Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-24 / 250. szám
mert* POSTABONTÁS Ha kilyukad Felsőpakonyban lakom. Gyakran előfordul az itteni lakosokkal, hogy nemcsak a településen belül, de a szomszédos községekbe is át kell kerékpározni. Sokan járnak kerékpárral, motorkerékpárral, gépkocsival. Az utak nem túl jók, a járművek gumija nemegyszer kilyukad. Ezen köny- nyen lehetne segíteni, ha árusítanának üzleteinkben megfelelő ragasztót, de sajnos, nem kapható. Kinek jó az, ha eldobjuk a régi kerékpárbelsőt, csak azért, mert van rajta egy lyuk? Be is foltozhatnánk, ha lenne mivel, így azonban kénytelenek vagyunk pocsékolni. Varga Lajos Felsőpakony ★ Ügy véltük, olvasónk a sallert keresi hiába az üzletekben, s meg Is tudtak, hogy ezt a terméket már nagyon régóta nem gyártják. mivel elavult. Van azonban más helyette, a Xlp-top nevű hidegragasztó. Ez azonban hiánycikk, a Mobil forgalmazza, de pillanatnyilag nincs még a saját üzleteiben sem. Hogy miért? Erre dr. Gaigne Jenóné, a Mobil beszerzési csoportvezetófe válaszolt. Importigényes termék, kevés alapanyag behozatalára kaptak engedélyt ebben az évben. Az utolsó negyedévben még forgalomba hoznak egy kisebb mennyiséget, de természetesen ez nem oldja meg a gondokat. A Mobil törekszik rá. hogy megszüntesse s hiányt, ezért töl-.betf között a Vevők vagyunk kiállításokon Is teleik Igényüket, hátba találnak hazai megfelelőt e nehezen beszerezhető, de nagyon szükséges termék helyett. Eddig hiába jró- bálko7tak. Bízunk benne, hogy a gond hamarosan megoldódik és sikerül helyettesíteni a Tip-ton-ot valami mással. ugyanis addle kénytelenek lesznek eldobni a Járművezetők a lyukas belső gumikat Befűtünk Itt az ősz. Megkezdődött a fűtési szezon. Sokan — egyre többen — hagyományos módon fűtenek, fával, szénnel, brikettel, mások olajjal, gázzal. A tűz nagy veszedelmet rejt magában, gondos kezelést igényel, hiszen egy szikra is elegendő ahhoz, hogy tetemes kárt okozzon. Gyakorta vijjogott a tűzoltóautó szirénája az elmúlt években. Sok ember halálát is okozta a tűz, a füst. A budakeszi Tanács ezekből okulva időben felkészítette a tanácstagokat és a segíteni kész HNF-aktivistákat, hogy körzetükben hívják fel lakótársaik figyelmét arra, miként kell a tűzzel bánni. A gyermekeket' óvni kell a gyufával való játszadozástól. Nem szabad és nein is tanácsos felelőtlenül tüzet gyújtani. A belső, lakóhelyiségekben levő fűtőberendezéseknél nagyon fontos a kályhák, gázkészülékek, palackok és kémények kitisztítása, megjavítása, ha szükséges. Helyes a tanács gondoskodó intézkedése, s biztosan valamennyi tanácstag és népfrontaktíva elvégezte a rábízott feladatokat. Az elkövetkező fűtési idényben kiderül majd, melyik körzetben lakók nem tartották be a szabályokat. Azt a kérdést is érdemes lenne fontolóra vennünk: vajon elegendő szakember áll-e a lakosság szolgálatára? Találhatunk-e mindig lakatost, bádogost, fűtésszerelőt, gázvezeték-javítót. Budakeszin még kevés a mesterember, de egy ízben már végeztek felmérést ez ügyben a helyi KlOSZ-csoport tagjai, s azt is kutatták, kik azok a nyugdíjas szakemberek, akik nyugdíjuk mellett vállalnák a lakossági szolgáltatást is. E felmérés eredménye nem volt kielégítő, ezért jó lenne megismételni. Padányi Lajos Budakeszi Furcsa lenne Névnapomra kaptam ajándékba egy zenélő dobozt. Nagyon szép kivitelű tárgy, de fő értéke az, hogy zenél, ezért került olyan sokba, 1440 forint volt az ára. Egyszer nyitottam ki a dobozt, azóta sem zenél. Érzésem szerint nem cselekednék helyesen, ha belenyugodnék, hogy ezentúl lesz egy méregdrága, nem zenélő zenedobozom. Szeretném megjavíttatni, de hiába érdeklődőm áruházakban, óra- és ékszerboltokban, senki sem tud felvilágosítást adni arról, hol javítanak zenélő dobozokat. Azt hiszem, furcsa lenne, ha nem lehetne megjavíttatni. Ha valamit November végére kapható Tűzhely vagy kötbér? Többek nevében fogott tollat Hatvani Balázsné nagykőrösi olvasónk. Teatűzhelyet szeretne vásárolni, de minden üzletben azt a választ kapja, hogy nincs, nem is tudni, mikor lesz, pedig nagyon sokan keresik. i Megkérdeztük Kiss Gyulá- nét, a VASÉRT tüzeléstechnikai előadóját, mi az oka, hogy hiányzik az üzletekből ez a kedvelt termék? A válasz: a salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár nem gyárt teatűzhelyeket, a harmadik negyedévben csak a 17 százalékát szállították annak, amennyit kellett volna. S hogy mi ennek az oka? A VASÉRT-nél úgy tudják, gazdaságtalan a gyártás, túlságosan alacsony a teatűzhelyek fogyasztói ára, ennyiért nem éri meg előállítani. A gyár hibájából a VASÉRT sem tudta teljesíteni a tervét. Ezért — a rendelkezések értelmében — a gyárnak kötbért kell fizetnie, hiszen az ő mulasztásuk miatt került hátrányos helyzetbe a kereskedelmi vállalat. Dianovszky György, a salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár értékesítési osztály- vezetője arról tájékoztatott bennünket, hogy alkatrész- hiány miatt álltak le a gyártással. A kötbért természetesen kifizetik. November után ismét lesz az üzletekben teatűzhely: napi 150 darabot gyártanak. Az osztályvezető véleménye szerint év végéig behozzák lemaradásukat, s november végére már nem lesz hiánycikk a teatűzhely. Majd a közművesítés... „A kutam vizét tönkretették...” A panaszos bevezet bennünket a verandára. A földön mindenféle öntvények, egy munkapadra két satu szerelve: bedolgozó. Munkájáról nem akar beszélni Németh Jenöné őrbottyáni olvasónk. Azt mondja, nem ide tartozik, más ügyben keresett meg bennünket. Segítséget kért tőlünk, mert Van ugyan kút az udvarában, de a vizét nem használhatják. A panaszos véleménye, jobban mondva meggyőződése szerint azért, mert a szomszéd szennyvíztárolója közel van, nem jól szigetelt, a szennyvíz átszivárog a kútba, igy a víz mérgezett. Nem nálunk tett először panaszt: papírokat szed elő, különféle fórumoktól kapott — elutasító válaszokat. Nitrátos — Hogyan vették észre, hogy baj van a vízzel? — kérdezzük olvasónktól. — Megbetegedett az egész család — válaszolja, — Nem győztünk orvoshoz járni, végül rájöttünk, hogy csak a vízben lehet a hiba. — A KÖJÁL vizsgálta a vizük minőségét? — Nem is egyszer — válaszolja, s keresgél a papírok között, Hármat nyújt át egyszerre. Egyetlen érthető adatot találunk: magas a víz nitráttartalma, ezért csecsemők nem fogyaszthatják. A vizsgálati eredmények másra is kiterjednek, de egyik adat sem ad okot aggodalomra. Csak a nitráttartalom, az viszont valóban magas, ezt a papírokra bélyegzett szöveg is alátámasztja: a víz nitráttartalma miatt csecsemők táplálására nem használható. — Miből gondolja, hogy a magas nitráttártalom összefüggésben van a szomszédaival? — Amikor ide jöttünk lakni, semmi baja nem volt a víznek. A problémák akkor kezdődtek, amikor a szomszédaink a derítőjüket üzembe helyezték... Áltároló Az iratok között van egy jegyzőkönyv is arról, hogy olvasónk bejelentésére kivizsgálták az ügyet. Úgynevezett festékpróbát végeztek, vagyis különböző színű pasztával színezték a más-más helyekről lefolyó vizeket, s a szennyvíztárolónál figyelték, megjelenik-e ott valamennyi szín. Erre azért volt szükség, mert a panaszos állítása szerint a szomszédoknak 'két derítőjük van, egy áltároló, ezt mutatják be a KQJÁL- nak, s van - egy igazi is, de az titkos. Ha ez a feltételezés megalapozott lenne, a kísérlet más eredménnyel zárult volna, de nem így történt: valamennyi szín előjött, tehát az épületből a szennyvíz csak a bemutatott tárolóba távozik. Olvasónk kivisz bennünket a kertbe, mutogatja, hol a szomszédok eredeti tárolója, s hol az új, A kerti utat is megnézhetjük, erre megy minden alkalommal, amikor egy távoli kútból hozza vödörben a vizet. Háromszáz métert kell megtennie. — Senki sem véd meg egy háromgyerekes családot — sír. — A kutam vizét tönkretették, semmire sem tudom használni, csak öntözésre. — Mosdásra, mosásra alkalmas lenne a víz ... — Nem! — tiltakozik, — Nem merem a gyerekeket meg- füröszteni benne, annyira szennyezett a víz, hogy összeragad tőle a hajunk. Megkockáztatunk egy javaslatot: ki kellene szivaty- tyúzni minden vizet a kútból, mert talán az a baj, hogy nem használják, azt ugyanis mindenki tudja, hogy annak a kútnak a legjobb a vize, amelyiket állandóan használnak. Olvasónk azonban erről hallani sem akar, újabb vizsgálatokat szeretne, hogy kiderüljön, a szomszéd a ludas. Jövőre — Egyedülálló-e Németh Jenőné panasza? — kérdeztük Varga Lásziónétól, a Pest megyei KÖJÁL ellenőrétől. gyártanak, akkor annak a javítását is meg kell szervezni .., Puskás Lászlóné Taksony ★ Megértjük olvasónkat: valóban bosszantó egy olyan zenélő doboz, amelyet kinyitni és becsukni lehet ugyan, de nem zenél. Megkérdeztük hát a forgalmazót, az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalatot. Érdekes választ kaptunk: olvasónk vigye vissza a dobozt abba az üzletbe, ahol vásárolta, s kérje, küldjék el javításra. A boltnak ugyanis jogában áll (vagy inkább kötelessége) ezt megtenni. No de mi a helyzet akkor, ha már nincs meg a számla, s vala milyen ok miatt nem jöhet nyomára olvasónk annak, hol vették a dobozt? Ez előfordulhat, tekintve, hogy ajándékról van szó. A válasz: vigye be a ládikát a vállalat központjába, ott is az áruforgalmi osztályra, s majd megpróbálnak segíteni. Nyugtatgattak bennünket, hogy valamilyen megoldás egészen biztosan létezik. Nos, ez szerintünk is így van, de úgy véljük, nem az a megoldás, ha minden hibás dobozt a vállalat központjába visznek. Fel kellene inkább fedni: melyik az a vállalat, vagy ki az az ember, aki ért ezekhez a szerkezetekhez, s ki tudja javítani a hibát. Munkaszünet Régi előfizetője, olvasója vagyok a Pest megyei Hírlapnak. Nagyon bosszant, hogy gyakran r : ;n kapom meg a vasárnapi lapot. Nem is írtam volna panaszlevelet a szerkesztőséghez, ha legalább utólag, kedden kihoznák az ünnepi újságot, de sajnos, nem így történt. Ez annyira felháborít, hogy most már az sem elég nekem, ha utólag megkapom a lapomat, hanem kijelentem, hogy aznap óhajtom elolvasni, amikor megjelenik. Elhiszem, hogy az ötnapos munkahét bevezetése a postánál sok gondot okoz, de ez nem ok arra, hogy ne teljesítsék a feladatukat. Attól tartok, ha most ezt nem teszem Hellebrandt Jenő sziget- szentmiklósi olvasónk azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, nézzünk utána, mi okozza azt, hogy Szigetszent— örbottyánban jellemző hogy a kutak vizének eléggé magas a nitráttartalma — válaszolja. — Nemcsak a magánházaknál probléma ez, hanem az intézményeknél is, s olyan helyeken, ahol sokan járnak. Például az italbolt vize is nitrátos. — Milyen összefüggés van a nitráttartalom és a szennyvíztárolók között? — A természetes vizeknél gyakori ez a probléma. Ha a fogyaszthatatlanságot szennyvízbeszivárgás okozná, annak lennének félreérthetetlen jelei, szalmonellát és kálit is találnánk a vízben. — Panaszosunk szomszédainak nem nitrátos a vize. Ez hogyan fordulhat elő? Hiszen a kutak nagyon közel vannak egymáshoz ... — A kutak közelsége semmit nem jelent. Van úgy, hogy egymás melletti kutak vize teljesen különböző, mert más-más vizerek táplálják. ★ Nem Örbottyán az egyetlen település, ahol a kutak vizének nitráttartalma felette van a megengedettnek, literenként negyven milligrammnak. Ezen a bajon nem segít a vita, a pereskedés, a megoldást a közművesítés hozza meg. Érdeklődtünk hát, mikor kerül sor örbottyánban erre, mikor kapnak vezetékes, jó minőségű ivóvizet az ott élők? Frajna Ferencné, a tanács gazdálkodási főelőadója adta meg erre a választ: a tervek már elkészültek, s valószínű, hogy jövőre megkezdődik a munka. Pável Melinda szóvá, hamarosan egyetlen vasárnap sem kapok lapot. Lilik Pál Mende ★ Balaton Béláné, a mendei postahivatal vezetője kivizsgálta a panaszt. Hétvégeken alkalmi kézbesítő viszi ki a lapokat az előfizetőknek. Az alkalmi kézbesítő azt állítja, hogy ő minden esetben bedobta olvasónk levélszekrényébe a lapot. A panaszos sem a hétvégi, sem az állandó kézbesítőnél nem jelezte, hogy nem kapott újságot, s a helyi posta- hivatalban sem tett bejelentést. A hivatalvezető tudomása szerint nagyon ritkán fordul elő a településen kézbesítési hiba, s ha a lakosság közli észrevételeit az Illetékesekkel. a hiányzó lapot hamar pótolja a hivatal. Javasoljuk olvasóinknak, hogy hasonló esetekben ne bennünket értesítsenek először, hanem az illetékest, s akkor keressék meg a lapot, ha hiába tettek panaszt a megfelelő helyen, ha ott nem Intézkedtek. Elmaradt Tahitótfaluban az egészségházban fogászat is működik. Sajnos, nemegyszer esett meg velem, hogy feleslegesen várakoztam a rendelő előtt. Be szerettem volna tömetni az egyik fogamat, de az orvos azt mondta, nem ér rá, mert Lapunk 1982. október 16-i számában Még leányvállalatuk is volt címmel számoltunk be a csepeli Duna Tsz- ben működő gazdasági társulás leleplezett csalásáról. A társulás igazgatója dr. Stef- kó Lajos volt, aki csalással, sikkasztással és okirathamisítással több mint egymillió forinttal rövidítette meg népgazdaságunkat. A cikk megjelenése után kétségbeesett miklós és Csepel között a Volán-autóbuszon a korábbi két forint helyett most tizennégy forintba kerül egy jegy. Olvasónk kérdését továbbítottuk a Volán 20. számú Vállalatához, ahonnan megérkezett a válasz Mentényi István főosztályvezető és Sohár István osztályvezető aláírásával. Arról tájékoztatnak bennünket, hogy a Szigethalom—Tököl és a Csepel—Szi- getszentmiklós—Szigethalom —Tököl autóbuszvonalakon 1982. augusztus 31-ig az országostól eltérő, a korábbi fővárosi viteldíjnak megfelelő alacsonyabb tarifa volt érvényben. E szerint Csepel, Koltói Anna utca és Sziget- szentmiklós, lakótelep között, 12 kilométeres távolságra négy forint volt a menetjegy ára, míg másutt ugyanerre a távolságra hat forintot kellett fizetni. 1982. szeptember elsejével nemcsak az eddigi menetdíjak módosultak, hanem megszűntek a kedvezményes díjtételek is. Az új díjszabás szerint 10,5 és 15 kilométer közötti távolságon a menetjegy ára 14 forint. Ez a kétféle változás okozza, hogy ezen a vonalon a menetjegyek ára nem 120 százalékkal emelkedett, hanem ennél többel. A bérletjegyeket 100 százalékkal emelték itt is, éppúgy, mint másutt. Olvasónk azt közölte velünk, hogy hatkilométeres távolságról van szó. Az illetékesek tájékoztatása szerint csak a két közigazgatási határ közötti távolság hat kilométer, a valóságos, vagyis az utazási távolság ennek a kétszerese, 12 kilométer. Azt is tudomásunkra hozták a jegyárak változásairól, hogy a helyi nagyobb mérvű emelés okairól a Volán 20. számú Vállalata a hírközlő szervek, a személyzet és a helyi tanácsok bevonásával tájékoztatta az utazó- közönséget. gyűlésre kell mennie, más alkalommal azért maradt el a tömés, mert az orvos ott volt ugyan, de az asszisztens nem. Jó lenne, ha a rendelési időt pontosan betartanák. A beteg odamegy, látja a hirdetményen, hogy van rendelés, de kiderül, hogy valamilyen. ok miatt még sincs Véleményem szerint egy gyűlés nem lehet fontosabb, mint a betegek ellátása ... Szabó Lajos Tahitótfalu ★ Homokiné Havadi Ilona, Tahitótfalu község Tanácsának vb- titkára érdeklődésünkkor azt mondta, még egyetlen egyszer sem érkezett panasz a tanács illetékeseihez a fogászati ellátásra. Előfordulhat, hogy egy-két esetben elmaradt, illetve előbb véget ért a rendelés, ugyanis a fogorvos nagyon aktívan bekapc tolódik a közéletbe és névla gyűlésekre kell mennie. \ rendelés egvéhként nem maradhat el az asszisztens betegsége miatt. Ha a fogorvosi ellátásra panasza van a lakosságnak, azt jelentsék be a helyi tanácsnál, s az illetékesek intézkednek. Véleményünk szerint a rendelési időt komolyan kell venni, fogorvoshoz ugyanis nem passzióból járnak az emberek. Általában fájdalmaik vannak, s ha a doktor éppen eryűlésezik, a betegnek talán még egy egész napot kell szenvednie. Ilyen alkalmakkor helyettesíteni kellene az orvost. f^rfi hívta fel szerkesztőségünket, kérve, segítsünk ismerősei tudomására hozni, hogy nem róla szólt a cikk. Történetesen őt is dr. Stefkó Lajosnak hívják, de csak a neve azonos a másikéval. Ö a gödi Dunamenti Mgtsz főosztályvezetője, Verőcemaroson lakik, s nagyon kellemetlenül érzi magát, mióta többen úgy néznek rá, mintha azt a több mint egymilliót ő sikkasztotta volna el. Reméljük, újabb közleményünkkel sikerül az ártatlan dr. Stefkó Lajost tisztáznunk. Még egy olvasónk kért tőlünk helyesbítést. A Pest megyei Hírlap 1982. október 13-i számában beszámoltunk egy balesetről, amelynek áldozatául esett Bencsik Gábor 20 éves fiatalmeber — akkor azt írtuk, hogy segédmunkás. A napokban kérték, módosítsuk korábbi közlésünket: a szerencsétlenül járt fiatalember nem segédmunkás volt, hanem repülőgépszerelő szakmunkás. Szerkesztői üzenetek T. V., Szentmártonkáta; Szóvá teszi, sok időt vesz igénybe, ha valaki be szeretné jelenteni, hogy fekvőbeteghez menjen ki az orvos, mert ugyanúgy végig kell várnia a sort, mintha ő maga jött volna vizsgálatra. Javasolja, helyezzenek el egy füzetet ceruzév ai a váró- helyiségben, s abba Írják be, kihez kell i*en1-:lós után kirnennie az orvosnak. Ötletét közreadjuk, valóban célszer i lenne egy i.’yen füzet. Reméljük, r>z illetékesek fontolóra veszik javaslatai. M. M., Tahitótfalu: Levelében azt írja, szereti lapunkat, elégedett a benne megjelent írásokkal. Örülünk kedvező véleményének, s bátran forduljon hozzánk problémáival a jövőben is: ha tudunk, segítünk. N. N., Törökbálint: Köszönetét mond az ELMÜ törökbálinti ki- rendeltségének. amiért bejelentésükre a legrövidebb időn belül kijavították a Batthyány utcai közvilágítási hibát. Köszönjük a jó hírt, s reméljük, a jövőben sem lesz okuk panaszra. Cs. L., Monor: Az iránt érdeklődik, hová tűnt, miért nem lehet kapni Vénusz hajregenerátort? A Háztartási és Illatszerből! Vállalattól kapott tájékoztatás szerint ezt a terméket jelenleg nem gyártják, ugyanis minőségi hibái voltak. Hogy megjelenik-e újra az üzletekben, azt nem tudni, de javasolják: helyette használjon Velmetina sampont, amely egyben haj regenerátor is. L, J., Dunabaraszti: Kérdezi, hol vásárolhatna olyan hajnyíró gépet, amilyet a borbélyok használnak? Megtudtuk: régebben volt. mechanikus és elektromos hainvíró is, de az utóbbi időben sehonnan sem lehet beszerezni, még a magánkereskedők sem árusítanak. Azt, írja. önnek használt is megfelelne — sajnos, ilyet sem tudunk szerezni Javasoljuk, legyen türelemmel, reméljük. hamarosan ismét megjelenik az üzletekben ez a keresett cikk. Válaszol az illetékes Nem százhúsz százalék Összetévesztik Csak nevük azonos VÁUJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: PEST MEGYEI HÍRLAP BUDAPEST, PF: 311 - 1446