Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-14 / 190. szám

4 mrZrt 'é/?r W K/únap 1982. AUGUSZTUS 14., SZOMBAT — Színházt t.bvét— Gründolás Zalában Megtalálták a település ősét A hölgy nyolcszáz esztendős Az Árpád-kor régészeti leletei Nagykátán Természetes Az előzmények messzire nyúlnak vissza: százötven­egy esztendővel ezelőttre. 1831. július 3-án nyílt meg ugyanis Baldtonfüreden az akkori magyar haza har­madik kőszínináza — ponto­sabban: a harmadik olyan épület, melyet kifejezetten színház céljaira erpeltek. (Az első az 1821-ben nyílott ko­lozsvári, a második az 1823- ban avatott miskolci volt.) Ezt a kicsiny, de hangulatos színházat egy akkorra már or­szágszerte ismert költő, Kis­faludy Sándor áldozatkész szervező munkájának, az álta­la a — főként persze a du­nántúli, közülük is a Zala me­gyei — nemesség körében in­dított gyűjtésnek köszönhette a magyar színészet, s a szín­házpártoló közönség. Ne fe­ledjük: a reformkorban va­gyunk, s éppen az első re­formországgyűlés kezdete előt­ti esztendőben. Nos, a balatonfüredi kis színház, mely homlokzatán a „Hazafiság a nemzetiségnek!" büszke feliratot viselte, az el­ső színház volt a — törté­nelmi —, Zala megye terüle­tén. Mikor aztán — 1878-ban —, lebontották, eltűnt vele az egész, akkor különösen nagy kiterjedésű — az egész észa­ki Balaton-partot is magába foglaló — Zala egyetlen szín­háza. ^ vtizedek jöttek és E mentek, történelmi változások követték egymást, de italának csak nem lett újra színháza. Két szomszédos me­gyében is alakult állandó színház a felszabadulás után (Somogybán, Kaposvárott 1955-ben, s Veszprémben, 1962-ben), ám Zala ezekből a „gründolasokból” is kimaradt. Azért-e, mert nem volt meg­felelő színházépület, vagy az­zá átalakítható művelődési ház, sem Zalaegerszegen, sem Nagykanizsán, vagy azért, mert az illetékes iráfiyító szervek sem tartották fontos­nak egy zalai állandó színház létét — most már nem érde­mes firtatni. Az tény, hogy Zalában játszottak ugyan kü­lönböző társulatok (nyaran­ként rendszeresen „évadot" is tartott a két városban a ka­posvári színház), és állandó vendég volt, évi ezernél is több előadással, a Déryné Színház. Közben viszont Zala — amint elkoptatott újságírói zsargonban mondani szo.rták —, az ország egyik legdina­mikusabban fejlődő megyéjé­vé nőtt. Maga Zalaegerszeg is a hajdani csendes-unalmas hivatalnok- és mezőváros­ból pezsgő életű, csaknem öt- venezres lakosságú, igen je­lentős ipari üzemekkel rendel­kező középvárossá izmoso­dott. S nem is akármilyen küllemű, mert hirtelen felnö­vekedett városaink közül épp itt sikerült talán a legharmo­nikusabban beleilleszteni az új lakótelepeket, új középüle­teket, üzemeket a város régi képébe, de a szelíden lankás zalai tájba is. Ipari munkások ezrei, vi­dékről a városba költözött családok szintúgy ezerszám találkoztak itt új munkakö­rülményekkel, új életformá­val, s ennek az életformának a másfajta művelődési igé­nyeivel. Százszámra kerültek ide fiatal értelmiségiek is, akik szintén természetes igényként hozták magukkal a fejlett kul­turális élet iránti igényt. Mindezt pedig ki kellett elé-' gíteni. Többek között azzal is. hogy — oly sok évtizedes szü­net után — újra állandó szín­háza legyen a megyének. Szerencsére ehhez már nem­csak az igény volt meg. Adott , volt egy, az 1960-as évek ele­jén épült, s megfelelő szín­házteremmel, jó színpaddal rendelkező városi művelődési ház. Adott volt egy országos hírű amatőr színjátszó együt­tes. a Reflex Színpad, és en­nek az együttesnek egy egé­szen kitűnő, modern kis szín­házterme és színpada. Adva volt egy 1981 őszén felavatott, impozáns méretű és felsze- rel-tségű új művelődési köz­pont is, melyben eleve helyet kapott egy minden technikai felszereléssel ellátott, korsze­rű — nem a hagyományos nézőtér —, színpad szerkeze­tű, hanem variálható terű arénaszínház. Adott volt egy sajnálatos tény is: a Déryné Színház megszűntével Zalá­ban kevesebb, mint egyhar- madára esett vissza az utazó­társulatok előadásainak a száma, mert a Népszínház együttesei nem tudták vál­lalni a korábbi mennyiséget (részint a helyes minőségi igé­nyek jobb érvényesítése miatt sem). így Zalában színházi fehér folt keletkezett. I gények, lehetőségek ta­lálkozása hozta meg végül is a döntést: le­gyen önálló színháza a megyének. Az előkészítés már tavaly elkezdődött: a városi művelődési házat egy hatal­mas iroda- és kiszolgálóház hozzáépítésével alkalmassá teszik egy állandó társulat működésének ellátására, a színháztermet, a színpadot, a nézőforgalmi helyiségeket is átépítik az új használat kí­vánalmai szerint. A munka 1983 őszére lesz kész, ekkor nyílik meg az új színház Za­lában. Neve még nincs,' de máris működik. S ez megint zalai különle­gesség. Az új színház művé­szeti vezetőjévé Ruszt Józse­fet nevezték ki, s ő, aki elég sok hányódás, útkeresgélés után most végre révbe érni látszik a javarészt fiatal szí­nészekből álló társulattal, a helyi illetékesekkel egyetértés­ben egy úgynevezett elősze­zont indít 1982 őszével. Ját­szási hely van: ott az új mű­velődési központ remek szín­házterme. Sőt, elő-előszezon- ként ott volt a nyári szezon a Zalaegerszegtől néhány ki­lométerre lévő, s az évek so­rán országos hírű nyári szín­házzá avanzsált egervári vár­kastélyban. Itt ugyanis e nyá­ron bemutatkozott a már le­szerződött társulat, s nem is akármilyen előadásban: a kü­lönleges csemegének számító Fosíer-darab, a Tom Paine Ruszt József rendezte magyar- országi bemutatója a nyári évad egyik legjelentősebb produkciója volt N os, az előszezon a tervek szerint több célt is szolgál majd. Először is hozzászok­tatja a zalaiakat a tudathoz, hogy színházuk van. Aztán segít megtanulni a színházné­zés művészetét is, hiszen egy új és ambiciózus társulatnak értő közönségre is szükség van. Híveket kíván toborozni a serdültebb iskolások köré­ben is, amolyan ifjú színház- barátok köre féle módszerrel, de ugyanezeket a fiatalokat közelebbről is meg kívánja is­mertetni a színházművészet alapfogalmaival. Ugyanakkor a társulatot is be akarja járat­ni ez az előszezon, hozzá akarja szoktatni a helyhez — de arra is időt kíván szakíta­ni, hogy a társulat művészi­leg is összekovácsolódjék. Takács István Dinnyés István, a Ceglédi Kossuth Múzeum régész mu­zeológusa lelkes kis csapata élén Nagykáta határában egy hatalmas cukorrépatábla kö­zepén dolgozik. — Hogy kerülnek önök ide? — Írásos adat van arról, hogy az 1930-as években ezen a helyen már folyt kutatás. A helybeli tanyák lakói emlé­keznek is rá, a szájhagyomány pedig temetődombnak nevezi a széles e határban egyedül álló harangot. Két évvel ez­előtt ástak egy gödröt, amiből tetemes mennyiségű ember­csont került elő. Ezután jöt­tünk mi. Templom és temető — Az ásatás a vége felé kö­zeledik. Mit tud elmondani a leletekről? — Egy XII. századi templo­mot és temetőhelyet tártunk fel. Jól látható a szentély, a hajó, a templom körüli sírok. Az építmény alapja 100 centi­méter vastagságú sárga dön­gölt agyag, mely színével és szilárdságával is élesen elüt az itt honos fekete földtől. Bár olyan kemény, mint a beton, már csak 30—40 centiméter vastagságú maradt belőle. — A téglalap alakú templom maximum 100 tagú közösség kultikus helye lehetett. A fa­lakat égetett téglából és rossz minőségű — messziről szállított — mészkőből építették. A fa­ragásuk durva, az illesztésük­re szánt habarcs rossz minő­ségű, de a belső tatarozáshoz már mészben gazdag anyagot alkalmaztak. Az Árpád-kori idők jellegzetes templomtí- pusát tártuk fel, bár az észak­kelet-délnyugat tájolás eltér a korábban megszokottól.' Na­gyon valószínű, hogy Nagyká­ta ősi települése állt ezen a helyen, a Horgas nevű élővíz és egy mocsár szélén. Ezek vi- , szonylagos védettséget jelentet- I tek a hajdani jobbágyoknak. Pénzérme és hajkarika — A jobbágyvodtukra miből következtet? — A feltárt 24—25 sír na­gyon szegény. A csontvázakon kívül csak egy pénzérme és egy ezüst hajkarika került elő. Különösen a pénz fontos, hi­szen a XII. századból alig van hasonló leletünk. Nézegetjük a sírokban ta­lált csontvázakat. A nagykátai gimnázium néhány tanulója óvatosan takarítja meg a föld­től a maradványokat. Nem mind maradt épségben, mert Erdős! Agnes felvételei több rétegben temetkeztek egymás fölé, s közben elmozdí­tották a hamarabb elhunyta­kat. Egy nyolcszáz esztendeje itt pihenő hölgy csontváza azonban hiánytalanul megvan. — Miről árulkodik ez a le­let a szakembernek? Dinnyés István szívesen ki­kerülné a feleletet, mondván, hogy ő nem antropológus. Azért egy-két érdekes dolgot mégis csak elmond. — A hölgy 150 centiméter magas lehetett, nem volt idős, természetes halállal távozott, külsérelmi nyomok nem lát­szanak a csontokon. Hiteles képet kaptak A nagykátai ásatás tehát eredményes volt. Hiteles ké­pet kaptak arról, milyen em­lékek találhatók azon a he­lyen, a hajdani temetkezési szokásokról, valamint az 1930-as ásatás méreteiről. A munka befejezése után a terű let ismét mezőgazdasági műve­lés alá kerül, ugyanakkor mentésre váró régészeti emlék halállal távozott sem marad az enyészet szá­mára. Tíz év múlva már nyo­mát sem leljük sem az Árpád­kor emlékének, sem az ásatá­sok ütötte sebnek. SZ0káS I. Amikor a Jogi esetek múltkori adásának leg­végén megismerkedtünk a soron következő feladvánnyal, amely arra kereste a választ, hogy ugyan lehet-e per tár­gyává tenni a gépkocsibaleset miatt elmaradt lakodalmi menyasszonytánc szintén el­maradt bevételét, bizonyára a nézők túlnyomó többsége sze­líd mosolyt öltve megcsóvál­ta a fejét: no nem, ilyen kö­vetelésről szó sem lehet. Törvényes úton behajtani ajándékok ellenértékét? Hát azért erre a jogi kellemetlen­kedésre senki sem vetemed­het. Nem? Nos, aki kíváncsi volt a folytatásra, az most szerdán megtudhatta, hogy igenis megkérheti a bíróságot az ifjú pár az igazságszolgál­tatásra, mert az esküvők al­kalmával megrendezett társas vacsorákon immár bevett szo­kás kisebb-nagyobb összege­ket a körbehordozott tál­cákra dobálni. Olyannyira él, s virul ez a hagyomány, hogy a rendszerint szép summát, mint jogosan elvárható jöve­delmet már előre számításba veszik az egybekelők, hisz azokat az ezreseket úgymond, mindenki adja és mindenki kapja. Az eladó a menyasszony! hangzatú kurjongatás utáni forintbevétel olyasmi, aminek bele kell kerülnie a pénztár­cákba vagy a takarékbetét­könyvekbe. Itt tartunk tehát a tradíciók ápolásában. S annyira itt tar­tunk, hogy a legszélesebb publikumhoz szóló hírközlő­szerv a legfőbb műsoridőben sulykolja belénk ezt a követe­lési jogot. Ha a széplelkek gazdái esetleg berzenkednek is eme kétségkívül furcsács- ka adok, hogy kapjak társas­játék ellen, azért ez a pénz­ügyi tranzakció még elevenen él. Immár — hallhattuk — paragrafusok őrzik a létét. Szokás II. Nagy úr a meg­szokás — vonhattuk le a ta­nulságot a Jogi esetek mosl emlegetett műsorát látva, és ugyan mi másra gondolhat­nánk akkor, amikor amúgy, általában tűnődünk el a tele­Két hét múlva Tanévnyitás Alig több, mint két hét, s mindenütt elhangzik az új is­kolaév kezdetét jelző csengő­szó: az alsó- és középfokú ne­velési-oktatási intézmények nappali tagozatán — a tantes­tület döntésétől függően — augusztus 28-án, 29-én, vagy 30-án nyitják meg az 1982— 83-as tanévet és egységesen augusztus 30-án, hétfőn kez­dődik meg a tanítás. A peda­gógusok e napokban alakítják ki az új órarendet, nevelőtes­tületi értekezleteken vitatják meg a következő tanév fel­adatait: több iskolatípusban, illetve évfolyamon új tanter­vek, korszerűsödött nevelési program alapján folyik majd az oktatás, s szeptembertől országosan általánossá válik az önapos tanítási hét. A munkarend szerint a té­li szünet december 23-tól ja­nuár 3-ig tart. Az első félév január 28-án fejeződik be, a félévi osztályzatokat 1983. feb­ruár 5-én tudják meg a ta­nulók. A tavaszi szünet április 5—8. között lesz. A középis­kolák negyedikes, valamint az egészségügyi szakiskolák III. osztályos tanulói — a végző­sök — számára május 13-án a nemzetiségi gimnáziumok­ban május 12-én, a szakmun­kásképzők utolsó éves növen­dékeinek pedig május 27-én tartják az utolsó tanítási na­pot. Az érettségi vizsgák a nem­zetiségi gimnáziumokban má­jus 13-án, a gimnáziumok és szakközépiskolák nappali ta­gozatán május 16-án kezdőd­nek. Az esti és levelező tago­zatokon pedig május 30-a az érettségi vizsga kezdőnapja. Május 23-tól tartják a közös írásbeli érettségi-felvételi vizsgákat. Az utolsó tanítási nap az alsófokú nevelési-ok­tatási intézményekben, a kö­zépiskolák I—III. osztályai­ban június 17-e; a szakmun­kásképzőkben pedig június vízió e nyári kínálatáról. Szó ami szó, ez az egész, meg­számlálhatatlan óraszámú kép­ömleny nagyjában-egészében csak a műsoridő kitöltését szolgálja. Az előfizető — már­mint az, a néző, aki a frissen kinyomott műsorújság címei­nek erdejében irónnal szokott tájékozódni —, tehát az ilyen típusú dobozgazda mostaná­ban hiába kutat, mert úgy tűnik, hogy a Szabadság téri intézmény — székhelyének ne­véhez illően — szabadságra ment. Hiú ábránd, de azért hadd tegyük itt szóvá, hogy mely sorozatoknak nem lenne sza­bad vakációzniuk. Először is a Családi kör! Hát ez a famíliaoktató vállal­kozás éppenhogy a nyári szünidőben fejthetné ki a leg­áldásosabb tevékenységét, mégpedig úgy, hogy kétheten­te — netán hetente — állana elő a jobbnál jobb gyermek- nevelési ötletekkel. taná­csokkal, elsorolva mindazt, ami a munkába járó szülők és a lakásban rekedt utódaik megbolydult viszonyára vonat­kozik. Másodszor pedig a Kalendá­rium! Nincsen olyan elme, amely megértené, hogy miféle meggondolásból adtak kime­nőt ennek a rendkívül nép­szerű tudományos ismeretter­jesztő sorozatnak éppen a leg­melegebb s egyúttal a kereszt- és minden más hasonló rejtvé­nyek megoldására különösen alkalmas időszakban. Annyi de annyi téma — vízminőség, gombaveszély, az alkalmi sze­relmek doktort igénylő kö­vetkezményei stb., stb. — kí­nálkozna, hogy a mindenttu- dásért és mindentbírásáért közszeretetnek örvendő Ju­hász Árpád műsora mostan­ság is jelentkezzen, de hát csak várjuk, várjuk az elő­bukkanását. Tapsolhatunk, ha szeptemberben, a tanévkez­déskor újra ránk köszönt ez a szintén hetente is elviselhető- nek tetsző Kalcsi. Akácz László Jelenet Foster: Tom Paine című darabja előadásából az egervári kastélyban Mészkövek a templomfalból Vicsotka Mihály 10-e. hTv-figyelő

Next

/
Thumbnails
Contents