Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-10 / 238. szám
4 'é/tr » x/ímaD / 1982. OKTÓBER 10., VASÁRNAP A HÉTKÖZNAPOK SODRÁSÁBAN Szerkesztőségünk két munkatársának jelent meg könyve a közelmúltban. Mindkét kötetnek — bár két, egymástól távoleső könyvről van szó — különös aktualitást kölcsönöznek napjaink eseményei A hat szlovák nemzetiségi alkotóművészt bemutató album, melynek tanulmányait Molnár Zsolt írta — az elvi alapon nyugvó hazai nemzetiségi politikát reprezentálja. Azt, a hagyományok megőrzését, új értékek megteremtését ösztönző légkört, melynek szellemében rendezik az elkövetkezendő év végén Vácott az országos nemzetiségi tanácskozást is. A másik kötetet, Árkus István: Pillantás az álarc mögé című munkáját, mely a nemzetközi terrorizmus hátterét, gyökereit tárja fel — a napi hírekben állandóan szereplő, több mint nyugtalanító jelenségek teszik tragikusan időszerűvé. : jjjj ; ? ■ í . ■< v % A** k'v'% • ' -' ÍV. > í '•> PWÍi v 3 \ m* \ . i HAGYOMÁNYOK LELEPLEZETT ERŐSZAK Hatalmas detonáció resz- ketteti meg Teherán központját. Másfél mázsa robbanóanyag rongálja meg a szállodát, s tucatszám szedi halálos áldozatait a járókelők közül ... Robbantásos merénylet színhelye egy párizsi zsidó étterem . •. a nyílt utcán sebzik halálra a maffia tetteit vizsgáló bírót... És ezek csak kiragadott példák a legutóbbiak közül. A tőkésországokban 1970 és 1978 között 5529 terrorcselekményt követtek el. Olaszországban egyetlen évtized leforgása alatt — 1982 januárjáig — 430 túszt ejtettek. A politikai terrorizmus, amelynek gyökerei az ókorba nyúlnak, egyidős a kizsákmányoló társadalmak megjelenésével. Századunk második felében a terroristák szinte naponta hallatnak magukról, hidegvérrel végrehajtott merényleteik mindennapos beszédtárgy. Nem véletlen tehát, hogy Árkus István, ezt választotta legújabb könyve, a Pillantás az álarc mögé témájául. A szerző gazdag tényanyag birtokában segíti az eligazodást a gyilkosságokkal, repülőgép-eltérítésekkel, robbantásokkal terhes világunkban. Noha a könyvben többször szó esik a jobboldali terrorizmusról — a tavalyi sikertelen spanyolországi puccskísérletről, a hírhedt P—2 szervezkedésről, avagy a II. János Pál pápa elleni merényletről —, a kötet mégis inkább a radikális nacionalista csoportok és az ultrabal-jel- szavakkal operáló, de jobboldali célok szolgálatában álló hálózatok tevékenységét öleli jel. Míg az előbbiekhez az IRA, a baszk szeparatisták, az utóbbiakhoz például a Vörös Brigádok, a Vörös Hadsereg Frakció tartoznak. Teszi ezt Árkus István azért, mert az egyszerű tévénézőnek, újságolvasónak úgy tűnik, addig világos a képlet, amíg a fasiszta rendszerek, a hírhedt OAS terrorcselekményeiről, avagy az USA Központi Hírszerző ügynökségének piszkos akcióiról van szó. Ám az átlagember könnyen zavarba jöhet, amikor a ,.társadalmi igazságtalanságok’’ ellen „forradalmi” jelszavakkal fellépő csoportokról hall. Olyan fegyveres szervezetekről, amelyek a nemzetközi pénzvilág, az ipar reorezentánsait, polgári politikusokat, állami főtisztviselőket, magas rangú katonatiszteket vesznek célba. Árkus István oly módon leplezi le ezeket, hogy az anarchista, ultrabal terrorcsoportok működésének történetébe beleszövi az önmagukért beszélő hiteles dokumentumokat. Az olvasó előtt kétséget kizáróan bebizonyosodik: zavaros, hamis álforradalmiságról van szó, amelynek semmi köze nincs a tudományos szocializmushoz. Nincs másról szó, mint az újfasizmussal egy tőről fakadt veszélyes politikai kalandorságról. Ez legvilágosabban a Bader—Meinhof csoport ideológiájából derül ki. Eszerint a „fogyasztói társadalomban” élő lakosság rendkívül passzív, éppen ezért a forradalmároknak kell „egyéni terrorral” felrázniuk a közömbös, a kizsákmányolásba beletörődő muhkásokat Tehát „bele kell bombázni” az NSZK-t a fasiszta diktatúrába, mert csak így jöhetne létre az az egységfront, amely végül is legyőzné a gyűlölt fasiszta igát. A rövid idézetből is látható, hogy ez már jóval túlmegy nem fér kétség, hogy gyökerei azonosak. Kézenfekvő, hiszen az NSZK-ban, majd Olaszországban jelentkező csoportok tagjai annak idején Rudi Dutschke, Dániel Cohn-Ben- dit és társaik ideológiáját szívták magukba. A szerző — anélkül, hogy kinyilatkoztatna vagy bármiféle szentenciát mondana a könyvben szereplő mozgalmakról, brigádokról, csoportokról — a tényekkel, eseményekkel igazolja: írjon bármit is a zászlajára a politikai terrorizmus, fő célja a zavarkeltés, a megfélemlítés, az általános politikai bizonytalanság megteremtése. Ily módon igyekszik lejáratni a valódi baloldalt, teremt olyan tömeghangulatot, amelyben az emberek az „erős kéz” uralmát óhajtják, amely véget vet a bizonytalanságnak és könnyen diktatúrához, esetleg fasiszta diktatúrához vezet. Itt találkozik az ultrabal az ultra jobbal. Nem véletlen tehát, mint az Árkus István kötetéből is kiderül, a terrorszervezetek, ha nehezen nyomon követhetően is, de összefonódnak a nagytőkével, a jobboldallal és a láthatatlan szálak több hírszerző ügynökséghez vezetnek. Talán még annyit: a könyv — amely a Zrínyi Kiadó gondozásában látott napvilágot — cselekményes, fordulatos, végig pergő eseményleírás. ízelítőül néhány fejezetcím: A levegőbe repített miniszterelnök, Virág a bankárnak, Finom úrilányok, A felrobbant terro- rista-tanonc. B. V. ŐRZÉSE Ha a képeket kísérő szöveg nem párhuzamosan, két nyelven íródik, talán még a nevek hangzása sem árulkodik arról, hogy a Kötődések című album a hazai szlovák nemzetiségi alkotók művészetébe nyújt bepillantást. Bol- mányi Ferenc, Ezüst György, Jakuba János, Laluja András, Lipták Pál és hukoviczki Endre festményei, grafikái, szobrai nem képviselnek feltérképezetlen stílusirányzatot, műveikben csak az avatott szemlélő éri tetten a két kultúra találkozását. A meghatározó a magyar tájhoz, az itteni é'ethez kötődésük, eszközeikkel a hazai valóságot ábrázolják. A műkritikus érzékeny szeme kell ahhoz, hogy feltárja a kettős hatás szerepét. Például Laluja András esetében ez „a nyitottság erősítette az egymás mellettiség fontosságát, mindenekelőtt azt, hogy sajátunkat csak úgy tudjuk értékelni, ha mások művészetét is megbecsüljük”. Molnár Zsolt tanulmányai épp olyan újszerű formákkal próbálkoznak, mint maga az album jelezte vállalkozás. Amint a Kötődések című első, ilyen kétnyelvű kiadvány, a művészek bemutatása is friss hang a mai képzőművészeti értekezések sorában. Az irodalmi riport elemeivel dúsított e’emzés nemcsak szakmailag jelöli ki meggyőzően az idézett alkotók helyét, a mai Hazai művészet értékrendjében, hanem emberileg is bensőséges kapcsolatot épít a művész és a befogadó között. Kikkel is kötünk szorosabb ismeretséget? Azzal a Bolmá- nvi Ferenccel, akit az „emberiség sorsa izgat”, azzal az Ezüst Györggyel, aki azt próbálja megfejteni, „hogyan válik e földhöz kötött életből kozmikus száguldás”. Az 1974- ben elhunyt Jakuba Jánosra emlékezve korunkban különösen tiszteletre méltó magatartást, álláspontot idéz a szerző: „Ahogy Adyt emlegetted, a magyar ugart, hogy megfér itt egymás mellett a népek nagy nemzetközi kórusa. Beleférnek-e ebbe a nagy Harmóniába — amit végül is nekünk kell megvívnunk, nemcsak megszerkesztenünk, elérnünk, hanem tisztán is tartanunk — szlovákjaid, a románok, a szerbek, a németek, a ruszinok? Lehet, hogy nem egyforma a hangunk, de egyikünket sem lehet elhallgattatni — mondtad —, különösen akkor nem, mikor eltanultuk egymás dalait.” E gondolat magában foglalja mindazt, amit ma a nemzetiségi politikához kapcsolható törvények, rendelkezések sora, s a mindennapok gyakorlata is alátámaszt: a hagyományok tiszteletben tartását, megőrzését, a teljes jogi, állampolgári, társadalmi-erkölcsi, szellemi egyenjogúságot. S mindezt még csak aláhúzzák Laluja András klasszicista témaválasztása, Lipták Pál konstruktivizmusa, Lukovicz- ki Endre absztrakt alkotásai. Ez utóbbiak közül is kiemelkedő és közismert, a váci zeneiskolában látható faintarzia. A szép kiállítású, tartalmas album dicséri a mecénást, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségét és a Tankönyvkiadót egyaránt. A sikeres kezdet folytatásra vár. M. J. P í:. 1 t-j.. BOKMÁNM lzlst íJAKLBA [LALIJA PÚP I ÁK HA KOYICZK! VÁZ BY j , ' KÖTŐDÉSEK j Közművelődési konferencia Nemzetiségek kultúrája A váci Madách Imre Művelődési Központ ad otthont október 16—17-én az I. országos nemzetiségi közművelődési konferenciának. A tanácskozás célja a nemzetiségi közművelődés fejlődésének értékelése, az időszerű problémák megvitatása és a további munka fő vonalainak meghatározása. A kétnapos eszmecsere alkalmat ad arra, hogy a résztvevők a kultúráról — mint a nemzetiséget összetartó és a nemzetiség lényegét hordozó tényezőről — kicseréljék gondolataikat. Különös tekintettel arra, hogy a művelő lés kü-1 lönböző formáiban a nemzeti- I ségi és a többségi kultúra kölcsönösen hat egymásra. A több száz éve önként betelepült szórvány nemzetiségek kultúrája, nyelve ugyanis rengeteg ősi elemet tartalmaz. A felszabadulás után kibontakozott társadalmi mozgás azonban erőteljesen módosította az emberek viszonyát az ősi hagyományokhoz, s bizonyos fokig elszakadást jelentett a népi kultúrától, a falusi élettől. A tanácskozás résztvevői arra törekszenek, hogy tudatosítsák: minden nemzetiségnek érdemes megőriznie, ápolnia egyetemes értékeket is hordozó kulturális örökségét. Németh Kálmán egykori otthonában Borban a gyöngy fölfelé... Prés alatt illatos cseppekkel ereszkedett a must. Csend volt. Állt a daráló, és nem jött a puttonyos fiú. Különös szüret volt a fóti Kisalagon. Kegye- letes. Két évtizede még a gazda vezényelte a munkásokat, színészt, költőt, képzőművészt, énekest és újságírót. Az udvar tegnap, szombaton délelőtt is benépesült, de ünneplő ruhásokkal. S ki tudja, kinek mi rejtőzött a fegyelmezetté formált tekintete mögött. Hivatalos ünnepség volt: a Németh Kálmán emlékház — bejegyzett kategóriája szerint a Németh Kálmán hely- történeti gyűjtemény — felavatása. A névadó és egykori tulajdonos, 60 éve költözött Kis- alagra, éppen húszévesen. Ács, asztalos, népi fafaragó volt. De ismerte a csodatevés receptjét, fából teremtett varázslatot. Megélt 76 esztendőt, nem akart kitüntető címeket és rangokat. Bihari József, a Pest megyei múzeumok főigazgatója szűkebb hazánk 48. önálló kiállítóhelyét adta át jelképesen a közönségnek. Viták, érvek és ellenérvek csaptak össze Németh Kálmán fafaragó, szobrászművész megítélésében. De az új kiállítóhely végül is elkészült. Beck ö. Fülöp művészettörténész kandidátus, a Magyar Nemzeti Galéria nyugdíjba vonult főigazgatója, múzeumavató beszédében hivatása miatt sem tehetett mást, mint, hogy Németh Kálmán értékben fel nem mérhető múzeumi tevékenységét méltassa. Hiszen a felszabadulás után korunkra megmaradt magyar faplasztikai anyagot a kisalagi szobrászművész rendezte tudományosan feldolgozhatóvá, és szakvéleményével meg is indította azt a restaurátori folyamatot, amelynek eredményét néhány nap óta láthatjuk a Budavári Palotában, a Szárnyas oltárok bemutatásán. Az ünneplők lenyűgözve sétáltak a Németh-ház helyiségeiben. Afféle kocsiszín, vagy talán raktárhelyiség lehetett egykoron a főrestaurátorként nyugdíjba ment fafaragó szobrászművész „műterme”. Morbid hatást váltott ki a bejárattal szemben fekvő koporsóterv, egy biztosan volt, de nem ismert katonának emléket állító alkotás. A műhelyből néhány lép- csőnyi felkapaszkodás után a verandára, majd az előszobába jutunk: XX. századi totemoszlop 1923-as felirattal, Németh Kálmán Kisalagra költözésének első tanúságaként. Címerek, feliratok, szobrok és fába vésett domborművek. Három szobát zsúfolásig megtöltő műtárgyak. Nemcsak Németh Kálmán alkotásai, hanem olajfestmények, rézkarcok, grafikák egy szépséget gyűjtő élet ereklyéi.'Az út visszavezet a pince zárt alkóvjába, s minden megható- dást felold az egykori művészvendégek grafittal falra firkált néhány gondolata, no és a Berda-lóca, a gazda- pad és az újbort rejtő hordók, amelyben „gyöngyözik a bor fölfelé”. A fót-kisalagl Németh Kálmán helytörténeti gyűjteményt ma, vasárnaptól mindennap délutánonként bárki megtekintheti. Kr. Gy. URAD IQ FIGYELŐ"» AZ ÉN RÁDIÓM. Ez alkalommal Horváth Ádám televíziós rendező mutatta be kedvenc műsorait, úgy válogatva a szemelvényeket, hogy ne csak egy-egy emlékezetes perc jusson el hozzánk, de példákon keresztül annak a műhelynek a képe is, amely a híreken és információkon túllépve, már-már társunkká, szellemi partnerünkké is szegődik. Horváth Ádám az olyan műsorokat szereti, amelyek továbbgondolkodásra késztetik az embert. Egyetértésre vagy ellenkezésre, a szép befogadására, töprengésre kényszerítők, de mindenképpen egész embert teljes figyelmet kívánó programokat. S ha nem is utasítja el a háttérrádiózást, az olyan hangdobozt, amely legfeljebb a tudatalattinkat éri el, de nem ezért a korszerű találmányért lelkesedik. tanakodó a szexualitásról. Nemcsak bennünket, de már dédapáinkat is úgy nevelték, hogy azt a hagyományt, amelytől életünk legszebb, legemberibb örömeit, a szerelmet kapjuk, titkolni, szégyenleni, rejtegetni illik. Nem kérdez a gyerek, mert ha nemisége kerül szóba, megfagy körülötte a levegő. S ha mégis megteszi, ha addig merészkedik, hogy a magasztos érzelmeken túl esetleg módszertani tanácsokra is kíváncsi, sápadó, dühöngő, de legalábbis egérutat kereső felnőttekkel találja szemben magát. Nem csekély azok száma sem, akik éppé., az álszemérmes és hazu: mellébeszélő példák nyo mán maradnak maguki- gondjaikkal. Ha egyre kevesebben lesz nek, az egyelőre még sokka inkább köszönhető az olya:, műsoroknak, mint a Tanako dó, nem pedig a szülők s nevelők okoskodásának. Most végre őszintén, szókimondóan beszéltek a szexualitás, a testi szerelem gyakorlati kérdéseiről is. De nemcsak ezért tetszett ez a műsor. Azért is, mert talán nekünk, felnőtteknek is bebizonyította, hogy nem kell a fiatalok kérdései elől menekülni. HÉTVÉGI PANORÁMA. Egyre jobb a Czigány György, Salánki Hédi összeállította ajánlóműsor. Jó, mert a programbeharangozó kis riportok éppen csak felkeltik, de nem elégítik ki a közönség érdeklődését. Dicséretes, hogy a szolgáltatás egyre teljesebb, gondol fővárosira, vidéken élőre, öregre és fiatalra egyaránt, sőt újabban, ha szükséges, még belépőt is szerez. Reklám, ez kérem, a javából, hiába is tagadnánk. De ennél haszontalanabb árut, s rosszabbul sohase hirdessenek. Cs. A. vagyis a munkásosztályt, amely állítólag „elvesztette forradal- miságát”. A Vörös Hadsereg Frakció elmélete túllép ugyan Marcuse alaptételén, de ahhoz a hatvanas évek diákmozgalmainak teóriáján, amely Marcuse sugallatára forradalmi felkelésre akarta vezetni „a szegényeket és tudatlanokat”,
