Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-24 / 224. szám
1982. SZEPTEMBER 24. Herkules-verseny Budaörsi rajt A Herkules Hobby sportszolgáltató munkaközösség szeptember 25-én 9 órai kezdettel amatőr országúti kerékpárversenyt rendez. Rajt: Budaörs, Biatorbágy felé eső helységvége-táblától. A viadalt volt Versenyzőknek és teljesen amatőröknek külön-kü- lön rendezik két korcsoportban, ifjúsági és felnőtt kategóriában. Indulási feltételek: betöltött 12 év, saját üzemképes kerékpár. 35 forint nevezési díj és az, hogy az induló 1980. szeptember elseje után nem vett részt szakszövetségi versenyen. Jelentkezés a helyszínen 8.55-ig. A versenyen mindenkit szeretettel várnak. Világbajnokságok rlőii Késik a csapatösszeállítás $ Két sportág képviselői adtak tájékoztatót csütörtökön ^ délelőtt az OTSH szokásos sajtókonferenciáján, közelgő & világversenyek előkészületeiről, illetve sportáguk aktuális kérdéseiről. Elsőként a Magyar öttusa Szövetség képviseletében Gaál Ferenc főtitkár és dr. Török Ferenc szövetségi kapitány kapott szót. Amire a sportág vezérkarában senki sem számított: az elmúlt évi Zielona Gó- ra-i világbajnokságon dicséretes teljesítményt nyújtó magyar öttusaválogatott tagjai közül az idei római VB-re csak Császári sorakozhat fel, társai közül Szombathelyi Tamás és Dobi Lajos sem utazhat az olasz fővárosba. Előbbi vakbélműtét miatt vált ki a sorból, utóbbi lóról leesés miatt került kórházba. — Ha most valaki azt a kérdést tenné fel, hogy milyen csapatösszeállítást tervezek, csak széttárnám a karomat, hiszen még az is előfordulhat, hogy a biztonsági tartalék Fábián Lászlót is be kell vetni. A helyzet jelenleg az, hogy — ha Mizsér rendbe jön — a VBPénteki kézilaliilamúsor Benis volt a legjobb A kézilabda férfi NB I/B- ben a solymári csapat a bronzéremre pályázó fehérvári gárdánál vendégeskedett és alulmaradt. Szondi SE—PEMÜ SE 24-20 (15-10) A székesfehérvári mérkőzésen a tartalékosán felálló Pest megyei csapatot a fiatal Benis Miklós védései szünet után felhozlak. A 25. percben 20-19 volt az eredmény. A hajrában a dobogóra pályázó hazai csapat ismét 4 gólra növelte előnyét. A Pest megyei együttesben Benis kapus tűnt ki. ★ A legközelebbi fordulóból több mérkőzést már ma lejátszanak. íme a pénteki kézilabdaműsor. NB I/B. Férfiak. Csepeli Papír-Solymári PEMÜ (16). NB II. Férfiak. Keleti csoport. Mátészalka—Dunakeszi VSE (15)). Nyugati csoport. Dunai Kőolaj—Tapolca (16). Nők. Középcsoport. Soroksári VOSE—Taurus SC (16). Megyei I. osztály Férfi ifjúsági 1. Váci Izzó 16 13 1 2 351-223 27 2. Tököli KSK 16 13 — 3 311-203 26 3 Budakalász 15 12 1 2 337-215 25 4. Cs. Autó 15 9 — 6 326-238 18 5 PEMÜ SE 16 8 2 6 260-241 18 6. Abony 16 8 1 7 268-245 17 7. Nagymaros 15 6 1 8 299-257 13 8 Gödöllői SC 15 4 2 9 183-261 10 9. Hernád 15 5 — 10 272-246 9 10. IM Vasas 16 2 2 12 253-306 6 11 Gyömrői SE 15 ------- 15 77-502 — A Hernádtól egy büntetőpont levonva. Megyei II. osztály Férfi felnőtt 1 GEAC 15 10 2 3 313-267 22 2. Domony 16 9 — 7 374-351 18 3. Túrái SC 16 8 2 6 323-325 18 4. Váci Izzó II. 14 8 1 5 300-257 17 5. Nagykőrös 15 7 2 6 359-323 16 6. Pilisvörösv. 16 6 3 7 289-293 15 7 Verőcém. 14 7 1 6 311-323 15 8. Vecsés 14 6 1 7 307-313 13 9. D.-keszi II. 15 4 3 8 342-357 11 10. Erdőkertes 16 4 3 9 317-372 11 11. Albertirsa 13 3 2 8 274-323 8 re Buzgó József (26 éves), Császári Attila (28), Mizsér Attila (21) és Pajor Gábor (24 éves) utazik. A második variáció pedig az, hogy Mizsért a 19 éves junior világbajnoki negyedik helyezett Fábián László helyettesíti — mondta dr. Török Ferenc. A sportág eseményei közül említésre méltó, hogy a most befejeződött MAFC Kupa nemzetközi versenyen Takács (Gödöllői EAC) az összetettben az előkelő második helyen végzett. Csak az ausztrál Watson előzte meg, de a kupát Takács kapta, mivel az a legjobb magyar versenyzőt illeti. Gödöllői öttusázó ilyen sikeresen most szerepelt először. Az öttusa szakvezetőit a kézilabdasport illetékesei követték. Elsőként Madarász István, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára vázolta a sportág előtt álló nagy feladat, a december 1—12. között Magyar- országon sorra kerülő női kézilabda-világbajnokság előkészületeinek állását. — Minden az előzetesen rögzített forgatókönyv szerint halad — közölte elöljáróban a főtitkár. — a Budapesten és 12 vidéki városban lejátszásra kerülő összecsapásokra optimális körülményeket biztosítunk. A központi erők mellett a helyi szervezőkre is igen nagy feladatok hárulnak, amelyeket dicséretesen megoldottak ezidáig. A VB-mérkőzések színhelyei közül hamarosan elkészül a százhalombattai sportcsarnok, a miskolci, a szolnoki és a székesfehérvári színhelyeket pedig felújítják. Csik János, a női válogatott vezető edzője a felkészülési programról, a csapatépítés állásáról és a magyar válogatott világbajnoki célkitűzéseiről Számolt be. — A sűrített őszi bajnokságot követően október 6-tól egyhetes teljes szabadságot kapnak a jelöltek, hogy azután 11-én megkezdjük a közvetlen VB-előkészületeket — mondta Csik János. — Az utolsó sorozatmérkőzést az október 24— 29. közötti brassói Kárpát Kupa jelenti; ekkor még dönthe- tek bizonyos posztokra kiszemelt játékosok szerepeltetéséről. Novemberben egyszer Ausztria, négyszer az NSZK kétszer pedig Csehszlovákia lesz az ellenfelünk. Csobánka Kidőlt kapufa A szentendrei járási labdarúgó-bajnokságban, a szeptember 26-i játéknapra eredetileg Csobánkára sorsolták ki a Pócsmegyer elleni meccset. A pályaválasztói jogot azonban kényszerű okok miatt felcserélte a szövetség. Csobánkán kidőlt a kapufa, így a találkozót nem tudják otthon lejátszani. Tavasszal a Pócsmegyer vendégeskedik majd. Legutóbbi eredmények: Po- máz—Tahitótfalu 5-0, Pócsmegyer—Pilisszántó 1-3, Pilis- szentkereszt—Csobánka 6-1, Szigetmonostor—Kisoroszi 3-0, ★ A Budai járás 4. fordulójában a Zsámbék és a Perbál nagyarányú győzelmet aratott. Eredmények: Tárnok—Biatorbágy 1-0, Perbál—Budakeszi 6-0, Pilisszentiván—Nagykovácsi 3-2, Zsámbék—Solymár 9-2. Az élcsoport állása: 1. Perbál 6, 2. Tárnok 6, 3. Zsámbék 4 pont. NNEN—ONNAN £ Harmadszor kerül megrendezésre az asztaliteniszezők egyik hamar sikert aratott nemzetközi versenye, az NSZK Grand Prix. Az egy hétig tartó sorozatot szombattól bonyolítják le, mégpedig két csoportban nyolc-nyolc jáTé- kos részvételével. Az indulók között található Jónyer István és Gergely Gábor is. A 8—8 versenyből álló program kiírása értelmében a győzteseket és helyezetteket pontozzák, s a legjobbak — csoportonként 4—4 játékos — október elsején Wiesbadenben döntő viadalon vesznek részt. 9 Megszületett az első nagy meglepetés a nagyszabású Los Angeles-! nemzetközi teniszviadalon. A második helyen rangsorolt argentin Vilas két játszmában vereséget szenvedett a WCT számító- gépes ranglista 425. helyén álló amerikai Waltstól. A csehszlovák Lendl könnyedén nyert az amerikai Waltke ellen. Következnek a franciák Szépségdíjas találat Ismét örülhetnek a labdarúgó-rajongók. Az újjászervezett válogatott jó játékkal fektette két vállra a török nemzeti ll-et. Az első értékelésekben már elhangzott: nem szabad túlzott következtetéseket levonni az 5-0-ás eredményből.’ Így igaz. Törökország nem tartozik a focihatalmak közé, sőt a középmezőnyben sincs nagyon helye. Új feladatok Emlékezzünk csak! 1982. június 15-e: Magyarország— Salvador 10-1. Utána kaptunk a sokkal erősebb Argentínától égy négyest, s a jó képességű belgákat sem sikerült legyőzni. Szóval manapság a kis csapatok elleni győzelmek nem sokat érnek. Nem, de azért szükséges ilyen ellenfelekkel is játszani. Főleg olyan helyzetekben, mint amilyenben most van a magyar foci. A világ- bajnokság után új csapatot kell kialakítani, hiszen sok játékos kiöregedett. Persze ezen is lehet vitatkozni, a VB-n néhány idősebb labdarúgó nagyon jól játszott. Újak a feladatok, az Európa-bajnokság selejtezőire kell megtalálni a legütőkcoesebb gárdát. A lagütőképesebben van a hangsúly, mivel a csoportellenfelek mindegyike — Póczik, a mezőny legjobbja mesteri labdákkal indította társait, és bombagólt is lőtt Bánhalmi János felvétele felső sarokban kötött ki. De jó lenne, ha jövő szerdán a Standard Liege elleni BEK- visszavágón is produkálna néhány hasonlót. Ha nem ő, valamelyik másik zöld-fehér játékos. Ám erre kevés az esély. Hat gólt lőni a belgáknak, szinte lehetetlenség. A másik három győri focista — az első válogatottak: Csonka, Han- nich, Burcsa — is megállta a helyét. A többi újonc — Tulipán, Budavári, Kiss S. — sem okozott csalódást. A leltalán Luxemburg a kivétel — igen erős. Nagyágyúk nélkül A szerdai győri találkozón a nézők — nagyon kevesen voltak — jól szórakoztak, öt gólt láttak — kö-tük szépségdíjas találatot is. Póczik a bajnok Rába ETO középpályása olyan gólt lőtt, amilyent minden szökőévben látni. Kúszméteres bődületes bombája nyomán a labda a bal kés játékért az egész csapat dicséretet érdemel, de nem győzzük hangsúlyozni, ahhoz, hogy a válogatott jól szerepeljen az EB-selejtezőkön, nagyon sok mindenben k.ll javulni. Az mindenesetre biztató, hogy a három nagyágyút — Nyilasi, Töröcsik, Kiss — nélkülöző gárda, első, összeszoktató meccsén jót produkált. A komolyabb megméretés október 6-án Franciaországban lesz, a VB-n negyedik helyezést elért gall- kakasosok ellen. Ha ott sikerülne jó eredményt elérni, az biztató lenne a csoportmérkőzésekre. Vidámabb szerda A múlt heti szomorú szerda után a mostani vidám volt, ám úgy tetszik, a következő szerda megint nem lesz túl szívderítő. A nemzetközi kupákban a visszavágók következnek. Az esélyek minimálisak, de abban lehet bízni, hogy azok a játékosok, akik jól játszottak a törökök ellen, ismét megállják majd a he lyüket. (óbp) ★ Más válogatottak is pályára léptek. A mi csoportúkban szereplő Dánia otthonában értékes döntetlent ért el az angolok ellen. A találkozó 2-2-re végződött. Wales szintén EB- selejtezőn 1-0-ra verte Norvégiát. Hollandia pedig 2-1-re Írországot. Barátságos mérkőzésen Münchenben 25 ezer néző előtt az NSZK gól nélküli döntetlenre játszott Bel giummal. APRÓHIRDETÉSEK Felveszünk vizsgázott fűtőt, alacsony nyomású gázkazánhoz, fütő, portási munkakörbe, üzemelés: folyamatos munkarendben. Jelentkezés: FÖMTERV. Budapest I., Bem rakpart 28., Bozsár, 388-358. Sürgősen eladó új, kertes családi ház, 2 szoba, komfortos, 320 négyszögöl kerttel, mellék- és gazdasági épülettel. Cím: Csemő, Várkonyi 1. utca 6. szám. Töreki. _______ Ha sznált zongora eladó. Cegléd, Madár utca 16. szám. Jó állapotban levő Simson (pedálos) kismotor eladó. Érdeklődni 15 óra után. Ceg- léd. Déli út 47. szám. Zastava 750-es szgk. jó állapotban eladó. Érdeklődni lehet 18 óra után. Cegléd, Alkot- mány utca 17. szám. Eladó Dánszentmiklós, Irsai út 54. számú ház. építkezésre alkalmas, utcai telekkel. Érdeklődni lehet bármikor a fenti címen. özv. Váraijainénák _____________ Cs aládi ház eladó, állattartásra alkalmas melléképületekkel. Érdeklődni lehet szombat, vasárnap. Cegléd, Sugár utca 61. szám alatt.____________ 20 hl-es szüretelőkád eladó. Cegléd, Széchenyi út 14IB.'___________ 2 db intarziás ágy eladó. Érdeklődni Nagykőrös, Balia G. u. 16. Olcsón eladó japán magnó, új, műsoros kazettákkal. Cegléd, Kossuth Ferenc utca 33. szám. II. em. 9. Csemőben, a Bóján dűlőben 1040 négyszögöl ezerjó szőlő eladó. Érdeklődni lehet Cegléd. Bokor utca 2. szám alatt. Háromszobás, kertes ház eladó. Nagykőrös, Bakos u. 9. szám. Vennék közművesített üdülőtelket (120—150 n.-öl), esetleg kis faházzal, Budapest közelében. Ajánlatot ár- megjelöléssel ..Dunától nyugatra, PmH 104 957” jeligére a kiadóba kérek. ________ Ke rtes családi ház sürgősen eladó. Nagykőrös I. kér. Dózsa György út 4. szám. Budapesttől 12 km-re, Mogyoród belterületén bekerített, építési saroktelek (200 n.-öl) gyümölcsössel, kész házalaDpal, pincével, beköltözhető, új szoba-konyhával (cserépkályhával), közművel 360 000 Ft-ért eladó. Esetleg 280 ezer kn. plusz 80 ezer törlesztés vagy max. a törlesztés értékében kicsi, üres, vízközeli üdülőtelket beszámítok. Bp. IV., Árpád u. 167. VII. 21.. Andriska, egész nap. Ház eladó. Nagykőrös. Teleki u. 17. Érdeklődni lehet III., Zápor u. 5. szám. _________ 20 0 hl-es. keréken járó szőlőprés eladó. Nagykőrös III. kerület, Szabó E. 5. Eladó Nagykőrös. Abonyl u. 59. sz. kertes ház. 180 négyszögöl. Érdeklődni mindennap 17—18 óra között___________________ Jó állapotban levő tanya Külső-Bánomban, gyümölcsössel eladó. Víz van. Érdeklődni Nagykőrös, Szabó Er- vin u. 23. sz. alatt. Nagykőrös, Ceglédi u. 18. IV. em. 83. sz. alatti lakás eladó. Érdeklődni mindennap, este 7 óra után, kivéve szombat. Tanya eladó, Nagykőrös, Homolytáji dűlő 13. Fúrt kút, villany van._______________ El adó kétcsaládos, kertes ház. megosztva is. Fitos Anikó. Gödöllő, Valentin u. 5/a. (A besnyői cukrászda közelében.) Érdeklőd- ni lehet: bármikor. 750-es Zastava, lejárt műszakival eladó. Érdeklődni Nagykőrös, Kecskeméti út 49. Kettő szoba, összkomfortos, garázsos öröklakás eladó. Nagykőrös, Németh Irén u. 8. fszt. 2. szám. ________ Ei aüo 2 szoba, konyha, melléképülettel, ház, 300 négyszögöl kerttel. Artézi víz bent van. Irányár 280 ezer Ft. Érdeklődni lehet Törtei, Hunyadi Vörös Hadsereg útja utca 5. szám alatt. Figyelem: Vecsésen. a Vörös Hadsereg útja 195/A. II. 9. sz. alatt eladó 2 szoba, összkomfortos, gázkon- vektoros, erkélyes OTP-öröklakás. A buszmegálló a ház előtt. Érdeklődni lehet mindennap, 16—20 óráig. __________________ Bu daörsön, kétszer kétszázas gyümölcsös (zárt kert) eladó. Érdeklődés: Budaörs, Szegfű u. 3. szám. Sürgősen eladó egy kitűnő állapotban levő 1300-as Volkswagen személygépkocsi. Cím* Budapest, Budatétény, Rózsakért lakótelep, Névtelen utca 57. 1123, dr. Rétházi. ___________ Jó állapotban levő Simson SN 50-es segédmotor eladó. Cegléd, Tömörkény utca 20. Érdeklődni 18 óra után. Simson S 51 N (kéthónapos) eladó. Cegléd, Kozma Sándor utca 11. szám, földszint 1. ajtó, Füle. Érdek- lődni lehet 16 órától. Csemő, Bállá dűlő 56. szám alatti tanya eladó, 1000 négyszögöl szőlő, gyümölcsössel, 3 szoba, fürdőszoba, garázs. Víz, villany van. Betonúihoz közel. Érdeklődni lehet Bállá dűlő 32. szám alatt. 170 négyszögöles telkek eladók a Monort- erdő. Felszabadulás u. 80. Érdeklődni lehel szombaton délután, va- sárnap egész nap. Egymás mellé épített két új családi ház. 3 család részére is alkalmas, eladó. Verőcemaros. Lugosi út 38. (Szabó László). 2 és félszobás, 64 nines. komfortos, előker- tes lakás téglaépületben és garázs 500 000 Ft kp.-ért. karácsonyi használatba vétellel eladó, távolsági buszmegálló és vasútállomás mellett, (35 perc a Keleti) Megtekinthető szombatonként, vasárnaponként: Bol- la, Isaszeg, Aulich u. 8. G. épület, fszt. 1. Líado villany turogep köszörűgép, egyengetőasztal, kaloda, kovácsszerszámok, tengők. féderek, agyak csapágyak, patkók, patkószegek, clajkály- ha. Panni robogó, dlsznószállító ketreo. egyéb haszonvas. Nagykörös, Örkényi u. 82 szám. Kertes családi náz eladó. Nagykőrös VI.. Tündér u. 17. szám. Azonnal beköltözhető nagy tanya (a városhoz 3 kilométerre) 812 négyszögöl területtel eladó. Jószágnevelésre kitűnően alkalmas, fúrt kút, villany van. Érdeklődni csak vasárnap lehet. Cegléd bekerített, zárt kert VI. kér.. Mátyás kir. utca 27/A szám. Házhely eladó. Abony. Munkácsy Mihály u. 14. Érdeklődni Magtár út 9. szám alatt. ______ Nagykörösön, Pálfá- jában 800 négyszögöl gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Napkelet út 24. alatt. _______________ To rmásban kertes társasház eladó. Nagykőrös, Tavasz u. 7.. emelet. Érdeklődni 17 óra után. _____________ Bu dapesten vagy környékén (kb. 30 km-re) családi házat vennék. Félig kész és kétlakásos. melyből az egyik lakott is érdekel. Ár- m évjelölést és rövid tájékoztatót kérek. Esetleg kétszobás -f személyzeti szobás, pesti. összkomfortos tanácsi lakást tudok adni. Karsai András- né. Budapest, Pf.: 56 1311. __________________ Sz entendrén, felújítható vagy romos házat vennék. Bővíthető, kis méretű is érdekel. Válaszokat ármegjelöléssel és pontos címmel kérem: Linkay Zoltán. Bd., Szomszéd u. 13.. 1131. *»9l-T>9. du Két szoba összkomfortos családi náz. 230 négyszögöl . kerttel, garázzsal eladó. Gödöllő, Esze Tamás u. 21. Érdeklődni: 15 óra után. Eladó 1 plusz két félszobás szövetkezeti lakás. nm-e 10 000 Ft plusz OTP. Érdeklődni: naponta 17—19 óráig. Cím: Ságvári E. u. 31. VII. 45. 1203, Némethié. Ház eladó, 475 négyzetméter telekkel. II.( Csipvári út 10. alatt. Érdeklődni: Nagykőrös III.. Örkényi u. 61. alatt. 17—19-ig, mindennap ________________ El adók negyvenliteres, háromszáz literes, szőlőprés. kétszázötvenes, kétszázas faipari gyalugép, ötszázas, hétszázas szalagfűrészgép. kovács üllő. Ceg- léd, Vécsei utca 47. Családi náz olcsón eladó. haszonélvezettel terhelve, részben beköltözhetően. Nagykőrös. Encsi u 5/d. Érdeklődni mindennap 17 óra után. és szombat, vasárnap egész nap.___________________ Cs aládi náz eladó sürgősen. Nagykőrös. Tormás u. 23/a. (közbe). Cérnázást, keresztorsózást szakműhelyben vállalok. Bárány, Mo- nor, Kossuth L. u. 104. Tel.: 409. _______________ Eg yhetes, összkomfortos üdülőszobát keres közeli ebédlehető- ségigel, többszöri alkalomra budapesti nyugdíjas tisztviselő. „Főbérleti lakásom van, Pm 105 821” jeligére a kiadóba. _____ UE —28 traktor jó állapotban eladó. Szikriszt Miklós, Zebe- gény, Kossuth u. 2. Balassagyarmati l-f2 félszobás öröklakásomat Pest környékire cserélném. „Sürgős, PmH 104 335” jeligére a kiadóba._____________ El adó 1 db sodrott. 7 éves, fekete igásljó. Pirót Károlyné, Vasad, Kossuth u. 22. 221L _______________ V állatától;, figyelem l Lakatos szakmában, gazdasági társaságon keresztül szabad kapacitás leköthető az 1983-as évre. Cím: Máté András, Vác-Deák- vár, Deák Ferenc utca 14. szám._______________ Egyedül élő, józan életű, 75 éves. özvegy férfi keres házasság céljából vidéket kedvelő, józan életű, szerény nőt, 160 centiméter magasságig. Leveleket „Nyugodt élet” jeligére a hirdetőirodába, Vác, Jóka! utca 9. szám. Veszek bontásra minden típusú, forgalomból kivont személy- gépkocsit! Ugyanott vásárolható: új- és használtautó-alkatrészek csempe. mettlachi. fürdőszobaberendezések. víz- és központi fűtéshez csövek. idomok. Kónya Sándor műszaki kereskedő, Fót, Győrf! u. 14 Telefon: Fót. 81. Nyitva: 10—18-ig. — ötnanos munkahét! Különleges csempék és burkolólapok, színes fürdőszoba-berendezések, mindenféle építőanyag nagy választékban. házhoz szállítás. Rákoscsaba. Pöröly utca 4. (Péceli út 169. mellett.) — 481-586 vagy 832-022. Nedves házak falainak utólagos talajnedvesség elleni szigetelését a legkorszerűbb technológiával üzemmérnök kisiparos elvégzi. Kelemen András, Budapest XIV., Kerepesi út 76/a. II. 2. Esküvőiruha-különle- gességek kölcsönzése Délinél, szombati nyit- vatartással. Budapest XII., Greguss u. 6. Vállalom díszkerítés, díszkorlát, lambéria, valamint fadíszítő munkák készítését. Levélcím: Sasvári Gábor fafaragó, Vác. Kertváros 51. __________ Hi teka gyorsmosó berendezés bérbe adó. ..Telephely szükséges. PmH 105 410” jeligére a kiadóba._______________ Kiadó Budaörsön 87 nm családi ház irodának. műhelynek vagy raktárnak. Érdeklődni 0 463-387-P« telefonon. Házasság előtt álló gyermektelen, fiatal pár kisebb, bűtorozatlan lakást, külön lakrészt, esetleg szo- ba-konvhát. fürdőszobát bérelne Nagykőrös területén. Nagykőrös, Kassa u. 6. szám. ....I... „ín, . _ A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei , Tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: Sági Ágnes — OlvT Mfíivn H'R! ft 0 Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest. Pt. 311 Irányltószám: 1448 - Kiadta a ■ LÓI KflLUlC! IliilLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: TlU Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi . telefonja: 343-100 és 338-130. — ■ i -------------------------------------Szerkesztőségi titkárság: 142—228. ______________________—-----—------FIOKSZERKÉSZTOSFGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér !. Pf. 1». 3701. Telefon: 11—400. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin űt 33. 2030. Telefon: 43—333 Gödöllői Hírlap Gö döllő, Szabadság út 3. Pt. 14. 2100. Telefon: 61-96. - Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. Telefon: 137. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykőrös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398 - váci Hírlap, Vác. Lenin út 45 Pf 32. 2601 Telefon: 10 -095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215— 96 163 pénzforgalmi jelzőszámra Á lap ára’ 8 oldal 1,40 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft. félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400.— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap). ISSN 0133—275* (Váci Hírlap).