevő községekben és városokban a gyermekcsoportok még mindig túlzsúfoltak, és az igényeknek megfelelő óvodai elhelyezés — további építések, bővítések mellett ifc — csak az évtized közepére várható. Nagy eredmény, hogy tíz év alatt az óvodákba felvettek száma megkétszereződött. Ezzel elértük, hogy az első osztályos gyerekek körében szinte teljes körű a szervezett iskolai előkészítés. Mindössze fél százalékuk marad ki az óvodában vagy tanfolyamon szervezett iskolaelőkészítésből. Fokozott társadalmi és anyagi törődést nemcsak az óvodák igényeltek, hiszen a nagyobb tanulólétszám néhány év után már az iskolák ajtaján kopogtatott. Kilenc év alatt az iskolás korú gyermekek száma Pest megyében 31 ezerrel nőtt. A már említett összefogás és minden felszabadítható tanácsi pénzeszköz !génybevételé- vel a IV. ötéves tervben 220 helyett 509 tanterem létesült. Az elmúlt ötéves tervben pedig a tervezett 477 helyett 844 valósult meg és fogadta a tanulók sorát. Az új tantermek nagyobbik része, 626 az agglomerációs övezetben épült. Korszerű, új iskolákat vehettek át Szentendrén, Dunakeszin, Szigethalmón, Budaörsön, Kerepes- tárcsán, Pécelen és sok más helyen. Tantermeink negyede tíz éven belül készült el, de így is diákjaink negyven százaléka két műszakban jár iskolába. Az elkövetkező években tovább nő az általános iskolás tanulók száma, ezért ebben az ötéves tervben 709 tanteremmel széretnénk bővíteni iskoláinkat. Joggal tehetjük fel a kérdést: az ismert prob- léfnák mellett hogyan fejlődött mégis megyénk és benne az agglomeráció műveltsége az elmúlt két népszámlálás között? Tudjuk-e biztosítani az iskolázottság jogosan elvárt fejlesztését, az egyéni és az általános műveltség emelését? Kedvező változások A felszabadulást megelőzően" megyénk lakosságának műveltsége sok tekintetben elmaradt az országos színvonaltól. Azóta az iskolázatlan emberek aránya jóval az országos átlag alá került. A tizenöt évnél idősebbek 65 százaléka legalább általános iskolát végzett. Pest megyében tíz százalékkal több a szakmunkásképzőt végzettek száma, mint az ország más területein. Az agglomerációban még jellemzőbb a szakmunkás végzettség, és ugyanennyivel haladja meg a megyei átlagot. Középiskolai bizonyítvánnyal rendelkezik az ifjú és felnőtt lakosság tizenkilenc százaléka. Egyetemi, főiskolai oklevele a 25 évnél idősebbek 4,2 százalékának van. A népszámlálási1 adatok összehasonlításakor a hét évnél idősebbek iskolázottsági összetételét szokták vizsgálni. Ezek a számok azt mutatják. hogy a szakmunkások aránya majdnem megduplázódott, a középiskolát végzetteké ebben a tíz évben mintegy 90 százalékkal nőtt, az egyetemi-főiskolai diplomával rendelkezők aránya pedig 83 százalékkal emelkedett. Ennél is magasabb a középiskolai, főiskolai végzettséggel rendelkezők arányának emelkedése a Budapest környéki településeken. Megyénk műveltségé- 'nek szerkezete és arányai kedvezően változnak. Különösen örvendetes a fejlődés a főváros körüli gyűrűben. Feltételek, követelmények Az adatok elemzése a műveltségi szerkezet változtatásának további feladatait is megmutatja. Jelzi, hogy fiataljaink nagyrészt szakmunkásképző iskolákban folytatják tanulmányaikat, ugyanakkor viszonylag kevesebben tanulnak tovább érettségit adó iskolákban, felsőfokú intézményekben. Az elmúlt tíz évben ebben elmaradtunk az országos átlagtól. Fejlődést csak az agglomerációs övezet mutat, ahol a felsőfokú végzettségűek aránya megduplázódott. A megyében kialakultnál is kedvezőtlenebb a kép a nagykátai, ceglédi, dabasi és monori járásban. A leírtak megjelölik a következő évek feladatait. Az általános iskolák működési feltételeinek és nevelő munkájának fejlesztése mellett a későbbiekben bővítenünk kell a középiskolai képzést. Hatékonyabbá kell tennünk a pályaválasztást. egyes körzetekben alakítani kell a tanulásra vonatkozó szülői, társadalmi és tanulói igényeket. Mert Pest megyére is igaz. hogy fejlett társadalmat csak önmagával és gyermekeivel' szemben is igényesebb nép tud építeni. DR. NOVÁK ISTVÁN a Pest megyei Tanács V. B. művelődési osztályának vezetője LluWa'it j Dur kő Gábor tusrajza Dante Allighieri, ezerháromszáz év visszhangzó, vastag kőfalain át- kiáltoz.va, Vergiliust hívta igaz útra vezető mesterének; vele járta végig a pokol sötét bugyrait. Illyés két emberöltőnyit nyúlt vissza, s meg- markqlta Petőfi kezét; közvetlenül és bizalommal, mintha néhány nappal előbb vitatták volna meg a francia forradalom történetét, s békésen paroláztak volna a Pilvaxban. Szép jelkép csupán? Vagy eleve elrendelt próféta-szigorú törvény? Mind a kettő. Petőfi már életében jelkép lett, s azóta mindinkább az: a szabadság jelképe. S nem csak nekünk, magyaroknak, hanem szerte a nagyvilágon, ahol verseit talán nem olvasták, csak a nevét ismerik. A szabadságé^ amely Petőfi megfogalmazásába^ sohasem elvont, ködös messze^ ségbe tűnő-lebegő fogalom, hanem kemény kézzel megmarkolható; három lábon áll, mint az ősi lábas: a kimondott és leírt szó, a magyar nemzet és minden nemzet, a bárhol elnyomottak és kisemmizettek szabadsága együtt teremti meg a „szent világszabadság”-ot. Ezt a meggyőződéssé érett hitét fogalmazza meg Petőfi újból és újból. Az már történelmi — és nemcsak irodalomtörténeti! — szükségszerűség, hogy Illyés Gyula a költő és a politikus egyaránt belefogódzzék Petőfibe; nem a jelképébe, hanem mindabba, amit Petőfi irodalomban és politikában örökül hagyott ránk. Nem véletlen, hanem éppen ebből fakadó természetes, törvényszerű következmény, hogy a dantei „emberélet útjának felén”, 1936-ban egyszerre két könyvet tett a nemzet asztalára: a Petőfi-1 és a Puszták népé-t. Mind a kettő külön-külön is, de együtt még inkább, és az együttes megjelenés idejét, az emberséget és magyarságot egyaránt fenyegető korszakot is számba véve: igazolja és példázza Illyés Gyula messze világító nagyságát. FÁBIÁN ZOLTÁN Kovács JózsefÖtágú síp Illyés Gyulának Fehér, fehér, fehér: kardokkal közelítő téL Tündököl és elomlik a húsodra meredő pengeél. Metsző hó zúdul, elsöpri csendülő szavad. Védő kart nyújtasz: nemzeti színű pajzs. Vesztésre ítélt síkon, európai csontokat becézel. Havakhoz idomított kölykök, hóesésben hallgatjuk lázbeszéded. Egyenes gerinccel állsz, tündököl nyolcvan éved. ötágú síp zendül torkoddal: elménkig gyűrűzik szívverésed;
