Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-24 / 250. szám

A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLVAM, 250. SZÁM 1982. OKTÓBER 24., VASÁRNAP Egyszerűsített ügyintézés Hatékonyabb pénzgazdálkodás Kórházi etikett Első a betegek gyógyulása Amikor visszájára fordul a jószáadék Az idén júliusban megala­kult a nagykőrösi Városi Ta­nács V. B. Gazdasági-Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szerveze­te, rövidebb néven a GAMESZ. Létrehozásának célja a műkö­dési körébe vont intézmények hatékonyabb költséggazdál­kodásának megoldása, a gaz­dálkodás célszerűségének fo­kozása és az egyszerűbb ügy­intézés megvalósítása volt. Míg korábban az intézmé­nyek vezetőinek igen sok gondot okozott a pénzügyi gazdálkodás, addig a GAMESZ létrejöttével bizonyos mérté­kig megszabadulhattak a vál­lalatukra súlyos teherként ne­hezedő gondoktól, s több időt, energiát tudnak fordítani az oktató-nevelő munka színvo­nalának javítására. A szervezet létrehozása ré­vén lehetővé vált a koncent­ráltabb, irányítottabb és ta­karékosabb pénzfelhasználás. Érthető, hogy nagy várakozás előzte meg a GAMESZ lét­rejöttét és fokozott figyelem kísérte a szervezet első lépé­seit. Elmaradt bekötések Az eltelt néhány hónap ta­pasztalatairól érdeklődtünk Kiss György GAMESZ-veze- tötőL — Az nem lenne baj, hogy fánk irányulna a figyelem — mondotta. A baj inkább az, hogy többen egyelőre még nagynak tűnő elvárásokkal léptek fel átszervezettel szem­ben. Nyilvánvaló, hogy több éves elmaradást, mint például a csapadék és szennyvíz elve­zetésének problémáját nem tudjuk egy-kettőre felszámolni az intézményekben. Vagy szól­hatnánk itt a városi vízháló­zatra történő bekötések elma­radásáról is. — A legtöbb intézmény saját törpe vízművel volt ellát­va, s nem rendelkeztek meg­felelő tartalék vízszivattyú­val, villanymotorral sem. Ez pedig gyakran okozott gondot az üzemeltetésben. Most vi­szont kedvező változás állt be. Megtörtént a Kossuth La­jos úti óvoda, a Kalocsa Ba- lázs-féle óvoda és napközis konyha, a Petőfi iskola Szol­noki úti tagintézményének és a Kisegítő Iskolának a városi vízhálózatra való bekapcsolá­sa. — Még az idén megvalósul a Zsemberi úti óvodánál ugyan­ez. Jövő évi terv, hogy a Szi­várvány úti iskola és a Batthyány úti iskola és óvoda is a városi vízhálózatról kap­ja az ivóvizet. Tudjuk a fel­adatunkat, ismerjük a meg­oldásra váró problémákat. Azon fáradozunk, hogy a kü­lönféle hiányosságokat meg­szüntessük, de persze ez nem megy egyik napról a másik­ra. — A szervezeten belül mű­ködik egy szolgáltató és mű­szaki feladatokat ellátó cso­Városunk múzeuma, a gim­názium, a Toldi Miklós Élel­miszeripari Szakközépiskola és az Arany János "Társaság a Művelődési Minisztérium egyetértésével és támogatásá­val az idén nyáron országos Arany balladamondó versenyt hirdetett. A fővárosban és valamennyi megyében azóta megrendezték az elődöntőket. Az országos döntő október 30-án és 31-én lesz váro­sunkban Eddig 106 középis­kolás diákot neveztek be az elődöntőkön elért eredménye alapján a végső vetélkedésre. port. Ez a csoport havi kar- banartási terv alapján dolgo­zik, az igénybejelentések alap­ján. Gondoskodnak a szervezet működési körébe tartozó in­tézmények, illetve a szervezet saját épületeinek karbantar­tási, valamint eszközkarbantar­tási feladatainak ellátásáról. — Szakembergondjaink nin­csenek, a szükséges létszám rendelkezésre áll. A szerveze­ten belül van még gazdasági és pénzügyi feladatokat ellátó, valamint üzemeltető csoport, ahová az óvodai és a két isko­lai napközis konyha tartozik. Itt jegyzem meg — mondotta Kiss György —, hogy az új iskola napközis konyhájának belépésével lehetővé vált, hogy naponta 2600 adag ebédet főz­zenek az óvodás és iskolás gye­rekeknek. időben és pontosan — A gazdasági és pénzügyi téren a munka zökkenőmen­tesen folyik. A működési kö­rünkbe vont intézményeket lel­tár alapján vettük át. Az in­tézmények vezetőivel a kap­csolatunk élő és szoros. Nem­régiben például tájékoztattuk őket az irányításuk alá tartozó intézmények költségvetésének III. negyedévi állásáról. — Természetesen törekszünk a jó külső kapcsolatokra is. Jól együtt tudunk dolgozni Legutóbb közepes hetipiac volt. A kocsis piacon még árultak kevés borszőlőt, mely 8—10 forintos áron kelt el. A takarmánytököi 1—1,20 forin­tért adták. Tiszaalpári halá­szok autón hoztak pontyot és 55 forintért árulták.­A szemestermény-piacon a búza, árpa és morzsolt kuko­rica literje egyformán 5 fo­rintért kelt. A napraforgómag és a madáreleség 12, a köles 16 forint volt. A gyümölcs- és zöldségpia­con az étkezési szőlő 12—16, az alma 6—10, a körte 6—16, a kékszilva 6- -, a héjas dió 30, a burgonya 5, kelkáposzta 3,6, a fehér káposzta 6, a sárgarépa 6—7, a gyökér 16, a vöröshagyma 10, a fokhagyma 40—65, a zöldpaprika 10—20, a zöldség csomója 3—5, a kö­leskása 40, a száraz bab 30— 38, a savanyú káposzta 14—16, a savanyú uborka 26 forintért kelt. A baromfipiacon nagy fel­hozatal mellett, a tyúk párja 180—240, a vágócsirke 90— 180, a japán kacsa 160—180, egy hízott kacsa 160, a lúd párja 420, a tyúk- és jérceto- jás 2,30—2,40 forint volt. A piacon most is sok virá­got árultak. A halászati szö­A kétfordulós döntőt szerve­ző operatív bizottság a héten egyeztető értekezletet tartott, melyen pontosan meghatároz­ták a rendezők feladatait. A balladamondó versenyt esze­rint az Arany János Művelő­dési Központban rendezik meg. Az első forduló október 30-án, szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik a színházte­remben és a kiállítóteremben. A döntő pedig vasárnap há­romnegyed 9-kor a színházte­remben. Az érdeklődők díjta­lanul látogathatják a rendez­vényeket. például a. DÉMÁSZ, a PVCSV, a TIGÄZ szakembereivel. Eredményes az együttműködé­sünk a kereskedelmi vállala­tokkal és a TÜZÉP nagykő­rösi telepével is. Viszont szük­ségesnek tartjuk, hogy az építőipari vállalatokkal olyan kapcsolatot alakítsunk ki, melynek révén időben és pon­tosan teljesítik kéréseinket a különböző munkákra vonatko­zóan. Egy helyre telepíteni — A szervezet működésével kapcsolatban gondokat is em­legetett. — Végleges helyünk az Abonyi út 2. szám alatt lesz. Sajnos, az odaköltözés az ere­deti elképzelésnél jóval ké­sőbb valósulhat csak meg. Raktározási gondjaink is van­nak. Nagy szükségünk lenne már az épületre, ahol jelenleg a Városgazdálkodási Vállalat szakemberei dolgoznak. — Bízunk abban, hogy még az idén teljes egészében bir- tokba vehetjük az épületet, s akkor sikerül a gazdasági iro­dát, a műhelyeket és a raktá­rakat egy helyre telepíteni, ez­által pedig a munkánkat még eredményesebbé tenni — mon­dotta Kiss György, GAMESZ- vezető. vetkezetbe késve érkezett az áru. Űj csöves kukoricát né- hányan árultak, kilós tételek­ben 3—3,20 forintos áron. Kórházba általában nem szívesen vonul be senki sem Ennek oka számtalan. Tart az ismeretlentől, a kezelésektől, akarja, hogy gyógyítsák, de fél is tőle. Tudja, hogy beteg, baja állandó orvosi felügye­letet igényel — de ezzel ki­szakad a családi melegből, férje, felesége, gyermekei kö­réből. Ez utóbbit igyekszik pótol­ni a kórházi látogatás rend­szere. Első pillanatban alig gondolunk egészségügyi és etikai háttérre, pedig — mint azt dr. Szabadfalvi And­rástól, a kórház igazgató fő­orvosától megtudtuk — len­ne min elgondolkodni. Ha a fél falu — Van-e szerepe a látoga­tásnak a gyógyításban? — A betegiaiogatásnak két formája van — magyarázza dr. Szabadfalvi András —, az egyiK a gyógyulást pszichikai- iag is elősegítő, és az orvos gyógyító munkáját is támoga­tó látogatás. A közvetlen hoz­zátartozó a látogatás alkal­mával fontos dolgokat mond­hat el gz orvosnak. Ez idős emberek és kisgyermekek ese­tében szinte elengedhetetlenül fontos. Az orvos hasznos ta­nácsokat adhat a beteg kór­ház utáni otthoni ápolására vonatkozóan. Rosszindulatú betegségek esetén a kezelőor­vosnak a hozzátartozóval kell őszintén beszélni a beteg ál­lapotáról. — A látogatás másik for­mája egy rosszul értelmezett népszokáson alapszik. Külö­nösen a vidéki embereknél tapasztalható ez a tömeges, népvándorlásszerű látogatás — mondja dr. Szabadfalvi András. — Biztos vagyok benne, nem sértődik meg a beteg, ha a fél falu nem jön hozzá a kórházba, és pszichés ártalmaknak is kevésbé teszik ki. Ez a fajta látogatás tehát nem szolgálja a beteg érde­keit, a kórház munkáját pe­dig egyenese.. hátráltatja. Sőt a sok látogató zavarja a közvetlen hozzátartozókat. Mit tettek annak érdeké­ben, i'-ogy a látogatások minél zökkenőmentesebbek legye­nek? — Néhány éve korszerűsí­tettük a kórházi látogatás rendszerét. Korábban kedden, pénteken és vasárnap nyitot­tuk ki a kórház kapuját. A heti három lát gatást két al­kalomra csökkentettük és pia­ci napokon nincs látogatás Ezzel természetesen nem az volt a célunk, h gy a beteget elzárjuk a külvilágtól, hanem az, hogy a látogass ártalmait minél jobban csökkentsük. Mindennap • így naponta többször is jöhet az érdem­beli látogató: az apa, anya, testvér, férj, feleség, gyerek. — Minden osztályvezető fő­orvosnak joga van látogatásra jogosító belépőt adni a hoz­zátartozóknak. A kezelőorvos javaslata alapján kapható a rendkívüli látogatási enge­dély. Természetesen ez mindig egyedi elbírálást igényel, mert nincs két egyforma eset. Elő­fordul például, hogy felelős beosztásban levő emberek sú­lyos bajjal kerülnek be — az egyik látni sem akarja hiva­tali aktáit, a másiknak eset­leg az a megnyugtató, ha itt, a kórházban is „dolgozhat”. Ilyenkor egyetlen szempont a gyógyulás elősegítése. Ezt a kezelőorvos tudja megítélni, és ad engedélyt a beteg kéré­sének teljesítésére. Mérhetetlen piszok — Említette a látogatás pszichés ártalmait. Mit ért ezen? Milyen más hátránya van a látogatásnak? — A beteg ember érzéke­nyebb az átlagnál, és érzéke­nyebb, mint amikor egészsé­ges volt. Sokszor a betegek nem is tudnak mindent saját állapotukról, és ártatlannak tűnő megjegyzések is sokat árthatnak nekik. Elég annyit mondani a betegnek: „majd a harmadik műtét után job­ban leszel” — és esetleg nem is volt szó műtétről, ettől fél, idegesíti. Ezeket a negatív élményeket a beteg órákig, napokig nem képes faldolgoz­Váci Izzó MTE II.—Nk. Ki­nizsi 23-22 (10-11). Nk.: Szon- dy — Budai (6), Mátrai (5), Varsányi (5), Horváth J., He­gyi, Dobnik (3); csere: Vilcsák Kerny (3)i A Kinizsi sportte- lepi megyei II. osztályú férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés végig szoros volt. A körösiek többször feljöttek, de az ügyes fiatalokat és rutinos idősebbe­ket szerepeltető vendégek sze­rencsésebbek voltak. A Kinizsi megóvta ámér- kőzést, mert ellenfelüknél a megen­gedettnél több I. csapatbeli já­tékos szerepelt. Négy csapat szerepelt az el­ső ízben kiírt Duna—Tisza kö­zi serdülő fiú kézilabda-baj­nokság befejező szabadtéri fordulójában Cegléden. A kö­rösi fiúk (Soós Mihály — Tóth Gábor 4, Tóth János 6, Dobnik János 12, Lázár András 30, Si­mon József 2, Prölsz Tibor 4, Pásztor István) mindhárom ellenfelüket. a nagy rivális közgépese­ket is legyőzték, és ezzel megnyerték a 4 for­dulós viadalt. Nk. Kinizsi— Lajosmizsei KSE 14-11, Nk. Kinizsi—Ceglédi Szakmunkás- képző 28-12, Nk. Kinizsi— KÖZGÉP (Cegléd) 16-5 volt. A körösi Lázár lett a gólki­rály, 76 összgóllal. Januárban újabb serdülőbajnokság kez­dődik, ahol már lányok is sze­repelnek. Tejipariak sportja A Közép-magyarországi Tej­ipari Vállalat 12 üzeme 2 csoportban vetélkedik. A déli körzet legjobbjai és a Tsz- Tejiparhoz tartozó ceglédiek városunkban a Kinizsi-sport­telepen 2X20 perces találko­zókon döntötték el, kik a leg­jobbak kispályás labdarúgás­ban. A nagykőrösiek (Szendi László, Németh László, Tóth Gyula, Takácsi Imre, Csontos László, Mohácsi Sándor, Haj­dú Albert, Faragó László és Kovács Zoltán) a ceglédieket 6-3-ra és a kecskemétieket 5-2-re legyőzve elsők lettek és ni magában. T-bb a betegek panasza látogatás után, rosz- szabb a hangulat. Többen kérnek görcse 'ó gyógyszere­ke:, mint egyébként. — ~.gy-egy látogatás után mérhetetlen piszok van a fo­lyosókon. a kórtermekben. Hiába vesz fel valaki tiszta ruhát, az sem steril. Leül ben­ne a buszon, a vonaton —• utána a beteg ágyára. Gyümölcs, befőtt — A látogatók olyan dolgo­kat is behoznak, amelyek ár­tanak a betegnek. Előfordul a diétás betegek megetetése, ami aztán a szívbetegek meg­terhelését, a cukorbetegek vércukorszintjének a megug­rását eredményezi. — Ritkán ugyan, de meg­esik, hogy alkoholt is hoznak, ami szigorúan tilos. Nem jel­lemző eset, .hogy a betegek berúgnak, de az alkohol, még nagyon kis mennyiségben is módosítja, megváltoztatja a legtöbb gyógyszer hatását. A látogatóknak tilos a kórház­ban dohányozni — bizony ezt a szabályt is sokan megsze­gik. — Mit hozhat a látogató? , — Azzal kezdeném, hogy virágot nem. A cserepes virág talaja tele van nagyon ártal­mas kórokozó anyagokkal. Ezért a műtétes kórházi osz­tályokról miniszteri rendelet tiltja ki. Az említett bakté­riumok felszívódnak a növény szárába, és vágott virágként is ugyanolyan ártalmasak. Éppen ezért n m való kór­házba a virág. — Hozhatnak a látogatók tiszta pizsamát, törülközőt, olvasnivalót, déligyümölcsöt és befőttet. És beszéljék meg a kezelőorvossal, hogy mire van szüksége a betegnek — fejeztük be a beszélgetést dr. Szabadfalvi Andrással. Bubunyi Mária ezzel majd az északiak győz­tesével játsszák a döntőt. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz Sportotthon, 9.30: Nk. Kini­zsi II.—Gödöllői SC és Nk. Ki­nizsi ifi—Gödöllői SC ifi me­gyeiférfi csapatbajnok-mérkő­zés, valamint a megyei női if­júsági csapatbajnokság őszi fordulója (Szentendrei Petőfi I. és II, Monóri SE, Nk. Ki­nizsi). Labdarúgás Kinizsi sporttelep, 11.30: Nk. Kinizsi ifi—Hernádi Tsz SKifL 13.30: Nk. Kinizsi—Hernádi Tsz SK megyei II. osztályú bajnoki mérkőzés. S. Z. Kerfbaráthlub A kertbarátklub legköze­lebbi foglalkozásán, október 25-én este 6 órakor a kerté­szeti szaporítóanyagokról tar­tanak megbeszélést, majd megvitatják a jövő évi terme­lési terveket. A foglalkozást az Arany János Művelődési Központban tartják. Hair. Színes amerikai film­musical. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Előadás 3, 5 éá 7 órakor. A stúdiómoziban Rohanj velem! Színes ma­gyar ifjúsági film, fél 4-kor. Az ifjúság édes madara. Amerikai film. (16 éven felü­lieknek, fél 6-kor és fél 8-kor. Hétfői műsor Kilenctől ötig. Színes, szink­ronizált amerikai filmvígjátók. (14 éven aluliaknak nem aján­lott!) Előadás 5 és 7 órakor. A stúdiómoziban Piedone Egyiptomban. Szí­nes, szinkronizált olasz kaland­film, fél 6-kor és fél 8-kor.--öN 0133—*7i>ő (.Nagykőrösi Hírlap) Fél esztendeje az új helyen Fél esztendeje készült el az Országos Takarékpénztár he­lyi fiókjának szép és korszerű irodaháza. A nagykőrösiek meg­kedvelték a nemcsak körülményeiben, hanem szolgáltatásai­ban is korszerűsödő intézményt. Szinte nincs olyan perc, mely­ben ne állna ügyfél a tárgyalópultok mellett. Képünkön: Horváth Zsuzsanna ügyintéző éppen lakásértékesítési ügyben szolgál felvilágosítással. Hancsovszki János felvétele Balladamondó verseny K. K. Piaci jelentés­Kézilabda-bajnokságok Lázár lett a gólkirály

Next

/
Thumbnails
Contents