Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-24 / 224. szám

A PEST MEGYE3 HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA IX. ÉVFOLYAM. 234. SZÄM 1982. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK Az iklodl összefogás Kitűnően felszerelt iskola Ha már Ikladon járok, gon­doltam megnézem hogyan haladnak az iskola új szárnyá­nak építésével. Az épület kész, körülötte az építéshez szüksé­ges szerszámok, berendezések, különben csend honolt körü­lötte. Sütött a nap, meleg volt, az iskolaudvar is üres. Talán nincs itt senki, véltem, Ikladon sem kényszerülnek arra, hogy két műszakban ta­nítsanak. Megszólalt a csen­gő. Ez sem jelent semmit, ha automatára állítják, szól az éjfélkor is. Decemberre kész Az épületbe lépve nyom­ban kiderült, tévedtem. Az óra végeztével előjöttek a gye­rekek, kisvártatva az igaz­gatónőt is megpillantottam, aki az üdvözlés után azonnal, az irodába menet, kezdte so­rolni, hogyan állnak, mik a terveik, örömeik. Az utóbbiból ugyanis jutott nekik mostanában. Stündl Gá- borné mindenekelőt a szülő­ket dicsérte, akik nélkül nem juthattak volna idáig. Egy-egy hét végén legalább százan se­rénykedtek a szárny építkezé­sén, ők húzták fel a falakat, s rövidesen a szakipari mun­kákhoz is nekilátnak. Ha minden az elképzeléseik szerint halad, s az igazgató ebben biztos, az aszódi költ­ségvetési üzem és a társadal­mi munkások még az idén. decemberben befejezik az új szárny építését, a második fél­évben már itt is tanítanak. Nagy szükség van az újabb tantermekre, hiszen mostaná­ban a nulladik órában is ta­nítanak. A kéthetes ciklust te­kintve, egyszer hat, kilencszer pedig hét óra egy-egy osztály foglalkozási ideje. A régi iskola szomszédságá­ban épülő szárnyban négy tanterem, egy 88 négyzetmé­ter alapterületű természettu­dományi előadó, egy 48 négy­zetméteres úttörőszoba és egy ugyanekkora könyvtár kap helyet. A szülők lelkes segítő­készségére és munkájuk mé­retére jellemző, hogy erede­tileg csak a négy tantermet tervezték, arra kaptak pénzt a megyétől. Az összefogásnak nem ez az első kézzel fogható megnyil­vánulása. Két éve a kerítés is így készült, majd a követ­kező esztendőben az osztályok olajospadlójának a cseréje. Sőt! Szülők és tantestület már újabb terveket szövögetnek. Jövő tavasszal nekivágnak egy tornaterem és egy szabadtéri sportpálya építésének. Utána az ikladi gyerekek is kedvező körülmények között tornáz­hatnak. Jelenleg az udvar, il­letve egy szükségterem szol­gál erre a célra. ve tanul német nyelvet, nem kell bizonygatni a tény jelen­tőségét. A segítők A tanítást segítő eszközök­kel is igen jól fel van szerel­ve az ikladi általános iskola. Valamennyi teremben írásve­títő, rádió, magnó áll a peda­gógusok és a gyerekek rendel­kezésére. Két éve a sokkal jobb üvegtáblára írnak Ikla­don. S mint a tények bizonyít­ják, vigyáznak rá, eddig egyet­len törés sem fordult elő. Itt kell szólnunk azokról az üzemekről, szövetkezetekről, intézményekről, amelyek segít­sége nélkül elképzelhetetlen volna a kitűnő felszereltség. Az ikladi Ipari Műszergyár, a túrái Galgavidéke Áfész, az aszódi Ferromechanika Ipari Szövetkezet, de még a Magyar Rádió és a Budapesti Kerté­szeti Vállalat is támogatta az iskolát. Jelenleg az ikladi ‘ iskola tantermeinek kihasználtsága 200 százalékos. Néhány hónap múlva megszűnik az áldatlan állapot. Megteremtődnek a fel­tételek, melyek között színvo­nalasan oktathatnak azok, akik az ikladi gyerekek nevelését, tanítását vállalták magukra. K. P. Ismét gazdag kínálat Társss-ház Gödöllőn A legjobbak Voltaképpen minden társa­dalmi munkás megérdemelné, hogy a nevét nyilvánosságra hozzuk, mivel ennyi helyünk nincs az igazgatónő egyetérté­sével a legszorgalmasabbakat említjük meg. Márton János, Blaubacher Dániel, Szeiler Já­nos, Mayer József, Zima Pál, Galbavi József, Klenk József, Braun Pál voltak azok. Más örömökről is szólhatott Stündl Gáborné. Míg a koráb­bi esztendőkben 26 százalék körül volt a szakos ellátottság, addig az idén 00-ra emelkedett. Mindössze egy képesítés nél­külit foglalkoztatnak. S ami oly sokáig nem sikerült, az új tanévben német szakos peda­gógust is foglalkoztatnak. Ha tudjuk, hogy az ikladi gye­rekek körülbelül hatvan szá­zaléka az első osztálytól kezd­Ezen a hét végén, péntektől vasárnapig ismét Társas-ház a gödöllői művelődési köz­pontban. Mint mindig, ezúttal is a Rock and Roll Kávéház, éjszakai mozi, gyermekcent­rum. A kávéházban a Smog együttes muzsikál. Az éjsza­kai mozi vásznán a Nézd a bohócot című olasz filmszatí­ra. Mi minden várja a gyereke­ket! Hobbisarok: gyűjtők cse­reberéje. Akinek van olyan bélyege, képeslapja, érme, amit szeretne elcserélni, itt reménnyel próbálkozhat. Ta­lálkozhatnak az állatbarátok. Óvodásoknak, kisiskolásoknak mesedélelőtt, lemezhallgatás, diavetítés. Gyöngyfűzés, nyak­lánckészítés — Szekeres Er­zsébet textilművész irányítá­sával. Premier előtti filmvetítés: Suli-buli, utána beszélgetés Varsányi Ferenc rendezővel és az operatőrrel, Merez Loránd- dal. Gondoltak a nosztalgiázókra is. Nemcsak korabeli zene, hanem öltözék is várja őket. A befejező napon lesz a zsibvásár, a terménybemutató és este a Rockszínház előadá­sában a Sztárcsinálók. A szolgáltatások garmadája: játékkölcsönzés, varroda, óra­javítás, fotólabor, jogi tanács­adás, kondicionálóterem, bar- kácsműhely és még sok egyéb. ÜGYELET EM Állatorvosi ügyelet: Csömö­rön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerepestarcsán, Mogyoródon, Nagytarcsán, Pé- celen, Szadán, Veresegyházon szeptember 25-én, szombaton 8 órától 27-én, hétfőn 8 óráig: dr. Békési Béla, Pácéi, Isa- szegi út 24. Aszódon, Bagón, Dányban, Domonyban, Galgahévízen, Galgamácsán, Hévízgyörkön, Ikladon, Kartalon, Túrán, Valkón, Vácegresen, Váckisúj- falun, Vácszentlászlón, Verse- gen, Zsámbokon szeptember 25-én, szombaton 8 órától, 27- én hétfőn, 8 óráig: dr. Varró Imre, Túra, Dózsa György u. 2. Vácszentlászíó ízletes, finom kenyér ci tengely A vácszentlászlói Zöldmező Termelőszövetkezetben augusz­tusban adták át az új kenyér­üzemet, amely a gazdaság idei legjelentősebb beruházása volt. A túlnyomórészt saját erőből létesített üzemben naponta mintegy ötven mázsa kenyeret és péksüteményt készítenek, amely a helyi és a szomszédos települések fogyasztóinak asz­talára kerül. A jól átsült ke­nyérről kizárólag dicsérő sza­vakat hallani. Korábban soka® másutt vá­sároltak kenyeret — több mint ezer a bejáró Vácszentlászlón, Valikon és Zsámbokon! — ha jóízűt akartak enni, de az is jobbára csak este került az asz­talra. A lakosság elégedett, s elé­gedett lehet a dicséret halla­tán a termelőszövetkezet veze­tősége is, hiszen nem a nyere­ség volt a fő céljuk, hanem az, hogy a környező falvak lakói jó minőségű kenyeret vásárol­hassanak. S immár hetek óta valóban finom, ízletes pékáru kerül Vácszentlászlóról a szomszédos települések üzleteibe. r Árammérőgyár A bmói vásáron Brnóban az idén huszonne­gyedik alkalommal rendezték meg a gépipar kiállítását és vásárát. Csehszlovákia máso­dik legnagyobb városában eb­ben az évben több mint ötven ország küldte el termékeit. A hatalmas kiállítási csarnokok mellett nagy területű szabad­téri rész állt a kiállítók rendel­kezésére. tylind a pavilonok, mind a szabadtéri kiállítóhe­lyek látogatói ezúttal is sok ér­dekességgel találkozhattak. A C csarnok első emeleti ré­szén találkozhattunk a magyar cégekkel, közöttük a gödöllői Ganz Árammérőgyár termé­keivel. Az árammérőgyár iák szinte valamennyi gyártmá­nyukat felvonultatták. A jól bevált műszerek mellett a szakmai közönség találkozha­tott legújabb büszkeségükkel. a Sauter-licenc alapján készült kvarcórával. Az árammérőgyárból a vá­sárra kiutazott néhány szak­embernek naponta sok-sok ér­deklődőnek kellett elmondania az új termék legfontosabb ada­tait. Természetesen a konkurren- cia is képviseltette magát a brnói őszi vásáron. A szakem­bereknek igy lehetőségük volt a helyszínen összehasonlítani a fogyasztásmérőket és egyéb műszereket. A gödöllőiek ter­mékei állták ezt a próbát és minden bizonnyal tovább öreg­bítették a magyar ipar hírét. Sz. S. A vácszentlászlói Zöldmező Termelőszövetkezet esztergá­lyos üzemében a szakmunká­sok egy csoportja a 20-as szá­mú Volán megrendelésére te­hergépkocsikhoz gyárt tenge­lyeket, az idén mintegy nyolc­ezer darabot. A képen: Juhász Erazmus méretre köszörüli a tengelyt, amelyből naponta csaknem százat készít el. Bene Mihály* felvétel« Kismamák, nyugdíjasok A túrái Galgavidéke Áfész gazdasági, párt- és szakszer­vezeti vezetősége, hűen az évekkel ezelőtt kialakult ha­gyományhoz, ismét megren­dezte a gyermekgondozási segélyen levő kismamák, va­lamint a nyugdíjas szövetke­zeti dolgozók találkozóját. A kismamák összejövetelére az aszódi helyőrségi művelő­dési házban került, sor. A csaknem ötven fiatal nődolgo­zó tájékoztatót hallgatott meg a szövetkezet tevékenységéről és örömmel vette át a dolgo­zók kollektívájának üzenetét: a munkahelye mindannyiukat visszavárja. Az ünnepi ebéd melletti beszélgetés jó hangulata jelez­te, érdemes volt megrendezi az összejövetelt. A nyugdíjas szövetkezeti dolgozók Zsámbokon, a kis­vendéglőben találkoztak, s mi­vel az idős emberek életében ritka a társas összejövetelek lehetősége, ezért szinte vala­mennyi meghívott megérke­zett, csak a betegek maradtak távol. A találkozó résztvevőit a bagi művelődési központ Muharay Elemér népi együtte­sének asszonykórusa, citerásai és táncosai köszöntötték, akik hálásabb közönséggel ritkán találkoznak. Az ebéd elfogyasztása köz­ben már hangolt a zenekar, s még le sem szedték a teríté­ket, kezdődött a tánc, a közöi nótázás, de a legfontosabb az asztalok melletti eszmecsere volt. A szövetkezet alapítói és jelenlegi vezető között kiala­kult beszélgetés a vásárlóknak hozhat jót: segítheti a keres­kedelmi, vendéglátóipari és felvásárlási munka színvona­lának emelését. Az év bizonyos heteiben a gödöllői Kossuth Lajos út 45. számú házat nem taná­csos megközelíteni, kénye­sebb gyomrának különösen nem. Az épület tövében mocskos lé gyűlik össze, ami a hőközpontot is el­árasztja, s lassan átszivárog a túlsó oldalra. A lakók ál­lítása szerint az 1979-es át­adás óta esztendőkig egy- szer-kétszer a szennycsa­torna tartalma itt gyűlik össze, s a közlekedőedé­nyek törvénye szerint a la­kásokban levő vezetékekbe is behatol. Tizenöt lakásban szenvednek ilyenkor az át­ható bűztől, amely még a csukott ablakon keresztül is érezhető. Panaszukra ilyenkor ki­jönnek a szippantók, át­mossák a vezetéket, majd egy darabig nincs semmi baj. Egy idő után azonban ismét ryegjelenik a szagos lé, ki tudja, hogyan és hon­nan. A lakók nem tudják. Az építők és a fenntartók szakembereinek talán nem megoldhatatlan feladat ki­deríteni, honnan szivárog elő a szennyvíz. A szivpan- tás csak felületi kezelés. kp. A nap programja Gödöllő, művelődési köz­pont: Rock and Roll Kávéház. Ze­ne: Smog együttes. 19 órakor. Éjszakai mozi: Bevilaqua: rHrmsssi es sok közi! Nem csak az életkor számít DIVAT korszakváltásról be­szélni, arról, hogy lassan ki­öregszik egy nemzedék, annak a bizonyos fényes szeles idő­szaknak a generációja. Megle­het. Mert őket születési évei­ken kívül is egyszerű közös jegyekkel jellemezni. Egysze­rű? Inkább kényelmesebb. De az biztos, hogy az utánuk kö­vetkezőket már szinte lehetet­len. A hatvanas, a hetvenes évek fiataljai? A húszas, har­mincas, negyvenes generáció? Csupa semmitmondó kormeg­határozás. OLYAN harminc-harminckét éves lehet. Műszaki értelmisé­gi, gyári dolgozó. Már nem pályakezdő, de fiatal diplo­más. Nincsenek különösebb egzisztenciális gondjai, két gyermek, család, lakás, kocsi, baráti közösség. Minden együtt a nyugodt élethez. Most mégsem lehet vele két csöndes mondatot váltani. Mindig visszatér... a munká­júhoz. Nincs különösebb érze­lem a hangjában, amikor meg­állapítja: mostanában ez a leg­fontosabb. Abba kellett hagy­nom a KISZ-t, alig találko­zom a barátaimmal, esténként fáradt vagyok. Csak a család és munka. Mostanra érett volna be? ö mikor vállaljuk, s hogy mi­kor hagyjuk abba. Beszélgető- partnerem úgy tűnik — tud­ja. Mint ahogy azt is: ahhoz, hogy megfeleljen tisztségének, .valami mást, jobbat kell csi­nálnia, mint elődeinek. Rubri- kázás, a hivatali formák he­lyett élő, a fiatalok érdekében tevékenykedő, nekik segítő szervezetet. Nem téveszti meg a kilenc­venöt százalékos szervezettség, a vagy ezeregyszáz KISZ-tag között, miként másutt, itt is, különféle érdeklődési körű, fel­fogású, mentalitású csoportok különülnek el, s nem egyformán viszonyulnak az ifjúsági szerve­zethez sem. Hogy minél nagyobb tömegeket kapcsoljanak mégis hozzá, nemcsak formailag, ha­nem úgy igazából, napról nap­ra bizonyítani kell: a szerve­zet az övék s legfontosabb dolga, hogy változatos for­mákban, de érdekeiket szol­gálja, hogy segítsen bekapcso­lódni az oktatás reformjába, a közéletbe. S hogy mindez mennyi munkát, beszélgetést, vitát követel, azt se idősnek, se fiatalnak nem kell monda­ni. HÁROM fiatal, különböző életkorban. Róluk még azt sem mondhatjuk, a nemze­dékváltás következő láncsze­mei. De vajon példájukkal nem azt bizonyítják-e éppen, hogy a munka, a hivatásszere­tet nem életkorhoz, nem nem­zedékhez kötődik? Gáti Zoltán Nézd a bohócot Olasz film­szatíra, 22.30 órakor. Ilku János Tanya című fotó- kiállítása. A gyermek és környezete cí­mű kiállítás. Megtekinthető 15 —20 óráig. Szolgáltatás: játékkölcsönzés, 16—20 óráig, meseszoba (gyer­mekőrzés), 16—19 óráig. Pécelen folytatták a kispá­lyás labdarúgó-bajnokságot. A harmadik forduló eredményei: Club—Brazil 3-0, Péceli Áfész —Vegyes 3-0, Medosz—Vasipar 7-2, Kiserdő—Aranykalász 4- 0, Áfész—Köztársaság tér 4-1. !8 Túrán befejeződött a községi kézilabda-bajnoság őszi idé­nye. A sorrend: 1. Áfész- Szb (8 pont), 2. Óvoda (6), 3. Tsz. (4), 4. Áfész KISZ (1), 5. Peda­gógus (1). A legjobb góldobók: Barna Ilona (Áfész Szb.), 26 gól, Sára Ilona (Óvoda) 19. Pázmándi Ildikó (Óv-edal 18. A legjobb kapus címet Ötvös Marianna (Áfész Szb.) éremel­te ki. A karatázó Cobra, Színes, szinkronizált japán bűnügyi film. 1 éven aluliaknak nem ajálott! ■ Négy, hat és nyolc órakor. ISSN 0133—1357 (Gödöllői Hírlap, lan fiatal, aki húsz és negy­ven között nem nagyon vál­tozik. Legalábbis kívülről. De belülről! Csak az alapok ma­radnak: a választott foglalko­zás: hivatás. Népművelő. Amúgy csupa idegesség, talán még szertelenül kapkod: min­dent ki kéne próbálni! Azonnal kész a szomorú­ságra és a lelkesedésre. Far­mernadrág, matróztrikó vagy fodros szoknya és bő pulóver. Mindegyikben ugyanaz, s ha ezren jönnek, ezerrel beszél, vitatkozik, bátorít, mesél és megértőén hallgat. Ez is, miként az új, a szo­katlan iránti érzékenysége — vélhetnénk — munkájához kapcsolódik. De a dolog nem ilyen egyszerű, ismerünk pél­dákat az ellenkezőjéről is. Fia­talok és idősebbek között egy­aránt. A korával ő még nyil­ván nem törődik, helyzete sem kényszeríti nemzedéki beil­leszkedési problémák végig- küzdésére, a kollektíva, amely­ben dolgozik, nagyon fiatal. De pofonokat azért már kapott. Aligha a kortól függ, hogy miként veszi fel őket. MILYEN legyen egy KISZ- titkár? Naná, hogy fiatal, hi­szen egyébként bele se fog­jon az ember. Tudni kell, hogy is, miként a többi, szakbarbár­rá vált volna? Beszűkült, el­idegenedett? Kiteljesedett, rá­érzett foglalkozása, beosztása, képzettsége jelentőségére? Va­jon melyik dobozba skatulyáz­zuk? Kell-e skatulyázni? Any. nyi bizonyos; így a harmincas évei küszöbén megváltozott a helyzete. A gyárban, a csoport­ban az eddigieknél sokkal na­gyobb szükség van rá. A nehéz helyzet gyorsabbnál gyorsabb döntésekre kényszeríti. Zuhog­nak az információk, a felada­tok, már nincs, aki az ő dol­gát megcsinálná helyette. Ki az, aki egy ilyen válto­zást nyugodtan szemlél? Csu­pa belső villózás, csupa elége­detlenség, mégis csupa öröm. mondhatnánk, eljött, amiért ér­demes apait, anyait beleadni: veszekedve, zsörtölődve, lel­kesedve, elkeseredve. De érde­mes. Aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Hosszasan beszélget­ni nincs idő, máris rohan: annyi a munkám, hogy semmi más nem érdekes. Aztán még elmenőben: a fiam most kezd­te az elsőt. Minden este gyű­rött könyveket, füzeteket hoz haza. Izgalmas dolog lesz rá­nevelni a tanulásra. NINCS több huszonötnél. Vagy inkább amolyan korta-

Next

/
Thumbnails
Contents