Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-28 / 227. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA IX. ÉVFOLYAM, 227. SZÁM 1982. SZEPTEMBER 28., KEDD Múzeumi hónap Század eleji porta Zsámbokon Még néhány nap, és szerte az országban megkezdődnek az idei múzeumi és műemléki hónap eseményei. — Az évenként ismétlődő múzeumi hónap intézményünknek is a legnagyobb közművelődési akciója, de természetesen egész évben közreműködünk az ifjúság nevelésében, történeti érdeklődésének felkeltésében. — Tudományos eredményeinkre támaszkodva aktív részesei vagyunk a történelmi tudatformálásnak, az alkotó hazafiság, a szocialista nemzeti öntudat kialakításának —, mondja dr. Asztalos István, az aszódi Petőfi Múzeum igazgatója, amikor a múzeumi hónap aszódi, illetve az aszódi múzeum által szervezendő járásbeli rendezvények után érdeklődöm és elém teszi a rendezvények tervezetét. Közös ajándék — Október 3-án 15 órakor ünnepélyes keretek között nyitjuk meg a zsámboki falumúzeumot —, tájékoztat az igazgató. — Az új falumúzeum megnyitását az tette lehetővé, hogy az Országos Műemlék- védelmi Felügyelőség és a val- kói nagyközségi közös tanács megvásárolt egy, a falu közepén álló, valamikor jómódú gazda tulajdonában lévő lakóházat, amelyben kialakíthattuk a század elejének megfelelő zsámboki módos gazda portár ját és lakását. Már az épület környezete is bizonyltja, hogy a régi tulajdonos a gazdagabb körökhöz tartozott, hiszen a ház a falu közepén épült, a templom, az iskola, a régi községháza és a társas életnek helyet adó kocsma szomszédságában. — A megnyitóra sikerült teljesen helyreállítani és berendezni az első és hátsó házat, valamint a konyhát. A berendezési tárgyak Lapu Istvánná gyűjtéséből valók, vagyis az egész falu közös ajándéka ez a falumúzeumnak. Az évekkel ezelőtt összegyűjtött anyagot eddig a Galgavi- déke Áfész által önzetlenül biztosított épületben tartották, ám méltó helyére most kerül. Kőkari metropolis — Sajnálatos, hogy a gazdasági épületek: — istálló, kamra, pince, ól, fészer, kocsiszín —, felújítása nem fejeződött be a megnyitóra, de ezért a zsámbokiak, akik közül sokan végeztek társadalmi munkát, nem hibáztathatok, hiszen lelkesen dolgoztak, készülődtek, amint készülődnek most is a falumúzeum birtokba vételére. Megtudtuk azt is, hogy a múzeumi hónap idején kezdődik az a helytörténeti ismereteket nyújtó előadássorozat, amelyet a múzeum és a nagyközségi könyvtár közösen szervezett. Az első előadást október 7-én dr. Asztalos István tartja Régészeti kutatások Aszódon és környékén címmel, majd 21-én Bank László hely- történész Mongolok a Galga mentén 1241/42-ben című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A múzeum igazgatója a Petőfi gimnázium kollégiumában Kőkori metropolis Aszódon címmel számol be az ásatások eredményeiről. Minden előadáson lesz filmvetítés, és szemléltetésül használnak vázlatokat, rajzokat, valamint az ismertetett korhoz, eseményhez fűződő tárgyi emlékeket is bemutatnak. Kisebb kínálat Október 30-án a nagyközségi KISZ-bizottsággal közösen Petőfi-emlékünnepséget rendeznek a múzeum előtti téren, ahová nemcsak a község, de az egész járás ifjúságát várják. Asztalos István elmondta, hogy az első emlékünnepséget 1975-ben rendezték, akkor volt ugyanis 100. évfordulója annak, hogy Aszódon hivatalos ünnepségen emlékeztek a nagy költőre és egykori iskolájának a falán elhelyezték a ma is meglévő emléktáblát. Az ifjúság gyűlését járási Petőfi versmondó verseny követi, amelyre a járás minden iskolájából és településéről várják a versmondókat. — Tudom, — mondja búcsúzáskor Asztalos István —, hogy az idei esztendő múzeumi hónapjának aszódi programja a megszokottól szegényesebb, ám a múzeum felújítási munkálatai nem tették lehetővé gazdagabb, színesebb program előkészítését és megszervezését. Igaz, az előző évekhez viszonyítva kevesebbet adunk, de ez a kevesebb most a következő évek több és jobb munkáját készíti elő, amikor megnagyobbodva, és megszépülve gazdag.anyagával várja látogatóit a Petőfi Múzeum. F. M. A nap programja Szpetember 28. napjának programja. Gödöllő, művelődési központ: A gödöllői járás főhivatású népművelőinek továbbképzése, 9 órától. Ilku János Tanya című fotókiállítása. A gyermek és környezete című kiállítás. Szolgáltatás: Könyv-, hírlap- és hanglemez-árusítás, 17—19 óráig, gyermekmegőrzés 16— 19 óráig. Szélsőséges őszünk ALSÖ-PARK. Patak-part. Közeledik a dél, kánikulai meleg, bár a nap nem úgy süt, mint nyáron. ősz van, szeptember vége felé. A nagy füves tisztáson teremtett lélek sincs. Nagy ritkán tűnik fel egy-egy nyugdíjas a távolabbi csapáson éthordóval, fonott kosárral. A civilizáció zajai megtörjek a patak túlpartján álló épületek falain, itt csak a természet neszezése hallik. A madarak is mintha halkabban disikurálnának. A földet vastagon takaró fű egy-egy hosszabb, fölmeredő szála hajladozik, az alig érezhető fuvallat meg-meglibben- ti. Zümmögés, percegés, zize- gés-zezegés jelzi: a tömött fűben élet zajlik. A tágasság, a jóleső meleg, a szűrt sugarak különleges békességet ébresztenek az emberben. Pillanatokra úgy tűnik fel, mintha az egész világ nyugodalmas volna, lassan hömpölygő életet hordozna a föld. Ülök az egyetlen, emberi kéz alkotta tárgyon: kettéhasított fatörzsből egyberótt pádon, fölöttem nyárfa, levelei szinte némán rezegnek, a zöldből a barnává változás állapotában vannak. Ügyszólván teljes a fák lombja, a bokrok ruhája, a fű sem fakult még ki. Gyanútlan növényzet, tán nem is sejti, napjai megszámláltattak, rövidesen megkopaszodik mind, mint a kőmeder szélén álló nem tudom milyen fa elszáradt ágai. Az már nem hajt ki soha. FIGYELJÜNK CSAK! Nagy időközökben egy-egy levél elválik ágától, pillanatnyi szabadesés után a fűre hull. Vége. Hónapokig a magasban élvezte a napfényt, az esőt, a szelet, elvégezte a természet kirótta feladatát, s most, ereje fogytán egy kicsiny kis szellő elválasztotta onnan, ahol fontos volt a helye és a szerepe, ahová vissza már nem térhet soha. És ismét elindul egy. Majd a harmadik, a negyedik. Most még csak a leggyengébbek hullanak alá, életük egyetlen repülését élvezve, igaz, már félholtan. A füvön még egy darabig bizonyára működnek az életerők, de magában mit ér a levél? Lassan elenyészik benne a lét. Avar: mondjuk mi, avar, mely megtermékenyíti a földet, táperőhöz jut* tatva a gyökereket, melyek szakadatlanul indítják az utánpótlást, föl, a törzsbe, az ágakba, a levelekbe. Az újakba. Az már más levél, az idei nincs többé. Meghalt. Csak figyelni kell. Itt, ezen a békességes tisztáson, ahol minden tagunk szinte megnyúlik. jólesően bizsereg, ahol az első pillanatokban, amikor még korábbi helyszínek benyomásaival voltunk elfoglalva, úgy hittük csupa nyugalom és harmónia uralkodik. Nyitott fül és szem nyomban észreveszi, a természet rendje nem ismer szüneteket, szaSzüretelő egyetemisták Ahogy máskor, idén szeptemberben is a termelőszövetkezetekben. az állami gazdaságokban kezdték első egyetemi félévüket a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gólyái. Az elsőévesek az elmúlt hét végéig az őszi betakarítási munkákat segítették. Az agrártudományi kar elsősei például az Alagi Állami Gazdaságban szedtek almát, a gépészmérnöki kar legifjabbjai pedig Nagygomboson, az ATE Tangazdaság kerületében paradicsomszüreten szorgaskodtak. Az idősebb diákok is kiveszik a részüket ezekből a munkákból. A leendő, most harmad- és negyedéves agrármérnökök például szeptember végén dolgoznak majd, az előbbiek a Bodrogközben, az utóbbiak Martonvásáron. Az ötödévesek október első két hetében a Ceglédi Állami Gazdaságban szőlőt és almát szednek. Dugattyú rúd az AURAS-nak A Zöldmező Termelőszövetkezet vácszentlászlói esztergályosüzemében az idén 13 ezer dugattyúrudat készítenek magas nyomású zsírozókhoz. A megrendelő az AURAS AFIT. A képen: Lukávs Jenő dugattyúrudat esztergál. Naponta mintegy négyszáz darabot készít el. IBene Mihály felvétele Megújult a pálya Az iskola és a klub Kisiparosok Munka, eredmény A KIOSZ gödöllői körzeti alapszervezetében, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, ezen az őszön is megtartják a szokásos tagértekezleteket. A városban és a községekben egyaránt októberben kerítenek sort a gyűlésekre. Ezeken egyebek mellett a kisiparosok munkájáról, a működésüket segítő és hátráltató körülményekről, eredményeikről, társadalmi tevékenységükről is szó lesz majd. A községekben az ott működő minden kisiparos egyszerre vesz részt az iparosgyűlésen, míg Gödöllőn szakosztálygyűléseket tartanak, hiszen itt azonos vagy hasonló szakmában többen működnek. A megbeszélésekre mindenkihez időben eljuttatják az értesítést. Vadonatúj piros és zöld színekben pompázik a Szabadság téri sportpálya, amiről többször megírtuk már: a tulajdonos Erkel Ferenc Általános Iskola tornafoglalkozásain kívül, a város tömegsportjának számos rendezvényét fogadja, Az iskola és a Gödöllői Sport Club közti megállapodás értelmében mindennap délután három óra után, a sportklub programjai számára állnak nyitva a kapuk. Az is az együttműködési megállapodáshoz tartozik, hogy a pálya, s a hozzá tartozó öltözők karbantartását, felújítását is együtt állja a két fél. Az iskola az anyagiakat, a klub a munkát. így volt ez most is, a festéket az Erkel vásárolta, a festést a GSC aktivistái végezték, társadalmi munkában. Arról is hírt adtunk már, hogy a kerítés vasléceit időről időre kitörik. Akkor a van- dálságnak tudtuik be a dolgot, de kiderült, tulajdonképpen a nagy kapuralövéseU eredményei a hézagok, a» amatőr bambáknak nem tud ellenállni a vékony vas. Most erre is gyógymódot eszeltek ki: az iskola már megvásárolta azt a dróthálót, amit a kerítés elé szerelnek, s amitől azt várják, hogy felfogja a kemény labdák erejét. A felszerelés is a GSC-sek vállalása. Az viszont már az iskola szülői munkaközösségének és igazgatóságának közös szervezése, hogy felújítják az iskola régi udvarát. Ä szülők áldozatos közreműködésével csatornáznak, járdát építenek és parkosítanak. Kézilabda Vereség egy év után Csak semmi pánik... Színes, magyar filmvígjáték, 4, 6 és 8 órakor. kadatlanul mozog, az egész állandónak tetszhet, de tudjuk, nem az, hiszen az egyes keletkezik és elhal, kipattan, felvirágzik, elvégzi dolgát, kihuny. KIS TRAGÉDIÁK a tágas tisztáson, ki tudja, hány élet pusztul el a fűben ebben a pillanatban is, természetes halállal és úgy, hogy lépteink súlya alatt morzsolódik szét. Igyekszem elhessenteni a borongós gondolatokat, azzal áltatva magam, hogy ez a szokatlan, szélsőséges ősz mindenkinek jót tett, meghosszabbította életét a fűnek, bokornak, falevélnek. Tán kaptak egy kis haladékot, néhány pót- órát, pótnapot. A varázs azonban elillant. A csapáson ballagó öregember miatt? Ki tudja. Messzire látok: házak omladékain botorkáló öregeket, gyereket és asszonyokat. De nem kell olyan messzire nézni. Néhány száz méterre innen a civilizáció véres valósága. Néha szó szerint. Az utóbbi hetekben elviselhetetlenül gyakran. Csattanás, ütközés, csikorgás, tehetetlen, mozdulatlan emberi testek az aszfalton. Pedig béke van, pedig csupán egy útkereszteződés. Legyűr a technika? Nem nőttünk még fel az új ritmushoz? Túlbecsüljük erőinket? SZÉLSŐSÉGES az idei ősz. Rendkívüli. Ilyet kívánnánk magunknak mindig. Tenni nem tehetünk érte semmit. De azért talán igen, hogy az általunk szabályozott tereken mindig, minden rendes legyen. Talán? Kör Pál Több mint egy éve. hogy utoljára vereséget szenvedett hazai pályán felnőtt csapatunk, ezt a veretlenséget szakította meg a tabellán az alsó régióban tanyázó Gyömrő. Az a csapat, amelyet a tavaszi évadnyitó mérkőzésen, otthonában fektettünk két vállra kilenc góllal. Ez a vereség meglepő volt, de szinte törvény- szerű. Mentségül ugyan felhozható, hogy öt olyan játékos esett ki a csapatunkból az elmúlt hetekben, aki biztos kezdő ember, de a felvonultatott gárda gyenge védőjátéka és formahanyatlása okozta elsősorban a vereséget. Szlifka betegsége, Urban sérülése, Szabó átigazolása, Kecskés katonai szolgálata és Vági hirtelen visszavonulása jelentős veszteségként érte a csapatot, ezzel együtt a Gyömrő nem számított komoly ellenfélnek, ám azzá vált. Ifi csapatunk a bajnoki mezőny leggyengébb együttesére mért megsemmisítő vereséget; az erőviszonyok ellentmondásosságát igazolja, hogy más csapatoktól — itthon is, idegenben is — a mieink is szenvedtek el nagyarányú vereséget. GSC—Gyömrő 23-24 (11-11) GSC: Fibecz — Harasztin, (2), Horváth (2), Béres, Mezei. Malizs (12), Hegyi (4). Csere: Kolesza (kapus). Cserven, Epres (3), Krieger. Negyedóra elteltével 7-3-ra vezetett csapatunk, de már ekkor jeltűnt, hogy gyenge a védekezés, és mérsékelt kapusteljesítménye. Két büntetőt hibázott el csapatunk az első játékrészben, ez is hozzájárult ahhoz, hogy az ellenfél feltámadjon. Ki is egyenlítettek a szünetre. A második félidő elején kétgólos előnyt szereztek a vendégek, ezután felváltva értek el döntetlen állásokat a csapatok. Az 55. percben 23-23 volt az eredmény, majd három perc múlva a gyömrőiek beállították a végeredményt. Az utolsó két percben a vendégcsapat lelkes, fegyelmezett játékkal tartani tudta az eredményt. Időn túli szabaddobásunk sem járt sikerrel, így történt, hogy pontot sem szereztünk. Ezzel a pontatlan játékkal elúsztak éremszeírzési reményeink, elméletileg az 5—6. hely elérésére van reális esélyünk. Csapatunk legjobbja Malizs volt. és elfogadhatón játszott Hegyi, valamint Epres. GSC ifi—Gyömrő ifi 32-4 (16-2) GSC ifi: Zsembery — Szabó, Tóth Zs. (5), Klement (2), Meggyes (2), Tóth T. (14), Nagy (5). Csere: Csikós (kapus), Pocsai (3), Rusai (1). Az elemi hibákat elkövető gyömrői fiatalok csak az első 5 percben fejtettek1 ki ellenállást. 3-2 után vált egyértelművé csapatunk döntő fölénye és a nem könnyelműskö- dő fiataljaink jól használták ki a tudásbeli különbségből adódó lehetőségeket. Figyelemre méltó volt Tóth Tamás játékkedve és eredményessége, kielégítően védett mindkét kapusunk. és lelkes játékáért Pocsai is dicsérhető. ISSN 0133—1957 (Gödöllőt Hírlap' A síu&Jf-----------------------------------------------------------------r------'---------------------------------nagy választék, őszi ajánlata tréningruha, 212 Ft-tól 403 Ft-ig kötött mellény bakfisoknak, 128 Ft az olcsó áruk boltjában kocsikabát bébiknek, 173 Ft 4*^4* ma*** m§&>J±a£nafamajtr (a Patak étterem mellett): Smfmmm férficsizma, 451 Ft a gyermekruházati 0 CSBCSBfflúOrUn BöSljQ. w8«#f női buklépulóver, 246 Ft férfizokni, 13,50 Ft boltban: (Szabadság tér 7., a tanács mellett): Várjuk kedves vásárlóinkat!