Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-22 / 222. szám

Holtai Imrét választották a közgyűlés elnökévé Megnyílt az ENSZ ülésszaka New Yorkban kedden meg­nyílt az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszaka. Az ülésszak elnö­kévé Hollai Imre magyar kül­ügyminiszter-helyettest vá­lasztották. Az ENSZ-közgyűlés 37. ülés­szakát az előző ülésszak elnö­ke — az iraki lszmat Kittani —- nyitotta meg, majd a meg­nyitó üléseken szokásos egy­perces fohász és meditáció után az ülésszak mandátum­vizsgáló bizottságának kijelö­lésére került sor. Közfelkiáltással választot­ták meg ezután a 37. ülésszak elnökévé Hollai Imrét, a Ma­gyar Népköztársaság külügy­miniszter-helyettesét. Személyében magyar diplo­mata először tölti be ezt a tisztséget, amely a protokoll- sorrendben a legmagasabb ENSZ-megbízatásnak számít. Az ülésszak elnökének felada­tai rendkívül szerteágazóak. Egy éven át ő vezeti le a köz­gyűlés teljes üléseit, de emel­lett a bizottságok, az egész A GYILKOSOK ÉS CINKOSAIK A világ talán sohasem tudja meg majd, hogy pontosan hányán hal­tak meg a palesztin mene­külttáborokban elkövetett vérengzés során. Amikor a skandináv újságírók szom­baton a helyszínen voltak, azt jelentették lapjaiknak, hogy lemészárolt palesztin nők és gyermekek sokasá­gát rakják „valakik” seb­tében teherautókra és ro­bognak el ezek után nagy sebességgel. Hatalmas föld­gyalukat is láttak működés közben, amelyek házak so­rait rombolták össze, hogy eltüntessék a szörnyű vé­rengzés nyomait. A tömeg­mészárlást azonban — bár­mennyire is érdekében állt volna ez a gyilkosoknak, akikről kiderült, hogy jobb­oldali falangisták voltak. — nem lehetett már eltitkolni. Nyugat-Bejrút utcáin az átélt szörnyűségektől szinte sokkos állapotban lévő asz- szonyok rohantak végig, akik valamilyen véletlen folytán életben maradtak, amikor szemük láttára gyil­kolták halomra családtag­jaikat néhány pillahat le­forgása alatt. A londoni rá­dió helyszíni tudósítója, akit szombaton délután néhány percre „élőben kap­csoltak”, a mély emberi megrendüléstől el-elcsukló hangon számolt be erről a rettenetről, amelynek szem­tanúja lehetett a nyugat­bejrúti utcákon és az egyik menekülttáborban tett lá­togatásakor. ű akkor azt mondta, hogy legalább ezer­re tehető a vérengzés ál­dozatainak száma, s vala­mennyien asszonyok, gyere­kek, agg jármiak, akiknek csupán azért kellett meg- hatniok, mert palesztinok... Azóta a döbbenetes sta­tisztikák egyre emelkednek a meggyilkoltak számáról: a Nemzetközi Vöröskereszt már 1600-as adatot emleget, s a PFSZ hitelesebb össze­sítései már ennek több mint kétszeresénél tartanak. S hányán meg hányán lesz­nek, akiket jó ideig senki sem vehet számba, hiszen egész családokból nem ma­radt egyetlen túlélő sem... Begin kormányzata, amely csapatait a francia—olasz- amerikai egységek távozása után Basir Gemajel meg­gyilkolása után éppen az­zal az ürüggyel küldte be Nyugat-Bej rút megszállásá­ra, hogy „ott megakadá­lyozzon minden vérfürdőt”, először azt állította, hogy csak szombaton értesült a rettenetes drámáról, de ak­kor már „késő volt a cse­lekvésre”. A valóságban, — mint fokról-fokra kiderül ENSZ-megfigyelők jelenté­seiből és a Tel Aviv-i el­lenzéki sajtó leleplezéseiből is, csakúgy, mint egyes iz­raeli csapatparancsnokok kijelentéseiből, amelyet a nyugati sajtó tudósítóinak tettek. Tel Aviv már múlt csütörtökön délután áldását adta a jobboldali falangis- táknak arra a tervére, hogy behatolnak a palesztin me­nekülttáborokba. Az elő­retolt izraeli egységek állá­sokat is foglaltak a tábo­roknál, s csütörtökön éjsza­ka és pénteken egész nap hallották a fegyverdörgést, a kivégző osztagok sortü- zeit. Egyes lapjelentések szerint azokról a magaslati pontokról, ahol az izraeli állások voltak, be is lehe­tett látni a terepet és a pa­rancsnokoknak nagyon is jól tudniok kellett, hogy ott ml történik. Mégis a Begin- kormány, amely először azt állította, hogy csupán szombaton értesült a vé­rengzésről, most kénytelen volt beismerni annyit, hogy már pénteken „jelentettek Tel Avivba a helyszíni egy­ségeiktől lövöldözést a tá­borokból”, de ők azt „hit­ték, hogy a jobboldali fa- langista fegyveresek ott PFSZ-gerillákkal ütköznek meg”. Valójában persze nagyon is jól tudták, hogy mi törté­nik ott, s hogy a táborok­ban csak asszonyok, gyer­mekek, aggok vannak, csak éppen semmit sem tettek a borzalmas vérengzés meg­akadályozására. .. Joggal veti fel tehát a vi­lágközvélemény Tel Aviv mérhetetlen felelősségét a történtekért és túl ezen Washingtonét is, amely ed­digi politikájával minden támogatást megadott az iz­raeli uralkodó köröknek, bármennyire is szembeke­rültek azok a nemzetközi normákkal, s a maguk ré­széről szentesitették Tel Aviv barbár akcióit, ame­lyeknek eddig is oly sok békés ember esett áldozatul. Akkor azonban Tel Aviv még azt állította, hogy „ka­tonai akciókat” hajt végre és ezek során bármennyire is „sajnálatos” vannak ter­mészetesen polgári áldoza­tok is. (Más kérdés, hogy idegen országok elleni ag­resszió« cselekményeket nem lehet semmiféle „ka­tonai meggondolásokkal” igazolni.) Most viszont olyan fegyvertelen emberek töme­ges lemészárlásának voltak cinkosai, akiknek más bű­nük nem volt, minthogy azért kényszerülnek egy idegen arab országban me­nekülttáborokban élni, mert szülőföldjükről elüldözték őket, s érvényes ENSZ-ha- tározat ellenére megakadá­lyozzák saját államuk meg­alakítását. Sőt azt a terü­letet, amelyen önrendelke­zési jogukat gyakorolhatnák, éppen annak a kormány­zatnak a csapatai tartják megszállva, s igyekeznek bekebelezni a zsidó állam­ba, amely ott Nyugat-Bej- rútban tétlenül, a gyilkosok cinkosaként elnézte, mint ölik válogatás nélkül halom­ra e védtelen embereket a jobboldali falangista fegy­veresek. .. heonyid Brezsnyev, aki személyes üzenetet küldött Ronald Reagan amerikai elnöknek, az egész jóérzé­sű emberiség véleményét fogalmazta meg, amikor azt írta, hogy a bejrúti tömeg­mészárlást a hitleri nácik­nak a második világhábo­rúban elkövetett kegyetlen­ségeihez lehet hasonlítani. AI yugat-Bejrútba most a történtek nyomán visszatérnek „korláto­zott időtartamra” az ame­rikai—francia—olasz egysé­gek. De arra nincs továbbra sem garancia, hogy a múlt hetihez hasonló mészárlások ne ismétlődjenek meg, ha nem vetnek véget annak a helyzetnek, amelyben az izraeli vezetők durván meg- sértik a nemzetközi normá­kat, az ENSZ határozatait, s amig ehhez Washington­tól bátorítást kapnak. Ezért szólítja fel Brezsnyev üze­nete Reagant: lépjen fel a két világhatalom közösen az izraeli agresszív íiéelekmé- nyek megfékezésre Árkus István apparátus és a titkárság tevé­kenységét is koordinálja. Eredetileg titkos szavazással választották az ülésszak elnö­két, s ezen egyszerű többség is elég volt a megvá­lasztáshoz. Miután azonban az elnökjelölt általában teljes bizalmat élvez egy nagyobb országcsoport — adott esetben a szocialista országok csoport­ja — részéről, az utóbbi évek­ben a közgyűlés elnökét köz- felkiáltással választják, ami azt jelenti, hogy Hollai Imrét az ENSZ-tagországok egyhan­gúlag választották meg erre a magas tisztségre. Az ENSZ-közgyűlés elnöki tisztét minden évben a tagor­szágok más-más csoportjának képviselője tölti be. Tizenhét helyettese a többi országcso­port egy-egy képviselője. A 33. ülésszak óta öt ilyen or­szágcsoportot különböztetnek meg, az afrikai, az ázsiai, a kelet-európai, a latin-ameri­kai és a „nyugat-európai és egyéb” országok csoportját. Hollai Imre előtt legutóbb 1977-ben töltötte be kelet­európai ország képviselője ezt a tisztséget — a jugoszláv Lazar JVlojszov. A magyar diplomata' az elnöki tisztet (Folytatás a 2. oldalon) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI. BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVI. ÉVFOLYAM, 222. SZÁM Ara: 1,40 lóriul 1982. SZEPTEMBER 22., SZERDA A Tudományos Akadémián Tanácskozás a tervezésről Lázár György mondott beszédet Az Országos Tervhivatal, a Magyar Tudományos Akadé­mia Közgazdaságtudományi In­tézete és a Magyar Közgazda- sági Társaság szervezésében kedden az Akadémia díszter­mében kétnapos tanácskozás kezdődött a népgazdasági ter­vezés fejlesztéséről. A megnyi­tó ülés elnökségében helyet foglaltak: Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke, Havasi Ferenc, az MSZMP KB titká­ra, a Politikai Bizottság tagjai, dr. Szentágothai János, az MTA elnöke, valamint politi­kai, tudományos, társadalmi és gazdasági életünk több vezető munkatársa. Faluvégi Lajos miniszterel­nök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke köszöntötte a résztvevőket, köztük a kül­földi vendégeket; bolgár, cseh­szlovák, lengyel, NDK-beli és szovjet tervhivatali vezetőket, szakembereket, valamint algé­riai, finn, francia, surinami és svéd tervezési szakembereket. Ezután a tervezők előtt álló BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR <-1982 Kiállítók Pest megyéből Hihetetlen gazdag kínálat Életemben nem láttam akko­ra málnaszemeket, mint az Aranykalász Mgtsz hűtőpult­jában — a BNV élelmiszerki- állitásán, a 24—25-ös pavilon­ban. Igaz, azt sem tudtam mostanáig, hogy még fekete szedert is mélyhűtenek, hazai boltokban ' nem találkozhat­tunk még velük. Megtudhat­tuk viszont, hogy a ráckevei hűtőházban évente 4 ezer ton­na gyümölcsöt és konyhakész zöldséget tartósítanak. Sokan ismerjük a kacsintó kisfiút és a szelettépő délceg vi­torlást — ők hirdetik a Nagy­kőrösi és a Dunakeszi Kon­zervgyár emblémáin az ízes falatokat. Előbbiek a kisház­tartásokra gondolva újjal egé­szítették ki az öt dekagrammos dzsemcsaládot: mór sűrített paradicsomot is készítenek, 10 dekás csomagolásban. Újdon­ság azonban — a hagyományos konzervek között — a sárga­barack íz is, ára 7.70 forint. A dunakesziek élelmiszerei kö­zött ezúttal a diabetikus ké­szítményekre került a hang­súly, de kínáltak újfajta, négy­tojásos tésztát is. Ennek érde­kessége, hogy 25 százalékos tojásfehérjével dúsították; kö­retnek ajánlják, húsok mellé. Láttam „ismerősöket” a TSZ-TEJ kiállításán is: bemu­tatkoztak a vácszentlászlóiak, a törökbálintiak, a ráckeveiek. BNV-díj díszeleg a Nyugat- Pest megyei Sütőipari Vállalat víkend-bucija mellett, ám a dunaharaszti győztes mellett sok új élelmiszer is fölsorako­zik. Nemcsak többféle — pél­dául sajtos, kukoricapelyhes, lenmagos, szójás kenyeret — hanem fél tucatnyi süteményt is kínálnak. Sztár: a búzacsí- rás rétes. Négy napig ígér ki­váló ízt, viszont a kerepesi Észak-Pest megyei Sütőipari Vállalat; komlós kenyerüket sokan megnézték a nézelődők közül. Gondolom: szívesen megkóstolták volna. Az idei kiállítás minden ko­rábbinál jobban reprezentálja az élelmiszer- és élelmiszerfel­dolgozó ipar fejlődését; hihe­tetlen gazdag a kínálat. Ha még nem lettem volna éhes, bizony megéheztem a Benta- völgye Mgtsz pultja előtt. Hogy itt mi mindent megcso­dálhattunk a kolozsvári sza­lonnától — a kapros sonkán át — a bácskai porcig! És följe­gyeztem: idén 30 ezer sertést dolgoznak fel — 48 féle külön­böző húskészítményt juttatnak a boltokba, élelmiszer-áruhá­zakba. • ■k Tegnap estig csaknem 300 ezer látogatója volt a nemzet­közi vásárnak. Ez már rer kordnak számít! D. Gyí Már úton a Norelko Exportcikkek a háziiparból Szeptember vége közeleg, de az exportáló cégek háza táján már a szállítások végső sza­kaszában járnak. Az üzletkö­tők pedig már a jövő évi kol­lekciókat kínálják a külhoni piacokon. —. A péceli TRI-TON Háziipa­ri Szövetkezetben Sztrizs Ár­pád műszaki vezető, a sikeres teljesítésről adhatott képet. Lassacskán már valamennyi exportkötelezettségüknek ele­get tesznek. Másfél millió fo­rint helyett 1 millió 900 ezer forintért vittek a tőkés orszá­gokba a Konsumex Külkeres­kedelmi Vállalat közvetítésé­vel játékokat. A Norelko já­Az ószi vásár élelmiszerpavilonjában kaptak helyet a Pest megyei Sütőipart Vállalat termékei, köztük látható a BNV-díjjal kitün­tetett víkenükenyér is Erdős! Agnes felvétele tékcsaládból adták el a leg­többet, a skandináv államok­ban pedig a kézimunka-cso­magok, a kézügyességet fej­lesztő játékok találtak hamar vevőre. A HIP-HOP lábfoci­ból Svédországba szállítottak nagyobb mennyiséget. Érdemes megemlíteni, hogy a külföldön nagy sikert arató játékok iránt a honi piacokon kevés az ér­deklődés, néhány nem is kerül a boltokba, mivel a kereske­delem nem vásárolja meg. A konfekciórészleg által gyártott termékekből 4,5 mil­lió forint értékben hálóinge­ket szállítanak a szovjet part­nerek megrendelésére. Hagyo­mányosnak nevezhető cikkeik sorából a digitális multimétert kell kiemelni, ebből az idén 1 millió 300 ezer forint értékűt vittek a szocialista országok piacaira. S vajon mit kínálnak 1983- ban? Elsősorban több új játé­kot. Főként társasjátékokat, ezek között is szép reményeket fűznek térbeli társasjátékuk­hoz, amelyet a korszerű cso­magolástechnika vívmányait felhasználva, tetszetős kivitel­ben kínálnak. Ügy tartják, a japán piacon is sikerrel sze­repelhetnek. Biztatók a piac­kutatás tapasztalatai: a Gólem nevű társasjáték, várhatóan vevőre talál'az a 3—4 új is, amit a jövő esztendőben mu­tat be a szövetkezet. A Cegléd és Környéke Há­ziipari Szövetkezet tiszta ár­bevételének. mintegy negyedét teszi ki a szocialista országok­ba irányuló export. Kollár Klára elnök elmondta, hogy 68 ezer darab bébi- és lány­karuhát szállítanak a szovjet partnereknek, hogy a minőség­gel sincs baj, azt bizonyítja, hogy 50 ezer darabos megren­delést már a jövő évre is alá­írták. három fő követelményről szélit, arról, hogy építő előrevivő és mélyen a nemzeti jövőbe látó megoldást kell javasolni a szo­cialista társadalom és gazdaság előtt álló feladatokra akkor, amikor a gazdaságnak az in­tenzív fejlődés megkívánta na­gyobb célok felé kell törnie. Eközben a világgazdasági fel­tételek egyre szigorúbbak, s né­ha úgy látszik, hogy már-már teljesíthetetlen mércét állíta­nak elénk. Gondolni kell arra is, minden időben, hogy a ter­vezőknek valamivel mindenütt hozzá kell járulniuk a világ egyetemes — divatos szóval él­ve globális — problémáinak megoldásához, hogy egészséges legyen az országok közötti együttműködés gazdasági és pénzügyi háttere, hogy csök­kenjen a szociális bizonytalan­ság és teret nyerjen a kölcsönös megértés. Végül figyelembe kell venni, hogy eleget és kellően változott e időközben a nép- gazdasági tervezés, módszerei­ben és társadalmi nyitottságá­ban felnőtt-e az eddiginél jó­val összetettebb új feladatok­hoz, s élni tud-e azokkal a le­hetőségekkel, amelyeket az új helyzet rejt magában. Az elnöki köszöntő után Lá­zár György emelkedett szólás­ra. (Lázár György beszédét a 3. oldalon ismertetjük). Ma: 3. oldal: Nem* lépve kétszer egy nyomba 4. oldal: Közérthetővé tett világ 6. oldal: Jogi tanácsok Vizek partján - horgászbottal 7. oldal: Villámgyors mesterhármas 8. oldal: Ölt a gyilkos galóca Kolumbiai KP küldöttsége Hazánkban A Magyar Szocialista Mun*' káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására szeptember 9. és 21. között látogatást tett hazánkban a Kolumbiai Kom­munista Párt küldöttsége, me­lyet Jaime Caycedona, a poli­tikai bizottság tagja vezetett. A küldöttséget fogadta Vár- konyi Péter, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára. A vendégek megbeszélést folytat­tak a KB külügyi és gazdaság- politikai osztályán, találkoz­tak a Művelődésügyi Miniszté­rium, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa, a SZÖVOSZ, a Népszabadság és az Állami If­júsági Bizottság vezetőivel, s meglátogatták a vácszentlász- lói termelőszövetkezetet. A szívélyes elvtársi légkör­ben, a kölcsönös egyetértés szellemében folytatott megbe­széléseken a két párt képvi­selői tájékoztatták egymást or­szágaik helyzetéről, pártjaik hazai és nemzetközi tevékeny­ségéről. Véleményt cseréltek a nemzetközi helyzetről, minde­nekelőtt a latin-amerikai tér­ség fontosabb kérdéseiről és a pártközi együttműködés elmé­lyítésének lehetőségeiről.

Next

/
Thumbnails
Contents