Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-02 / 205. szám

1982. SZEPTEMBER 2.. CSÜTÖRTÖK Diabetes kongresszus Cukorbetegségek Az európai országok több mint ezer diabetológusa ta­nácskozik négy napon át Bu­dapesten az Építők székházá­ban az európai diabetes tár­saság szerdán kezdődött XVIII. konresszusán. Willy Gépts porfesszor, a tár­saság elnöke megnyitó beszé­dében elismeréssel szólt a ma­gyar diabetol ógusok tudomá­nyos tevékenységéről, amellyel hozzájárulnak a cukorbeteg­ség jobb megismeréséhez és gyógyításához. Dr. Hutás Imre egészségügyi miniszterhelyet­tes, dr. Zoltán Imre, a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének el­nöke és dr. Magyar Imre, a Magyar Diabetes Társaság és a kongresszus elnöke köszön­tötte a résztvevőket. A plenáris ülésen dr. Magyar Imre az inzulinra nem megfe­lelően reagáló cukorbetegség­ről tartott előadást. Építési és közlekedési bizottság • • Ülés a Parlamentben Üzemlátogatással kezdődött szerdán az országgyűlés építé­si és közlekedési bizottságának ülése: a képviselők Budapes­ten, a Volán 1. számú vállala­tának 2. üzemegységénél olyan ZIL tehergépkocsikat tekintet­tek meg, amelyekbe energia­takarékossági célból kísérlet­képpen különböző típusú dí­zelmotorokat építettek be. A bizottság tagjai azért ismer­kedtek ezekkel a berendezé­sekkel, mert ülésükön — me­lyen részt vett Cservenka Fe- rencné, az országgyűlés alel- nöke is — a közlekedés ener­giatakarékossági, energiagaz­dálkodási eredményeivel, fel­adataival foglalkoztak. Az írásos tájékoztatót Ur­ban Lajos közlekedés- és pos­taügyi minisztériumi államtit­kár egészítette ki. Elmondta például, hogy a közlekedés fo­gyasztja el az ország összes energiafelhasználásának 15 százalékát, évente két és fél millió tonna folyékony szén- hidrogén terméket használ fel. Ebből csak a közúti közleke­désnek 1,4 millió tonnára van szüksége. Éppen ezért a köz­lekedési tárca és vállalatai már jó néhány évvel ezelőtt meg­kezdték energiagazdálkodási programjuk kidolgozását és végrehajtását. Ez a tevékeny­ségük a i gazdasági helyzet kényszere miatt az utóbbi évek­ben mind fontosabbá vált és jelentős eredményeket is ho­zott. A sikerek viszonylag egy­szerű intézkedéseknek köszön­hetők, így például az üzem­anyag-felhasználási normák sorozatos szigorításával igen nagy mennyiségű benzint és olajat tudtak megtakarítani. Az őszre készüljek Felsőbabádon Hordóban utazik a leányka A szüret a Felsőbabádi Állami Gazdaságban még nem kezdődött el, a borüzemben mégis nagyüzem van: te­herautón érkeznek az érett fürtök, amelyeket a korszerű gépsor pillanatok alatt elnyel. A gyenge must a látha­tatlan vezetékeken a hatalmas betontárolókba csorog, hogy megérve, ízletes borként hirdesse az itte'niek szor­galmas munkájának, hozzáértésének hírét. el kell látni elegendő szőlővel. De hogyan? — A megoldás most már egy­szerűnek tűnik, ám akkoriban, amikor a kiutat kerestük, sok­kal bonyolultabb volt a hely­zet — válaszolja Fogarassy László kertészeti főágazatveze- tő. — Végül úgy döntöttünk, hogy a Monori Állami Gazda­ságtól és a Nógrád megyei nő- tincsi Naszályvölgye Termelő- szövetkezettől bérelünk földe­ket, és ezekre telepítjük új ül­tetvényeinket. Tárgyalásaink a l*ét nagyüzem vezetőivel ered­ményre vezettek, az egyik he­lyen 120, a másikon 100 hek­táron került a földbe szőlő­Bérelt földön Vezekényi Ferenc, a gazda­ság igazgatója egy kicsit kedv- telenül sorolja az idei szüret kilátásait leginkább jelző ada­tokat : — A tavaszi, nyár eleji fa­gyok nagy kárt okoztak ültet­vényeinken — mondja. — Ta­lán az Alföld legmostohább vidéke a miénk: ha Öcsán mí­nusz tíz fok van, nálunk biz­tosan öt-hat fokkal alacso­nyabb a hőmérséklet. Az is sok gondot jelent, hogy szőlőnk ré­gi telepítésű, magasnövésű, s így a növények érzékenyebbek a fagyokra. A gazdaságnak jelenleg 288 hektárnyi termő ültetvénye van. Valamikor volt erre több is, eredetileg 556 hektáron dísz­lett e finom gyümölcs, ám az alacsony hozamok arra késztet­ték a gazdaságiakat, hogy ala­posan megfontolják, szükség van-e ekkora területre. A dön­tés: nincs, viszont a borüzemet A hűvös pince hatalmas ászok- hordóiból még a tavalyi bort töltik az alumínium hordókba. Mindent helyben A döntés indoklásaként ada­tokat sorol az igazgató. El­mondja, hogy a gazdaságban jó esetben hat tonna szőlő ter­mett hektáronként, míg például Monoron ennek duplája. A borüzem munkájáról Kosz­tolányi Zoltán üzemvezetővel beszélgettünk: — Mivel nálunk később érik be a gyümölcs, most a Ceglédi Állami Tangazdaságból érkez­nek szállítmányok a feldolgo­zóba — mondja. — Üzemünk­ben teljes a vertikum, gyakor­latilag a palackozásig mindent helyben végezzük el. Napi 350— 400 tonna feldolgozására ké­pesek berendezéseink, s ez ele­gendő. Ez a megállapítás per­sze csak akkor igaz, ha mind­járt hozzáteszem: a megye több nagyüzemével — így a gombai Fáy András, a vecsé- si Ferihegy, az inárcsi Már­cius 21., a gyűli Szabadság, a dabasi Fehér Akác termelőszö­vetkezetekkel — termékérté­kesítési szerződést kötöttünk, s ennek alapján felvásároljuk tőlük a szőlőt. A Felsőbabádi Állami Gaz­daság tagja a MONIMPEX és borászati üzemek által alapí­tott társulásnak is, ezzel te­remtve megfelelő lehetőséget boraik külföldi értékesítésére. Hordóba zárva minden észtén­v • Síi dobén nagyobb tétel indul riz- lingbői, leánykából, hársleve­lűből az NSZK-ba. Szocialis­ta országok közül az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia és a Szovjetunió legnagyobb vevőik. Bővülő kínálat Az üzemvezető már az idén forgalomba kerülő új termé­keiket sorolja: — Ebben az évben, illetve jövőre már szélesebb lesz az általunk kínált választék — mutatja a szépen címkézett pa­lackokat. — A hagyományos fehér- és vörösborainkon kí­vül lehet kapni félédes és szá­raz aranydiót, a likőrborok kö­zül pedig meglelhetjük a pia­con az oro-f éléket, amelyek eredeti gyümölcsízesítésűek, 22 százalékos alkoholtartalommal. Nemrég a Skála Áruházban tartottunk bemutatót, s azt ta­pasztaltuk, nagy sikere van az oro diónak és az oro meggy­nek, rövidesen lesz csokoládés és ananászos változat. Furucz Zoltán Keffas szelep A beszéd a tettnek csak árnyéka Az egész bérezési rendszer ellentmondásos Megengedve a fogalom já­tékos átalakítását: 1982. júniu­sában a szocialista iparban foglalkoztatottak havi bér­színvonala — valójában a ha-, vi átlagbére — 4396 forint volt és az első félév hat hónapjá­ban 7,8 százalékkal bizonyult többnek, mint tavaly, a meg­felelő időszakban. Világos volt az elv Még mindig a játéknál ma­radva: ha a népgazdaság szá­mára az előbbi összeg a köte­lező bérszínvonal, akkor úgy kell eljárnia, hogy fölvesz egy dolgozót, akinek a fizetése 4800 forint, ám alkalmaz egy mási­kat is, akinek 399? forintot ad, mert így nem esik csorba a bérszínvonalon. A bökkenője a dolognak a következő: mi legyen akkor, ha a népgazda­ságnak két, ötezer forintos ja­vadalmazást igénylő munka­erőre van szüksége?! Hogyan gazdálkodja ki ennek az ösz- szegnek a fedezetét úgy, hogy a bérszínvonalat betartsa? Hangsúlyozzuk, példánk el­nagyolt, de érzékeltet valamit a bérszínvonal — a bérszínvo­nal-szabályozás — okozta di­lemmákból, amelyek egyre erőteljesebben vannak jelen a megye gazdaságában. Kezdve az elején: a bérszín­vonal nem más, mint a válla­lat által fölhasználható bér egy főre jutó nagysága, összege, s alkalmazási terepe a bérsza­bályozás két fő típusának egyikét alkotja, azaz része a gazdasági szabályozók eszköz­tárának. A bér — és így a bérszínvonal is — mindig ket­tős feladatot lát el: ösztönöz a termelésben, szabályoz az el­osztásban. Az elv világos, a gyakorlati megvalósítás azon­ban nincsen híján az ellent­mondásoknak. Hozzátesszük rögtön, nehogy illúziók támad­janak; nem létezik tökéletes, minden követelménynek meg­felelő bérezési rendszer, ala­puljon az a bérszínvonalon vagy a bértömegen, azaz tu­datosan vállalni kell a megal­kuvást a kedvező és a kedve­zőtlen hatások egyeztetésénél, mérlegelésénél. Napjainkban a bérszínvonal alkalmazásának két főbb vál­tozata ismeretes. Az egyik: az irányító szervek — függetlenül a vállalat, a gazdálkodó • szer­vezet tevékenységétől — elő­írják az abszolút bérszínvona­lat, mint történt ez a villa- mosenergia-iparban, bizonyos szolgáltató cégeknél stb. A má­sik forma: a bérszínvonal — és előbb is, most is, annak vál­tozása — összefügg a vállalati gazdálkodás eredményeinek mutatóival, ha ezek jobbak, mint voltak korábban, akkor a bérszínvonal is jobb. azaz — de: meghatározott keretek kö­zött, előírt feltételek mellett — emelkedhet, mégpedig jórészt automatikusan. Előre kiszámít­ható tehát az ilyen metódussal dolgozó cégnél, hogy bizonyos teljesítménytöbblet mennyi bérszínvonal növekményt tesz lehetővé. Az élet persze, mint minde­nütt másutt, itt is tartogat egy de szócskát. Ha a vállalat nem tartja be a bérfejlesztés meg­engedett — a bérfejlesztési mutató által lehetővé tett — mértéket, hanem túllép azon, akkor részesedési alapjából meghatározott számítási kul­csok alapján adóznia kell, gyakran progresszív módon; nagy ugrásokkal növekvő ösz- szegeket fizet be az állami költségvetésbe. Ez utóbbi kor­látozás oka az, hogy lehetőleg szoros — megtervezett — ke­retek között kell tartani a bé­reket — a jövedelmeket —, mert ezek értéke csak akkor valós, ha minden tíz. száz és ezer forint teljesítménnyel — áruval, árujelleget szolgáltatás­sal — fedezett, azaz, ha vásár­lási szándékainkat nem húzza át kínálati hiány. Menny it érhet? Idén júniusban a textilipar­ban a fizikai foglalkozásúak havi átlagbére 3836 forintot tett ki. Az összefoglaló adat mögött az 5700 forintos kere­setű szövő, kikészítő munkás éppúgy meglelhető, mint a be­tanulási idejét töltő leánygyer­mek 2070 forintos fizetése, a részmunkaidőben foglalkozta­tott takarító javadalmazása. Éppen ezért nem meglepő, hogy a megyében a Hazai Fé­sűsfonó és Szövőgyár gyáregy­ségeiben, a Lenfonó és Szövő­ipari Vállalatnál a munkáske­reseteknél két, két és félszeres különbségeket is találunk, kü­lönösen ott, ahol a jövedelem tetemesebb része függ a mun­ka minőségétől.' A két véglet, a legmagasabb és a legalacso­Ift a barack, hol u vevő? Szüret félsebességre kapcsolva Talán még sohasem volt olyan bőséges és választékát tekintve gazdag gyümölcskí­nálat Magyarországon, mint éppen az idén. Nagy gyakor­lattal rendelkező kereskedő ismerősöm esküszik rá, 30 éve nem látott ilyen szép ősziba­rackot a Pesti utcán. Minden okunk meglenne tehát az örömre, ha csak a piacok standjaiig, a boltok pultjaiig tekintenénk. De elég csupán a Törökbálinti Állami Gazdaság helyzetét figyelembe venni ahhoz, hogy optimizmusunk elszánjon. — Siralmas a helyzet — je­lentette ki lemondóan tegnap Steidl Károly, a gazdaság ter­melési igazgatóhelyettese. S hogy kijelentése nem egészen alaptalan, arra vonatkozóan hadd adjunk közre néhány bizonyítékot. A garat már elnyelte a Ceglédről hozott szőlőt. A mechanikus szik­kasztók óránként összesen 20 tonna gyümölcsöt dolgoznak fel. Erdősi Ágnes felvételei Átvétefciop A Közép-Európa legna­gyobb őszibarackültetvényén gazdálkodó nagyüzemben na­ponta 12 vagon gyümölcsöt lehetne és kellene szedni. Értékesíteni viszont csak 6 vagonnal képesek. A Cham- pion-fajta további export- szállításai előtt a Hungaro- fruct a roló lehúzására kény­szerült, stopot jelentettek be a konzervgyárak is. Kivéve a debrecenit, amely 24 óránként 4 vagon áru átvételére vállal­kozott. A Dunakeszi Gyü­mölcs- és Főzelék Konzerv­gyár mindössze napi 1—1,5 tonna felezett barack feldol­gozásával segítheti ki a gaz­daságot. Elképzelni is rossz, mi lenne, ha nem számíthat­nának saját gyümölcsvelőt előállító üzemükre. De min­den erőfeszítés ellenére ez sem képes napi 3,5 vagonnál többet fogadni. A barack sajnos nem sokat törődik a homlokukat ráncoló termelőkkel. Gyors tempóban puhul, s ha nem szedik, fo­gyasztásra alkalmatlanná vá­lik. Eladhatatlan — Nem tudunk mit tenni, a barack eladhatatlan — tá­jékoztatott a Pest megyei Zöldért Vállalat osztályveze­tője, Kovács Ferenc. — S en­nek több oka is van. A török­bálintiak az ÁGKER-rel szer­ződtek. ráadásul a térségben a velük kapcsolatban álló Budai Járási Áfésznek leg­alább ekkora, ha nem na­gyobbak a gondjai. Velük 15 vagon őszibarack felvásárlá­sában egyeztünk meg, ehelyett 40 vagonnal vettünk meg tő­lük. De legalább ennyin sze­retnének még túladni. A végeredmény tehát még 90 vagon leszedetlen ősziba­rack a Törökbálinti Állami Gazdaságban, kihasználatlan, de nem kevés pénzbe kerülő munkáskezek. Az üzemben jelenleg 500 érdi és ugyancsak 500 budapesti középiskolás tá­borozik, kénytelen félsebes­ségre kapcsolva szüretelni. — Miért nem adják olcsób­ban? — kérdeztük Steidl Ká­rolyt. — Adnánk mi akár 6 forin­tért is kilóját, de így sem kell — hangzott a válasz. Ití jegyezzük meg, hogy tegnap, szerdán az első osztályú őszi­barack kilója 18 forint volt a Zöldért-üzletekben. Tény, hogy a szállítás, az árusítás jelentős kiadásokkal jár. Ar­ról nem is szólva, a szövet­kezeti kereskedelem a szer­ződéskötéskor védőárakat ga­rantált, azt, hogy a termelő­nek minimális haszna leg­alább meglegyen. Az őszibarackszezon a vé­ge felé’jár, de az idei túlter­melés újra ráirányítja a fi­gyelmet arra, hogy baj van a termésbecslésekkel iß. Veszendőbe megy Ma még nem tudjuk, milyen megoldást talál a Törökbálinti .Állami Gazdaság barackhe­gyei elkoptatására. Félő azon­ban, hogy a kár már semmi­képpen sem kerülhető el, a dömping kivédhetetlen. S bár ismerjük, hogy a kereske­delem, az üzlet törvényeit ne­hezen tudja befolyásolni; va­lahol a Buda környéki gyü- mö'csösökben ezekben a na­pokban esetleg több ezer má­zsa barack megy veszendőbe. Annál is inkább, mert a pesti Bosnyák téri piacról — ahol a törökbálintiak is eladni akar­nak — már jelez a tucatnyi Zöldért vállalatot egyesítő gazdasági társaság képviselője, meglehet, hogy a barack után a szőlővel is megismétlődik az eset. A Cardinálé nagyszemű szőlő kilója 15 forint és egye­lőre nem tudják, sikerül-e ve­vőt találniuk a most beérke­zet* 80—100 mázsa csemege- szőlőre. V. B. nyabb keresetek felől köze­ledve a középhez alakul ki — olykor: alakulgat ki sok fej­törés árán — a bérszínvonal, az a számadat, amelyhez a vállalatoknak tartaniuk kell magukat. Ott, ahol — például a technológia jellegéből kö­vetkezően — magas a szak­munkások. a műszakiak ará­nya, a bérszínvonalnak is ma­gasabbnak kell lennie, mint ott, ahol túlnyomó többségben betanított és segédmunkások dolgoznak. Ezt az elvet azon­ban sajnálatosan gyakran cá­folják meg a megyében szer­zett tapasztalatok, sok esetben a magasan képzett szakmun­kások vándorlásának éppen az az oka, hogy munkahelyük — a bérezési rendszer belső fe­szültségei, ellentmondásai kö­vetkeztében — nem tudja kel­lően megfizetni munkájukat, amire kétséges gyógyír napja­inkban a gazdasági munkakö­zösségen belül elérhető jöve­delem. Kétséges, hiszen miféle magyarázat értethetné meg, ugyanaz a munka, amelynek órabére a rendes munkaidő­ben 20 és 25 forint között van, a gazdasági munkaközösségben egyszerre hatvan, hetven fo­rintot ér?! A termelőtevékenység jelle­ge — amint az előbbiekben utaltunk rá — lényeges eleme a bérszínvonalnak, ahogy gyakran a társadalmi szükség­letek is — így az ún. hiány­szakmákra csábítás érdekében alkalmazott magas bérszínvo­nal — kihatnak arra. Ami azonban sűrűn szintén nem több elvi igazságnál, hiszen a megyében a viszonylag magas bérszínvonal ellenére sem si­került, sikerül megteremteni a folyamatos utánpótlást például öntőkből, vegyipari szakmun­kásokból, kazángépészekből, pékekből. 4 Az ilyen és hasonló tapasz­talatok nyomatékos figyelmez­tetések arra, mennyire nem ol­danak meg semmit az egy­mástól elszakított, a bérezési rendszer amúgy is súlyos el­lentmondásait növelő bérintéz­kedések, azaz: a részletek — régóta tartó — toldása, toldása helyett a rendszer egésze szo­rul alapos felülvizsgálatra, át­alakításra, amire — amint az a gazdálkodó szervezetek előtt ismert — január elsejétől sor kerül. Sor kerül rá végre, mi­vel itt is bebizonyosodott, a beszéd a tettnek csak árnyéka, azaz a hosszú évek óta tartó vita a mind rosszabbá váló bérezési rendszerről nem he­lyettesít egyetlen, csak egy ki­csit is jobb bérezési rendszert sem. Mentséget kínált Sokféle előny és hátrány ta­lálkozási pontja volt a bér- színvonalat megjelölő szám­adat, ám a gazdasági környe­zet változásával egyre inkább a hátrányok tűntek szembe. A bérszínvonal — a sokszori mó­dosítások ellenére is — átté­telesen, lefékeződve közvetí­tette a hatékonysági törekvé­sek eredményeit, elősegítette a fölös munkaerő megtartását, az ún. vatta-létszám gyarapí­tását. mivel az alacsony átlag- kereset űek bizonyos nagyságú csoportja tette lehetővé a ma­gasan kvalifikált szakmunká­sok elfogadható javadalmazá­sát, a bérszínvonal sérelme nélkül. . Az viszont nem más, mint makacs tévhit, hogy a bérszínvonal nem adott lehé- — sőt, azzal szemben működött — a differenciálásra Modot nyújtott erre, csakhogy jo mentséget kínált a differen­ciáláshoz szükséges bátorság hiányára! Ezért sommásan azt mondhatjuk: a bérszínvonal­gazdálkodás tükre volt a bé­rezési rendszer belső aránytá- lanságainak, feszültségeinek, am tükre annak is, mennyirt elszoktak a gazdálkodó szervek a teljesítményekkel arányos jövedelmek kialakításától. A? előbbin segíthet egy továbbfej­lesztett bérezési rendszer. Az utóbbin azonban nem ez tud változtatni! Mészáros Ottó ^ (A cikk befejező részét !a ^ punk holnapi számában közöl jük)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents