Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-15 / 191. szám
mr.crrt 1983. AUGUSZTUS 15., VASÁRNAP ílfílD Savaria-egy etem A városok felújításáról Szombaton bezárta kapuit Szombathelyen a Savaria urbanisztikai nyári egyetem. Az ünnepélyes diplomaosztás után elbúcsúztak Vos megyéből az egyhetes turnus hallgatói. Az idei nyári egyetemen hazánk minden részéből, valamint Ausztriából, Csehszlovákiából, Finnországból, Lengyelországból, az NDK-ból, az NSZK-ból, Olaszországból, Romániából és a Szovjetunióból érkeztek vendégek. Az előadások a városok, városrészek felújításával, megfiatalításával foglalkoztak. Beszámolók hangzottak el azokról a törekvésekről, amelyek a magyar városok általános megújulását szolgálják a budai várnegyedben, Egerben, Pécsen, Sopronban, Győrben, Szombathelyen. A külföldi előadók az olaszországi, NDK- beli, osztrák, román és szlovéniai ez irányú gyakorlatot ismertették. Az előadások utáni vitákban részt vettek az építészeken kívül szociológusok, tanácsi vezetők, társadalom- kutatók. A Savaria urbanisztikai nyári egyetem jövőre a 16. alkalommal várja hallgatóit. Témája ugyancsak a városok re- vitalizációja, a városi adottságok és a megnövekedett új igények összehangolása lesz. árulni Jövőre Is keli A tanulság nem marad papírén Az elmúlt napokban szinte nem telt el egyetlen óra sem, hogy ne érkeztek volna hírek a megye termelőszövetkezeteiből, állami gazdaságaiból az aratásról. Bár az iníormációk tömkelegé már-már a mindennapok szürkeségével fenyegette az olvasót, úgy gondoljuk, kevés olyan ember akadt, aki ennek ellenére ne figyelt volna fel egy-egy új — kedvező vagy kedvezőtlen hírre: ... esik az eső, állnak a gépek ... nedves a búza, szárítani kell... a magtárak lassan megtelnek... Megyénkben összesen 97 ezer hektárról kellett betakarítani a gabonát. E hatalmas munka öt-hat ezer embernek adott elfoglaltságot, s több ezer gép vágta, szállította a kicsépelt árpát, búzát, rozsot. A kampány immár befejeződött, a számvetéseken a sor. S bár meg korai lenne teljes képre törekedni, Tunyogi Andrással, a megyei tanács főmunkatársával most az első tapasztalatokról, tanulságokról beszélgetünk. — Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a tervszerűségre a mezőgazdaságban is. Hogyan valósult ez meg az aratás alatt? — Ha most azt válaszolom, hogy sikeresen, nem a teljes igazságot mondanám el. Mert tény: a legtöbb nagyüzemben előrelátó, a tényleges helyzetet önkritikusan számbavevő előzetes terveket készítettek. Ám még mindig akadtak szövetkezetek, ahol nem az alaposság jellemezte a szakembereket, mint például Tahitótfalun, Tökön vagy Dabason. Jónak tartjuk azt a módszert, s feltétlenül követésre ajánljuk, amit a dabasi Fehér Akác Termelő- szövetkezetben láttunk. Több kombájn kell — Az aratás közeledtét a gépszemlék megkezdése jelzi. Az idén milyen eredménnyel zárultak ezek? — Az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az esztendőben is általában mindent rendben találtunk. Általában — hangsúlyozom, mert azért akad egy-két dolog, amit már most szóvá kell tennünk. Az egyik az, hogy az idén a gépszemlék a betakarítás előtti hetekre torlódtak, s ez néhány nagyüzemben éreztette hatását. Akadt olyan termelőszövetkezet, ahol még meg sem volt a gépszemle, de már arattak. Ez is, de még számos jel mutatja, hogy baj van az előrelátással. — Ebben az esztendőben kevés jelzés érkezett az alkatrész- hiány miatt. Ezek szerint javult a helyzet? — Némileg igen, de nem lehetünk elégedettek. Keresnünk kell az alkatrészbeszerzés új lehetőségeit, s esetleg egyes részegységek házilagos felújításával, új szerkezeti elemek gyártásával is foglalkoznunk kell. Ezzel kapcsolatban a jelenleginél élesebben merül fel az ellátó és forgalmazó vállalatok erkölcsi felelőssége. Kevés veszteséggel — Rendszeresen visszatérő téma a szemveszteség. Tavaly Hincs nyár Balaton nélkül Lapok egy régi vendégkönyvben Ki luxusszállóban, ki sátorban, ki biciklivel, ki vonattal, de a fél ország megfordult idén is a Balatonnál. Mert lehet, hogy túlzsúfolt, lehet, hogy drága, mondják, már a víz sem kristálytiszta, de Balaton nélkül nem múlhat el a nyár. Lehetetlen megszámolni, hogy szőkébb pátriánk, Pest megye lakói közül hányán pihennek most a magyar tenger partján. Az azonban bizonyos, járjunk akár Siófokon, Földváron, vagy Almádiban, alig akad olyan utca, ahol ne tűnne szemünkbe egy-egy jól ismert vállalat, vagy termelő- szövetkezet cégtáblája. Közülük kettő ajtaján kopogtattunk be, hogy megtudjuk, hogyan pihennek, miként múlatják a nyári vakációt a nyárutón földijeink? Jó ismerősök Igazi család; üdülő a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat budakalászi gyárának balaton- széplaki villája. Zöld pázsit, hangulatos szobák, árnyas kerti padok. Családi üdülő abban az értelemben, hogy csupa jó ismerős jön együtt pihenni. Olyanok, akik nemcsak a gépek mellől ismerik egymást, hanem egyébként is összejárnak, barátkoznak. S családias azért is, mert a háromtagú személyzetből ketten — Molnár Lajosné és Sipos lmréné — anya és lánya, s mindketten úgy viselik a hivatalt, mintha csak a saját vendégeikről gondoskodnának. Keresztnevükön szólítják a mindig rajcsúrozó gyerekeket, beszerzik a férfiaknak az időnként hiánycikknek számító Balatoni világost, s nem szűnő türelemmel tisztítják, sütik a csupa apró halból álló horgászzsákmányt. Hat szobában, 25 ember. Ennyien férnek most el egyszerre ebben a kis villában. Mondani sem kell, hogy ennyi hely bizony kevés. Ezért a gyáriak most azon törik a fejüket, hogyan tudnának egy kis pénzt előteremteni az emelet-ráépítésre. S ha kevesebb is jut most a szociális kiadásokra, azért az idén is kicserélték a kerti bútorokat, megszépítették az ebédlőt. Felütjük a vendégkönyvet, vajon mit írtak bele az idei vendégek? Gyermekrajzok, elismerő sorok, s egy-egy nyaralás utáni levél Erzsikének, a gondnoknak. Mert a nyaralás múló élmény. A barátság, a szeretet azonban maradandó. Bőséges kínálat Korántsem vagyok biztos benne, hogy a Dunai Kőolajipari Vállalat csopaki üdülőszállójában is ilyen jól ismerik egymást az emberek. Nemcsak azért, mert ide a százhalombattai DKV-sokon kívül a komáromi gyárból is jönnek üdülni, hanem mert az ötvenegy szobában a gyerekekkel együtt együtt egyszerre százharmincán is nyaralnak. Nagy a park, az ebédlő, tágas a társalgó, emeletenként van televízió. Még rossz időben sem botlanak lépten-nyomon egymásba az emberek. Az üdülőnek színes prospektusa is van. Eszerint a már felsoroltakon kívül színes televízió, büfé, zenés eszpresszó, az igényesebbeknek lakosztály, hi-fi torony, ingyenes kirándulás és strandbelépő szolgálja az üdülők pihenését, kikapcsolódását. Lehet kerékpárt kölcsönözni, csónakázni. Az üdülő a vállalati buszokkal kirándulásokat szervez, a gyerekeket játékterem hívogatja. Rosszallnánk az eleganciát? Szó sincs róla. Bárcsak minden vállalati üdülő ilyen kínálattal szolgálna a beutaltaknak. Nagy Imre szerint a luxust nagyon hamar meg lehet szokni. Két éve még svédasztalrendszerben szolgálták fel a reggelit, mindenki abból evett és annyit, amennyi jólesett. S bár most is elpusztíthatatlanul sok az ennivaló, azért a vendégek csalódottak voltak egy kicsit. Nagyobb baj sose legyen! Visszajövünk! ez a megengedettnél nagyobb volt néhány helyen. Az idén milyen a kép? — Sokkal kedvezőbb! Valamennyi nagyüzemben nagy figyelmet fordítottak a szemveszteség mérésére, s ennek az az eredménye, hogy szinte mindenütt a megengedett négy százalék alatt van az elhullt szemek mennyisége. A gond csak az, hogy nem egységes a mérési módszer, azt is mondhatnám, ahány ház, annyi szokás. Most törjük a fejünket, hogyan egységesíthetnénk az ellenőrzést, s szeretnénk azon is változtatni, hogy a jövőben a mérés ne legyen kombájncentrikus. Magyarul: ne csak a kombájnok után kipergő gabonát figyeljék, hanem a szállítás, tárolás közben elhullottat is. Szalmából felesleg — Ezekben a napokban a legfontosabb teendő a szalma betakarítása. Hogyan halad ez a munka? — Attól eltekintve, hogy az NDK-gyártmányú gépekhez nem lehet kötözőszerkezetet kapni, általában megfelelő ütemben. Az első adatok szerint elegendő mennyiségű szalma áll a téesz-ek rendelkezésére, sőt néhány helyen még felesleg is van. Ezeket sehol sem égetik el, hanem felkaz- lazzák, s így tárolják. Tekintettel arra, hogy a jövőben méginkább számíthatunk a szalma mennyiségének növekedésére, megbíztuk a Pest megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomást, hogy dolgozzák ki, illetve adaptálják a szalmatrágya készítésének technológiáját. — S még egy kérdés: elegendőnek ítélik meg a másodvetések mennyiségét? — Egy cseppet sem! örülünk ugyan annak, hogy néhány nagyüzem a gabonatermesztés technológiájába eleve beépítette a másodvetéseket is — mint azt tették például Ráckevén —, de az előrelátó téeszek száma még kicsi. Jelenlegi adataink szerint megyénkben mintegy 80 ezer hektár háromnégy hónapig parlagon hever, s ez nagy pazarlás. Át kell gondolni újra ezt a témát, s mielőbb megoldást kell találnunk — mondta — befejezésül Tunyogi András, a megyei tanács főmunkatársa. F. Z. S lapozzuk fel ismét a vendégkönyvet, melybe nemsokára az utolsó idei sorokat is bejegyzik. „Ide mindenki visszavágyik!” — írja az Egri és a Cséri család. Nagy Tamás szerint ha valahol, hát itt igazán jól lehet pihenni. Egy Beáta nevű kislány azon fogadkozik, hogy otthon nem fog tovább pitye- regni, mert haza kellett utazni. Balázs lstvánék pedig inkább maguknak, mint a vendégkönyvnek ígérik: visszajövünk. Jövő nyáron, vagy két év múlva talán ismét találkozunk. A Balaton biztosan megvár. Cs. A. HÍ A HÉT HÍRE HIM KA.SMÄ II © A vasasszakszervezet elnöksége a szociálpolitikai tervek végrehajtását tekintette át. @ Mezőtúron ifjú fazekasnépművészek országos alkotó tábora kezdte meg munkáját. © Háromnapos országos iparrégészeti tanácskozás színhelye volt Veszprém. © Szuperkemény szovjet gyártmányú szerszámok kiállítását rendezték meg Debrecenben. © A hét híre az is, hogy országos kacsatenyésztési tanácskozás és bemutató zajlott le a Palotási Állami Gazdaságban. Vüágli.'rre akkor tett szert a tőkés réce háziasított alakja, amikor egy kísérletsorozat alkalmával bebizonyosodott, minden magasabb rendű élőlény közül őkegyelme viseli el a legnagyobb hideget. A világhír világszerte ismert, tenyésztett állatnak szólt, hiszen már kétezer esztendeje, hogy kísérője az embernek, hangos lakója portáknak éppúgy, mint faluvégi kiöntéseknek. A népszerűség indokolt; a leggyorsabban növekvő barom- fik egyike, tápláléka minem ű- ségét tekintve meglehetősen igénytelen, azaz fölfal mindent. Ezekre a jellemzőkre hagyatkozva futott neki a nagybani tenyésztésnek, nevelésnek a megyében állami gazdaság és termelőszövetkezet, ám akkor a hevületet még nem támasztották alá kellő tartástechnológiai tapasztalatok, azaz a kudarc jó időre kedvét szegte szinte mindenkinek. Olyannyira elment némelyek kedve a dologtól, hogy termelőszövetkezet azóta sem látott neki a nagyüzemben a kacsatenyésztésnek, igaz, a háztájiban más a helyzet, amint a kisegítő gazdaságokban úgyszintén. A két uralkodó fajta a közönséges magyar réce, illetve a pekingi kacsa, ez utóbbit főként tekintélyesebb testsúlya tette kedveltté. Régen eldőlt a jó időn át tartó vita, vajon hízott kacsa kell-e a vevőnek, avagy olyan, amelyet pecsenyeként, sütve készíthet el, tálalhat fel. A vásárlók voksa a pecsenyekacsáé lett, ám mint minden, ami ízléssel, divattal — igen, mert az étkezésben is vannak divatok — függ össze, ebben a kívánatosságban is észlelhetünk hullámzásokat a kül- és belpiacokon egyaránt. Nem kacsa tehát, ha azt mondjuk az Anas platy- rhyncha forma domesticara, hogy forgandó a sorsa, amint az sem kacsa — azaz álhír, kitalálás, valótlanság —, amit napjainkban tapasztalunk, nevezetesen: visszaesőben a tenyésztési kedv, csökken a háztáji és kisegítő gazdaságokban azok száma, akik vállalkoznak a réce nevelésére. Csökken, mert bizony sok az ellentmondás a tartás feltételeinek megteremtésében, a takarmányozás megoldásában, sok a nehézkesség a felvásárlásban, a minősítésben. Félő tehát, hogy a kisgazdaságokból a legutóbbi években a megyében esztendőnként átlagosan kikerülő 450—500 tonnányi vágókacsa soványod- ni kezd, amire az sem vigasz, ha az állami gazdaságokból származó 1100—1300 tonna megmarad. Pipáit, azaz kiskacsáit nem óvta különösebben a gazd- asszony, mert jobban, hamarabb megállnak azok a maguk lábán, mint a csibék, ám arra gondja volt az aprójószág felügyelőjének, zavartalanul növekedhessenek, étkük, vizük rendben legyen, hiszen botorság veszni hagyni azt, ami megvan, ami kevés kiadás fejében jó pénzzel fizet. Ma e gazdasszonyi gondosság némelykor hiányzik azokból, akik ilyen és amolyan szervezetek alkalmazottanként a na- poskacsa-forgalmazást, a kacsatáp készítését és eladását, a felnevelt állatok átvételét és értékesítését intézik, intézge- tik, bár papíron ezért kapják a fizetésüket. Megtörténik — lapunkban is több ízben hangot adtunk neki —, hogy a termelőt össze-vissza küldözgetik, mondván, ilyen kis mennyiséggel ők nem bíbelődnek, vigye máshová. A kis mennyiség: ötven, száz, kétszáz állat. Mennyit kellene akkor nevelni egy nyugdíjasnak, egy munkába járónak?! Tízezret? Nem kacsa az, hogy még mindig virul a hivatal- nokoskodás ott, ahol kereskedni illene, kellene, hogy a nehézkesség ugyanolyan javadalmazást élvez, mint a rugalmasság, a találékonyság. A kacsasors ezért több, mint amit hápogással elintézhetnénk. Mészáros Ottó Kézimunkázni is jó Ebéd utáni szieszta a DKV csopaki üdülőszállójában ptalü W&FMint egy nagy csalid! nyaraló, olyan a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat budakalászi gyárának üdülője Jó időben egész nap a vízparton Halmágyi Péter felvételei
