Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-04 / 207. szám
1982. SZEPTEMBER 4., SZOMBAT Színházi levél Luftpauza [Csúf, magyartalan j szó ez a luftpauza, [de mit tegyek: ide [most ez illik. A fszínházi életben • ugyanis most épp az van, amit ez a szó jelent: lélegzetvételi (lélegzetvételnyi) szünet. Mármint a nyári szezon és a kőszínházi évad között. Számos színművész esetében ez akár szó szerint is érthető: végigdolgozták a nyarat, s most, a nyári előadások múltán, végre egy kis levegőhöz jutnak. Mások meg talán éppen a nagy pihenésbe fáradtak már bele; hónapokig színház nélkül lenni a színész számára alighanem olyasfélét jelent, mint turf- és ügetőkedvelőknek a verseny közti szünetek, mint futballdrukkernek az utolsó tavaszi és az első őszi forduló közti, szinte üres, értelmetlen hetek, hétvégék, amikor nem fut ki a csapat, s nem vezetik ki a lovakat sem, nem harsan a sípszó, nem kattognak a startgép csapóajtói. Egyszóval: ilyenkor szünetet tart a szenvedély. Igen, az, mert színházat (mint annyi más egyebet sem) nem lehet (vagy ha lehet, akkor már nem is érdemes) szenvedély nélkül csinálni. Félreértés ne essék: a szenvedély nem egyenlő az idegbajjal, az infarktus határán járó feszültségekkel, veszekedésekkel, egymás életének a szétrágásával. A szenvedély — ha valóban az — nemes dolog. Talán egyfajta őrület is, de őrületnek is nemes és tiszteletreméltó. Bárki színházcsináló ember megmondhatja, hogy szinte naponta tesz, vállal, hajt végre, verekszik ki olyasmiket, amiket más ember ép ésszel soha el nem kezdene. Rossz, méltatlan munkakörülmények, szűkösen mért anyagi lehetőségek, elavult színpad- technikájú, süket akusztikájú színházak, gyönge darabok, nem mindig zseniális kollégák, fáradt nézők, fanyalgó ítészek ellenére is: a színház naponta végrehajtja a csodát, naponta bemutatja az áldozatot Thália templomában. Ám, hogy a csoda néha nem éppen világrengető, hogy az áldozat néha szerény, hogy az oltárról a füst nem mindig száll fel szép, egyenes oszlopban, s nem tör a végtelen magasság felé? Igaz, de senki nem azzal lép az oltár elé, hogy ma aztán olyan áldozatot mutat be, melynek füstje lefelé csapódik, melyet nem kísér az istenek kegyelme. Mindig nemesnek, nagyra- törőnek kell lennie a szándéknak, mert ha nem az akkor nincs jelen a színművészet, és nem Thália templomában vagyunk. (Áldozat, bemutatás helyett pedig áldozatot vállalunk. — t. 1. egy rossz előadás megnézésének áldozatát, ami gyötrelem a nézőnek, és tulajdonképpen gyötrelem a színésznek is, aki azért őszinte perceiben maga is nagyon jól tudja, mikor volt jó és mikor volt csapnivaló.) E bben a lélegzetvételnyi szünetben tapintatosan mégiscsak történik egy és más. Például Ilyenkor tartják a társulati üléseket, melyeken bemutatkoznak az új tagok (esetleg az új vezetők, mert hát az sem ritka, hogy két évad között bizonyosfajta őrségváltásra kerül sor). Az évadnyitó társulati üléseken szokás ismertetni az eddigre (szerencsés esetben) már kialakult műsortervet, vagy annak néhány első bemutatóját. Egyes színházakban még az is előfordulhat, hogy a színészekkel a szereposztásokat is ismertetik. Erre néhány helyen elvből nem kerül sor. Azaz: vannak színházak, amelyekben már évadkezdéskor ismerik a színészek legalább a? első egy-két bemutatóban kapott feladataikat, s készülni tudnak. Máshol meg épp azért nem ismertetik velük a feladataikat, mert nem tartják fontosnak, hogy a színész jó előre tudja, miben és mit játszik, mert ha nem tudja, akkor nem tud elégedetlenkedni, morogni, hogy miért épp ezt kapja és nem azt, s X miért kapta azt, és nem ezt. No de ez végül is a színházak belügye. Néhány fővárosi színházban már lezajlottak az évadnyitó társulati ülések, és a műsortervekről is szó esett, finden műsorterv annyit ér, amennyit (és amilyen szinten) megvalósítanak belőle, s évad végén nem mindig ildomos betű szerint számon kérni a szeptemberben, vagy még előbb tett ígéreteket, mert hiszen ezernyi ok miatt maradhatott el ez vagy az a bemutató, s került helyébe ez vagy az a darab. Mégis, ilyenkor valamiféle körvonala, kontúrja, halván* arculati kezd kibontakozni egy következő évadnak, talán neon élesebben, mint a portréfestő első rajzszén vonalai a vásznon egy készülő arcképről. Itt van például a vezetésben is, társulatában is alaposan megváltozott Nemzeti Színház műsorterve. Első bemutatójuknak Illyés Gyula egyik kiváló drámáját, az 1969. decemberében Pécsett bemutatott (és aztán 1970. októberében a Vígszínházban is színre került) Tiszták című művét szánják. Így hát tulajdonképpen felújítás — de mivel a Tiszták a bemutatók óta nem .szerepelt magyar színház műsorán (!), ez a több mint évtizednyi szünet bizony majdhogynem ősbemutatóvá avatja az előadást. A következő darab Molnár Ferenc Olimpia című vígjátéka lesz. Érdekessége: rendezője a Nemzetibe több mint két évtized után visszatért Gábor Miklós. További két bemutató: Shakespeare: Rómeó és Júlia; Madách: Az ember tragédiája. Hosszú-hosz- szú esztendők óta egyik mű sem szerepelt a Nemzeti műsorán. A Várszínházban, a Nemzeti kamaraszínházában, az angol reneszánsz drámairodalom Shakespeare mellett talán legjelentősebb alakjának, Ben Jonsonnak Volpone című komédiája az első bemutató, s ugyanitt tervezik egy mai szovjet szerző színművének bemutatóját is. ár a fentiekből is érzékelhető: a színház új vezetői más feladatot kívánnak vállalni a Nemzetivel, másfajta színházat óhajtanak csinálni, mint az elmúlt négy évadban tevékenykedő vezetők. Nem vagy-vagyról van persze szó, mert hiszen nincsenek egyedül üdvözítő megoldások, nincs egyetlen érvényes elképzelés; a színház többek között azért csodálatos intézmény, mert végtelen variációk lehetőségét nyújtja. Hogy az új évadot új elképzelések szerint kezdő Nem zetibén milyen variáció alakul ki, vagy hogy ezt az elképzelést mennyire és milyen színvonalon sikerül majd megvalósítani, arra csak az elkövetkező évad(ok) adhatnak választ. Mint ahogyan számos magyar színész jövőjéről is éppen ez a jövő ad majd — ilyen vagy olyan — választ. Takács István M Ä szenvedelmes kertész rácsudálkozasai Porcelánmester Szemmagasból is messzi látni A könyv félezernél több oldalt számlál. Akinek van valami köze a fákhoz, növényekhez, annak letehetetlen olvasmány: a honi agrárkultúra lenyűgöző bemutatása. Olyan művelődéstörténeti gyűjtemény, ami kis helyen elfér, mégis egyetemességében tárja elénk növénytanunk eredményeit. A Magvető Magyar Hírmondó sorozatában megjelent A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai című kötetet Surányi Dezső állította össze, ö irta az utószót és a jegyzeteket is. Találkozva vele azt kerestem: milyen ma a szenvedelmes szakember, rácsudálkozás nélkül? Farmernadrágban, piros zsugorított ingben ült a szerkesztőségi székben. Szakálla bekeretezte arcát, nyugalma végtelennek tűnt, mozdulatai voltak energikusak. Mielőtt kezet fogtunk volna, csak annyit tudtam róla, hogy az utóbbi négy évben négy könyvet tett le az asztalra. Irt felsőfokú elméleti szakkönyvet tizenegy társával, értekezett kollégáival a szilváról és a kajszibarackról. — Egyik sem volt könnyű — kezdte —, hiszen mindenkinek megvan a saját kutatási területe. Ezért aztán fontos tereprajzi ismeretek kellenek, hogy a sündisznóállások között kiigazodjon az ember. # A kívülálló azt gondolná; vidéken eltűnnek a védvárak. Vagy megsokszorozódnak? — Inkább álszerénységgel találkozunk — véli Surányi Dezső. — Máskor meg oktalan félelemmel: hogyan fogadnak bennünket a Budapest kul- túrközpontú Magyarországon. Q Miből táplálkozik ez az előítélet? — Talán abból, hogy a nagyvárosi emberek túlságosan elhamvadnak a kicsinyes torzsalkodások hevében, s szeretnek ebből általánosítani. Alkalmasint hiányzik az egészséges idegi koncentráltság is, harmadsorban pedig úgy vélik, hogy aki gyakran publikál, az eljátssza önmaga hitelét. # Ezt így érzi, vagy Így is van? — Pilinszky János megjegyzése kívánkozik ide: aki a szavakban csal, nem az életét sikkasztja, sinkófálja el, hanem a vallomás lehetőségét. Ezért aztán senkitől sem tudom az alkotásnál azt a szót elfogadni: sok. 0 Mindig Így gondolja? — A témaválasztás szerencsétlensége vagy fordítottja, amit az ember jó vagy rossz sorsánál fogva megkapott. Popper Péter azt írta a Belső utak törvényében: az ember magában hordja azt a lehetőséget, hogy a tehetségét kiadja vagy tudassa a környezetével. • Mi kell ennek a felmutatásához? — Weöres Sándorral válaszolok: Egyetlen Ismeret van, / a többi csak toldás, / alattad a föld, / fölötted az ég, / benned a létra. Q Merre keressük hát a kapaszkodót? — Adva van egy nagyon jó családi háttér, egy szép szülővárosi környezet a Tisza és a Körös összefolyásánál: Csöng- rád. Az anyai oldalon megadatott a természet szeretete és ismerete. Az apai ág kemény fizikai munkát igénylő mesterséget vonultatott fel. Mindig bennünk volt az igazságtalanság elleni lázadás, néha nem a legdiplomatikusab- ban. Különösebb iskolázottság nem volt a környezetünkben, s nem is vártuk, hogy sikerül a kisvárosi légkörből kilépni. Európai horizontot Pannonhalma adott. Azok, akik bíztak bennem és bírtak a létrával. Megfogott a nyitottság, a tiszta értékekre való nevelés. A kapott útipoggyász alapján kezdtem el vizsgálódni:merre menjek. Nem a gyámolítás, hanem az élettani vonatkozások miatt a kutatást éreztem meghatározónak. Nagyobb zökkenő nélkül tudtam átállni a növénybiológia területére. Pótfelvételivel Fertődre került, elvégezte a felsőfokú kertészeti technikumot. Itt már szenvedélyesen szerette a növényeket. Húszéves korában — tanárai, kollégái jóvoltából — belépett a tudományos körökbe, szakmai lapokban publikált. A csonthéjasokat választotta területének. Surányi Dezső azóta is meghatározott céllal dolgozik. Az elképzelést sokáig dédelgeti, ha viszont nekikezd, hamar befejezi munkáját. A kiadó fél óra alatt szerződést kötött vele, amikor felajánlotta a magyarság kertészeti múltjának szöveggyűjteményét. Hat hónappal később, 1980 decemberében már a kéziratot nézhették. Másfél évvel később kézbe vehettük a könyvet. 0 Megérte a befektetés? Értetlenül néz rám. Még hogy megérte? — Soha nem gondolok erre. A tudományos előzményekre viszont annál gyakrabban. Vallom, hogy megkerülhetetlen a történeti módszer természettudományos alkalmazása. Talán azért is, mert annak a népnek nincs jövője, amely a múltját nem becsüli. Ez a könyv első olvasata annak a munkának, ami azt hivatott bemutatni: hogyan értünk el a kertészeti múlttól a jelenig, másrészt ennek a nem kis gazdasági és szellemi teljesítménynek az elhelyezését is megadja a világban. • Mi szükségeltetik ehhez? A Madách Színház Az ember tragédiája előadásának konkurren- ciája támad majd az új évadban a Nemzetiben (a Madách előadásának főszereplői: Juhász Jácint — Adám, Gáti Oszkár — Lucifer, Almási Eva — Éva). Bárki elhatározhatja, hogy elkészít egy összeállítást? — Az átlagosnál nagyobb fizikai, illetve munkaképességgel kell rendelkezni. Aztán olyan elképzeléssel, hittel, ami nem tévesztendő össze a rögeszmével. Harmadsorban lennie kell egy olyan képességnek, hogy a kisebb vagy nagyobb közösségek megítélésétől függetlenül is tegye az ember a dolgát. A rendszerszemléletű ismeretgazdálkodás azt is megköveteld, hogy az életmód kissé provokatív legyen. A választott téma és feldolgozásmód ugyanis nem nyerheti el mindenkinek az egyetértését 0 Ehhez mi Jelenti a serkentóeröt? — Nem a pótolhatatlanság tudata. Az adott téma az ismeretek tükrében alapos körüljárást, alkalmasint módosítást igényel. Jómagam mindig kérdőjelesen állítom fel a tételt, hogy legyen min meditálni, minek utánanézni. A kígyó okosságával kell bírni, s ekként azt mondom, hogy az ostobaság a legnagyobb kerékkötő. Tévedni is tudni kell, de harcolni is a vállalt program teljesítéséért 0 Folytatja könyvét? — Most írom a kerti növények regényét, ami valójában kultúrtörténettel és a termesztési múlttal foglalkozik. Magyarázom a növényfajokat, a motívumokat, s a kötet a magyar és a világlíra tárgykörhöz kapcsolódó verseivel, valamint képzőművészeti alkotásokkal válik teljessé. Háromszáznál több növényi szimbolikát dolgozok fel. Orientáló •műnek tartom, amit két év múlva a Tankönyvkiadó ad közre. Az a célom ezzel, hogy a különböző igényszintű és műveltségű emberek közeledjenek egymáshoz. Azt hiszem, világunkban soha ennyire nem volt szükség a jobb megértésre. ★ Surányi Dezső könyvében oklevelek, adománylevelek, krónikák, periratok, összeírások, szójegyzékek, füveskönyvek, útleírások, összefoglaló értekezések adnak képet a magyar kertművelés ezer esztendejéről. Sorai életmódról, életformáról tudósítanak. Ez az önmagának mindig feladatot teremtő ember a Gyümölcs és Dísznövénytermesztési Kutató Intézet ceglédi állomásán tudományos kutató. Ezzel együtt örül a családjának, gyermekei-, nek, szemmel kíséri a kortárs irodalmat, művészetet. Marad ideje a természetvédelmi búvárkodásra is. Figyeli az énekesmadarak viselkedését, s társadalmi munkásként ügyel a környezetvédelmi összefüggő sekre, hogy városa jelenét és jövőjét kedvező irányba alakítsa. Nem ül toronyban, sze me magasából is messzire el lát. Ehhez — úgy tartja — azonban gondolkodni és tenni kell; tenni sokat, mert anélkül nem lehet hasznos az élet. Molnár Zsolt A Művészi Kézműves Vállalat aquincumi porcelángyára csaknem 170 éves. A legelső budapesti porcelángyár, a flüttl-féle üzem utódja. Jelenleg 160-féle díszműáru készül itt, évente négyszázezer. A hely szelleme A szerencsés véletlenek közé tartozik, ha egy képzett és szakmáját szerető népművelő szorosabb kapcsolatba kerül a képzőművészettel. Ügy is mondhatnánk, hogy rajztanár létére a mindennapi feladatoknál nagyobb megméretésre vállalkozik: falragaszokat is készít. S ez az is ebben az esetben nem kívülről érkezést takar, sokkal inkább felelősséggel párosult nekirugaszkodást. Az alkotó ember ilyenkor mozgósít, figyelmet kavar, mert másokra is hatni akar Kerekes László ilyen művész. Egy-két színnel, a pik- togramok érzékenységével és tudatosságával emel szót a kiállításokért: a salgótarjáni zománcbiennálékért, az egri akvarelltalálkozókért. A sorban a váci színházi vállalkozás plakátja, a Római karnevál tűnik a legsikerültebbnek, vetekedve a tarjáni Tavaszi tárlatok hívogatóiéval. Készített falragaszt Veszprémbe, Keszthelyre. Így a Kerekes-plakátok nemcsak a hely szellemét, a kiindulópont fontosságát próbálják megragadni, hanem hozzá is tesznek ehhez valamit. Nem lehet könnyű a napi íróasztalmunka, a család, az önképzés, az egyéni érdeklődés mellett arra vállalkozni, hogy Kerekes László mindannyiunk szemével, az utca járókelője révén is megméressen. Neki erre is futja. Belefér az idejébe, hogy tipogra- fizáljon, betűtípust válasszon, képekben fogalmazza meg mindazt, amit mások még szóban is alig tudnak elmondani. Ezért aztán sűrítmények Kerekes László plakátjai, ötletességét, visszafogott humorát Szentendrén, a Pest megyei Művelődési Központ klubtermében tárja elénk. Tárlata láttán talán többeknek eszébe jut, hogy ezt a Nógrádból Veszprémen át Pest megyébe érkezett művészt munkásságával még jobban e táj emberéhez kösse. M. Zs. Tv-figyelő' A tenger. Most már a leghűségesebb és a legelnézőbb előfizetők is bevallhatják mind maguknak, mind szű- kebb, tágabb környezetüknek, hogy a Fehér Klára regénye nyomán készült A tenger című filmsorozat nem emelkedett a sikeres vállalkozások sorába. Nézni talán még csak nézik a famíliák, de beszélni már nemigen beszélnek róla. S történik mindez annak ellenére, hogy a folytatásos történetnek igen-igep jó volt az előpropagandája. A siker azonban — ismételjük — teljességgel elmaradni látszik. Többé-kevésbé már azt is megmondhatjuk, miért. Nos, leginkább azért, mert 8 néző nem azt a világot látta megelevenedni benne, amit egykor átélt, és amit a könyv olvastán képzeletében újra felidézett, hanem egy ahhoz csak alig-alig hasonló ember- csoportot és tárgytömeget. Igen, egészen más az, ami volt, és megint más az, ami ezúttal előtűnt. Dundibbak az arcqk, gömbölyűbbek a testek, bátrabbak a gesztusok, egyszóval maga a fizikai megjelenés egyáltalán nem hasonlít a korabeli lét félszegségére, bizonytalanságára, avagy éppen egérsovány szilajságára. A tárgyak — mindenekelőtt a ruhák — pedig? Hát ezek sem úgy lógnak a maguk szegényességében, amint annak lennie kellene. Ellentétben tehát a kitűnő és szintén a hasonló történelmi korban játszódó Angi Vera című filmmel, a kelleténél sokkal kisebb műgonddal rögzítődött ez a televíziós A tenger. Ezt az indulat nélküli és csak a rutinra támaszkodó igyekvést pedig igen hamar észrevették a nézők, tapasztal- hatólag el is utasították. Nem másért, mint azért, mert az itt emlegetett okok miatt egyszerűen képtelenség volt azonosulni a figurákkal. Csupáncsak afféle távoli társeszmeként jut még észbe, hogy arra is volt már példa a forgatások történetében, miszerint a főbb szereplőket megkérték (uram bocsá’, utasították) fölöslegesnek tetsző kilóik elhagyására, földi valójuk stílusos átalakítására. Döntés. Szintén a közelmúltban fanyaloghattunk az ön hogyan döntene? című sorozat ügyeletes adásán, amely előbb egy kimódolt sztoricskát mutatott be arról a sápszedő intézeti igazgatóról, aki nem átallott hatvanezer forintot elkérni beosztottjának újítási díjából, majd pedig valóságos kutatók beszélgetését tárta elénk a jattotok, hogy nyerjek témáról. Röviden és > szomorúan: amily izzadságos volta példamese, oly általánosságokat hallhattunk a szakértőktől Akácz László
