Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-28 / 227. szám
A dobogón csak a Rem SG Izgalmas hajrá Ráckevén Három, győzelem, két döntetlen, három vereség. Ez a Pest megyei csapatok mérlege a területi labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában. Az otthon játszók közül csak a Dömsöd nem tudta otthon tartani a két pontot, míg idegenben pontszerzésre csak a Bsm SE volt képes. Ez a gárda szerepel egyedül a csoportok képzeletbeli dobogóján — a ceglédiek harmadikok. DUNA-CSOPORT Kossuth KFSE— III. kér. TTVE 2-0 (1-0) Szentendre, 300 néző. V.: Radies. KKFSE: Szeiben — Gróf, Mészáros, Havasi, Schmuczer, Paksi, Hofmeister, Hehl, Törő (Adi), Halász, Csehi. A patinás óbudaiak meglepték a hazaiakat: tíz perc alatt kétszer is ziccerből hibáztak. A kerületiek lendületét gyorsan átvették a szentendreiek, és Csehi a 12. percben betalált. A vezető gól utón folytatódott a heves küzdelem, ám a színvonalat erősen befolyásolta mindkét csapat kapu előtti feltűnő ügyetlensége. A kínálkozó lehetőségek elpuskázása főként a vendégeket bosszanthatták. hiszen a 65. percben az ügyesen húzogató Csehi révén újabb szentendrei gól született. Grófot a 74. percben kiállították. G.: Csehi (2). Jó: Mészáros, Paksi, Csehi. R. F. Budafok— ÉGSZÖV 5-1 (4-0) Budafok, 800 néző. V.: Kara. ÉGSZÖV: Pálinkás (Keller) — Király, Pirisi, Gara, Répást, (Rozsnyó), Balázs, Kiss, Kónya, Kindornai, Ács, Patkós. A délelőtti ökölvívó-bajnokság hatására-e, vagy sem, de a Budafok már a 11. percben padlóra küldte ellenfelét, amikor Pozsár ügyesen kivárt, majd beadott és Huszár három lépésről mellel a hálóba továbbított. Ez volt a második gól. Az elsőt Wastl bombázta szabadrúgásból a kapuba, miközben Pálinkás kapus csak állt és nézte a hosz- szú sarokba vágódó labdát. A harmadikat egy rossz hazaadás előzött meg: Kindornai — talán elfelejtette, hogy már nem ä Budafokban, hanem ismét az ÉGSZÖV-ben játszik — Wastlhoz passzolt és a két kilences különös összjátéka úján rezdült a háló (3-0). Négy perccel a szünet előtt ismét Wastl rúgott szabadot. Ezúttal a rövidsarkot választotta, s a tétova Pálinkásnak most sem volt ellenszere (4-0). A félidő záróakkordjaként Kiss naggyá tette Lengyelt, a hazai kapust, amikor tizenegyesből a portás kezébe emelte a labdát. Fordulás után a 49. nercben Ki- rá’v beadásából fejessel javított a büntetőrontó Kiss (4-1). .Az 55. percben Huszár. Wastl. Zemcov volt a labda útja, s a parádés akció végén a cse^e- kapus Kellert is felavatták (5-1). K’ütéses vereség! G.: Kiss. Jó: Keller. (R—r) Aranykalász- Pénzügyőr 2-1 (0-0) Ráckeve, 600 néző. V.: Ren- deki. Aranykalász SE: Fekete— Stier, Bodoki, Dani, Nagy P.. Drahos, Cséve, Huber. Vajda. Csordás (Kántor), Kapusi. Kiegyenlített első félidő után a Huber kiállítása miatt 10 főre olvadt hazaiak fölénybe kerültek. A lelkes vendégek a 85. percig hősiesen védekeztek. Ekkor előnyhöz jutott az Aranykalász, amelyet közvetlen ezután kiegyenlített a Pénzügyőr. Az izgalmas hajrában a 89. percben Stier lövése Dani elé pattant, akinek találata két pontot jelentett. G.: Kapusi (11-esből). Dani. Jó: Dani, Drahos, Cséve. Eszfergom— Érd 2-0 (0-0) Csehi (sötét mezben) labdája már túljutott a kapuson. Ezzel a góllal szerzett vezetést a KKFSE Heitter László felvétele Esztergom. 800 néző. V.: Pain. Érd: Fellegi — Sebestyén, Vigh, Baross. Borbély (Jusz- kó), Csaja, Gálvölgyi, Balogh (Várnai), Pauli, Kapa, Kara- lyos. Esztergomi vendégszereplésén nagyon mérsékelt játékot produkált a Pest megyei együttes. Támadói enerváltan küzdöttek, nem is sikerült gólt elérniük. A hazai gárda megérdemelten jutott a két bajnoki ponthoz. Jó: Vígh, Boross. H. J. Mezőfalva— Dunakeszi 2-0 (1-0) Mezőfalva, 500 néző. V.: Varga L. Dunakeszi: Vígh — Lőrincz, Szilágyi, Balogh, Kiss J. — Szaniszló (Sponga), Dévai, Bo- dó — Herr, Nazáth, Bayer (Bursi). A helyi csapat a 20. percben szerezte meg a vezetést. Továbbra is a mezőfalvi focisták támadtak többet. A Dunakeszi Vasutas csak szórványos ellentámadásokkal próbálkozott — eredménytelenül, pedig Dévai nagy helyzetet hagyott ki. A Mezőfalva a 46. percben érte el második gólját. A második játékrészben Nazáth szépíthetett volna. A tartalékos Dunakeszi — Tóth sérülés. Sólyom betegség miatt nem léphetett pályára — ellen megérdemelten győzött a Mezőfalva. Jó: Vígh, Herr. Buchard Tibor MÁTRA-C SÖPÖRT Váci Izzóik Papp J. SE 3-0 (2-0) Vác. 1000 néző. V.: Mészáros. Váci Izzó: Pa jer — Kurnász, Strausz, Schuster, Ádám, Janik, Bera (Asztalos), Bartik, Sebestyén (Tóth), Cseri, Friedmann. A 14. percben Strausz pontos beadását Fridmann fejelte közelről a hálóba. A félidő felénél Bera nagyszerű szóló után Fridmann elé tálalt, aki a kivetődő kapus mellett a kapuba gurított. A befejezés előtt 3 perccel Janik hosszú indítását Fridmann Strausz elé tette. a védő éles szögből a kapuba bombázott. Az első játékrészben a hazaiak kitűnő játékkal szegezték kapujához az eddig még veretlen ellenfelüket. A vendégek a második játékrészben 20—25 percen keresztül szorongattak, de a hajrára ismét a hazai csapat kerekedett felül. A jó iramú, időnként igen kemény mérkőzésen a Duna-parti gárda teljesen megérdemelten nyert a katonaeavüttes ellen. G.: Fridmann (2). Strausz (1). Jó: Pa jer, Strausz, Bartik, Fridmann. László Attila TISZA-CSOPORT Jászkísér— H. Bem SE 1-1 (1-0) Jászkísér, 800 néző. V.: Veress. Bem SE: Tóth l. — Lengyel Baumann. Kovács. Petrák. Csornai, Néder, Kertész, Bozsik, Tóth (Varga). Voltig. A hazaiak már az első percben megszerezték a vezetést, s ezután is többször megzörgethették volna Tóth I. kapuját A II. félidőben a Bem SE támadott többet. Az 57. percben Baumann 11-esét a kapus kivédte, nem sokkal ezután pedig a játékvezető Bozsikot kiállította. A 76. percben Kovács lőtt gólt. Az eredmény igazságosnak mondható. G.: Kovács. KORÖS-CSOPORT Dömsöd— Gyula 3-3 (1-0) Dömsöd, 500 néző. V.: Jung. Dömsöd: Szőke — Jaksa, Bieber, Bilek, Egervári, Aszalai, G. Fekete, Tóth, Zima (Hegedűs), Gyuróváth (Máté). Elekes. A Dömsöd nem tisztelte volt NB Il-es ellenfelét. Aszalai két kihagyott helyzete után a harmadikat már értékesítette, szép akcióból. Bár továbbra is inkább a Pest megyei gárda támadott, a vendégek két perc alatt kihasználták a védelem megingását. 2-1-re fordítottak. Egyenlített a Dömsöd, majd ismét a Gyula jutott előnyhöz, de ezt a gólt sem hagyták válasz nélkül a helyiek. 3-3. Sőt akár a győzelmet is megszerezhették volna, mert az utolsó percekben két nagy helyzetet elhibáztak. G: Máté (2), Aszalai. Jó: Jalksa, Bilek, Aszalai, Máté. 1 ív*** " ■'/ V'£ ♦,* ■ M*vst ntvyyci * • 'S V Hírlap ami 1982. SZEPTEMBER 28. Asztalitenisz WK Továbbjutás Elkezdődött a küzdelemsorozat az asztaliteniszezők Vásárvárosok Kupájában. A Ceglédi VSE idegenben rajtolt, az NSZK-beli VfB Lübeck együttesét jó játékkal 5-2-re verte. A sikerből Bánlaki vállalt oroszlánrészt, mindhárom ellenfelét megverte, míg Németh és Péter egyszer-egyszer diadalmaskodott. Ezzel az eredménnyel a Ceglédi VSE bejutott a legjobb 32 közé. 39. játékhét Nagy nyeremény A totó 39. fogadási hetén egy pályázó ért el 13 + 1 találatot, 1 millió 946 120 forintot nyert. A két darab tizenhármasra egyenként 1 millió 167 672 forint jut. Tizenkettes 28, tizenegyes 453, tízes 4194 akadt. Nyeremények egyenként: 55 603, 3437, 557 forint. , A helyes tippek: X, X, 1, X, 2, 1, X, 1, 1, X, 2, 2. X, X. Öt egyes Megyei totó 1. BMTE—ÉGSZÖV 2. Ráckeve—Pénzügyőr 3. Esztergom—Érd 4. Pilisvörösvár—Göd 5. SZTK—Dunavarsány 6. Törökbálint—Vecsés 7. Főt—VOSE 8. Sülysáp—Kartal Ismételtek a hattal sport Iskolások Édes díj az úszóknak Balázs Géza és Csomós Jutka, a Dunai Kőolaj rangidős versenyzői vették át az 1982. évi pontverseny győztesének felajánlott trófeát Csaba Lászlótól, a Pest megyei ÜszószÖvetség elnökétől. A vasárnap reggeli borús idő láttán a hozzátartozók és a sportvezetők hidegre készültek, így teával, gazmelegítőkkel felfegyverkezve utaztak Leányfalura, a megyei úszóbajnokság színhelyére. Mint kiderült, ezekre a kellékekre szerencsére egyáltalán nem volt szükség, a forró tea helyett inkább a hűsítő fogyott. A sátrakat, akárcsak a korábbi években, most is jól hasznosították. Egy nagyot a váci honvédség kölcsönzött, s két másikkal egyetemben ezek szolgáltak öltözőül. Elsősorban fiatalok, gyerekek randevúztak a megyei úszófinálén. Érthetően náluk különösen nagy sikere volt az édes jutalomnak, az Abonyban gyártott csemegének, a négercsóknak. a sportkörök maguk is tiszteletdíjakat ajánlottak fel. A PEVDI golyóstoliakkal, a papírgyár füzetekkel, a Dunai Kőolaj reklámszatyrokkal és kulcstartókkal kedveskedett a legjobbaknak. Dallasi kudarc Győztek a listavezetők A megyei I. osztályú labda- rúgó-bájnokság hetedik fordulójában az első négy helyezett győzött, meglepetés az ötödik Dabas otthoni veresége. Váratlan a Szentendre ceglédi pontszerzése is. SZIGETSZENTMIKLÖS— DUNAVARSÁNY 1-0 (0-0) Szigetszentmiklós, 400 néző. V.: Horváth J. A két szomszédvár jó iramú, küzdelmes mérkőzésén a mezőnyben lelkesen játszó vendégek ellen a hazaiak csak' a 84. percben Kiss. K. szemfüles góljával szerezték meg a győzelmet. G.: Kiss. Jó: Hegedűs, Ladányi, Kirchner, illetve Korács T., Tóth, Kreisz. (Tud.: Bertóthy Attila.) D. KŐOLAJ—IKLAD 2-0 (2-0) Százhalombatta, 300 néző. V.: Bokor. Az első félidőben a hazai csapat mezőnyfölényben játszott, amit a 27. percben sikerült góllá váltani. Az ikladi kapusról kipattanó labdát Lengyel Gy. próbálta a hálóba rúgni, de hátulról elkaszálták. A megítélt büntetőt a sértett lőtte a kapuba. Az ikladi Horváth reklamált, ezért a játékvezető sárga lappal büntette, de mivel nem hagyta abba a szövegelést, leküldte a pályáról. Hét perc múlva szögletrúgás után a védőkről kipattanó .labdát Ferenczi lőtte a hálóba. A második félidőben a százhalombattai csatársor sok helyzetet kihagyott, de a 10 emberrel .játszó, lelkes ikladiak ellen nem sikerült az előnyüket növelni. G.: Lengyel Gy, Ferenczi. Jő: Kránicz. Eleki, illetve Kaluzsa. (Tud.: Szvoboda Miklós.) FŐT—SOROKSÁR 2-1 (1-1) Tábor utca, 500 néző. V.: Tóth. Változatos, jó iramú mérkőzést vívott a két csapat. Mindkét gárda több százszázalékos gólhelyzetet hagyott ki. A 16. percben Varga karfásból 20 méterről talált a hálóba, maid az első félidő vége előtt 5 perccel a vendégegyüttes jutott szabadrúgáshoz, amit Deák értékesített. Az 53. percben Becsei 11-esből szerezte meg a fótiaknak a győzelmet. G.: Varga, Becsei (11-esből), illetve Deák. Jó: Becsei, Bó- dis, Gerdán, illetve Mis- nyovszki, Hoffmann, Deák. (Tud.: Földes György.) TÁPIÓSZEXTMÁRTON— DABAS 1-0 (0-0) Dabas, 500 néző. V.: Bállá. Jó iram jellemezte a találkozót, melyen a dabasi csatárok a jobbnál jobb helyzeteket is kihagyták. Végeredményben a vendégek szerencsés góllal szerezték meg a győzelmet. G.: Simon. Jó: Aszódi (a mezőny legjobbja), Simon, Halmi, Illetve Bálint, Szolnoki. TÖRÖKBÁLINT—VECSÉS 0-0 Törökbálint, 200 néző. V.: Gál. Egyenlő erő küzdelmét láthatta a közönség. A találkozón igazságos eredmény született. A játékvezető kiválóan bíráskodott. Jó: Gonda (a mezőny legjobbja), Pénzes, Hegedűs, Feldaoffer, illetve Szepesi. (Tud.: Túri Ferenc.) GÖD—PSC 1-0 (1-0) Pilisvörösvár, 400 néző. V.: Orosházi. Jó iramú, izgalmas mérkőzésen szerencsés góllal nyert a Göd. A döntetlen igazságosabb lett volna. G.: Juhász P. Jó: Juhász P. Krőzsér, Vásári, illetve Gubán (a mezőny legjobbja), Vidor, Nagy István. KARTAL—SÜLYSÁP 2-0 (1-0) Sülysáp. 50 néző. V.: Oláh. Az első szombaton rendezett találkozóra nagyon kevesen voltak kíváncsiak. A szurkolók megérezték, hogy az öt tartalékkal kiálló hazaiak nem lesznek méltó ellenfelei a jó formában levő kartaliak- nak. A gyenge, közepes iramú mérkőzésep a Kartal könnyedén győzött. G.: Kátai (2). Jó: Nagy J„ Kátai, Maqony, Jalcus, illetve Motolai, Gábor T. (Tud.: Csiba János.) CEGLÉD—SZENTENDRE 0-0. Cegléd. Megyei I. osztály 1. D. Kőolaj 7 6 1 — 14- 3 13 2. Göd 7 4 3 - 12- 3 11 3. SZTK 7 4 3 — 11- 3 11 4 Kanal 7 4 3 — 13- 4 11 5. Fót 7 4 12 18-11 9 6. Dabas 7 3 13 13-11 7 7. VOSE 7 3 1 3 15- 6 7 8. T.-márton 7 2 3 2 6- 7 7 9 Cegléd 7 2 2 3 15- 6 6 10. Dunavarsány 7 3 — 4 6-11 6 11. Pilisvörösvár 7 2 1 4 7-17 5 12. Vecsés 7 2 1 4 9-15 5 13. Sülysáp 7 1 2 4 7-17 4 14. Törökbálint 7 1 2 4 4-17 4 15. Iklad 7 115 5-16 3 16. Szentendre 7 — 3 4 3-11 3 (Azonos pontszám esetén az ifjúsági csapat jobb helyezése dönt.) Ifjúsági eredmények: Dabas —Tápiószentmárton 2-1, Cegléd—Szentendre 2-0, D. Kőolaj —Iklad 11-0, Göd—Pilisvörösvár 3-2, SZTK—Dunavarsány 2-0, Vecsés—Törökbálint 2-1, Fót—Soroksár 1-1. Vigyázz, kész, rajt! Gyakran hangzott el ez a vezényszó A megyei úszőszövetség pedig egy szép serleggel. Ezt az idei összetett pontverseny győztesének ajánlották fel, s a trófea, akárcsak tavaly, most is a Dunai Kőolaj sportiskolásainak birtokába jutott. A legutóbbi váci Duna-ka- nyar Kupa versenyen ott volt Verrasztó Zoltán olimpiai ezüstérmes úszó, aki mcst is kilátogatott. Egyebek között arra volt kíváncsi, hogyan úsznak testvére, Verrasztó Gabriella váci tanítványai. Nos, nem lehetett panasz rájuk, a megyei bajnokságon ők szerepeitek a legjobban. Nyarat idéző időben peregtek a számok az 50 méteres medencében. Utolsóként a két váltó versenyzői szálltak a vízbe, parton lévő társaik harsány buzdítása közepette. A fiúknál százhalombattai, a lányoknál váci kvartett hódította el az elsőséget. A versenynek még kint az utcán is sok nézője akadt, a kerítés mellől figyelték az úszóreménységek vetélkedését. Minden megyei viadalra jut néhány rekord. Ebből most sem volt hiány. Kép és szöveg: Reitter László Forma—1: Ki nevet a végén? Rosberg jó napja ^ Az év Forma—1-es autós ^világbajnoka: Keke Ros- $ berg. A harminchárom éves ^ finn versenyző az ötödik ^ helyen végzett Las Vegas- ^ ban az idei utolsó VB-fu- ^ tamon, s az ezért járó kél ^ pont elég volt neki a vi- s! lágbajnoki cím elnyerésc- Jíhez. Az idénynyitó dél-afrikai GP után, ahol Rosberg az ötödik helyen végzett, b’zonyára kevesen gondolták, hogy ez a bajuszos fiú világbajnokként zárja az évet. A szezon azonban rendhagyó volt. A finn pilóta útja vegyes képet mutat: volt első (Díjon), második (Brazíliában, az USA-ban Belgiumban és Ausztriában), harmadik (az NSZK-ban), ötödik (Dél-Afrikában, a Francia Nagydíjon és Las Vegasban). Csak negyedik és hatodik nem volt. Világbajnok lett élete első és eddig egyetlen GP-győzel- mével. Ebből is látszik, hogy északi rokonunk a szívósan küzdők fajtájából való. Tavaly még a brazil cukorcsapatban rótta a köröket és teljesen esélytelen volt, akárcsak helyezésre is. Idén átszerződött a Williamshez a két év előtti világbajnok, Alan Jones helyére. Am régi csapatából magával hozta a kétszeres világbajnok főnök, a lesipuskás Fittipaldi taktikáját. Tudott kivárásra autózni. Hagyta, hadd menjenek a forrófejűek, lőjék el puskaporukat. Az nevet igazán, aki a végén nevet. És most rajta a sor! Ehhez a taktikához pedig nem kellett más, csak egy megbízható autó, s a Williams idén ilyennek bizonyult. R. P. Az idei 16. futam eredményei: 1. Alboreto (Tyrcll), 2 Watson (McLaren), 3. Cheever (Talbot), 4. Prost (Renault), 5. Rosberg (Williams), 6. Daly (Williams). A Forma—1-es autós gyorsasági világbajnokság ez évi győztese és világbajnok: Keke Rosberg (Finnország), 2 John Watson (Nagy-Britannia), 3. Didier Pironi (Franciaország), Alain Prost (Franciaország), 5. Niki Lauda (Ausztria), 6. René Arnoux (Franciaország).