Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-28 / 201. szám
1982. AUGUSZTUS 28., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 Korszeré' szervezés a fejlődés záloga Az MSZMP Központi Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt hozott határozatot az üzem- és munkaszervezés korszerűsítéséről. Azóta sok tekintetben változtak a gazdasági körülményeink. Több kérdésben a határozat végrehajtásával előrehaladtunk. Vannak azonban olyan területek, ahol lassúnak érezzük a fejlődést. Számos új körülmény is keletkezett, amelyek új feladatokat adnak, vagy a régieket új módon vetik fel. A mai gazdasági körülményeink között az üzem- és munkaszervezés, a munkaerő-gazdálkodás és a munkaiegyelem javítása időszerű és különösen fontos feladat. Ez közvetlenül hat arra, hogy miként alakul a munka , termelékenysége, a termelésnövekedés hatékonysága, milyen a technológiai fegyelem, a termék minősége, a versenyképesség. A szervezésben levő tartalékok mozgósításával meglevő erőforrásainkat és eszközeinket hatásosabban működtetjük. Jelentősebb beruházás nélkül csak így biztosíthatjuk a gazdaság további fejlődését. Az üzem- és munkaszervezés, a munkaerő-gazdálkodás kérdései, a munkafegyelem helyzete ma már középpontjában állnak gazdasági munkánk mindennapjainak. Az elmúlt két évben minden városi és járási pártbizottság napirendjén szerepelt közvetlenül is az üzem- és munkaszervezés. Tapasztalataink alapján az általános kérdéseket érdemes külön is megvizsgálni. Üzemenként különböza Talán a legfőbb tanulság éppen az, hogy igen összetett kérdésről van szó. Az előrehaladást számos tényező sokoldalúan befolyásolja. A munka eredményét sem lehet mindig közvetlenül mérni, ebből is adódik a tevékenység különböző megítélése. Nap mint nap igazolódik a munka- és üzemszervezés, valamint a munkafegyelem és a termék minősége közötti szoros kapcsolat. Ezzel kapcsolatban taggyűlésen, brigádértekezleten szinte minden esetben szóba kerülnek az előkészítés, az anyagellátás, a kooperáció problémái. <A legtöbb gondot éppen ezek okozzák és kedvezőtlen hatásuk tovább gyűrűzik. Ugyancsak közvetlen kihatása van a munkaidő kihasználására és a munkafegyelemre a dolgozók érdekeltsége, az hogy jövedelmük mennyire függ a munka meny- nyiségétől és minőségétől. A szervezettséget javítani és az érdekeltséget fokozni a tapasztalataink szerint csak együttesen lehet. Bebizonyosodott, hogy csak üzemenként differenciáltan, szinte egyedileg minősítve lehet eredményesen foglalkozni az üzem- és munkaszervezés kérdéseivel. Egy-egy területen különböző gazdálkodók vannak. Más ágazathoz tartoznak, különböznek a méret, az önállóság foka szerint, eltérő a technológiai jelleg és korszerűség. Ezt a helyzetet talán a technikai korszerűségben meglevő különbségek mutatják a legjobban. Sokan úgy mondják, hogy a legjobb munka- és üzemszervező a korszerű technika. Ez annyiban igaz, hogy alapvetően befolyásolja a lehetőségeket, de nem csak ez jelenti a jó szervezés feltételét. Természetes, hogy kedvezőbbek az elmúlt időszakban kialakított korszerű üzemekben. A Dunai Kőolajipari Vállalatnál vagy a Dunamenti Hőerőműnél, a PEMŰ és a PEVDI új üzemrészeiben pedig a világszínvonalon alakuló termelékenységhez képest végzik a viszonyítást. A könnyűipari üzemekben még néhány helyen együtt van a korszerű és az elavult technika. A szervezés azonban itt is elér jó eredményt. Az elmúlt 2—3 évb^n új és hatékony módszereket alkalmaznak a Lenfonó és Szövőipari Vállalatnál és más könnyűipari üzemekben is. A Lenfonó és Szövőipari Vállalat példája viszont egy másik nehézségre irányítja a figyelmet. Több üzemben eredményesen bevezették a Werner- féle rendszer termelésnövelő hatását a bérgazdálkodás problémái azonban korlátozzák. Az élelmiszer- iparban a lehetőségek különbözőek az egyes vállalatoknál. Például a Dunakeszi Konzervgyárban a korszerűbb szervezés mellett fő feladattá vált a konzervüzemi rekonstrukció végrehajtása. A technika korszerűségével gyakorlatilag azonos fontosságú feltétel az üzemen belüli érdekeltség, a hatékony gazdálkodáshoz és munkához szükséges önállóság. Ezt számos megyei példa is igazolja: az önállóvá vált Ganz Árammérő Gyár teljesítőképessége a nehezebb gazdasági körülmények között is emelkedik. A Pest megyei Vegyi és Divatcikkipari Vállalat vállalati szervezete már jó ideje igen nagyfokú. önállóságot és az ezzel együttjáró felelősséget is biztosítja gyárainak a gazdálkodásban. A Közúti Gépellátó Vállalat ceglédi gyárában folyamatosan teremtődtek meg a feltételek a vállalaton belüli önállóbb gazdálkodáshoz. Munkájuk hatékonyságát saját szabadalmuk alapján gyártott útépítő berendezésekkel is fokozzák. Mimkaerő-gazdállíoűás Az üzem- és munkaszervezésről szóló határozat végrehajtásának minősítésekor sokan felteszik a kérdést: milyen a munka tervszerűsége, tudatossága? Pest megyei tapasztalat is, hogy sokat léptünk az előrelátás tekintetében. Ennek eredményei elsősorban a termékszerkezet átalakításával, korszerűsítésével kapcsolatos feladatokhoz kapcsolódnak. A dolgozók átképzésével és új munkaterületeken való foglalkoztatásával jelentős eredmény született több gépipari vállalatnál. Az összehangolt munka jó tapasztalataival találkozhattunk a Csepel Autógyárnál, a Mechanikai Műveknél, az MHD váci gyáránál, a Telefongyár üzemeiben- és még lehetne sorolni a példákat. Ugyanakkor a munkaerő-gazdálkodásban és ezen belül különösen a munkaerő tervezésében nagyon lassan bontakozott ki a valóságos helyzetet figyelembe vevő és előrelátó gyakorlat. Jóllehet, hogy több területen a termelékenység összehasonlítása is és a munkaerőhelyzet is már a tervezésnél létszámcsökkentést indokolt volna, a vállalatok azonban továbbra is a megszokott módon tervezték, és ez egyre inkább feszültségek forrásává vált. Ezen a területen az előrehaladás sokkal inkább a körülmények kényszerítő hatására és utólagos igazodással történt. Jelentős eredmény, hogy az elmúlt 10 év alatt kialakult és sokat fejlődött a munkaszervezés és munkaerő-gazdálkodás vállalaton belüli rendszere. A munkaerő-gazdálkodásban azonban olyan követelmények is támadtak, amelyek egy-egy városban, településen az üzemek közötti koordinálást igénylik. Ez ideig az a tapasztalat, hogy ezt kezdeményezték elsősorban a járási, városi párt- bizottságok. Ösztönző bérezés Rendszeresen visszatérő probléma a munkaerő-utánpótlás és -képzés. Ennek fontos területe a szakmunkás- képzés. A gyakorlat igazolta, hogy érdemben előrehaladni csak a szakmunkásképző intézetek és az üzemek még szorosabb együttműködésével lehet. Ebben a kapcsolatrendszerben jelenleg is gondot okoz, hogy értékelhető együttműködés gyakorlatilag csak a nagyüzemekkel van. Döntően a nagyüzemek foglalkoznak a szakmunkásképzéssel, ugyanakkor a végzett szakmunkások 20—30 százaléka dolgozik tovább náluk. Ez rontja a munka tervszerűségét, és egyenlőtlen teherviselést eredményez. Hosszabb ideje sokakat foglalkoztató kérdés a jövedelmek teljesítmények szerinti differenciálása. Ma ez különösen aktuális. Ennek ellenére az előrehaladás lassú. A KSH felmérése szerint Pest megyében a fizikai dolgozók fele dolgozik teljesítménybérben. Igaz az is, hogy a teljesítmény szerinti bérezés a dolgozók közvetítésével gyorsan kimutatja az előforduló szervezetlenséget, az anyagellátás hiányosságait. Sokan ellenvetésként azonban felvetik, hogy a fejlettebb technika alkalmazása során arányaiban nőtt a műszaki karbantartó létszám. Teljesítményük mérése bonyolult, így többségük időbér szerint dolgozik, amit valamilyen módon teljesítménykövetelményekkel kombinálnak. Figyelmet érdemel az a kezdeményezés, hogy egyre több területen igyekeznek kiterjeszteni és az építőipar néhány vállalatánál már alkalmazzák az egyösszegű utalványozást. Biztató az is, hogy több üzemben kísérleti jelleggel új, ösztönzőbb bérezési rendszert engedélyeztek. Ezek minősítése még korai lenne, az első benyomások azonban kedvezőek. A szervezés javítására Irányuló törekvéseket a konkrét megvalósítás szakaszában mindig széles körű vita kísérte. A jobbító szándék jegyében többféle nézet ütközött. Általános egyetértés tapasztalható abban a tekintetben, hogy munkát célszerűen. racionálisan kell megszervezni és ez a világon mindenütt természetes követelmény. A végrehajtás tekintetében azonban már felvetődött olyan vélemény is, hogy az átvett és különböző intézetek által ajánlott szervezési módszerek olyan mértékben fokozzák a munka intenzitását, amelyek növelik az emberek igénybevételét. Ez a vélemény nem állja meg a helyét. Nem a jól szervezett munka veszi fokozott mértékben igénybe az embert, hanem az előkészületlenség miatti idegeskedés, majd az azt követő „ráhajtás”. Tapasztalható az is, hogy sokan az áttéréssel járó átmeneti terhelést vállalják nehezen. Ennek megnyilvánulása, hogy sokkal inkább igényesek vagyunk a minőséggel, a szervezettséggel kapcsolatban, amikor fogyasztóként találkozunk a termékkel vagy a szolgáltatással, mint akkor, amikor a munkát végezzük. Hol tartunk tehát a Központi Bizottság határozatának végrehajtásában? A válaszadásnál mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy a szervezés mindig konkrét gazdasági feladatok megoldásának az eszköze. Az elért eredményeinket nem lehet és nincs értelme a gazdaság egészének helyzetétől, az összmunkánktól függetlenül vizsgálni. Nemzetközi mérce Ha két oldalról közelítjük meg a számbavételt, világossá válik egyrészt, hogy a termelékenység emelkedése másfél-kétszerese a termelés volumenének; másrészt, hogy nemzetközi mércével mérve lassú a fejlődés ezen a téren, amit a piaci versenyképességünk helyzete is jelez. Teljesítőképességünk elmarad a szükségestől és még meglevő lehetőségeinket sem használjuk ki. A viszonylagos fejlődés okait vizsgálva úgy tűnik, hogy a határozat óta eltelt időszakban megváltozott körülményekhez némi időkéséssel igazodtunk. A mód sem mellékes, mivel ezt nagyobb részben a gazdasági kényszerpályák és kisebb részben az előre eltervezett, tudatos munka határozta meg. Jelentős eredmény, hogy ma már másképpen gondolkodunk, a vállalati szervezetről. Felismertük, hogy a feladatok megoldása közben kell a szervezetfejlesztésben előbbrelépnünk. Ennek meggyőző bizonyítékát szolgáltatja Pest megyében a termelőszövetkezeteknél kialakított ágazati irányítás. Az ágazatokat tevékenységek szerint szervezik, racionális kibontakozásukhoz minden lényeges feltételt a belső szabályozás és érdekeltség fejlesztésével folyamatosan foglalkoznak. Ez is hozzájárul a mezőgazda- sági termelőszövetkezetek évek óta tartó dinamikus fejlődéséhez. Bízunk abban, hogy a munkaerő- és bérgazdálkodásra, a vállalati szervezet korszerűsítésére előkészítés alatt levő állami intézkedések jól fogják segíteni a határozat végrehajtásának gyorsítását. DR. OLAJOS MIHÄLY az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezetője A kistelepülések védelme Pár héttel ezelőtt a Hazafias Népfront Nyíregyházán megrendezett országos honismereti akadémiáján sokoldalúan vizsgálták és taglalták hazánk településszerkezetét; illetve a településhálózat változásának kedvező és kedvezőtlen jelenségeit. Sok szó esett az aprófalvakról, az ott élő lakosság helyzetéről. Különösen hangsúlyozták azokat az ellátásban mutatkozó hátrányokat, amelyek gyakran súlyosan érintik e települések lakóit. Az aprófalvas vidékek nép- frontbizottságainak tanácskozásain is állandó téma ez a kérdés, mert amint fogalmaznak: „Nem nyugodhatunk bele, hogy családok, emberek százezrei csupán azért éljenek az átlagosnál sokkal nehezebb körülmények között, mert falun laknak”. Az aprófalvak cs lakóik Sokan ma is úgy vélik, hogy a kis falvakban úgyszólván csak a földből, a mezőgazdaságból élő emberek élnek. A tények mást mutatnak. A falusi társadalom aktív keresőinek megoszlása az 1980-as népszámláláskor a következő volt: munkás 58; termelőszövetkezeti dolgozó 22,2; szellemi foglalkozású 16,2; és kisáru- termelő 3,6 százalék. Mi sem természetesebb, hogy ez a társadalmi átrétegzödés is az igények növekedését hozta magával. A modern nagyüzemi körülmények között dolgozó ember lakóhelye iránt is igényesebb, nem elégszik meg az évtizedekkel elmaradott állapotokkal. Ha nincs módja helyben változtatni a körülményeken, akkor nagyobb községbe, városba költözik. így keletkeznek elnéptelenedő kis települések, amelyek pedig kevés fejlesztéssel, a mindennapi életvitel jó megszervezésével kellemes lakóhelyek lehetnének. Hazánk településeinek kereken háromnegyed része 2000 lakosnál kisebb, és ezekben él a lakosság 17 százaléka, megközelítően 2 millió ember. A nemzeti vagyon tekintélyes része is az aprófalvakban található. Értékes lakóházak, gazdasági épületek, még használható gazdálkodási eszközök, apró gyümölcsösök, kertek. Ezek a falvak nemcsak lakóhelyek, de számottevő termelőerőt is képviselnek, ha értékeiket nem hagyjuk pusztulni. A háztáji és kisegítő gazdaságról szóló statisztikák megalapozottan bizonyítják ennek jelentőségét. A kis települések lakói életkörülményeinek javítása tehát nemcsak a róluk való gondoskodás szükséges, hanem általános gazdasági és településpolitikai érdek is. Az alapellátás tényezői Teljesen azonos fontosságú és szerepkörű települések sehol, semmilyen körülmények között nem alakulhatnak ki. Más a jellege, szerepe egy városnak, más a nagyközségnek és megint más a falunak. De az azonos lélekszámúak közül is az egyik lehet kedvelt üdülőhely, a másik a kirándulókat vonzza, a harmadik ipartelepéről vagy más gazdasági létesítményéről lehet nevezetes. Egy valamiben közösek: lakóhelyek, s ilyen értelemben nem szerep nélküliek; tehát az ott lakók ellátása állami, társadalmi kötelezettség. Az is természetes, hogy más az ellátás mértéke a nagyobb helyeken, mint a kisebbeken. De az alapellátás megszervezésében a különböző rangú települések egyenlőségének megteremtése kívánatos. Enyedi György, a gazdasági földrajz neves művelője írja: „A kiegyenlítési politikának nem lehet célja, hogy minden településen azonos fejlettséget eredményezzen. Teljes kiegyenlítődés irányozható elő az alapvető feltételek (lakás, ivóvíz, úthálózatba való bekapcsolás stb.) tekintetében, de már sem a foglalkoztatást, sem a magasabb szintű kereskedelmi, kulturális, oktatási vagy egészségügyi ellátást nem kell mindenkinek a lakóhelyén biztosítani ... A területfejlesztésnek főleg arra kell törekednie, hogy egy terület lakosai könnyen s rövid időn belül eljuthassanak a szolgáltatások helyéhez... Azt a helyzetet kell megszüntetni, hogy egy állampolgár lényeges és tartós — még utódai által is érzékelt — hátrányba kerüljön pusztán annak következtében, hogy hol lakik”. E mértékadó meghatározás és feladat megjelölése alapján végzik elemzéseiket és tanácskoznak a tennivalókról a népfrontbizottságok is. A tapasztalatok összegzéséből már kiviláglik a kívánatos változtatások iránya. A megoldás lehetőségei Egy-egy lakóhely népességének lakásépítkezése megbízhatóan kifejezi a maradás vagy elvándorlás szándékát. Az országos kép azt mutatja, hogy az intenzív lakásépítésnek csak töredék és csökkenő hányada jutott a kistelepülésekre. 1980-ban országosan ezer lakosra 8 lakás; az ország községeiben 5,8 lakás, a kistelepüléseken 4,2 lakás épült fel. A 200 főnél kisebb falvakban pedig csökkent a lakások száma. Mivel a lakásépítés egyértelműen mutatja egy település életképességét, ezért a lakásépítés ösztönzésére a városokéval azonos feltétel- rendszer lenne kívánatos. Az már a helyi ismeretek alapján dönthető el, hogy egy-egy településen az általános érvényű intézkedés elegendő-e a lakásépítés felélesztésére, vagy más tennivaló is van. Ezek között is első helyen szerepelhet a jó ivóvíz, az elektromos hálózat megfelelő kiépítettsége, a szilárd burkolatú, az év minden szakában járható út, a rendszeres vonat- vagy autóbuszközlekedés lehetősége. Egy másik, mindmáig sok vitára okot adó gond az iskolakérdés. Az iskola léte az ott lakó népesség kötődését megtarthatja, sőt fokozhatja. Ezért sokan vallják, hogy az iskolák fenntartására törekedni kell: a kisiskolásoknak és a gyermekek családjának jobb, ha a pedagógus jár ki a faluba, mint ha a gyermekeknek kell utazniok. Az egészségügyi ellátásban gondot okoz az orvosok területi elhelyezkedésének aránytalansága. A társközségekben általános gyakorlat a hetikétheti egy nap rendelés, de több helyen még ez sincs. Gyógyszertár csak nagyobb községekben és a városokban van. Több javaslat szerint megoldás lenne a székhelyközségekben egészségügyi centrum létrehozása. Sok helyen megoldásra vár a postai szolgáltatások rendezése. Elemi szükséglet az éjjel-nappal működő segélykérő telefon és az aprófalvakban célszerűnek látszik a tanyákon jól bevált fiókos postaláda-rendszer kiépítése. Végül — de nem utolsósorban — az alapellátás fontos tényezője, hogy a legkisebb település lakói is köny- nyen elérhető távolságon belül megvásárolhassák a mindennap szükséges élelmiszereket, fűszereket, a háztartásban nélkülözhetetlen köznapi cikkeket. A kereskedelmi szervezés leleményén múlik, hogy ezt nagyobb körzetet ellátó egységgel, mozgó ABC-vel vagy akár bizományosi rendszerrel oldja-e meg. A nagyon is égető gyakorlati tennivalókat sorolhatnánk tovább. Gondjaink felismerése, a megoldás módozatainak keresése már biztató jele annak, hogy célszerű intézkedésekkel és mind erősebb helyi társadalmi összefogással kedvező folyamatokat indíthatunk el a lakosság ellátásának további fejlesztésében. HORVÁTH LÁSZLÓ
