Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-11 / 213. szám
1982. SZEPTEMBER 11., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN A személytelen, gépies gyógyításról, az orvosi szemléletről A beteg nem keresztrejtvény! Beszélgetés dr. Hutás Imre egészségügyi miniszterhelyettessel gálattal — hallgatódzással, kopogtatással, tapintással, stb. — már meggyőződött arról, hogy a betegnek milyen betegsége van, mégis csak akkor nyugodt, ha ezt az „okos” gép is alátámasztja, A régi idők orvosa — s ezt nem valamiféle nosztalgia mondatja velem — meghallgatta fo- nendoszkópjával a beteget, megállapította például a tüdőgyulladást, azonnal hozzálátott kezeléséhez. A túlbiztosítás oka Ma tíz esetből kilencben csak a röntgenátvilágítás után fogadja el saját helyes kórmegállapítását. Az orvosok, mint említettem, általában nagy feszültségben élnek, ez is oka a túlbiztosításnak. És még valami. A szinte napról napra gyarapodó tudásanyag elbizonytalanít, ezért csupán kevesen merik a kizárólag egyszerű eszközökkel, vizsgálatokkal felállított diagnózist véglegesként elfogadni. Azt már szinte etikai vétségnek tekinthetjük, ha azért írnak elő bizonyos vizsgálatokat, mert megvannak hozzá a technikai feltételek, de a gyógyellátáson nem változtatnak, a beteg számára kellemetlenek, kockázatosak. — Az orvos-beteg kapcsolatot elő» nyösen befolyásolja-e az integráció? — Sok mindent várunk az integrációtól, amely egyetlen szálra fűzi a kórházakat, a szakrendelőket, az alapellátást. Egyebek mellett azt is, hogy bizalomteljesebb lesz a gyógyítók és a betegek kapcsolata. Amikor egyazon orvossal találkozhat a beteg a kórházban és a rendelőben, amikor a körzeti orvosát is megpillanthatja kórházi ágya mellett, mindent személyreszólóbbnak, otthonosabbnak érez. Továbbá reméljük, hogy a kórházzal egyesített szakorvosi rendelőkben megszűnnek az idegesítő várakozások, ami ingerültté teszi a légkört, rontja az egészségügyi dolgozók és a betegek kapcsolatát. SZEKELYNÉ KERTÉSZ KATALIN Tavasz a Dunán Cs. Kovács László műve térségében a parti szűrésű kutak szennyeződése Tahi és Kisoroszi számlájára írható. Az egyoldalú közműfejlesztés alaposan veszélyezteti a felszín alatti vizeket, s nem is lehet másként, hiszen a szennyvíztisztításban, csatornázásban a megye elmaradt a kívánatostól. Elavult technológiák, olykor a felelőtlenség, a nemtörődömség számlájára írható a vizek állapota. Az a tény, hogy egy-egy meleg nyári napon szinte bűzlik a Balaton vize, a folyók felszínén úszó hab, olajfolt visszariasztja még a legbátrabb für- dőzőket is. A legnagyobb találékonysággal igyekszünk a természet értékeit tönkretenni. Pénzt vagy életet? Amikor a környezetvédelem elszánt harcosai előhozakodnak adatokkal alátámasztott érveikkel, gyakran vágnak vissza a termelés, a kényelem érdekében munkálkodók: költséges ám a természet megóvása! Nem vitás, valóban az, olykor épp a tudomány fejletlensége miatt nem is állnak rendelkezésre a legmegfelelőbb eljárások. A törvények, a bírságot is meghatározó rendeletek sem a teljes szigort alkalmazzák. Éppen gyarapodásunk érdekében józanul toleránsa^ S talán épp ezzel igyekeznek visszaélni azok, akik a sor végére sorolják a vizek, a levegő, a talaj védelmét Pedig élővizeinkre mindinkáb leselkedik a felhasznált vegyszerek miatt feldúsult tápanyag- tartalom miatt a zöldveszély, az el- algásodás réme, amely lehetetlenné teszi az életet a folyók, tavak vizében. Sarkítva úgy is feltehetnénk a kérdést: a nehéz gazdasági körülmények között sem lenne kifizetődő a jövőnkre is gondolni olykor? A természeti kincsek megőrzésére fordított forintok haszna, igaz, nem a jelenben, hanem a távoli jövőben kamatozik, s mégis nemcsak a toliforgatói túlzás mondatja, hogy a holnapot a mában kell megvédenünk, a ma emberének szemlélete ellen, hiszen a jövőhöz kell a víz, s egyre több víz. Mi pedig addig szabályozzuk a természetet, míg minket fal fel szabályozhatatlan természetünk. GÁSPÁR maria A víz az élet bölcsője, nélkülözhetetlen a csupa nagybetűs létezéshez ember, állat és növény számára. Jól tudjuk, nélküle nincs jelen, nincs jövő, s mégis a termelés, a technika révületében elfelejtkezünk arról, hogy e nagyon fontos energiaforrásunk sem kimeríthetetlen, s képtelen a végtelenségig elviselni azt a károsodást, amelyet a civilizáció okoz. A természet örök körforgásában mozog a víz is. Használható, de nem gyárt- ható. Nem gyártható Az a tény, hogy a víz nem gyártható, nem pótolható, hosszú ideig cseppet sem „idegesítette” az emberiség java részét. 'S valljuk meg, ma sem okoz különösebb főfájást, ha mondvacsinált kényelmünk érdekében oly pazarlón bánunk mindazzal, amit a természet tálcán kínál. A számok, a statisztikai adatok nem túl rokonszenves olvasmányok, most mégis álljon itt néhány nagyon beszédes adat, amúgy kommentár nélkül annak bizonyítására, hogy az ipar, a mezőgazdaság és a lakosság mennyit is „fogyaszt” a vízből: a háztartásokban személyenként 2—300 liter fogy belőle naponta, száz kilogramm papír előállításához 1 millió liter szükségeltetik a vízből, s 50 kiló érett gabona megtermeléséhez 16 —18 ezer liter... Vagyis, víz nélkül nem megy. S mégis csupán a kutatók, a tudósok, a víz tisztaságának megőrzéséért felelős szakemberek igyekeznek egy-egy tanácskozás erejéig felhívni a figyelmét azoknak a gazdasági vezetőknek, akik tehetnének valamit azért, hogy a felhasznált és alaposan szennyezetté vált víz valamelyest tisztábban kerülhessen vissza a folyókba, az élő ■ vizekbe. Hiszen hosszú évekig az volt , a felhasználók álláspontja, hogy a i természet mindent kibír, a folyók szerű lett. De ez a módszer megkívánja, hogy — akár a körzetben, akár a kórházban — legyen egy orvos, akivel a beteg közvetlen kapcsolatban van, aki nemcsak a betegségét, hanem' előzményeit, sőt életvitelét is ismeri. Aki válaszol aggodalmaskodó kérdéseire, megnyugtatja, feloldja szorongását. A területen ez a körzeti orvos, a kórházban az úgynevezett osztályos orvos, aki azonban nem egymaga dönt a beteg gyógykezeléséről, hanem konzultál felettesével. Napjainkban módosítanunk kell az orvos szerepéről, feladatairól alkotott elképzeléseinket. Az állandóan készenlétben élő, vasárnapot, ünnepeket, de olykor még a nyugalmas éjszakát sem ismerő orvos a régi modell. Ma már az orvosnak is meghatározott munkaideje van (illetve kell, hogy legyen), hogy ideje jusson a szellemi „feltöltődésre”, a pihenésre, a kiegyensúlyozott családi életre. Ennek azonban előfeltétele az orvosok közötti munkamegosztás, például az öt-hat falut összevonó körzeti ügyelet rádiótelefonnal, gépkocsival. Ezt azonban olykor nemcsak a betegekkel nehéz elfogadtatni, hanem az orvosokkal is. — Kétségtelen, hogy a modern diagnosztikai és terápiás gépek, műszerek biztonságosabbá, pontosabbá teszik a gyógyító munkát. De vajon nem csábítanak-e felesleges vizsgálatokra, beavatkozásokra is? — A jó orvos számára a beteg nem egy keresztrejtvény, amit meg kell fejtenie, hanem gyógyulásra váró, gyakran kétségbeesett, elkeseredett ember. Az orvoslás jelent bizonyos intellektuális izgalmat, de ugyanakkor állandó feszültséget is: jó-e a diagnózis, megfelelő-e a kezelés módja? Minden orvos életében van olyan időszak, amikor éjszaka is felriad e nyugtalanító gondolatokra. A stressz- állapotot csak az enyhíti, ha minden olyan vizsgálatot elvégez, amit a korszerű gyógyítás és a lelkiismerete előír. Ebben van olykor „túlbiztosítás” is. Előfordul, hogy fizikális vizstüdőgyógyász főorvosnő akkor- döbbent rá, hogy valamit évtizedeken át rosszul csinált, amikor maga is beteg lett. A bronchológusok kimérten, tényszerűen közölték vele • véleményüket: lehet, hogy műtét kell, lehet, hogy nem. Főnökének pedig, aki mellett vált orvossá, mindössze az a megjegyzése: „Hát igen! Az osztály vezetésével ideiglenesen az egyik kollégát bízom meg. de hogy kivel tudom majd az állást véglegesen betölteni, azt még nem látom előre”. Az orvosnő összeomlott, katartikus élménye volt az a felismerés, hogy egészségesen ő sem volt megértőbb a betegeivel. Gyógyító csoport — Az arctalan gyógyításban, a személytelenségben nem játszik e szerepet az, hogy a beteg nem egyetlen orvossal, hanem egy gyógyító csoporttal áll szemben? Gyakran hallani: az az ideális, ha a beteg nem egy orvos, hanem egy intézmény iránt érez bizal- mat. — Ürügy ez is lehet, de csak ürügy. Az orvostudomány fejlődésével a team munka mind az intézményekben, mind az alapellátásban szükségKell a statisztika is! Elöljáróban megjegyzem: nem tekintem bürokráciának az egészség- ügyi adatszolgáltatási kötelezettséget. Sok mindent „kell tudnunk ahhoz, hogy reálisan megtervezhessük a lakosság szükségleteihez igazodó egészségügyi ellátás személyi ég tárgyi feltételeit, ezek fejlesztését. Sőt, még ma sem rendelkezünk számos fontos információval. Például olyanokkal, amelyekből megismerhetnénk, hogy bizonyos betegségekben szenvedőknek .mi lesz a sorsuk, mivel és hogyan kezelik őket. A gyomorfeké- lyes betegek közül hányat gyógyítanak gyógyszerrel, mennyi kerül szanatóriumba vagy műtőasztalra. Miképpen kezelnek egy tüdőgyulladásos beteget falun, klinikán vagy kórházban. Lehet, hogy ugyanazt a gyógymódot alkalmazzák, de lehet, hogy mást. Mindezekre a kérdésekre az úgynevezett szúrópróbák nem adnak teljes választ. Ezért nem tudhatjuk pontosan, hogy mennyire érvényesülnek az országos intézetek áltl kidolgozott szakmai irányelvek, a gyógyító tevékenység elemzése és értékelése pedig inkább benyomásokra hagyatkozhat. Ahhoz, hogy az egészségügy irányítói a betegellátást és a megelőzést meghatározó helyes döntéseket hozzanak, nem nélkülözhetik a statisztikát, még akkor sem, ha ez többlet adminisztrációval jár. Természetesen arra törekedni kell, hogy az adatgyűjtés minél kevesebb manuális munkát hárítson az orvosokra. Ezért alaposan megvizsgáltuk, vannak-e felesleges adatkérdések. Találtunk is ilyeneket, ezeket megszüntettük, újabbakhoz pedig csak kivételesen és indokoltan járulunk hozzá. — Az orvosi munkának ezt a vonatkozását a betegek legfeljebb csak ak- kor érzékelik, ha emiatt kevesebb idő jut rájuk. A közvélemény az egészségügy bürokratikus vonásainak a lé- , lekíelen, gépies bánásmódot, a felesleges küldözgetést, a ridegséget tekinti. Azt, amikor a rendelő ajtajában végre megjelenő asszisztensnő az új betegektől nem azt kérdi: mj a baja, hanem, hogy hol lakik? — Ez nem bürokrácia, hanem embertelenség, a hivatástudat hiánya. A szocialista állam mihden magyar állampolgárnak biztosította az egészségügyi ellátáshoz való jogát. Évente több mint két és fél millió beteget gyógyítanak a kórházakban, több mint százmillióan keresik fel a szakorvosi, illetve a körzeti rendelőket. A népbiztosítás szervezettséget kíván. Például azt, hogy a szakorvosi rendelőintézeteknek, kórházaknak „felvevő területei” legyenek. Mégsem ez a forrása az említett magatartásnak, sokkal inkább a közömbösség, a feladat elhárítása. Nemrégiben a mentőszolgálat egyik fiatal tisztje is szóvátette: megérkeztek a kórházba a mentőautóban újraélesztett beteggel, a helyszínen levőknek nem az volt az első kérdése, mi történt vele, miképpen sikerült a klinikai halálból visszahozniok, hanem hogy honnan jöttek. Ez azért is antihumánus viselkedés, mert bármely súlyos állapotban levő beteget — függetlenül attól, hogy területileg illetékes-e a kórház vagy az osztály — köteles felvenni és ellátni. Az „illetéktelen” betegellátásért még sohasem vontak senkit sem felelősségre. Olvastam egy francia regényt, ami nem az irodalmi értékével, hanem mélységesen igaz mondandójával ragadott meg. Egy szakmailag kitűnő, lelkiismeretesen, korrekten dolgozó Szabályozzuk, s végül minket fal fel? A holnaphoz tiszta víz kcll(ene)! zettsége, hogy a felszín alatti vízkészletre gyakorolt hatását ki sem mutathatták. Az égetés után mintegy 3 hónappal a figyelőkutakból vett víz minősége romlott, de nem volt nagyobb a szennyezettség mértéke, mint az égetés előtti maximum érték. Ipar, mezőgazdaság, s a lakosság. E három „bűnös” vétkes a vizek szeny- nyezéséért. Természetesen nem azonos mértékben. Hiszen a termelők alaposabban hozzájárulnak a vizek tisztaságának csökkenéséhez. Az ország művelt területének 70 százalékát a mezőgazdaság hasznosítja. S tegyük hozzá, a kemizálás eredménye nemcsak a magasabb termésátlag, hanem a vizek veszélyeztetettsége is lett. Egy-egy nagyobb zápor alkalmával a nagyüzemi táblák miatt (elpusztított erdősávok) a somogyi dombokról több millió tonna talaj, s ezzel együtt tápanyag és növényvédő szer kerül a Balatonba. A szakosított állattartó telepekről 43 . millió köbméter híg trágya keletkezik, s ezzel aligha tud mit kezdeni a technológiák mai állása szerint ma a mező- gazdaság. Zacskóban árulják Sokkal nagyobb gond viszont a települések ivóvízzel és szennyvízcsatornával való ellátása. Ma már nem az utópisztikus regények kedvelt fordulata a zacskóban árult tiszta víz, jó néhány Pest megyei településen is így szerzik be csemetéiknek a vizet az anyukák. A fővárosi ivóvízkészlet vizsgálata tanúsítja, az utóbbi 5—10 évben a Duna nitrátszennyezettsége alaposan megnövekedett, s tavasszal jóval magasabb értékek mérhetők, mint az év többi időszakában. A folyamatos romlást gyakran a települések nem megfelelő csatornázottsága, a szennyvízelvezetés hiányossága okozza. Bebizonyosodott, hogy Tahi úgyis elviszik a szennyet a végtelen óceánba. Ez a szemlélet — ma már nem kétséges — alaposan megbosz- szulta magát. Egy liter, egy milliót Ki gondolná, hogy mindössze egyetlen liter kőolaj mekkora veszedelmet jelent a tengerekre: 1 millió liter vizet tehet emberi fogyasztásra alkalmatlanná, s neves tudósok számításai szerint az óceánok felszínén mintegy 5—10 millió tonna ásványolaj és olajégéstermék úszik, s a szennyezéseknek csak fele származik az olajszállító hajók sérüléseiből, a gondatlan tisztításból, a másik felét a légáramlatok szállítják a szárazföldek felől, ahol az olajtüzelés, a gépkocsi-közlekedés füstgázai termelik ezeket az anyagokat. Nehéz belátni, hogy aki a levegőt szennyezi, az a vizeknek is árt, pedig mérések bizonyították, hogy például Svédországban a lehulló csapadéktól lett savasabb a tavak vize, s ezek a szennyezőanyagok a Ruhr-vidékről, s az angol iparvidékről származtak. A veszélyes hulladékok nyílt téri égetése során, ha az nem szakszerűen történik, jelentős vízszennyezéssel is számolni kell. 1980-ban Vácott több száz tonna gyógyszergyári veszélyes hulladékot égettek el — nem a leggondosabb előkészítés után — s ezzel alaposan veszélyeztették a dunai vízkivételi helyek tisztaságát. Hogy teljes mértékben az ügyben érdekelt gazdasági vezetők sem marasztalhatok el akár általánosságban, akár konkrét esetek kapcsán, ejtsünk is szót a felelősségről. Miért? Például azért, mert amikor esztendő múltán ugyancsak égettek Vácott — ezúttal a legnagyobb körültekintéssel — a mérési eredmények mégis azt bizonyították, már az égetés előtt olyan mértékű volt a vízkészlet szennyezi magyar orvostársadalom egyik szaktekintélye megrázó él- > ménylcént mondotta el, hogy járt olyan amerikai kórházban, ahol a « beteg bemegy a kapun, egy magnetofdn felveszi a panaszait, en- \ nek alapján az orvos, anélkül, hogy személyesen találkozott volna a \ beteggel, előírja a vizsgálatokat. Amikor azok elkészülnek, a szak- \ orvos a leletekből megállapítja, hogy a betegnek epeköve vahi. Mű- I tőbe kerül, az operatőr csak a műtéti területet látja, a beteg arcát : egyetlen egyszer sem. Egy párizsi nemzetközi pszichiátriai kongresz- ; szuson az amerikai ideggyógyászok olyan készüléket mutattak be, I amely kikérdezi a beteget, de nemcsak meghallgatja a panaszokat \ az okosan beprogramozott gép, hanem az elmondottak alapján to- I vább kérdezi. Az orvos a .,beszélgetést”, a kór előzmény-felvételt a : szobájában meghallgatja magnetofonról, és esetleg erínek alapján \ dönt a beteg sorsáról. Nálunk, Magyarországon a gyógyítás gépe- ; sítésének, dehumanizálásának ilyen foka ma és a jövőben is elkép- | zelhetetlen. S bár a legtöbb orvos szemlélete betegközpontú, mégis \ sokan szóvá teszik, hogy nem egy-helyen a gyógyítás személyteletn, \ arc nélküli, az ellátás bürokratikus, mechanikus. Erről beszélget- \ tünk dr. Hutás Imre egészségügyi miniszterhelyettessel.