Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-15 / 242. szám
Dánjí diadal Szenzáció lehetett volna Kilencből három. Nem rossz arány. A labdarúgó MNK legjobb hatvannégy együttese közé, a 128-as selejtezőben szerepelt kilenc gárda közé a Váci Izzó, a Kossuth KFSE és nagy meglepetésre a Dányi Tsz SK verekedte be magát. A váci és a szentendrei csapat alacsonyabb osztályú klubot győzött le, míg a megyei II. osztályú dányiak a két csoporttal feljebb, a területi bajnokságban játszó, a tavalyi idényben még NB Il-es BVSC ellen nyertek. Az ellen az együttes ellen, mely vasárnap 4-3-ra verte az ÉGSZÖV-öt. Ha már a kiskunlacházi csapatnál tartunk: a bajnokságban sem remekelnek, szerdán pedig az NB Il-es Volán rúgott, nekik egy hetest. Mint tudósítónk, Bálint Ferenc jelentette, a csapat játékosai ezen a találkozón csak asszisztáltak. Nem maradt el a kritika a nézők részéről: a kilencven perc végére már csak tíz-egynéhány néző maradt a nézőtéren. Helytállt a Bag A többi kiesett együttes — Dunavarsány Petőfi, Halásztelek, Veresegyház, Bag, Aranykalász Tsz SK — nem szégyenkezhet, magasabb osztályban játszó csapat verte ki őket. Sőt, a két utóbbi, mely NB I-es klubbal találkozott, nagyon jól játszott. A ráckevei gárda pedig nagyon közel állt ahhoz, hogy országos szenzációt okozzon, kiverje a Real Madrid ellen készülődő kupavédő Újpesti Dózsát. A hazaiak nagyon okosan játszottak, a vendégek pedig a nagycsapatok szokásos nagymellényével játszottak. Gyenge teljesítményüket az sem menti, hogy Kovács J., Tóth, Kisznyér, Törőcsik, Kiss S. nélkül játszottak. Egy NB I-es gárdának tartalékosán is simán kell (kellene) vernie egy területi bajnokságban szereplő gárdát. A mai magyar fociban azonban ez nincs így. A fővárosi lila-fehéreknek meg kellett izzadniuk a továbbjutásért. Takács László, a 35 éves csatár e mérkőzés után akasztotta végleg szögre a cipőjét. A veterán játékos pályafutása 1962-ben a Csepelben kezdődött, majd focizott Győrött, több mint nyolc esztendőt az MTK-VM-nél. Ráckevére 1980-ban került, s nagyon hasznos tagja volt csapatának. Kétszer volt B-, háromszor U- válogatott. Kétszázhét NB I-es találkozón 46 gólt szerzett. A szerdai találkozón ünnepelt- hez méltóan játszott. Társai is emlékezetessé kívánták tenni számára a búcsút: parádésan bántak a bőrgolyóval, a Katzirz-termetű Fekete is jól védett. Takács nagy csatát vívott egykori MTK-s kollégájával, Kovács Bélával. Rendszerint a visszavonuló játékos került ki győztesen. Az első félóra végén zúgott igazából a „Flajrá Keve”. Drahos ragyogó cselekkel döntögette a lilákat. A középpályás az egész mérkőzésen nagyszerűen játszott. Derűs színfolt volt, amikor kis fekete kutya szaladt be a játéktérre, de hogy a bentlévők mennyire a pety- tvessel foglalkoztak, mutatja, észre sem vették az ebet. Ja- czina sem. Ám a feketeruhásnak nem ez volt az egyetlen elnézése. Elmaradt tizenegyes Ha Stier gáncsolása miatt 11-est ítél, a Dózsa futballisták nem szólhattak volna egy szót sem. Ám a bíró továbbot intett, s a későbbiekben is inkább a hazaiakat sújtotta. Csakúgy, mint a szabályok, melyek döntetlen esetén megakadályozzák az alacsonyabb osztályú együttes toOsztrák—magyar Innsbruckban Ceglédi tekeválogatott Szombaton Innsbruckban kerül sor a magyar és az osztrák tekeválogatott hagyományos összecsapására. Egy évé Budapest volt a helyszín, akkor a magyar férfiak és nők győztek. A júniusi világbajnokság óta alaposan megváltozott a magyar csapat összetétele. Különösen a nőknél szembetűnő ez, amiben közrejátszott a gyengébb VB-szereplés is. — A legközelebbi világbajnokság 1984-lpen Ljubljanában lesz, így már most keressük azokat a versenyzőket, akikre építeni szeretnénk — mondta Bihari Tibor főtitkár. — A férfiaknál a világbajnok páros, Csányi Béla (FTC) és Mészáros József (BKV Előre) továbbra is a válogatott erőssége. Mellettük több fiatalnak is lehetőséget adunk. Klakk János (Borsodi Bányász), Horváth József (Pápai Vasas) és Karsai Ferenc (FTC) először szerepel címeres mezben, míg Tornyost Lajos (Cegléd) régebben már volt válogatott, Németh Lajosnak (Szombat- helyi Savaria) pedig ez lesz a búcsúfellépése. — A nőknél két olyan versenyző található a csapatban — Kovácsné Kiss Erika ÍDEL- ÉP) és Grampsch Ágota (BKV Előre) —, akik részt vettek a VB-n. Az esélyekről annyit, hogy méltó ellenfelek az osztrákok, ott vannak az élvonalban. Szoros, jó mérkőzést várok, és ilyen összeállításban is győzelmet — mondta befejezésül Bihari Tibor. vábbjutását. Következett a hosszabbítás, s a. fáradt, a 63. perctől tíz emberrel játszó hazaiak elbuktak. Ki veszi komolyan? Minden évben probléma, hogy néhány NB I-es klub lebecsüli a hazai kupaküzdelmet. Így volt ez az idei rajton is. A Diósgyőr kiesett, több neves gárda nehezen jutott tovább. Pedig az illetékesek, mindig felhívják a figyelmet: komolyan kell venni a bajnokság utáni legrangosabb itthoni labdarúgósorozatot. Helyes. Csakhogy ez az MLSZ- re is vonatkozik. Azzal is, hogy meghatározza a kupanapokat. Ha tudják a csapatok mikor kell játszaniok, aszerint alakíthatják programjukat. Ám a labdarúgószövetségben még nem készítették el a végleges műsort. A hivatalos közlemény szerint: „Az újabb fordulóra előreláthatólag november folyamán kerül sor”. Nesze neked komo- lyanvevés. Orj b. Péter Budán Rangadó előtt Járási labdarúgó-eredmények. BUDA Biatorbágy—Piliscsaba 0-0, Budakeszi-Nagykovácsi 7-1, Zsámbék —Perbál 2-1, Solymár—Pilisszent- iván 0-2. Az élmezőny: 1. Tárnok 9, 2. Biatorbágy 9, 3. Perbál 8 ponttal. Vasárnap 14 órakor lesz a Tárnok—Perbál rangadó. SZENTENDRE Csobánka—Tahltőtfalu 0-2, Kisoroszi—Pilisszántó 1-3, Pócsmegyer —Szigetmonostor 0-1, Pilisszentke- reszt—Pomáz 0-0. A Pilisszántó százszázalékos teljesítménnyel, 12 ponttal vezeti a sort Pomáz (10) és Szigetmonostor (9) előtt. Samaranch Los Angclcsről Szarajevói megnyitó Szokás szerint sajtókonferenciával zárult a NOB végrehajtó bizottsági ülése, amelynek ezúttal az olimpiai mozgalom központja, Lausanne adott otthont. A szóvivői szerepkörre vállalkozó Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke mindenekelőtt — számos szóbeszédnek, kételkedő kijelentésnek választ adva — a következőket hangsúlyozta: — A NOB végrehajtó bizottsága teljes mértékben elégedett a Los Angeles-i nyári, illetve a szarajevói téli olimpiai játékok előkészületeivel, optimizmussal teli várakozással tekint a két nagy olimpiai randevú elé. Los Angelest, az olimpiai szervező bizottságot ezúttal Joel Rubinstein képviselte, aki a végrehajtó bizottság tagjainak kérdéseire minden szempontból kielégítő választ adott. — Megkaptuk a kért biztosítékot, gyakorlatilag minden Tollaslahdázók Bánszenímikléson A főtitkár is indult A megyei tollaslabda-szövetség a dánszentmiklósi tornacsarnokban rendezte meg a jubileumi X. szenior bajnokságot, a 30 év feletti nők és a 36 éven felüli férfiak számára. A nemzetközinek számító viadalon induló Rázsó Pál, a Magyar Tollaslabda Szövetség főtitkára, Csenri János, a sportág „örökös bajnoka” cím viselője, valamint több hazánkban tartózkodó külföldi állampolgár, így Ratti L. Rashan, az indiai nagykövetség munkatársa — aki korcsoportjában megvédte tavalyi bajnoki címét —, valamint az indonéz Manuaba Iba és az NDK-beli Schewe Günter. Pest megyéből hárman szerepeltek eredményesen. A férfiak II. korcsoportjában a gödöllői Bakony Pál a 2. helyet szerezte meg, ezzel megelőzte Rázsó Pált, aki a 3. lett. A nők mezőnyében Ambrózi Éva (Dánszentmiklósi SK) győzött, párosban a gödöllői Bakonyinéval az oldalán 2. Az örcgíiúknál Váci pont a Fraditól Az öregfiúk labdarúgó-bajnokságában két mérkőzésen Pest megyei csapatok kerülteik szembe egymással. Ezeken az otthon játszók hagy küzdelemben csak minimális, egygólos győzelmeket arattak. A Diósd, a Budakalász, a Nagykovácsi és a D. Konzerv győzött, a Vác és a Göd döntetlent ért el. Az Izzó a Fraditól hozott pontot. Eredmények: Ferencváros—Váci Izzó MTE 0-0, Dunakeszi Vasutas SE—22. számú Volán 2-3, Diósd— MOM 5-1, Göd—BVSC 1-1, Gödöllő —Gázművek 0-3, Vízművek—Budakalász 1-2, Chinoin—Veresegyház 3-2, Vegyépszer—Mogyoród 6-5. Nagykovácsi—Budaörs 1-0, Dunakeszi Konzerv—Tápiószecső 3-2. A következő forduló október 18- án, hétfőn lesz. A kezdési idő 15.30. A műsor: Vác—ÉVIG, KIS- TEXT—DVSE. Mogyoród—Chinoin, Veresegyház—BEAG, 43. sz. Építők—Nagykovácsi. Budaörs—KFKI, Vegyiművek—D. Konzerv, Főtaxi— Tápiószecső, Postás—Diósd, Gázművek—Göd, Budakalász—Gödöllő. helyezést ért el. A férfi párosban a Cserni János—Kvasz János páros (HOSE—Dánszentmiklósi SK) végzett az első helyen. ★ Az őszi idényben egymást érték a nemzetközi erőpróbák a legjobb magyar tollaslabdázók részvételével. És még koránt sincs vége. — A legjelentősebb hazai rendezvényünkre, a VII. magyar nemzetközi tollaslabda-bajnokságra készülünk, mégpedig teljes erővel — újságolta Rázsó Pál, a tollaslabda-szövetség főtitkára. — Az előzetes nevezések ismeretében elmondhatom, hogy az előző évekhez hasonlóan, ezúttal is rangos mezőnyök állnak maid rajthoz november 6—7-én a Körcsarnokban. Egy meglepetéssel is szolgálhatunk majd a közönségnek és a tévénézőknek, ugyanis az angol, csehszlovák, jugoszláv, lengyel, NDK-beli, nyugatnémet, osztrák és magyar sportolók mellett jelezte indulási szándékát egy pakisztáni fiatalember is, aki banktisztviselőként továbbképzésen vett részt Ausztriában. vitás kérdést rendeztünk — folytatta Samaranch elnök —, így megbizonyosodhattunk arról, hogy az olimpiai „személyigazolványok” — tehát a résztvevők fényképes igazolványai — szabad belépést biztosítanak az Egyesült Államok földjére, vízumként szolgálnak. Tudjuk azt is, hogy minden olimpiai delegációt, hivatalos személyiséget szállító Charter gép szabad leszállási engedélyt kap az amerikai repülőtereken. Még ennél is fontosabb, hogy az olimpiai falukkal kapcsolatos valamennyi aggályunk megoldódott, a versenyzők és kísérőik igen méltányos áron juthatnak szálláshoz, étkezéshez. Bizonyára minden érdeklődő örömmel fogadja azt a hírt, hogy a napi ellátás ára a 40 dollárt sem éri el. Los Angeles után Szarajevó is jó „osztályzatot” kapott a NOB vezérkarát képviselő Sa- maranchtól. — Semmiféle rendkívüli nehézségről nem számolhatok be, arról viszont igen, hogy decemberben Szarajevóba utazok, ahol résztvevője lehetek az új olimpiai sportkomplexum megnyitó ünnepségének. Több mint egy évvel a játékok előtt az egyik legfontosabb létesítmény szélesre tárja kapuit, s ezt nagyszerű eseménynek kell minősítenünk. — A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő márciusban, Űj-Delhiben megrendezésre kerülő végrehajtó bizottsági ülésén foglalkozik ismét a 26-os szabállyal, amely ismét az olimpiai részvételt tűzi napirendre. Itt vitatják meg az érintett nemzetközi sportszövetségek által kidolgozott javaslatokat, amelyeknek célja, hogy a részvételi szabályzatot a modern idők igényeihez igazítsák. A legfontosabb szempont: az olimpiai játékok nyitott versenynek számít, azokon csak az „igazi” profik nem vehetnek részt. Sportszerűtlen volt a EÉG Da hasi mesternégyes A röplabdabajnokságban folytatta sikersorozatát a Dabas női együttese. Negyedik mérkőzésüket is megnyerték a lányok. NB n. Nők. Középcsoport Dabas—Tatabányai Volán 3-1 (8, 15, —7, 11) Dabas: Ihászi, Fabók, Hegyi, Ga- csal, Kecskés, Félegyházi. Csere: Hegyiné, Tunner. Gurikné. A mérkőzés jó küzdelmet hozott, a jól játszó dabasiak csak egy szettet engedélyeztek a Volánnak. NB II. Férfiak Középcsoport FÉG—Gödöllői SC 3-1 (9, 2, —3, 7) Gödöllő: Dóczi. Molnár. Somogyi J.. Somogyi Cs., Almási, Kardos. Csere: Csorna, Réti, Giczi. Eléggé ideges hangulatú mérk' zés volt, mindehhez hozzájárult FÉG sportszerűtlen játéka. A ve dég gödöllőiek csak a harmad játszmában szerepeltek tudásukh mérten. DÉLI CSOPORT Aranykalász Tsz SK— H. Steinmetz SE 3:0 (7, 9, 7) Aranykalász: Horváth, Zólyon Pálfalvi, Vámos, Gyurcsám Széplaki. Csere: Schwarzenbergc Schreiner, Mirik, Matics. Szépszámú — mintegy 300 — n zőközönség előtt a ráckevei gir náziumban került sor a találkoz ra, melyen a hazai együttes n, gyón jól játszott, ellenfelém még csak a játszmanyerésre se adott esélyt. APRÓHIRDETÉSEK Szövetkezetünk felvesz és betanít szak- képzettség nélküli férfi dolgozókat elektro- ozmotikai falszigetelési munkára, ill. ugyanoda lánghegesztőt, valamint kőművest. Jelentkezés: Szentmártonkátai Kossuth Mgtsz, szolgáltató főágazat Budapest XX., Virág Benedek u. 67. Telefon: 279-772. _________ Fe lvételre keresünk: gépi forgácsoló, villanyszerelő, hegesztő, géplakatos. vasszerkezeti lakatos. karbantartó lakatos, autóvillamossági szerelő, szerszámélező, szerszámkészítő szakmunkásokat, valamint szakképzetlen férfi és női dolgozókat. Vállalatunk saját óvodával, sportteleppel, balatoni üdülővel és modern férfimunkásszállóval rendelkezik. Minden héten szabad szombat, heti 42 órás munkaidő. Jó kereseti lehetőség. Országos Bányagépgyártó Vállalat, Budapest IV., Baross u. 91—95. A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat (Bpest IX., Vaskapu u. 41.) felvételre, keres gyors- és gépíró, általános adminisztrátort, terv-statisztikai képesítéssel rendelkező munkaerőt, molnár szakmunkást. Jelentkezni lehet: 130-070-es telefonon. Továbbá a Ferencvárosi Malomüzemünk keres: mi- nőségellenőrc. gabonaátvevőt, adminisztrátort, traktor jst. Jelentkezni lehet a Ferencvárosi Malom. Tel.: 135-280, mell. 187-es.________________ Sz övetkezetünk felvesz lomtalanító részlegébe lomtalanító rakodómunkásokat, valamint gépkocsivezetőket. Jelentkezés: Szentmártonkátai Kossuth Mgtsz szolgáltató főágazata. Bp. VIII.. Korányi S. u. 18. Telefon: 331-823 Szövetkezetünk felvesz lomtalanító részlegébe lomtalanító rakodómunkásokat. Jelentkezés: Szentmártonkátai Kossuth Mgtsz szolgáltató főágazat. Bp. Vili.. Korányi S. u. 18. Telefon: 331-823.__________ As zód, Nagyközségi Közös Tanács V. B. Építőipari Költségvetési Üzem, Aszód Kossuth Lajos u. 59 2170. — Építésvezetői munkakör betöltésére, magasépítő üzemmérnöki vagy építész, technikusi iskolai végzettséggel és minimum 3—5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező dolgozót alkalmaznánk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személye, sen: Kőkúti Mihály műszaki vezetőnél Pest megyei. C-kate- góriás. tanácsi ipar- vállalat közgazdászt felsőfokú végzettséggel. szakma! gyakorlattal elemző közgazdász munkakörbe azonnal felvesz. Jelentkezés: PEFÉM Szentendre. Lenin u. 160.. személvzeti osztály. Tel.: D2-19. Vácott, a Földvár! téri lakótelepen másfél szobás szövetkezeti lakás, készpénz, plusz OTP-átvállalással, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni hétköznap az esti órákban. Cím: Vác, Haraszti Ernő u. 73. III. em, 9. (Juhász). Kertes ház eladó Nagykőrös, Niklosz János u. 18. Érdek- lödni: Abonyj u. 24. Földszinti 2 szoba összkomfortos, gará- zsos öröklakás eladó. Nagykőrös, Németh Irén 8. fszt. 2. ______ Fé l ház eladó. Nagykőrös Vili., Hattyú u. 6. sz.__________________ 60 u n.-öl szőlős zártkert eladó a Temetőhegyen. — Érdeklődni: Nagykőrös. Salamnn t.________________ Há z eladó Nagykörös. Kodály Zoltán u. 15. alatt, 380 n.-öl telekkel. sok mellék- épülettel. Érdekődni: Nagykőrös, Kecskeméti 29. Beköltözhetően eladó Tápiószőlős, Felszabadulás /út 25. sz. központban, fő út melletti 2 szoba összkomfortos családi ház. melléképületekkel, pincével, 1100 négyszögöl kerttel. Érdeklődni lehet: Cegléd. Belsö-Kátal út 12. sz. Vácott, központban 3 szobás összkomfortos, központi fűtéses ház eladó. Vác. Rákóczi utca 3. Telefon: 11-631. Albertirsa, Arany János utca 2. szám alatti ház eladó, építésre alkalmas telekkel. Érdeklődni lehet: szombaton délelőtt. 300-as, 320 1-es hordó tödöklő eladó. Nagykőrös, Bállá Gergely út 59._________________ Három szoba összkomfortos ház, melléképülettel. 200 négyszögöl telken eladó.' Monor Madách u. 17. Gyömrön négy db 3U0- as déli fekvésű telek közművesített helyen és két db 500-as hobbi- telek Rózsa-hegyen jutányosán eladó. Érdeklődni lehet: Fürdő u. 32. Cserhát,Iné _________ 3 szoba, hallos, központi fűtéses. kertes családi ház eladó. — Nagykőrös. Nádasdy 32, sz.________________ Budapest XI. kerületben 311 négyszögöl telek eladó. 4 lakásos társasház átütésére alkalmas. Érdeklődni lehet szombat, vasárnap délután: Cegléd, Szőlő utca 18. szám. Tóth.___________ Lakható tanya. Gazdasági melléképületekkel. jószágtartásra alkalmas, bekerített belső udvarral, 800 négyszögöl földterülettel, melyből 250 négyszögöl termő szőlő, eladó. Érdeklődni a helyszínen: Lőrinc Rudolfnál, Al- sómikebuda, m. dűlő 74. szám alatt._______ El adó Cegléd. Kozma Sándor utca 11. szám, F. lépcsőház. III. em. 10. szám alatti kétszobás. gázfűtéses, OTP-s lakás. Kp. + 80 ezer* Ft OTP-átvállalással. Érdeklődni mindennap 17 óra után és hétvégén, Czinege. Háromhónapos szép. fehér törzskönyvezett pulikölykök eladók. Cegléd, Kazinczy utca 12. szám.__________ Má sfél szobás házrész, kerttel eladó. Érdeklődni vasárnap lehet: Szolnok. Kisfaludy utca 8. szám,_________ El adó UC 1200-as Lada. friss műszakival. Érdeklődni: Cegléd. Köztársaság utca 12. szám. V. 1.____________ El adó forgalomból kivont ARO M4fít-es gk., üzemképes, 8500 Ftért. Igen jó állapotban levő 350-es Csepel dízelmotor sebességváltóval, 14 500 Ftért. Cím: Fazekas József. Monori-erdő, Diófa út 54. 2213 sz. Biatorbágyon, az Mles autónálya mellett 200 n.-öl gyümölcsös, bekerítve, sürgősen eladó. „Zárt kerti ingatlan PmH 108 510” jeligére a kiadóba. Egv kerti traktor utánfutóval eladó. Nagykőrös X. kér., Dugónios u. 8. _____________ Ta nya eladó Nyársapát Körösi u. 3. sz. alatt. Beköltözhető, jószágtartásra alkalmas. Villany van. Érdeklődni: Nagykőrös. Zrínyi u. 59. sz. 3 szobás összkomfortos családi ház. mellékhelyiségekkel eladó. Nagykőrös, Madách Imre 10._______ El adó: Szentendrén. Pismány-hegyen, déli fekvésű, 174 né«v- szögöl szőlő-gyümölcsös. rajta hétvégi házzal. Villany van! Érdeklődni lehet személyesen vagy írásban : Horváth József- nénál. Sződliget. dr. Kemény J. utca 30. Felsősödön, főútvonal mellett, jó állapotban levő kis kertes ház. beköltözhetően eladó. Tnldi utca 2/a. alatt. Érdeklődés szomszédban: Richt°^éknél. Eladó Kosdon. Agárdi utca 5. szám alatt 7*™ négyszögöl zárt kert. megosztva is. Érdek- lődés: helyszínen. Trabant combi, 1984- ig vizsgáztatott eladó rrfc. Lenin út '»?. (Almi si). Telefon: ll47R _______________ Él adó Nagykőrös. Szegfű u. 12. számú ház. 384 négyszögöl telekkel. Érdeklődni délelőtt 11 óráig. Telefon: 285. Ház sürgősen eladó. Nagykőrös, Zsemberi Gy. u. 30.___________ El adó Zátony út 32. kis, beköltözhető családi ház, szép szőlő az udvarban, sertésól. Érdeklődni: Esedi út 52. szám._____________ Lakható melléképület, építési lehetőséggel eladó. Nagykőrös, Regős utca 79. sz. alatt. — Érdeklődni egész nap. __________ Ké tszobás, OTP-lakás, nagyméretű ikergarázzsal, kp. + OTP- hitelátvállalással eladó. Nagykőrös, Bárány u. 4/b. II. em. 8. Érdeklődni: 17 óra után.__________________ El cserélném Budapesten VI. kér., Nép- köztársaság útja 35. IV. em. 21. alatti 3 szoba, komfortos, egymásba nyíló, utcai, tanácsi lakásom egy kisebb családi házért. Nagykőrösön. Tel.: 215-560.___________ . 3 szobás, gázfűtéses, komfortos ház, mellékhelyiségekkel, antik faragott tükrös vitrin. háromajtós szekrény eladó. Nagykőrös. Magas u. 2. Telefon: 469._____________ 242 négyszögöles telek. építőanyaggal eladó. Érd. lehet: Pilis. Pándi u. 27 íb. 17 óra után vagy hétvégén. Eladó Tápiószelén, (Múzeum utca 25.) nagy kertes ház. Kert megosztva is megvásárolható. Érdeklődés kedden vagy levélcím: Bálint Sándomé, Budapest XII., Zugligeti út 7. 1121. Középiskolás pótmamát keresek. Érdeklődni: Nagykőrös. Bá- rány u. 15 /a. fszt. 1. Különleges csempék és burkolólapok, színes fürdőszoba-berendezések, mindenféle építőanyag nagy választékban, házhoz szállítás, Rákoscsaba, Pöröly utca 4. (Péceli út 169. mellett). 481- 586 vagy 832-022. Esküvőiruha-külön- legességek kölcsönzése Délinél, szombati nyitva tartással. Budapest XII., Greguss u. 6. szám. ___________ Európai gyökeres szőlővesszők, államilag ellenőrzött telepemről őszi szállításra már megrendelhetők: Csabagyöngye, chas- lasz, irsai Oliver, oto- nel muskotály, rizlingszilváni 14 Ft/db, zalagyöngye 16 Ft/db. Dér József. Abasár, Almási u. 2. Szőlőoltvány-termelő, _________ An tennaszerelés garanciával. Pazonyi. 153-797. reggel 7—9-ig. Forint u. 10. 1024. Szőlőoltványok. lugasgyűiteménvek termelői áron. árjegyzéket díjmentesen küldök. Valiskó szőlész. Gyöngyös. tégla, gerendák, deszka bontásból eladók Érdeklődni Nagykőrös Tinncinc Mthálv OS Elcserélném, (esetleg eladnám) városközponthoz közeli 3 szobás családi házam nagykőrösi hasonlóért vagy kisebbért. — Érdeklődni lehet szombat, vasárnan: Cegléd. Harmat utca 5. szám alatt. _________ Ol ajégőfejet vennék, keveset használtat. — Nagykőrös, Bolygó 3. Rab Balázs. Naumann kötőgépet vennék. Ajánlatokat: Nagykőrös, tel.: 739 számra kérek, 17 óra után. Koszorúk nagy választékban kaphatók. Nagykőrös. Barcsai u. 6. Ügyvédi közösség mellett. Fapavilon 4 nm jelenleg trafik, eladó. Tál.; 638-743.________ 28 éves. 177 cm magas. szőke, kék szemű, családszerető vagyok. 20—30 év közötti lánv vagy elvált asszony ismeretségét keresem házasság céljából. Egy-két gyermek nem akadály. ..Minden levélre válaszolok PmH 104 971” jeligére a kiadóba. _____________ Lá ngossütőbe kisegítőt felveszünk Cegléden és Nagykőrösön. Lehet nyugdíjas is. Megkereső leveleket kériiik Cegléd. Táncsics Mihály utca 1. szám. 2. lépcsőház, III. em. 12. PEST MFRYEl HÍRI AP 7 ÄMao;tnÄ - Fürkész,ő:ságl Agnes. mt MtbTU LUlZa ** 3- im FelelÖS “adÓ: TiU ,nlre él « 1 •--------------------------------------------------------FiOKSZERKESZTÖSEGEINK: ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér l, Pf. 19 2701. Telefon: 11—400. - Érdi Hírlap, Érd Lenin út 37 rn-tn . .. ,r„ .. Gödöllő, Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 81-96. - Monort Hírlap Monor. Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykörös! Hírlap. Nagykörös, Hősök tere 7 2750 Telefon- ?Qa 4>Za^í .,G?d61.a,1. H,rl*P- út 45. Pf 32. 2601. Telefon: 10-095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató - Teíjesztl a Maavar Posta v “ yácl ,Hirlap’ vic- Lenin a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V. József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a gin tn onso í,aÖá.n'‘e‘!I postahivatalnál, A lap ára: 8 oldal 1,40 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft_ ISSN msainS» lelz?8zJfrV"s CVácPiiirlapJ4 HU>'- ISSN 1,133-2600 (Ce3lédl HlrlaP)- ^SN 0209-5467 (Érdi Kir'ap), ISSN 0133-1957 (Gödöllőt Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-2708 fN^ykőrfe? Hírlap), SfiN M3?-27M