Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-26 / 199. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA IX. ÉVFOLYAM, 199. SZÁM 1982. AUGUSZTUS 26., CSÜTÖRTÖK Szereik 0 szolgáltatásban Növekvő vállalkozási kedv Megélénkült a vállalkozási tevékenység a városban és a járásban. Amint arról már be­számoltunk, egyre több kiske­reskedelmi egység, presszó és kisvendéglő kerül szerződéses kezelésbe s az utóbbi időben megszaporodtak a bejegyzett kisszövetkezetek, gazdasági munkaközösségek is. Az utóbbiból a városi tanács munkaügyi osztályán már öt gödöllőit tartanak számon. Meg­alakult az Elszer, az elektromos szerelői gazdasági munkakö­zösség. Három tagja elektromos háztartási készülékek, rádió, televízió, rádiótelefon szervize­lésével, a lakosság, illetve a vállalatok által megrendelt kis szériás elektromos készülékek, berendezések gyártásával fog­lalkoznak. Gazdasági munkaközösség A Bendix jármű és alkat­részjavító- és gyártó gazdasá­gi munkaközösség öt taggal alakult meg és különféle jár­műveket, alkatrészeket javíta­nak, felújítást, helyszíni hiba- elhárítást, szervizt vállalnak. Arra is fel lehet kérni őket, Hétről hétre más napokon j keressük fel a gödöllői piacot, I kutatva, hogy milyen tör­vényszerűségek szerint ala­kulnak az árak, a kereslet, kínálat, és egyáltalán a for­galom. Hogy legyen viszonyí­tási alapunk, először a Dózsa György úti zöldségboltot ke­restük fel. Az üzlet kirakata gazdag választékot sejtet. A július elsejétől szerződéses alapon működő bolt gazdája két fiatalember, Gyarmati Károly és Prokop Nándor ar­ra törekszenek, hogy mindig friss árut találjon náluk a vevő. Az őszibarackot 16, a szőlőt 28 forintért kínálták. A dióbél ára, akárcsak a máké, kilón­ként 130 forint. Továbbhaladva a piac irá­nyába ,a 20-as számú Népbolt és az Áfész áruháza előtt is nagy volt a sürgés-forgás. A Népboltnál éppen dinnyét rak­tak le, s az áruház előtti té­ren is kínálta már portékáját az eladó. Már a bejáratnál megálla­píthattuk, hogy a piac jó kö­zepes ezen a szerdai napon. Kedden nagyobb volt. Jegyez- getjük az árakat. A paprika 8—16, a paradicsom 6—8, a fejes káposzta 8, a kel 10—12, az uborka 3—6, az őszibarack hogy a jármű- és alkatrész ja­vításhoz megfelelő technológiá­kat dolgozzanak ki illetve kal­kulációkat készítsenek. Pénzügyi tanácsok A Métkim nevet viseli a me­zőgazdasági és élelmiszeripari tervező és kivitelező gazdasági munkaközösség, amelynek há­rom tagja mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek, üzem­részek, technológiai berendezé­sek tervezésére, előkészítésére, s ugyanezen a területen gépek, készülékek, műszerek, szerel­vények tervezésére, előállításá­ra szövetkezett. Vadgazdálkodási kérdések megoldását, állományhasznosí­tási, tenyésztechnológiai eljá­rások kidolgozását vállalja a Diana vadgazdálkodási mun­kaközösség három tagja, akik élőhely-gazdálkodással, telepí­téssel és tenyésztett állatok el­adásával, a kárt okozó vadfa­jok állománycsökkentésével is foglalkoznak. Lapunk hasábjain is bemu­tattuk már a TIB-et, a tervező, intéző, lebonyolító gazdasági munkaközösséget. Nyolc taggal 8—16 forint volt kilónként. A fejteni való bab kilóját 20— 30-ért kínálták, a fejtett fél literjéért 16 forintot kértek. A zöldbab kilója 20, az almáé 6—16 forint volt. öt-hat fo­rintot kértek a vörösszilváért, a magvaválóért 10-et. Benéztünk Matuz Dezső boltjába is, ahol egy kiló tisz­tított baromfi ára 60, a liba­májé 600 forint. Ezek az árak a múlt heti­hez képest egy-két forinttal emelkedtek. Változatlanságot tapasztaltunk a virágpiacon. A szegfű csokra 8, az ősziró­zsáé 6—12, a dáliáé 1—5, a a kardvirágé 3—8 forint. Cs. J. A ncp progromia Augusztus 26. napjának programja. Gödöllő, művelődési köz­pont: Gödöllő a családi fénykép- albumokban, fotó- és város­történeti kiállítás. Megtekint­hető 15-T-20 óráig. Veresegyház, művelődési központ: Tavaszy Noémi grafikusmű­vész Tisztelet Kodálynak cí­mű kiállítása, megtekinthető délelőtt 10-től éste 8-ig. alakultak meg, s részt vállal­nak a magánépíttetők tervező, építési és fenntartási tevékeny­ségéből. Megrendelésre műsza­ki-, pénzügyi tanácsadást, el­lenőrzést végeznek, költségszá­mításokat készítenek, eljárnak, intézkednek az építők képvise­letében. Alapos átmeneti felfordulást idézett elő a gödöllői Építőipa­ri Szövetkezetben azoknak a tagoknak a felmondása, akik többségükben megalakították a gödöllői Szak- és Szerelőipari Kisszövetkezetet. A tizenkilenc tag gépek, berendezések javí­tását, épületek tatarozását, kar­bantartását, szakipari munká­kat, a többi között lakatosipari termékek, ajtók, ablakok, ke­rítések, lakatos épületszerkeze­tek gyártását, összeszerelését tekinti fő profiljának. A másik gödöllői kisszövet­kezet az Elektromos Ipari Szol­gáltató, ők tizenhét tagot szám­lálnak, s természetesen villany- szerelési munkákat, például villámhárító felállítását sze­mély- és teherfelvonó javítá­sát, karbantartását vállalják. A járásban az első félévben két gazdasági munkaközösség alakult. A Szilas vegyipari gaz­dasági munkaközösség egyelő­re két taggal működik s mo­torlemosó, gépjárművek tisztí­tására szolgáló vegyicikkeket állítanak elő. A hattagú Ve­gyesépítő gazdasági munkakö­zösség kubikos földmunkát, ár­kok, csatornák, épületalapok elkészítését, járdák, csatornák, lefolyók betonozási munkáit ajánlják a megrendelőknek. Úfabbak várhatók A városi tanács munkaügyi osztályán további két, a járás­ban alakulófélben levő gazda­sági munkaközösségről tudnak s a Péceli Vas- és Szerelőipari Szövetkezet is kisszövetkezet­ként működik tovább. De kap­tunk híreket arról is, hogy több gödöllői cég keretében tervezik munkaközösségek, az anyavál­lalattal együttműködő kisvál­lalkozások létrehozását. Remél­hetőleg valamennyi hozzájárul ahhoz, hogy részint a lakossá­gi szolgáltatások fehér foltjait eltüntesse, részint jó néhány korábban gondot okozó tevé­kenységet gazdaságosan, ered­ményesen elvégezzen. G. Z. Megholt dr. Kompis Antal Életének 79. évében, hosz- szú szenvedés után elhunyt dr. Kampis Antal nyugalma­zott gödöllői tanár és művé­szettörténész. Temetéséről ké­sőbb intézkednek. Tréningruha Domonyböl Bő választék, nagyobb ár Hessgorporssly és tartóbak A vácszentlászlói Zöldmező Termelőszövetkezet esztergá­lyosüzeme a Monori Mezőgép aszódi üzemegysége részére négy különböző fajta henger­perselyt állít elő. Skodához, IFA-hoz, MTZ-hez és Zetor- hoz. Idei megrendelésük 40 ezer darab. Másik jelentős megren­delőjük az Ikarus, amelynek 13 ezer tartóbakot készítenek. Jónás István a hengerpersely belső furatát esztergálja, na­ponta harminc darabot készít el. (jobb oldali kép) Katona Sándor a tartóbak esztergálása közben (alsó kép) Bene Mihály felvételei Megbecsülés az úttörőknek Nyugdíjasok Hévízen Vasárnap Réti István tsz- nyugdíjas, a hévízgyörki nyug­díjasklub vezetője sok házba beköszöntött a faluban. Ta­lálkozásunkkor' elmondotta, hogy a kartali Petőfi Terme­lőszövetkezet vezetőségének megbízásából fáradozik és szervezi a községben élő nyug- djasok háromnapos hévízi ví- kendjét. — Ott van a termelőszö­vetkezetnek az üdülője, s há­rom napon át miénk lesz az épület. Harmincketten me­gyünk, s így minden hely gaz­dára talált. Bagón Katona Ferenc nyug­díjas szólította meg egykori társait, s kérdezte, volna-e kedvük egy kis hévízi gyógy- fürdős pihenésre. A legtöbb jogosult szívesen vette az ajánlatot, így aztán a hévíz- györkieket követő három na­pon a bagi nyugdíjasoktól lesz hangos a tsz üdülője. Dolányi Sándor, a szövetke­zet személyzeti vezetője az üdültetések és a kirándulások gazdája. — A szövetkezet határát adó négy község — Bag, Hé­vízgyörk, Kartal, Verseg — — nyugdíjasai részére szervez­zük a háromnapos térítésmen­tes utakat — kaptuk a felvilá­gosítást. — Szövetkezetünk au­tóbusza hozza és viszi a cso­portokat, az üdülőnk pedig biztosítja az összkomfortos kényelmet. Arra is mód lesz hogy a nyugdíjasok megismerjék Keszthelyt és természetesen a Balaton melletti hosszú uta­zás is gazdag élményeket és sok látnivalót kínál. Igaz, a végéhez közeledik a főszezon, de Hévíz gyógyfürdője nem zárja be még télen sem a ka­puit, szeptember közepéig meg teljes az üzem, ott a gyógyme­dence, valamint a délutáni és esti szórakozási lehetőség is. — Kezdeményezésünk nem jelent mást — mondotta Dolá­nyi Sándor —, mint annak egyik megnyilvánulását, hogy a szövetkezet mai vezetősé­ge és tagsága ki akarja fe­jezni megbecsülését, háláját az úttörőknek, azoknak, akik a nehezét, a szövetkezeti moz­galom hőskorának megpróbál­tatásait vállalták. Labdarúgás Az első MNK-forduló Véget ért a nyári szünet a járási labdarúgóknál is. A bajnokság még nem kezdődött el, de már zajlanak a csatá­rozások az MNK-ban. Persze javában tartanak az előkészü­letek az új bajnoki idényre is. A följutó Veresegyház távo­zásával nem szűkül a járási csoport, Galgamácsa, amely tavaly a váci járási bajnok­ságban szerepelt, itt folytatja, és új nevező is van: Kerepes- tarcsa. A szövetségi napon megtudtuk, hogy Kerepestar- csán új vezetőség vette át a csapat irányítását, s a játéko­sokkal együtt sikeres szerep­lésben reménykednek. A gal- gamácsaiak a váci járásban a hatodik helyen végeztek. Most azonban gondokkal küszköd­nek, öt játékosuk bevonult katonának. Különben jó hely­zetben vannak, a helybeli Galga-parti összefogás Ter­melőszövetkezet segíti őket. Megkapják a szükséges támo­gatást a község vezetőitől is. A galg«tnácsai Galga-paHi összefogás Termelőszövetkezet do- monyl varrodájában az idén hatvanezer darab, 1-től 6-ig ter­jedő méretszámú tréningruhát készítenek négymillió-hatszáz­ezer forint értékben a Fővárosi Háziipari Szövetkezet részére. A képen: Kováts Istvánné a tréningruha varrása közben. Három napig Tudományos tanácskozás Elméleti és gyakorlati szakemberek A termelőerők és a termelé­si viszonyok változása a mező- gazdaságban címmel tartanak tudományos tanácskozást au­gusztus 31-én, szeptember 1-én és 2-án az Agrártudományi Egyetemen. A rendezők között az egyetemen kívül ott talál­juk az Állami Gazdaságok Or­szágos Központját, a Magyar Agrártudományi Egyesületet, a Magyar Tudományos Akadé­mia agrártörténeti bizottságát, az MTA és a MÉM agrárgaz­dasági és szövetkezetelméleti bizottságát, valamint a Terme­lőszövetkezetek Országos Ta­nácsát. A tanácskozáson a téma leg­jelesebb elméleti és gyakorla­ti szakemberei, az ágazat fe­lelős irányítói vesznek részt. Az első szekcióban a terme­lőerők fejlődéséről lesz szó, a másodikban a földhasználat közgazdasági kérdései adják a témát. A harmadik szekcióban a termelési viszonyok változásá­nak, tapasztalatainak és to­vábbfejlesztésének lehetőségei­ről hallhatnak előadásokat a jelenlevők, a negyedik szek­cióban a nagyüzemi földhasz­nálat agronómiái kérdései sze­repelnek. Szeptember 2-án szakmai napot rendeznek. Az 1982—83. évi bajnokság szokatlanul későn kezdődik a járásban, de egy csapatnak még ez is korai. Az egyete­misták az első fordulóra ki­sorsolt mérkőzésüket hét köz­ben játsszák le. S ezek után az MNK-for- dulóról: Hévízgyörk—Zsámbok 1-0 (1-0) Vezette: Maszlag (Bodor). Két jól felkészült csapat mérkőzött egymással. A hévíz- györkiek visszavágtak az ed­zőmérkőzésen elszenvedett ve- reSegért. Bomony—HMSE 1-0 <0-0) Vezette: Kónya (Merkel). Jó iramú, sportszerű talál­kozó, az adódó helyzetét job­ban kihasználó együttes győ­zött. Galgamácsa—Galgahévíz 1-2 (0-1) Vezette: B. Tóth (Tóth). A galgamácsaiak sok hely­zetet hagytak kihasználatla­ÁlhumanSzmus Minden településen kije­lölték a szemstlerakóhelye- ket, legfeljebb a lakosság­nak csak egy töredéke ér­tesült róla, hogy hová is lehet vinni a felgyülemlett hulladékot anélkül, hogy esetleg valaki be ne jelent­se a tanácsnál, s környezet- szennyezés címén meg ne büntessék. De, újra és újra felütik fejüket az illegális lerakatok, s még ha látják is, ki mikor rakja le úton- útfélen az otthon nem kí­vánatos lomokat, legtöbb­ször figyelmen kívül hagy­ják, nem hogy figyelmez­tetnék, netán jelentenék a szabálysértést. Vonaton történt a követ­kező eset. A velem egy vagonrészben ülők közül négy személynek nem volt jegye. Egy fiatal lány, aki szégyenkezve, könnyes szemmel ismételgette vagy háromszor, hogy éppencsak elérte az autóbusza a vona­tot, nem jutott ideje me­netjegy váltására, sem a másfél óra múlva jövő sze­relvényre. De a szabály az szabály, jegy nincs, jogos a büntetés. A friásik három jegy nélküli utasnak, afféle Toldi Miklós unokaöccsei- nek hangos, fölényes fenye­getésére a kalauz csak a következő állomáson való leszállítás ígéretével tudott válaszolni. Noha aligha fe­ledkezett meg addig a po- tyázókról, további háborga­tás nélkül érték el úticél­jukat. Az egyik üzletben lopást észleltek az eladók. Száz forint érték alatti áruról volt szó, s a tettesnek nem szóltak, futni hagyták. Jobb a békesség — valószínűleg ezt vallhatják, akárcsak a különböző rongálok, kár­okozók garázdaságainak szemtanúi. A példákat le­hetne sorolni tovább a kör­nyezetünkből bizonyára még érdekesebbeket is, de itt nem az érdekesség a lé­nyeg. még csak nem is a szabálysértés, kártétel anya­gi mértéke, hanem maga ez a betegségszemlélet, az ál­humanizmus, amelynek fi­nom hálójában óvakodunk egy másik embertársunkat figyelmeztetni, s az illeté­keseket felelősségre vonni. E fonákság előbb-utóbb nyilván tarthatatlanná vá­lik, de vajon mennyi időbe telik, amíg levetjük em­berségesnek feltüntetett gát­lásainkat, s rá merünk lép­ni a mélyen elítélendő, végső fokon ellenünkre cselekvő tyúkszemére? B. M. nil. A hévíziek 11-est hibáz­tak, de így is volt erejük a két pont megszerzésére. Erdőkertes—Túra 2-0 (0-0) Vezette: Legéndi (Tróják). Hajtós mérkőzés, az erdő- kertesiek jobban játszottak. Isaszeg—Pécel 1-2 (1-1) Vezette: Czene (Mészáros). A két szomszédvár ezúttal is nagy küzdelmet vívott, a Pé­cel pedig, szokásához híven, most is egygólnyi különbség­gel nyert. A rendes játékidő­ben egyébként döntetlenre állt a mérkőzés, a hosszabbí­tásban, a 118. percben 25 mé­terről lőtte a győztes péceli gólt Fazekas László. A kerepestarcsaiak mint újonnan nevezők még nem vesznek részt a kupaküzdel­mekben. De közönségük szó­rakoztatásáról ők sem feled­keztek meg. A Vasas-öreg- fiúkat látták vendégül, akik­től 2-1-re kikaptak. Csiba József Vasárnap Horgászok csapatversenye Első ízben rendezik meg a három Galga- menti horgász­egyesület részvételével a Gal­ga Kupa csapatversenyt. A horgászok vetélkedőjét vasár­nap. augusztus 29-én reggel hét órakor kezdik, a domonyvöl- gyi 2-es számú víztározónál. A verseny nemcsak a halak fogá­sából, hanem főzéséből, illetve horgászismeretekből áll. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) I

Next

/
Thumbnails
Contents