Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-05 / 182. szám
4 ~&Wtw 1982. AUGUSZTUS 5., CSÜTÖRTÖK Könyvmilliók az ország minden tájára Kulturmisszió és kereskedés Aki csak egy kicsit is szereti vagy tiszteli a könyvet, az óhatatlanul elámul a látványtól: mintha egy csodálatos birodalomba tévedt volna, bárhová lép, kötetek és kiadványok hatalmas tornyai állják útját; teremről teremre, folyosóról folyosóra könyv és könyv, padlótól a mennyezetig magasodva. Lenyűgöző — hajtogatja az ide látogató idegen, s akaratlanul is megkérdezi a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat százhalombattai szolgálatának dolgozóitól: — Ugyan, hány kötetet tartanak itt? A válasz nem is olyan egyszerű. A raktárbázison ugyanis nem darabszám szerint, hanem forintban mérik a készletet. Ám ez is döbbenetes: ötvenötmillió forintot érő. S ha ezt negyvenforintos átlagáron megpróbálják kötetre átszámolni, akkor kiderül, hogy több mint egymillió könyv vár itt az olvasókra. Az eladhatóság határa A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatnak szinte legnagyobb üzlete a százhalombattai könyvszolgálat A raktárbázis emellett egy sajátos misz- sziót tölt be: az egész országban árusítja a könyveket igen jól szervezett üzletkötő hálózatának segítségével. Gyakorlatilag azok a kis községek, települések tartoznak úgymond vadászterületéhez, ahol nincs könyvesbolt, ahová másként az olvasnivalót igen körülményes lenne eljuttatni. — Több mint 100 üzletkötőnk járja az országot — magyarázza Jován László igazgatóhelyettes —, ajánlójegyzékkel keresik fel a kisebb települések lakóit, vagy üzemek, intézmények dolgozóit. Az általuk felvett megrendeléseket pedig az itteni készletünkből postázzuk. — Évente mennyit? — Meghaladja a 100 millió forint értéket, úgy mondanám: havonta átlagban S—10 millióért küldünk könyvet az ország minden tájára. — Imponáló adat. Eszerint jó üzlet a könyv? — Kétségtelenül, bár hozzá kell tennem, hogy az utóbbi időben nehezedett a könyveladás. Egy-egy megkötött üzletért esetenként kétszer, háromszor annyit kell fáradozniuk ügynökeinknek. — Oka? — Részben az, hogy nagyon sokan már megteremtették a maguk kis könyvtárát. A másik ok az újdonságszemlélet, öt hangfelvétel kapta meg idén a Liszt Ferenc Társaság nemzetközi Liszt-hanglemez nagydíjait. A zsűri Kadosa Pál, Kos- suth-díjas zeneszerző elnökletével hallgatta meg a 9 ország 13 cégétől beérkezett 34 hanglemezt, illetve magnetofonkazettát, s választotta ki az elismerésre méltó alkotásokat. A zongoramüvek közül három album nyert nagydíjat. A Philips cég felvételén Alfred Brendel játszik kései Lisztműveket, az Amadeo cég lemezén Elisabeth Leonskaja Liszt-átiratokat ad elő, a Connoisseur Society kazettáján Antonio Barbosa tolmácsolja Schubert dalait, Liszt átiratában. A zenekari kategóriában a zsűri nagydíjban részesítette a Decca cég felvételét, amelyen Liszt A-dúr és Esz-dúr zongoraversenye hallható Claudio Arrau és a Londoni Szimfonikus Zenekar előadásában, sir Colin Davis vezényletével. Az orgona- és kamarazene kategóriában a Festivo cég vagyis a legtöbben csak az új kiadványokra tartanak igényt. Nehezíti a helyzetünket az is, hogy a kiadók olykor az eladhatóság határán felül jelentetnek meg könyveket. Mindezek azonban egyelőre még nem mutatkoznak számszerű tényezőként a könyvforgalomban. A munka nehezedett, mondják a terjesztők, az a folyamat lett bonyolultabb, melynek során a könyvet eljuttatják jövendő gazdájához. Csomagok tízezrei A raktárbázis hajdani' barakképületekben — szám szerint négyben — kapott helyet fél évtizede, s azóta is itt található 2 ezer 800 négyzetméteren, de így is szűkös körülmények közepette. Az épület- együttesben százegynéhányan dolgoznak, többségükben nők, s feladatuk az üzletkötők által hozott megrendelések kiszolgálása. Bonyolult vertikum ez: az egyik oldalon a kiadóktól érkező havi 9—10 millió forint értékű könyvet veszik készletbe, ezeket raktározzák, majd szortírozzák, a másik oldalon a megrendeléseket állítják ösz- sze, számlázzák és dobozolják, majd adják postára. JVZilei Istvánná, az áruösszeállító csoport vezetője lassan öt esztendeje irányítja a könyvet postán akciókat. — Havonta 10—12 ezer könyvcsomagot állítunk össze nyolcféle válogatás szerint. Vannak külön ifjúsági, szép- irodalmi, képzőművészeti, ismeretterjesztő, lexikális, illetve szórakoztató összeállítások. — Most a nyári hónapokban mi a legkeresettebb? — A krimi, a fantasztikus irodalom és kalandregények. Nemrégiben hirdettünk meg képeslapokban újabb összeállításokat: a gyerekeknek a közelgő tanévre való tekintettel az ajánlott irodalomból, illetve egy válogatást történelmi regényekből. Körülbelül 400 ezer forintnyi megrendelést várunk ettől. S akik az összeállításokat csomaggá formálják: — Naponta olyan 150—160 csomagot kell útra készítenünk — magyarázza Lázár László- né. — Ez aztán változó, van, ami öt kötetből, van, ami huszonkettőből áll. — Fárasztó? — Eléggé — jegyzi meg munkatársa, Török Kálmánná. — Amikor már a századik csomagnál tartunk, érezzük a karunkban. — Ezek után megkérdezem szeretik-e a könyvet? kiadásában megjelent Jean Guillou-orgonalemez bizonyult mé1 tónak az elismerésre. Miként már hírt adtunk róla, a Pomázi Munkaterápiás Intézet augusztus 1. és 11-e között rendezi meg a képző- művészettel foglalkozó betegek részére a II. országos szo— A könyvet nagyon szeretjük — mondják többen is nevetve. — Olvasni nagyon jó dolog. Vissza félmillió Évek óta 100 millió forinton felül forgalmaz könyveket a százhalombattai szolgálat, gyakorlatilag nincs az az eldugott kis község az országban, ahová a könyvügynök el ne jutott volna, megteremtve egy bizonyos vevőkört is. Kedvezményesen és hathavi részletfizetéssel a legújabb kiadványokhoz is hozzájuthai a vásárló. Ekképpen tehát sajátos kultúr- missziót látnak , el, ugyanakkor kereskedők is. S inkább ez utóbbi okoz gondot. Mostanában meglehetősen sok könyvcsomag érkezik vissza eleve bontatlanul. — Megfogalmaztunk egy igen udvarias körlevelet — mondja Jován László —, tudakolva, miért nem vette át megrendelőnk a kért könyveket. A válasz háromféle volt. A posta nem értesítette, hogy könyvcsomagja érkezett, a posta ugyan értesítette, de nem tartózkodott otthon, s a harmadik: időközben meggondolta magát, mert egyéb kiadásai merültek fel. — Ilyenkor mi a teendő? — Sajnos, visszáruként vagyunk kénytelenek kezelni. Ami azt is jelenti, hogy a havonta visszaérkező mintegy 400 ezer forintnyi könyv év végére eléri a 8—9 milliót, s ez, beleszámítva a tetemes postaköltséget is, komoly veszteség. Ennek ellenére mégsem illendő panaszkodnunk, hiszen az idei félévi mérlegünk kedvező, terven felül másfél milliót forgalmaztunk eddig. Tamási István Ősztől Pest megyében háromezerrel több lesz az általános iskolás, mint volt az előző oktatási évben. Növekszik a tanulócsoportok száma, s a pedagógusok iránti kereslet. Az ötnapos munkahét miatt már augusztus végén elkezdődik az oktatás, s nem mindegy: sikerül-e megoldani a személyi gondokat. Miről is van szó? Idén 140 már dolgozó tanítónak, 98 általános iskolai tanárnak és 5 zenetanárnak khirdettek februárban állást. Pest megye iskoláiba invitáltak 150 pályakezdő tanítót, 180 friss diplomás tanárt, 21 zenetanárt. A pályázatok — a korábbi évekhez hasonlóan — most sem hozták meg a kívánt eredményt. Bár 53 most végzett pedagógus kötött ösztöndíjszerződést a Pest megyei Tanáccsal, s a pályakezdőknek az országos átlagnál 500 forinttal magasabb első fizetést kínálcioterápiás alkotótábort. Felvételeink a szakcsoportokban történő foglalkozásokon készültek. Az alkotótábor kiállítása Szentendrén a művelődési központban látható. Liszt-díj Hanglemezek sikere Szocioterápiás tábor Miről ír a Szovjet Irodalom? A Szovjet Irodalom augusztusi száma Marija Rolnikaite litván írónő Hosszú hallgatás című regényét közli W. Németh Éva fordításában. Az írónő maga is megjárta a koncentrációs tábort — lágernaplója magyarul is megjelent —, új regényének témáját is ebből a tragikus élményből merítette. A mű főhőse, Zsenya, az iskola elvégzése után önkéntesként a frontra kerül, mint ápolónő. Megsebesül fogságba esik, és egy németországi koncentrációs táborba hurcolják. A regény magja a lágerek életének, borzalmainak, a foglyok szenvedéssel teli életének leírása, miközben mindvégig bizonyítja a lassú kínhalálra ítéltek erkölcsi magasabbrendűségét, hiszen ők a legkilátástalanabb helyzetekben is képesek megmaradni embernek a szó legszebb értelmében. Erőt pedig a győzelembe és az igazságba vetet hit ad számukra. A próza-rovat még Mihail Lohvic- kij, a Grúziában élő orosz író elbeszéléseit mutatja be ebben a számban. A líra-rovatban Janka Kupáin és Jakub Kolasz szovjet-belorusz költőktől közöl a folyóirat válogatást abból az alkalomból, hogy ebben az esztendőben ünnepli a belorusz irodalom e két költőnagyság születésének 100. évfordulóját. A verseket Apáti Miklós, Győré Imre, Héra Zoltán, Képes Géza, Konczek József, Krémer József, Nyilasy Balázs és Tátidon Dezső ültette át magyar nyelvre. Igen gazdag anyaggal, interjúk sorával mutatja be ebben a hónapban a folyóirat művészet rovata a szovjet drámairodalom helyzetét. Benedek Árpáddal, Jevgenyij Szi- monovvai és Georgi) Toszto- nogovval Bakács Bernadett, Nagyezsda Melnyikova és Álla Romanyenko készített interjút. hatnak az iskolák, kevés volt a jelentkező. Annyira, hogy a pályázatok keretében felkínált 32 szolgálati lakás, 70 szolgálati hely és 18 szolgálati szoba némelyike még ma is gazdátlan. A pályázatokkal a pedagógusigény alig-alig 40 százalékát sikerült kielégíteni... Nem maradt más hátra: a betöltetlen tanítói, tanári állások listáját a megyei tanács elküldte minden pedagógus- képzéssel foglalkozó felsőoktatási intézménynek. Tény, hogy most, augusztus elején 152 tanító, 127 szaktanár és 7 zenetanár kerestetik iskoláink portáján. A tanítói állások közül 63-ra napközis nevelőket várnak, a tanárok közül pedig elsősorban a matematikával, énekkel, testneveléssel párosított tárgyakat oktatókat keresik, hívják. A pedagógushiány különösen szembeötlő a megye néhány övezetében. A városokban szinte nincs gond, ám az agglomerációban annál nagyobb: Üllőn például nyolc napközis nevelő hiányzik, Gyálon hét osztálytanító. Vác, Ráckeve, Monor, Dobás körzetében megközelíti — néhol meghaladja — a húszat az üres tanári állások száma. (Az is ide kívánkozik, hogy a meghirdetett 99 óvónői állásnak alig felét sikerült betölteni). Manapság a személyes kapcsolatok révén, pályázaton kívül keresik az igényeiknek megfelelő munkahelyet a pedagógusok, s bár sorra jelentkeznek az általános iskolákban, a járási hivatalok művelődési osztályain, kevesebben érdeklődnek, mint a korábbi években. Változatlanul sok a gyesen lévő pedagógusnő. Valószínűnek tűnik tehát, hogy ennek ellensúlyozására, valamint az üres állások betöltésére ismét sok képesítés nélküli nevelőt, oktatót állítanak a katedrára ősztől az iskolák. A korábbinál nagyobb teret kap majd a nyugdíjas pedagógusok foglalkoztatása is: a tavalyinál 80-nal többen, 270-en tanítanak majd a megye iskoláiban. ■ Heti filmtegyzetb A seriff és az idegenek Jelenet az A seriff és az idegenek című filmből A filmsorozatokat gyakorta csak a saját tehetetlenségi nyomatékük lendíti mind tovább. Már régen kiüresedett a sztori, rég merő sematizmussá vált a főhős, sőt, önnön paródiájává, a néző már rég unja az egészet — de a filmek készítői még úgy érzik, néhány bőr akad még a rókán, s azokat le keli húzni, ha a film, a színész, a néző belepusztul is. Búd Spencert az a kétes értékű siker érte, hogy valamikor elkezdték vele szériában gyártani a Piedone-ü Lmeket, aztán ez a figura úgy rátelepedett, hogy még akkor sem tudott kibújni a Nagy lábú bőréből, amikor ezt a sorozatot felváltotta egy másik, a seriffről szóló. Minden maradt a régiben: az egyre korpulen- sebb hajdani vízilabdás Spencer kis megszakításokkal vé- gigverekedi a filmeket, de a szünetekben most nem a kis fekete fiúcskát gyámolítja, nem annak a csínyjeit próbálja rendberakni, hanem egy, a Földön kívül született emberke, H—7—25 patrónusául szegődik. No és persze most is folyton elbocsátják, kinevetik, leírják, csak ezúttal általában a seriffcsillag meg a colt és a széles karimájú Stetson-ka- lap a kellék a kalandokhoz. A véget érni egyhamar aligha akaró sorozat legújabb terméke is megérkezett. Címe: A seriff és az idegenek. Nem kell nagy ész annak kitalálásához, 'hogy ez a folytatása a Seriff az égből című legutóbbi remekműnek. A zseniális és rettentően ebadta kis H—7— 25-tel vándorol most a behe- mót seriff, s egyvégtében meg akarja védeni a kisfiút (ha egy ilyen földöntúli lény ezzel a névvel illethető egyáltalán) az idegenektől, akik — mint emlékezhetünk az előző filmből — robotok, és a Föld elfoglalására törnek (ennél alább már egy Búd Spencerfilmben sem adhatják az idegen bolygóról érkezők). Tanulságos lenne arról elmélkedni, hogyan hígul fel limonádévá egy ilyen poszt- Piedone történetben a különben igen tiszteletre méltó sci- fi. Ami a nagyok, Bradbury, Lem, Asimov s a többiek kezén a műfaj legjobb alkotásaiban egyenesen filozofikus igényű, de mindenesetre technikatörténeti vagy éppen a technika jövőjét illető kérdésekben rendkívül alapos ismeret- anyagot és valóban izgalmas kreatív fantáziát sorakoztat fel, az ezekben a fárasztó képregényekben már a bár- gyúság határáig vulgarizált és primitív. A Marsbéli krónikák, Az alapítvány vagy a Solaris után Bud Spencer és környezetének idétlenkedései a műfaj megcsúfolását jelentik. Azt lehetne mondani erre, hogy ez a film (és a hasonló munkák is) végtére nem más, mint mese. De hát az is eléggé köztudott, hogy a mese mint olyan, rendkívül komoly műfaj. Ha a mese hazug, felületes, félrevezető, komolytalan és tehetségtelen, akkor az rossz mese, karos mese. Es ha valaki azt mondaná, hogy minek ez a nagy hajcihö, Hiszen csak egy szórakoztató filmről van szó, azt hadd figyelmeztessem rá: szórakoztató film és szórakotató film között ég és föld különbségek létezhetnek. Vannak filmek, melyek színvonalasan és tehetségesen tesznek eleget ennek a feladatnak, ízléssel és szellemesen valóban elszórakoztatnak — mások nem színvonalasak, nem tehetségesek, nem ízlésesek és nem szellemesek. Tehát rossz filmek. Sorukba tartozik ez a film is, melynek már a verekedési jelenetei is unalmasak, ötlettelen koreográfiá- júak. Ha pedig egy Búd Spen- cer-filmben ezek rosszak, akkor mi marad a filmben, ami egyáltalán jó lehet? Krakatit Sci-finek hirdetik ezt az új csehszlovák filmet is, de az még semmit nem dönt el, hogy milyen címkét ragasztanak egy filmre. A szakmai körökben jól csengő nevű Otakar Vavra rendező filmje ugyanis csak azért sci-fi, mert azt írták rá. Egyébként édeskevés köze van ahhoz a valóban érdekes műhöz, Karel Capek Krakatit című regényéhez, amelyből készült, s amelyet valóban az első tudományosfantasztikus regények közé lehet sorolni (H. G. Wells vagy Alekszej Tolsztoj hasonló tárgyú munkái mellé). A krakatit maga egy bizonyos anyag, talán az ősanyag, melynek óriási energiatartalékait fel lehet szabadítani jó célokra, az emberiség javára is, de felhasználhatók pusztító eszközökhöz is. Amikor — 1924-ben — Capek ezt a könyvet megírta, az elemi részecskék kutatása, a magfizika még eléggé gyerekcipőben járt. Gondolni se igen lehetett még arra, hogy húsz év múlva megoldják a magfúzió techni- kai kérdéseit, megvalósítják a nukleáris energia felszabadítását, és mindjárt elsőnek épp egy tömegpusztító fegyver előállítására használják fel a fantasztikus találmányt. Capek — és hőse, Prokop mérnök — aggodalma így nagyon is érthető. De a Krakatit akkor sem a mai nukleáris fenyegetettség regénye, nem arról a korszakról szól, melyben az emberiség önnön megsemmisítésének árnyékában él. Vavra ott csúszik tévútra, amikor Capek történetét erőszakoltan és vulgárisán aktualizálja. A Krakatit ezt nem bírja el, különösen nem ilyen stílusban, ennyire direkt filmhíradó, és agitka módszerekkel. Amikor ugyanis Vavra belekeveri a történetbe a mai terroristák repülőgép-eltérítési akcióját éppúgy, mint a nukleáris háború ellen tiltakozó mozgalmakat, a hippiket meg a vetélkedő szuperhatalmakat, akkor a néző mosolyogni kezd, és lassan kialakul benne a meggyőződés, hogy az egész földön egyetlen jó ember van, s ez Prokop mérnök. Mindenki más: aljas, számító, hatalomvágytól részeg, vérgőzös, vagy legjobb esetben szadista. A helyzet azonban talán mégsem ennyire rossz... Takács István Pályázatok után Lesz, aki tanítson?
