Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-03 / 206. szám
Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén megtárgyalta az Országos Tervhivatal elnökének jelentését az idei nép- gazdasági terv végrehajtásának eddigi tapasztalatairól, és ugyancsak beszámolót hallgatott meg a pénzügyi helyzet alakulásáról. Megállapította, hogy a kedvezőtlen és tovább romló világgazdasági helyzet, valamint egyes belső folyamatok tervtől eltérő alakulása miatt a kitűzött fő célok elérésének feltételei lényegesen nehezebbé váltak. Ezért felhívta az irányító szerveket, a vállalatokat és szövetkezeteket, valamint a költségvetési intézményeket, hogy az egyensúlyi követelmények teljesítése érdekében a már elhatározott intézkedések végrehajtásán túl tegyenek további erőfeszítéseket a termelési és működési költségek csökkentésére, különösen az energia- és anyagíakarékosság fokozására. A Minisztertanács egyidejűleg áttekintette az 1983. évi népgazdasági terv és állami költségvetés előkészítésének helyzetét és meghatározta a további feladatokat. A kormány felhatalmazta a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy október 1-től a bankhitelek és állami kölcsönök, valamint a gazdálkodó szervezetek és a tanácsok által elhelyezett, meghatározott időre lekötött betétek kamatlábát 2 százalékkal felemelje. A kamatláb- emelést alkalmazzák a hatályba lépése előtt kötött hitelés betétszerződésekre is. kivéve a már elszámolt kamatokat. A hitelkamatláb-változás nem érinti az 1981 előtt felvett exportbővítő hiteleket. Egyidejűleg magasabb kamatvisszatérítés jár az export bővítését, az energiafelhasználás ésszerűsítését szolgáló fejlesztési hiteleknek, valamint a jelentős exportot lebonyolító vállalatok forgóeszköz-hiteleinek az elszámolt kamata után. A Minisztertanács tudomásul vette, hogy a Gazdasági Bizottság áttekintette az otthoni, saját munkával végzett javítókarbantartó tevékenység folytatásának feltételeit, és megerősítette azokat az intézkedéseket, amelyek a lakosság e téren jelentkező igényeinek jobb kielégítését hivatottak szolgálEmelkedik a vállalati hitelek és betétek kamatlába A Mágyar Nemzeti Banktól kapott tájékoztatás szerint — a Minisztertanács határozatának megfelelően — október 1-től 2 százalékkal emelkedik a vállalatok és szövekezetek hiteleinek és betéteinek kamatlába. • A hitelkamatlábak emelése — gazdasági céljainknak megfelelően — a vállalatokat és a szövetkezeteket arra készteti, hogy tevékenységüket a hitelforrások takarékos felhasználásával, elsősorban saját meglevő forrásaikból finanszírozzák; a betéti kamatlábak emelésének célja pedig a megtakarítások növekedésének előmozdítása. A hitelkamatlábak emelése — az indokolt kivételektől eltekintve — valamennyi hitelfajtára, illetve ezek fennálló teljes állományára kiterjed, ide értve a tanácsok által fölvett hiteleket is. További 1 százalékkal magasabb kamatot számít fel a bank akkor, ha a fejlesztés forrásainak költségei — a nemzetközi kamatlábak mértékét is figyelembe véve — ezt indokolják. A kamatlábemelés nem vonatkozik az 1981. január 1. előtt az export árualapok növelésére folyósított fejlesztési hitelekre és az export céghiteleket refinanszírozó hitelekre. Az export árualapok növelésének, az energia észszerű felhasználásának előmozdítása érdekében az ilyen célra fölvett fejlesztési hitelek kamatából a bank a korábbi 33 százalékkal szemben 45 százalékot térít vissza, ha a hi- -telt igénybe vevő vállalat vállalt kötelezettségeinek eleget tesz. Az ugyanilyen célra felhasznált rövid lejáratú forgóeszközhitelek után felszámított kamatból adott visszatérítés mértéke ugyancsak 45 százalékra emelkedik, ha az export részaránya a vállalat ösz- szes árbevételéhez képest a 25 százalékot meghaladja. A betéti kamatlábak emelése a gazdálkodó szervezetek és a tanácsok önkéntes elhatározása alapján elhelyezett és meghatározott időre lekötött betéteire terjed ki. KGST keretében Árucsere-forgalom A KGST-országok a lakosság jobb áruellátása, a választék színesítése, valamint az ellátásban mutatkozó hiányok enyhítése, illetve megszünte- tese érdekében megállapodtak, hogy évről évre növelik az egymás közötti belkereskedelmi árucsereforgalmat. Hazánkban az elmúlt évben az import 18 százalékát, az idén már 20 százalékát teszik ki az importált cikkek, amelyekért hasonló értékű termékekkel fizetünk. Különösen az elmúlt öt év alatt növekedett jelentősen — mintegy kétszeresére — a termékcsere, annak eredményeként, hogy 1977-ben a KGST-országok belkereskedelmi minisztereinek nemzetközi tanácskozásán jóváhagyták a Választékcsere rendje című dokumentumot, amely jogi és külkereskedelem-technikai szempontból szabályozza a KGST-országok közti forgalmat. A belkereskedelmi árucsereforgalom ebben az évben több mint 168 millió rubel értékű árut biztosít a hazai fogyasztóknak, s ugyanilyen értékben juttatja, a magyar termékeket a KGST-országokbc. Ennek mintegy 70 százaléka választékcsere, s 30 százaléka határmenti és áruházi csere formájában történik. Telt gyomrú szenespinsék Választékot kínáló telepek Augusztusban csak a hónap végére lett hűvösebb, előtte tombolt a kánikula, de a tüzelőanyag-telepek akkora forgalmat értek el, mintha már beköszöntött volna a tél. Az óvodák és az iskolák közül egyre többen nem várják meg a szeptembert vagy a szenespince kiürülését, hanem már nyáron beszerzik a tűzrevalót. A 600 forintos tüzelőutalványból április 1-től augusztus 20-ig 9790-et, a 900 forintos, úgynevezett dolgozói utalványból 38 ezer 680-at, a nyugdíjasokat megilletőből 20 ezer 840-et váltottak be. Ez együttvéve mintegy 4 százalékkal több a tavalyinál. Jól zárult a kedvezményes akció is. Szénből a Pest megyeiek 14 ezer 280 tonnát vettek meg mázsánként 11 forinttal, brikettből 27 ezer 240 tonnát mázsánként 5 forinttal olcsóbban. Az engedményes tüzelővásár ideje alatt a forgalom másfél százalékkal haladta meg a tavalyit. A korábbiaknál nagyobb forgalom ellenére is bőségesek a készleteink — tájékoztatott Bendzsál Antalné, a Budapest környéki Tüzép osztályvezetője. Augusztus 30-án például a Pest megyei Tüzép- és áfész- telepeknek összesen 28 ezer 500 tonna szenük volt. A választék pedig oly nagy, amilyen talán még sohasem volt. A kazánok tulajdonosai által keresett, kedvelt lengyel szénből 7800 tonna van a telepeken, s még újabb szállítmányokat várnak. De a kazánok fűtésére egyébként kiválóan alkalmas felsőgallai és oroszlányi szénből is bőséges a tartalék. Nem hiányzik a kínálatból a várpalotai brikett és a tatabányai gyöngybrikett sem. Az utóbbi tavaly óta kapható, apró, mindössze 5—6 deka súlyú. A Pest megyeiek már annyira megkedvelték, hogy havonta eddig 1500—2000 tonnát ■ vettek belőle, télire a kazánok fűtéséhez. Ugyancsak keresett a német brikett. A Tüzép osztályvezetője elmondta, hogy ebből ugyan nincs jelentős tartalék, de a szállítmányok folyamatosan érkeznek, s ők ennek megfelelően azonnal értékesítik. Augusztusban például 20 ezer tonnát kaptak és adtak el. Kokszból a megyei telepek annyit kapnak, mint tavaly, amikor összesen 26 ezer 700 tonna fogyott el. Éppen ezért lesznek, akik csak két részletben (a másodikat januárban vagy februárban) tudják a fűtési szezonra valót megvásárolni. Tűzifából viszont szintén bőséges az ellátás. Jelenleg mintegy 3400 tonna tartalékuk van, s a vevők a nagyobb telepeken még válogathatnak is. Sz. P. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! S A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVI. ÉVFOLYAM, 206. SZÄM Ara: 1,40 forint 1982. SZEPTEMBER 3., PÉNTEK Ma 2. oldal: A bolgár ipar egyik fellegvára 3. oldal: A beszéd a tettnek csak árnyéka 4. oldal: Díjtalan tanácsadás Menetrendváltozás Téves kifizetés 6. oldal: Pusztavacsra, kerékpárral A gépkocsinyereménybetétkönyvek sorsolásának gyorslistája 7—8. oldal: Rádió-, tv-míísor a jövő hétre Kádár János fogadta Kaysone Phomvfhane-t Kádár János és vendége (a kép Jobb oldalán) A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására Kaysone Phomvihane, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke augusztus 15. és szeptember 2-a között hazánkban töltötte szabadságának egy részét. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta Kaysone Phomvihane-t. Jelen volt Szűrös Mátyás, a KB tagja, a külügyi osztály vezetője és Zegnál János hazánk vientiane-i nagykövete. A szívélyes, elvtársi találkozón tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről, pártjaik tevékenységéről. Áttekintették a magyar—laoszi kapcsolatok fejlődését és véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Kölcsönösen megerősítették pártjaik eltökélt szándékát a két ország és nép internacionalista, barátságának és együttműködésének továbbfejlesztésére. Hárem műszakban mossák, osztályozzák A gyorsfagyasztóba kerül Több mint egy tucat mélyhűtött zöldség- és gyümölcsféle került augusztus végéig a ráckevei Aranykalász Tsz óriás frizsiderjébe. Az exportárualapot növelő hitelekből épített szövetkezeti hűtöházban — amely tavaly az esztendő második részében kezdte meg működését — egyebek között fagyasztott fekete szedret, csemegekukoricát, málnát, szamócát, sárga és zöld hüvelyű babot konzerválnak a fémfalú kamrák. Varga Péter termelési vezetőt arról kérdeztük, vajon az Idén sikerül-e a termelőszövetkezetnek új létesítményét megfelelőképpen kihasználni? Érdeklődésünkre válaszolva elmondta, a hűtőtároló kapacitásának ez ideig 92,5 százalékát kötötték le, és hamarosan kitehetik a táblát, telt házat jelenthetnek be. Jelenleg kereken 1300 „rakat” árui tárolnak bérben, saját terményük 3200-at tesz ki az előbbi mértékegységben számítva. igy munkás öt gépet kezel A nagykátai Telefongyár korszerű forgá csolóműhelyében 22 automata gép készíti a különböző híradástechnikai berendezésekhez szükséges alkatrészeket. Egy szakmunkás öl gépet kezel, és ellenőrzi működésüket. Erdős! Agnes felvétele (Egy rakat málna 400—800 kilogramm súlyú.) Ide hozta portékáját a ráckevei tsz gesztorságában működő gazdasági társaság egyik tagja, a diósjenői tsz, a tőkés piacokon igen keresett, úgynevezett tüske nélküli szedret. De szerződéses partnereik között tudják a szabadszállási Lenin Tsz-t és a Kertészeti Egyetem Tangazdaságát is. Serény munka folyik a közös gazdaság élelmiszeripari létesítményének feldolgozó részlegében is. Mossák, válogatják, osztályozzák az árut: három műszakban mintegy 100 ember dolgozik. Ezekben a napokban a szilvát, zöldpaprikát készítik elő fagyasztásra és hamarosan sorra kerül a paradicsom is. A kőkeményre dermedt málnát szintén most válogatják, és indítják útnak külföldre. A kamionok fuvarlevelében Hollandia szerepel végállomásként. De nem lesz megállás az elkövetkező hetekben, sőt a jövő hónapban sem. Szeptember közepén a sárga hüvelyű babot, októberben pedig a karfiolt fogadják majd a garatok, viszik a gyorsfai gyasztóba a szállító szalagok: Nincs tehát megrendelésben hiány a ráckevei Aranykalász Tsz hűtőházában, s ami legalább ilyen fontos, műszaki hiba sem hátráltatja számot-' tévőén a munkát. Magyar—norvég kapcsolatok Folytatódott a tanácskozás Svenn Stray norvég külügyminiszter, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Magyar- országon, csütörtökön délelőtt a Duna-kanyar nevezetességeivel ismerkedett. Szentendrén a Kovács Margit Múzeumot, Esztergomban a Keresztény Múzeumot és a bazilikát tekintették meg. Délután a külügyminisztériumban ismét tárgyalóasztalhoz ült a magyar és a norvég diplomácia vezetője. Púja Frigyes és Svenn Stray folytatták az időszerű nemzetközi kérdések megvitatását, valamint áttekintették a két ország kapcsolatainak alakulását, továbbfejlesztésének lehetőségeit. Közélet Theodore S. Britton, az Amerikai Egyesült Államok lakásügyi és városfejlesztési minisztériumának nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó miniszterhelyettese néhány napot hazánkban töltött. Ennek során a miniszterhelyettest fogadta Ábrahám Kálmán építésügyi és város- fejlesztési miniszter. André Sourynak, a bizottság elnökhelyettesének vezetésével, csütörtökön Budapestre érke- kezett a francia nemzetgyűlés termelési és árucsereforgalmi bizottságának küldöttsége, l